Ideo-logikák

Több okból sem érdemes a „gulág-szerű” viszonyok irányába mennünk

2020. január 21. - Tamáspatrik

Néhányan úgy tűnik, hogy nem bánnák, ha nálunk afféle gulág-szintű börtönkörülmények lennének. Lehet, hogy nem is lenne ez annyira nagy baj? Ők valószínűleg nem olvastak Szolzsenyicint, mert akkor meggondolnák jobban, hogy miket mondanak. A gulágoknak nevezett kényszermunka táborok hálózatát egyébként annak idején Sztálin hozta létre, hogy rabszolgák százezreivel biztosítsa a grandiózus építkezések munkaerő szükségletét, és egyúttal a potenciális ellenlábasaitól is meg tudott ily módon szabadulni.

A jelenlegi magyar börtönviszonyok természetesen nem hasonlíthatóak a gulágokhoz, nyilván ez erős túlzás lenne, a jó viszonyítási pont mindig az adott társadalom alsó rétegeinek életszínvonala, tehát mindig „helyi értéken” kell az összehasonlításokat megtenni és ilyen értelemben véve már a magyar börtönkörülmények is lehetnek néha gulág-szerűek. Nyilván a skandináv börtönviszonyok  az egyik végletet a dél-amerikaiak a másikat képviselik, az utóbbiról azok tudnának mesélni, akik valamiért belekeveredtek egy kábítószer-csempészési történetbe. Nyilván az sem jó, ha a börtönbeli viszonyok egy adott országban jobbak vagy hasonló szintűek mint a szegényebb rétegek életkörülményei és luxusbörtönök épülnek, mert ez esetben nincs a büntetések mögött elég elrettentő erő. Viszont az sem indokolt, ha sokkal rosszabbak, mivel a szabadságvesztés már önmagában is erős büntetés.

Most nem azzal akarok érvelni, hogy szegény szerencsétlen bűnelkövetők, hasadjon meg a szívünk értük, egy ilyen érvelés biztosan nem lenne túl népszerű. (Egyébként is ki az a bolond rajtam kívül, aki megpróbálna érveket találni a társadalom „söpredékének” érdekében?) Még annak ellenére sem népszerű egy ilyen érvelés, hogy mi is csatlakoztunk azon országok köréhez, akik lehetőség szerint el akarják kerülni azt, hogy a fogvatartottakat megalázzák vagy fölösleges szenvedéseket okozzanak nekik bármiféle okból. Inkább arról van szó, hogy igen kérdéses, hogy egyes vonatkozásokban a gulágokra emlékeztető viszonyok bármilyen szempontból is előremutatóak vagy célszerűek lehetnek-e.

Gondolok itt például arra, amit egyik jelentős írónk Lengyel József saját oroszországi élményeiből papírra vetett, nem ritkán a minden hájjal megkentek és a pszichopaták lesznek az egyedüli haszonélvezői a kíméletlen viszonyoknak. A börtönökben való fogva tartásnak pedig nem az lenne a fő célja, hogy egyfajta kiképző táborként működjön, ahol a rutinosak felkészítik a fiatalabbakat a különféle piszkos munkák elvégzésére. Épp ilyen okból ma már számos európai országban törekednek a börtönbüntetések csökkentésére, főként a fiatalok és nem-visszaesők esetében (a legsúlyosabb bűneseteket leszámítva persze). Feltételes szabadlábra helyezés mellett végzett javító-nevelő munkával és jóvátétel előírásával, elrendelt nevelők irányításával próbálják az elkövetőket afelé terelni, hogy kisiklásként fogják fel a tettüket és értelmes módon integrálódjanak a társadalomba. Nem biztos, hogy az a fő cél, hogy jól meg kell büntetni, hogy arról kolduljon…

Ezzel együtt is tagadhatatlan, hogy az elzárás nagyon sok esetben indokolt és hatékony eszköz lehet a bűnözés visszaszorításában, semmi problémám vele, viszont egy szinten túl már nem mindig célravezető. Sehol nincs annyi fogvatartott mint az USA-ban a lakosság számarányát tekintve, viszont annak ellenére, hogy a bebörtönzések leggyakoribb oka drogbűntett, ez semmit sem segített a kábítószerfogyasztás terjedésének megállításában. Ezen a ponton már lehet egy intuitív sejtésünk, hogy a világ működése nem olyan egyszerű, hogy ha elzárjuk a „rossz embereket” és a problémák jelentős része megoldódik. Ugyanis a bűnözésnek megvannak a sajátos gettói és a normaszegésre nevelő szubkultúrái.

De rendben, az is elképzelhető, hogy időnként több börtönt kell építeni vagy a meglévők némelyikét bővíteni, nyilván ennek elmaradásáról is szó lehet azokon a helyeken, ahol a fogva tartás körülményei helyenként már a gulágokat idézik.

Van még legalább két megfontolandó érvem e tárgyban, - ezek hangsúlyozottan megfontolandóak, mert szerintem sehova sem vezet az indulatok felszítása még a bűntettek esetében sem. (Jó persze van olyan ellenérv, hogy ezt most egy karosszékből írom, de ha most rabolták volna ki a lakásomat, akkor nem biztos, hogy így érvelnék. Másrészt viszont azzal nem foglalkozom, hogy ártatlanokat is bezárnak időnként, amit nem lehet teljesen kiküszöbölni.)

