Ideo-logikák

A magyar nyugdíjrendszer feltűnő anomáliái

2017. október 14. - Tamáspatrik

1. A jelenlegi 63 éves korhatár és a jövőbeli 65 év  egyaránt magasnak mondható a várható átlagéletkorhoz képest

1227port1.png

 

Európában a legtipikusabb a 65 éves nyugdíjkorhatár, amely a legtöbb országban nőkre és férfiakra egyaránt vonatkozik, és amit néhány országban 67 évre terveznek emelni. Azonban például az olaszok, franciák, belgák esetében a korhatár jelenleg 60-62 év körül van és a tervezett emelése ellen hatalmas tüntetések zajlanak - amelyek nálunk vagy a mi régiónkban elképzelhetetlenek lennének. Mivel a várható átlagéletkor nálunk mintegy öt évvel kevesebb a fejlettebb országokhoz képest, ezért még ha csak az átlagban két év különbséget vesszük is alapul akkor is elmondható, hogy  legalábbis a férfiakat tekintve szinte minden európai országban többen élik meg a nyugdíjkorhatárt és tovább kapnak nyugdíjat mint nálunk.

effective-retirement-age-vs-official-retirement-age.png

 

2.A magyar nyudíjrendszer színvonala és fenntarthatósága alacsony szintű.

Ezzel nem lógunk ki a régiónkból, sőt meghaladjuk például az olasz, francia vagy a szlovák rendszer jelenlegi fenntarthatósági szintjét, azonban vannak a kevésbé gazdag országok között is olyanok, amelyek utcahosszal vernek minket. Azt senki sem várja el, hogy elérjük a skandináv vagy az osztrák szintet, azonban a világ nyugdíjrendszereinek élmezőnyében van többek között a lengyel, a chilei, vagy még a mexikói is ide sorolható. A több szempont alapján készült lista elején levők mindegyikére jellemző a több pillér (állami, magán és önkéntes nyugdíjalapokból), amelyek mögött masszív tőkebefektetések állnak. (Igaz viszont, hogy az óriási alapok tőkehozamai sem lesznek elegendőek a jövőben az elöregedő országok jelenlegi nyugdíjszintjének fenntartására.) Nálunk a magánnyugdíj pénztárak vagyonát az állam hamar elköltötte látható eredmények nélkül, mivel egyes szélsőjobboldali körökben sokan hittek abban, hogy úgyis hamarosan bekövetkezik a pénzügyi armageddon - azonban ez elmaradt. A magyar nyugdíjrendszer fenntarthatósága a folyamatosan emelkedő korhatár ellenére is viszonylag alacsonynak mondható.

mercer-pension-rankings2.jpg

 

3.Sokan vannak, akiknek a nyugdíj túlságosan nagy életszínvonal esést jelentene, emiatt nem fognak tudni nyugdíjba menni

Vagy legalábbis a kevés munkaviszony és az alacsony (bejelentett) jövedelem következtében a nyugdíj mellett kiegészítő keresetre szorulnak majd. Mivel a nyugdíjszámítás alapja a teljes munkaviszony átlagjövedelme, ezért a legtöbb vállalkozó, akit minimálbérre jelentettek be kevés nyugdíjat fog kapni éppúgy mint azok, akik fizetésük egy részét zsebbe kapták vagy esetleg feketén dolgoztak. Nálunk nagy ugyan az irigység a kiemelten magas nyugdíjat kapókkal szemben, azonban mivel a nyugdíj számítási módja a kiemelkedő jövedelmeket degresszíven kezeli, ezért még a magas keresetűek is életszínvonal esésként élhetik meg a nyugdíjaztatást - ami a világ legtöbb országában általánosnak mondható, a teljesség kedvéért mégis érdemes megjegyezni. A legjobban az állami hivatalok középvezetői és a külföldi tulajdonú cégeknél dolgozó szellemi foglalkozásúak járnak, mivel a "multik" a hatékonyabb működésükből kifolyólag magasabb bért képesek fizetni mint a legtöbb magyar kis- és középvállalat. Már várom, hogy mikor dobja fel valaki az ötletet a szélsőjobbról, hogy egy CBA dolgozó relatíve több nyugdíjat kapjon mint egy TESCO-s, vagy hasonlóan a Rába dolgozója az AUDI gyárban dolgozóknál, mivel a tevékenységük a magyar nemzetgazdaságot jobban gazdagította. Egy ilyen ötlet azonban szembe menne nem csak a magyar alkotmány (jelenlegi) szabályaival, hanem az EU és a nemzetközi szervezetek elveivel is.

3.Nők 40: A szakképzetlenek számára nyújt inkább előnyöket, emellett sokakat csőbe húz

A hölgyek 40 év utáni nyugdíjazási lehetőségét alapvetően alkotmányellenesnek tartom, mert nemek szerint diszkriminál - ráadásul a fordított diszkrimináció lenne igazságos, hiszen a férfiak várható átlagéletkora rövidebb. Azonban még ha elfogadhatónak is tartjuk, akkor is furcsa, hogy mivel a tanulmányi idő (ez esetben) nem számít munkaviszonynak, egy általános iskolai végzettségű nő már 56 évesen eléri a nyugdíjkorhatárt, viszont egy egyetemet végzett csak 63 évesen. Másrészt pedig átverés kétféle értelemben is: az egyik, hogy aki hamarabb megy nyugdíjba az kevesebb nyugdíjat is kap (igaz, hogy minden ledolgozott év csak 2%-ot számít), másrészt pedig számos hölgy (ez nem elmélet, hanem konkrét példákat láttam rá), kimondott státuszveszteségként élte meg a nyugdíjba vonulást. Ugyanis a munkahelyről való kiesés egy szociális közeg elvesztését jelenti különösen az aktív, munkaképes ember számára, amellett, hogy a jövedelme is csökken. Mivel egy kelet-európai, alapvetően járadékvadász társadalom vagyunk és minden lehetőséget igyekszünk kihasználni, hogy felvehessük, "ami az államtól nekünk jár", ezért a legtöbb hölgy kihasználja ezt a lehetőséget akkor is, ha nem etikus (főként a férfiakkal szemben) és akkor is, ha ezt visszaesésként éli meg.

Ennek a döntésnek az alapja demográfiai jellegű, kimondatlanul az unokákkal való foglalkozás lehetővé tétele volt, azonban alapvetően elhibázott, mert terheli a nyugdíjrendszert és talán jobb lett volna e célra az időskori GYES népszerűsítése.

