Ideo-logikák

Mért nem kapnak nagyobb tömegtámogatást az MTA dolgozói?

2019. június 10. - Tamáspatrik

Mivel a kormányunk nem tűri el semmiféle autonóm szervezet működését, ezért a magyar társadalomra jellemző szolidaritás hiányra alapozva, a tudományos életet is más területekhez hasonlóan is kézi vezérléssel akarja működtetni.

Emiatt nem bíznak a kormányban

A magyar tudományon valóban lehetne sok mindent javítani, és a magyar állam szeretné is a nemzetközi viszonylatban alacsonynak számító, a GDP 1,7%-t kitevő finanszírozást megnövelni. Azonban azt látjuk, hogy ahol az állam több pénzt vont a rendszerbe mint a sport támogatásokba, a tömegközlekedésbe, egyes médiumokba vagy bizonyos gazdasági szervezetekbe az borzasztó rossz hatékonysággal történt, és sehol sem eredményezte a színvonal növekedését. A köznyelvben ezt úgy szokták mondani, hogy a pénz nagy részét ellopják és a maradékot is hülyeségekre költik. Ezek alapján jogos a bizalmatlanság a tudomány részéről abban, hogy a több pénz bevonásával tényleg növekedhet-e a nálunk a tudomány színvonala.

Sőt, azt is nehéz kideríteni, hogy az egyes területekre mint az oktatás, sport vagy az egészségügy mennyi pénzt költött a kormány, ehhez is tudományos felkészültségre van szükség, a kormány egyik fő célja pedig éppen alighanem éppen az objektív és kritikus szellemű kutatók ellehetetlenítése. Olyan (sehol el nem ismert) "szakértőkre" van inkább szüksége, akik (kutatás helyett) kormánypropagandát folytatnak mint Nógrádi vagy a történészek közül Takaró, hogy csak két kiragadott példát említsünk a sok közül.

A saját ideológiájának keretei között élő fideszes vezetők természetesen nem mennek bele ezúttal sem semmiféle vitába az MTA képviselőivel. Az agresszív ideológiák jellemzője ugyanis, hogy a világ aszerint fog alakulni, ahogyan mi szeretnénk, még a globális felmelegedés és az éghajlatváltozás is úgy fog történni, ahogyan mi előírjuk (l. Trump vagy Kövér nyilatkozatait). A politika jelenlegi döntéshozóinak gőzük sincs a tudomány működéséről és a fejükben levő különféle zavaros képek mentén szeretnék átalakítani.

A tudományos műveltség összefügg az országok jólétével

A PISA eredmények mutatják meg leginkább egy országban az oktatás minőségét, ezek alapján mi közepes-gyenge szinten állunk jelenleg olyan országokkal együtt mint az USA, Egyesült Királyság, Oroszország, Görögország vagy Franciaország, ahol a társadalmakban elég jelentősek a vagyoni különbségek (ennélfogva a minőségi oktatáshoz való hozzáférés esélyei is), és nagy támogatást kapnak a különféle nacionalista irányultságú, populistának nevezett mozgalmak.

Egy másik ábrán az látható, hogy a GDP alakulása összefügg a tudományos-matematikai műveltséggel. Ezen az ábrán valamiért 500 pontnál többet kaptunk (valószínűleg régebbi PISA eredmények alapján, ugyanis ezen a területen észrevehető romlás következett be az Orbán-kormány idejében). Főként az olajhatalmak azok, amelyek nem illeszkednek bele ebbe a tendenciába, valamint a görbe alatt maradnak a gyorsan fejlődő feljövők mint India és Kína. Egyébként viszont teljesen egyértelmű, hogy ahol a tudományos és matematikai készségek egy adott országban fejlettebbek, ott a gazdaság egésze is jóval fejlettebb a magasabb technikai színvonalnak köszönhetően.

Gondoljunk csak bele, ha például van egy menedzser vagy HR vezető, aki embereket vesz fel egy adott céghez, és tudomány megismerése során elsajátított világos logikával teszi ezt az mennyiben más, mintha ismeretségi vagy szimpátia alapon hozza meg döntését?

Azok a vállalatok, ahol nem törekednek a dolgok mélyére ásni és a technológiai eljárásaikat rendszeresen javítani (megint csak alapvetően tudományos szemlélettel), ők csak bérmunkára lesznek alkalmasak. Ne csodálkozzunk tehát, ha a fejletlen oktatás miatt és a tudományos szemlélet hiányában továbbra is kiszolgáltatottak maradunk más országok nagyvállalatainak.

Én magam egy forintot se tennék arra, hogy az akadémiai önállóság megszüntetésével fellendül nálunk az innováció (amit mellesleg nem az MTA-tól lehetne elvárni), még ha ez is Palkovics valódi célja.

Tudományellenesség a társadalomban?

Komolyan felmerül a kérdés, hogy a mai magyar társadalomra mennyire jellemző a tudományellenesség és hogyan lehet ezen változtatni. Sajnos azt látom, hogy még művelt ismerőseim is minimum közömbösek a magyar tudománnyal kapcsolatban (annak a hasznavehetetlen ténynek az emlegetése mellett, hogy mennyi Nobel-díjast adtunk a világnak - egykor). Egy humán műveltségű rokonom például képtelen értelmezni és helyén kezelni azt a kutatási eredményt, amely szerint az elektromos autó környezetszennyezőbb mint a belső égésű, tehát kiragad egy neki tetsző (feltűnési viszketegségben szereplő kutatók által írt) részeredményt, anélkül, hogy a teljes képet látni akarná, amely kb. fél-egy órát venne el az életéből (bár tény, hogy akkor is csak azt látni, hogy az elektromos autó sem teljes megoldás). 

Mivel a legtöbbünkre a beilleszkedés, konformitás vágya a jellemző (tudományosan kimutatott, hogy képesek vagyunk saját magunkat elhülyíteni is ennek érdekében, mivel ennél egy fokkal nehezebb hitelesen hazudni másoknak), ÉS mivel az agymosó kormánypropaganda folyamatosan szembemegy minden józan, tudományosan védhető gondolatmenettel, ezek eredőjeként a legtöbb embert per pillanat teljesen hidegen hagyja, hogy mi lesz a magyar kutatással.

A családomnak minden meglegyen, a biztonságunkat ne veszélyeztesse semmi - nagyjából ez földhöz ragadt szemlélet erősödött fel az utóbbi idők magyar társadalmában. Az állam ha ezt biztosítja, akkor felőlem azt tesz, amit akar - elég szomorúan hangzik, de sokan gondolkodnak nagyjából ezzel a logikával.

Ennél mélyebb a probléma, hogy mért nem szeretik sokan

A problémának ennél mélyebb gyökereit is lehet találni, kezdve azzal, hogy a magyar iskolarendszer poroszos rendszere képes megutáltatni a gyerekekkel a matematikát és a természettudományos tárgyakat. Ezért habár a diákok természettudományos ismeretei európai viszonylatban az átlagnál mélyebbek (ha kikerülnek nyugati iskolákba, akkor általában jól is teljesítenek), ezek az ismeretek egyáltalán nem kötődnek gyakorlati dolgokhoz és később elfelejtődnek. A kísérletezések, a gyakorlati összefüggések bemutatásai sokszor elmaradnak a mechanikus magolással szemben (emiatt lesznek a PISA eredmények gyengébbek). Aki nem látta kicsiben a tudomány működését, nem végzett kísérleteket akár a saját kiskertjében, az sosem fogja érteni sem szeretni.

Van egy olyan emberi igény is, hogy a legtöbben különféle sztorikat szeretnénk hallani, nem elvont összefüggésekre vágyunk. Sztorikat világméretű összeesküvésekről, dicső származásról stb, - és erre nagyon jól rájátszik a jelenlegi kormánypropaganda. (Nem kell tenni mást mint egyszerűen hagyni, hogy az efféle hülyeség váljon a normává a médiumokban.) A tudomány képviselői is tehetnek azért, hogy közelebb hozzák azt a világot, amelyet alapból csak annyira tudunk felfogni, mint az egyszeri ember, hogy "Értem azt, hogy villany, de mitől megy?"

A különféle tudományos területek művelőinek nyitni kell abból, ami kívülről afféle szektás molyolásnak tűnik a közvetlen emberi kapcsolatok felé. Minden természet- vagy társadalomkutatási eredmény lényege összefoglalható olyan módon, hogy még az a bizonyos Mari néni is megértse. Ez megnövelhetné a tudomány tömegbázisát, és kevesebben tartanák afféle hókusz-pókusznak, vagy hinnének olyasmiben, hogy (mivel őket korrumpálhatja bárki, ezt másokra is kivetítve) a világ összes kutatóját kilóra megvették a nagy gyógyszergyárak.

A jelenlegi helyzet nem jól fest a tudomány szempontjából

Egyrészt kicsiben ott van a magyar kormány és a NER rendszerének alapvető bizalmatlansága minden olyan iránt, amely nem az országon belüli, hanem annál nagyobb pályán látszik (és hozzájárul nemzetközi eredményekhez, ahelyett, hogy kivenne belőle. Lassan már le sem írható szó lesz nálunk a "nemzetközi", csak a nemzeti lesz tolerálható).

Nagyban pedig ott van az, hogy a tudomány a vallásokkal ellentétben nem ad egységesen átfogó világképet, és mindig újabb kérdéseket vet fel. A tudományban dolgozóknak valamit tenni kell az ellen, hogy a kutatás egyre szűkebb területekre bomlik, amely még szakmabeliek számára sem mindig jól érthető, és elvesztik a kapcsolatot az emberek nagy részével. (Sőt ők maguk is túlságosan elvesznek a részletekben.) Kíváncsi vagyok, hogy történtek-e már lépések egyes országokban a tudomány részéről a bizalom visszaszerzésére - bár ennek alighanem feltétele a tudományos szemléletmódban való elmélyedés az általános és középiskolai oktatásban.

Így viszont azzal kell szembenéznünk, hogy a hatalom a jelenlegi tudományos műhelyeket is szétveri (az eredmények legnagyobb része mindig a pezsgő szellemi műhelyekben születik). Sok kutató várhatóan külföldön folytatja majd, a társadalomtudományok terén pedig a tényeknek kevéssé megfelelő, de az ideológiai vonalba jól illeszkedő publikációk fognak csak megjelenni.

Férfinak vagy nőnek lenni jobb ma Magyarországon?

A homo sapiens fő előnye a neandervölgyivel szemben a kifinomultabb munkamegosztás volt, a nők és a férfiak feladatai jobban elkülönültek: a férfi a külvilág nehézségeivel való megküzdésért volt felelős, a nő pedig az otthon fenntartásáért és a család szociális kapcsolatainak ápolásáért. Ezek alapján úgy gondolom, hogy mindig lesznek olyan munkák, amelyek inkább férfiaknak valók vagy inkább női készségeket követelnek meg, ezért nem vagyok híve semmilyen mesterkélt "egyenjogúsításnak." Igaz viszont, hogy a férfiasság és a nőiesség megítélése az idők folyamán kissé már megváltozott: a "szuperférfi"-ről kiderülhet manapság, hogy kromoszómarendellenességben és tesztoszteron túltengésben szenved, a nagyon nőies "szőke nő" pedig nem egy lovagi ideál többé, hanem viccek kimeríthetetlen forrása. A nőiesség és férfiasság széles skálán mozog és tőlünk is függ, hogy mennyire tartjuk fontosnak saját magunk számára. Az "igazi férfiak és igazi nők" emlegetése szerintem hamis nosztalgia, mert mint tudjuk "régen minden jobb volt és szebb volt" - legalábbis az emlékeink megszépítik.

Érdekes kérdés, hogy a nők vagy a férfiak vannak inkább hátrányban nálunk manapság, melyik csoport életét nehezítik nagyobb mértékben a társadalmi szokások és előítéletek. Évezredeken át férfiak által dominált társadalmak voltak, a nő másodrangú állampolgárnak számított és számít még ma is a hagyományos társadalmakban. (Például egy nő 100 kecskét ér.) Mára a helyzet nagyon megváltott és jelenleg is változóban van, ezért megkísérelnék egy szubjektív értékelést.

Nevelés és szocializáció a családban

Fiúgyereknek általában többet szabad mint egy kislánynak, aki felé inkább elvárás, hogy szorgalmas legyen és precíz, ezért az iskolában is többnyire jobban teljesít. A precizitásra törekvés később megtérülhet, mert napjaink munkahelyeinek nagy részén már alapkövetelmény, a szélhámoskodás azonban egyre kevésbé elfogadható. Viszont az iskolarendszerünk követelményeinek való teljes alárendelődés erősen gátolja a kreatív készségek kibontakozását. A fiúgyermeket sokan tudattalanul értékesebbnek gondolják még ma is a lánynál, és manapság divat szigorúan ügyelni arra, hogy mindig kék ruhát adjanak rájuk. (Nem az egyenruha gyerekkkori megfelelője ez?)

Egyébként a női pedantéria kívánalma onnan ered, hogy a házban tisztaság legyen, hogy ne terjedjenek a bacilusok. A ruhák vasalásának egyébként felesleges szokása is régebben leginkább fertőtlenítési funkcióval bírt.

Nálam a lányok a gyerekkorban 1 ponttal hátrányba kerülnek. fiúk-lányok 1:0.

