A pragmatikus érvelés egyszerűségre, gyakorlatiasságra, célszerűségre törekszik, mindenesetre nem esik túlzásokba. A lenti érvek egy része lehet ugyan vitatható, de csak szigorúan pragmatikus módon.

1.Ukrajna EU tagsága: Túlbeszélt történet, hiszen a Tisza szavazásán is csak 58% támogatta, ami nem túlnyomó többség, a Fidesz szavazók esetében az ellenzők lehetnek sokkal többen, más ellenzéki pártokat is megosztja ez a kérdés. Másodsorban amiatt is tárgytalan, mert a csatlakozási folyamat hosszadalmas, évtizedben mérhető, harmadsorban pedig egyetlen ország is blokkolhatja, ha nem tudnak kölcsönösen egyezségre jutni. Negyedsorban amíg nincs békekötés, addig értelmetlen a kérdés felvetése is.

2.Két- és háromgyermekes anyák adómentessége. Először is a kormány úgy jelentette be az intézkedést, hogy a parlament még meg sem szavazta, ami szabálytalan egy ekkora hordejerű döntésnél. Másodsorban alkotmányellenes a nemi megkülönböztetés miatt is és amiatt is, mert visszamenőleges érvényű, tehát egy ötven éves nő, hiába szeretne, már nem fog tudni szülni. Harmadsorban bérfeszültséget okoz két munkatársnő között, ha az egyiknek csak egy gyereke van, a másiknak kettő, holott a babaváró, csok és egyéb kedvezmények már most is sokkal jobban támogatják a többgyerekeseket. Negyedsorban a cégek majd figyelembe veszik a különbözetet és megpróbálják majd lenyelni. Ötödsorban ez gyerektelenségi adónak is felfogható, hiszen valakitől be kell tudni szedni. Hatodsorban a demográfia témát felfújtuk, hiszen egyik oldalon nézve jó, hogy csökken a népesség ökológiai szempontok miatt, az automatizálás miatt egyre kevesebb munkahelyre van szükség és minden országban vagy csökken a népesség, vagy a növekedés üteme esik egyre inkább vissza.

3.Nyugdíjrendszer: Nem annyira rossz a mostani, mert ellentmondásosan érvelünk amikor azt mondjuk, hogy nem lesz fenntartható. (Teljesen függetlenül attól, hogy a következő húsz évben mennyi gyerek fog születni.) Másrészt viszont reklamáljuk, hogy csak az inflációkövetéssel indexálják. Szerintem nagyjából ez rendben van, mert a tapasztalat azt mutatja, hogy az idősebb korban az emberek igénye lecsökken, például 80 év felett már kevesen utazgatnak, a lakásukat is kevésbé tervezik felújítani. A nyugdíjszámítást senki sem ismeri (igazából én is csak azért, mert utánanéztem), így például a nettó jövedelemből történik, de a bruttó alapján kellene, mert abból fizetjük a járulékot is. A nők 40 egyértelműen diszkriminatív, alkotmányellenes.

4.Élelmiszerárak: Az olcsó élelmiszerekhez való hozzájutást minden fejlett ország kormánya biztosítja valamilyen módon. Az árréssapka is ennek egy megoldása, de szakmailag nem indokolható, hogy mért pont 10%, (ami nem is annyi igazából, hanem jóval kevesebb). Hogyan számították ki, talán matematikusak az urak? Lehetne éppn 9,75 vagy 11,2 is. Mindig jön egy újabb igény, hogy még több áruféleségre terjesszük ki, ez az argentinizálódás folyamata, ott van ehhez hasonló rendszer tömérdek árucikkre. Eredményét tekintve nem old meg semmit, csak a káoszt növeli a gazdaságban, tehát nem egy követendő példa. (Nem pragmatikus érv, ezért nem ide tartozik, hogy a magántulajdont nem tartja tiszteletben az a felfogás, ami megszabja, hogy milyen vállalkozás milyen haszonkulccsal működhet.) Addig megy ez majd nálunk, amíg a NER át nem veszi a nagy élelmiszerláncokat, utána változni fog a szemlélet. A gyümölcs és zöldség ÁFA mentessége a nyugdíjasoknak ugyanilyen észszerűtlen,hiszen ha valami 60 évig nem evett sok zöldséget és gyümölcsöt, most sem fog többet. Ez azt segíti, hogy lényegében a mostani akciós zöldségeket és gyümölcsöket a nyugdíjasok kapják meg, viszont akik eddig vásárolták nagy mennyiségben, lévén az egészséges életmód hívei, és szinte csak az akciósat tudták megvenni, náluk most majd lesz egy 25%-os áremelkedés.

5.Drogtörvény szigorítása: Ha más országok tapasztalatai szerint ez az irány jó, akkor nálunk is fog működni, ellenkező esetben aligha. Az USA-ban tele vannak a börtönök drogkereskedőkkel és felhasználókkal, de mégsem sikerült célt érni, ezért kétségeim vannak, hogy a szigorítás meghozza-e a kívánt hatást. A drog annyiban más mint az alkohol, hogy jóval antiszociálisabb tevékenység, emiatt is piros posztó és zéró tolerancia a kormányunk részéről, ettől függetlenül ténylegesen komoly társadalmi probléma, csak lehet hogy túl összetett ahhoz, hogy önmgában egy szigorítással visszaszorítható lenne.

6.Gazdasági haszon EU-n kívüli nagyhatalamakkal folytatott kapcsolatokon keresztül. Ebben látok fantáziát, hogy megfelelő lavírozással lehetünk egy második Írország, bár a számok az ő esetükben becsapósak, mert papíron az egyik leggazdagabb ország az EU-ban, de az életszínvonaluk ezt nem tükrözi, mivel nagy cégek székhelyei vannak náluk és mutatnak ki óriási profitokat, ami viszont nem náluk realizálódik. Ezzel együtt mi jelenleg elég jól lavírozunk, mert sokat nyerünk az orosz olajon, nyerhetünk valamit a kínai beruházásokon, jöhetnek ide szaúdi és egyéb pénzes befektetők is. Nagy kérdőjel az USA-val való kapcsolat, ami ha kormányszinten jó is, de hogyan lesz realizálható gazdasági téren.

7.Külpolitika: Nem tudom, hogy mért nem beszélünk erről sosem, hogy a kormányunk milyen orientációt folytat, milyen lépéseket tesz meg és ezek mennyire észszerűek. Én úgy látom, hogy ha egy nagy háborúból teljesen ki is maradunk szerencsére, azért ott ólálkodik még néhány másik, például senki nem érti az egyszerű halandók közül, hogy mit kerestek magyar katonák Csádban, vagy a TEK Boszniában, mért avatkozunk be ott folyton, nem jobb lenne-e a semlegessség. Pragmatikusan mindig az fölözi le a hasznot, aki a konfliktusokból kimarad és a kereskedelemben vesz csak részt.

8.A költségvetés összetétele: Mért nem jelzi senki sosem, hogy ez vagy az a tétel túlzott, ennek a rovására egy másik kiadási tételt kellene támogatni, vagy kevesebb adót beszedni? (Tudok erre egyfajta választ, de az nem lenne pragmatikus.) Nálunk kiemelkedően magas az állam gazdasági szerepvállalása és a sportra költött összegek, ezekből lehetne átcsoportosítani, de még nem láttam ilyen irányú, számszerűsített javaslatokat.

9.Ez látszólag kilóg a sorból, mert azt a kérdést veti fel, hogy mért Magyar Péter lenne az egyetlen, akinél felmerült, hogy bennfentes kereskedelmet folytathatott a tőzsdén? Elég nehezen hihető ez a vád, szeretném látni, hogy kik ellen indítottak eljárást az utóbbi 10-15 évben emiatt, a jegybank és a tőzsdefelügyelet valóban foglalkozott-e az ügyletek tisztaságával, és mivel tudják ezt bizonyítani? (A tőzsde nálunk köztudomásúlag az a hely, ahol a jól informáltak nyernek, az egyszerű állampolgárt pedig bepalizzák, hogy vegyen bukó részvényeket.) Az MNB tőzsdei „aktivitásáról” akkor még nem is beszéltünk. Ugyanígy meg lehetne kérdezni a Versenyhivatalt, az Élelmiszer felügyeletet és más kormányzati szerveket is, hogyan dokumentálják a tevékenységüket és milyen eredményeket értek el, mert felmerül a gyanú, hogy néhány elvileg független hivatal csak politikai megbízásokat teljesít. Jó lenne, ha éves értékeléseiket a szakértők számára láthatóvá tennék, különben a vádaskodás néha visszafelé is elsülhet.

Az ötödik hadoszlop a politikai küzdőtéren úgy értelmezhető, ha egy bizonyos csoport habár kívülről semlegesnek vagy barátinak tűnik is, mégis effektíve folyamatosan zavart kelt és dezinformációt terjeszt ott, ahol nem várnánk, olyan formában, ahogyan nem várnánk.