4.A rokkantsági- és a minimálnyugdíj szégyenletesen alacsony szintje

A rendszerváltás után jó néhányan visszaéltek a rokkantsági nyugdíj intézményével, és ahogyan az nálunk lenni szokott, a voltaképpen bűncselekményt elkövető kiskapu használóknak köszönhetően ilyenkor a nagykaput is bezárjuk vagy eltorlaszoljuk. Viszonylag súlyos egészségkárosodás mellett sokan élnek, vagy próbálnak megélni a minimálbér 30-40%-ból, az eltartásuk leginkább a családra hárul. A magyar nyugdíjak csak úgy mutatnak viszonylag kedvező képet statisztikailag, hogy kivettük belőle az ún. nyugdíjszerű ellátásból részesülőket. A magyar minimálnyugdíj 28.500Ft-os szintje sem teszi lehetővé a megélhetést, és habár számos országot találunk, ahol ez ugyanígy elmondható, de például a lengyeleknél a legalacsonyabb nyugdíjak a a magyart jó kétszeresen, a görögöknél pedig ötszörösen haladják meg.

5.Demográfiai ötletelés

A NER felfogását osztók a nyugdíjrendszert is a demográfiai elveknek szeretnék alárendelni. Jelenleg épkézláb javaslat nem merült fel, inkább erőlködésnek nevezető az olyasféle ötlet, hogy a megszületett gyermekek számát és iskolai végzettségét is figyelembe kellene venni a nyugdíj megállapításakor, és a gyermekteleneket jól megbüntetné. (Demográfiai elven akár azt is lehetne mondani, hogy akkor nem is kell nyugdíj csak segély, az idős szülő számára a családja fog biztosítani magasabb életszínvonalat.) Én ennél egyszerűbb és kevésbé bürokratikus eljárást is tudnék javasolni ugyanilyen céllal. A magyar alkotmány ismeri az idős tartás intézményét, amely az önmagáról anyagilag gondoskodni nem képes idős szülők esetében fogalmaz meg a gyermekeik részéről elvi kötelezettséget. Ezt alkalmazva létezhetne egy olyan rendszer, ahol a gyermek a keresetéből számított nyugdíjjárulék egy összeghatár fölötti szintjét automatikusan a szüleinek a számlájára utalhatja, illetve a munkavállalót megbízhatja ezzel. Ily módon érvényesülne és direktben tapasztalható lenne a generációk közötti szolidaritás elve (amelyre a magyar nyugdíjrendszer épül) és a demográfiai elv is.

Milyen tényezők idézik elő a magyar nyugdíjrendszer anomáliáit?

Annak ellenére, hogy a jelenlegi nyugdíjrendszer némileg igazságosabb mint 10-20 évvel ezelőtti, számos anomália megmaradt és újak is keletkeztek, amely az itteni viszonyokat és a társadalom értékrendjét egyaránt tükrözik.

A magyar munkahelyek többsége stresszes és megerőltető, ahonnan menekülési útként sokak számára a mielőbbi nyugdíjba vonulás a cél. Felmérések bizonyítják, hogy nálunk az európai átlagnál sokkal inkább jellemző az intolerancia és a klikkesedés a munkahelyeken, amely egyik jele az idős dolgozók elfogadottságának hiánya - habár a mai munkaerő ínséges világban az idősebbekre is egyre inkább szükség van.

Egy járadékvadász társadalom vagyunk, ahol nem a társadalmi igazságosság a fő szempont. Ha valaki az államot képes átverni vagy megfejni azzal hajlamos eldicsekedni annak ellenére, hogy mások adóját használja fel erre. A nyugdíj is sokak fejében egyfajta ügyesen megszerzett járulék, nem pedig a méltányossági és szociális elveket tükröző jövedelem.

Az állam szempontjából a nyugdíjasok mindenekelőtt egy erős szavazóbázist képviselnek, általános elvként az állambácsi egyik kezével nagyon sok mindent elvesz (kitolt korhatár, alacsony alapnyugdíjak) és a másik kezével pedig valamit visszacsöpögtet - amelyet nagydobra lehet verni a médiában. A legtöbben ugyanis nyugdíjas korukban sem tudnak a megtakarításukra számítani, ezért alapvetően függenek az állam kegyétől. Azonban ha túlságos mértékben építenek az egyes kormányok (nálunk és máshol a világon) a nyugdíjasokra az aktív rétegekkel szemben, az a gazdaságot oly mértékben lekorlátozhatja, hogy a demokratikus rendszereket alapvetően megrendítheti és be is döntheti. (Mivel e demokráciák létének alapja a valamennyire méltányos szintű jövedelemeloszlás az társadalmi csoportok között, és a konszenzus teljes hiánya a politikai rendszeren kívüli eszközök alkalmazását idézi elő.)

A "nyuggereket" a kormány folytonosan hülyíti és rettegésben tartja (például menekültekkel), egy olyan társadalmi sztereotípiára építve ezzel, hogy van szegény "Mari néni" és "Pista bácsi", akik szellemileg gyengék - holott a trendek ezt egyre kevéssé igazolják, mert egyre több a művelt, értelmiségi vagy legalább városi közegben szocializálódott idős korú, akik számára a nyugdíjas életforma számtalan vállalkozást jelent. (Nyugat-Európában végzett felmérések szerint vannak olyan országok, ahol a nyugdíjasok jó részének szellemi szintje alig marad el a társadalom átlagától.)

A kormánynak kevéssé érdeke a magas szintű egészségügyi ellátás, sőt a hatékonyságban az egészségügyben dolgozók se nagyon érdekeltek. A kormány az alkoholizmus indirekt, de valós propagálása révén sem segíti elő, hogy a legtöbben képesek legyenek 65 éves korukig teljes munkaidőben dolgozni.

A demográfiai helyzet javítását célzó törekvésekre ellenkező irányú hatást gyakorol a fiatalok külföldi munkavállalása és elvándorlása. Az elöregedést a kormány bevándorlók (fű alatti) befogadásával lassíthatja illetve kénytelen is ezt tenni, főként a határon túli magyarokat vagy távolabbról érkező, jómódú és fizetőképes külföldi állampolgárokat értve ez alatt.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://ideo-logic.blog.hu/api/trackback/id/tr8412976368

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Utó Pista 2017.10.16. 08:09:48

@kvadrillio: Javítok. Volt mindenkinek MUNKAHELYE és nem munkája.

Nick a banya 2017.10.16. 08:11:21

@Utó Pista: tanulj meg olvasni. Csak a gyerekeseknel van hazimunka? Nem hinnem. Ja, es egy fecske nem csinal nyarat...