Munka

Szokás beszélni időnkét a férfi és női munkabérek közötti különbségekről és hogy ez mennyire diszkriminatív. Ha levonjuk belőle azt, hogy egy férfi inkább hajlandó elköltözni egy jól fizető munka reményében (albérletben lakni egyedül nem "leány álom") és hogy mennyivel többet túlórázik, akkor a különbség nagyon lecsökken. A magyar cégek vezetői nem a nemek alapján, hanem AM BLOKK diszkriminatívak, tehát van egy kép a fejükben, hogy milyen az "ideális munkavállaló", aki jó ha konyít valamennyire a szakmához, de extrovertált legyen és legfőképpen jó partiarc. Az ilyesmi mindenkit befolyásol tudattalanul, az USA-ban és pár más országban, ahol még tudják mit jelent a versenyképesség, viszont léteznek technikák ezek kiszűrésére és a pályázók pontos értékelésére szakmai szempontok alapján.

A tipikus férfi szakmák azok, amelyek jó térlátást igényelnek (pl. sofőr, sebészorvos, autószerelő), tipikus női szakmák pedig kommunikatívak, - a különféle agyterületeken az erősségeink egyszerűen mások. Fölösleges tehát olyasmiről beszélni, hogy a "pedagógus pálya elnőiesedése", mindenhol több a nők aránya a pedagógusok között, az egyetemi oktatást kivéve. Nyilván nem lesz több óvóbácsi a jövőben, éppúgy mint női sofőr se nagyon, bár mindkettőre akad példa. Sőt, a nehéz, veszélyes vagy ártalmas fizikai munkák nagy része a férfiak reszortja mint például a tűzoltóé, de az építőiparban is sok ilyen van.

Egyébként pedig szabad munkapiac van, ahol alapvetően kereslet-kínálati viszonyok uralkodnak, és bármiféle mesterként "igazságszolgáltatás" e téren a férfiak önbizalmát csökkentené. Mivel számunkra nincs menekülési út a gyereknevelésbe vagy a háztartásba, növekedne a feszültség a házasságokban, a válások száma is megnőhetne emiatt.

A "nem fizetett" otthoni munkából a nők jobban kiveszik a részüket ez igaz, de jelentős része van ebben a családbeli szocializációnak, nincs sehol leírva, hogy a házimunkát ne lehessen megosztani.

Mindezt tekintetbe véve fél pont még mindig a srácok oldalán. (az állás 1,5:0)

Munkapiac

Az utóbbi évtizedekben a nehéz fizikai munkák csökkenése miatt a férfi munkanélküliség növekedett inkább meg. Manapság viszont a fizikai munkákat keresik inkább, mivel az adminisztratív (nőknek jobban fekvő, pepecselősebb) munkaköröket könnyebb automatizálni. Viszont már megjelentek az önjáró targoncák és önvezető autók is, amelyek a kevéssé képzett férfi munkaerő nagy részét feleslegessé tehetik. A GPS máris feleslegessé tette az inkább férfi tulajdonságnak mondott tájékozódóképességet. (Ha nem lesz elég sok gépkezelő, karbantartó és hasonló állások, akkor a felesleges férfi munkaerőt a különféle erőszak szervezetek fogják felszívni, ami nem tenne jót a politikai stabilitásnak.) A szociális munkaköröket pedig nem is lehet automatizálni, a társadalmak öregedésével az ápolónők iránti igény nőni fog.

Jelenleg még döntetlen, a trendek viszont a nőknek kedveznek (nincs pont).

Szülés és gyermeknevelés

Látszólag a nők számára ez nagy hátrányt jelent, mert kiesnek a munkapiacról. Másrészt a magyar állam számos más országgal szemben olyan támogatásokat biztosít, amelyek szinte sehol máshol nincsenek: három éves GYES/GYED, amely munkaviszonynak is számít (sőt gyermekenként két év nyugdíjkedvezménnyel is jár), családi adókedvezmény, CSOK, egyéb családtámogatások. A gyereknevelés a legtöbb családban már az apa számára is elég sok feladattal jár. Nincs pont. (1,5:0)

Házasság és válás

A házasság egyértelműen a nő számára jelent "biztonságot", tehát pénz és vagyon garanciát, valamint az önálló háztartás vezetéssel magasabb társadalmi státuszt. A válások esetében annak a figyelembe vétele történik, hogy egy nő idősebb korban már kevésbé képes a családalapításra mint egy férfi, ami a fő oka annak, hogy a legtöbb jogrendszer (valamint a nagyobbrészt nő bírók) inkább a nők javára döntenek.

A hagyományos társadalmakban legtöbbször a család döntött a házasságról, nem maguk az érintettek. Ha ez annak figyelembe vételével történt, hogy a fiatalok személyisége mennyire passzol egymáshoz, akkor több volt a boldog házasság mint akkor, amikor az önző anyagi szempontok döntöttek. (Ezzel együtt a régi házasságok alapját gyakran a materiális szempontok adták és kevésbé az érzelmek, mivel a nő nem tudott egyedül megélni a társadalomban, ezért a válások jóval ritkábban voltak.)

Manapság is gyakori, hogy a házasság inkább érdekszövetség, ahol az anyagiak nagy szerepet játszanak, vagy sok esetben menekülés csak a szülői házból. Az ilyen spekulatív házasságok gyakrabban romlanak el vagy vezetnek válásokhoz. Annak ellenére, hogy a válóperek kétharmadát a nők adják be, mégsem hibáztatom őket, mert számukra (akik nagyobb mértékben szociális lények) megterhelőbb rossz kapcsolatban élni, azt pedig már kimutatták, hogy a férfi tehető gyakrabban felelőssé a kapcsolatok elromlásáért (és a nő családi boldogságáért).

Az értelmiségi házasságokban gyakoribb, hogy a közös szellemiség, a hasonló ízlés nagyobb súllyal esik latba a házasságkötéskor mint egyéb spekulatívabb szempontok, emiatt a konzervatív értelmiség körében a válások jóval ritkábbak. Sőt, annak a belátása, hogy a kapcsolatok tartalma és minősége folyamatosan változhat, az időnkénti kemény konfliktusok szükségszerűek, szintén némi bölcsességet igényel.

A mai későn érő fiatalok számára ezek alapján a korai házasodás nem nagyon javasolt, másrészt nem az egyre több pénz az, ami a házasságokat stabilabbá fogja tenni (vagy a puszta egymás mellett élésnél többé).

1-1 pont mindkét oldalon (2,5:1)

Közélet, politika

E téren lényeges különbségek vannak a nemek között: a nők többségét ez a fajta politizálás, amit ma annak hívunk nem annyira érdekli, mert nem tudnának elvont, megfoghatatlan feltevésekről (voltaképp nemlétező dolgokról) órákon át beszélni. A közélet mindig inkább férfi foglalatosság volt amellett, hogy a női gondolkodás praktikusabb: nem tud elszállni, mert a földön tartják olyan dolgok, hogy mit adjon a gyereknek enni, rá kell venni arra is valahogy, hogy tanuljon, a padlót meg utána fel kell mosni.

A férfiak viszont nagyon jól el tudják adni azt már a kőkorszaktól kezdve, hogy időnként ki kell menni a falu szélére és az öklünket rázogatni a másik törzs felé, mert ez szükséges a család biztonságához. Lényeg, hogy jól el vannak egymás társaságában és a "fontos feladat" végzése közben mentesülnek az otthoni teendők alól, magyarán addig se kell dolgozni.

Minden gonosz ideológiát férfiak találtak ki, egyiket se nő.

Ráadásul a férfi az ásványkincsek után kutatva kifosztja a természetet és úgy hagyja, a nő viszont virágoskerteket hoz létre és törekszik a természettel való együttélésre.

Több nő kell a politikába, hogy csökkenjen az erőszak és jobban előtérbe kerüljenek a környezetvédelmi szempontok. Ezt persze nem "női kvótákkal" lehet elérni, hanem a társadalmi felfogás változásával (ott van több nő a politikában, ahol a politika inkább konszenzusra törekvő és kevésbé törekszik a konfliktusok élezésére).

Újabb egy pontos különbség. (3,5:1)

Szex és erőszak

Ma már a törvények annyira a nőket védik, hogy nem csak, hogy keményen büntetik a nemi erőszakot, de néha kezd visszájára fordulni a dolog. Beperlik a férfiakat néha alaptalanul is nemi erőszakra hivatkozva - nálunk ez még ritka ugyan, de egyes országokban már "írásos szerződést" is kötnek a felek a szexuális együttlét előtt (nesze neked intimitás). Azt sem könnyű meghatározni, hogy mi számít szexuális zaklatásnak, ezzel is vissza lehet élni vagy embereket alaptalan módon meggyanúsítani (l. a vízilabdázók ismertté vált esete).

A férfi valamivel agresszívabb mint a nő, ami úgy általánosságban igaz, de adott esetben egy nő lehet sokkal agresszívabb vagy más módon erőszakos. Mivel a női logika a különféle szintű és súlyú igazságok folytonos ütközésében alakul (az én érdekem ez lenne, de a családé az, stb.), emiatt a női gondolkodás gyakran rafináltabb. A férfit is érheti családon belüli erőszak, de ez gyakrabban lelki terror mint fizikai.

1-1 (4,5:2)

Szociális kapcsolatok

A női szociális kapcsolatok általában fejlettebbek, a barátnők sokkal jobban meg tudják beszélni egymással a problémáikat. Hogy a férfinak lelkivilága legyen, az néhol szinte luxusnak számít, férfias a problémákat magunkban tartani. A férfi tehát azért kell sok nő számára, hogy kéznél legyen, ha valami problémát kell megoldani vagy vészhelyzet van, inkább erős legyen mint érzelmes. A férfiember egyébként akkor vonzó a nőknek, ha titkai vannak, mert akkor talán van olyan a tarsolyában, amit az adott helyzetben bevethet.

A férfiak hajlamosak inkább a munkájukba temetkezni és abba teljesen elmélyedni (ez is lehet az egyik oka annak, hogy jobban keresnek), ezért a férfiak között a társasági témák általában limitáltak: 1.munka, 2.munka, 3.ház körüli munkák, 4.politika, 5.autók, 6.hobbik és minden egyéb.

A férfitől talán azért is várnak el több magabiztosságot és irányítást, mert kevéssé ellentmondásos szerepek között él és emiatt kicsivel több a rálátása az adott helyzetre. Ha ez a tulajdonság hiányzik belőle vagy a munkájában nem eléggé sikeres, azt aligha képes kompenzálni a nők szemében.

Mivel a férfiakat úgy szocializálták, hogy erősek legyenek, a saját belső világukkal kevesebbet foglalkoznak és hajlamosabbak elmagányosodni.

1 pont oda (4,5:3)

Nyugdíj

A magyar nyugdíjrendszer egyértelműen a férfiakat diszkriminálja a "nők 40" program miatt, ráadásul a férfiak egészségi állapota is általában rosszabb, amelynek részben szociális okai vannak, részben pedig az erősebbnek tűnő, de valójában gyengébb nem hajlamosabb az egészségének elhanyagolására. A végén a különbség a nyugdíjban töltött idők között mintegy 10 év a nők javára. Mindennek az oka, hogy az egyéni személyiségi jogokat a hatalom világában egyre kevésbé veszik figyelembe a vélt "társadalmi hasznosság" rovására, és egy nagymama ebből a szempontból sokkal többet ér mint egy nagypapa. Egy egészséges, jó munkabírású nő tehát 60 éves kora előtt is nyugdíjba mehet, (és utána még esetleg dolgozhat), egy beteges férfi ezt nem teheti meg. A család kegyelemkenyerén kell, hogy éljen, amíg el nem éri a nyugdíjkorhatárt.

Újabb 1 pont a nők javára, de ezzel együtt is 4,5:4 arányban így is kicsit a férfiak oldalára billen a mérleg.

Összességében azt hoztam ki, mindez persze eléggé szubjektív, hogy ma nálunk enyhe fölény van a férfiak javára a nőkkel szemben, amelyet viszont a munkapiaci trendek megfordíthatnak, a tendenciák mindenképp nekik kedveznek. A kiosztott szerepek alapján a nők inkább biztonsági játékosok, a férfiak sokkal több kockázatot vállalnak - kérdéses az is, hogyan ítéli meg egy adott társadalom (az egészségesnek mondható) kockázatvállalást. (Nálunk nem túl fényesen, ami persze a nőknek kedvez.)

A nők leginkább életük első részében érezhetnek diszkriminációt a társadalom felől, az elvárásuk feléjük általában kicsit magasabbak, a férfiak szabadságfoka főként ekkor jóval nagyobb. Később viszont ez már egyre inkább kiegyenlítődik, a korral a kevésbé sikeres, túlságosan munka centrikus vagy rosszabb egészségi állapotú férfiak egyre nagyobb hátrányba kerülhetnek.

A társadalmi szokásokban levő diszkriminációt azonban másként is lehet nézni: 4-5 féle olyan helyzet is van, amikor hátrányok érhetnek minket csupán a nemi sztereotípiák miatt. (Például "férfit nem érhet családon belüli erőszak", "egy férfi ne lelkizzen", "a nő úgyis elmegy szülni, de legalábbis nem fog túlórázni", "a kislány legyen szorgalmas, a kisfiúnál ez nem annyira fontos" stb.)

Sőt, van egy olyan aspektusa is mindennek, hogy a közfelfogás nem csak az adott nemnek, hanem néha a társadalom egészének is kárt okoz: ilyen például a macsó politikai stílus meghonosítása. Holott számos, nálunk jóval sikeresebb országban már a gyakorlatiasabb, ideológiáknak jobban ellenálló női gondolkodásnak jóval több tér jut a politikában, emellett a macsó és a férfias közé nem tesznek egyenlőséget.

Trianon a múltunkhoz tartozik, nem a jelenünkhöz. Néhány új szempont.

A "trianon-szindróma" ugyan ma is ható jelenség, de magának a békediktátumnak valódi gyakorlati jelentősége ma már nincs.

