Ideo-logikák

Modernizált cárizmus: November 7.-e másfajta megközelítésben

2017. november 02. - Tamáspatrik

Rokonszenves figura számomra Görgey Gábor egyik regényének kitelepített gróf ura, aki a hortobágyi tanyán minden november 7-én látszólag ünnepi ruhába öltözött - amely valójában gyászruha volt, és arra gondolt, hogy "bárcsak valaki elsüllyesztette volna az Auróra cirkálót". Ennek ellenére mégsem gondolom, hogy ne léteznének a történelemben olyan tágabb perspektívák, ahonnan szemlélve az ideológiai rokonszenvek és ellenszenvek nem mérvadóak többé. A "Big History" irányzata hozzám közel áll, mert olyan tágabb összefüggéseket keres, amelyek sokkal tényszerűbbek és erőteljesebbek mint a mai szokásos bal- vagy jobboldali történelemfelfogások.

Ami száz éve történt Oroszországban abban nincs semmi rendkívüli, eléggé pontosan követi más forradalmak szokásos forgatókönyvét: ahány év késéssel követte az angol, a francia vagy épp a magyar forradalmat, körülbelül annyi éves, évszázados volt az elmaradása Európa nyugati és középső részéhez képest. A februári forradalom volt a valódi spontán népmozgalom, ezt követte a jakobinus hatalomátvétel (a francia jakobinusokhoz hasonlóan fanatikus és kíméletlen Lenin vezetésével), később pedig jött egy Cromwellre, Napóleonra, Hitlerre hasonlító diktátor (Sztálin). Vitatkoznék azzal a felfogással, hogy a nagy emberek irányítják az eseményeket, hiszen érdekes módon, ahol a társadalmi viszonyok zavarossá válnak, ott az esetek többségében néhány év leforgása alatt rendre kiemelkednek (idétlen hasonlattal éppúgy mint napjaink valóságshow-in), az eseményeket irányítani képes, a hatalom megszerzésében kimagaslóan tehetséges, szuggesztív fellépésű fószerek.

Általában éhezés, vesztes háborúk vezetnek a teljesen kaotikussá vált állapotokhoz - amely számomra a "társadalmi forradalom" legjobb leírása. A mélyben persze mindig vannak olyan társadalmi átrendeződések, amelyek miatt közmegegyezésről nemigen beszélhetünk már ilyenkor, legfeljebb általános képmutatásról, amely még egy ideig fenntartja a merev és idejétmúlt hierarchiákat. Az egységes hitrendszer nélküli (!), instabil társadalmak borulásához az éhezés vagy vesztes háború csak az utolsó lökést adja meg, és bekövetkezik "mindenki harca mindenki ellen".

A kataklizmának voltak előjelei az oroszok esetében is, amelyek szembetűnőek lehetnek például Csehov vagy Dosztojevszkij műveiben: Csehov drámáiban szinte a semmiben lebeg az orosz közép nemesi osztály - amely pár évtized múlva a gulágokon végezte,- Dosztojevszkijnél pedig a mélység nyomora, az egyszerű, idealista és hitre éhező "szláv lelkek". De éppígy említhetnénk Gogol szolgalelkű csinovnyikjait is. Utólag visszatekintve úgy tűnik, hogy a cári rendszer képtelen volt már kezelni az iparosodó Orosz Birodalom belső társadalmi feszültségeit, és nem tudta tartani a lépést a nagyhatalmakkal.

A mongolok hódításai Oroszországot évszázadokra a perifériára szorították, emiatt sokkal később tudott erős állammá válni mint Európa meghatározó királyságai és fejedelemségei. A 18.század elejétől azonban terjeszkedése folyamatossá vált és gyakorlatilag idő kérdése volt, hogy mikor terjeszti ki befolyását a Kaukázusra, a Baltikumra, Közép-Ázsiára valamint a közép-kelet európai országokra. Eközben jött néhány nagyobb pofon: krími háború, totális vereség a Japánoktól (1905-ben), de a legnagyobb csapás az I. világháború volt, amikor a németek jó néhány orosz hadsereget semmisítettek meg. (A németeket a háborúba lépésre éppen az motiválta, hogy odacsapjanak az oroszoknak, mielőtt túlságosan megerősödnének.)

Az orosz államot és gazdaságot modernizálni kellett, a cári birodalmi eszmének is új köntöst kellett adni, és erre kapóra jött a marxizmus valamint a proletár internacionalizmus. A marxizmus, amely eredetileg messianisztikus utópiaként indult, nem arról szólt, hogy a kommunizmust olyan országban kellene megvalósítani, ahol nincs erős munkásosztály csak hatalmas paraszti tömegek. Lenin tehetsége az volt, hogy az ideológiát rugalmasan a hatalom megragadásának szolgálatába tudta állítani és pár hónap alatt mindenkit meg tudott győzni arról, hogy eljött a cselekvés ideje. Érdekes módon Lenint a mai közvélemény nagy része nem ítéli el annak ellenére, hogy rengeteg vér tapadt a kezéhez, például a cári család kivégzése, és az évekig tartó polgárháborúért valamennyire őt is felelősség terheli. Lenin megítélése talán amiatt lehet indokolatlanul kedvező, mert a leváltott rendszer sem volt kevésbé szörnyű az egyszerű állampolgár szemszögéből nézve. Az is tény, hogy vezetésével egy modernizált és bizonyos mértékig fejlődőképes rendszer jött létre, ahol ismét megvalósult az állam és egyház egysége - ezúttal már nem a cár, hanem a párt főtitkárának személyében, és az új államvallás a marxizmus-leninizmus lett. A túlvilági boldogság (csalóka) ígéretét pedig felváltotta az utódok hálás emlékezete a kommunizmus építésében végzett munkáért. Egy működőképesnek tűnő hitrendszer pedig mindig jobb az állampolgárok szemében, mint amikor nincs semmilyen általánosan elfogadott, valamennyire hitelesnek mondható hitrendszer.