Utó Pista 2017.10.16. 08:35:36

@Nick a banya: Szóval egy egyedülálló nő házimunkáját is díjazni kell te agyhalott.

chrisred 2017.10.16. 08:36:43

@Nick a banya: Mitől lenne a gyereknevelés és az idősápolás láthatatlan? A gond az, ha ezeket férfiak végezték, ők semmilyen kompenzációban sem részesülnek.

Nick a banya 2017.10.16. 08:37:04

@Utó Pista: funkcionális analfabéta vagy? Ha egy nőnek nincs gyereke, akkor férje/párja sincs? Nem én vagyok ám az agyhalott...:P

Nick a banya 2017.10.16. 08:38:06

@chrisred: na ehhez még add hozzá a magasabb fizetést is, csak mert ő férfi... hoppá.

chrisred 2017.10.16. 08:41:51

@Nick a banya: Egyik diszkriminációt egy másikkal nem lehet kiváltani.

Pilotax 2017.10.16. 08:46:07

A mai magyar állami nyugdíjrendszer legfőbb problémája, hogy évtizedek óta tudatosan és szándékosan összekeveri a politika (és most már a társadalomba is kőkeményen beleivódott)a szociális juttatásokat és a járulékfizetéssel szerzett jogot. Az öregségi nyugdíj az biztosítási alapú (lásd. úgy hívják Társadalombiztosítás). A jelenleg nyugdíjként kifizetett összegek közel felének semmi köze a kedvezményezett járulék fizetéséhez. Túl sok az olyan juttatás ami mögött nincs járulékfizetés. Pl. az összes járadék ilyen, úm. rokkant járadék, Tsz járadék, öregségi járadék, özvegyi nyugdíj, árva járadék stb. Ezeket el kell különíteni a nyugdíj alapoktól, és át kell tenni a szociális szférába. A nyugdíjalapokat teljes mértékben függetlenné kell tenni a költségvetéstől, úgy, hogy a mindenkori kormányzat ne tudjon azokkal manipulálni. Antal Józsefék ezt elkezdték, aztán Orbánék teljesen visszacsinálták, mert úgy nem lehetett igazán lopni.

Nick a banya 2017.10.16. 09:04:41

@chrisred: ertem. Tehat a regi berkulonbseg az igazsagos, de ga valmi a noknek kedvez, az nem. Nem kivaltas, maximum kompenzacio. A berkulonbseg el es virul, sokszor tobb munkaert (plusz ugye a larhatatlan) jar kevesebb ber.

chrisred 2017.10.16. 09:16:12

@Nick a banya: Nem. Éppen ellenkezőleg, az indokolatlan megkülönböztetés jelenleg tiltott a magyar jogrendben, vannak szervek, amiknek az a feladata, hogy szankcionálják. Éppen te vagy az, aki a megkülönböztetést elfogadhatónak, sőt legálisnak, hiszen törvényesített kompenzációt igényelsz. A logikus innen az lenne, hogy mostantól az szabályellenes, ha egy munkahelyen ugyanabban a munkakörben dolgozó férfi ugyanabban a munkakörben ugyanannyit keresne, mint a női munkavállalók - például a teljes közszférában. A férfiak joggal követelnek magasabb bért a későbbi nyugdíjbamenetel kompenzációjaként.

Bubu the Hun 2017.10.16. 09:22:49

@laci_52: azért nincs igazad, mert a jelenlegi rendszerben ha két ember, akinek ugyanaz volt a munkája, beosztása és mindkettő dolgozott mondjuk 40 évet. de 10 év különbséggel mennek nyugdíjba, akkor az amelyik később lett nyugdíjas, több pénzt kap, pusztán azért, mert 10 év alatt nőtt a fizetése, ezzel a befizetése is. Pedig a jelenlegi költségei mind a kettőnek ugyanakkorák. Lehet, hogy a jelenlegi valorizációs számolás ezen segít, nem tudom a pontos számokat, de én azt láttam amit leírtam az apám és a nagybátyám esetében.

Nick a banya 2017.10.16. 09:24:57

@chrisred: es ezt addig is hangoztattad, amig a nok 40 nem volt?

nemecsekerno_007 2017.10.16. 09:41:44

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

www.napi.hu/fototar/fototar/201612/orig/image1481709409.png/780/

Hagyjuk már a MANYUP-ot, egy évig se futná a szociális kiadásokat. Nehezen megy a számolás...

nemecsekerno_007 2017.10.16. 09:48:11

@Etniez: "Nem vagyunk csődközelben? Most, de a magjait már elvetették."

Hát persze, a magjait elvetették. A vészmadárkodás meg nemzeti sport nálunk. Én se mondom, hogy minden fasza, de olyan állapot sosem lesz amikor minden oké és csak az kell várni mikor jutunk a Nirvánába.

"Fiatalok elhúztak, otthon meg csak a maffia közeli, tehetségtelen senkik kapnak hatalmat és pénzt..."

- Ja igen a fiatalok elhúztak, a nagyit meg itt hagyták nekünk, hogy tartsuk el. És mielőtt mondanád, hogy 40 évig fizetett járulékot, leírom már ezredszer, hogy az nincs sehol. A mostani járulékból fizetjük a nyugdíjakat.

Persze lehet itt maffiakormányozni, meg milliárdokatlopnak-ozni, a kedves választók igyekeznek ugyanezt csinálják. Olyan mint egy becsületkassza, a többség inkább kivenni próbál, de legalább is elkerülni, hogy egy fillért is fizetni kelljen...

nemecsekerno_007 2017.10.16. 09:54:34

@Közepes: "Idejön a NASA 2x lesz a GDP ezért felére csökken a GDP arányos államadósságunk....."

- Nem bonyolult, úgy lehet spórolni, hogy többet keresel. Ezzel lehet kinőni a hiányt és az államadósságot.
- A "B" terv az kemény megszoritások. 20-30% nyugdíjcsökkentés, felosztó-kiróvó rendszer megszűntetése, eü. privatizáció, fizetős felsőoktatás, a közszféra 20-30%-os leépítése ill. állami szolgáltatások privatizálása, a munkát terhelő járulékokat, adókat vagyon jellegű adókra cserélni.
- "C"terv: ennek a kettőnek a kombinálásával történő lavírozás. (asszem a kormány valami ilyesmit csinál)

Utó Pista 2017.10.16. 10:01:19

@Bubu the Hun: Tehát nem az kap több pénzt aki 10 évnyi nyugdíjjal többet kap, tehát kivesz a rendszerből.

Utó Pista 2017.10.16. 10:02:37

@Nick a banya: Aha, összehasonlítottad a bányászt a papírjait iható Gizikével.

Utó Pista 2017.10.16. 10:05:36

@Nick a banya: Áhh, nem vitázom hülyékkel mert lesüllyedek a szintjére.
Azért kapjál tovább nyugdíjat mert főztél a párodnak nokedlit.
Beszarok.
Az anális szexet ne díjazzák neked?
Nem volt neked cd bárod Szentendrén?