A magyar politikai küzdőtér sajnálatos módon folyamatosan fennáll, nem csak a választások előtt pár hónappal jön létre, és úgy tűnik, vannak egy páran, akik akár ösztönösen, akár tudatosan űzik ezt az aktív „felhomályosító” tevékenységet, ami a hatalomban levők malmára hajtja a vizet.

Ugyanis annak ellenére, hogy magukat semlegesként definiálják, de a bottom line, a vége mindig csak az, hogy jóval több ütést visznak be az ellenzéki Dávidoknak mint a kormánypárti Góliátoknak. A magyar politikai életben szimmetriáról szó nincs, vagy a „pártatlanság” számukra talán azt jelenti, hogy a zsákban futót ugyanolyan szabályok mentén ítélik meg, mint aki ugyanazon a versenypályán hátrányok nélkül indul? Olyan dolgokat mondanak, amit nagyjából mindenki tud, miközben „helyreigazítanak” pár dolgot, így például nálunk csak „álbaloldal” az, ami a világon, vagy legalábbis Európában mindenhol a baloldalhoz tartozik. (Nyilván a baloldal szó jelentése és politikai tartalma sokat változott a múlt század ’70-es évei óta, de hát a világ az már ilyen, folyton változik.) A másik annak a leképzése, hogy mintha itt nálunk szörnyű módon ketté szakadt volna a társadalom, politikai polarizáció ment volna végbe, holott itt a választási rendszer működése az, ami ezt a felszínes jelenséget kiváltotta és folyamatosan újra termeli, maga a társadalom egyáltalán nem ilyen, lényegében nálunk nem történt más mint az USA-ban vagy a briteknél. Ők persze a kettő között a pártatlanság senki földjén vannak – ugyan már!

Létezik olyan, hogy objektivitásra való törekvés, ideológiamentességre való törekvés, de ez nem azonos a politikai értékmentességgel és a nihilizmussal sem, már pedig az ő esetükben (tisztelet a kivételnek) a politikai értékrendszer nehezen beazonosítható. Létezik persze olyan is, hogy politikai pragmatizmus, de ezt sem nagyon látom az ő esetükben. A fogalmi harc, a fogalmak uralása megint terméketlen terület, sőt néha úgy érzem, hogy mintha egymásnak üzengetnének, valamilyen nagyon belterjes közegben, mert a levont következtetés nekem kívüllállónak meglehetősen homályos marad.

Az jól látszik, hogy modern kommunikációs csatornák termékei, bombasztikus stílusba csomagolva adnak el minimális gondolati tartalmakat a manapság divatos agresszív stílusban. Egy jelenségről van tehát szó, a pszichológiai profiljuk azt mutatja, hogy erősen múlt orintáltak, a magyar közelmúlt történelmének az eseményeiből indulnak ki, kevéssé foglalkoznak azzal, amit a jelenlegi helyzet valóban mutat, inkább a kályhától szeretnek elindulni.

Túlságosan belesüppedtek egy magyar buborékba, holott itt nem speciális magyarországi jelenségekről van szó. Ugyanez mint nálunk mind megvan Putyinnál, Erdogannál, Trumpnál és még sok más helyen is: diktatórikus tendenciák, homofóbia, xenofóbia és társai, ezt sokféle módon lehetne elnevezni, legyen mondjuk bombasztikus néven fundamentalista restauráció. Visszafogottan fogalmazva a háborús logika és a katonai mentalitás érvényesül. Itt tényleg zajlik egyfajta szélsőjobb ideológia talaján álló összeesküvés a különféle autokráciák között, aminek célja a demokratikus szövetségi rendszerek felborítása, de erről már írtam máshol. (Persze ezt lehet kritizálni, mutogatni, hogy vannak náluk nácibbak, de azért ez nem túl erős érv, hogy van náluk még papíron borzalmasabb társaság is.)

Addig nagyon jól ment a kormánypártnak, amíg a szelíd Mesterházi vagy hasonlóan visszafogott Márki-Zay volt a fő ellenfele, de miféle dolog ez, hogy a feljövő új ellenzékiek most már az ő agresszív stílusukat használják? Hogy merészeltek ilyet tenni, hogy visszaütnek?

Az „ötödik hadoszlop” legnagyobb ellensége alighanem a progresszió és a globalizmus, de nem tudom, hogy tényleg alaposan átgondolták-e ezt, vagy csak zsigeri beállítottság ez náluk, mindenkelőtt pedig valóban képesek hiteles alternatívákkal jönni? A progresszió mondjuk fejlődés, de létezhet visszafejlődés is, ami nálunk mostanában folyik a társadalom kasztosodása, az valami ilyesmi.

A globalizáció esetében Dzsingisz kán korába is visszamehetünk. A mongolok kérték Kínát, hogy kereskedjenek velük, különben kénytelenek lesznek harcolni bizonyos javakért. Az eredmény ismert, a mongolok világbirodalma, ami egyfajta sajátos globalizációként is értelmezhető. A mai helyzet annyiban tér el a középkoritól, hogy a kínaiaknak annak idején nem állt érdekében a kereskedelem másokkal, most viszont nagyobb mértékű a kölcsönös függés és egymásra utaltság. A jó kereskedelmi kapcsolatok pedig csökkentik az országok közötti háborúk valószínűségét. Alternatívaként persze ott a vasfüggöny is, az is lehet egy stabil, bár nem éppen kellemes helyzet.

A bottom line csak az lesz, hogy amit egyesek sajátos és független egyéni véleményként adnak elő az számomra nem több mint effektív bomlasztás és zűrzavarkeltés. Szájkaratéban viszont nyilván ők is nagyon jók, bár nem ez alapján kellene mérnünk a teljesítményt.

Mindenkinek érdemes felidéznie a feudális rendszerről tanultakat, mert ahhoz hasonló kezd megvalósulni világszerte. A nagyon konzervatív felfogás egyértelműen a feudalizmus, a hűbéri rendszerek felé mutat, amikben a létrejövő rendszerek diktatórikus jellegűek, hiszen az egyik ismérv, hogy az első számú vezető leválthatatlan.

Az előző blogomban leírtam azt, amit szinte senki nem tételezett fel vagy nem írt le, hogy Trump nem fogja átadni a hatalmát annak ellenére sem, hogy tövényileg csak két ciklusra választható. Pár nappal ezt követően jött ki Trump nyilatkozata, hogy megvannak a „jogtechnikai eszközei” arra, hogy a következő ciklusra is elnök maradhasson.

A feudális rendszerben ugyanis nem nagyon vannak törvények, illetve van egy kiváltságos kör, akikre ezek nem vonatkoznak, Trump és Musk viselkedése pontosan ezt tükrözi, hogy nem ismerenek határt, ők sokszoros törvénysértők, és nem is tyúkólperekben.

Az autokráciák színleg betartják a törvényeket, a kulisszák esetleg demokratikusak is lehetnek, de minden eszközt felhasznál arra Putyin, Erdogan, Csin-Ping, Lukasenka vagy Orbán, hogy hatalmukat senki más ne veszélyeztesse, se a saját pártja felől, se az ellenzék részéről. (Koalíciókról meg nincs is szó egyik esetben sem.)

Jogállamról szó nincs, a törvényeket úgy hozzák, ahogy a pillanatnyi érdekeik diktálják.

A feudalizmus mindig a helyi arisztokrácia hatalmára épül. Miközben sokan előre szurkolnak annak, hogy a globalizáció minél hamarabb véget érhessen, nem tudják, hogy egy sokkal kiszolgáltatottabb helyzetbe fognak kerülni, hiszen a helyi elitek minden pozíciót leuralnak majd, és a kapcsolatainktól függően lehetünk csak jófiúk vagy rossz fiúk, nem pedig a képességeink és teljesítményeink szerint. A történelem kerekét nagyon is vissza lehet tekerni: a helyi elitek a társadalmi élet, a gazdaság, a kultúra különféle területeit fokozatosan a saját játékterükké alakítják.

Nálunk a Fidesz-kormány eleinte vállalkozóbarátnak tűnt, viszont az évek során jobbra tolódásával ez fokozatosan megváltozott. Nagyon sok példát lehet erre hozni, itt van például a vendéglátóipar. A pandémia idején az derült ki, hogy a legnagyobb bajba került ágazat nagyon kevés kormányzati támogatást kapott, sőt jól is jött a kormány számára az egyéni vállalkozások meggyengülése, mert előkészítette a terepet a NER vállalkozók előretörésének. (Az online pénztárgépek NAV bekötése óta már pontos információk voltak arról, hogy mely helyeken van komoly terjeszkedési potenciál.) Ezt segítette egyébként az is, hogy a SZÉP kártyák felhasználását élelmiszervásárlásra is lehetővé tették. A politikai szempontok előtérbe kerülése a szakmai színvonal erős visszaesését hozta magával a vendéglátásban – a minőségromlás illetve az ár/minőség arány romlása minden esetben meg fog történni ott, ahol megszűnik a piacgazdaság és a vállalkozók már nem vevőcentrikusak, hanem politika centrikussá válnak.

