Először érdemes tisztázni, hogy milyen a jó katona, akár egyenruhában, akár anélkül: Gondolkodás nélkül teljesíti a parancsot, nem pofázik, nincs véleménye (vagy ha van is, akkor megtartja magának). A „jó katona” igazából egyáltalán nem harcos természetű, sőt közismerten szereti a sumákolást, a sunnyogást, nem akarja a hősi kitüntetést, csak a végén ott akar ő is lenni az ételosztásnál. A parancsot mindenesetre vakon is elismétli és hisz abban, vagy legalábbis elhiteti magával, vagy ha még erre sem képes, akkor legalább„képet mutat” arról, hogy amit a Vezér tesz az mindig helyes, ha vannak is áldozatok azok úgyis megérdemlik a sorsukat.

Katonás rendszerben élünk ebben az országban, ez már a Napnál és világosabb. Pár perc alatt lehet egy kérdőívet szerkeszteni, aminek a segítségével mindenki el tudja dönteni magáról, hogy mennyire jó a teljesítménye a katonásdi skálán.

Ezek alapján ön (csak így kisbetűvel írva, mert így dukál egy közlegénynek) egy közepesen jó katona, amennyiben:

1.Sosem kérdőjelezi meg, hogy ki az ellenség, hanem elfogadja, hogyha a főparancsok azt mondja, hogy Ukrajna és Brüsszel (egy város??) az, akkor azt elhisszük, egy katona nem is tehet mást. A barátunk és szövetségesünk a nagy oroszhon, USA, Kína. Külpolitikáról nincs véleménye, mert nem is lehet. (Nem fog párhuzamot vonni például az amerikai Capitolium ostroma és a magyar TV székház ostroma, illetve ezek későbbi politikai vonzatai között sem, amikor a rendbontókról később kiderült, hogy valójában szabadságharcosok voltak.)

2.A külföldi befolyást ki kell szorítani, minket nem befolyásolhat senki, ha nem kap engedélyt a kormánytól. A katona sose nézte jó szemmel a „civileket”. Hogy hogy eddig tizenikszévig nem okozott semmi problémát a kormánykritikus sajtó, sem ezek a szervezetek, egy katona számára nem lehet ellentmondás, mert ez a szó, hogy „ellentmondás” nem is szerepel a szótárában.

3.Nem gondolkodik el azon (a katona nem kell, hogy túl sokat gondolkodjon), hogy a másfajta szexuális orientációjú emberek eddig annyira nem zavartak senkit, és most sincs semmiféle bizonyíték arra, hogyha a gyerekek meglátják őket, akkor jajjajaj lesz. De ha a kormány úgy mondja, akkor biztos úgy is van.

4.Az olyan jogi torzszülötteken sem akad fenn mint például „véleménynyilvánító népszavazás” vagy „felfüggesztett állampolgárság”, vagy akár rohammunkával hozottt egyéb, alkotmányellenesnek tűnő törvények. Hogy is vagyunk ezzel a csavaros jogászkodással, túl szédítő lenne ebbe belegondolni, van elég problémánk enélkül is.

5.Nyilvánvaló, hogy a kormány feltalálta a szocializmust, amikor árat rögzít, vajon mely országokban volt ez sikeres? Ilyesmi megint nem érdekli. (Kínában nem nagyon van ilyen, Nyugaton sem, Argentína, Belarusz és Észak-Korea, biztos jó ott élni, kár hogy olyan messze vannak.) Ki fogja a végén megfizetni azt, hogy néhány egészségtelen alap élelmiszer ára csökkenjen, és emiatt másoké ezzel arányban nőni fog? Ne legyünk igazságtalanok, ez már sokak felfogóképességét meghaladja.

Nos ha ön elég jó katona, akkor nyilvánosan sosem fogja kritizálni a kormányt semmiért, a tiltakozások és a tüntetések is mindig hidegen fogják hagyni. Ez eddig teljesen tiszta.

Viszont ezen kívül még az is lehet, hogy ön nem csak hogy elég jó, hanem nagyon jó katona. Ha az alábbi pontokat is teljesíti, akkor mindenképpen annak mondhatja magát és jár érte a vállveregetés.

6.Kommentháborút folytat a kormány politikájának védelmében.

Igen, védelemre szorul szegény, hisz annyian támadják sokfelől, ők biztos fizetett ügynökök, szemben önnel, aki önkéntes (rendőr). Rendnek kell lenni végre ebben az országban, ez minden áldozatot megér, még a fű is engedélyt kell, hogy kérjen, ha növekedni akar.

7.Örül a diktatúra kiépülésének.

Lelkesen üdvözli, amikor a kormányfő bejelenti, hogy ma is elköltött pár ezer milliárdot az általa fontosnak tartott célok és állampolgárok támogatására, a parlament megkérdezése nélkül természetesen. Háborús veszélyhelyzet van, ez amúgy is mindenre elég jó indok. A demokrácia egyébként is csak a hanyatló nyugat ópiuma.

8.Messianisztikus, történelemcsináló szerepben érzi magát.
Ez a legfontosabb pont az aktív részvételben: leadja szavazatát és nemzeti konzultál a kormány érdekében. Lehet hogy már nyugdíjas, lehet hogy kevés a pénze vagy csupán az életét nem érzi eléggé tartalmasnak és eseménydúsnak. Most viszont itt az alkalom és a segédkezhet a kánaán eljövetelében és a világbéke megteremtésében, tök függetlenül attól, hogy az egyéni érdekei és józan esze (ha volt ilyen) mit sugallnának. (Ezen megint el lehetne ugyan gondolkodni, ha a gondolkodás nem lenne annyira ártalmas, hogy a mai politikusok ha valamit lépnek, akkor egyből mérik a hatást, és így egy idő után rájönnek, hogy mely gombokat kell nyomogatni Pavlov kutyájánál.)

A képlet nem túl bonyolult, a zsák megtalálja a foltját, a vezér meg a hűséges katonáit minden szinten. Politika és szappanopera között már nincs különbség, és ha már csak az operettkatonák vannak, még úgy is jó.

Amúgy meg ne áltassa magát azzal, hogy magyar, hogy ön egy "hungarikum", mert a katona világon mindenhol ugyanolyan.

A magyar kormány megoldásai teljesen eltérnek mindattól, ami Európában szokásosnak tekinthető, sőt leginkább példátlannak mondhatók. Ettől még lehetnek célszerűek, jövőbe mutatók, a problémákra megoldásokat jelentők. Tény viszont, hogy a belpolitikánk nem EU kompatibilis, a külpolitikánk pedig tudatosan rombolja az EU egységét, ezt pár éve már felismerték Brüsszelben, Strasbourgban, Luxemburgban és az Unió többi központjában is.

A magyar kül- és belpolitika a háborús szemléletmód alapján érthető meg: „Háborúban mindent szabad” – amint a brexitről készült híres film címe mutatja. Orbán nem kilépni akar az EU-ból, hanem a saját (a jobboldali radikalizmusnak megfelelő módon) átformálni a szervezetet, ami ne legyen több mint egy semmire nem kötelező egyeztető fórum, esetleg még egy kifizetőhely.

A boszniai magyar tevékenység célja is jól láthatóan a szerb nacionalizmust támogatja szövetségesként, a támogatás módja annyira nyílt, hogy az már nem fér bele az EU-ban elfogadható eszköztárba. Igaz, hogy most mindenki Ukrajnával van elfoglalva és a Balkán háttérbe szorult, és az is egyértelmű, hogy Ukrajna EU NATO tagsága, EU tagsága nem lehet tárgyalási alap, de az ukránok számára is a legfontosabb a mielőbbi békekötés lenne, valamennyire elfogadható feltételekkel. Ez teljesen független Trump vagy az EU szándékaitól, ez inkább a harctéren kialakult helyzet miatti realitás. (Nyilván egy elfogadható szintű harckészültség és ütőerő fenntartása továbbra is az ukránok érdeke, emiatt van szükségük további támogatásokra.)

Orbán esetében lényegében önkényuralmi vezetőről, „háborús parancsnokról” van szó, az ő szándékai az EU számára teljesen nyilvánvalóak, ezért ahol lehet a támogatásokat csökkentik akár valós akár kevésbé indokolható jogcímeken is.

A belpolitikában a közvetlen EU támogatások kedvezményezettjei nem csak a tanárok, akiknek a fizetése még mindig nagyon alacsony lenne, ha a bérüket a magyar költségvetés finanszírozná. Kevéssé közismert, hogy a mezőgazdasági termelők jövedelme gyakorlatilag fele részben az EU támogatásokból származik. Annak ellenére, hogy az EU országokban gyakoriak a gazdálkodók tüntetései (amit megtehetnek, hiszen könnyen blokkolni képesek a forgalmat), nálunk EU tagság nélkül a kistermelők pillanatok alatt a padlóra kerülnének és beindulna egy nagyobb mértékű birtok koncentráció, a mezőgazdaság is pár család birtokába kerülne éppúgy mint az más területeken már megfigyelhető. Jól láthatóan arra a jellegzetes latin-amerikai útra léptünk, oligarchák tulajdonába kerül a vagyon egyre nagyobb része.