Az új orosz birodalom létfeltételeit a tömegeket mozgósítani képes, "modernizált egyház" mellett még legalább két tényező teremtette meg. Az egyik a szén és vas szerepe. Az ipari forradalom kezdeti szakaszában azok az országok kerültek előnybe, amelyek jelentős szén és vasérc készlettel rendelkeztek. Oroszországban mindez megvolt, ellentétben Dél-Európával és Nyugat-Ázsiával: a spanyolokról, olaszokról vagy törökökről például nem mondható el mindez. A központi állami irányítás bizonyos mértékben kedvezett is az nagyberuházásoknak, amelyek a vas és acél előállításához szükségesek voltak, ezért az orosz kommunizmus t.képp államilag vezérelt kapitalizmus volt (a sajátos uralkodó elitjével), amely egy ideig megfelelően segítette a gazdaság fejlődését.

A második fő tényező az volt, hogy Oroszországot megszállni gyakorlatilag lehetetlen volt a hatalmas területe miatt. Ez jelenti a fő elágazást a francia, magyar vagy lengyel forradalmakkal szemben. Nagy terület + nagy népesség + acélgyártás: az eredő egy hatalmas katonai potenciál. Minden tényező rendelkezésre állt ahhoz, hogy egy új katonaállam jöjjön létre. A központosított hatalom ráadásul megteremtette az önkényuralom lehetőségét, amelyet Sztálin meg is ragadott és a végletekig menően kihasznált 1936 után. Az egyszerű állampolgárt lelkesedéssel töltötte el, hogy habár a boltok üresen konganak, mégis egy nagy birodalom polgára, amely képes volt legyőzni a totálisan mozgósított Németországot, atomtöltetű rakétákkal rendelkezik és embert juttatott a világűrbe. Az orosz nép tehát megkapta a maga "ópiumát" (Marx kifejezését használva.)

A II. világháború során ez a katonaállam foglalta el Magyarországot és tett minket hódoltsági területté. Egy évszázadok óta terjeszkedő birodalom része lettünk, és ennek csak annyi köze van a kommunizmushoz, amennyiben a birodalom ideológiáját történetesen így nevezték. A "nagy Oroszország kovácsolta frigy-nek" nem volt valós ellensúlya a térségben, hiányzott valamilyen (az Osztrák-Magyar Monarchiát felváltó) másik erős nagyhatalom, Európa újra felosztásra került és a nekünk a kevésbé szerencsés fele jutott.

A Birodalom több mint 70 évig fennmaradt, annak ellenére, hogy eszméletlenül bürokratikusan és pazarlóan működött. A hadi állam működtetése is nagyon költséges volt. Segítette viszont a fennmaradását a rabszolgamunka (a gulágokban), és nagyon segítette a rengeteg ásványkincs, mindenekelőtt a kőolaj.

A történet pedig úgy folytatódik a mi szemszögünkből, hogy megtaláltuk a módját, hogyan húzzunk hasznot a birodalomból. Egy hadseregnek mindig rengeteg élelmiszerre van szüksége, és a 18. század után (amikor kastélyokat építettek a Habsburgok hadi beszállítóiként meggazdagodott arisztokraták), ismét fellendült a mezőgazdasági árutermelésünk. ("Ami a csövön kifér" jeligével.) A relatíve olcsó kőolaj is segítette a gazdaságunk fejlődését. Amíg bele nem ütközött a saját korlátaiba. A rendszer a '60-as évek végétől már képtelen volt megújulni és lassan szétzüllött, hiteltelenné vált a kommunista ideológia, a rohadás a központból indult. Ugyanis az ipari forradalom következő szakaszában, amely már sokkal inkább a minőségről mint a mennyiségről szólt, a kommunista eszme teljesen hasznavehetetlennek bizonyult.

A cárizmus rendszere azonban fennmaradt tőlünk keletre - a 3.0-s változatát putyinizmusnak hívják. A különféle okokból széthulló rendszer keltette anarchia ugyanis (ott is és nálunk is!) annyira félelmetes és létbizonytalanságot keltő, hogy egy "tökös" diktátor személye megint valós opció. Amit most átélünk az pedig ennélfogva nem lehet más mint "A birodalom visszavág." Addig megy ez az epizód, amíg a szereplői megint hiteltelenné válnak, remélhetőleg egyszer végre leveszik a műsorról.

A bejegyzés trackback címe:

https://ideo-logic.blog.hu/api/trackback/id/tr2413147604

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bright side of life 2017.11.04. 10:37:15

Azta... mondjuk úgy, hogy az elemzés nem az erősséged.
Viszont a kedvenc “koktélod” a matróz fröccs lehet.:))

Secretus Rector 2017.11.05. 16:09:39

Nem olyan rossz kis poszt ez. Én értem mire akartál kilyukadni: a cárokkal szembeni szolgalelkűség továbbélésére a sztálini majd putyini autokrata államban. Kábé egyet is értek veled. Ha szabad kiegészítenem ez a "cáratyuska iránti szervilizmus" a mai Orbánista rendszertől sem áll messze. :P

Tamáspatrik 2017.11.05. 19:48:44

@Jericho.: Ez a lényeg, kicsit terjengősen kifejtve.