Megint divatba jött a különféle „szakértők” részéről is civilizációs összeomlással való riogatás, és egy ilyen állítás nem valami nagy kunszt, hiszen minden civilizáció előbb vagy utóbb összeomlik. A jelenség kicsiben egyáltalán nem szokatlan, bármelyik jól működő rendszer hirtelen fejre állhat, így például a tőzsde, a gazdaság, személyes hitrendszerünk, sőt egész életünk is szinte bármikor összeomolhat. (Folyamatosan látunk is sajnos olyanokat, akiknek az élete összeomlott és a kukában guberálnak.)
Viszont a társadalmi rendszer amiben élünk, hogy ez mikor omlik össze, azt nem tudjuk megmondani, de hogy ez a jóslatokkal szemben nem egy csapásra történne meg, hanem fokozatosan, az szinte biztos. Sőt, a globalizált társadalmi rendszer annyira ellenálló, hogy a 21.században eddig bekövetkezett válságok sem rengették meg túlságosan. A 2001-es terrortámadás, 2008-as pénzügyi válság, 2015-ös migrációs válság (ami együtt járt a terrortámadásokkal), 2020-as Covid járvány és 2022-es orosz-ukrán háború miatti energiaválság egyike sem volt képes komolyan megrendíteni a társadalom alapjait, mindegyikhez tudtunk alkalmazkodni. Társadalmi rendszerünk tehát aránylag robusztus, annak ellenére, hogy ha egyszerre több válság is beüt, vagy ezek valamelyike súlyosabb formában jelenne meg, az már erősebben próbára tenne minket, és lényeges változásokat is okozhatna.
A klímaváltozás, amit főként globális felmelegedésként és szárazságként élünk meg, valóban nagyobb próbatétel az eddigiekhez képest, mert nem tudjuk, hogy hol fog megállni, milyen szintű alkalmazkodásra lesz szükség. Extrém esetben a bolygónk nagy része nem lenne alkalmas többé az emberi élet számára, az állat-, és a növényfajok közül is kevés élné túl. Még ilyen esetben is azonban maradnának egyrészt olyan területek, ahol a klíma elfogadható maradna (például Új-Zéland vagy a sarkkörökhöz közeli területek), ezen kívül maradnának embercsoportok „üvegbúra alatt” high-tech környezetekben, és lennének rajtuk kívül olyanok is sokan, akiknek az alkalmazkodóképessége kiemelkedő mértékű, ezért a mainál jóval alacsonyabb technikai szinten ugyan, de kisebb csoportokban továbbra is fenn tudnák tartani magukat. Ez azonban egy extrém forgatókönyv arra az esetre, hogyha a klímaváltozás ördögi körei teljesen elszabadulnának, a változások egyelőre még nem ilyen szintűek.
A klímaváltozás mellett fenyegető még az erőforrások kimerülése, például egyes nyersanyagok elfogyhatnak, azonban a gazdasági rendszer elég jól kezeli az ilyen problémákat, mert a hiányzó erőforrás mindig felértékelődik és az ilyen helyzet mindig alternatív lehetőségek (például másfajta alapanyagok) keresésére is motivál minket.
Összeomlott országokra azonban rengeteg példát lehet találni, szinte nincs is olyan, hogy ne lenne valahol teljes gazdasági összeomlás. A leggyakoribb példákat erre Latin-Amerikában lehet találni, például Venezuela, Bolívia, kisebb mértékben Kuba is sajnálatosan jó példái ennek, viszont a polgárháború miatt afrikai országokban, vagy például közismertben Szíriában is ezt láthattuk. A mi szüleink vagy nagyszüleink is szerezhettek hasonló tapasztalatokat a II. világháború után, számunkra sem ismeretlen ez, de említhetném Szovjetunió összeomlását, ami nálunk egy erős gazdasági visszaesés volt, de mégis minden működött, viszont a szovjet köztársaságok némelyikében teljes áruhiány alakult ki, és élelmiszert se nagyon lehetett kapni.
Tehát vannak bőven tapasztalataink, nemcsak a régi korok társadalmaikból hanem napjainkból is, hogy milyen az, amikor a gazdaság teljesen összeomlik. Az alábbiak fognak bekövetkezni ilyen esetben: áramszünetek (az elektromos hálózat alig működik), a tömegkommunikáció akadozik, vízhiány, üres polcok, hosszú sorban állások, üzemanyaghiány, élelmiszerhiány, hiperinfláció, pénzhasználat helyett árucsere, nagy arányú munkanélküliség, a közbiztonság jelentős romlása, a guberálók megszaporodása, külső és belső migráció, az egészségügyi rendszer nem működik rendesen, higiéniai problémák, járványok, fűtési gondok,- az emberek nagy része leginkább éppen csak valahogy elvegetál a nehéz körülmények között. Mindez azonban amiatt sem új, mert a középkori járványok, háborúk és éhínségek is okoztak valaha ilyen helyzeteket.