Az illiberális rendszer úgy működik, hogy a cégektől és az állampolgároktól is nagyon sok adót szed be különféle jogcímeken, ezeket viszont visszaosztja a kedvenceinek, illetve a preferált rétegeknek más csatornákon. Akik ezekből a pénzekből nem részesülnek, számukra a versenyhelyzet igen kemény és kíméletlen, a túlélésről és a piacon maradásról szól, míg a kormány kedvencei kényelmes helyzetbe kerültek és a gyors meggazdagodás sem lehetetlen számukra. A kormány elosztásai nem pár százalékokról szólnak, hanem hatalmas összegeket mozgatnak meg (költségvetési szinten száz vagy ezer milliárdokat), ami kettészakítja a társadalmat anyagi értelemben különféle törésvonalak mentén és drasztikusan átrendezi a jövedelmi, vagyoni viszonyokat. Nem csak a magyar oligarchákról és a NER vállalkozókról van szó, hanem nagyon széles rétegekről, különféle vállalkozásokról, a tudomány és kultúra különféle területein dolgozókról, a nyugdíjrendszerről stb. mindenhol hatalmas rétegek kapnak nagyon sok kedvezményt, miközben nem fizetnek adót. Velük szemben a kedvezményi körből kimaradók csak vegetálni képesek, mert a mély víz számukra azt is jelenti, hogy folyamatosan a víz alá akarják őket nyomni. A legnagyobb gond ezekkel az intézkedésekkel, hogy nem teljesítményalapon jutnak sokak jövedelemhez különféle szinteken, tehát kontraszelektív.

A családtámogatási rendszerünk egyedülálló abban, hogy a kormány a gyereknevelési költségek nagyon nagy részét megtéríti a lakástámogatási rendszeren át és egyéb kedvezményekkel. Ezt a magyar társadalom nagy része támogatja is, azonban mindez kevésnek bizonyult a termékenységi arányszám növeléséhez, ezért a kormány most a nemek egyenjogúságának elvét (ismét, az eddigieknél is nagyobb mértékben) megsértve hozott egy olyan döntést, amit egyébként kormány nem is hozhatna, legfeljebb a parlament (ami nálunk már díszlet, sőt a kormányunk is egy ember akaratát jeleníti már meg). A két- és háromgyermekes anyák adómentességéről van itt szó.

Az élelmiszerárak korlátozására irányuló törekvések esetében is egyértelmű a politikai szándék, ez arra emlékezteti az embert, amikor az ’50-es években a kommunisták kulákokról és spekulánsokról beszéltek, mint akik felverik az élelmiszer árát. Az élelmiszerárak növekedése egy adottság, a világméretű keresleti és kínálati viszonyok alakulásából következik, hiszen egyre többen élnek jómódban, főleg az ázsiai középosztály engedhet meg magának nagyobb fogyasztást. A magyar élelmiszerek árai a régióban átlagosnak számítanak ahhoz képest, hogy sehol nem jön az alapárra 31,5% adó, tehát nagyon szubjektív, hogy mit tartunk drágának. Itt a cél az árrögzítésekkel éppen az lehet, hogy a multi kereskedelmi láncokat ellehetetlenítsék és azok NER tulajdonban kerüljenek. Ahol a NER cégek a piacvezetők, mint a távközlés esetében, ott az áremelési szándékoknak nem áll útjában semmi.

A benzinár esetében a helyzet kicsit hasonló, a MOL elbír alacsonyabb árat is és kap bőven kompenzációt más csatornákon. Bankok esetében a kép már árnyaltabb, mert eleve igen magas nyereségszintekről beszélünk, de itt is megjelent régebben az a helyzet, hogy a bankadóért az OTP-t a SZÉP kártyával kárpótolták, ami reklámnak sem volt utolsó. Nyilván a különféle szakterületeken vannak további hasonló példák, csak senki nem mer ezekről beszélni nyilvánosan.

Feudális, katonás irányítású táradalom épül, ahol a tudásnak nincs jelentősége, ez tényleg nem EU kompatibilis. Belorussziához lehetne hasonlítani, viszont nagyságrendekkel nagyobb tőkét kap nem csak az oroszoktól, hanem sokkal inkább Kínától, az arab világból és talán majd az USA-ból is különféle stratégiai előnyökért cserébe.

Lehet azt is mondani cinikusan, hogy régen Európa országai osztották fel a világot, most a helyzet megfordult és Európát fogják darabokra szaggatni a nagyhatalmak a saját érdekeik mentén, Orbán csak ezt ismeri fel, és ennek mentén cselekszik. (A racionalitás határán belül-e vagy már teljesen elvakult módon, én ezt nem tudom megítélni, de gyanús, hogy inkább az utóbbi lehet a helyzet.) Ezzel együtt az európai értékrend, kifinomultság, jogállamiság és társai mind elvesznek, és csak akkor tudjuk meg, hogy mit vesztettünk, ha majd nem lesz.

Az 1990-es rendszerváltáskor rosszul jártak általában a kevésbé képzettek, a nyelvtudással nem rendelkezők, a TSZ-tagok és általában a falun élők többsége, a szocialista nagyüzemi munkások. Jól jártak viszont a fiatal diplomások, a szakmájukat önálló vállalkozóként folytatók, a nagyvárosokhoz kötődő szolgáltatásokban elhelyezkedők, az idegen nyelveket beszélők és a magukat képezni hajlandók.

Az orbáni rendszerváltás esetén a jövedelemviszonyok átrendeződnek: a vesztesek a szabad foglalkozású értelmiségiek, a kormányfüggetlen kulturális szektor, az iparvállalatoknál dolgozó szellemi foglalkozásúak, a saját lakással nem rendelkezők, kisnyugdíjasok, közmunkából élők, valamint a magánegészségügyet és magánoktatást finanszírozni nem képesek, ők mind vagy relatív vagy abszolút elszegényedést éltek meg.

A legjobban a rendszer belső köréhez kötődő elitek vagyona növekedett, majd a rendszert támogató értelmiségiek, a falun élő vállalkozók, mezőgazdasági termelők, fizikai munkakörben dolgozók egy része, valamint a nyugdíj mellett is munkaképes rétegek jövedelme szintén igen nagy mértékben nőtt. Különféle politikai okok miatt a városok felől a falvaknak hatalmas jövedelmeket csoportosít át az állam, olyan szolgáltatásokat tartanak fenn, amiket nagyon kevesen vesznek igénybe, nem beszélve arról, hogy az állam emlőin képes csak megélni számos vállalkozás.

A támogatások alapján a felsőfokú oktatásban nem résztvevő fiatalok, gyermeket szülő nők, babaváróra és CSOK-ra jogosult középosztálybeli házaspárok, a kistelepüléseken építkezők, a nők 40 programmal nyugdíjba vonulók a rendszer kegyeltjei.

A vesztes a tömegközlekedés és általában a városok infrastruktúrája, valamint a kulturális szféra, ahol folyamatos a színvonalcsökkenés, mert politikai alapon döntenek a támogatásokról. A kedvezményekben nem részesülő középosztálybeliek és az alattiak számára nehézzé vagy csaknem lehetetlenné vált a házépítés, lakáshoz jutás, új autó vásárlása és legalább egy hetes üdülés finanszírozása abban az esetben, ha nem kedvező vagyoni háttérrel indultak.

Az infláció felgyorsította, illetve felgyorsítja a vagyoni átrendeződést, mert ahol a támogatások nőttek vagy a béremelésekre nagyobb lehetőség van, ők ki tudják védeni ennek a hatását, mások viszont úgy élik meg, mint folyamatos társadalmi státuszvesztést és jövedelemcsökkenést. Az infláció emelkedése viszont elkerülhetetlen ott, ahol hirtelen nagyon megnőnek a jövedelmek vagy a támogatások miatt lesz több az elkölthető pénz, miközben a gazdaság alig fejlődik. (Ha hirtelen lett egy csomó pénzem, de fogom annyira megnézni, hogy mire költöm el, ez afféle "talált pénz".)

Végül, de nem utolsósorban vannak olyan csoportok, akiket a jelenlegi állami vezetés ellehetetlenít, mert kritikusak a kormány működésével kapcsolatban. Itt elhangzik egy olyan érv is a közéletben, hogy „Senki nem támogat mást, ha nem fűződik hozzá anyagi érdeke, cserében biztosan fog kérni valamit.” Ez az állítás demagóg, mert úgy ahogy van, hamis. Gondoljunk bele, személyes példám, hogy én is támogatni fogok másokhoz hasonlóan számomra szimpatikus szervezeteket az adóm 1%-val, konkrétan egy környezetvédelmi szervezetnek fogom adni. Ez nem az egyetlen eset, mert máskor is támogattam alkalmanként pár ezer forinttal különféle szervezeteket. Az egyik fontos tényező az adományozáskor, hogy a jövedelmemhez képest kis összegről legyen szó, ami az adományozott számára mégis jelentős, ha a jövedelmem eleve nagy, és mert sok kicsi sokra megy. Amerikai milliárdosok esetében (pl. Bill Gates is jó példa rá, aki milliárdokat osztogatott el) nagyon gyakori, hogy kevés adót fizetnek be különféle okokból, mindenesetre ez egy közismert rendszerhiba. A lelkiismeretük viszont úgy lesz tisztább, hogy a be nem fizetett adókból támogatják egyes, számukra szimpatikus szervezetek vagy vállalkozások működését. (Ugyanezt megteszik az orosz milliárdosok is, csak ők más szervezeteket fognak támogatni.)