Több mint száz évvel ezelőtt országunk már de facto elvesztette területének mintegy 2/3 részét, a Párizs melletti Trianon-palotában csupán ennek a helyzetnek a de jure rögzítése történt meg. Nagyon sok tanulsággal jár, hogyan következett be ez a mindenképpen szomorúnak vagy tragikusnak nevezhető esemény, a történeti okok jól feltártak, komoly történészek mint például Romsics már részletesen írtak minderről, mindenkinek érdemes tisztában lenni ezekkel. Én most nem is szeretnék ebbe belemenni, inkább néhány olyan szempontot tennék hozzá, amelyek nem annyira nyilvánvalóak. (Amellett, hogy amiről nem nagyon beszélünk, a soknemzetiségű ország egységét csak a Habsburg vezetésű Monarchia volt képes biztosítani, az önállóságunk a békekötés előtt távolról sem volt teljes.)

1.Máig ható sokk?

Nehéz elképzelni, mekkora sokk lehetett az ország teljes lakosságának és különösen az elcsatolt területeken élő több millió magyar számára felfogni azt, hogy egy másik államhoz kerültek, ami maga után vonta újfajta feltételrendszerekhez való alkalmazkodás követelményét. A határon túlról özönlöttek a menekültek, sokan kénytelenek voltak vagonokban meghúzni magukat éveken keresztül. A határainkon túl maradtakat gyakran vegzálták és főleg az értelmiségiek szembesültek jelentős pozícióvesztéssel. A '20-as évek elején nem lehetett tudni, hogy esetleg még a maradék országot is meg akarják szállni a környező országok, (bár ennek a valószínűsége idővel egyre csökkent), ezért a nacionalista Horthy-rendszer államszervezete, politikája és háborús logikát tükröző ideológiája az akkori helyzetre középtávon nagyjából adekvát válasz volt.

2.Trianon-szindróma

A "trianon-szindróma" egy olyan érzést takar, hogy Magyarország egyedül van Európában és még a szövetségesei is cserben hagyják kritikus esetekben. Azok között, akiket befogadtunk sokan vannak, akik asszimilálódtak, de olyanok is bőven (mint a dél-vidéki szerbek nagy része), akik hozzánk menekültek ugyan, később mégis az anyaországhoz csatlakoztak.

Emellett még Nyugat-Európa lelkiismeretére is apellál, hiszen a kontinens keleti és déli részéről érkező hódítókat több alkalommal is országunk területén sikerült feltartóztatni, tőlünk nyugatra már nem jutottak el - emiatt a nemzeti fejlődésünk több alkalommal gátolt volt az iparosítást könnyebben megvalósító, kereskedő vagy a gyarmatokból is hasznot húzó Nyugattal szemben, amiért most kárpótlással tartoznak. Ez az érvelés nem teljesen alaptalan és lehet némi része abban, hogy például az osztrákok számára mi vagyunk a legszimpatikusabbak egy felmérés szerint, azonban ilyen történelmi "könyvelés" nyilvánvalóan értelmetlen dolog, egyoldalú szemléletet tükröz amellett, hogy az érdemek és károk nem felmérhetőek.

A nacionalista politikusok viszont képesek építeni minderre és felhasználni a kulturális hagyományainkban ma is meglévő "trianon-szindrómát", amely manipulatív eszközként szolgálhat.

3.Lehet-e a veszteség egyben nyereség is?

Ahogyan az emberi életben is jellemző, hogy a veszteségeinkkel gyakran (később felismert) nem várt nyereségek is együtt járnak (és fordítva), egy ország életében sincs ez másként.

Ad1. Az elcsatolt országrészek Nyugat-Szlovákia és Burgenland kivételével gyakorlatilag mind gazdaságilag fejletlenebb területek voltak és ha mondjuk az I. és II. Bécsi döntést nem érvénytelenítették volna, a mai átlagos életszínvonal lényegesen alacsonyabb lenne a jelenleginél. Ugyanis Budapest és Dunántúl északi és nyugati részei a gazdasági modernizáció fő területei ma is, ezekből a régiókból terjed fokozatosan az ország többi részére. A mezőgazdaságunk fejlettsége sem a földjeink mennyiségén és minőségén múlik elsősorban, sokkal inkább "kulturális" tényezőkön.

Ad2. A kis országok általában boldogabbak. A boldogság felmérésekben a kisebb országok állnak az élen, ezekben általában az életszínvonal is magasabb, a jövedelmi különbségek pedig szinte minden esetben kisebbek a közepes és a nagy országokhoz képest. Nem tudnám megadni ennek az okait, úgy tűnik, hogy a kis országok kulturálisan homogénebbek, emiatt identitás és kultúra területén egységesebbek, a verseny nem olyan öldöklő országon belül, ezért a jövedelmi különbségek sem kiugróak. Emellett a gazdasági ügyeskedésük nem olyan feltűnő és a nagyhatalmi ambíciók sem jelentenek terheket (pl. nagy hadsereg fenntartása miatt).

Ad3. A kisebb országokban élés nagyobb közös teljesítményekre ösztönöz. A Monarchiához képest a '20-as és '30-as években az irodalmi életünkben sokkal jelentősebb művek születtek, sőt a találmányok száma is aránylag több (elektromosságban például a világ élvonalába kerültünk). Az oktatási rendszerünk is megújult és a gazdaság fejlődése is gyorsabb volt a Horthy-rendszerben. Mindez persze lehetne a függetlenségünk következménye, de ez így önmagában nem állja meg a helyét, önmagában nem döntő az ebből a szempontból, hogy egy nemzet mennyire független. Szinte azt lehet mondani, hogy a Kárpát-Medence kissé elkényelmesedett magyarságát felrázta a történelmi trauma és nagyobb teljesítményre sarkallta - a Kádár-rendszerre is igaz ez, amikor a magyar film és könnyűzene vált nemzetközi szinten ismertté, de a tudományos teljesítményünkről is elmondható, hogy szinte minden korszakban jelentős volt.

4. A megváltozott körülmények miatt szinte már irreleváns az egykori "békediktátum"

A határon túl rekedt magyarok nagyon sokáig szinte másodrangú állampolgárnak számítottak új hazájukban, amit már nem lehet elmondani az Európai Unióhoz való csatlakozás után. A helyi autonómiák kibővültek, a helyi önkényeskedések ritkán fordulnak elő a honfitársainkkal szemben, például nem verik már meg a magyar szurkolókat szlovák rendőrök és Erdélyben se nagyon vannak magyarellenes atrocitások. Kárpátalján és a Vajdaságban magyarnak lenni pedig szinte kiváltságnak mondható, hiszen ők még a jó munkalehetőségekkel és magasabb életszínvonallal kecsegetető EU-n kívül vannak, ezért a magyar kapcsolatok számukra potenciális előnyökkel járnak.

A régi nagy Magyarország szétesése részben annak is betudható, hogy a kapitalista fejlődés régebbi szakaszában előnyt jelentettek az egy nyelvű nemzetállamok (pl. a törvények megfogalmazásában és egységes érvényesítésében). Mára azonban a régiók Európája jött létre, ahol a nagyobb országok mind különféle, kulturálisan eltérő régiókból állnak, amelyek jelentős autonómiával rendelkeznek. A bajorok mások mint az észak-németek, a spanyoloknál ott vannak a baszkok és katalánok, az olaszoknál rengeteg régió gyengíti az ország egységét, az angoloknak pedig a skótok és észak-írek, de még a franciáknál is léteznek bretonok és okszitánok. Kivétel nélkül minden nagyobb országban vannak emiatt problémák és a homogenitás hiánya plusz gondokat jelent a belpolitikában.

Az egyes nemzetiségek beolvasztása is lelassult mára ha egyáltalán végbemegy, hiszen minden kis régió büszke a saját kultúrájára és az egyedi kulturális identitás az, ami sokaknak értéket jelent.

Mindebből az következik, hogy ha netán megnyerjük az I.világháborút és nincs Trianon, az ország ma akkor is különálló egységekre tagozódna (vagy külön államokra vagy autonómiákra). A történelemben léteznek hosszabb távú kiegyenlítő erők, különféle előnyök és hátrányok.

Trianon ezek alapján sokak számára olyan esemény, amely jelképes jelentőséggel bírhat, érzelmileg megérinthet minket többek között a szülőföldjükön maradt, de más országokba került honfitársaink miatt. Viszont történelmileg egy behegedt seb csupán, ennél semmiképpen sem több.

A vegyszerekkel szembeni riogatás is lehet "mérgező hatású"

Kimondott és leírt szavaink sok esetben ugyanolyan vagy még mérgezőbb hatásúak is lehetnek mint az általunk használt különféle vegyszerek - ezzel azt hiszem nem mondok újat, hiszen nagyon sok betegség forrása az egymásnak okozott stressz. Létezik olyan is, hogy vegyszerfóbia, egy eléggé divatos és elterjedt negatív gondolkodásmódról van szó azért negatív, mert egyes vegyi anyagokat veszélyesnek nevez (komoly bizonyítékok nélkül) amellett, hogy foglalkozna az alternatívákkal. Sőt, miközben képzelt veszélyekkel foglalkozunk, nem beszélünk azokról, és főleg nem teszünk semmit (!) azok ellen, amelyek hatása már egyértelműen bizonyított.

Az óvatosság nem árt a különféle mesterséges anyagokkal szemben, azonban létezik arany középút, amely még nem rombolja a (nálunk egyébként is alacsony szintű) társadalmi bizalmat. Léteznek tévhitek bőven, lássunk párat ezek közül.

1.A természetes mindig egészséges

A természetes vegyi anyagok jóval több halált okoznak manapság mint a különféle vegyszerek: a háztartási tüzelésből származó füst, az alkohol és a dohányzás tartoznak ide, ezekhez képest a kártevők irtására használt vegyszerek nagyságrendileg kevesebb áldozatot szednek. A szénhidrátok például szerves molekulák, tehát szintén vegyi anyagok, túlzott fogyasztásuk szintén sokak életét rövidíti meg, valószínűleg sokkal károsabbak mint az élelmiszerekben levő különféle adalék anyagok. Azt is "természetesnek" tartjuk valamennyire, hogy az autónkban ülünk a dugóban, és közben mérgezzük saját magunkat és a környezetünket.

Azonban az ismeretlentől az ember mindig jobban fél mint attól amit ismer, és mindig kellemesebb másokra mutogatni, mint saját magunknak tenni bármit is az egészségünkért.

2.Régen minden jobb volt

Régebben az ipari légszennyezés sokkal drasztikusabb volt mint manapság olyannyira, hogy a légkörbe kerülő rengeteg füst még a globális felmelegedést is kis mértékben csökkentette. A "chemtrail" hívőkkel szemben, manapság a levegő általában tisztább, legalábbis a fejlett országokban (főként azokon a területeken, ahol a járművek nagy része korszerű és a lakossági fűtés is korszerűnek mondható).

A pár évtizeddel ezelőtti mezőgazdasági vegyszerek sokkal ártalmasabbak voltak a maiaknál, a rákbetegségek száma kimutathatóan megnövekedett a '80-as években, részben amiatt is, mert nem tartották be a munkavédelmi előírásokat és a munkaegészségügyi várakozási időket sem. (Magyarán ész nélkül permeteztek még a kiskertekben is.)

Régebben is használtak egészségre ártalmas tartósítási eljárásokat, a sózás és a füstölés sem volt teljesen ártalmatlan, mélyhűtés pedig nem létezett.

3.Létezik olcsó, jó minőségű készétel, amit csak úgy levehetünk a polcról

Extrém követelménynek tartom, hogy az élelmiszeripari termékektől magas minőséget várjunk el alacsony áron, ez nem fog összejönni. Az élelmiszeripar olcsó alapanyagokat használ és törekszik a tartósításra, amelyhez gyakran adalékanyagokat kell, hogy használjanak. A "nem tudjuk, mivel etetnek minket" - közhely nem teljesen igaz, mert a címkékre a gyártók rá kell, hogy írják. Emellett pedig létezik olyan is, hogy "élelmiszerlánc felügyelet", amelyet az iparágra kivetett évi 10-13 milliárd (!) forintnyi adóból tartunk fel, és a feladatuk pontosan a hamisítások feltárása és egyes káros összetevők kimutatása. A NÉBIH komoly büntetéseket szabhat ki, és olykor meg is teszi. Hogy eléggé gyakran és megfelelő hatásfokkal teszik-e ezt az már jogos kérdés, az ő munkájukat is kellene, hogy értékelje valaki.

Alapvetően két választásunk van: vagy drágább és márkás terméket választunk, amely feltehetően jobb alapanyagokból készül, vagy pedig főzzünk és süssünk saját magunk friss, nem tartósított húsokkal és zöldségekkel.

4.A bio termék a megoldás

A biotermék előállítása fajlagosan jóval drágább mint a normál nagyüzemi technológiával (mivel ugyanannyi ráfordítás mellett a hozamok jóval alacsonyabbak). Tömegtermelésről van szó, és ma még nem megoldott több milliárd ember ellátása biotermékekkel, éppen a városi lakosság legszegényebb rétegei nem is képesek megfizetni. (Egyébként a biogazdálkodás sem nélkülöz egyes vegyszereket, bár általában olyanokat, amelyek már több évszázada használatban vannak.) Ennek ellenére nincsenek kimutatható előnyei a biotermékek fogyasztásának, mert a vegyszereket úgy találták ki, hogy szinte teljes mértékben lebomoljanak mire a fogyasztóhoz érnek. A kiskerti zöldségek előnye sokkal inkább a frissességük és a jobb ízük, hiszen ezeket nem kell fél éretten leszedni a hosszú szállítási idő miatt.

