Ideo-logikák

Valódi irodalom sosem volt használható ideológiai harc eszközeként

2020. február 23. - Tamáspatrik

Manapság a közéletünkben annyira eluralkodott a hülyeség, hogy fáj annak, aki kicsit is igényes a logikus megfogalmazásokra, a fogalmi pontosságot is beleértve. ( „Pl. Székely vagyok, nem vagyok náci, mert a székelyek nem nácik.” -  Hogy lehet egy ilyen mondatot mondani?) A „kultúrharc” pedig ugyanannyira önellentmondásos annak idején a „békeharc”, amiről senki nem tudta hogy mit jelent. Magas szintű zenével mint Mozart vagy Beethoven zenéje sosem lehetett semmi ellen harcolni, ilyen célra legfeljebb primitív kis indulók lehetnek alkalmasak. Szerintem az egyetlen harc, ami valójában zajlik mostanában, és az erővonalak nem is feltétlenül a politikai szimpátiák alapján húzódnak (sőt a legtöbb emberben mindkettő megvan), az igényességre és világosságra törekvés küzd a primitív ösztönösséggel szemben. Kultúra és harc nagyjából kizárja egymást, alapból összeférhetetlen fogalmak.

A kommunisták sem találtak sosem igazán jelentős „kommunista” szerzőt, legfeljebb elővették Gorkijnak egy kevésbé jó, sematikus regényét (Az anya címűt) a jól sikerültekkel szemben. Az ötvenes években olyan magyar filmek mint a Lúdas Matyi vagy az Állami áruház osztályharcos céllal születtek ugyan, de az embereket nem ez érdekelte a filmekben, hanem a magyar színészek friss, a mondanivalót felülíró zseniális alakításai. A szocreál szobrok rosszak, giccsesek voltak, manapság másfajta ideológiai alapon születnek a különféle köztéri förmedvények.

Nem középiskolás fokon is lehetnek „kötelező” olvasmányok.

Az iskolai „kötelező olvasmányok” nagy valószínűséggel olyan könyvek lesznek, amiket a gyerekek utálni fognak, annyira motiválják őket mint egy foghúzás, ezért már el sem olvassák. Még ha párat is olvasnak belőle, akkor is teljesen mindegy, hogy miket írunk nekik elő, mert felnőttkorban nem fognak rájuk emlékezni. (Hiányzik ugyanis a tanulási folyamatban az emocionális töltet, azok a pozitív érzelmek, amelyek emlékezetessé teszik az olvasmányt.)

Érdemes lenne összeállítani egy listát olyan közéleti témájú regényekről, ezek filmváltozatairól és egyéb könyvekről, amelyek igazi klasszikusok, de sokkal inkább felnőtt embereknek valók mint gyerekeknek. Kormányzatban egy bizonyos szinten fölött én kötelezővé tenném ezek elolvasását.

Az alábbi tematika szerint lehetne csoportosítani:

Gulág és egyéb kényszermunkatábor . Lengyel József: Igéző vagy Szolzsenyicin: Ivan Gyenyiszovics egy napja (kisregények). Kicsit bele lehetne helyezkedni elítélt és fogvatartott emberek helyébe. Ha nincs is annyi ártatlan ember bebörtönözve nálunk mint Sztálin idejében, de mégis lehetnek és olyanok is akik inkább a körülmények áldozatai, nem pedig pszichopaták vagy szociopaták, az esetenkénti indokolatlanul szigorú körülmények pedig sokkal inkább az utóbbiaknak kedveznek. Létezik minden társadalomban egy minimum szint, amit biztosítani „illik” még a fogvatartottaknak is, az ezen való spórolás pedig az állami költségvetés szempontjából lehet ugyan üzleti érdek („börtönbiznisz”), de teljesen jogosnak azért nem mondható. (Elnézést a kissé sarkos, aktuálpolitikára utaló megfogalmazásért.) Egyébként a hadifogságról pl. ott van Örkénynek a Lágerek népe c. írása (visszaemlékezés), vagy ennek német megfelelője Hertha Müller: Lélegzethinta c. regénye.

Korrupció. Pl. Móricz Zsigmond: Rokonok. Hogyan darálja be a tisztakezű és jó szándékú fiatal hivatalnokot a rendszer és mi ebben a rokonok igényeinek a szerepe.

Arctalan bürokrácia. Kafka egyes művei vagy Gogol novellái jók erre a célra.

Hatalmi visszaélés: Ken Kesey: Száll a kakukk fészkére. Egy főorvosnő korlátlan hatalma a betegei fölött egy elmeosztályon. Kérdés, hogy ki az őrültebb, akiket zárt osztályon kezelnek vagy akinek teljesen a fejébe szállt a hatalom.