Az amerikai politikai élet a közvéleménnyel ellentétben eléggé transzparens, kirakatban van, mindent megírnak a lapok előbb vagy utóbb, legalább 90%-ez elmondható róluk, Kínáról és az oroszokról viszont már nem, sőt az angol nyelv maga az, ami a transzparenciát nagyban elősegíti. Nyilván az az amerikaiak érdeke, hogy minél kevesebb országban legyen rejtett kínai vagy orosz összefonódás, és tudjanak tájékozódni arról, hogy máshol mi történik, éppúgy ahogy róluk is tudnak mások elég sok információt kapni. Épp ezért őket a kormánykritikus információk érdeklik, hiszen minden kormány az őt igazoló eredményeket szereti jobban bemutatni, csak a sajtó az, ami a korrupcióra is fényt derít. (A Trump kormányzat viszont hatalmi koncentrációt szeretne, ami nem szereti a transzparenciát és megnöveli a háttéralkuk szerepét.)

Sokféle motiváció van arra, hogy valaki támogatást ad anélkül, hogy jól megfogható érdeke fűződne hozzá, például pénzt küld az ugandai éhezőknek csak azért, hogy jófiúnak tűnjön és a saját kisebb-nagyobb bűneit valamivel ellentételezze. Ha valaki a demokráciát segíti, aminek része a nyilvánosság és átláthatóság segítése, annak sokféle oka lehet, amit nem mindig tudunk, de nem kell feltételezzünk emögött mindenképp valamilyen ártó szándékot.

Igen, a külföld mindenképp befolyásolja egy adott ország politikai életét, csak akkor nem tenne ilyet, ha hermetikusan lezárnánk a határokat és az internetet is cenzúráznák. A befolyásolásnak léteznek fair módjai és vannak olyanok is, mint az álhírek tudatos terjesztése és a korrupció, amik már nem elfogadhatóak. Nyilván akinek a gondolkodása militarizált, ők másként fogják fel, velük nem lehet vitatkozni.

Orbán újabb bejelentései alapján ismét azt láthatjuk, hogy a kormányzatunk döntései mennyire önkényesek.

Lehet, hogy az irigység beszél belőlem, ugyanis még sose voltam egyetlen alkalommal sem a kedvezményezettje a kormány által beharangozott kedvezményeknek. Beszélhetünk nyugodtan az irigységről is, mert teljesen emberi érzés, én például még sosem voltam irigy akármelyik munkatársamra, ha többet is keresett nálam (bár igazából nem is érdekelt, hogy mennyit keres), ennek ellenére időként mégis irigy lehetek, és gondolom mások is így vannak ezzel időnként, ha nem is vallják be. Ha viszont teljesen zárójelbe is tesszük is ezt a kérdést, és a jogszerűség síkján vagyunk, akkor is maradnak bőven kérdőjelek.

A jogszerűség nem azt jelenti, hogy egy kormányzat bármiféle intézkedést meghozhat, akármilyen erős felhatalmazással is rendelkezik. Ilyen alapon jogszerű lehetett, hogy a Pol-Pot rendszer hozott egy rendeletet és kiküldte az értelmiségieket a legdurvább fizikai munkára, például utat építeni. Érezzük, hogy ez önkényes, ugyanis a jogérzékünk azon alapul, hogy léteznek általános társadalmi értékek, arányossági és méltányossági követelmények, amit egy kormányzatnak tiszteletben kell tartania, hogy legitimként elfogadják.

Kimondom nyíltan, hogy mire gondolok: Sérti a nemek közti egyenlőséget az, ha a többgyermekes anyák adómentességet kapnak, a házastárs is kellene, hogy részesüljön belőle, a családi adókedvezményhez hasonló módon (ami egyébként kedvező társadalmi fogadtatásra talált). Igen, az irigység faktor is szerepet játszik, hiszen a családon belül is általában feszültséget okoz, ha a nő fizetése magasabb, most ez gyakrabban fordulhat majd elő, mivel több mint 16% emelkedést is jelenthet a hölgyek fizetésében egy ilyen emelkedés. A lényeg azonban az, hogy ez alkotmányellenes lépés lenne.

A törvényhozóknak át kellene gondolniuk, hogy férfi és nő együttesen szükségesek a családhoz, ahol a gyermekek felnevelődnek. Nyilvánvaló a kormányzati döntés háttere: a termékenységi arányszám még mindig alacsony, ezért újabb és még erősebb intézkedéseket vezetnek be. Azonban a gyermekvállalás nem szimpla gazdasági matematikán alapul, hanem sokkal bonyolultabb ennél, ezért nem érték el a kívánt hatást az eddigi intézkedések sem. Amellett, hogy a nyugdíjrendszerben további torzulásokat okoz majd (a nők 40-en kívül is), hogy nettó alapon történik a nyugdíjalap számítása, nem pedig a bruttó fizetésekből. (Szerintem ez sincs rendben jogilag, hiszen a járulékfizetés a bruttó fizetésekből történik, a nyugdíj pedig elvileg arányos a befizetett járulékokkal.)

Önkényes lépés és visszaélésekre ad okot, ha a nyugdíjasok zöldség, gyümölcs és tejtermékekhez 20%-kal olcsóbban juthatnak hozzá: ennek lehet egy olyan hatása, hogy 90%-ban az összes ilyen terméket nyugdíjasok vásárolják majd meg – legalábbis papíron.

A hatósági árak rendszere rossz emlékeket idéz, a kommunista rendszerben is próbálkoztak ilyennel, nemrég nálunk is volt árrögzítés, Argentínában rengeteg terméknek van hatósági ára (és fekete piaca is ennek megfelelően). A profit kimutatása szerintem nagyon csalóka, manipulálható, és megint önkényes, hogy mely ágazati szereplőkre terjed ki és melyekre nem. Ráadásul azokat bünteti, amelyek hatékonyabban működnek és ezért tudnak több nyereséget termelni azokkal szemben, akiknek a működése nem annyira professzionális és nem annyira szervezett.

Más országokban is vannak olyanok, akik számára az élelmiszer túl drága, lehet szociális boltokat nyitni, lehet élelmiszerjegyeket adni (az USA-ban több mint 40 millióan kapnak ilyen segélyt), vannak tehát máshol bevált jó megoldások erre a problémára.

Viszont nálunk további elemek is erősítik azt a képet, hogy a hatalom birtokosai egy zárt országot akarnak létrehozni, amit lehetőleg falakkal szigetelnek el a környezetétől, ilyen a nyitottságot és átláthatóságot segítő civil szervezetek, sajtóorgánumok elleni újabb támadás. Sokáig nem érdekelt senkit különösebben, most hirtelen probléma lett, ha van külföldi, például amerikai finanszírozás,- ami természetes, hiszen kormánykritikus szervezetek nem bízhatnak abban (erre mifelénk legalábbis), hogy különösebb támogatást kapnak kormányzati szervektől, a magyar magántőke pedig fél, hogy politikai alapon megégetheti magát. Jogilag ott sántít a dolog, hogy egyes szervezetek orosz támogatása rendben van, és az is, hogy a kormány maga is támogat külföldön működő szervezeteket.

Az államtól függésbe kerülő emberek másként gondolkodnak és gyakran másként is szavaznak mint azok, akiknek a jövedelme nem az államtól függ (mint az enyém is jelenleg). Ezért is szeretné a magyar állam, hogy minél többen függjenek tőle. Nincs sajnos adótudatosság nálunk, ezt már sokan megállapították. Ha adót csökkentünk valahol vagy pénzeket osztunk, azt mások adójából lehet megtenni, örök szabály, hogy akik nem részesülnek a kedvezményekből, ők többet fognak fizetni. Sokan nem értik, hogy az államnak nincs pénze, amiből adakozhat, bevételei vannak, amit újraoszt. Az adófizetés pedig nem balekság se nem büntetés, ahogy sokan gondolják, hanem hozzájárulás pl. rendfenntartás, oktatás, egészségügy működéséhez. (Az ÁFA nem szükségszerű, mert a pénzemet külföldön is elkölthetem, ezt is teszik sokan mostanában, nem véletlenül.) Van ahol az emberek büszkék arra, hogy mennyi adót fizetnek az államnak. Az adómentesség tehát erős és ritka kivétel kellene, hogy legyen.

Az állam rengeteg jövedelmet oszt ki mostanában, ami lehet többféle módon megalapozott, az egyik a magasabb szintű államadósság vállalása (sokan meglépik mostanában), a másik az infláció pörgetése, a harmadik pedig újabb külföldi pénzek bevonzása akár kölcsönök, akár befektetések formájában, ami lehet kínai, arab, amerikai esetleg orosz eredetű is. Nem biztos, hogy a kormány blöfföl, lehetnek a tarsolyában olyan adui amikkel egy mini olajsejkséget varázsol ide, egy kis adóparadicsomot. Materiális jólét elérhető ezen az úton, de a társadalom állapota ettől még nem lesz jobb.

Leírtam már többször, hogy nem az a gond, hogy konzervatív kormányunk van akár több évtizeden keresztül, hanem a hatalom koncentráltságának mértéke, ami kóros szintű és jól láthatóan az önkényuralom felé vezet.

A becsapás lényege pedig abban áll, hogy elhitetik az állampolgárral, hogy pénze tartani fogja az értékét, és semmit se kell tennie azért, hogy jobban éljen, plusz teljesítmények nélkül is lehetséges magasabb jövedelem.

Nálunk az előző évtized konzervatív kormányzása idején az infláció viszonylag alacsony szinten maradt, mert kormányunk a gazdasági stabilitás fenntartása mellett aránylag szerény ígéreteket tett, de ezeket legalább be is lehetett tartani, és ebben Matolcsy és csapata is pozitív szerepet játszott.

Az USA-ban és nálunk is nem véletlen, hogy a Covid lezárások ideje után szállt el először az infláció, hiszen a kormányok sok pénzt szórtak ki, miközben a gazdasági teljesítmény visszaesett, nem nagyon volt a pénzeknek megfelelő fedezete. (Utána pedig csodálkoztak az emberek, hogy mért emelkedett mindennek az ára olyan nagyon.)