Nick a banya 2017.10.16. 10:07:48

@Utó Pista: meg irni sem tudsz bazmeg... ja, es buzi sem en vagyok (lasd megc analis szex)...

Utó Pista 2017.10.16. 10:08:07

@Pilotax: Én az özvegyi nyugdíjat egy tollvonással megszüntetném.

chrisred 2017.10.16. 10:09:00

@nemecsekerno_007: Hogy a választók mit csinálnának a saját pénzükkel, és a megválasztott politikusok mit csinálnak a választók pénzével, két különböző dolog. A rendőrtől sem azt várjuk, hogy úgy tartsa és tartassa be a szabályokat, mint egy átlagember, hanem hogy szakszerűen végezze a dolgát.

Utó Pista 2017.10.16. 10:12:20

@Nick a banya: Szóval a 8. általánost sem végezted el. Ugatsz a helyesírásról, miközben nincs olyan szó amit helyesen írnál le.
Magyar nyelvben anÁlis szex és nem analis sex.
Még a helyesírás ellenőrző program is kijavítja.
Neked maximum egy kutya akaszt be. Férfi az biztos nem.

chrisred 2017.10.16. 10:14:24

@nemecsekerno_007: 2010-2015 között a B tervet csinálták, lényegében azt folytatták, amit Bajnai elkezdett. Nagyjából két évvel ezelőtt kezdett lazulni az adóprés, nagyjából az időköziken elszenvedett durva vereségek és a kétharmad elvesztésének hatására.

nemecsekerno_007 2017.10.16. 10:19:11

@chrisred: választó és választó közt is különbség van. Én inkább úgy tenném fel a kérdést, hogy mit csinál a választók egy része az én pénzemmel. Ezzel aztán párhuzamosan fel lehet tenni ugyanezt a kérdést a politikusokkal kapcsolatban. Amíg az ország lakosságának kb. fele kivesz a közösből, addig az adóék is marad 50% körül. Ha ezen nem tudunk változtatni, akkor beszélhetünk itt a politikusi korrupcióról, meg mutyizásról, csak kicsit álszent.

Nick a banya 2017.10.16. 10:22:44

@Utó Pista: akkor most nezd meg, mit irtam, es sullyedj el. Es tanulj meg olvasni. Vagy csak az s es az sz betut megkulonboztetni. (Mernoki diploma, 3 nyelv). 6 altalanos, 3 elso es 3 masodik ott)

nemecsekerno_007 2017.10.16. 10:23:13

@chrisred: Jaja, nyílván a választások miatt. Bár inkább a választók miatt, nyílván nem könnyű bevallani magunknak, hogy ezt azért nagyrészt miattunk csinálják. A gond az, hogy az ellenzék méginkább populista ebből a szempontból. A nagyívű programjaik - már ha vannak - megint a Megyó féle pénzszórás felé vinné az országot. És azt kell, hogy mondjam ez is a valasztók miatt van, mert nem nagyon gyógyultunk még ki a Kádár-rendszerből és sajnos az európai jóléti modellt nem tudjuk finanszírozni. Igazából már Európában is csak nagyon nehezen megy, ez az öreg kontinens versenyhátránya a világ többi részével szemben, viszont emiatt van béke is.

Nick a banya 2017.10.16. 10:23:23

@Utó Pista: depeche mode hogy jon ide? PSB amugy is jobb...

Nick a banya 2017.10.16. 10:24:25

@Utó Pista: apam meghalt, amikor 11 voltam, ocsem 10, egy het alatt, betegsegben. Biztos jo lett volna anyamnak az ozvegyi nyugdij nelkul. Fasza ember vagy...

jolka40 2017.10.16. 10:25:08

@chrisred: Nem láthatatlan, hanem honorálatlan.

konrada 2017.10.16. 10:25:48

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: "Na azt meséld el, hogy hogy van az hogy az adósság nőtt 36 százalékot, a GDP meg 12-t."

A válasz egyszerübb mint gondolnád, csak ehhez egy -számodra még ismeretlen - új fogalmat kell megismerned: INFLÁCIÓ.

Ha utána nézel az értelmező szótárban, majd a fogalom megismerése után rákeresel Magyarország göngyölített inflációjára 2010 január -2017 nyara között, akkor talán érteni fogod, miért több a 12%, nemzetközileg standarizált, mint a 32% nominális Ft....

...ha meg nem akarsz ilyen bonyolult dolgokksl foglalkozni, akkor ne hasonlíts almát körtével, maradj a nominális Ft GDP/nominális Ft adósság számolásnál....

Nick a banya 2017.10.16. 10:28:27

@Utó Pista: te viszont ezt irtad:
@Nick a banya: Aha, összehasonlítottad a bányászt a papírjait iható Gizikével

Akkor most hol a ful? A farkat tudom, a seggedben :F

Utó Pista 2017.10.16. 10:30:50

@Nick a banya: Tényleg röhejes, hogy kioktatsz helyesírásból. Felkiáltójel, ékszerek, központozás, stb.

Utó Pista 2017.10.16. 10:32:10

@Nick a banya: Anyám meghalt, mikor 11 voltam. Apám rokkant, semmi özvegyi nyugdíjat nem kapott majomka.

chrisred 2017.10.16. 10:39:08

@nemecsekerno_007: Mindig vicces a Medgyessy pénzszórásról olvasni, de most különösen, amikor a leírásod alapján az a megszorítások két éve volt: áfaemelés, privatizáció, a legnagyobb leépítés a közigazgatásban a rendszerváltás óta.

konrada 2017.10.16. 10:40:49

@Nick a banya:
...azért ez a " nők kevesebbet keresnek, mint a férfiak, mert megkülönböztetik őket" egy kicsit álságosan demagóg, mert a körtét hasonlítják itt is az almával.

...mert ha: ugyanazon boltpénztárosnál ugyanakkora gyakorlat mellett ugyanazon munkát végezve nem nagyon létezik ilyen, mint ahogyan 2 osztályvezetőnél, orvosnál, stb... sem.

...viszont: egy bánya fizikai munkásai között - ha csak a fizikai állományt vesszük figylembe, és nem a munkát, már lehet komoly eltérés, mert vájár az többet kapott mindig, mint az étkezdei mosogató, és az ok talán érthető. ...meg az is tudható, hogy mindkettő munkakörben túlreprezentált volt az egyik nem, és a kevesebbet fizető mosogató között volt több a nő...

Azaz: az iparágban tényleg kevesebbet kerestek a nők, de...

