Ideo-logikák

Valóban a vallás mentheti meg az emberiséget?

2019. szeptember 23. - Tamáspatrik

Egy blogger szerint a tudomány és technikai haladás okozta problémáktól a vallás felé való fordulás mentheti meg az emberiséget. Ezt én nem így látom, a keresztény vallásnak például volt két évezrede arra, hogy jobbá tegye az embereket, de hány embert sikerült vajon megmentenie a szeretetlenségtől, az anyagiasságtól, a környezetének tönkretételétől és kizsákmányolásától? A vallások nem csökkentették az emberek egymással szembeni erőszakos cselekedeteinek számát, a központi államszervezet majd a jogállam volt az, amely képes volt ezt nagyságrendekkel visszaszorítani. (Forrás: Steven Pinker: Az erőszak alkonya.) Naivitás volna azt gondolni, hogy a vallás, amely évezredeken át kudarcot kudarcra halmozott, éppen korunk problémáira fog megoldást találni.

A primitív, éretlen ember nem érti a vallást

A régi nagy gondolkodók is mind azt hitték, hogy a vallás az emberek féken tartására való, de ezt a számukra magától értetődőnek tűnő eszmét soha nem vetették alá a gyakorlat próbájának. Valójában tévedtek: a vallások ezen a téren nem hatékonyan működnek. A primitív (szellemileg és etikailag) éretlen ember ugyanis képtelen a vallás lényegét, valódi szellemiségét felfogni, a dogmákat visszaböfögni képes csupán képmutató módon anélkül, hogy megértené. Persze törekszik a követelményeknek való megfelelésre, de ezek annyira magasak, annyira nem az ő szintjéhez szabottak, hogy az indulatok áttörnek rajtuk. A középkorban a legtöbb gyilkosságot erős felindulásból követték el, az önfegyelem alacsony szintű volt akkoriban. A vallások által fanatizált tömegek is tombolásra voltak képesek, hiszen engedélyt kaptak a destruktív ösztöneik felszabadítására. A legfőbb problémát természetesen nem a vallások, hanem a dogmatikus és életszerűtlen tanítások okozták.

Hibás a dialektikus gondolkodás

A vallások többségét átható dialektikus elv mindig szélsőséges, kibékíthetetlen ellentétekben gondolkodik, jó és rossz, üdvözülés és elkárhozás stb. (Az antagonisztikus ellentét nem véletlenül idéz fel marxista eszméket, a marxizmus is valójában egy vallásos logika átültetése volt materialisztikus alapokra.) Ezt a hibát követi el igen gyakran a papság, vagy bárki aki prédikál  - mialatt elvont módon osztja az észt és eközben nem ismeri és nem is tiszteli a hallgatóságát.

Például a fent említett blog szembeállítja az önmegvalósítást a mások iránti szeretettel. De vajon milyen alapon? Szeretet akkor tudok igazán adni, ha van miből adnom, tehát ha fizikailag, lelkileg, szellemileg, anyagilag többé-kevésbé rendben vagyok. Például ha berendeztem egy lakást elfogadható módon, ez az önmegvalósítás része, akkor tudok ott gyerekeket felnevelni, ha erről teljesen lemondok, akkor szegény gyerkőcök szörnyű körülmények között fognak felnőni (ha a gyámügy hagyja, persze). Ha egy problémagubanc vagyok, vagy az élet csapásait szenvedtem el, de még nem tudtam feldolgozni, akkor nemhogy szeretetet nem fogok tudni adni, de könnyen lehet, hogy mások menekülni fognak a negatív kisugárzásomtól. Az önállótlan ember, aki másokra szorul, és semmit nem valósított meg önmagából, nem fog tudni szeretetet adni másoknak. Adni abból lehet, ami van, és a személyes példa mindig sokat számít. (Más kérdés, hogy vannak olyanok, akik az önzőségüket rejtik a mögé a mondat mögé, hogy „először meg kell valósítanom önmagam".) A dialektikán alapuló logika ott hibás, hogy ellentétek helyett legtöbbször mértékről érdekes beszélni és finom egyensúlyokról (amely a kereszténységnél is régebbi, több évezredes bölcsesség).