A röghöz kötés különféle formái és a költözködési jog korlátozása szintén feudális vonás. Itt nem arról van szó, hogy egy Budapest közeli város az erősen terhelt infrastruktúrája miatt esetleg megtiltja az új lakóépületek építését, mert ez még belefér az önkormányzatiság fogalmába. A hűbéri rendszerben vagy egy központban születnek a döntések, vagy helyi kiskirályok hozzák azokat a saját szintjükön, nagyon homályos indokok alapján, lényegében tetszésük szerint megtagadva egyes ingatlan adásvételeket. A magántulajdon erős korlátozása szintén feudális vonás.

Az is lényeges a feudális jellegű rendszerekben, hogy az állampolgárok tudatlanok maradjanak, az önállóan cselekvő és felelős polgár fogalma meg is szűnik, az emberek így sokkal inkább kiszolgáltatottá válnak az erős központi hatalomnak. Így például ha a pénzügyi kultúra gyenge szintű (mint nálunk), akkor a bankok nyeresége nagyobb lesz, viszont ennek egy jelentős részét az állam adók és más eszközök révén elveszi és újraoszthatja politikai szempontok alapján.

Az állam (illetve a nemesi osztály) ebben a középkori felfogásban mindentől megvédi az állampolgárát, aki minél gyengébb, annál jobb, mert nagyobb védelemre fog szorulni és jobban elfogadja az önkényuralmat.

Egyébként a múlt században történt már két feudális jellegű kísérlet, az egyik a kommunizmus volt, ami szintén hűbéri rendszerként működött, a kiváltságos osztályt a párt közép- és felső vezetői képezték, a magántulajdont erősen korlátozták. A személyes kapcsolatrendszereken belül lehetett elintézni mindent.

A fasizmus sem áll távol a feudalizmustól, amit az is mutat, hogy nálunk a nyilaskeresztesek messze legnagyobb támogatója a falusi parasztság volt, tehát az általuk kívánatosnak tartott „régi rend” képviselőit ismerték fel Szálasi pártjában. Most is hasonló a helyzet egész Európában, a radikális konzervativizmus egyre inkább a fasizmust idézi, a támogatója a feudális rendszer gyámkodását és biztonságát visszasíró réteg, ők egy kasztosodó társadalomtól azt remélik, hogy az bizonyos előjogokat tud majd biztosítani nekik.

Az egyházak közül a konzervatív felfogásúak is csatlakoznak ehhez, mint a történelemben minden alkalommal, az iszlám fundamentalizmushoz hasonlóan a keresztény fundamentalizmus is egyre inkább erősödőben van.

Közben pedig feljövőben az olyan elméletek, amik próbálják megszépíteni azt a képet, ami a középkorról bennünk él, annak ellenére, hogy egy napig nem bírnák ki az életet olyan társadalomban. Bezárkózó, falusias társadalom a mai technológiai szinten, ez ugyan lehet sokak számára egy elérendő cél, de ez esetben az utóbbi bő száz évben létrehozott tudomány, kultúra, minőség, sőt maga a józan ész, mindezek nagy része menne a levesbe.

Igen, méghozzá 250 évet akarnak visszamenni az időben, hogy a demokráciából abszolút monarchiához jussanak el és eltöröljék a felvilágosodás eszméit.

Az ideológia elkészült, a forgatókönyv is megvan (az USA-ban MAGA, nálunk putyinizmus név alatt fut), ez alapján válnak csak érthetővé a lépéseik, amúgy törhetik a fejüket a elemzők reggeltől estig, de sosem fogják megérteni, hogy milyen logika alapján cselekszenek.

Először az Európai Uniót kell megszüntetni, ás átalakítani egy tiszti kaszinóvá, de az USA sem fog létezni a jelenlegi formájában, csak mint államok laza szövetsége.

Ha megnézzük, hogy Trump mit akar az autóiparral, akár ebből feltűnik, hogy az USA autógyártását erőltetni egy vicc, hiszen ők abban már rég nem jók, főleg a speciális szaktudások hiányoznak, de munkaerővel is hadilábon állnak. Akik jó kocsikat tudnak gyártani a japánok, németek, koraiak, manapság kínaiak is, esetleg a franciák ha összekapják magukat. Tudnak persze az olaszok is valamiféle kocsikat összerakni, de már rég nem versenyképesek. Az amerikaiaknak van ugyan egy Tesla nevű high-tech cégük, de az csak egy speciális szegmensben kelendő, leginkább hasonló státusz szimbólum lehet mint a Mercedes. A Ford és Opel már legfeljebb a régi dicső múltnak köszönheti eladásait, legalábbis Európában, a GM is leginkább az amerikai piacra tud főként termelni, a hazai pálya még nagy előny, ott a tartósság és a fogyasztás nem szempont, mert a kocsikat úgy is pár évente lecserélik, a benzin pedig nem drága. Én iparban dolgozom ezért láttam, hogy a specializáció milyen mértékű, például apró és precíz elektromos csatlakozót például csak egy japán cég gyárt a világon, a kínaiak is tudják koppintani ugyan, de a minőség nem egészen ugyanaz. Nagyon sok mindennel így van, a japán, német, koreai, kínai régi kézműves kultúrák képesek egy csomó alkatrészt előállítani, az amerikaiak erőssége viszont nem ez.

Trump nem akarhatja komolyan itt az USA iparát, sőt az egész gazdaságát sem felhozni, akár be is dönti az egészet, ha a céljai úgy kívánják.

Az igaz, hogy a jelenlegi fogyasztási szintjük nem tartható fenn, mert amellett, hogy az állampolgárok nyakig eladósodottak, sőt a kormányzati kiadásokat is csökkenteni kell, de eleve az a cél is, hogy a központi kormányzat nagy részét felszámolják. Az egészségügyet és oktatást éppúgy szándékosan tönkreteszik mint nálunk. (Ugyanabból a kottából játszanak ezek a zenészek.)

Trump először a nyugati szövetségi rendszert akarja bedönteni, Kanada és az EU van terítéken, közben pedig felosztják a világ érdekszfériát egymás között a kínaiakkal és az oroszokkal.

Jalta egy teljesen hibás példa, ott a közhiedelemmel ellentétben nem történt felosztás, csupán Churchillnek volt egy ilyen javaslata, a gyakorlatban az számított, hogy mit tudott elfoglalni az orosz hadsereg. Most nem tudjuk, hogy mi lesz a döntő, de Trump közvetítése az ukrán háborúban számomra nem tűnik sem jogszerűnek sem sikeresnek. Igazából a régi megjelöléssel el nem kötelezett országoknak (ma globális délnek is nevezik, de ennek igazából nem tagja a kínai-orosz tengely), például Indiának kellene vezetnie a tárgyalási folyamatot. (Igazából én azt sem bánnám, ha kivételesen nem jogszerű, de Trump sikerrel járna, viszont egyre kevésbé bízom benne, hogy tartós békét tud teremteni.)

A jogszerűség sosem érdekelte Trumpot, a jogállam az „ancient regime”-ben nem létezett, ott személyes összeköttetések, hűbéri viszonyok számítottak. Trump vagy Musk naponta megszeg törvényeket, de érdekes az is, hogy a radikális jobboldal legfőbb problémája mindig a techmilliárdosok összeesküvése volt, most valahogy mégis támogatják. Most lehullt az álca, hogy mit is gondolnak: egy szóval feudalizmust, még ha az ördög lesz a szövetséges, akkor is.

Nálunk is az történik, hogy a törvényeket személyre szabják. Például most azt találták ki, hogy az EU képviselőknek is legyen vagyonnyilatkozata. Az EU képviselők viszont az EU-nak tartoznak elszámolással, és a választási rendszer is olyan, hogy nem a saját országukat képviselik (a frakcióik felosztása is ezt mutatja). Az EU-nak van olyan szerve, de nem a Parlament, hanem a Bizottság, ahol az országok kormányfőinek akarata érvényesül, és igazából a Bizottság jóváhagyása nélkül komoly döntések nem is születhetnek.

Nincs tehát nálunk jogállam csak színleg, mert a kormányzat személyekre szabottan hoz törvényeket. Olyan törvényt hoz és szavaztat meg a parlamenttel, amilyet akar, még ha az a nemzetközi szerződésekbe és igen, emberi jogi normákba is ütközik (pl. pride betiltása vagy a tüntetők kamerás azonosítása). A jogállam nem erről szól.

A magántulajdonok működésébe is vastagon beleszól a kormány, az élelmiszeripar és a kereskedelem üzleti titkait sem tiszteli egészen addig, amíg a NER kezébe kerülnek ezek is, onnantól már minden titkosítva lesz, és az árak is magasabbak lehetnek, ráfogják majd külső tényezőkre.