5.Tiltsuk be a vegyszereket

Vegyszerek nélkül a jelenlegi mezőgazdaság nem képes termelni nagy mennyiségben penészgombáktól és kártevőktől mentes élelmiszert. Nem mellesleg mindenféle mellékhatás vizsgálatára kiterjedő, évtizedes kutatómunka előzi meg egy-egy vegyszer használatának engedélyezését.

Egyik példa erre a glifozát hatóanyagú gyomirtóval kapcsolatos pereskedés: kevéssé közismert, hogy ez a gyomirtó glialka néven nálunk már több mint 30 éve használatban van, totálisnak nevezik, de inkább széles spektrumúnak mondható, mivel egyre több a vele szemben rezisztens gyomnövény. Az USA-ban rengeteg per indult a gyártó ellen (ott Round-up néven fut ez a szer), a feltételezhető rákkeltő hatása miatt. Kétlem, hogyha ha valaki a munkavédelmi előírásokat valóban betartja, annak tényleg félnie kellene ilyesmitől, bár a kiskertekben a használatát mindenképp érdemes kerülni. További mellette szóló érvek, hogy használata talajkímélő megoldás, az ivóvizet nem veszélyezteti valamint az alternatívái olykor még nála is károsabbnak tűnnek.

6.Minimalizálni kell a vegyi anyagokat - ez igaz

Vigyázni kell a háztartási tisztítószerekkel, ezek belégzése is káros lehet. Túl sok felvágott fogyasztása a benne levő nitrát-sók miatt szintén kerülendő. A kozmetikumok is tartalmazhatnak káros vegyszereket. Minden esetben a mértéktartás és az alternatív, kevésbé káros anyagok keresése javasolható.

Viszont ezeknél is mérgezőbb hatású lehet az, Jézust idézve: "ami kijön az ember szájából" - hiszen a falusi pletyka szintű rémhírterjesztés, voltaképp zsigeri eredetű szellemi kútmérgezés az, ami a bizalmatlanság kultúráját terjeszti.

7.A modern munkamegosztás nagyfokú bizalmat feltételez

Vannak akik szeretnének visszahúzódni a középkorba, olyan önellátó paraszti kisközösségekbe, ahol mindenki ismert mindenkit. A kényelmetlenség érzetükből fakad a bizalmatlanság, amelynek egyik kifejezése a vegyszerfóbia. A bizalmatlanság azonban egy ördögi kör, és újabb bizalmatlanságot szül, ami viszont fokozatosan megtörhető. Egyrészt annak a megtapasztalásával, hogy mennyivel kellemesebb az általános bizalom légköre - amit a sokat szidott, "hanyatló" nyugaton gyakrabban átélhetünk mint nálunk. Emellett a világos, átlátható és hatékonyan működő, szúrópróba szerű ellenőrzésekre is szükség van, a csalókkal szemben pedig a szankciók is elég kemények kell legyenek, ne lehessen a simlisséget csak úgy megúszni.

"Ne bízz azokban, akik senkiben sem bíznak! Aki embertársait gonoszsággal gyanúsítja, többnyire azt keresi bennük, amit önmagában lát." Nem tudom, hogy kitől származik ez az idézet, de számomra azt takarja, hogy az illető azt feltételezi, hogy mások (pl. élelmiszeripari, mezőgazdasági szakemberek, kutatók stb.) ugyanolyan szar munkát végeznek mint amilyet ő, tehát számára valószínűleg a felelőtlen, hanyag munkavégzés a társadalmi norma.

Emellett vannak persze olyanok is, akik azt hiszik, hogy az életet teljesen "tisztán" lehet megélni, mindenféle káros hatások nélkül, mintha abban bíznának, hogyha kilépnek az utcára, akkor a cipőjük nem lesz kicsit sem poros...

Újabb esély, hogy visszatérjünk a normalitáshoz?

Lezajlottak az EP választások, ilyenkor az ember mindig reménykedik, hátha egy időre békén hagynak minket a kampányszlogenek áradatával. Hátha nem kell harcolni, sőt talán még "konzultálni" sem egy darabig.. Az örök optimista titkon még arra is számít, hogy a vezetésünk egyszer tanul az elkövetett hibákból és a további értelmetlen konfrontáció helyett a konszolidáció útjára lép.

Az európai demokrácia győzelme

A mostani választások egyetlen nagy győztese számomra az európai demokrácia: a szavazatok nagyon megoszlottak és sokféle párt jutott be: a közép-jobb, közép-bal, liberálisok, környezetvédők és euro-szkeptikusok nagyságrendileg hasonló erőt képviselnek. Nem lehet már azt eljátszani, hogy két nagy párt zsíroz le mindent egymás között. Az euro-szkeptikusok ilyen mértékű bejutásának is örülök, egyrészt mert az általuk képviselt kritikák nagy része tényleg jogos (ők is valós választói igényeket fejeznek ki), valamint mert közelről láthatják a parlament munkáját és alkalmuk lesz beleszólni annak munkájába. Szerencsére nem tudnak blokkoló kisebbséget alkotni még a 2/3-os szavazást illető határozatok esetében sem.

Ez a sokszínűség azt jelenti, hogy Orbán monomániájával szemben az embereket a bevándorlás mellett legalább annyira izgatja a munkahelyek létesítése, a szegénység megszüntetése, az esélyegyenlőség, a környezet védelme, a gazdasági fejlődés vagy az összeurópai érdekek képviselete a világpolitikában.

Még a brit hagyományos kétpártrendszer is végre szétesni látszik, a nagy monolit pártokat maguk mögött tudó nagy hatalmú vezetőket hagyjuk meg a birodalmak számára, akik igényt tartanak a hadsereget is vezénylő központi irányításra: Oroszország, Kína, USA tartozik ide, Európa viszont szerencsére nem ilyen.

 Nem az európai úton járunk

 Ez világosan látszik abban, hogy egyik párt sem szerzett abszolút többséget, sehol - kivéve a Fideszt nálunk. Most ne hasonlítsuk magunkat a fejlett demokráciákhoz, ahol a szavazatok annyira megoszlanak, hogy 25% vagy netán 35% megszerzése már nagy győzelmet jelent. A volt szovjet blokk országai még valahol ott tartanak, ahol Ausztria a háború után vagy Dél-Korea a '80-as években, tehát fejlődésük egy korábbi szakaszában, amikor egy nemzeti irányultságú párt volt a hatalomban tartósan, mert a törékeny gazdaságoknak nagyobb szüksége van a piacvédelemre.

Hasonlítsuk magunkat inkább a lengyelekhez, a PIS irányultsága nagyon hasonló a Fideszéhez, szellemisége gyakorlatilag ugyanolyan: a magyar kormánypárt is hozzájuk hasonlóan csak erős 40%-ot tudott volna szerezni, és most nem lenne még abszolút többsége sem (Európában senkinek nincs rajtuk kívül), ha nem a hatalom megragadása lenne a célja minden eszközzel. Többek között a közmédiumok elfoglalásával és a rajtuk keresztül végzett folyamatos hazugságáradattal, egyes ellenzéki pártok szétverésével, emellett a választási törvény számukra kedvező megváltoztatásával tudták ezt elérni.

Gyakorlatilag csak tőlünk keletre jellemző, hogy egyetlen párt koalíciós kényszer nélkül kormányozzon - ez már egy teljesen abnormális helyzet, nemhogy a kétharmados többség.

Szétvert magyar ellenzék és a megtévesztett falusi tömegek

Az MSZP leginkább saját magát verte szét, a vezetősége már elég régóta kontraszelektáltnak mondható. Az LMP-t és a Jobbikot is úgy tűnik, mintha a vezetőségbe beépült Fidesz-ügynökök tették volna tönkre, Vona Gábor esetében pedig szabályos karaktergyilkosságról lehet beszélni. Ezzel persze azt érte el csak a Fidesz, hogy az ellenzék radikalizálódott, az LMP-nél határozottabb politikát képviselő Momentum és a Dobrev Klára személyére épülő Demokratikus Koalíció tudott helyettük feljönni.

Voltaképp a politikai térkép nem nagyon változott az utóbbi hónapokban: a Fidesz nagy arányú győzelmét továbbra is a migránsokkal folyamatosan rettegésben tartott falusi lakosság biztosítja. A kádár-korból megmaradt belterjes értékrend és a hűbéresi-paraszti reflexek továbbra is élnek, nagyon jól építhet erre a kormánypropaganda. Miközben pedig a magyar gazdaság továbbra is szárnyal, tehát az ideológiai nyomás nélkül is biztosan nyert volna a Fidesz, - de távolról sem ilyen arányban.

Orbán rendre melléfog a külpolitikában

Orbán a legutóbbi választás után azt jelentette ki, hogy Juncker egész biztosan nem lesz Európai Bizottság elnöke, aztán mégis. Különféle kvázi-diktátorokkal szövetkezik mint Gruevszki, a kazah, izraeli és a török elnök, Putyinról nem is beszélve. A brit kormányfő volt a nagy szövetségese -... szalonképesen mondva most nem sokra megy vele. A lengyeleket Putyin szövetségével idegenítette el magától, csak az EU jóindulatától függő harmatgyenge olasz gazdaság képzavarosan "erős emberét", Salvinit tudja maga mellett, emellett pedig az osztrák szövetségese pont most kompromittálódott.

Trump szövetségével is lehet dicsekedni, csakhogy Trump tárgyalóként egy közismert lúzer, a munkatársai profi politikusként általában teljesen mást tesznek, mint ami az elnök fejében van.

Orbán valamiért szeret ugrálni az európai tekintélyekkel szemben és mindig kihúzza a gyufát, így volt ez először Merkel később Juncker esetében, legutóbb pedig az új EB elnökjelölttel Weberrel konfrontálódott, aki úriember módjára csak azt vetette a szemére, hogyha mindenki úgy politizálna mint Orbán, akkor Európai Unióról már rég nem beszélhetnénk...

A kormány gazdaságpolitikája nem annyira rossz, gyakran teljesen más mint amit a szlogenek szintjén kommunikálnak. Emellett a közelünkben mindenki törekszik a keleti nyitásra, mások is jóban akarnak lenni az oroszokkal, ugyanúgy keresik az üzleti kapcsolatokat Kínával mint mi. Csak mindenki óvatosan, DIPLOMATIKUSAN teszi ezt, nem pedig mondjuk ki, tahó módon (elnézést, szijjárót akartam mondani), betartva minden közös európai törekvésnek.

Webernek nincs feltétlen szüksége Orbán támogatására, most kíváncsiak vagyunk, hogy kanossza-járással vissza tud-e kerülni, esetleg valamilyen hátsó ajtón beosonni (vagy talán nyugati gazdasági lobbik nyomására) a Néppárt szövetségbe, ahonnan nemrég kirúgták. Ahol az egyetlen valós esély van a Fidesz számára, hogy részt vegyen az európai bizottságok munkájában.

Török Gábor alapvető tévedése, hogy a dolog a hatalomról szól

Török Gábor sutba dobta mindazt amit tanult, mert valszeg. nem látja a fától az erdőt és nem képes a lényeges elvek kiszűrésére a tanult ismeretekből. Mára a hülyeség olyan szintjére jutott, hogy az egyetlen TEHETSÉGES politikai erőnek a kormánypártot tartja. Amely mondjuk tényleg olyan vitathatatlan nagy tehetségekből áll mint Németh Szilárd, Szijjártó, Rogán, Kásler, Semjén, a szuper jogérzékű Gulyás, a zseniális tudományszervező Palkovics vagy épp Deutsch (aki sajnos az EU parlamentben fog képviselni minket...). A támogatást zseniális médiamunkások biztosítják színvonalasabbnál színvonalasabb műsorokkal, továbbá olyan nagy történészek mint Schmidt Mária és a közéletben a kocsmai színvonalat meghonosító Bayer.

Hitler és Sztálin számára valóban a hatalom volt a legfontosabb tényező, a mai Európa viszont már nem arról szól: kinek milyen ötletei vannak és milyen irányú intézkedéseket vezetne be azért, hogy a közösség egészének az életminőségén egy kicsit javítani tudjon. Tőlünk nyugatra a politikus nem próféta akar lenni, hanem egyszerűen szolgáltatásokat nyújt az állampolgárok számára. Nem érzi azt sem örökös késztetésének, hogy mennél többet lopjon, hiszen a kapcsolatrendszerét később a civil szférában, az üzleti életben jól tudja kamatoztatni. Nem ragaszkodik annyira a hatalomhoz, hiszen anyagilag neki a "civil" lét jobban megéri.

A "nagy vezérek" rendre csődbe vitték az országot

Horthy, Kádár vagy akár még Tisza István esetében is elmondhatjuk, hogy mennél tovább maradtak hatalomban, annál inkább tévútra vitték az országot. Ezek a "vezérek" abban az illúzióban éltek, hogy Magyarország speciálisabb helyzetben van mint mások, egyfajta külön kis sziget vagyunk itt a Kárpát-medencében és ki tudjuk vonni magunkat a történelem nagy változásai alól. Ennek érdekében nagy vezéreink elvtelenül szövetkeztek bárkivel és az összes követeléseit teljesítették azoknak, akik úgy tűnt, hogy ezt a kis nyugalmat biztosítani tudják - csak éppen mindez pont az ellenkező előjellel sült el.

A gazdaság fejlődését mindig attól remélték, hogy ügyesen kihasználjuk a lehetőségeket, a társadalmat is csak annyira akarták fejleszteni, amennyiben a gazdaság szerkezetét. Tehát vígan elvagyunk különösebb fejlődés nélkül, amíg csak vannak megfelelő fejőstehenek.