A mai pénzrendszerek lényegében hit alapon működnek, a fedezetet többek között a megfelelő kormányzati politika biztosítja, a pénz értékállóságában az is benne van, hogy amit a kormányzat mond azt mennyiben támasztják alá a tettei, tehát a politikája mennyire hiteles.

Az infláció ismét kezd nálunk elszállni, és ennek az újabb pénzromlási tendenciának az okai a gazdasági szakemberek számára teljesen nyilvánvalóak: fedezetlen kormányzati pénzszórás, versenyképtelen magyar cégek (emelkedő reálbérek mellett), monopolhelyzetben működő és kormányzati hátszeles céghálózatok.

Itt vannak például azok a mozgalmak, amik az egész régiónkban a magas élelmiszerárak miatt egyes üzletláncok vagy termékek bojkottjára hívnak fel. (Nem mellesleg nálunk a kormányzati nyomás is jelentős abban az irányban, hogy az üzletek csökkentsék az áraikat.) Ezek amúgy jellemzően kelet-európai mozgalmak, tehát egy kicsit arról is szólnak, hogy a nálunk működő kereskedelmi multik elégedjenek meg alacsonyabb árrésekkel, és a nagyobb hasznot nyugaton zsebeljék be, hiszen ott az élelmiszer nem olyan jelentős tétel az állampolgár költségvetésében mint mifelénk. Sokan nem tudják azt viszont, hogy az áremelésekben egyaránt sáros a termelő, a feldolgozó és a termék értékesítője, a magyar élelmiszeripar például erős kormányzati hátszelet kap, rajtuk nincs olyan nyomás mint a kereskedő láncokon, akik eleve magas különadókat is fizetnek a költségvetésbe. (Azt nem mondom, hogy egyáltalán nincs nyereségük, mert a multiknál van elég játéktér arra, hogy zéró közeli eredményt hozzanak ki, amellett, hogy nem is tervezik, hogy kivonuljanak.)

Egyébként pedig nem ártana differenciálni és az egészséges élelmiszerek árát kellene alacsonyan tartani, és ezekre eleve alacsonyabb ÁFA kulcs is vonatkozhatna, nálunk ugyanis nem a mennyiségi, hanem a minőségi éhezés a jellemző.

Az is köztudott a szakértők körében, hogy a magyar élelmiszeripar nem versenyképes ár-érték arányát tekintve, tehát minőségben általában valamennyivel jobb mint a külföldi, de nem annyival, amennyivel drágább, és a legtöbb termékünkre igaz, hogy a világpiacon nem tud már labdába rúgni a magyar bor, hagyma, fűszerpaprika, felvágott. Van persze olyan is, hogy a multik nekünk gyengébb minőséget adnak el mint nyugaton, mert itt az emberek főleg az árcédulát nézik, a minőséget kevésbé. Viszont a személyes tapasztalatom szerint a magyar termékek között is van legalább annyi, ha nem több hulladék, amit élelmiszerként adnak el nekünk.

Ezeket a cégeket a magyar állam nem piszkálja, sőt támogatja is, a nyilvánvaló árkartellezések fölött pedig szemet huny a GVH, ami a büntetéseket politikai alapon osztogatja. A magyar élelmiszergyártó cégek többsége, még a pékségek többségét is beleértve, nem képes folyamatait optimalizálva gazdaságosan termelni anélkül, hogy az a minőség rovására menne. (A magyar fogyasztók többsége pedig nagyon igénytelen.) Különösen nagy érdekeltségük nincs a versenyképesség javításában, mert az élelmiszerláncok felé elvárás is a magyar termékek forgalmazása, emellett rá tudnak menni az újabb támogatásokra is ezek a kisebb vállalatok. (A KKV-kből egyébként nagyon ritkán válnak nagyobb, versenyképes bajnokok.)

A vásárlók is illúziókban élnek néha, mert hogy minden élelmiszer egyre kisebb lesz és egyre drágább, az a klímaváltozás, a mezőgazdaság romló feltételei miatt aligha kerülhető el hosszabb távon.

Az infláció emelkedésében erősen sárosak szolgáltató cégek, ami érthető, hiszen például a távközlésben már nincs piaci verseny, a szereplők kvázi monopolhelyzetben vannak. Tavaly az ún. „átlagos inflációt” vették alapul, ami jóval magasabb volt az éves pénzromlásnál, erre hivatkozva volt egy nagyobb áremelésük, idén pedig az éves infláció mértékével megint emelnek – mért pont ilyen mértékben, ez megint több mint gyanús, hiszen a technológia mindig fejlődik, ezért egyre olcsóbbá válik az adott távközlési szolgáltatás biztosítása.

Ahol az állam kiszór egy csomó pénzt, abban az ágazatban minden megdrágul, most az építőiparban is ezt tapasztalhatjuk, mert megnövelik a keresletet. Ez a politikai szempontok alapján támogatást kapóknak még mindig jó bolt, viszont akik kimaradnak, számukra a költségek horribilisek. Ily módon az állam a jövedelmek egyre nagyobb részét osztja újra. A magasabb infláció pedig az állambevételek szempontjából előnyt jelent, viszont a lakosság nagy része számára egyfajta adóként jelentkezik, amit meg kell, hogy fizessen, ha csak nem talál nagyon jól jövedelmező befektetést. Magyarországon viszont a legtöbb ember biztonsági játékos a pénzügyekben is, a biztonságnak pedig köztudottan ára van, amit a bankok és az állam képes lefölözni. Tájékoztatás a pénzügyi lehetőségekről a gyakorlatban nem létezik, egy jól informált bennfentes csoport kivételével persze.

Egyébként sokak számára ez a kritikus szemléletű gondolatmenet bosszantó lehet, mert abban hisznek, hogy mi mindenben jók vagyunk és minket ne oktasson ki senki semmiről, hiszen úgyis mindent jobban tudunk mint mások. A saját tapasztalatom ezt nem támasztja alá, annak ellenére sem, ha a kormánypropaganda is ezt a felfogást erősíti.

Hogy mi valójában mennyit ér ebben az országban, azt lassan senki se tudja megmondani, annyira eltorzította az árakat és az értékarányokat is a politikai szféra.

Legalább ekkora probléma, hogy nagyon szétszakadtak a fizetési sávok, növekednek a vagyoni különbségek, ami nem segíti a nemzeti egység, egyáltalán semmilyen egység megteremtését. Régen is az volt különben, hogy léteztek különféle kiváltságos rétegek, akinek még direkt jól is jött, hogy a parasztok csak acsarkodtak egymásra, most is már lényegében ez a helyzet.

Elon Musk a világ leggazdagabb embere nyílt keményvonalas politizálást folytat. Ez egyrészt hatalmi visszaélés, másrészt az inkompetencia egy tipikus formája. A politikus lehet akármilyen rossz hírű is, de mégis egy sok éves gyakorlattal megalapozott szakma, a különféle társadalmi akaratok becsatornázása, egyeztetése, képviselete, a megfelelő eszközök megtalálása az optimális (súrlódásokat minimumra csökkentő) bevezetésére. Aki műveli folyamatosan, lehet elvileg képes arra, hogy megtalálja országban, kisebb-nagyobb térségekben a legjobb megoldásokat. Aki viszont mint Musk több ezer kilométerről, kívül állóként osztja az észt, egy tipikus példája annak, aki teljesen elszállt magától nem ismeri fel a saját inkompetencia határait. Musk az utóbbi időben a hatalomtól és pénztől teljesen elszállt, egy középsúlyos pszichiátriai eset, elszabadult hajóágyú, aki a társadalom fölött állónak érzi magát és minden létező szabályt megszeg.

Egy másfajta példa, amikor egyesek irkálnak a covidról úgy, hogy közben nem értenek hozzá. Nem atomfizika, de mégis kell szakértelem, a járvány idején akinek volt erős biológiai alapképzettsége (én például évekig foglalkoztam biokémiai kutatással), az unalmában is alapszintű járványszakértővé képezhette ki magát. Aki vette a fáradságot, az most nem írna le túlzásokat sem a kormány járványkezeléséről sem a CIA érdekesnek ható, de semmi újat nem mondó nyilatkozatáról.

A kormány járványkezelése részben jó volt, a gyenge pontja a kórházi oldal, illetve hogy nem mindig a megfelelő oltásokat kapták a megfelelő személyek, esetleg az időzítés nem volt jó. A kollektív amnézia, hogy szeretnénk a covid járvány éveit teljesen elfelejteni, mert már rég meguntuk, azokat segíti, akik egy hamis képet akarnak most bennünk kialakítani. (Egy érdekesség ezzel kapcsolatban, hogy a Pfizer oltóanyaga nálunk nem hivatalosan fekete listára került, a Moderna nem, pedig a kettő hatásmechanizmusa ugyanaz, hatásosságában kicsi a különbség, mellékhatásai is megegyeznek, csak hát ugye a Pfizer amerikai. Egyébként egy nyílt pályázaton is nyerhetett volna a Moderna, ha a kiírás rendben van.)