Nálunk a határ a reformkor, az elé kell visszamenni, legyen tehát legyen minél több röghöz kötés, a tudományos akadémiát szüntessék meg és egy bélyeggyűjtő szakkör hatáskörével rendelkezzen csupán. Nálunk szisztematikus munkával már az ’50-es évekig sikerült visszamenni, a kultúra támogatása ennek megfelelő, a kormánypropaganda szintén, de még van hová továbbmenni, felkészül a Horthy-korszak.

Az urbanizációt is fel akarja számolni a mostani kormány, minden racionalitást nélkülöz a kistelepülések támogatása, Budapest viszont szerintük már elég fejlett, bár érdekes módon Pozsony, Prága vagy Bécs nem az, ott mindig fejlesztenek.

Az USA-ban viszont egyszerűen csak megunták a baloldali ideológiát, ezért most jöhet a Trump-féle szappanopera, ráadásul minden hatalmi ágban többségben vannak a republikánusok, ami az egyeduralomnak fog megágyazni, még azt is kitalálhatják, hogy Trump mégis maradhasson egy újabb ciklusra, találnak erre is egy joghézagot.

Nálunk a helyzet annyiban más, hogy az állampolgárok nagy része érzi már, hogy behúzták a csőbe, de nem érti hogyan, hiszen minden jogszerűen működik. A kormányzat olyan ügyesen terel, hogy mindig „rendkívüli helyzet” legyen, sose derüljenek ki a turpisságok, csak amikor már kiépült a teljes önkényuralmi rendszer, de akkor már késő lesz. (Lehet, hogy már most is késő, de az sem véletlen, hogy forrong a balkáni régió Törökországtól Szerbiáig.)

Először érdemes tisztázni, hogy milyen a jó katona, akár egyenruhában, akár anélkül: Gondolkodás nélkül teljesíti a parancsot, nem pofázik, nincs véleménye (vagy ha van is, akkor megtartja magának). A „jó katona” igazából egyáltalán nem harcos természetű, sőt közismerten szereti a sumákolást, a sunnyogást, nem akarja a hősi kitüntetést, csak a végén ott akar ő is lenni az ételosztásnál. A parancsot mindenesetre vakon is elismétli és hisz abban, vagy legalábbis elhiteti magával, vagy ha még erre sem képes, akkor legalább„képet mutat” arról, hogy amit a Vezér tesz az mindig helyes, ha vannak is áldozatok azok úgyis megérdemlik a sorsukat.

Katonás rendszerben élünk ebben az országban, ez már a Napnál és világosabb. Pár perc alatt lehet egy kérdőívet szerkeszteni, aminek a segítségével mindenki el tudja dönteni magáról, hogy mennyire jó a teljesítménye a katonásdi skálán.

Ezek alapján ön (csak így kisbetűvel írva, mert így dukál egy közlegénynek) egy közepesen jó katona, amennyiben:

1.Sosem kérdőjelezi meg, hogy ki az ellenség, hanem elfogadja, hogyha a főparancsok azt mondja, hogy Ukrajna és Brüsszel (egy város??) az, akkor azt elhisszük, egy katona nem is tehet mást. A barátunk és szövetségesünk a nagy oroszhon, USA, Kína. Külpolitikáról nincs véleménye, mert nem is lehet. (Nem fog párhuzamot vonni például az amerikai Capitolium ostroma és a magyar TV székház ostroma, illetve ezek későbbi politikai vonzatai között sem, amikor a rendbontókról később kiderült, hogy valójában szabadságharcosok voltak.)

2.A külföldi befolyást ki kell szorítani, minket nem befolyásolhat senki, ha nem kap engedélyt a kormánytól. A katona sose nézte jó szemmel a „civileket”. Hogy hogy eddig tizenikszévig nem okozott semmi problémát a kormánykritikus sajtó, sem ezek a szervezetek, egy katona számára nem lehet ellentmondás, mert ez a szó, hogy „ellentmondás” nem is szerepel a szótárában.

3.Nem gondolkodik el azon (a katona nem kell, hogy túl sokat gondolkodjon), hogy a másfajta szexuális orientációjú emberek eddig annyira nem zavartak senkit, és most sincs semmiféle bizonyíték arra, hogyha a gyerekek meglátják őket, akkor jajjajaj lesz. De ha a kormány úgy mondja, akkor biztos úgy is van.

4.Az olyan jogi torzszülötteken sem akad fenn mint például „véleménynyilvánító népszavazás” vagy „felfüggesztett állampolgárság”, vagy akár rohammunkával hozottt egyéb, alkotmányellenesnek tűnő törvények. Hogy is vagyunk ezzel a csavaros jogászkodással, túl szédítő lenne ebbe belegondolni, van elég problémánk enélkül is.

5.Nyilvánvaló, hogy a kormány feltalálta a szocializmust, amikor árat rögzít, vajon mely országokban volt ez sikeres? Ilyesmi megint nem érdekli. (Kínában nem nagyon van ilyen, Nyugaton sem, Argentína, Belarusz és Észak-Korea, biztos jó ott élni, kár hogy olyan messze vannak.) Ki fogja a végén megfizetni azt, hogy néhány egészségtelen alap élelmiszer ára csökkenjen, és emiatt másoké ezzel arányban nőni fog? Ne legyünk igazságtalanok, ez már sokak felfogóképességét meghaladja.

Nos ha ön elég jó katona, akkor nyilvánosan sosem fogja kritizálni a kormányt semmiért, a tiltakozások és a tüntetések is mindig hidegen fogják hagyni. Ez eddig teljesen tiszta.

Viszont ezen kívül még az is lehet, hogy ön nem csak hogy elég jó, hanem nagyon jó katona. Ha az alábbi pontokat is teljesíti, akkor mindenképpen annak mondhatja magát és jár érte a vállveregetés.

6.Kommentháborút folytat a kormány politikájának védelmében.

Igen, védelemre szorul szegény, hisz annyian támadják sokfelől, ők biztos fizetett ügynökök, szemben önnel, aki önkéntes (rendőr). Rendnek kell lenni végre ebben az országban, ez minden áldozatot megér, még a fű is engedélyt kell, hogy kérjen, ha növekedni akar.

7.Örül a diktatúra kiépülésének.

Lelkesen üdvözli, amikor a kormányfő bejelenti, hogy ma is elköltött pár ezer milliárdot az általa fontosnak tartott célok és állampolgárok támogatására, a parlament megkérdezése nélkül természetesen. Háborús veszélyhelyzet van, ez amúgy is mindenre elég jó indok. A demokrácia egyébként is csak a hanyatló nyugat ópiuma.

8.Messianisztikus, történelemcsináló szerepben érzi magát.
Ez a legfontosabb pont az aktív részvételben: leadja szavazatát és nemzeti konzultál a kormány érdekében. Lehet hogy már nyugdíjas, lehet hogy kevés a pénze vagy csupán az életét nem érzi eléggé tartalmasnak és eseménydúsnak. Most viszont itt az alkalom és a segédkezhet a kánaán eljövetelében és a világbéke megteremtésében, tök függetlenül attól, hogy az egyéni érdekei és józan esze (ha volt ilyen) mit sugallnának. (Ezen megint el lehetne ugyan gondolkodni, ha a gondolkodás nem lenne annyira ártalmas, hogy a mai politikusok ha valamit lépnek, akkor egyből mérik a hatást, és így egy idő után rájönnek, hogy mely gombokat kell nyomogatni Pavlov kutyájánál.)

A képlet nem túl bonyolult, a zsák megtalálja a foltját, a vezér meg a hűséges katonáit minden szinten. Politika és szappanopera között már nincs különbség, és ha már csak az operettkatonák vannak, még úgy is jó.

Amúgy meg ne áltassa magát azzal, hogy magyar, hogy ön egy "hungarikum", mert a katona világon mindenhol ugyanolyan.

A magyar kormány megoldásai teljesen eltérnek mindattól, ami Európában szokásosnak tekinthető, sőt leginkább példátlannak mondhatók. Ettől még lehetnek célszerűek, jövőbe mutatók, a problémákra megoldásokat jelentők. Tény viszont, hogy a belpolitikánk nem EU kompatibilis, a külpolitikánk pedig tudatosan rombolja az EU egységét, ezt pár éve már felismerték Brüsszelben, Strasbourgban, Luxemburgban és az Unió többi központjában is.

A magyar kül- és belpolitika a háborús szemléletmód alapján érthető meg: „Háborúban mindent szabad” – amint a brexitről készült híres film címe mutatja. Orbán nem kilépni akar az EU-ból, hanem a saját (a jobboldali radikalizmusnak megfelelő módon) átformálni a szervezetet, ami ne legyen több mint egy semmire nem kötelező egyeztető fórum, esetleg még egy kifizetőhely.