Ezekből tanulva nekem nem kell a vezérelvű demokrácia, máshol se lett jó vége. Főleg nem kell a politikailag jó helyen levő vállalkozóréteg, sem a gerinctelenül mindent végrehajtó és túllihegő, morális züllést okozó csinovnyik hadsereg. A kollektív agyhalálra sem tartok igényt, amelyet a hamis alternatívák demagóg sulykolása vált ki.

A "liberális" nem az, amit a kormánypárt annak nevez

Erősen tekintélyelvű vezetés számára minden és mindenki liberális aki eltér a számára kívánatos irányvonaltól. Jól látható pedig, hogy az európai normák szerint mi számít liberálisnak, nem szitok szó, hanem egy eléggé erős támogatottságú, markáns gazdaságpolitikai irányvonal, amely valahol középen van a közép-jobb és a szocialista pártok között.

Számomra a zöldek és a közép-jobb pártok a legszimpatikusabbak jelenleg, de nem úgy vagyok vele, mintha egy foci csapat szurkolója lennék, hogy az én csapatom nyerjen. Az európai politika egésze legyen az, amelyik nyer, ez a lényeg.

A magyar politikát sem úgy fogom fel, sokakkal ellentétben mint egy sporteseményt vagy egy valóságshow-t, itt sem azt tartom fontosnak, hogy ki lesz a győztes. Nem annyira azt, hogy ki kormányoz, hanem hogy hogyan. Lehetőség szerint kultúrharc nélkül és mindenféle nem létező ellenségekkel vívott árnyékboksz nélkül. Olyan intézkedésekkel, amelyek nem csak egy szűk réteget favorizálnak, hanem a túlnyomó többség számára valós szolgáltatásokat nyújtva - habár manapság ennek meglehetősen kicsi az esélye.

 

Homofóbia - avagy a "természetes" reakcióink mennyiben kulturáltak és elfogadhatóak?

A homoszexuális kisebbség védelme érdekében olykor heteroszexuálisoknak kell felszólalniuk, nem is feltétlenül azért mert per pillanat különösebb védelemre szorulnának. Egyszerűen azért teszem, mert bánt az az olykor kormányzati szinten is megnyilvánuló, néha tetszetősnek ható mondatok mögé rejtett PRIMITÍVSÉG, ahogyan ezt a témát kezeljük.

A "Szemlélek" bloggere a természetességgel érvel, hogy ha valaki a saját neméhez vonzódik az nem természetes dolog. Ez az érv mégsem meggyőző, hiszen az ősember életmódja természetes volt, a miénk nem az, többek között mert szögletes épületeket hozunk létre, amelyek a természetben nem léteznek. Az sem természetes, hogy bányásszuk a földet és gépekkel különféle termékeket hozunk létre. De még az sem, hogy megtanultuk kordában tartani az ösztöneinket és nem viselkedünk úgy mint egy vadember. (Még pár száz éve is annyira gyakori volt a hirtelen felindulásból elkövetett emberölés, hogy az étkezéshez nem használtak késeket.) A "természetes" érv egyáltalán nem meggyőző sőt mondjuk ki, hogy az ember egyáltalán nem természetes lény, hiszen az emberi csecsemőnek évtizedekig tart, amíg felnő, míg az állatok kölykei általában pár hónap vagy egy két év alatt elérik a teljes biológiai érettséget.

Nem tehetek róla, de nekem a homofóbiától van "fóbiám", - amely nem más mint valaminek a túlreagálása, indokolatlan viszolygás valamitől. Ez olyan mint az egyik rokonom esete, aki miután megtudta, hogy az egyik neves színészünk homoszexuális, azután már viszolygott az illetőtől. Egyszerűen mert nem tudta elválasztani a színészi teljesítményt (szakmát) az illető egyéb jellemzőitől (magánéletétől). Szerintem pedig nagyon könnyen elválasztható a kettő, egyszerű döntés kérdése, és azért tudjuk megtenni, mert "természetellenes módon" tudatos lények vagyunk. (Például egy nemi szervét mutató férfivel szemben harag helyett érezhetünk egyszerűen szánalmat is - az utóbbi szerintem inkább helyénvaló.)

Érdemes megnézni, hogy az olykor kormányzati szinten is megjelenő homoszexualitás ellenesség milyen "klubba" sorol minket: egyértelműen az elmaradott kelet felé és a Balkán felé, ahol a bizalmatlanság és az intolerancia a jellemző az emberek között. Ezek többnyire alapjában véve macsó értékrendű társadalmak: a férfi legyen kemény, semmiképp sem érzékeny (mint a homoszexuális férfiaknak egy jelentős része). Az ilyen a társadalommodellek felett elment az idő valamikor a múlt század elején.

Az egyéni szexualitás egyébként mindenki esetében eltérő és igen széles skálán mozog a túlhajszoltságtól az impotenciáig vagy frigiditásig bezárólag, és alapvetően alkati adottság, amelynek genetikai alapjai is vannak. Éppúgy nem tehetünk róla mint egészségügyi problémákról, a terméketlenségről vagy komoly kapcsolati problémákról, amelyek a szexuális beállítódáshoz hasonlóan szintén akadályai lehetnek a gyermekek nemzésének. Ezek nagyon intim dolgok, a magánélet szférájába tartoznak, nem is szoktuk feszegetni. Általában az ilyen jellegű problémák sejthetőek másokról, de nem nagyon illik beszélni ilyesmiről (ha csak az illető fel nem hozza). Vannak és voltak nekem is olyan ismerőseim, akikről gondoltam, hogy valószínűleg homoszexuálisak lehetnek, de ezt zárójelbe tudtam tenni, nem befolyásolt a megítélésükben, attól még ugyanolyan rendes emberek. Szerintem a legtöbben ugyanúgy gondolkodnak erről mint én, igazából nem látok itt problémát.

A túlzott macsóság, a férfiasság bizonygatása ellenben sokkal több bajt okoz a homoszexualitásnál, számos baleset vagy erőszakos bűntény történik a macsó viselkedés miatt a világon minden nap. Inkább erről kellene beszélni, nem pedig a homoszexualitásról, amely nem valós probléma, hiszen nem fertőző, nem ragályos, - de a fóbiák természete olyan, hogy az illetőt semmilyen tudományos tény nem képes meggyőzni a jelenség ártalmatlanságáról. Egyedül agyunk, a tudatosságunk képes felül emelkedni a fóbiák jelezte ösztönös reakcióinkon: akár póktól, akár kígyótól irtózunk, akár a "melegektől".

A férfi lakosság mintegy 4%-át teszik ki a saját nemükhöz vonzódók, nőknél nem ismert ez a szám. Mivel az arány ilyen nagy és gyakorlatilag konstans, emiatt feltételezhető, hogy valós társadalmi funkciója van (méghozzá főként ott, ahol a férfiak aránya túl magas a nőkéhez képest). Közismert, hogy egyes szakmákban gyakori, például a művészek között az átlagosnál jóval több a homoszexualitás, pl. az egyik kedvenc zongoraművészem is az volt.

A homofóbia és a xenofóbia az ösztönös jelleg miatt egyértelműen primitív reakciók, annak ellenére mondom ezt, hogy ezek bennem is megvannak valamilyen szinten. Itt lehetne továbbá csordamentalitásról beszélni, de fölösleges, hiszen mindannyiunkban van olyan, hogy konformitás, a magánytól való félelem és a csorda biztonságos közegéhez való tartozás vágya. Nem állítom, hogy ezek mindig károsak, nagyon is lehetnek olyan szituációk, ahol az indulatos magatartás nagyon is adekvát - manapság azonban ezek már ritkának mondhatók a legtöbbünk jól szabályozott, rendezettnek mondható "polgári" életében.

Álljanak be ők is a sorba és legyen gyerekük, ez a kimondatlan elvárás sokak részéről, hogy ezzel is gyarapodjon a társadalom... Kövér László mondatától pedig kiráz a hideg, hiszen alsóbb- és felsőbbrendű emberekről beszél. Igaz ugyan, hogy vannak a természetes szaporulathoz hozzájáruló emberek és vannak akik nem, de az utóbbiak is részt vesznek a társadalom értékteremtésében és hatással vannak valamilyen módon az utódgenerációkra. Sőt, örökbe fogadás esetében, ha nincs heteroszexuális pár, akkor a homoszexuális még mindig jobb mint az állami gondozás rideg és szeretetlen világa. Ettől még nem lesz a gyermek homoszexuális.

Mindezek az érvek a földhöz (és általában a kézzel fogható dolgokhoz) jobban kötődő, kissé földhözragadtabb, hagyományosabb szemléletű emberek olykor "homofób" vagy homoszexualitás ellenes beállítódásával szemben fogalmazódnak meg, nem tagadva teljes mértékben annak a felfogásnak az időnkénti vagy helyzetfüggő létjogosultságát. Azt azonban jegyezzük meg, hogy akármit is diktálnak az ösztöneink: homoszexualitástól nem kell félni, hogy elkapom. (Még akiket buliból fiatal korban esetleg bele is vittek ilyesmibe, azok sem.)

Azért tartom fontosnak olyanok érdekében felszólalni, akikhez semmi közöm, mert ha mindenki csak a saját kis érdekeit nézi, akkor a hatalom mindenkit meg tud venni vagy vesztegetni. Az összképet is kell nézni és azt képviselni, amit egy egészségesen működő társadalomról gondolunk.

Íme, az Orbán-kormányzat "eredményei" a látvány sportágakban

Az oktatás és az egészségügy mellett az élsport is olyan terület, ahol az Orbán-kormány idején stagnálás és visszafejlődés tapasztalható. Ráadásul ezen a területen állami támogatások, EU-források és a TAO-támogatások révén összességében rengeteg pénzhez lehet jutni folyamatosan. Egy adott sportág eredményei nagyon jól mérhetőek a világversenyeken (EB-ken és VB-ken vagy esetleg olimpiákon) elért helyezésekkel, ezeken kívül pedig a nemzetközi ranglistákkal, amely főleg az első számú sportágunk, a labdarúgás esetében lehet mérvadó (minthogy az EB-kről és VB-kről általában lemaradunk).

Kiemelt támogatású látványsportágnak nálunk a foci mellett a vízilabda, jégkorong és a kézilabda számít.

Habár a vízilabda hagyományos sikersportágunk volt nemrég olimpiai aranyérmekkel, az utolsó két olimpián érem nélkül maradt a csapat és egyre ritkábban szállít érmeket a világversenyekről is annak ellenére, hogy egy olyan sportágról van szó, amelyet legfeljebb egy tucatnyi országban űznek komolyabb szinten.

A férfi- és női kézilabda is egyértelmű visszafejlődést mutat, különösen a női szakág esett vissza jelentősen, csupán egyetlen érmet szerezve az Orbán-kormány regnálása alatt, (viszont 1995 és 2005 között nyolcat), mára mindkettő lesüllyedt az európai középmezőnybe.
A jégkorong válogatott csak egy alkalommal jutott fel a legjobbak közé az utóbbi időkben és ma már a második vonalban való szereplésnek is örülhetünk.

sportok.png

Kiemelt csapatsportágak helyezései világversenyeken (EB és VB)

A labdarúgásunk körülbelül ugyanott tart, ahol 2010-ben. Egy rövid fellángolástól eltekintve az előző EB időszakában, a világranglistán ismét visszacsúsztunk, - az ún. ÉLŐ pontszámunk jobban megmutatja ezt mint a világranglista, amelyet a feltűnő torzításai miatt az utóbbi időben többször is módosítottak. Végeredményben mindkét számítás hasonló trendet mutat: fejlődésnek semmi nyoma.foci.png

A labdarúgás ÉLŐ-pontszámú ranglista helyezése

Ezeken kívül az asztalitenisz, ökölvívás, birkózás, cselgáncs, torna és az atlétika is hasonló képet mutat, egyre kevesebb a dobogós helyezés a világversenyeken: az úszás, kajak-kenu és a vívás "termeli" csupán a világbajnoki és az olimpiai érmek döntő részét.

Mindezzel nem lenne semmi problémánk, ha nem költenénk horribilis pénzeket folyamatosan ezekre a sportágakra. Más országokban már a sportági szövetségek vezetőit mind leváltották volna ilyen eredményesség mellett, nálunk viszont különféle összefonódások miatt, leginkább csak az edzők cseréje dívik. Alapvetően hibás rendszerre alapozva, gyenge játékosanyaggal (rossz beidegződésekkel teli fiatalokkal) azonban egyik edző sem tud csodát művelni.

Körülményesség, a teljesítménykényszer és a versenyszellem hiánya, alacsony kockázatvállalás, kényelmesség, belterjes módszerek, kontraszelekció (gyakran nem a tehetség számít), ködösítés és lavírozás, szélhámoskodás, rövid távú szemlélet - ezek olyan jellemzők, amelyeket a magyar sportolók jellemzésére gyakran használnak, de a magyar társadalom jelentős részére ugyanígy érvényesek.

A magyar extrém sport is nemrég még kiemelkedő eredményeket produkált, viszont ma már a "ne kockáztassunk" elv érvényesül e téren is és a fiatalok inkább a kapcsolatépítéssel, a megfelelő helyezkedéssel vannak elfoglalva. A kormányzati üzenet egyértelműen a "jók vagyunk", tehát a képességek fejlesztése nálunk nem annyira fontos. Mindebben tehát semmi igazán sport-szerű nincs, amely egyébként sem jellemző a kormányunkra.