Vannak azonban olyan tényezők, amik segítik a túlélést és alkalmazkodást, megvannak tehát a civilizációnknak jelenleg az erős védelmi vonalai. Az egyik az, hogy Európában már a középkor óta létezik erős államszervezet, ami képes reagálni, és ilyenkor a hadsereg szerepe lesz a döntő. (Közbiztonság fenntartása, zavartalan ételosztások.)
A másik európai vívmány, ami nálunk is jellemző az erős önkormányzatiság hagyománya, például önszerveződő polgárőrségek is vannak majdnem minden településen.
A harmadik a globalizáció, ami nem csak problémák okozója, hanem egy erős védelmi háló is: például idén nálunk kevés kukorica termett, de tudunk importálni eleget az ukránoktól és az oroszoktól. (A búza termés sem volt jó, de az nem a belföldi ellátást, hanem az exportot érinti.) Részben a globalizációval függ össze, hogy mindig vannak tartalékmegoldások: például áramszünet esetén a kritikus létesítményeken aggregátorok szoktak működni. Ahol nincs ivóvíz a hálózatban, oda is eljut más módon, vagy léteznek különféle alternatív fűtési lehetőségek is.
A negyedik védővonal, ami önmagában megint kevés, de lehet, hogy szükség lesz rá a különféle műszaki lehetőségek felhasználása, például hálózati áram tárolása, hőszigetelés további javítása stb.
Az ötödik védővonal az, hogy az állampolgár hajlandó lemondani a jelenlegi luxusigényeiről, például a mindennapos gépkocsihasználatról, tárgyak felhalmozásáról, élelmiszerrel való pazarlásról, stb., emellett felkészül a nehéz helyzetekre, például dinamós rádióval, konzervekkel, zseblámpával és hasonlókkal. Azért lehet látni, hogy vannak még itt tartalékok bőven és bármilyen komoly és végleges összeomlás leginkább egy hosszabb folyamat eredménye lehet.
Létezik emellett még egy olyan védővonal, amit manapság nem nagyon veszünk igénybe: az egymással való jobb együttműködés, kooperáció. Az például, hogy mindenki külön lakik és elszigetelten él másoktól, az nehéz helyzetekben nem tudna működni.
A kistermelés, a helyi önellátás csak nagyon keveset segítene, hiszen gabonát nem nagyon lehet házilag termelni, leginkább csak krumplit, és mindenhez kellenek jó minőségű vetőmagok, tápanyagok, növényvédőszerek. Ráadásul romló közbiztonság helyett meg is kellene tudni védeni a kisgazdaságot.
A gazdasági és társadalmi összeomlásnak mindig vannak jelei, így például az élelmiszerhiány is előre látható, de az idei gabonatermés az aszályos helyzetek ellenére is csak 2%-kal maradt el a tavalyitól (ami viszont rekord év volt). Ennek oka az, hogy a világon sokfelé, teljesen különböző éghajlati viszonyok között termesztenek nagyon sokféle gabonát, és ezek elég jól szállíthatóak is, és eddig még mindig voltak a bolygónak olyan területei, ahol az átlagnál magasabb volt a termés. A megdrágult műtrágya és gázolaj miatt viszont a termények világpiaci ára nőhet, ami főként a szegényebb országok lakosságát sújthatja, ezen kívül a szállítás is nehézkesebb az orosz-ukrán háború miatt, ami problémákat okozhat például Egyiptom számára (amely valaha a Római Birodalom legnagyobb gabonatermelője volt).
Összességében tehát az látszik, hogy mivel hozzászoktunk egy nagyon kiegyenlített és kellemes klímához, hogy nálunk ez nincs már így, azt nehezen tudjuk elfogadni és a szakértők között is megjelennek a vészmadarak, akik ebbe már azt is belelátják, hogy egyik napról a másikra az egész civilizációnk összeomolhat. A másik, ami emögött állhat, hogy sokan ahhoz szoktak hozzá, hogy egy gombnyomással ma már minden megoldható, ezért szerintük a modern technika lehet mindenért a felelős (l. chemtrail és jéger összeesküvés elméletek). Közéletünket tehát e tekintetben is teljes átgondolatlanság, zsigeri ösztönök megjelenése jellemzi. Vannak persze teljes mozgalmak, főleg a radikális jobboldalon amelyek ha nem is teljesen tudatosan, de összeomlást szeretnének, mert számukra előnyt jelentene, szinte hazai pálya a nyers erő által dominált társadalom.
Bulgakov egyik novellájában volt szó róla, hogy az összeomlás nem a társadalomban jön létre, hanem mindig az állampolgárok fejében. Most is erre látunk apró példákat, az egoista ösztönösség megnyilvánulásait egy olyan társadalomban, ahol nem nagyon van empátia, a szociális háló gyenge, az emberek nem bíznak egymásban és együttműködési készségeik sem túl jók. Eddig csak egyetlen előadást láttam környezetvédelmi témában, ami üdítő kivételként ezeknek a hiányos készségeinknek nem a további gyengítését hanem az erősítését célozta, pedig arra lenne leginkább szükségünk.