A boszniai magyar tevékenység célja is jól láthatóan a szerb nacionalizmust támogatja szövetségesként, a támogatás módja annyira nyílt, hogy az már nem fér bele az EU-ban elfogadható eszköztárba. Igaz, hogy most mindenki Ukrajnával van elfoglalva és a Balkán háttérbe szorult, és az is egyértelmű, hogy Ukrajna EU NATO tagsága, EU tagsága nem lehet tárgyalási alap, de az ukránok számára is a legfontosabb a mielőbbi békekötés lenne, valamennyire elfogadható feltételekkel. Ez teljesen független Trump vagy az EU szándékaitól, ez inkább a harctéren kialakult helyzet miatti realitás. (Nyilván egy elfogadható szintű harckészültség és ütőerő fenntartása továbbra is az ukránok érdeke, emiatt van szükségük további támogatásokra.)

Orbán esetében lényegében önkényuralmi vezetőről, „háborús parancsnokról” van szó, az ő szándékai az EU számára teljesen nyilvánvalóak, ezért ahol lehet a támogatásokat csökkentik akár valós akár kevésbé indokolható jogcímeken is.

A belpolitikában a közvetlen EU támogatások kedvezményezettjei nem csak a tanárok, akiknek a fizetése még mindig nagyon alacsony lenne, ha a bérüket a magyar költségvetés finanszírozná. Kevéssé közismert, hogy a mezőgazdasági termelők jövedelme gyakorlatilag fele részben az EU támogatásokból származik. Annak ellenére, hogy az EU országokban gyakoriak a gazdálkodók tüntetései (amit megtehetnek, hiszen könnyen blokkolni képesek a forgalmat), nálunk EU tagság nélkül a kistermelők pillanatok alatt a padlóra kerülnének és beindulna egy nagyobb mértékű birtok koncentráció, a mezőgazdaság is pár család birtokába kerülne éppúgy mint az más területeken már megfigyelhető. Jól láthatóan arra a jellegzetes latin-amerikai útra léptünk, oligarchák tulajdonába kerül a vagyon egyre nagyobb része.

Az illiberális rendszer úgy működik, hogy a cégektől és az állampolgároktól is nagyon sok adót szed be különféle jogcímeken, ezeket viszont visszaosztja a kedvenceinek, illetve a preferált rétegeknek más csatornákon. Akik ezekből a pénzekből nem részesülnek, számukra a versenyhelyzet igen kemény és kíméletlen, a túlélésről és a piacon maradásról szól, míg a kormány kedvencei kényelmes helyzetbe kerültek és a gyors meggazdagodás sem lehetetlen számukra. A kormány elosztásai nem pár százalékokról szólnak, hanem hatalmas összegeket mozgatnak meg (költségvetési szinten száz vagy ezer milliárdokat), ami kettészakítja a társadalmat anyagi értelemben különféle törésvonalak mentén és drasztikusan átrendezi a jövedelmi, vagyoni viszonyokat. Nem csak a magyar oligarchákról és a NER vállalkozókról van szó, hanem nagyon széles rétegekről, különféle vállalkozásokról, a tudomány és kultúra különféle területein dolgozókról, a nyugdíjrendszerről stb. mindenhol hatalmas rétegek kapnak nagyon sok kedvezményt, miközben nem fizetnek adót. Velük szemben a kedvezményi körből kimaradók csak vegetálni képesek, mert a mély víz számukra azt is jelenti, hogy folyamatosan a víz alá akarják őket nyomni. A legnagyobb gond ezekkel az intézkedésekkel, hogy nem teljesítményalapon jutnak sokak jövedelemhez különféle szinteken, tehát kontraszelektív.

A családtámogatási rendszerünk egyedülálló abban, hogy a kormány a gyereknevelési költségek nagyon nagy részét megtéríti a lakástámogatási rendszeren át és egyéb kedvezményekkel. Ezt a magyar társadalom nagy része támogatja is, azonban mindez kevésnek bizonyult a termékenységi arányszám növeléséhez, ezért a kormány most a nemek egyenjogúságának elvét (ismét, az eddigieknél is nagyobb mértékben) megsértve hozott egy olyan döntést, amit egyébként kormány nem is hozhatna, legfeljebb a parlament (ami nálunk már díszlet, sőt a kormányunk is egy ember akaratát jeleníti már meg). A két- és háromgyermekes anyák adómentességéről van itt szó.

Az élelmiszerárak korlátozására irányuló törekvések esetében is egyértelmű a politikai szándék, ez arra emlékezteti az embert, amikor az ’50-es években a kommunisták kulákokról és spekulánsokról beszéltek, mint akik felverik az élelmiszer árát. Az élelmiszerárak növekedése egy adottság, a világméretű keresleti és kínálati viszonyok alakulásából következik, hiszen egyre többen élnek jómódban, főleg az ázsiai középosztály engedhet meg magának nagyobb fogyasztást. A magyar élelmiszerek árai a régióban átlagosnak számítanak ahhoz képest, hogy sehol nem jön az alapárra 31,5% adó, tehát nagyon szubjektív, hogy mit tartunk drágának. Itt a cél az árrögzítésekkel éppen az lehet, hogy a multi kereskedelmi láncokat ellehetetlenítsék és azok NER tulajdonban kerüljenek. Ahol a NER cégek a piacvezetők, mint a távközlés esetében, ott az áremelési szándékoknak nem áll útjában semmi.

A benzinár esetében a helyzet kicsit hasonló, a MOL elbír alacsonyabb árat is és kap bőven kompenzációt más csatornákon. Bankok esetében a kép már árnyaltabb, mert eleve igen magas nyereségszintekről beszélünk, de itt is megjelent régebben az a helyzet, hogy a bankadóért az OTP-t a SZÉP kártyával kárpótolták, ami reklámnak sem volt utolsó. Nyilván a különféle szakterületeken vannak további hasonló példák, csak senki nem mer ezekről beszélni nyilvánosan.

Feudális, katonás irányítású táradalom épül, ahol a tudásnak nincs jelentősége, ez tényleg nem EU kompatibilis. Belorussziához lehetne hasonlítani, viszont nagyságrendekkel nagyobb tőkét kap nem csak az oroszoktól, hanem sokkal inkább Kínától, az arab világból és talán majd az USA-ból is különféle stratégiai előnyökért cserébe.

Lehet azt is mondani cinikusan, hogy régen Európa országai osztották fel a világot, most a helyzet megfordult és Európát fogják darabokra szaggatni a nagyhatalmak a saját érdekeik mentén, Orbán csak ezt ismeri fel, és ennek mentén cselekszik. (A racionalitás határán belül-e vagy már teljesen elvakult módon, én ezt nem tudom megítélni, de gyanús, hogy inkább az utóbbi lehet a helyzet.) Ezzel együtt az európai értékrend, kifinomultság, jogállamiság és társai mind elvesznek, és csak akkor tudjuk meg, hogy mit vesztettünk, ha majd nem lesz.

Az 1990-es rendszerváltáskor rosszul jártak általában a kevésbé képzettek, a nyelvtudással nem rendelkezők, a TSZ-tagok és általában a falun élők többsége, a szocialista nagyüzemi munkások. Jól jártak viszont a fiatal diplomások, a szakmájukat önálló vállalkozóként folytatók, a nagyvárosokhoz kötődő szolgáltatásokban elhelyezkedők, az idegen nyelveket beszélők és a magukat képezni hajlandók.

Az orbáni rendszerváltás esetén a jövedelemviszonyok átrendeződnek: a vesztesek a szabad foglalkozású értelmiségiek, a kormányfüggetlen kulturális szektor, az iparvállalatoknál dolgozó szellemi foglalkozásúak, a saját lakással nem rendelkezők, kisnyugdíjasok, közmunkából élők, valamint a magánegészségügyet és magánoktatást finanszírozni nem képesek, ők mind vagy relatív vagy abszolút elszegényedést éltek meg.

A legjobban a rendszer belső köréhez kötődő elitek vagyona növekedett, majd a rendszert támogató értelmiségiek, a falun élő vállalkozók, mezőgazdasági termelők, fizikai munkakörben dolgozók egy része, valamint a nyugdíj mellett is munkaképes rétegek jövedelme szintén igen nagy mértékben nőtt. Különféle politikai okok miatt a városok felől a falvaknak hatalmas jövedelmeket csoportosít át az állam, olyan szolgáltatásokat tartanak fenn, amiket nagyon kevesen vesznek igénybe, nem beszélve arról, hogy az állam emlőin képes csak megélni számos vállalkozás.

A támogatások alapján a felsőfokú oktatásban nem résztvevő fiatalok, gyermeket szülő nők, babaváróra és CSOK-ra jogosult középosztálybeli házaspárok, a kistelepüléseken építkezők, a nők 40 programmal nyugdíjba vonulók a rendszer kegyeltjei.