Mindezek összessége jelenti Európát

Kontinensünk sem gazdaság, sem tudomány sőt még a tömegkultúra terén sem meghatározó jelentőségű már évtizedek óta. Milyen tényezők teszik egyedivé mégis, amelyek alapján kulturálisan elhatárolható másoktól?

1.Nem a kereszténység

Az amerikai kontinensen jelenleg jóval több keresztény él mint Európában, sőt Fekete-Afrikában is már közel annyian vannak, de nemsokára ott lesznek a legtöbben. Ha komolyan ragaszkodni akarnánk a keresztény Európa eszméjéhez (az iszlámmal szemben), akkor rengeteg afrikai bevándorlót kellene betelepíteni, - szerencsére egy ilyen őrült ötletet senki nem venne komolyan. Gondoljunk bele abba is, hogy az USA keresztény állampolgárai közül sokan aggódnak a szintén keresztény mexikóiak és más keresztény közép-amerikai államokból jövő bevándorlók miatt. Egyébként pedig a kereszténység bölcsője sem Európában, hanem egy negyedik kontinensen, Ázsiában volt. (Egy átmeneti korszakra az ún. európai középkorra mondható csak el, hogy kereszténység egyenlő Európa. Sokan ebben az egyébként eléggé sötét korba vágyódnak vissza. Amellett, hogy Kínával, Törökországgal és Kazahsztánnal kötnek szövetséget.)

2.Kevésbé fogyasztói társadalom

Az is jellemzi, hogy a fejlett országok közül az európaiaknál a legkevésbé elterjedt a konzumerizmus, a pazarló fogyasztói szemlélet. Elég ha megnézzük az egyes országok ökológiai lábnyomát, az is kifejezi az energiával való pazarlást: az USA 8,22 értékével szemben például a németeknél ez 5,3 ami még mindig nagyon magas, de lényeges különbséget jelent. A németeket és más Európai országokat éppen hogy azért kritizálják, mert a termelésükhöz képest túl keveset fogyasztanak. Vannak természetesen kivételek, a legközismertebb a brit turik esete, ahol az árubőséget az biztosítja, hogy az angolok minden évben lecserélik a ruhatárukat. Más jellemzők alapján is látni fogjuk, hogy a britek már kevéssé tartoznak Európához, ezért a brexit várhatóan növelni fogja Európa egységét. Legjobb lenne a Nagy-Britanniát elvontatni valahova az Atlanti-Óceán közepére, ott lenne a helyük, bár ez ellen a skótok bizonyára tiltakoznának.

Ja és akkor még ott van a rengeteg energia-nagyhatalom (Oroszország, Kína, USA, Szaúd-Arábia), amely szennyezi a világot a kőolajjal és a szénnel, lassítva a világ és Európa átállását a megújuló energiafogyasztásra.

Nem beszélve azokról az országokról mint Ausztrália, ahol az 5 éves TV-ket és egyéb megunt, de jó állapotú műszaki cikkeket gyakran kiteszik az út szélére és vesznek helyette újabbakat.

A környezetvédelem a mindennapokban és a kormányzati szinten is Európában a legfejlettebb, a megújulók részaránya a leggyorsabban növekszik.


3.Vagyoni egyenlőtlenség és szociális védőháló

Ha megnézzük a GINI világtérképet és kivesszük belőle azokat az országokat, ahol azért van vagyoni egyenlőség, mert gyakorlatilag mindenki nagyon szegény, akkor Európa fölénye jól látható a többi kontinenssel szemben. Ez köszönhető részben a szociális elvek alkalmazásának (pl. Skandináviában egyesek szerint félig szocializmus van), másrészt a hagyománynak, amely háttérbe szorította a despotizmust és lehetővé tette a polgárság felemelkedését. Oroszországban, Kínában és számos ázsiai országban még ma is nagy hagyománya van a despotikus egyszemélyi hatalomgyakorlásnak, ahol az uralkodó teljhatalmat kap és a vagyonok fölött is ő rendelkezik, a magántulajdonok biztonsága nem teljes még ma sem.

4.Együttélés a múlttal

Európában az emberek nagy része együtt él a történelmi múltjával, rengeteg a jó állapotú műemlék, amelyek nem csak turista attrakció, hanem szervesen illeszkedik a hétköznapokba, főtéri épületekként (pl. városháza, templom, üzletek), olykor egész városrészekben élnek az emberek régi lakóházakban. A jó állapotú műemlékek nagy száma nem feltétlenül annak köszönhető, hogy az országok végigrabolták a világot, sokkal inkább az okos kereskedők és egyéb vállalkozók gazdagodásának (az imént jellemzett despotizmus hiányának), és a kiegyenlített vagyoni viszonyok alapozták meg a demokráciák kialakulását is. A kisebb városokban és a falvakban a hagyományápolás, az ősi mesterségek valamint a kézműves termékek újjáéledése jellemző.

5.Kulturális kifinomultság

Sehol a világon nincs olyan kulturális sokszínűség és pezsgő kulturális élet mint Európa nagyobb városaiban. Ha csak a zenét nézzük: a popzene, népzene és a komoly zene kultúrája egyaránt virágzik számos városban, amelyet a különféle fesztiválok nagy száma mutat. A dizájn tekintetében az amerikaikat és másokat még mindig lekörözik az olaszok és a franciák (pl. divat terén), az európai ízlést kifinomultabb, a polgárai műveltebbek mint ami más, fejlett országokban jellemző. A kulturális élet szervesebbnek mondható és kevésbé a sznobok kiváltsága.

6.Alacsony bűnözési ráta és kevéssé elnyomó államok

Európa a béke szigetének mondható a bűnözést tekintve, Latin-Amerikával és Afrikával összevetve nagyságrendi különbségek vannak, de Oroszországgal és az USA-val szemben is jelentős a kontraszt. Kínában elvileg nem nagyon van bűnözés, léteznek viszont átnevelő táborok és politikai alapon történő bebörtönzések, valamint kiépül a megfigyelő hálózat. Oroszországban és Ázsia nagy részén politikai kapcsolatokkal is rendelkező maffiák uralma jellemző számos területen, az USA-ban is a lehallgatások, a drog elleni küzdelem és a fegyverhasználat miatti bebörtönzések rontják egyes térségekben az állampolgárok közérzetét.

7.A jelenlegi fejlettséget megalapozó eszmeáramlatok és a politikai sokszínűség

Európa mai képét a kereszténység mellett (sőt annál is nagyobb mértékben) a racionalizmus, a humanizmus és a felvilágosodás alapozták meg. Azok az országok lettek sikeresek, ahol ezek az eszmeáramlatok jelentős hatással voltak, viszont ahol a szerencsétlen földrajzi és történelmi viszonyok miatt kevésbé (Balkán, Oroszország, Ukrajna), ott jellemző ma is az elmaradottság, mert a társadalmi bizalom és együttműködés kultúrája kevésbé fejlett. (Az olajnagyhatalmak mint Szaúd-Arábia is gazdasági fejlettségükhöz képest igen fejletlen társadalomszerkezettel rendelkeznek.) Európa határait a politikai berendezkedés is jól jellemzi: a társadalmi kifinomultság és a versengő eszmék a politikai sokszínűség irányába hatnak: szocdemek, zöldek, kereszténydemokraták, szociáldemokraták, szélsőjobbos és baloldali populisták, liberálisok stb. A britekre jellemző egyedül a két nagy pár uralma, máshol a koalíciók sokkal változatosabbak.

8.A szélsőjobb fekete-fehér világképe nem illik a mai Európába

Az előzőek értelmében egy demagóg hazugság a kormányunk állítása, hogy Európában konzervatívak és balliberálisak harca zajlik, ez egy szélsőjobbos látásmód, amelynek az égvilágon minden "balliberális", ami nem illik a rendpárti, fasizmus felé hajló felfogásába. Európa színes társadalmaiban sehol sem akarnak harcolni "idegenek" ellen és nincs is erre semmi szükség. A törököknél, oroszoknál és egyes balkáni országokban van csak jelentős tere és vevőközönsége a nacionalista és szélsőjobbos retorikának, sőt a Balkánon most kevésbé, mert csatlakozni szeretnének az EU-hoz és emiatt vissza kell, hogy fogják magukat. Az orbánista politika azonban az országot egyértelműen kelet felé sodorja, a fent jellemzett európai normákkal szemben. Mivel az Európai Néppárt ezeket a normákat nem fogadja el, ezért valószínűnek tűnik, hogy a Fideszre adott szavazatok számunkra haszontalanok lesznek, mert a kormánypár képviselői nem fognak tudni részt venni az Európát érintő döntésekben, legfejlettebb protestálnak és kibicelnek. (Úgy járva mint az előző ciklusban a Jobbik, amely előzőleg az asztalra csapó ököllel kampányolt, azonban képviselőik legfeljebb csak közelről nézték, jó pénzért az Európa Parlament munkáját.)

9.A legöregebb kontinens

Európa messze a legidősebb kontinens jelenleg, egyszerűen azért, mert a nagy demográfiai ciklus itt kezdődött és itt van leginkább leszálló ágban. Erre különféle reakciók lehetnek, nem tudom eldönteni, hogy melyik a legjobb megoldás. Az egyik, hogy hagyjuk a létszámot fokozatosan lecsökkenni és a fokozódó automatizálással, vendégmunkásokkal pótoljuk a gazdaságok munkaerő igényét. Másik megoldás a bevándorlók betelepítése: jogos aggodalom, hogy ha a bevándorlás túlságosan tömeges, akkor elmoshatja és a saját képére formálhatja Európa jelenlegi kultúráját. Ez csak akkor lehet járható út, ha tudjuk szűrni az asszimilációra képes és a megfelelő kulturális sajátságokkal rendelkező bevándorlókat. Harmadik a természetes szaporodás ismételt felpörgetése, ami rövid, és középtávon nem jelent megoldást, inkább hosszabb távon (30 éven túl), amelyre a legtöbb országban vannak különféle törekvések. Itt megint nem egymást kizáró, hanem sokkal inkább versengő eszmékről van szó és a különféle megoldások ötvözéséről - ennek megértéséhez megint csak a kifinomultságon alapuló európai kulturális hagyomány ismerete szükséges.

10.Az európai identitás él és virágzik, a kontinens aranykorát éli

Számos egyéb terület mint a sport is azt mutatja, hogy Európa jelenleg is a csúcson van. (A legnépszerűbb sport a foci európai dominanciája bevándorlók ésszerű és eredményes honosítására mutat példát, a sport egyébként is jelentős motiváló erőt jelent a szegényebbek számára. Emellett más látvány sportágakban mint a Forma 1 és a tenisz is Európa van az élen.)

Különféle boldogságfelmérésekben szintén európai országok állnak az élen.

Olyan nagyhatalmak mint az USA, Oroszország és Kína számunkra sok tekintetben barbár országok maradnak, egyikre sem jellemző az a sokszínűség és kulturális gazdagság mint Európa országaira és kis régióira. Példaként az európai filmek jóval érzékenyebbek mint a giccses, látványosságra és brutalitásra menő holliwoodi alkotások.

Szélsőjobbos ultra-konzervatív emberek, köztük értelmiségiek is erős kisebbrendűségi érzésekkel küszködnek, ami onnan látszik, hogy mennyire indulatosan és ész nélkül támadják mindazt, ami "nyugatról" jön. Nem tudják azt, hogy az európai kultúra még sosem mosott el helyi értékeket (élnek és virulnak baszkok, katalánok, bretonok stb.), másrészt pedig a németek is tanultak valakitől késsel-villával enni, a franciák is stb, a kulturált szokásokat mindenki átvette valakitől. (Ellenben létezik olyan, hogy amerikai életforma, a saját uniformizáló szórakoztatási és fogyasztási szokásaival.) 

A nemzeti identitás és a regionális identitás semmilyen ellentmondásban nincs az európaival.

Megalománia és hatalmi gőg csupán azok törekvése, akik Európát szeretnék a saját képükre formálni és a versengő, sokszínű kontinenst valamennyire összefogó és integráló szövetségi rendszert ennek érdekében teljesen szétzilálni.

Ha a hitünk racionális döntés lenne, akkor nem ragaszkodnánk hozzá mindenáron

Nagyon ritka eset az, amikor egyik ember képes megváltoztatni a másik hitét és olyankor sem a puszta szavak döntenek - ez is arra mutat, hogy a hit nem a racionalitás szférájába tartozó jelenség. A Téveszmék c. blog egyébként nagyszerű cikke a hitről e téren kiegészítésre szorul, mert a hitet teljesen racionális döntésként kezeli.

 Érzelmi töltetet hordoz

 Ezzel szemben bármiben is hiszünk, a mögött rendszerint van egy erős érzelmi töltet. Mielőtt még lebecsülnénk az érzelmeink szerepét el kell ismernünk, hogy azok a mindennapi tetteinkben fontos szerepet játszanak, mert egyfajta súlyt adnak a gondolatainknak. Ezt mutatja az a tapasztalat is, hogy azok az emberek, akiknek az érzelmekért felelős agyterületük sérült, annak ellenére hogy intellektuális képességeik teljesen megmaradtak mégis elvesztették a döntésképességüket. (Akit  mélyebben érdekel "Az érzelmek logikája", olvasson Mérő Lászlót.)

 Létrejötte nem teljesen tudatos

 A hiteink létrejötte mintegy megelőzi a tudatos gondolkodást, nagyrészt tudattalan módon történik tehát, és később meghatározza a figyelmünk orientációját és szelektivitását is. A hitrendszer szűrőként működik a világ és köztem, arról szól, hogy mit tartok fontosnak, mire fogok figyelni. Mivel amiben az ember hisz annak csak a kifejeződését látjuk, ezért nem vagyok benne biztos, hogy könnyen meg tudjuk fogalmazni a lényegét - vagy még inkább, hogy egyáltalán törekedünk arra, hogy megfogalmazzuk (!), ami az egyik oka lehet annak, hogy olyan nehezen változtatjuk meg. (A másik oka, hogy sokat invesztáltunk a hitünkbe.)