A CIA nyilatkozata, hogy a vírus lehetséges, hogy laboratóriumi eredetű, ezt nem ők találták ki, hanem még egy internetes csoport nyomozta ki évekkel ezelőtt és az egészségügyi világszervezet is egy lehetséges magyarázatnak tartotta a járvány kitörésére. Az biztos, hogy a vírus Kínának egy jóval délebbi részéről származott és az is biztos, hogy ahol kitört a járvány Vuhanban, ott egy víruslabor is működött. A további részleteket nem ismerem, viszont a logikai bakugrásokat elutasítom: semmi nem utal arra, hogy szándékosan juttatták ki a vírust a laborból, inkább a higiéniával lehetett probléma, ezen kívül arra sincs bizonyíték, hogy a laborban állították volna elő (vagy a kísérletezés megnövelte volna a fertőzőképességét), hiszen találtak ilyet Kína déli részén denevér lakta barlangokban. Összeesküvésekre utaló nyomok nincsenek ezúttal sem, majd pár évtized múlva a pontosabb, a politika terhétől megszabadult kutatások kiderítik, hogy valójában mi is történt.

A dolog arról szól, hogy próbáljuk már felmérni, hogy hol vannak a kompetencia határaink, és alapos tudás birtokában szóljunk hozzá egyes dolgokhoz. Legjobb ha legalább tízszer annyit tudunk, mint amit leírunk. Valamit be kellene vezetni a közösségi portálokon és különféle fórumokon, hogy a hozzászólásoknál jól láthatóan jelezzük a szakértőség bizonyos fokát vagy ennek hiányát, nyilván így különféle súlycsoportokba sorolhatnánk a kommentelőket. Egy szokásos megjegyzés lehetne az is, hogy szerintem te ehhez nem vagy elég kompetens, vagy nem értesz hozzá.

Itt van például a Homokhátság témája, valahogy jó lenne tisztán látni. Olyan sületlenségeket leírni, hogy majd a Tiszából szivattyúzzanak vizet a csatornákba, holott ott van a Dél-Alföld, ami szintén aszályos, de ott sokkal több a jó minőségű termőföld, ott sokkal nagyobb szükség lenne a talajok jó vízellátásra. (Bár valójában nem tudom, mert Kecskemét ivóvízellátása se mellékes.) Jelenleg úgy tűnik számomra, hogy a Homokhátság egy részét egyértelműen fel kell adni, visszaadni a természetnek. Szárazságot jól tűrő, lehetőleg őshonos fák, cserjék, gyepek borítsák. A homok egyébként is rosszul tartja meg a vizet, ezért nem egyben kell kezelni az egészet, hanem különválasztani azokat a részeit, például az észak-nyugati, Dunához közelebbi területeket, ahol érdemes szántóföldi gazdálkodást folytatni, és ezekre koncentrálni, a vizet az altalajba juttatva, ahol hónapokig tárolódhat. Jó lenne látni olyan programokat, ami már milliós nagyságrendűben megvalósítható (önkéntesek szerencsére már dolgoznak is egyszerű megoldásokon), és ki kellene, hogy derüljön, mikor beszélünk tízmilliárdos, és mikor ezer milliárdos (komoly költségvetési vonzatú) tételekről. Úgy látszik, hogy ahol nem mozdulnak meg komoly NER pénzek, ott nem is történik semmi még akkor sem, amikor a problémák jól láthatók. A helyi gazdáknak kellene talán a kezükbe venni a kezdeményezést. Egyébként pedig mi a helyzet a jelenlegi monitoring rendszerrel, ami alapján mérhető lenne a célok elérése? Például az aszályosság mértéke is ilyen lehet, vagy a talajvíz szintjének alakulása egyes területeken.

Az inkompetencia ma jellemző formája még a mesterséges intelligencia alkalmazása. A lényeg, hogy hülye kérdésekre nem adható értelmes válasz, tehát a válasz mindig a kérdező értelmi szintjét fogja tükrözni. Ezért nem véletlen, hogy középiskolás dolgozatok szintjét kapjuk eredményül a legtöbb esetben, az MI csak azt az időt takarította meg, hogy mi rákerestünk volna a neten a dolgokra és összeollóztuk volna a válaszokat, ez kábé fél órás munka, a kreatív elem sem több benne. Az MI-nek inkább ilyen kérdéseket érdemes feltenni: melyik részecskemodellek a leghasználhatóbbak, vagy hogyan fog egy adott aminosav sorrendű fehérjelánc feltekeredni? Ezeken a területeken jól teljesít az MI valóban, többi legtöbbször egy kis természetes intelligenciával is megközelíthető. Különben ilyesféle válaszokat fogunk kapni, Tiananmen tér helyett legyen inkább egy régi viccet idézve a Vörös térről szó (vagy lehetne akár a Pentagon is a helyszín, tök mindegy). -Mi történt xxxx-ben a Vörös téren? -MI: xxxx-ben egymillió ember evett a Vörös téren. -Na és milyen evőeszközzel? – Pálcikával.

Ez az igazi, mélyebb oka a trumpizmus, orbanizmus, populizmus előretörésének, minden hogyan nevezzük a jelenséget. Természetesen többféle oka van a politikai változásoknak, de mindig vannak olyan mélyebb tendenciák is, amik megváltoztatják a fejlett országokban is társadalom nagy csoportjai, osztályai és rétegei közötti erőviszonyokat.

Először a munkásosztály tűnt el

A múlt század utolsó éveiben ha nem is eltűnt, de sokféle csoportra szakadt a fejlett országokban az ún. „munkásosztály”, maga a szóhasználat is egy kissé elavultnak hat, hiszen a kék gallérosoknak nevezett csoporton belül kisebb arányt képviselnek a szervezett, szakszervezetekben tömörülő nagyüzemi munkások. Ennek a folyamatnak az oka az automatizálás egyre növekvő mértéke volt, valamint a termelés kiszervezése a fejlődő országokba. Teljesen átrendeződött a munkásosztály, amelynek tagjai egyre inkább a szolgáltató szektorban vállatak munkát, és az új csoportjai kissé kiszorulva a társadalom peremvidékei felé, a századforduló után már egyre kevésbé a szociáldemokrata szavazó lettek. Az új alsó-középosztály életszínvonalát még valamennyire tudta tartana, bár helyenként ez is csökkent, viszont a társadalmi pozíciója sokat romlott. Buszsofőrök, árufeltöltők, gyorséttermek dolgozói elveszítették a perspektívát, ami a szüleik életében még megvolt, most abban bíznak, hogy az neonacionalizmus majd visszaadja nekik (a neoliberalizmushoz hasonlóan szélsőséges mozgalomként jelent meg most neonacionalizmus).

A parasztság már a nulladik körben eltűnt, de visszatérőben

Mióta a társadalom nagyságrendileg 5%-a képes elengedő élelmiszert termelni, ráadásul a gépesítés a dolgozók munkakörülményeit jelentősen javította, ez a réteg régebben kezdett eltűnni a politikai palettáról, viszont újabban ismét erősebben lép fel az érdekeinek védelmében. Az élelmiszer termelése stratégiai kérdés az egyes államokban, a kiszolgáltatottságot mások irányába mindenki el szeretné kerülni egy fokozódó nemzetközi feszültségekkel teli helyzetben, amit még a klímaváltozás okozta éghajlati bizonytalanságok is súlyosbítanak. Létezik azonban az a fajta paraszti mentalitás, ami nagyjából független a végzett munkától: alacsony szintű iskolázottság, bezárkózás, xenofóbia, feudális reflexek jellemzik. Ők is a nagy vezért, a messiást várják, aki majd csodát tesz, vagy legalábbis elhozza a számukra kívánatos rendet.

Az értelmiség felszámolása

Ez okozza a lényegi változást, hogy miközben a fizikai munkakörök automatizáltságának folyamata lelassult, az értelmiségé viszont nagy tempóban halad előre, a mesterséges intelligencia bevezetésének köszönhetően. Már előzőleg is csökkentette az automatizálás a különféle fehérgalléros munkakörök számát, de most ez a folyamat begyorsult, és szinte egyik szakma sincs biztonságban. Még az orvosok munkájának egy jelentős részét, vagy a jogászokét is képes átvenni a mesterséges intelligencia, pedig ezek a csoportok eléggé zárt, céhes rendszerben működnek. A tudományt művelő, valamint a műveltségi hagyományokat ápoló és azt megújító, viszont mára már teljesen szétforgácsolódott nagy értelmiségi csoportok egyre nagyobb bajba kerülhetnek, hogyha a függetlenségüket a hatalommal szemben meg szeretnék tartani. Az idő a mai középosztály nagy részét lefedő értelmiségi csoportok ellen dolgozik, sőt az elitek számára jó lehetőség a mesterséges intelligencia kiterjesztése még olyan áron is, hogy óriási mennyiségű energiát használ fel és minőségét tekintve a legtöbb területen gyatra eredményeket produkál (ez őket nem érdekli mégsem).

Trump első intézkedései pontosan ezt a hatalomváltást jelenítik meg

Elon Musk szerepe Trump kormányzatában, hogy a fehérgallérosok számát lecsökkentse és amint azt a saját cégénél tette, a tisztviselők nagy részét algoritmusokkal, mesterséges intelligenciával helyettesítse. Ez alighanem a szolgáltatások színvonalának csökkenéséhez fog vezetni, de jelenleg ez egy másodlagos szempont.

A bevándorlás mértéke és a szélsőségek megjelenése között nincs egyértelmű, arányossági összefüggés, mert nem ritka, olyan területeken erősödik fel a szélsőjobb, ahol a bevándorlók száma nem jelentős. A munkapiacon megjelenő bevándorlók viszont az értelmiségi csoportokat, a magasabb szintű munkaköröket jobban erősítik direkt és indirekt hatásokkal, míg ezzel szemben az alacsonyabb végzettségű és továbbképzésre nem hajlandó „őslakosok” relatív társadalmi pozíciója romlik. A Trump kormányzat is a hatalom centralizálására törekszik, emiatt eleve értelmiség ellenes, ráadásul e téren most elég széles körű társadalmi támogatottságot is élvez. (Ezzel együtt teljesen igaza van most az amerikai kormányzatnak abban, hogy a bevándorlást szigorúbban kell kezelni, mint azt az előző kormányzat tette.)