A vesztes a tömegközlekedés és általában a városok infrastruktúrája, valamint a kulturális szféra, ahol folyamatos a színvonalcsökkenés, mert politikai alapon döntenek a támogatásokról. A kedvezményekben nem részesülő középosztálybeliek és az alattiak számára nehézzé vagy csaknem lehetetlenné vált a házépítés, lakáshoz jutás, új autó vásárlása és legalább egy hetes üdülés finanszírozása abban az esetben, ha nem kedvező vagyoni háttérrel indultak.

Az infláció felgyorsította, illetve felgyorsítja a vagyoni átrendeződést, mert ahol a támogatások nőttek vagy a béremelésekre nagyobb lehetőség van, ők ki tudják védeni ennek a hatását, mások viszont úgy élik meg, mint folyamatos társadalmi státuszvesztést és jövedelemcsökkenést. Az infláció emelkedése viszont elkerülhetetlen ott, ahol hirtelen nagyon megnőnek a jövedelmek vagy a támogatások miatt lesz több az elkölthető pénz, miközben a gazdaság alig fejlődik. (Ha hirtelen lett egy csomó pénzem, de fogom annyira megnézni, hogy mire költöm el, ez afféle "talált pénz".)

Végül, de nem utolsósorban vannak olyan csoportok, akiket a jelenlegi állami vezetés ellehetetlenít, mert kritikusak a kormány működésével kapcsolatban. Itt elhangzik egy olyan érv is a közéletben, hogy „Senki nem támogat mást, ha nem fűződik hozzá anyagi érdeke, cserében biztosan fog kérni valamit.” Ez az állítás demagóg, mert úgy ahogy van, hamis. Gondoljunk bele, személyes példám, hogy én is támogatni fogok másokhoz hasonlóan számomra szimpatikus szervezeteket az adóm 1%-val, konkrétan egy környezetvédelmi szervezetnek fogom adni. Ez nem az egyetlen eset, mert máskor is támogattam alkalmanként pár ezer forinttal különféle szervezeteket. Az egyik fontos tényező az adományozáskor, hogy a jövedelmemhez képest kis összegről legyen szó, ami az adományozott számára mégis jelentős, ha a jövedelmem eleve nagy, és mert sok kicsi sokra megy. Amerikai milliárdosok esetében (pl. Bill Gates is jó példa rá, aki milliárdokat osztogatott el) nagyon gyakori, hogy kevés adót fizetnek be különféle okokból, mindenesetre ez egy közismert rendszerhiba. A lelkiismeretük viszont úgy lesz tisztább, hogy a be nem fizetett adókból támogatják egyes, számukra szimpatikus szervezetek vagy vállalkozások működését. (Ugyanezt megteszik az orosz milliárdosok is, csak ők más szervezeteket fognak támogatni.)

Az amerikai politikai élet a közvéleménnyel ellentétben eléggé transzparens, kirakatban van, mindent megírnak a lapok előbb vagy utóbb, legalább 90%-ez elmondható róluk, Kínáról és az oroszokról viszont már nem, sőt az angol nyelv maga az, ami a transzparenciát nagyban elősegíti. Nyilván az az amerikaiak érdeke, hogy minél kevesebb országban legyen rejtett kínai vagy orosz összefonódás, és tudjanak tájékozódni arról, hogy máshol mi történik, éppúgy ahogy róluk is tudnak mások elég sok információt kapni. Épp ezért őket a kormánykritikus információk érdeklik, hiszen minden kormány az őt igazoló eredményeket szereti jobban bemutatni, csak a sajtó az, ami a korrupcióra is fényt derít. (A Trump kormányzat viszont hatalmi koncentrációt szeretne, ami nem szereti a transzparenciát és megnöveli a háttéralkuk szerepét.)

Sokféle motiváció van arra, hogy valaki támogatást ad anélkül, hogy jól megfogható érdeke fűződne hozzá, például pénzt küld az ugandai éhezőknek csak azért, hogy jófiúnak tűnjön és a saját kisebb-nagyobb bűneit valamivel ellentételezze. Ha valaki a demokráciát segíti, aminek része a nyilvánosság és átláthatóság segítése, annak sokféle oka lehet, amit nem mindig tudunk, de nem kell feltételezzünk emögött mindenképp valamilyen ártó szándékot.

Igen, a külföld mindenképp befolyásolja egy adott ország politikai életét, csak akkor nem tenne ilyet, ha hermetikusan lezárnánk a határokat és az internetet is cenzúráznák. A befolyásolásnak léteznek fair módjai és vannak olyanok is, mint az álhírek tudatos terjesztése és a korrupció, amik már nem elfogadhatóak. Nyilván akinek a gondolkodása militarizált, ők másként fogják fel, velük nem lehet vitatkozni.

Orbán újabb bejelentései alapján ismét azt láthatjuk, hogy a kormányzatunk döntései mennyire önkényesek.

Lehet, hogy az irigység beszél belőlem, ugyanis még sose voltam egyetlen alkalommal sem a kedvezményezettje a kormány által beharangozott kedvezményeknek. Beszélhetünk nyugodtan az irigységről is, mert teljesen emberi érzés, én például még sosem voltam irigy akármelyik munkatársamra, ha többet is keresett nálam (bár igazából nem is érdekelt, hogy mennyit keres), ennek ellenére időként mégis irigy lehetek, és gondolom mások is így vannak ezzel időnként, ha nem is vallják be. Ha viszont teljesen zárójelbe is tesszük is ezt a kérdést, és a jogszerűség síkján vagyunk, akkor is maradnak bőven kérdőjelek.

A jogszerűség nem azt jelenti, hogy egy kormányzat bármiféle intézkedést meghozhat, akármilyen erős felhatalmazással is rendelkezik. Ilyen alapon jogszerű lehetett, hogy a Pol-Pot rendszer hozott egy rendeletet és kiküldte az értelmiségieket a legdurvább fizikai munkára, például utat építeni. Érezzük, hogy ez önkényes, ugyanis a jogérzékünk azon alapul, hogy léteznek általános társadalmi értékek, arányossági és méltányossági követelmények, amit egy kormányzatnak tiszteletben kell tartania, hogy legitimként elfogadják.

Kimondom nyíltan, hogy mire gondolok: Sérti a nemek közti egyenlőséget az, ha a többgyermekes anyák adómentességet kapnak, a házastárs is kellene, hogy részesüljön belőle, a családi adókedvezményhez hasonló módon (ami egyébként kedvező társadalmi fogadtatásra talált). Igen, az irigység faktor is szerepet játszik, hiszen a családon belül is általában feszültséget okoz, ha a nő fizetése magasabb, most ez gyakrabban fordulhat majd elő, mivel több mint 16% emelkedést is jelenthet a hölgyek fizetésében egy ilyen emelkedés. A lényeg azonban az, hogy ez alkotmányellenes lépés lenne.

A törvényhozóknak át kellene gondolniuk, hogy férfi és nő együttesen szükségesek a családhoz, ahol a gyermekek felnevelődnek. Nyilvánvaló a kormányzati döntés háttere: a termékenységi arányszám még mindig alacsony, ezért újabb és még erősebb intézkedéseket vezetnek be. Azonban a gyermekvállalás nem szimpla gazdasági matematikán alapul, hanem sokkal bonyolultabb ennél, ezért nem érték el a kívánt hatást az eddigi intézkedések sem. Amellett, hogy a nyugdíjrendszerben további torzulásokat okoz majd (a nők 40-en kívül is), hogy nettó alapon történik a nyugdíjalap számítása, nem pedig a bruttó fizetésekből. (Szerintem ez sincs rendben jogilag, hiszen a járulékfizetés a bruttó fizetésekből történik, a nyugdíj pedig elvileg arányos a befizetett járulékokkal.)

Önkényes lépés és visszaélésekre ad okot, ha a nyugdíjasok zöldség, gyümölcs és tejtermékekhez 20%-kal olcsóbban juthatnak hozzá: ennek lehet egy olyan hatása, hogy 90%-ban az összes ilyen terméket nyugdíjasok vásárolják majd meg – legalábbis papíron.

A hatósági árak rendszere rossz emlékeket idéz, a kommunista rendszerben is próbálkoztak ilyennel, nemrég nálunk is volt árrögzítés, Argentínában rengeteg terméknek van hatósági ára (és fekete piaca is ennek megfelelően). A profit kimutatása szerintem nagyon csalóka, manipulálható, és megint önkényes, hogy mely ágazati szereplőkre terjed ki és melyekre nem. Ráadásul azokat bünteti, amelyek hatékonyabban működnek és ezért tudnak több nyereséget termelni azokkal szemben, akiknek a működése nem annyira professzionális és nem annyira szervezett.

Más országokban is vannak olyanok, akik számára az élelmiszer túl drága, lehet szociális boltokat nyitni, lehet élelmiszerjegyeket adni (az USA-ban több mint 40 millióan kapnak ilyen segélyt), vannak tehát máshol bevált jó megoldások erre a problémára.