Nick a banya 2017.10.16. 10:47:43

@konrada: kotve hiszem, hogy pl. egy noi es egy ferfi informatikus ugyanabban a munkakorben ugyanannyit keres. Kiveve ott, ahol transzparensek a berek. Ez meg itt svajcban sem igy van.

nemecsekerno_007 2017.10.16. 10:51:27

@chrisred: eddig mindig fűnyíró elven csökkentették a közszférát, az meg mindig visszanő.

konrada 2017.10.16. 11:02:03

@Etniez:
"Jaj Istenem, nem unjátok már ezt a faszságot? Államadósságból épült? Ki kérte, hogy az állam takarékoskodás helyett hiteleket vegyen fel?"

Ebben igazad van.
...persze egyébként - ha név szerint nem is mindet - de tudjuk kik kérték.
Akik arra a brancsra szavaztak, akik egyszerre igértek 50%-os béremelést, nyugdíj-kompenzációt, és 13. havit, hogy hatalomra jussanak, miközben az addigi 6% helyett 8%-ra emelték a manyupba átutalást kötelezővé tették a belépést a kezdőknek.

Náluk reklamálj...

konrada 2017.10.16. 11:05:17

@Nick a banya:
Az viszont baj, ha egyébként ugyanannyit és ugyanolyan minőségben végzi el, ezt jelenteni kell!
(...persze csak akkor, ha nem egy részmunkaidős 6 órást hasonlítanak össze az olyannal, akit otthon már csak fényképről ismernek fel...;)

chrisred 2017.10.16. 11:07:30

@nemecsekerno_007: A másik megoldás az állami feladatok csökkentése, azaz a privatizáció.

kvadrillio 2017.10.16. 11:08:11

A BÉREKET A MINDENKORI KORMÁNYOK DÖNGÖLTÉK A FÖLDBE, (mondván: ezzel nő a magyar munkavállalók versenyképessége ! ???) A MUNKAHELYEKET A MINDENKORI KORMÁNYOK DÖNGÖLTÉK A FÖLDBE, SZÜNTETTÉK MEG, SZŰKÍTETTÉK BE, a fekete-szürkegazdaságot a mindenkori kormányok hozták létre, terjesztették el, A DRASZTIKUS HALÁLOZÁSI STATISZTIKÁK , HALÁLOZÁSOK, A MINDENKORI KORMÁNYOK INTÉZKEDÉSEI MIATT NÖVEKEDTEK MEG (egészségügy fizetőssé tétele, melyet rabszolgabérekre szerveztek rá !!!), nyomor, munkanélküliség az egész országban !!!, A NYUGDÍJASOK ÉLETKÖRÜLMÉNYEIT A MINDENKORI KORMÁNYOK NEHEZÍTETTÉK MEG, ( 1,6 %-OS EMELÉS, AMIKOR AZ ÁREMELKEDÉSEK ÉV ELEJE ÓTA 20-30-40...SŐT TÖBB %-KAL EMELKEDTEK !!!) ......A MUNKAVISZONYBAN DOLGOZÓK TÖBB MINT FELE MINIMÁLBÉR UTÁN ADÓZIK !!!!!

A MINDENKORI KORMÁNYOK AZ UNIÓS MILLIÁRDOKAT ROSSZUL OSZTOGATTÁK SZÉT (akkor is, ha tartalékoltak is belőle !!!)...a fenti anomáliákért a mindenkori kormányok politikusai a felelősek !!!!!

OLYAN KORMÁNY, POLITIKUSOK KELLENEK, AKIK FENTIEKET NORMÁLIS MEDERBE KÉPESEK TERELNI ÉS A HIBÁKAT HELYRE TUDJÁK HOZNI !
M AGYARORSZÁG TÁRSADALMA, NEM 2 MILLIÓ KIEMELT KEGYBEN, TÁMOGATÁSBAN RÉSZESÜLŐ EMBERKÉBŐL ÁLL !!!!!

konrada 2017.10.16. 11:08:56

@chrisred:
...azért kis eltérés volt, ugyanis közben átalakították a kötelező diktátummal adott kölcsönöket szabad felhasználásúvá, és kigolyózták a kötelező haszonkulccsal üzemelő szolgáltatókat, így keletkezett az a mozgástér, melyről írsz...

konrada 2017.10.16. 11:13:40

@chrisred:
...hát ez nehéz kérdés. A német Ruhrgas-nak, meg a francia Suez-nek is csak úgy sikerült a privatzálás, hogy kelet-európai szolgáltatókat vettek meg. Otthonukban sehogy...

kvadrillio 2017.10.16. 11:17:25

és....a kormány által behozott járulékfizetési plafon eltörlése miatt keletkező többmilliós nyugdíjigényeket majd termelje ki az, aki ezt a barom rendeletet hozta !!! :O) MAJD SORRA BEJELENTKEZNEK A HAVI SOKMILLÁS NYUGDÍJAKÉRT AZOK, AKIKNEK ELTÖRÖLTE A HÜLYEKORMÁNY A NYUGDIJ-JÁRULÉK FIZETÉSI PLAFONJÁT !..... amikor pedig milliók dolgoznak a szürke-fekete gazdaságban és a munkaviszonyban dolgozók több mint fele minimálbérre fizeti az adóját ???!!! AKKOR MIBŐL IS FIZET AZ ÁLLAM HAVI SOKMILLIÓS NYÖGDÍJAKAT ?????????

chrisred 2017.10.16. 11:20:50

@konrada: Nem feltétlenül a közműágazatokra gondoltam. A közszféra alkalmazottainak többsége, kábé 450 ezer fő az oktatásban és az egészségügyben dolgozik.

konrada 2017.10.16. 11:49:14

@chrisred:
Na ja. Privatizálják az iskolákat, meg a kórházakat.
...aztán már tényleg beindulhat a szegregáció...