Erre egy példa, hogy aki a török-magyar nyelvrokonságot vallja a finn-magyar nyelvrokonsággal szemben, az tudományos tényekkel azért nehezen meggyőzhető az ellenkezőjéről, mert a hite mögött nyilvánvalóan erős értékválasztások és érzések vannak. Először is kézenfekvő egy olyan feltételezés, hogy "egy nyelvet beszélni valakivel" a hétköznapokban egyfajta rokonságot, közelséget jelent (és ebből általánosítva nem foglalkozik azzal, hogy a népek szintjén ez esetleg teljesen másként van). Másrészt pedig aki ebben hisz, valójában nem is a nyelvrokonságot tartja fontosnak, hanem azt a képet, amelyet a magyar népről, a magyarságról gondol (harcias, küzdőképes, bátor stb.) Lehet, hogy az ő belső természetéhez közel áll ez a habitus vagy pedig a nemzeti önmeghatározás elve számára a fontos, amely a magyarság különlegességét, egyedülálló voltát e téren is jobban kifejezné.

A hit külső megjelenítése az is, hogy amit a pszichológia kimutatott, hogy Istent általában a szüleink mintájára képzeljük el. Tehát az a kiszámíthatatlan, haragvó Isten képe, amely a régi társadalmakban jellemző volt leginkább az apa képét jeleníti meg és nagyítja fel, azét az apáét, aki általában távol volt és nem nagyon ereszkedett le a gyerek szintjére, ha igen akkor is csak ritkán használva kedves szavakat. Egy példa arra, hogyan alapozódnak meg (2-3 éves korban) a személyes hiteink, teljesen tudattalan módon.

A hit valami olyasmi, hogy vannak belső jellemzőink, amelyek alapján egyedileg eltérhet, hogy ki milyen világban érzi magát jól és ami ehhez legközelebb áll, ami számára ezt legjobban reprezentálja a külvilágban, abban fog hinni, azt fogja választani. Az elme feladata pedig e téren nem több és nem kevesebb mint hogy megkeresse azokat a pontokat, bizonyítékokat, amelyek a hitünket erősítik és megvédjen az ellenérvekkel szemben (bizonyítsa be, hogy azok mind hazugságok vagy komolytalanok).

A hit sokszor valójában "negatív", tehát azért hiszek valamiben (ha ezt annak lehet nevezni egyáltalán), mert megvédhet azoktól a hitektől, amelyek esetleg nekem nem tetsző körülményeket hoznának létre. A politika világa rendszerint ilyen negatív hitekkel operál azaz félelmekre épít, emiatt jellemző a politikai viták negatív, másokat nem tisztelő és sok verbális erőszakot alkalmazó hangvétele.

 A hit alapján történő választás nem annyira digitális mint inkább analóg jellegű

Amikor a választásainkat digitális vagy-vagy alapon írjuk le, akkor elkövetünk legalább két alapvető hibát. Az egyik lehetőség annak figyelmen kívül hagyása, amikor nem választunk: például mert egyszerűen azt gondoljuk, hogy nincs elég információnk dönteni és másokra bízzuk a választást, akik jobban értenek az adott kérdéshez. (Később olyanokat fogunk megkérdezni, akiknek "hiszünk".) A másik tényező amelyet nem szabad elhanyagolni, hogy mekkora súlyt rendelünk a választáshoz, mennyire tartjuk fontosnak. (Ha egyáltalán nem fontos nekünk, akkor nem kell dönteni sem. Nem véletlen, hogy a kérdőívek is legtöbbször egy skálán kérnek válaszokat.)

A dolog a prioritásokról szól - a pozitivizmus által teljesen elhanyagolt, de az információs társadalomban mindinkább kibontakozó jelenségről, hogy nincs idő és energia mindennel foglalkozni, mindenkinek megvannak a saját fontossági sorrendjei. Például fontos nekem a szórakozás/kikapcsolódás de a közösségi-politikai aktivitás is, amiben per pillanat jobban hiszek az fogja eldönteni, hogy filmet fogok-e nézni vagy pedig kimegyek a többiekkel aláírást gyűjteni. A választásokon is ha nagyon bizonytalan vagyok, akkor valszeg. nem fogok szavazni ha viszont csak egy kicsit vagyok bizonytalan, akkor az fogja eldönteni, hogy leadom-e a voksomat, hogy fogom-e tudni teljesíteni az aznapra tervezett, akár időjárás által is befolyásolt egyéb tevékenységeimet (van ahol az időjárás előrejelzéseket is figyelembe veszik a közvéleménykutatók a részvétel előzetes becslésénél). Vannak tehát nagyon lanyha hitek és nagyon erősek is, a mérésükre a szavaknál a mindennapi tettek az alkalmasabbak és a súlyok idővel változhatnak.

 A hit sok esetben valóban csak pótlék

 Teljesen egyetértek azzal, hogy a hit a tudásunk réseit tölti ki és ahol van tudás ott már nem lesz szükség hitre. Tényleg úgy tűnik, hogy a hit és a racionalitás nagy mértékben egymással szemben álló jelenségek. Vallásos emberekkel néha előfordul, hogy megtapasztalnak valami olyasmit, amiben sokáig csak hittek, és ilyenkor úgy nyilatkoznak, hogy teljesen fölösleges már "hinniük", hiszen megtapasztalták. Az ilyen "hívőkkel" akik már nem annyira hívők mint inkább "tudók" az a fő gond, hogy az egyéni tapasztalatok teljesen szubjektívek, amelyeket sem ellenőrizni sem teljes mértékben átadni másoknak nem lehetséges. Egzisztenciális és sok érzékszervre vonatkozó tapasztalatokról van szó ilyenkor, sokkal inkább mint csupán elme játékokról, valamilyen szinten tehát ezek valósak. (Amelyeket persze nyilvánvalóan csak azzal hozhatnak összefüggésbe, amiben előzőleg hittek, akár Jézus akár Buddha volt, akármi más.)

A filozófusok sok esetben alábecsülik egyrészt a nem tudatos, sokszor érzelmi alapú folyamatok jelentőségét a racionalitással szemben - illetve nehezen kezelik a kettő viszonyát (pontosabban azt, hogy nem vagyunk annyira racionális lények mint amennyire gondoljuk). Másrészt alábecsülik a személyes tapasztalatok erejét is.

 A hit sok esetben egy "rossz befektetés"

 Ha valami mellett döntünk és éveken, évtizedeken keresztül abban hiszünk, akkor ez egyfajta szellemi befektetés és akármilyen butaság volt, (örökmozgók, lapos Föld, globális összeesküvés stb.) mégsem fogjuk hirtelen félredobni és a nulláról kezdeni. Súlyosan csalódni kell ahhoz egy "mozgalomban", felismerve azt, hogy a hitemre építve az "elvtársak" folyamatosan manipuláltak és kihasználtak, hogy teljesen kiábránduljak az éveken át építgetett álomvilágomból, és bevalljam a személyes kudarcomat.

Pedig mindannyian nagyon sok olyan dologban hiszünk, amelyek nagyon behatárolt esetben teljesülnek csak, - az ilyen spéci körülmények lehetnek kis világok (pl. a falu határán belül) még gyakrabban nem létező mesevilágok, a realitáshoz nem sok közük van.

Az a fajta evolúciós előny, hogy az ember előítéleteket fogalmazzon meg a saját hitvilágára építve, ahelyett hogy nyitottsággal közelítene a dolgokhoz, évezredeken át evolúciós előnnyel járt, a modern társadalmakban már (egy ésszerű határon túl) nyilvánvalóan hátrány az egyénre és közösségre nézve is. A vallási és egyéb hitbeli fanatizmusok kora lejárt, nyilvánvalóan csak terhet jelentenek a ma embere számára. Ennélfogva ha hitünk darabokra törik - köszönjük meg, hogy felébredtünk egy álomvilágból és új esélyeket kaptunk.

Hiszen a hitrendszerek mind olyan kis tákolmányaink, amelyek teljesnek akarják mutatni a saját valóságomat vagy valóságunkat, ennek érdekében minden más szempontot azonnal félresöpörnek. Az ultrajobberek például a klímaváltozást, (a klíma csak akkor és úgy változhat, ahogyan ők meghatározzák), a balliberálisok pedig például az ember közösségi lény voltát. A hit mindig a nagy egésszel foglalkozik, a nagy képbe nem illő kis részleteket nem képes kezelni, azokba pedig óhatatlanul "belebújik az ördög".

 A hit valójában nem spekuláció, ez voltaképp a pozitív oldala

 Pascal és mások is a hitet néha összetévesztik a spekulációval. Hogyha azért csatlakozom egy bizonyos valláshoz, mert úgy látom, hogy ők vezetnek el a mennyországhoz, akkor ez nem vallásos hit hanem képmutató spekuláció, ami a szöges ellentéte a valódi vallásos hitnek. (Ismét kidomborodik a hit és a racionalitás alapvető ellentéte, de ezúttal a hit javára.) A valódi vallásosság ugyanis a bizonytalanság felvállalása, egy mélységesen emberi gesztus: úgy letenni a garast valami mellett, úgy vállalni fel a felelősséget (már megint a súly!) és elköteleződni, hogy semmiféle garancia nincs amellett, hogy valóban jó döntést hoztam-e.

A saját belső értékeinknek a felvállalásáról és pozitív kinyilvánításáról van szó - ez a hit pozitív oldala. Azért is feltétlenül pozitív, mert leginkább csak egy horgony egy háborgó tengeren, másrészt pedig nem valami vagy valakik ellen irányul, hanem csupán annak közlése, hogy "ez a saját utam". Hitre főleg akkor van szükség, amikor nagy a sötétség, nehéz helyzeteken tud minket a személyes hitünk (belső lényegi önmeghatározásunk) átsegíteni.

 Vallás-e a tudomány, ha hiszünk benne?

Nem a tudományban kell hinni, hanem a tudományos megközelítésben, a tudományos módszerben. Rám ez annyira jellemző, hogy bárki bármit állít azt alapvetően légből kapottnak tartom addig, amíg nem támasztja alá tudományos jellegű érvekkel (vagy pedig elismeri, hogy szubjektív tapasztalatokról van szó, amelyek nem általánosíthatóak). Ez persze nem mindig lehetséges, és a bizonyítékok sem mindig egyértelműek, viszont amit közbeszédben hallani az 90%-ban különféle kevésbé megalapozott feltételezéseken, saját kis hitrendszereken alapul. "Lényegileg" persze igazak lehetnek az ilyen állítások, általában dekódolható belőlük valamiféle mögöttes közlési szándék, érzelmi töltet a kommunikáció folyamatában, ami méltányolandó és sokkal inkább közös pontot jelent mint a szavak pontos értelmezése. Engem ezzel együtt zavarnak az ilyen pontatlanságok, amelyek olykor a falusi pletykák szintjére viszik le az egyes közléseket (hiszen a net is sokszor úgy működik mint egy globális falu).

 

Egyébként az igazi vallásosság is teljesen különbözik a dogmatikus hittől: a buddhizmus egyes ágai ezt külön kihangsúlyozzák és a voltaképpeni fő cél a tanítvány megszabadítása a különféle dogmáktól, hogy képes legyen közvetlenül átélni az adott pillanatot. Sőt az evangéliumokban is találhatunk figyelmeztetéseket arra, hogy ne essünk áldozatul mindenféle dogmáknak és a tanításokat semmiképp se szó szerint értelmezzük.

Mégis naponta beleesünk az ilyen hitbeli csapdákba, néhány kivétellel szinte mindannyian. A saját kis hitvilágunkban élünk és azt védelmezzük botor módon éppúgy, ahogy a béka is jól elvan a kis langyos pocsolyájában egészen addig amíg az ki nem szárad.

A kormány pénzszórásából jól látszik, hogy mit gondol a társadalomról

Sajátos képet rajzol ki az, hogy a kormányunk milyen területeket nyom pénzzel, és ezáltal milyen társadalmat szeretne látni. El kell ismerni persze, hogy ezeket a látványos pénzszórásokat részben a kormány elődjeihez mérten viszonylag jónak mondható gazdaság- és pénzügy-politikája tette lehetővé, másrészt viszont a kedvező nemzetközi konjunkturális helyzet és az EU támogatások. Egyes területek támogatása a legtöbbünk számára többé-kevésbé elfogadhatónak mondható (pl. a családtámogatások), mások viszont nyilvánvalóan ésszerűtlenek, és ezek mutatják meg mélységében a kormányideológiát, amely más területek (oktatás, egészségügy, szociálpolitika, tudomány) rovására érvényesül. Ezek a támogatások egyébként nem minden esetben elhibázottak, vannak mellettük szóló érvek is, amelyek egy jobb elosztási rendszerben és ésszerű szinten jó irányokban mutatnának.

 1.Élsport támogatása

 A magyar élsport helyzete szemernyit sem javult, a labdarúgásunk egy átmeneti időszakot leszámítva ugyanott van a világranglistán mint tíz éve, exportképes játékosokat nem nagyon tudunk kinevelni. Stagnálás és hanyatlás jeleit mutatják más kiemelt sportágak is mint a kézilabda, jégkorong és a vízilabda. Azzal együtt, hogy még olyan nálunk szegényebb országok is mint Horvátország vagy Szerbia is e téren már messze leköröztek minket. A minden ésszerűséget nélkülöző TAO támogatások és az egyéb állami pénzek már az ezer milliárdot is meghaladták, és egy olyan közeget tesznek lehetővé, ahol a teljesítmények nem számon kérhetőek, az edzők nagy része csak sumákol és ködösít.