Ezért érthető az is, hogy habár a techmilliárdosok jóval nagyobb befolyást képviselnek a mostani amerikai kormányzatban mint bármikor régebben, ez a fajta „látható összeesküvés” sokkal elfogadottabb a közvéleményben mint a régebbi, szintén techmilliárdosokhoz kötött állítólagos „láthatatlan összeesküvés”. A TikTok sem kap olyan betámadásokat mint régebben más közösségi portálok, ami meglepőnek tűnhet, de hát mégsem az ebben a helyzetben.

A pandémia esetében szintén van egy „beakadás” szélsőjobbon, ami nem szintén meglepő, annak ellenére sem, hogy a Trump kormányzat lényegében ugyanazokat a járványellenes intézkedéseket hozta mint más országok vezetői. Ezek az intézkedések jobban védték a sűrűn lakott körzeteket, azaz a nagyvárosokat, viszont kevésbé igényelte őket a „vidéki Amerika”, ahol a közfelfogás továbbra is afelé tendál, hogy nyugodtan bízzuk a dolgokat a természetes szelekcióra, mi úgyis eléggé erősek vagyunk.

A következő paradoxon, hogy a klímaváltozást jelenségét mégiscsak figyelembe veszi a „klímatagadó” Trump és csapata, különben nem bukkant volna fel Grönland és Kanada elfoglalása mindjárt az elnökség első napján. Itt is az erő politikája a legfontosabb, és csak az erő az, amit tisztelni kell, legalábbis a Trump kormányzat szempontjából.

No pasaran – mégis áttörnek

Úgy néz ki, hogy a szervezett és céltudatos radikális jobboldal egyre erősödik és pár éven belül éppúgy áttör majd mint a spanyol polgárháborúban Franco csapatai, és a demokrácia lesz az, ami szigetszerűvé válik még Európában is. (Belemagyarázható ugyan, hogy a szélsőjobb is demokratikus, de ez nem az a fajta hatalommegosztásos, sokszínű palettát képviselő demokrácia lesz, mint amit megszoktunk, sőt a hatalom centralizációját láthatjuk.) Egyszerűen a különféle társadalmi csoportok újra pozicionálják magukat és társadalmi szerepüket, ebből fakadnak majd a változások. Egy „szép új világ” rajzolódik ki, vagy valami annál is durvább.

Számunkra a mérce sosem Ausztria szintje volt, hanem inkább a csehek és a lengyelek, esetleg a szlovákok. 14 év „patrióta” kormányzás eredményeként elmaradtunk tőlük számos területen, mert nálunk ezek csak stagnálnak, a cseheknél és lengyeleknél viszont dinamikusan fejlődnek és az is biztos, hogy legalább 2030-ig nem is fog változni a helyzet.

1.Egészségügyi ellátás szintje az egyik leggyengébb Európában

Ezen a téren a cseheknél sokkal jobb a helyzet, de még a szlovákok is jobban állnak. Radikális jobboldali kormányunkat nem érdekli, valójában sosem érdekelte az egészségügyi ellátás színvonala.

2.Nyugdíjak lemaradása

Itt is már kezd kínos lenni a lemaradásunk akár euróban akár vásárlóerő paritáson, akár a GDP-hez mérten nézzük. A szlovákokkal ugyan egy szinten vagyunk, de a lengyelek, csehek és a románok is előttünk vannak. Az inflációkövető nyugdíjrendszerrel a kormány sokat spórol, még a 13.havi nyugdíjjal együtt is, ami 8,5% egyszeri emelésnek felel meg, máshol azonban a kormányok a keresetek változását is figyelembe veszik. A magyar kormány azonban kiürítette az államkasszát, lehetőségei kisebbek emiatt, ennek ellenére is alighanem be kell, hogy vezesse a választások előtt jövőre a 14.havi nyugdíjat, aminél húzhat egy felső határt, mondjuk 400 ezer forintnál. A nyugdíjasok többsége hozzászokott az alacsony fogyasztási szinthez és a szavazáskor inkább érzelmi motívumok alapján döntenek, nem pedig a racionalitás alapján.

3.Oktatási rendszerünk is hátul kullog

A magyar kormány Európa más országaival ellentétben nem törekszik a képzettségi szint emelésére, a felsőfokú végzettségűek aránya nálunk az egyik legalacsonyabb, ezen a téren a lengyelek állnak különösen jól hozzánk képest. Szó nincs itt tudásalapú társadalomról, sokkal inkább munkaalapúról, ami jól kézivezérelhető állampolgárokat igényel egy parancsuralmi rendszerben. A pedagógusok fizetésemelését a kormány sem volt képes saját hatáskörben megoldani, csak az EU pénzügyi támogatásával.

4.Vasút fejlesztésének elmaradása

A vasúti infrastruktúra fejlesztésére Európában mindenhol sokat költenek, ez is ezer milliárd forintokban mérhető tétel, nálunk viszont a jelenlegi szint fenntartása is gondot okoz. Néhány kiemelt fővonal kivételével elavult, lassú és megbízhatatlan a szolgáltatás minőségi szintje. A „közösségi közlekedés” megint csak nem érdekli jobboldali individualizmus értékrendjében élő kormányt.

5.Szélerőművek hiánya

A szélerőművek nálunk a szlovákokéhoz és horvátokéhoz hasonlóan még 2030-ban is nagyon alacsony arányt fog kitenni az energiamixben, de mindenhol máshol gyors fejlesztések zajlanak. Ennek oka, hogy a szélerőmű „elcsúfítja a szép vidéki környezetet”, legalábbis ez lehet a döntő szempont a miniszterelnökünk nézetei szerint. Emiatt napközben a naperőműveink túltermelnek, éjjel viszont importra szorulunk, az energiaköltségeink magasabbak mint más országok esetében.

6.Budapest stagnál, egyes kistelepülések fejlődnek

Ez egy radikálisan konzervatív kormánytól nem meglepő, azonban azzal jár, hogy vidéken nagyon sok látványos dolog épül, ami viszont csak kirakat, de tömegigényeket nem vonz (pl. egyes borvidékeken). A fővárosban viszont alig vannak fejlesztések, Budapest stagnál, mialatt Prága és Varsó évi 3%-os növekedési ütemet produkálnak. Budapestről elvonja a kormány a forrásokat és máshova irányítja, az építkezések is inkább arra irányulnak, hogy mindent, ami a Kádár-rendszer idejében épült az lebontsunk és restauráljuk a régebbi korokat. (Ugyanaz épületekben, amire a rendszer törekszik a társadalom szintjén.)

Ami most még történik, hogy Budapest egy részét eladják külföldi befektetőnek, ami megint arra jó, hogy minél inkább szétszabdalják az ellenzéki szemléletű, liberálisabb fővárost.

7.Kulturális területeken viszont kiugróak vagyunk

Sportra abszolút mi költjük a legtöbbet Európában (főleg élsportra, de én sosem értettem, hogy ennek mi a hozadéka), ezen kívül még az egyházakra és kultúrára általában, bár utóbbi esetben megint az történik, hogy a nagyvárosi színházaktól elvonják a pénzt és kormány kedvenceihez irányítják át. Az ideológiát nyomó és megbízható területeket, személyeket kitömik pénzzel, a többiek viszont csak vegetálnak.

8.Kitágult bérollók

A németeknél, osztrákoknál vagy a cseheknél sokan keresnek a mediánbér körül, nagyjából kiszámítható adott végzettségekkel ki milyen fizetésre számíthat. Nálunk viszont óriási különbségek vannak a fizetésekben még a kormányzati szektoron belül is, a kormány kénye-kedve szerint emeli meg hirtelen vagy hagyja stagnálni éveken keresztül adott területhez tartozók munkabéreit. Az ideológiai vonalába nem beleillő nem megbízhatóknak tűnőket szabályosan kiéhezteti.

Az történik itt, hogy az állam klasszikus konzervatív felfogásban a szolgáltatások színvonalán igyekszik spórolni, és az állampolgárra bízza, hogy milyen megoldást talál. (Például bérlakások sem épülnek ugyanebből az okból.) Az állam gazdasági szerepvállalása nálunk kiemelkedően magas, itt ha jól látom stratégiai pozíciók elfoglalásáról van szó és pénzek osztásáról a favorizált csoportoknak, illetve saját oligarcháknak. Az új arisztokrácia kiépítése közben nem marad pénz más területekre, mivel a gazdaság fejlődése nem annyira acélos. Cél az is még, hogy csökkentse az állampolgárok mobilitását és tájékozódási lehetőségeit, minél többen az államra (illetve az államhoz kötődő csoportokra) legyenek utalva. A társadalom szerkezete a Horthy-rendszer 30-as éveit idézi, ami egyedülálló Európában.

