Ideo-logikák

Képes lesz-e szintet lépni a magyar mezőgazdaság?

2019. november 20. - Tamáspatrik

A szintlépés a nagyobb hozzáadott értékű és környezetbarát, fenntartható gazdálkodást jelenti – főként a növénytermesztést értve ez alatt. Köztudott, hogy nálunk jelenleg a nagyüzemi technológiára épülő szántóföldi tömegtermelés viszi a prímet, a gazdálkodók jövedelmének nagy részét eléggé sajnálatos módon, leginkább a földalapú uniós támogatások adják. A termelési technológiáink nem túl kifinomultak és nem mondhatóak különösebben környezetbarátnak sem. Kérdés, hogy számíthatunk-e pozitív változásokra a közeljövőben?

Kert-Magyarország?

Nagyobb mértékű zöldség- és gyümölcstermelés akkor lenne várható szerintem, ha a magyar lakosság is egészségesebben táplálkozna. Zöldségfogyasztásban az utolsók között vagyunk Európában, és ha a hazai piac ennyire gyenge, akkor mire alapozzanak a termelők? Valami azért elindult, például növekszik a korszerű, számítógépesített és higiénikus üvegházak száma és összterülete. (Bár ezeket lehetőség szerint geotermikus energiával kellene fűteni.)

Gyümölcstermesztésben Szabolcs-Szatmár megye kiemelkedik már évtizedek óta, az összes gyümölcs mintegy harmad részét ott termelik meg, főként szilvából, almából és meggyből. Nekik ez a nagy bőség mégse annyira jövedelmező, részben amiatt, mert nem a termelési módszereik nem mindig a legkorszerűbbek, de még inkább az értékesítési láncok jellege miatt. Léalmából például nem lehet nagy hasznot remélni.

Hogyha nincs erős és stabil értékesítési csatorna, amely méltányos árat kínál a termelőnek, akkor a gazdálkodóknál nyilván eléggé kevés jövedelem marad. (Például a rendszerváltás idején a finneknél csak 10%-ot tett rá a piaci árus az átvételi árra, nálunk viszont akár a többszörösét is, úgy gondolom hogy most se sokkal jobb a helyzet, főként ha a termelők nem nagyon hoznak létre értékesítő szövetkezeteket.)

A bio-termék a jólétben élők luxusa?

Szerintem igen, nálunk legalábbis. Mivel a magyar lakosság a jövedelmének átlagosan több mint egy negyedét élelmiszerre költi, ezért a biotermék, amely jóval kisebb hozamot ad több munkával, mindig jóval drágább lesz, még ha a valamivel jobb minőségű is a tömegárunál, ezért a lakosság nagy része számára nem igazán megfizethető.

 A „vegyszerfrász” nálunk egy olyan fóbia, hogy miközben mérgezzük magunkat alkohollal, túltolt gyógyszerekkel, füstölő kéményekkel, dohányfüsttel, cukrokkal, kipufogógázokkal, tisztító szerekkel stb., e közben az ezeknél összehasonlíthatatlanul kisebb terhelést jelentő vegyszermaradványoktól sokkal inkább félünk (habár tudjuk, hogy az emberi viselkedés sosem volt konzekvensnek és racionálisnak mondható). Vannak, akik annyira félnek, hogy inkább nem is fogyasztanak gyümölcsöt vagy zöldséget.

A vegyszerfrász az össztársadalmi bizalmatlanság tipikus fajtája, annak kifejezése, hogy nem bízom abban, hogy mások (vegyszergyártók, kutatók, mezőgazdászok, ellenőrző hatóságok, kereskedők) rendesen végzik a munkájukat. (A bizalmatlanság egyébként az egyik legfőbb méreg a társadalomra nézve.) A kereskedelemben kapható zöldségek, gyümölcsök fogyasztásával valójában nem nagyon vannak problémák e téren, egy kicsivel problémásabb lehet ebből a szempontból a helyi kistermelés (mert az ő áruikat nem nagyon ellenőrzi senki a vegyszermaradványokra).

Az EU-n kívül termesztett árukkal szemben egyébként én magam is egy kicsit bizalmatlan vagyok (néhol használnak olyan vegyszereket, amelyet Európában már több évtizede betiltottak) és a kisgyerekek számára én is inkább a bio-terméket javasolnám. Egészséges szervezetű felnőttnek viszont abszolút luxus a bio, mivel a szervezetünk a kevés vegyszermaradmányt könnyedén kiszűri, eddig még semmilyen kimutatható előnyét nem találták a biotermékek fogyasztásának. Ez kábé ugyanaz, mint hogy a legtöbben nem isszuk a csapvizet, viszont megvesszük helyette a szinte ugyanolyan minőségű palackozott vizet.