Az egyik az, hogy a bűnelkövetők között nyilvánvalóan vannak olyanok, akik régi sérültségeik miatt gyakorlatilag pszichiátriai esetek (bár a határvonalat nem könnyű meghúzni) és akikkel nem nagyon van mit kezdeni. Az elítéltek nagyobb részének a viselkedése ezzel szemben inkább a körülményektől függ, (alapvetően hajlamosak vagyunk alábecsülni a körülmények hatását a tetteinkre nézve), tehát ha megtalálják a saját helyüket, akkor hasznos állampolgárok lehetnek. Én igazából egyik fajta bűnelkövetőt sem ítélem el teljesen, mert úgy gondolom, hogy életkörülményeim szerencsésen alakultak hozzájuk képest és azt vallom, hogy „Ne ítélkezz, hogy ne ítéltess”. (Apropó: Hol vannak most vajon a nagy keresztény egyházak ebben a vitában, hol van az a bizonyos bűnbocsánat?) Vannak bőven, akiknek a szabadságvesztés már önmagában megfelelő lecke volt.

Az első kategória, a pszichológiailag instabilak elég nagy biztonsággal szűrhetőek, amihez az kell, hogy akiknek ez a feladata, azok ne egyszerű bürokrataként, hanem felelősséget vállalva, alapos munkát végezzenek. (Nem úgy mint ahogyan azt a győri gyermekgyilkosság esetében láttuk, ami miatt Novák Judit a bírókat tette meg bűnbaknak, nyilvánvaló politikai motívumokkal).

Végül a számomra örökös kérdés, hogy megengedhetjük-e azt, hogy a magyar társadalom, valamiféle extrém biztonságérzettől vezetve könnyű kézzel megbélyegezzen és kiszelektáljon embereket? Nem életellenes bűnökről van szó ez esetben, nekünk sokkal kisebb okok is elegendőek ahhoz, hogy az ítélkező énünket vegyük elő. Rendben, de az a helyzet, hogy sokaknak van vaj a fején és ha majdnem mindenkit kizárunk valamilyen alapon, akkor a végén alig marad valaki. Nem lesz munkaerő, aki dolgozzon.

Az államilag szervezett munkákban rendszerint tengés-lengés folyik, a közmunkára is ez a jellemző, de a börtönökben még inkább (ahol még drága pénzen őriztetni is kell a rabokat), mert minek törjék magukat, nincs motiváció. Viszont ha valaki megfelelő körülmények között töltve büntetését tanul és esetleg szakmát is szerez, akkor később hozzá fog tudni tenni ahhoz a bizonyos GDP-hez, nem pedig csak elvenni belőle. Mindezt figyelembe véve, ha sok embert elzárunk és embertelen körülmények között őrzünk az a társadalom egésze szempontjából nézve csak rövidtávon elővigyázatosság, hosszabb távú szemléletben inkább már hiba.

A bejegyzés trackback címe:

https://ideo-logic.blog.hu/api/trackback/id/tr6515419898

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Boycie 2020.01.22. 03:33:42

Az erőszakos bűncselekmények elkövetőit és a kábítószer kereskedőket ki kell végezni. Ezzel meg is oldottuk a problémát :)
(tudom én hogy "nem lehet" kivégezni, de néhány évtizede még a nőknek se lehetett szavazati joga, vagy a nyilvános buzulás nem volt cool, hanem bűncselekmény. Változnak a dolgok, majd jön a Sharia Európába is hamarosan, lejhet hogy előbb mint a karbonsemlegesség :) )

MAXVAL bircaman közíró · http://bircahang.org 2020.01.22. 05:54:46

Lenin hozta létre a gulág rendszert, nem Sztálin.

Drizari 2020.01.22. 08:48:27

Kényszermunkatábort a cári Oroszország működtetett Szibériában. Lenin szintén oda száműztette politikai ellenfeleit. A GULAG (Glavnoje upravlenyije iszpravityelno-trudovih lagere) munkatáborok rendszere Sztálin uralma alatt fejlődött ki. Fő célja a munkaerő-szükséglet kielégítése volt. A szovjetek tudatosan készültek a második világháború során elfoglalt területek lakosságának elhurcolására. 1943-ban létrejött a szovjet jóvátételi programot kidolgozó bizottság, ami ötmillió német kényszermunkás tíz éven át tartó rabszolgamunkáját vette tervbe. Ez a táborhálózat 350 főtáborból és körülbelül 4000 melléktáborból állt. Összesen mintegy 700 ezer magyar állampolgár került szovjet munkatáborba, közülük csak körülbelül 400 ezren tértek haza. Hazatérésük után a magyarországi titkosszolgálatok hallgatásra kényszerítették a lelkileg (sokszor testileg is) megtört embereket. (idézet vége)

chrisred 2020.01.23. 08:41:06

@Boycie: Csak éppen fordított irányban változnak. Pár évtizede még nálunk is volt halálbüntetés.