Felhasznált források:

https://eduline.hu/felsooktatas/20221123_diplomasok_szama_2030

https://qubit.hu/2022/05/26/csak-ket-eu-s-orszagban-kisebb-a-diplomaval-rendelkezo-fiatal-felnottek-aranya-mint-magyarorszagon

https://www.etk.fi/en/work-and-pensions-abroad/international-comparisons/pensioners-income-level-internationally/average-pensions-in-europe/

https://mfor.hu/cikkek/szemelyes_penzugyek/az-eu-ban-nyugdijakra-atlagosan-a-gdp-13-szazalekat-fizettek-ki-a-tagallamok-a-magyarok-csak-hetet.html

https://www.numbeo.com/health-care/rankings_by_country.jsp?title=2023®ion=150

https://www.researchgate.net/figure/Projected-electricity-from-wind-power-in-EU-countries-2030-TWh-EUCO3030_fig25_322465580

https://www.trade.gov.pl/en/news/warsaw-among-the-leaders-of-the-oxford-economics-ranking/

https://ec.europa.eu/eurostat/statistics-explained/index.php?title=Government_expenditure_on_cultural,_broadcasting_and_publishing_services

Eléggé gusztustalan téma ugyan, de beszélni kell erről is. Lenin egykori kedvenc szavajárása volt, hogy az imperializmus harc a világ újrafelosztásáért, csakhogy ő még annyira sem ismerte a történelmet és a nemzetközi politikai trendeket mint én, aki az átlagosnál tájékozottabbnak tartom magam, de mégiscsak laikus vagyok. Ezért nem látta, hogyha ez csak akkor működhet, ha az „újra felosztók” egymás közötti távolsága földrajzi értelemben eléggé nagy. Ez nem volt meg a két világháború idején, később viszont már a két szuperhatalom kellően nagy távolságban volt egymástól, hogy szovjet és amerikai érdekszférákat hozzon létre. Bár akkoriban is előfordultak a központoktól távol levő országokban, a rendszerek határvidékén háborúk (Korea, Vietnam a legjobb példák), az mégsem állt senkinek az érdekében, hogy ezeket a konfliktusokat tovább eszkalálják.

Egy másik feltétele az érdekszférákra történő felosztása a tárgyalóképesség, hogy a felek találjanak valamilyen közös hangot egymással. Sztálin például úgy érezte, hogy ő meg tud állapodni Hitlerrel, ezért nem számított támadásra, Hitler viszont egy fanatikus küldetéstudatos  politikus volt, aki már elveszítette a realitásérzékét, bár Sztálinra is elmondható volt, hogy a hatalma növekedtével egyre inkább ördögi spirálba került, megszállott emberré vált.

Volt egy pár évtizednyi időszak is, amikor egyetlen nagy szuperhatalom létezett az USA, miután a másik összeomlott, viszont még nincs elég történelmi távlatunk ennek az egyébként ellentmondásos időszaknak a megítéléséhez. Mindamellett az ilyen hegemóniák általában rövid életűek szoktak lenni, most is ez történt, mert mások fokozatosan feljöttek.

Trump hatalomra jutásával új helyzet állt elő, a világ legnagyobb katonai hatalmainak (kínai, amerikai és orosz) első számú vezetői „elvtársak lévén” tudnak egymással tárgyalni. Hatalmuk nagyon hasonló alapokra épül, támogatottságuk szendvics szerű, hiszen egy szűk elitcsoport és az alsóbb osztályok népes serege egyaránt támogatja őket, miközben a középosztály körében a népszerűségük igen nagyon alacsony.

Fontos megjegyezni, hogy Trump az elnökségének 0. napján már kinyitott egy tabut, a határok megváltoztathatatlanságának tabuját. Nem azt mondta, hogy Grönlandon növelni kell az amerikai jelenlétet, hanem hogy a szigetet és a Panama-csatornát az USA részévé kell tenni. Egy Pandora-szelencét nyitott ki ezzel, de nem csak ő, hanem Putyin is az ukrajnai invázióval, hiszen ha a határokról lesz megint szó, akkor az elviheti a nemzetközi politikát egy olyan irányba, ahol a nacionalizmus, ami egyébként az utóbbi időben már ismét megtalálta a maga helyét és szerepét, most megint dominánssá válhat, és felülírhat nagyon sok egyéb más gazdasági, szociális, környezetvédelmi, stb. racionális megfontolást.

Az USA számára olyan nagy gondok nincsenek első látásra legalábbis, ha fokozatosan visszavonul a saját kontinensére, akkor különösebben nagy veszteségeket nem is szenvedne el (legfeljebb presztízs és tekintély alapon), bár nagyon fontos, hogy a kontinens földrajzi kategória, itt-ott önkényesen húzott határokkal, ezért politikai hivatkozási alapként nem használható.

Kínai szemmel például felmerül, hogy Fülöp Szigetek, Japán, Dél-Korea esetében mért vannak ott amerikaiak, de ha megnézzük a történelmet a válasz viszonylag egyszerű. Az első ok a némethez hasonlóképpen agresszív japán fasizmus leveréséhez köthető, később pedig a kommunizmus terjedése elleni védekezésül szolgáltak ezek a támaszpontok, legalábbis elvben. Ez európai szemmel többé-kevésbé elfogadható egyfajta magyarázatként, hiszen nálunk is a nyugat-európai országok kifejezett támogatásával jött létre a NATO, bár nem arról van szó, hogy az amerikai gazdasági, politikai és önös katonai érdekek ne játszanának itt szintén meghatározó szerepet. A kínai érvelés megbukik azon a ponton, hogy a kelet-ázsiai országok jelenleg igénylik is az amerikai jelenlétet, ami egyébként egyre inkább kérdéses lesz a közeljövőben, de csak a vak nem látja, hogy ott van a közelükben a hatalmas Kína, ami mint minden feljövő nagyhatalom, terjeszkedő külpolitikát folytat.

Van viszont legalább egy olyan pont, ahol megdőlhet, hogy az ázsiai térséget az USA sorsára hagyná, ez pedig a gazdasági, high-tech szűk keresztmetszetekről szól. Taivan, Dél-Korea olyan jelentős high-tech chipgyártó országok, hogyha kínai befolyás alá kerülnének, az nem csak hatalmas előnyt, de kvázi monopolhelyzetet is biztosítana Kínának a világpiacon. Azzal nem tudom, hogy Trump és kormánya tisztában van-e, hogy az USA csak (az internetes) szolgáltatások terén világhatalom, nagy tételben az ipara alig gyárt bármit is, néhány speciális high-tech termék kivételével, és nem is látszik, hogy ezt a hátrányát bárhogyan lenne képes behozni.

Hasonlóan stratégiai kérdés, hogy ha az oroszok elfoglalják Ukrajna teljes keleti felét, akkor mezőgazdasági termelésben (mellesleg szénben is) meghatározó szuperhatalommá válhatnak, bár ez konkrétan nem Európa számára jelentené a legfőbb gondot, hanem egyes afrikai és ázsiai országoknak, vagy esetleg közvetett módon Európának is a menekülthullámok kezelése miatt.

Felmerülhet a közeljövőben egy újabb szempont is, a globális felmelegedés az északi, hűvösebb területeket fogja felértékelni (Kanada, Grönland, Szibéria illetve a déli féltekén ilyen még Új-Zéland), a déli országok kevésbé lesznek élhetőek, a mezőgazdasági termelés csökkenésével megnőhet a klímamenekültek száma. (Itt a közlegelők problémájának azt a fajta „megoldását” látjuk, hogy amikor a gazdálkodók érzik, hogy elfogyhat a legelő, még jobban legeltetnek, hogy ha majd nem lesz fű, akkor ne az ő tehenük haljon először éhen – ez a fajta gyakorlat pontosan szembemegy a klímaügyben történő megállapodás kísérletekkel.)

Megmondom őszintén, hogy ezen a ponton már az én tudományom csődöt mond, és nem tudnék jóslásokba bocsátkozni, hogy mi történhet, csak az erőviszonyok átrendeződését próbálom értelmezni. Ezzel kapcsolatban fontosnak tartom viszont, hogy mindenféle logika, ami akár az oroszok, kínaiak, amerikaiak biztonsági fenyegetettségére hivatkozva igazolja az agressziót, az számomra röhejes, hiszen épelméjű ember akármilyen nagy katonai erő birtokában sem tervezné ekkora méretű országok megtámadását, ráadásul a nemzetközi gazdaságot sem akarják bedönteni az egyes nagyhatalmak.

Fontos viszont, hogy Trump politikai nézeteit tekintve pontosan ugyanaz a kategória mint Orbán (bár a mögötte álló párt már lehet, hogy sokkal megosztottabb), a sajtó, az egyetemek, a pénzügyi szféra, és általában a fehérgalléros munkakörök az USA-ban hasonló helyzettel nézhetnek majd szembe mint ami nálunk történt. Úgy tűnik, ez a folyamat nem áll meg és lassanként Nyugat-Európára is átterjedhet, eljöhet az egész világon a kvázi-diktatúrák és látszatdemokráciák (oligarchiák, kasztok stb.) ideje.

A TikTok helyzete az USA-ban nagyon jól kifejezi, hogy miről is van szó. Kínában betiltották az amerikai közösségi médiumok használatát, ezért nem lenne semmi meglepő abban, ha az USA ezt most viszonozza, akármilyen nemzetbiztonsági érvekre való hivatkozás nélkül is.

Viszont most nem írom le azokat a legismertebb, sokak által használt közösségi médiumokat és videomegosztók nevét, amiket annyira gyakran kritizálunk akár megalapozottan, akár kevésbé, mert nem akarok nekik reklámot csinálni, de megjegyzem, hogy ezek a TikTokhoz képest professzorok, annyival magasabb értelmi színvonalat képviselnek. A TikTok az elhülyülés egyik utolsó lépcsőfoka, amikor már csak néhány másodperces rövid videókat lehet megosztani, analfabétáknak való, mélyebb ismeretek közlésére sem alkalmas.