Ma már feledésbe merült, de tény, hogy a „híres” szocialista mezőgazdaságban anno nyomták a vegyszereket ezerrel, jóval károsabbakat a maiaknál, a műtrágyahasználat is indokolatlan mértékű volt, a vizeink tele voltak nitráttal a csapvizeket is beleértve. Régen tényleg szinte minden tele volt méreggel, nehézfémekkel, akkor nem aggódtunk, most a vegyszerek kevéssé ártalmasak és jobban kontrolláltak, mégis megy a rémhírterjesztés a neten. (Ja, régen nem volt net.) Így aki akar, az mindig talál elég ürügyet, hogy mért tartson ki az egészségtelen táplálkozás mellett.

A talajaink megóvása és „zöldítés”?

A régi, szoci mezőgazdaságban agyonműveltük a talajokat, sokkal erősebb volt a talajpusztulás a mainál – nem ritkán lemosta a víz vagy elfújta a szél a termőföld felső rétegét. Viszont még ma sem eléggé környezetbarát a jelenlegi szántóföldi termelésünk, pedig nagyon sok szenet lehetne visszakötni a talajokba, szerves anyag, humusz formájában. Például a régi mezőségi talajokban egy méter vastag humuszos réteg is volt helyenként, mielőtt szántóvá alakítottuk. (Nem biztos, hogy ezeket szántóföldként kellene használnunk, még ha a termőképességük kiemelkedően jó is.) Léteznek már a talajt kevéssé bolygató, szántás nélküli eljárások is, ezek a talajnedvességet is jobban megőrzik, bár nem működhetnek egy kaptafára, mert talajtípusonként és termőhelyenként a művelési igény eltérő lehet, a termesztett növényekről nem is beszélve.

A jó talajösszetétel megóvása és a vetésforgó csökkentheti a műtrágyaigényt, - bár olyan nem létezik, hogy csak kiveszünk a földből és nem adunk vissza tápanyagokat. (További alapkövetelmény, hogy az eljárás költséghatékony és jól technológizálható is legyen.) 

A „zöldítés” olyan uniós pályázati forrás, amely a fenntartható talajművelésre vonatkozik, és a gazdálkodóktól éppen azt kívánja meg, hogy kissé rugaszkodjanak el az egysíkú, kvázi-monokultúrás szemlélettől. Ha csak a járadékvadászatot erősíti, akkor csupán látszattevékenység lesz belőle.

Jó esetben viszont azokat fogja jutalmazni, akik hosszú távon is növelik a terület biodiverzitását (pl. méhek és más porzó rovaroknak nyújtanak élőhelyet), csökkentik a vegyszer és műtrágyaigényt, óvják a talajok szerkezetét. Nagyon sok módja van ennek, ami a pályázatokban figyelembe vehető, többek között megfelelő vetésforgó, elővetemények, a nagy táblák megtörése köztes vetéssel, tájelemek beiktatása stb., - mindez nyilván némi kreativitást igényel a gazdálkodóktól.

Kíváncsi leszek, hogy az ösztönzők működnek-e és a jelenleg uralkodó felfogást megváltoztatva, környezetbarátabbá teszik-e a jelenlegi nagyüzemi növénytermesztésünket. (Az állattenyésztést most hagyjuk, az eleve jóval nagyobb környezetterhelést jelent.)

A szintlépés persze nem csak a gazdálkodókon múlik, a közeljövőben például a vízgazdálkodás javítására alighanem nagy szükség lesz, egy fontos kormányzati feladat lehet.

 -------

Egy filozófiai kérdés: Mennyiben természeti lény-e az ember?

Mindezzel kapcsolatban felmerül egy olyan filozófiai kérdés, hogy az ember mennyiben természeti lény, és a válasz nem annyira kézenfekvő, amennyire az ókonzervatív/misztifikáló felfogás szeretné látni.

Egyetlen állat sem épít négyszög alakú lakóhelyeket (viszont minden jelentősebb emberi kultúra ezt tette). Egyetlen állat kicsinyének sem tart nem hogy közel húsz évig, de egy-két évnél tovább sem, hogy felnőjön és önfenntartóvá váljon. A sort további példákkal lehetne folytatni például azzal, hogy élelmet se nagyon termelnek az állatok saját maguk számára, vagy hogy az állati ösztöneink követését sem tartjuk sok esetben célszerűnek. Az ember nem egyértelműen természeti lény, viszont a természet része vagyunk, ezért alapelvárás, hogy tiszteljük a természetet és lehetőség szerint szeressük is.

A bejegyzés trackback címe:

https://ideo-logic.blog.hu/api/trackback/id/tr1615317216

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.