Nyilvánvalóan nem történik meg a tehetségek megfelelő kiválasztása és gondozása, emellett a játékosok hosszabb távú fizikai megalapozása is elmarad. Mindezzel persze semmi újat nem mondtam, ezeket ma már szinte mindenki tudja (aki egy kicsit is tájékozott), mégis gyakorlatilag elfogadjuk, hogy az államfőnek és egyes potentátoknak olyan költséges "hobbijai" vannak mint az NB1-es labdarúgó bajnokság és a stadionépítések. Az élsport helyzete és az ott uralkodó viszonyrendszer egyébként az egész társadalmat elég jól lemodellezi.

Tömegsportban egy fokkal jobb a helyzet: a labdarúgás az iskolákban valóban edzettebbé teszi a gyerekeket úgy, hogy a csapatjátékot is elősegíti (amihez valóban kellenek pályák, bár stadionok semmiképpen). Más tömegsportok fejlesztése ettől még egyelőre elmarad: a bicikliutak tervezése és kivitelezése olykor kívánni valót hagy maga után, a futáshoz pedig még mindig hiányoznak a parkok.

 2.Egyházak támogatása

Ez nem távolról sem olyan káros mint az élsporté és jóval kisebb mértékű kiadásokat is jelent, azonban itt is jellemző az áttekinthetetlenség és az elszámolás hiánya. A történelmi egyházak "homlokzata" egyre mutatósabb (templomok, zarándokhelyek, egyházi iskolák), ami elfedheti a belső hiányosságaikat. Nyilvánvaló, hogy az egyházak a magyar közép- és felső osztályokban szeretnének erős tömegbázisra szert tenni: az egyházi iskolákba többnyire az előnyös helyzetből induló gyerekeket veszik fel, még véletlenül sem a hátrányokkal indulókat. Mivel az állami iskolák többségében a körülmények igen szegényesek, ezért az egyházak tevékenysége növeli a szegregációt és csökkenti a társadalmi mobilitást.

Az egyházi iskolák egyik abszolút pozitív oldalát is ki kell emelni, azt hogy erősíti a közösségi szellemet a gyerekekben, nagyon sok közös programot szervez a számukra. (Bár az állami támogatás mértéke még ezt figyelembe véve is egy kicsit eltúlzottnak tűnik.) Másik pozitív oldala a viszonylagosan jó feltételrendszerben jó vagy elfogadható szintű szolgáltatási színvonal.

Viszont ki kell mondani azt is, hogy a jelenlegi helyzet pl. a katolikus egyháznak annyira kényelmes, hogy nem ösztönöz semmiféle teljesítményre és fejlődésre, ami konkrétan abban látszik, hogy a gyerekek és a szüleik számára a misék nagy része dögunalom. (Az idősebb generáció csupán az, amely elfogadja teljes egészében a szertartásosságot, mert már megszokták.) A miséken való részvétel egy "megadom a császárnak ami a császáré" típusú szükségszerű kötelességteljesítést jelent, mert a papok többsége csak rutinból dolgozik, nem törekedve arra, hogy értelmezni próbálja amit elmond és a saját egyéniségét is beleszőve közelebb hozza a tanításokat a mai gyerekek vagy felnőttek jellemző problémáihoz.

Arról szól ez csupán, hogy viselkedjetek jól, legyetek engedelmesek, amely egyébként nagyon kompatibilis a (teljesen idejétmúlt) poroszos oktatásunkkal. Egy száz százalékig normakövető társadalomra szocializál, amely nem csak hogy általában eléggé öntörvényű tehetséges embereket kiveti magából, hanem a diákokat is már afelé orientálja, hogy mindenből legyél eléggé jó. Nem pedig afelé, hogy fedezd fel, miben vagy igazán tehetséges és azzal foglalkozz a legtöbbet.

Emellett úgy tűnik, hogy az állam időnként megsérti az állam és egyház szétválasztásának alkotmányos alapelvét.

 3.Kormányközeli médiumok támogatása

 Ez eléggé rafinált módon érvényesül, egyrészt a legtöbb TV-, rádiócsatorna és újság tulajdonosai kormányhoz közel álló személyek így biztosítva azt, hogy a médiamunkásokat "megfelelően orientálja" arról, hogy mi lehet hír és hogyan lehet előadni. Másrészt azonban ezek a szerkesztési elvek a műsorokat a lakosság nagy része számára unalmassá, teljesen érdektelenné teszik, a reklámbevételek teszik hozzá azt az évi sok milliárd pluszt, ami a fenntartásukhoz szükséges.

Nem mondom azt, hogy amit csinálnak az feltétlenül és teljes mértékben rossz (például 20-25 évvel ezelőtti űberkritikus újságírás máshogy volt kiegyensúlyozatlan és máshogy volt rossz). A hírműsorok fő célja egyfajta nemzeti egység (mint érzelmi közösség) erősítése: részben olyanokról szól, akiken az állam valamilyen módon segít, másrészt az egységet veszélyeztető (potenciális) ellenségekről, akik a közösség (képzelt vagy valós) egységét megbonthatják. Érhető módon sokak igénylik ezt a fajta érzelmi alapú közösséget, sőt még a közös ellenség képe is ez irányban hat, mert elvben segítheti a nemzeti egységet. Ha körbenézünk, akkor viszont azt láthatjuk hogy semelyik sikeres országban nem jellemző ez a fajta médiapolitika, mert hosszabb távon rossz vért szül (bezárkózást, bizalmatlanságot és előítéletességet másokkal szemben - pl. az óriásplakátok is ezt erősítik).

Egyébként nem zárható ki teljesen, hogy a radikális, bezárkózáspárti konzervativizmusnak van igaza, legalábbis bizonyos esetekben: foglalkozzunk a családdal mennél többet és bulizzunk a haverjaikkal, mit érdekelnek minket az információs társadalom kihívásai, vagy bármiféle szellemi fejlődés.

Egyedi esetekben nem mernék ítélkezni, hogy ez a magatartás helyénvaló-e vagy sem. Amikor tömegessé válik, arra már láttunk sok eléggé hasonló példát, még a magyar történelemben is: legutóbb a '70-es években, amikor a társadalom nagy része elfogadta központi mantrákat. Az szocializmus volt, ami most van az annak nemzeti változata, tehát nemzeti szocializmus. (Ugyanúgy pátyolgatja az engedelmes állampolgárt, csak nemzeti színezettel.) Igen, ez is már egy lejáratódott rendszer, újfajta csomagolásban...

 4.Gazdaságfejlesztések

 Ez messze a legnagyobb nagyságrend, és leginkább az EU források felhasználását jelenti, évente több száz vagy ezer milliárdos nagyságrendet. Itt legalább háromféle pazarlás fordul elő, az egyik a szakértelem teljes hiánya: az ELIOS botrány ennek a legjobb példája, azonban elsikálták, a büntetőjogi felelősség fel sem merült (talán mert Orbán vejéről van szó, nem tudom). Ehhez hasonló példa, szintén a szélhámosság kategóriájába tartozik, amikor Matolcsy unokatestvérének bankja csődbe ment, sok ügyfelét megkárosítva.

Másik eset, amikor gyorsan el akarjuk költeni az EU milliárdokat olyan célokra is, amelyek nem fontosak: autópályát építünk arra, ahol alig van forgalom vagy idegenforgalmat fejlesztünk ott, ahol már telített a piac (pl. Tokaj környéke). Mivel egyes panziók később lakóépületté minősíthetőek át, így a történet elsősorban a NER-lovagok vagyongyarapításáról szól, de nem csak ők hanem rengeteg más vállalkozás valósított meg könnyű pénzekből olyan beruházást, amelynek megtérülése erősen kérdéses. Bod Péter Ákos is arra mutat rá legújabb tanulmányában, hogy az EU források elherdálását jelzi az, hogy a beinvesztált pénzek ellenére nem nőtt a magyar gazdaság termelékenysége, ezért megkérdőjelezi azt, hogy hosszabb távon mennyit fog tudni dobni a magyar gazdaságon az EU pénzek felhasználása. (Vagy pedig csak élősködésről van szó, amely addig működik, amíg a pénzek tartanak.)

Harmadik közismert veszteségforrás a pályázatok túlárazása, hiszen amennyiben haveri cég nyeri meg, akkor versenyeztetésre nincs szükség. Ez még önmagában nem lenne akkora probléma, hogyha versenyképes magyar vállalkozásokat hozna létre. Dél-Koreában is hasonlóan nagy volt a korrupció még pár évtizeddel ezelőtt, az állam ott is kijelölte a győzteseket. Alapvető különbségnek tűnik viszont, hogy ott a vállalkozások tulajdonosi és menedzsment köre igyekezett mindent eltanulni másoktól és kemény munkával világszínvonalú vállalatokat létrehozni. Nálunk nyoma sem látszik annak, hogy erős, nemzetközi szinten ütőképes, fejlett gyártási szerkezettel rendelkező magyar vállalatok jönnének létre. Ahogyan azt Róna Péter gyakran hangoztatja, a magyar gazdaság húzóerejét a nemzetközi multik adják, de egy ország sem volt még képes magasabb fejlettséget elérni erős nemzeti vállalatok nélkül. (Az élelmiszeripart és a mezőgazdaságot is beleértve, mindkettőnek jók az adottságai és lehetne erős "játékos" - de egyik sem tartozik az európai "A" ligába...)

Ez megint a '70-es éveket idézi, ahol a relatíve olcsó orosz olajra és nyersanyagokra épült a magyar gazdaság, azonban a rendszer nem kényszerített ki jelentős teljesítményeket, nyugodtan el lehetett lavírozni anélkül egy darabig, hogy a technológiát és a szervezetet modernizálnánk.

5.Alternatív valóságok építése

A független, valóságfeltáró és emiatt kormánykritikus műhelyeket meg kell szüntetni (CEU, Közgáz egyetem autonómiája, MTA kutatóműhelyei, civil szervezetek), mert nálunk a kormány mondja meg, hogy mi a valóság. (Pl. ha a "gender" szót kimondják, azzal már a szélsőjobbon egyfajta pavlovi reflexként sokan mozgósíthatóak lesznek verbális szinten.)

A közgazdaságtan és a történelem nagyon alkalmasak erre, mert (elnézést) mindenki bele tud pofázni. (Ellentétben mondjuk az orvostudománnyal, amely annyira körülbástyázta magát a szakkifejezéseivel, hogy elködösíthessék az egyszerű dolgokat is. A You tube-on lehet közérthető információkhoz jutni betegségekről, különben pedig annyira nehéz összerakni mint tinédzser korunkban a szexuális ismereteket.) Alternatív közgazdasági egyetem már működik az MNB irányítása alatt, alternatív történelmi intézetet most hoznak létre (az elfogult szemléletet már eddig is terjesztették a médiumokban a szakma által soha el nem ismert szakértők). Holott ott vannak az egyetemek és léteznek a különféle szakmai fórumok, ahol ütköztetni lehet a véleményeket, azonban a szélsőjobbos eszmék hívei valamiért mindig kerülik az ilyen vitákat és szeretnek a saját kis zárt köreikben megmaradni. (Hiszen az összes tudós egytől egyig kilóra megvették "valakik", csak ők lehetnek az igazság képviselői.) A laikusokat mindig könnyen lehet hülyíteni tetszetősnek látszó, de a tudományosság szigorú kritériumait nem teljesítő összefüggésekkel.

Lehetne még tovább folytatni a pénzszórásról szóló példákat az állami bürokrácia megbízható emberekkel való feltöltésével: mindenhol vannak olyanok, akik jó végrehajtói a politikai vezetésnek, annak ellenére,hogy a szakmai tudásuk eléggé gyatra.

 

Összességében azt lehet mondani, hogy a vezető politikai elitünk lemondott arról, hogy tehetséges és a feladatokra igazán alkalmas embereket hozzon helyzetbe, amely mögött egy olyan gondolat állhat, hogy Nyugat-Európa úgyis elszipkázná őket, mert az ottani fizetésekkel és feltételekkel nem lehet versenyezni. A fiatalabb generációk is észlelték ezt a fordulatot és a képességeik fejlesztése, tudásuk bővítése helyett inkább a kapcsolataik építésével próbálnak előbbre jutni.

Azzal önmagában még semmi probléma nincs, hogy egy országban középjobb színezetű nemzeti kormányok viszik a prímet, sőt számos esetben ilyenek rakták le a modern gazdaságok alapjait. A gond a hatalomkoncentrációval van, amely visszaélésekre ad okot - lehetne Fidesz vezette kormány sok éven keresztül, különféle koalícióban másokkal. A gazdaságunk fejlődése nem gyorsabb ma sem, sőt 2010-2014 között gyengébb is volt mint a régióban másoké, és egy alacsony bázisról mindig könnyebb relatíve nagy fejlődést elérni. Ezek alapján a kormányunk eredményei nem nevezhetőek kiemelkedőek, bár a régióban csak nálunk van stabil 2/3-os többségre építő vezérelvű rendszer.

Emellett pedig a választott irány egyértelműen Európából kifelé tart, a Balkán irányába való sodródást mutat, ők voltak szerencsétlen helyzetük miatt évszázadokkal elmaradva Európától. Nálunk is a kormány és köre ultrakonzervatív módon rég meghaladott 19.századi és 20. század eleji elvek alapján akarja a társadalmat irányítani.