Az újfajta kvázi-diktatúrák viszont azt szeretik, ha az emberek nem gondolkodnak és nem is jut el hozzájuk információ csak általuk kontrollált módon, a fogyasztói társadalmat is überelve még egy újabb lépést tesznek a globális elbutulás felé, mert a hatalmukat így tarthatják meg a legegyszerűbb módon.

A házasság realista szemszögből, a dolgokat lecsupaszítva és a szükségtelen körítésektől megfosztva, alapvetően egy gazdasági vállalkozás, mindig is az volt a különféle kultúrákban, évezredeken keresztül, és ne várjunk tőle ennél sokkal többet. (Mi több, régebbi korokban a házasság gazdasági szükségszerűség is volt.)

A gyerekek felnevelése céljából jön létre, tehát nem „örökre”, hanem pár évtizedre köttetik. Biztosítja a gyerekneveléshez szükséges anyagi és egyéb erőforrásokat, terhek időnkénti átvállalását, a stabil családi hátteret, emellett pedig a férfi és nő közötti munkamegosztás és a takarékosabb életmód együttesen egy magasabb életszínvonalat is lehetővé tesz a felek számára mint különélés esetén.

Amikor a férfi megkéri a nő kezét, az (hagyományosan) nem romantikus, hanem arra kéri, hogy dolgozzon neki. A nő könnyei menyasszonyként azt fejezik ki, hogy ő most nyert egy házat vagy minimum lakást (ő biztosan „házas” lett, a férfi viszont lehet hogy csak ideiglenesen), hiszen váláskor a közösen szerzett ingatlant a bíróságok általában a nőnék ítélik, csak a férfi válhat ilyen helyzetben földönfutóvá. (Többféle meggondolás is van mögötte: gyereknevelésre alkalmasabbnak tartják, a férfi számára az újranősülés elvileg könnyebb mint egy idősebb nőnek, a hajléktalanság is jobban „neki való”, vagy pedig nem olyan nagy kár érte.)

A lakodalom nagyon jó arra is, hogy a szülők megmutassák anyagi erejüket és kapcsolati tőkéjüket egyaránt, a fiatal pár pedig egy kezdőtőkét kapjon ahhoz a vállalkozáshoz, amit házasságnak neveznek.

Gazdaságosabb egy fedél alatt lakni amiatt is, hogy így kisebb a reziszámla, és a munkamegosztás is sok előnyt tartogat: egy főre főzni nem sokkal tart tovább mint négy főnek, az életszínvonalukat a nagyobb kapcsolati tőkéjük is emelni fogja – stabil házasságban élőket jobban elfogadják a baráti társaságok is. A férfi és a nő adottságai viszont eleve egy kissé eltérnek és a társadalmi elvárások folyamatosan eltérő irányban is fejlesztik ezeket, ami nagyon előnyös a munkamegosztás szempontjából. A férfi fő terepe az épület szerkezete és tartozékai, ezek állagmegóvása és fejlesztése, valamint a közlekedés (kocsi), egyéb gépészeti dolgok. A nőé a házon belüli tér, a berendezés, a lakás harmóniája és higiéniája, ezek kívül még a szociális kapcsolatrendszer javítása. A nőkben inkább benne van ösztönös módon, hogy túlbiztosítsanak mindent a lehetséges kórokozókkal szemben, ezt a szemléletet még a munkahelyükre is átviszik egyébként. Hagyományosan a gyereknevelésben is több a női szerep, a férfié pedig inkább a házon kívüli, pénzteremtő tevékenység. Mivel a modern társadalmakban a nő is dolgozik, esetleg a fizetése is hasonló szintű vagy legalább stabilabb a férfiéhoz képest, ráadásul a férfiak nagy része kevesebbet tesz hozzá a ház fenntartásához (nem elég ügyes, hogy megjavítson dolgokat), emellett pedig kevesebb olyan munka van egy háztartásban (vagy általában) amihez fizikai erő szükséges – mindezek következtében az egyensúly a házasságban felborult, és a nő irányába borult fel. Fontos lenne tehát a házasság egyensúlya szempontjából, hogy a férfi keresete meghaladja a nőét, bár ha ezt úgy éri csak el, hogy nagyon sokat van távol túlórák és utazások miatt, az a családi élet és a gyereknevelés rovására megy.

Mindannyian számítóak vagyunk, a bennünk levő kis kalkulátor mindig háttérszámításokat végez, hogy mennyire éri meg számára az adott kapcsolat fenntartása, és ez a csereüzlet szemlélet minden kapcsolatukra érvényes. A nő úgy érezheti ezek alapján, hogy kevesebbet kap a kapcsolatban, ezért ha nagy az egója vagy a férfi kevésbé alkalmazkodóképes és nem is olyan ügyes, akkor amint lehetősége van rá, ha a gyerekek már nem annyira kicsik, akkor már ki is rúgja a férfit. Jobb esetben ez csak a gyerekek önállósodásakor következik be, de gyakran bekövetkezik, mert az ember természete szerint oligogám (se nem monogám, se nem poligám). Ebből az is következik, hogy aki túl sokat váltogatja a partnereit és senkinél nem tud kikötni, annak valószínűleg érdemes pszichológushoz fordulnia. Az is fontos viszont, hogy szexre nem lehet kapcsolatot építeni, csupán erősíthet és tartósabbá tehet egy egyébként is jól működő kapcsolatot.

A szexnek három funkciója van Csányi Vilmos szerint (és nála még senki sem tudta pontosan meghatározni): a fajfenntartás, a kapcsolatok javítása és a stresszoldás. A házasságtörés azért problémás, mert káoszt hoz létre (nem lesz egyértelmű, hogy ki kit is támogat valójában), nem kívánatos utódokat eredményezhet, ami megosztja az erőforrásokat, emellett még terjeszt különféle kórokozókat is, hiszen a házasság egy baktériumközösségként is felfogható. A flört ezzel szemben legális és támogatandó, hiszen javítja a szexet az ágyban. (A férfi és nő izgalmi állapota a flörtöléstől magasabb lesz, és másik partnert is odaképzelhetik a házastársuk helyett.) Sőt, mivel az alkalmi szexpartner is erősítheti a libidót, ezért ha nem nyilvános a dolog és kivételes eset marad, akkor a felek szemet hunynak fölötte, mert a házasságot nem fogja veszélyeztetni (a tartós kapcsolat már más tészta). A házasság elsősorban érdekszövetség, és ahol a „megcsalásra” hivatkoznak a felek mint válóokra, ott minden esetben csak ürügykeresésről van szó.

A kérdés úgy vetődik fel, hogy létezhet-e igaz barátság a férfi és nő között – a házasságban. Mivel „az ideális férfi” nagyon férfias, „az ideális nő” pedig nagyon nőies, a szerepeik annyira mások, és annyira más irányba fejlődnek, hogy szövetség létezhet közöttük, de barátság aligha, hiszen baráti kapcsolatokat a hozzánk hasonló emberekkel hozunk létre. A legtöbb családban folyamatos az elfejlődés egymástól, a felek időtöltései, hobbijai teljesen mások, karácsonykor két napot eltölteni egymással békében és nyugalomban, néha még ez is kihívást jelenthet. Természetesen tudunk alkalmazkodni, sőt amikor ott vannak a gyerekek, az ő jólétük az első, ami erősítheti az összetartást és a szeretet légkörét a kapcsolatban egy időre. A közös célok időlegesen felülírhatják az ellentéteket, sőt nagyot nagyon jó tanulópályaként szolgálnak az együttműködéshez.

Ha a kapcsolatban érzékenyebb, nőies férfi van emellett pedig fiús nő (ők éppúgy vonzzák egymást mint a nagyon férfias férfi és a nagyon nőies nő), akkor könnyebben szót értenek, a hasonló ízlésük révén a közös programokat is jobban élvezni fogják, de a férfi nem lesz olyan jó a műszaki feladatok terén, a nő nem tud annyira jól főzni és rendet tartani, a házasság egésze kevésbé lesz majd egy sikeres vállalkozás. Mivel manapság szinte generációs gettókban élünk, a közel egyidősek értik meg legjobban egymást, ezért előnyös ha a férfi és a nő közötti korkülönbség kicsi, ez is lehet egy összekötő kapocs. Azt is el kell fogadniuk a feleknek, hogy a házasságban (is) a kapcsolat hullámzó, van amikor jobban igénylik egymás társaságát, van amikor pedig nem.

Amikor a gyerekek kirepülnek, akkor új lap nyitódik, itt több változat is lehetséges. Az esetek kisebb részében a kapcsolat megújítható, ha nem, akkor a megszokás esetleg még összetarthatja. Ha nagy házban laknak, akkor esetleg jól elvannak a két sarkában, de a válás is egy gyakori és teljesen érthető opció, az oligogám faji jellegünk miatt is. Mivel a nő lassabban öregszik és általában a férfi eleve idősebb, ezért ha együtt maradnak, a legtöbbször a nő lesz a domináns, amit nem minden férfi tud elviselni idegrendszeri vagy egészségkárosodás nélkül. Hogy a házasságban a férfi mégis tovább él mint ha egyedül lakna, annak az oka a jobb táplálkozás, az is, hogy a nő időben intézi az orvosi ellátást, emellett pedig ha tartósan beteg lesz, akkor nem csak az egészségügyi rendszerünk „gondoskodására” számíthat.

Nem ártana, ha a fiatalok a fejükben egy realitásoknak megfelelő képpel lépnének házasságra egymással, elkerülhető lenne több félreértés és csalódás.