2017.10.16. 12:06:32

@Etniez: párszáz milliárd...
de igen, láthatóan hiányzott. és láthatóan hitelekből pótolták. és azt is leírtuk, hogy mikor, a medgyessy-gyurcsány-bajnai kormányok idején.
(hogy a saját szavaidat idézzem, ki kérte tőlük, hogy takarékoskodás helyett hiteleket vegyenek fel? te, aki rájuk szavaztál.)

sas70 2017.10.16. 12:10:23

@konrada: Orbán hányszor szólalt fel az ellen a parlamentben? Matolcsy a gazdasági géniusz írt vagy 10 cikket, hogy hülyeség? A zseniális Varga Misi szólt, hogy ne emeljék a nyugdíjat, közalkalmazotti bért?
Lófaszt, a fidesz ugyan olyan populista módon megszavazta és egy kurva szót nem szólt.
Most is leszarják, hogy 10-15 év múlva összedől a nyugdíj rendszer, mert az már nem az ő dolguk, nekik az számít, hogy most hatalmon legyenek.

midnight coder 2017.10.16. 12:13:08

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: "Ha összeszámoljuk ez több mint ami adósságot a szocik felhalmoztak"
Nem több, még így is jobbak valamivel mint a szocik, bár nem sokkal.

midnight coder 2017.10.16. 12:14:07

@sas70: A költségvetés egyensúlya mindig az aktuális kormány felelőssége, és nem az ellenzéké. Ahogy profitálni is az aktuális kormány profitál a dologból, és nem az ellenzék.

chrisred 2017.10.16. 12:32:56

@midnight coder: Az ő felelőssége beterjeszteni a parlament elé a költségvetést érintő törvényjavaslatokat, a döntés viszont a parlamenti képviselők felelőssége, akár kormánypárti, akár ellenzéki.

Pilotax 2017.10.16. 12:45:12

@Nick a banya:
Nem az özvegyi ellátást kell megszüntetni csak áttenni a szociális szférába, mert nem járulékfizetés van mögötte. Ne gyere avval, hogy apád fizetett járulékot, mert az csak maga után fizette, szerintem nem fizetett duplán. Nem a járulékfizetőkkel kell megfizettetni hanem szociális segítséget adni.

Nick a banya 2017.10.16. 12:48:09

@Pilotax: mivel feloszto-kirovo rendszer van, nem sajat szamla, ezert apam (sem) maga utan fizette, ahogy most sem, senki, csak azt hazudtak, hogy de...
Amugy akkor ne legyen tartasdij sem, elvalt, ennyi

Pilotax 2017.10.16. 12:50:16

@nemecsekerno_007:
A közszféra létszámát csak akkor lehet csökkenteni, ha a mérhetetlen jogi hátteret amely hülye és teljesen fölösleges és értelmetlen feladatokat szab a közszférának. Gondolom Te is tudnál példákat rá, hogy ugyan minek ezt vagy azt csinálni amikor teljesen értelmetlen. Ráadásul az informatikai alkalmazások is rettenetesen haladnak, papír kell papír hátán.

Pilotax 2017.10.16. 12:51:42

@kvadrillio:
Ha van járulékfizetési plafon (mert van) akkor lennie kellene nyugdíjfizetési plafonnak is.

Pilotax 2017.10.16. 12:56:25

@Nick a banya:
De maga után fizette!!!
Csak nem neki lett kifizetve, hanem az éppen aktuális nyugdíjasoknak - mondjuk a nagypapádnak pl.. Tartásdíjat ne keverd ide, az teljesen más kategória, semmi köze a nyugdíjhoz.

pityókabort Vráncsábó ócsón 2017.10.16. 13:00:57

@midnightcoder2: én úgy tudtam, hogy ez én és mások járulékából

pityókabort Vráncsábó ócsón 2017.10.16. 13:03:01

@midnightcoder2: csakhogy addigra már rég más tőkebefektetésekben lesz a kérdéses vagyon. Ki vesz ma már Első Osztrák Gőzhajótársaság részvényt?

sas70 2017.10.16. 13:04:00

@midnight coder: Azért a demokráciának nem csak a hatalomtechnikáról kellene szólnia, még ha nálunk ez van, akkor sem. Egy ország jövője pedig nem csak költségvetési egyensúly kérdése, ahogyan anno, az alkotmány bíróság nagyon helyesen rá is világított erre, a jogbiztonság elvéből levezetve azt.
Ez a helyzet, csak és kizárólag a populista, hataloméhes, és egy jövőt felélő politikának köszönhető. Ennek pedig az egyik szegmense éppen jól látható, az elvándorlásnak is köszönhető, nyugdíjdeficit képében. Ami egyébként az éppen ma aktív, jól kereső 40-50-es korosztályt fogja a legkeményebben sújtani.

pityókabort Vráncsábó ócsón 2017.10.16. 13:04:25

@Etniez: itt van a kutya elásva. A manyuppénzt nem tudták volna átjátszani a haveroknak.

pityókabort Vráncsábó ócsón 2017.10.16. 13:11:10

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: @nemecsekerno_007: Ernő, ha meg tudsz győzni arról, hogy 2010 óta a másfélszeresére nőtt a GDP hozok neked egy raklap Igazi Tiltott (offsór) Csíki Sört a felszámolóbiztostól :)

pityókabort Vráncsábó ócsón 2017.10.16. 13:12:24

@kvadrillio: Ez most vicc? Mert annak, khm eléggé középszerű

pityókabort Vráncsábó ócsón 2017.10.16. 13:13:57

@kvadrillio: Én meg azt mondom, hogy a Föld bele fog zuhanni a Napba

nemecsekerno_007 2017.10.16. 13:15:12

@Pilotax: Jaja, persze először az okait kell megszüntetné - értsd: törvények, jogszabályok - amelyek miatt egyáltalán létezhetnek ezek a hivatok. Teljesen újra kéne gondolni az állam szerepét ,csak ezt azért nem írtam mert egész nap itt gépelhetnék :)

pityókabort Vráncsábó ócsón 2017.10.16. 13:16:32

@Nick a banya: Mondjuk, aki hamarabb elmegy meg is érdemli. Ahelyett hogy reszelgetné a körmét egy íróasztal mellett a ...hivatalban gürizhet napestig, mert "te úgyis ráérsz anyu"

konrada 2017.10.16. 13:17:32

@Pilotax:
Lemaradtál egy brossúrával, csak volt járulékfizetési plafon.

...a megszüntetésével én sem értek egyet, viszont így nem lehet a nyugdíjkifizetést se plafonozni...

pityókabort Vráncsábó ócsón 2017.10.16. 13:17:50

@aleksz róz: talán így rdemes lesz legálisan, bejelentve sokat keresni (?)

konrada 2017.10.16. 13:20:52

@pityókaborsommelier:
Tényleg nem, mert csak 34%-ka nőtt a GDP....

(Persze csak a kúrtfiús nominális forint számolással, ami egyébként - gondolom ebben egyetértünk - baromság!;))

pityókabort Vráncsábó ócsón 2017.10.16. 13:27:00

@Utó Pista: Annak idején kb 20 évvel ezelőtt) azt mondták nekünk, hogy azért ilyen magas a bérünkből levont nyugdíjjárulék, mert mi vagyunk az a nemzedék, akik egyszerre finanszírozzák az mostani (vagyis akkori) nyugdíjasok ellátását a kirovó-felosztó rendszeren keresztük és gyűjtik a tőkét az új rendszehez a manyup rendszerben. Azt is mondták, hogy a fel-kir rendszer kifutásával (erre vmi 30 évet mondtak) újra alacsonyabb szintre csökkenhet majd a járulék. Erre most jöttek ezek, és meglopták az áldozati korosztályokat. Szó sincs itt államadósságról.