A tudományos technikai fejlődés (amely lehetett alap, de akár egy bővebb fejlődési folyamat kísérőjelensége is), a racionalizmus és felvilágosodás szellemi mozgalmai több eredményt értek el a bűnök visszaszorításában két évszázad alatt mint a (dogmatikus) vallásosság évezredek során. A racionalitás ugyanis beláttathatja, hogy a bűnözés mért okoz sokkal több hátrányt mint előnyt hosszú távon. Különféle stratégiákat lemodellezve mindig az a számítógépes program nyert, amelyik együttműködésre törekedett és csak akkor vágott vissza, ha a másik agresszív volt. A kevéssé vallásos északi kultúrákban kevesebb a bűntény, mint a nagyon vallásos országokban. Ennek fő oka, hogy a vallás nem vázol fel win-win szituációkat, amelyekben mindkét fél nyerhet, emellett megbélyegzi a bűnösöket és nem hisz az ember fejlődésében sem. A tudás és a belátás az, amely sokkal inkább csökkentheti a bűntényeket, mint a vallásos dogmatika sulykolása.

Senki nem tudja, hogy mit jelent a paradicsomból való kiűzetés, mint „eredendő bűn”

Ez is egy olyan tétel, amely abszolút illogikus, bár lehet olyan titok is, amelyet csak a vallásban igazán elmélyültek érthetnek. (Pontosan erről szól az igazi vallás: intim és elmélyült tevékenység, voltaképp magánügy, gyakorlásában a közösség és a papság segítséget ad, nem pedig számon kér).

Számomra többféle értelmezés lehetséges, az egyik tulajdonképpen történelmi: amikor a homo sapiens valahogyan kivándorolt Afrikából (a Vörös-tenger „kettéválása” is eredhet innen, nagyon alacsony tengerszint mellett volt lehetséges a dolog), akkor szinte paradicsomi körülményeket talált a mai Nyugat-Ázsiában. Harrarit idézve a vadászó-gyűjtögető életmód feladása és a földművelésre való áttérés az embereknek nagyobb biztonságot adott ugyan, de csökkentette az életszínvonalat: több munkával gyengébb minőségű táplálékhoz jutottunk, a paradicsomi állapotok véget értek.

Az éghajlatváltozást a technikai fejlődés hozta létre, ezért a technika kell, hogy visszafordítsa

A természetet nem tisztelve kölcsönvettünk számos erőforrást a Földtől, eljött az ideje, hogy ezt most elkezdjük kamataival együtt visszafizetni. A technikai fejlődés nagyban felelős a kialakult helyzetért, ezért sokat kell tennie (akármilyen költségekkel jár is) a káros folyamatok visszafordításáért (üvegházhatású gázok képződése, szeméthegyek, biodiverzitás csökkenése stb.) Ez persze nem csökkenti az egyéni felelősséget, de azt várni, hogy most majd mindenki „megtér”, és az megoldja a problémákat, teljes naivitás.

A keresztény vallás az embert az állatvilág fölé helyezi és pár kivétellel (mint Assisi Szent Ferenc) nem beszél a természet tiszteletéről és védelméről. Nekem úgy tűnik, hogy a papság nagyon keveset tesz a természet védelméért, sőt ami nálunk van, fölösleges építkezések és betonozások zajlanak az egyházi épületek körül, a természeti környezet rovására. A fő cél a hívek megnyerése, legtöbb pap száraz dogmatikát használ és nem érti, hogy valójában mi is a materializmus (anyagiasság valójában, ha valaki csak a pénzt hajtja).

A hirtelen „megtérés” helyett a fokozatos belátást, lépésről-lépésre történő életmódváltást tartom járható útnak. A fásítás, a fák védelme is egy olyan eszme, amelyet egyre többen támogatnak, az állatvédelem fontosságát is egyre többen felfogták már (és kevés szó esik „hasznos” vagy „káros” állatokról). Kevesebb pazarlás élelmiszerekkel, ruhákkal, nem biztos, hogy nagy autóval kell feltétlenül jeleznem a társadalmi státuszomat (ez még a régi idők szellemét idézi, a középkori hintónak felel meg), és így tovább, egyre több dologról lehetünk képesek lemondani. Nem szükséges például évente más kontinensre repülni, ha meg is tehetem, emellett pedig autó helyett néha a bicikli vagy a tömegközlekedés is megteszi. Az emberek nagy többsége nem anyagias, inkább egy életmódhoz kötődik és akkor változtatja meg fokozatosan, amikor lát pozitív mintákat. Prédikáció hatására biztosan nem, mert nem olyan egyszerűek a dolgok, amilyeneknek a naivan vallásos ember tartja őket.

A bejegyzés trackback címe:

https://ideo-logic.blog.hu/api/trackback/id/tr515161712

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.