Viszont nálunk további elemek is erősítik azt a képet, hogy a hatalom birtokosai egy zárt országot akarnak létrehozni, amit lehetőleg falakkal szigetelnek el a környezetétől, ilyen a nyitottságot és átláthatóságot segítő civil szervezetek, sajtóorgánumok elleni újabb támadás. Sokáig nem érdekelt senkit különösebben, most hirtelen probléma lett, ha van külföldi, például amerikai finanszírozás,- ami természetes, hiszen kormánykritikus szervezetek nem bízhatnak abban (erre mifelénk legalábbis), hogy különösebb támogatást kapnak kormányzati szervektől, a magyar magántőke pedig fél, hogy politikai alapon megégetheti magát. Jogilag ott sántít a dolog, hogy egyes szervezetek orosz támogatása rendben van, és az is, hogy a kormány maga is támogat külföldön működő szervezeteket.

Az államtól függésbe kerülő emberek másként gondolkodnak és gyakran másként is szavaznak mint azok, akiknek a jövedelme nem az államtól függ (mint az enyém is jelenleg). Ezért is szeretné a magyar állam, hogy minél többen függjenek tőle. Nincs sajnos adótudatosság nálunk, ezt már sokan megállapították. Ha adót csökkentünk valahol vagy pénzeket osztunk, azt mások adójából lehet megtenni, örök szabály, hogy akik nem részesülnek a kedvezményekből, ők többet fognak fizetni. Sokan nem értik, hogy az államnak nincs pénze, amiből adakozhat, bevételei vannak, amit újraoszt. Az adófizetés pedig nem balekság se nem büntetés, ahogy sokan gondolják, hanem hozzájárulás pl. rendfenntartás, oktatás, egészségügy működéséhez. (Az ÁFA nem szükségszerű, mert a pénzemet külföldön is elkölthetem, ezt is teszik sokan mostanában, nem véletlenül.) Van ahol az emberek büszkék arra, hogy mennyi adót fizetnek az államnak. Az adómentesség tehát erős és ritka kivétel kellene, hogy legyen.

Az állam rengeteg jövedelmet oszt ki mostanában, ami lehet többféle módon megalapozott, az egyik a magasabb szintű államadósság vállalása (sokan meglépik mostanában), a másik az infláció pörgetése, a harmadik pedig újabb külföldi pénzek bevonzása akár kölcsönök, akár befektetések formájában, ami lehet kínai, arab, amerikai esetleg orosz eredetű is. Nem biztos, hogy a kormány blöfföl, lehetnek a tarsolyában olyan adui amikkel egy mini olajsejkséget varázsol ide, egy kis adóparadicsomot. Materiális jólét elérhető ezen az úton, de a társadalom állapota ettől még nem lesz jobb.

Leírtam már többször, hogy nem az a gond, hogy konzervatív kormányunk van akár több évtizeden keresztül, hanem a hatalom koncentráltságának mértéke, ami kóros szintű és jól láthatóan az önkényuralom felé vezet.

A becsapás lényege pedig abban áll, hogy elhitetik az állampolgárral, hogy pénze tartani fogja az értékét, és semmit se kell tennie azért, hogy jobban éljen, plusz teljesítmények nélkül is lehetséges magasabb jövedelem.

Nálunk az előző évtized konzervatív kormányzása idején az infláció viszonylag alacsony szinten maradt, mert kormányunk a gazdasági stabilitás fenntartása mellett aránylag szerény ígéreteket tett, de ezeket legalább be is lehetett tartani, és ebben Matolcsy és csapata is pozitív szerepet játszott.

Az USA-ban és nálunk is nem véletlen, hogy a Covid lezárások ideje után szállt el először az infláció, hiszen a kormányok sok pénzt szórtak ki, miközben a gazdasági teljesítmény visszaesett, nem nagyon volt a pénzeknek megfelelő fedezete. (Utána pedig csodálkoztak az emberek, hogy mért emelkedett mindennek az ára olyan nagyon.)

A mai pénzrendszerek lényegében hit alapon működnek, a fedezetet többek között a megfelelő kormányzati politika biztosítja, a pénz értékállóságában az is benne van, hogy amit a kormányzat mond azt mennyiben támasztják alá a tettei, tehát a politikája mennyire hiteles.

Az infláció ismét kezd nálunk elszállni, és ennek az újabb pénzromlási tendenciának az okai a gazdasági szakemberek számára teljesen nyilvánvalóak: fedezetlen kormányzati pénzszórás, versenyképtelen magyar cégek (emelkedő reálbérek mellett), monopolhelyzetben működő és kormányzati hátszeles céghálózatok.

Itt vannak például azok a mozgalmak, amik az egész régiónkban a magas élelmiszerárak miatt egyes üzletláncok vagy termékek bojkottjára hívnak fel. (Nem mellesleg nálunk a kormányzati nyomás is jelentős abban az irányban, hogy az üzletek csökkentsék az áraikat.) Ezek amúgy jellemzően kelet-európai mozgalmak, tehát egy kicsit arról is szólnak, hogy a nálunk működő kereskedelmi multik elégedjenek meg alacsonyabb árrésekkel, és a nagyobb hasznot nyugaton zsebeljék be, hiszen ott az élelmiszer nem olyan jelentős tétel az állampolgár költségvetésében mint mifelénk. Sokan nem tudják azt viszont, hogy az áremelésekben egyaránt sáros a termelő, a feldolgozó és a termék értékesítője, a magyar élelmiszeripar például erős kormányzati hátszelet kap, rajtuk nincs olyan nyomás mint a kereskedő láncokon, akik eleve magas különadókat is fizetnek a költségvetésbe. (Azt nem mondom, hogy egyáltalán nincs nyereségük, mert a multiknál van elég játéktér arra, hogy zéró közeli eredményt hozzanak ki, amellett, hogy nem is tervezik, hogy kivonuljanak.)

Egyébként pedig nem ártana differenciálni és az egészséges élelmiszerek árát kellene alacsonyan tartani, és ezekre eleve alacsonyabb ÁFA kulcs is vonatkozhatna, nálunk ugyanis nem a mennyiségi, hanem a minőségi éhezés a jellemző.

Az is köztudott a szakértők körében, hogy a magyar élelmiszeripar nem versenyképes ár-érték arányát tekintve, tehát minőségben általában valamennyivel jobb mint a külföldi, de nem annyival, amennyivel drágább, és a legtöbb termékünkre igaz, hogy a világpiacon nem tud már labdába rúgni a magyar bor, hagyma, fűszerpaprika, felvágott. Van persze olyan is, hogy a multik nekünk gyengébb minőséget adnak el mint nyugaton, mert itt az emberek főleg az árcédulát nézik, a minőséget kevésbé. Viszont a személyes tapasztalatom szerint a magyar termékek között is van legalább annyi, ha nem több hulladék, amit élelmiszerként adnak el nekünk.

Ezeket a cégeket a magyar állam nem piszkálja, sőt támogatja is, a nyilvánvaló árkartellezések fölött pedig szemet huny a GVH, ami a büntetéseket politikai alapon osztogatja. A magyar élelmiszergyártó cégek többsége, még a pékségek többségét is beleértve, nem képes folyamatait optimalizálva gazdaságosan termelni anélkül, hogy az a minőség rovására menne. (A magyar fogyasztók többsége pedig nagyon igénytelen.) Különösen nagy érdekeltségük nincs a versenyképesség javításában, mert az élelmiszerláncok felé elvárás is a magyar termékek forgalmazása, emellett rá tudnak menni az újabb támogatásokra is ezek a kisebb vállalatok. (A KKV-kből egyébként nagyon ritkán válnak nagyobb, versenyképes bajnokok.)

A vásárlók is illúziókban élnek néha, mert hogy minden élelmiszer egyre kisebb lesz és egyre drágább, az a klímaváltozás, a mezőgazdaság romló feltételei miatt aligha kerülhető el hosszabb távon.

Az infláció emelkedésében erősen sárosak szolgáltató cégek, ami érthető, hiszen például a távközlésben már nincs piaci verseny, a szereplők kvázi monopolhelyzetben vannak. Tavaly az ún. „átlagos inflációt” vették alapul, ami jóval magasabb volt az éves pénzromlásnál, erre hivatkozva volt egy nagyobb áremelésük, idén pedig az éves infláció mértékével megint emelnek – mért pont ilyen mértékben, ez megint több mint gyanús, hiszen a technológia mindig fejlődik, ezért egyre olcsóbbá válik az adott távközlési szolgáltatás biztosítása.