Pilotax 2017.10.16. 13:27:46

@nemecsekerno_007:
A Horn kormány idején megindult egy folyamat amikor is megpróbálták felülvizsgálni a jogszabályokat , rendelteket , rendelkezéseket úgy hívták dereguláció. Sajnos az egész elhalt, pedig komoly szakemberek akadémikusok vettek benne részt, okos javaslatokkal. Nem volt a politikai hatalom ínyére a dolog úgyhogy megfojtották a kezdeményezést.

2017.10.16. 13:28:00

@pityókaborsommelier: mert ki nem szeretne szerinted legálisan, bejelentve sokat keresni? :D

2017.10.16. 13:29:54

@pityókaborsommelier: hát már annak idején sem mondtak mindig igazat. politikusokkal megesik.

pityókabort Vráncsábó ócsón 2017.10.16. 13:34:16

@aleksz róz: ha kihagyod belőle a "bejelentve" szót, akkor kevesen

pityókabort Vráncsábó ócsón 2017.10.16. 13:35:23

@aleksz róz: de abban még valahogy látszott a logika :)

Pilotax 2017.10.16. 13:39:05

@konrada:
Nem nyálaztam át a jogszabályokat, de egy gyors gugli keresés szerint van plafon, 2017-ben is, 21.700 Ft/nap összegben van maximálva.

konrada 2017.10.16. 14:03:20

@Pilotax:
Nyugdíj, vagy eü? Mert nem mindegy.
A nyugdíjplafont eltörölték 2012-ben.
ado.hu/rovatok/tb-nyugdij/a-nyugdij-osszege-2017

Ravasz Figyelmeztetés 2017.10.16. 14:12:18

@Nick a banya: Nem létezik semmiféle bérkülönbség, csak a hülyék és feministák hisznek ebben. Az összehasonlításnak nyilvánvalóan csak azonos munkakörök esetében van értelme, mert nyilván senki nem gondolja, hogy egy óvónőnek ugyanannyi legyen a fizetése, mint egy vállalatigazgatónak, a feministák mégis szeretnek összesített statisztikákra hivatkozni.
A nők jellemzően alacsonyabb fizetéssel járó pályákat választanak, ha szabadon választhatnak karriert; inkább a személyes kapcsolattal járó szakmákat részesítik előnyben, ahol emberekkel kell foglalkozni és a férfiaknál jóval kisebb arányban mennek a kiemelkedően fizető tudományos-technológiai-mérnöki-matematikai területekre (STEM-fields), mindemellett kevesebbet túlóráznak, többször dolgoznak részmunkaidőben, kevésbé veszélyes, kisebb felelősséggel járó, kényelmesebb irodai állásokat választanak, ellenben nem szeretik a sok utazással járó vagy a szabadban, természeti elemeknek kitett, kültéren végzett és a sok kosszal, mocsokkal járó munkavégzést, és nem legutolsósorban a gyerekvállalást és a családot gyakran előnyben részesítik a karrierrel szemben.Ha ezeket az egyéni választásokat és preferenciákat is figyelembe veszik, a bérkülönbség nullára csökken.
Ráadásul a törvény tiltja mindenhol a fejlett világban, hogy ugyanazért a munkáért a nőknek kevesebbet fizessenek, mint a férfiaknak, ez ugyanis hátrányos megkülönböztetés lenne.
Miért nem hallunk akkor tömeges munkaügyi perekről?
De ha ad absurdum mégis igaz volna, hogy ugyanazért a munkáért a nők csak 70%-át kapják a férfiak bérének, akkor csupa hülye dolgozik a cégek igazgatótanácsában, hogy nem rúgják ki azonnal a férfiakat és vesznek fel nőket helyettük? A kapitalizmus világában a cégek irrracionálisan lemondanának 30%-os ingyenprofitról a semmiért?

Nick a banya 2017.10.16. 14:27:04

@Ravasz Figyelmeztetés: ezt te tenyleg elhiszed? Es perrol ugyanazert nem hallasz, mint az epp most mindenhonnan folyo szexualis zaklatas-eroszak ugyeben: mert kb. lehetetlen bizonyitani.
De ami meg “jobb”, es szinten bizonyithatatlan: ferfit vesznek fel inkabb, mert a no ugye szul meg gyerekezik. Ezert valoban valazthatnak a nok rosszabbul fizetett allast. Es ugyanarrol a pozirol beszeltem, nem ovono es gyarigazgato...

chrisred 2017.10.16. 14:33:40

@Ravasz Figyelmeztetés: A törvény azt tiltja, hogy ugyanaz a munkáltató ugyanazért a munkáért kevesebbet fizessen. Ugyanakkor az állami szférában ugyanabban a munkakörben dolgozónak kevesebbet fizetnek, mint a versenyszférában, és mivel az állami szférában arányaiban több a női munkavállaló, teljesen elképzelhető, hogy az átlag alapú összehasonlítás a nők számára kedvezőtlenebb azonos munkakörnél is. Ez persze nem érinti azt, amit írtál, hogy ugyanazon munkáltatónál ilyen az jellegű megkülönböztetés tilos és szankcionálják.

nemecsekerno_007 2017.10.16. 15:08:49

@Pilotax: Jaja, csak most a 2/3-al illetve a valószínűsíthető 2018-as győzelemmel már lenne felhatalmazás. Illetve ha ezek is töketlenek lesznek a 3. ciklusukat taposva, akkor ezek is mehetnek a levesbe. Akkor tényleg dühös leszek.

pityókabort Vráncsábó ócsón 2017.10.16. 15:35:58

@konrada: Nem baromság. A nominális a nagyobb, és, mivel az adósság is nominális , ezzel kell összehasonlítani. A baromság az lett volna, ha a nominális adósságot a reálgdpvel hasonlítjuk össze.

petipeti 2017.10.16. 15:59:36

Ideje lenne már szembenézni a valósággal és a nyugdíjrendszer ilyen jellegű tárgyalásán túllépni. A technológia fejlődésének következtében a munkaerőigény töredékére fog csökkenni. A jelenlegi munkahelyek nagy része is csak alibi munkahely különösen az állami szférában. Ha kitolódik a nyugdíjkorhatár, akkor egyre kevésbé lesz lehetőség munkát találni. A piaci szereplők a munkaerő minél nagyobb mértékű kihasználásában (kizsigerelésében) érdekeltek. Csak a legjobb képességű munkavállalókat fogják alkalmazni. A fizikai munkakörökben 35-40 éves kor fölött a munkaerő hatákonysága nagymértékben lecsökken. A fejlődő világban az se lesz előny, ha valakinek több évtizedes rutinja van. Az új technológiákban való jártasság hiánya nagyobb probléma lesz. Hasonlóan probléma az idős kor a szellemi foglalkozásoknál is. A folyamatos fizikai és szellemi továbbképzés csak nagyon kevés embernél működik. A napi robot nem teszi lehetővé sok dolgozónak az önfejlesztést.
Valódi változásokra lenne szükség. Pl 25 órás munkahét bevezetése vagy a nyugdíjkorhatár 40-45 éves korra történő leszállítása. Ki kell találni annak a módszerét, hogy a gépek munkája után hogyan lehet járulékot fizetni. Pl, ha egy gép elveszi egy sofőr munkáját, akkor a gép tulajdonosa csak a munkabért spórolhassa meg. A járulékokat fizesse tovább. A jelenlegi rendszer egy bomba, ami az ellátó rendszerek teljes összeomlásához fog vezetni.

Pilotax 2017.10.16. 18:41:27

@konrada:
Igazad van, valóban megszűnt a nyugdíjjárulék fizetési felső plafon, azért az állami nyugdíjrendszerben nem lennék ellene a nyugdíj felső összegének a maximálásával, mondjuk a mai viszonyok ismeretében lehetne 500.000 Ft-ban maximálni a kifizethető összeget.

Tamáspatrik 2017.10.16. 20:44:31

@Pilotax: Mondasz valamit, tisztábban látnánk...

Tamáspatrik 2017.10.16. 20:50:01

@nemecsekerno_007: Igen, azt hiszem erre mondják a nálam okosabbak, hogy a járulékvadászat nemzeti sport nálunk. Valamilyen etikai elvek is lehetnének: pl. nem dicsekszem azzal, ha többet kapok az államtól, mert ügyes voltam - azaz többet kapok tőled (is). Az sem etikus, hogy jó munkabírású és egészséges nő 58 évesen nyugdíjba megy, mindenféle terv nélkül, mert "csak", mert megteheti.
Mondjuk ha nyugdíj mellett dolgozik, az sem az. (Viszonylag sokat tud így keresni alacsony adókulccsal.)

Tamáspatrik 2017.10.16. 20:58:31

@petipeti: Sokkal rugalmasabb rendszerek kellenének a mainál. Pl. a munkaidő csökkentése az egyik megoldás a gépesítésre. Arra, hogy 35-40 év fölött sok fizikai munkakörre (pl. katonának, kommandósnak, rendőrjárőrnek, tűzoltónak) kevésbé alkalmas a legtöbb ember, pl. részjáradékot lehetne bevezetni. Senki nem gondolt arra, hogy lehetne olyan, hogy résznyugdíj, fél nyugdíj? Egy t.képpeni jövedelempótló támogatás?
Ezek a tendenciák folyton változnak. Nemrég még az volt az általános, hogy a dolgozók többsége majd bele döglik, a sok munkanélkülit meg nem alkalmazta senki, mert "nem illettek a képbe" a vállalatvezetők és a menedzserek részéről. Mostanában meg olyan munkaerőhiány van, hogy a próbálja a kormány a sok nőt, aki 40 éves munkaviszony után nyugdíjba ment, valahogy visszaintegrálni a munkapiacra, pl. nyugdíjas szövetkezetekkel.
Paradigmaváltás kell, valódi emberi erőforrás gazdálkodásra van szükség, rengeteg képzéssel, oktatással. stb.

Tamáspatrik 2017.10.16. 21:05:07

@Ravasz Figyelmeztetés: Ez gyakorlatilag így van. A férfi hajlandó többet túlórázni, mert jobban megteheti. Mégsem számít a több munkaviszonynak, ha nem 8 órát hanem átlag 10-t dolgozik naponta.
Emellett a férfiak elutaznak oda, ahol jól fizető állás van, ipari vagy szolgáltató központokba, a nők pedig inkább helyben maradnak, a családjukkal foglalkoznak, ha kevesebb is a fizetés. Konkrét példákat tudnék mondani erre. A munkakör ugyanaz és mégsem, mert a férfi a jól fizető cégnél van és csak hétvégenként megy haza, albiban lakik többedmagával, nővel ellentétben, aki naponta hazajár.
Van diszkrimináció, de az USA-beli kimutatás szerint ez csak 1-2%-os nagyságrend, ha levesszük ezeknek a tényezőknek a hatását. Nálunk lehet ennél valamivel nagyobb, mert itt nagy rugalmasságot várnak el a munkaadók. A GYES miatti gyakorlatkiesés is kiesett szakmai tapasztalat.
Nincs ezzel baj, a nő sokkal inkább több lábon áll és több területen képes az önmegvalósításra mint az átlag férfi. Ha a férfi nem keres elég jól, akkor kicsit nagyobb az esélye a válópernek is.

DFK 2017.10.17. 08:27:09

A nyugdíjak azonnali 30 %-os csökkentése szükséges.

nemecsekerno_007 2017.10.17. 10:08:44

@Tamáspatrik: Jaja, így próbálunk kapitalizmust építeni :)

Egyébként aki nyugdíj mellett dolgozik már nem kaphatja a nyugdíjat is. Vagy-vagy helyzet van.
Ez már egy jó lépés.

Utó Pista 2017.10.17. 15:55:43

@nemecsekerno_007: Tévedés. Ez csak a köztisztviselőkre vonatkozik.

Utó Pista 2017.10.17. 15:59:27

@pityókaborsommelier: Csak nézd meg, hogy mennyivel nagyobb mértékben nőttek a nyugdíjak 20 év alatt a fizetésekhez képest!

pityókabort Vráncsábó ócsón 2017.10.17. 16:21:44

@Utó Pista: Persze, hisz akik erről döntenek nem a fenntarthatóságban hanem a szavazatvásárlásban érdekeltek. Ezért nem szabad politikust nagy pénz közelébe engedni.

nemecsekerno_007 2017.10.17. 17:00:20

@Utó Pista: Azt nem tudtam, ki kéne terjeszteni a többekre is.

nemecsekerno_007 2017.10.17. 17:01:25

@pityókaborsommelier: "Persze, hisz akik erről döntenek nem a fenntarthatóságban hanem...."

És mér' tudnak szavazatokat vásárolni? Mert sokan élnek az újraelosztási rendszerkből. :)

Ezen kéne változtatni, de amíg több az ellenérdekelt, addig nehéz lesz.