Ahol az állam kiszór egy csomó pénzt, abban az ágazatban minden megdrágul, most az építőiparban is ezt tapasztalhatjuk, mert megnövelik a keresletet. Ez a politikai szempontok alapján támogatást kapóknak még mindig jó bolt, viszont akik kimaradnak, számukra a költségek horribilisek. Ily módon az állam a jövedelmek egyre nagyobb részét osztja újra. A magasabb infláció pedig az állambevételek szempontjából előnyt jelent, viszont a lakosság nagy része számára egyfajta adóként jelentkezik, amit meg kell, hogy fizessen, ha csak nem talál nagyon jól jövedelmező befektetést. Magyarországon viszont a legtöbb ember biztonsági játékos a pénzügyekben is, a biztonságnak pedig köztudottan ára van, amit a bankok és az állam képes lefölözni. Tájékoztatás a pénzügyi lehetőségekről a gyakorlatban nem létezik, egy jól informált bennfentes csoport kivételével persze.

Egyébként sokak számára ez a kritikus szemléletű gondolatmenet bosszantó lehet, mert abban hisznek, hogy mi mindenben jók vagyunk és minket ne oktasson ki senki semmiről, hiszen úgyis mindent jobban tudunk mint mások. A saját tapasztalatom ezt nem támasztja alá, annak ellenére sem, ha a kormánypropaganda is ezt a felfogást erősíti.

Hogy mi valójában mennyit ér ebben az országban, azt lassan senki se tudja megmondani, annyira eltorzította az árakat és az értékarányokat is a politikai szféra.

Legalább ekkora probléma, hogy nagyon szétszakadtak a fizetési sávok, növekednek a vagyoni különbségek, ami nem segíti a nemzeti egység, egyáltalán semmilyen egység megteremtését. Régen is az volt különben, hogy léteztek különféle kiváltságos rétegek, akinek még direkt jól is jött, hogy a parasztok csak acsarkodtak egymásra, most is már lényegében ez a helyzet.

Elon Musk a világ leggazdagabb embere nyílt keményvonalas politizálást folytat. Ez egyrészt hatalmi visszaélés, másrészt az inkompetencia egy tipikus formája. A politikus lehet akármilyen rossz hírű is, de mégis egy sok éves gyakorlattal megalapozott szakma, a különféle társadalmi akaratok becsatornázása, egyeztetése, képviselete, a megfelelő eszközök megtalálása az optimális (súrlódásokat minimumra csökkentő) bevezetésére. Aki műveli folyamatosan, lehet elvileg képes arra, hogy megtalálja országban, kisebb-nagyobb térségekben a legjobb megoldásokat. Aki viszont mint Musk több ezer kilométerről, kívül állóként osztja az észt, egy tipikus példája annak, aki teljesen elszállt magától nem ismeri fel a saját inkompetencia határait. Musk az utóbbi időben a hatalomtól és pénztől teljesen elszállt, egy középsúlyos pszichiátriai eset, elszabadult hajóágyú, aki a társadalom fölött állónak érzi magát és minden létező szabályt megszeg.

Egy másfajta példa, amikor egyesek irkálnak a covidról úgy, hogy közben nem értenek hozzá. Nem atomfizika, de mégis kell szakértelem, a járvány idején akinek volt erős biológiai alapképzettsége (én például évekig foglalkoztam biokémiai kutatással), az unalmában is alapszintű járványszakértővé képezhette ki magát. Aki vette a fáradságot, az most nem írna le túlzásokat sem a kormány járványkezeléséről sem a CIA érdekesnek ható, de semmi újat nem mondó nyilatkozatáról.

A kormány járványkezelése részben jó volt, a gyenge pontja a kórházi oldal, illetve hogy nem mindig a megfelelő oltásokat kapták a megfelelő személyek, esetleg az időzítés nem volt jó. A kollektív amnézia, hogy szeretnénk a covid járvány éveit teljesen elfelejteni, mert már rég meguntuk, azokat segíti, akik egy hamis képet akarnak most bennünk kialakítani. (Egy érdekesség ezzel kapcsolatban, hogy a Pfizer oltóanyaga nálunk nem hivatalosan fekete listára került, a Moderna nem, pedig a kettő hatásmechanizmusa ugyanaz, hatásosságában kicsi a különbség, mellékhatásai is megegyeznek, csak hát ugye a Pfizer amerikai. Egyébként egy nyílt pályázaton is nyerhetett volna a Moderna, ha a kiírás rendben van.)

A CIA nyilatkozata, hogy a vírus lehetséges, hogy laboratóriumi eredetű, ezt nem ők találták ki, hanem még egy internetes csoport nyomozta ki évekkel ezelőtt és az egészségügyi világszervezet is egy lehetséges magyarázatnak tartotta a járvány kitörésére. Az biztos, hogy a vírus Kínának egy jóval délebbi részéről származott és az is biztos, hogy ahol kitört a járvány Vuhanban, ott egy víruslabor is működött. A további részleteket nem ismerem, viszont a logikai bakugrásokat elutasítom: semmi nem utal arra, hogy szándékosan juttatták ki a vírust a laborból, inkább a higiéniával lehetett probléma, ezen kívül arra sincs bizonyíték, hogy a laborban állították volna elő (vagy a kísérletezés megnövelte volna a fertőzőképességét), hiszen találtak ilyet Kína déli részén denevér lakta barlangokban. Összeesküvésekre utaló nyomok nincsenek ezúttal sem, majd pár évtized múlva a pontosabb, a politika terhétől megszabadult kutatások kiderítik, hogy valójában mi is történt.

A dolog arról szól, hogy próbáljuk már felmérni, hogy hol vannak a kompetencia határaink, és alapos tudás birtokában szóljunk hozzá egyes dolgokhoz. Legjobb ha legalább tízszer annyit tudunk, mint amit leírunk. Valamit be kellene vezetni a közösségi portálokon és különféle fórumokon, hogy a hozzászólásoknál jól láthatóan jelezzük a szakértőség bizonyos fokát vagy ennek hiányát, nyilván így különféle súlycsoportokba sorolhatnánk a kommentelőket. Egy szokásos megjegyzés lehetne az is, hogy szerintem te ehhez nem vagy elég kompetens, vagy nem értesz hozzá.

Itt van például a Homokhátság témája, valahogy jó lenne tisztán látni. Olyan sületlenségeket leírni, hogy majd a Tiszából szivattyúzzanak vizet a csatornákba, holott ott van a Dél-Alföld, ami szintén aszályos, de ott sokkal több a jó minőségű termőföld, ott sokkal nagyobb szükség lenne a talajok jó vízellátásra. (Bár valójában nem tudom, mert Kecskemét ivóvízellátása se mellékes.) Jelenleg úgy tűnik számomra, hogy a Homokhátság egy részét egyértelműen fel kell adni, visszaadni a természetnek. Szárazságot jól tűrő, lehetőleg őshonos fák, cserjék, gyepek borítsák. A homok egyébként is rosszul tartja meg a vizet, ezért nem egyben kell kezelni az egészet, hanem különválasztani azokat a részeit, például az észak-nyugati, Dunához közelebbi területeket, ahol érdemes szántóföldi gazdálkodást folytatni, és ezekre koncentrálni, a vizet az altalajba juttatva, ahol hónapokig tárolódhat. Jó lenne látni olyan programokat, ami már milliós nagyságrendűben megvalósítható (önkéntesek szerencsére már dolgoznak is egyszerű megoldásokon), és ki kellene, hogy derüljön, mikor beszélünk tízmilliárdos, és mikor ezer milliárdos (komoly költségvetési vonzatú) tételekről. Úgy látszik, hogy ahol nem mozdulnak meg komoly NER pénzek, ott nem is történik semmi még akkor sem, amikor a problémák jól láthatók. A helyi gazdáknak kellene talán a kezükbe venni a kezdeményezést. Egyébként pedig mi a helyzet a jelenlegi monitoring rendszerrel, ami alapján mérhető lenne a célok elérése? Például az aszályosság mértéke is ilyen lehet, vagy a talajvíz szintjének alakulása egyes területeken.

Az inkompetencia ma jellemző formája még a mesterséges intelligencia alkalmazása. A lényeg, hogy hülye kérdésekre nem adható értelmes válasz, tehát a válasz mindig a kérdező értelmi szintjét fogja tükrözni. Ezért nem véletlen, hogy középiskolás dolgozatok szintjét kapjuk eredményül a legtöbb esetben, az MI csak azt az időt takarította meg, hogy mi rákerestünk volna a neten a dolgokra és összeollóztuk volna a válaszokat, ez kábé fél órás munka, a kreatív elem sem több benne. Az MI-nek inkább ilyen kérdéseket érdemes feltenni: melyik részecskemodellek a leghasználhatóbbak, vagy hogyan fog egy adott aminosav sorrendű fehérjelánc feltekeredni? Ezeken a területeken jól teljesít az MI valóban, többi legtöbbször egy kis természetes intelligenciával is megközelíthető. Különben ilyesféle válaszokat fogunk kapni, Tiananmen tér helyett legyen inkább egy régi viccet idézve a Vörös térről szó (vagy lehetne akár a Pentagon is a helyszín, tök mindegy). -Mi történt xxxx-ben a Vörös téren? -MI: xxxx-ben egymillió ember evett a Vörös téren. -Na és milyen evőeszközzel? – Pálcikával.