Bölcsességek. Marcus Aurelius: Elmélkedések. Aki igazi konzervatív gondolkodókat keres, azoknak ajánlom a sztoikus filozófusokat, köztük egy római császárnak az elmélkedéseit. A mérsékletesség, az arany középút és az alázatosság folytonos szem előtt tartása, ez jó esti olvasmány lenne bármelyik kormánytisztviselőnek. Az igazi, klasszikus értékek túlélték évezredek próbáját és semmit sem változtak. Ugyanígy természetesen ajánlható a Biblia: Az újszövetség. Ne csak másodkézből, mások értelmezésében és adott kontextusban ismerjük meg a bibliai szövegeket, hanem mi is lapozgassuk és fedezzük fel saját magunk is az ott leírt gondolatokat.

A leszakadt rétegek sorsa. Illyés Gyula: A puszták népe c. szociográfiája jut most az eszembe. A múlt század két világháború közötti időszakában a szolgák mindennapi életét írja le, a szolgalelkűség és a kiszolgáltatottság mélységeit lehet egy kicsit közelebbről megismerni. („Ne bottal üssön az úr, inkább kézzel.”) A leszakadt vidékek és leszakadt embercsoportok helyzetét és világképét is valamennyire ismernie kell egy politikai vezetőnek. Egyébként Móricz regényeiből is sok mindent megtudhatunk az egykori parasztságról.

A szovjet birodalom bukása. A legjobb szerintem a Nobel-díjas Szvetlána Alekszijevics: Elhordott múltjaink c. interjúkötete. Ennél jobban nem lehet bemutatni, hogyan élték meg az átlagemberek a Szovjetunió összeomlását, amihez képes a mi rendszerváltásunk szinte sétagaloppnak nevezhető. Vagy itt van A.  D. Miller: Hóvirágok c. könyve, az ezredfordulós orosz maffiaviszonyokról. (A hóvirágok a hóból tavasszal kibukkanó holttestek.)

A háború borzalmai. A hossza miatt riasztó lehet Tolsztoj: A háború és béke c. könyve, de nagyon sok jó és hiteles regény jelent meg ebben a témában, például Vonnegut: Az ötös számú vágóhíd vagy Hemingway: Búcsú a fegyverektől. A háború igazi arca nem túl hősies, kicsit segít megérteni, hogy mit éltek át a polgárháborús zónákból (például Szíriából vagy Afganisztánból) elmenekült emberek.

Határon túli magyar irodalom és kisebbségi lét. A múlt századi Délvidékről klasszikusnak mondhatók Gion Nándor regényei vagy a Felvidékről a Határ-eset c. regény. Az eltérő nyelv sosem volt akadálya a különféle nemzetiségek együtt élésének az etnikailag vegyes területeken. A kommunista iparosítás vagy a nacionalista uszítás voltak azok, amelyek nem helyi kezdeményezésként, hanem távolabbi központokból vezényelten forgattak fel mindent időnként. Andric: Híd a Drinán c. klassikusa a balkáni változata ennek, de a tanulságok ugyanazok.

Akár mit is mondanak a fanatikusok vagy a gumigerincű NER hivatalnokok a „kultúrharcról”, az ilyen szintű könyveknél nem szabad lejjebb adni akkor, ha  kultúráról beszélünk. Ne csak a gyerekeknek írják elő, hanem vezető köztisztviselőknek is, - akik persze a kötelezőeket el sem olvasták vagy már régen elfelejtették.  Nekik még sokkal inkább ajánlatos a fenti említett könyvek, vagy ezekhez hasonlók olvasása, esetleg a filmváltozatok megnézése, mert többsíkú gondolkodásra nevel és szélesíti a látókört, ami egy vezető beosztásban elvileg alapfeltétel.

A szűk látókörű ember a harcban és rombolásban tud csak gondolkodni

Emiatt ellensége a művelődés és az oktatás a destruktív harciasságnak. A beszűkült gondolkodásmód egy adott közegben elég gyakorinak mondható, az állami területeken gyakrabban (mert ott a munkahelyváltoztatás nem annyira jellemző, hiszen a bértábla egyébként is fix.) Nagyon sok területen az emberek belefásultan, rutinból dolgoznak és a legegyszerűbb számukra a központi utasítások lélektelen végrehajtása. Ha mindig ugyanazt végezzük, az könnyen kiégéshez vezet, ezért minden szellemi foglalkozású embernek szüksége van, hogy időnként friss, új impulzusokat kapjon és a szemléletét is kicsit megújíthassa. Ehhez az éves szabadság nem elegendő, hanem minimum több hetes, esetleg több hónapos képzésekre lehet szükség, csökkentett felelősséggel és munkaidő könnyítésekkel.

A kultúra, a könyvolvasás csak egy speciális esete egy általánosabb probléma kezelésének, annak, hogy a felfogásunk ne merevedjen bele egy fajta álláspont fanatikus védésébe, hanem meg tudjuk őrizni a rugalmasságunk és természetességünk nagy részét.

A bejegyzés trackback címe:

https://ideo-logic.blog.hu/api/trackback/id/tr3915487696

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

midnight coder 2020.02.23. 14:43:51

Az az irodalom ami az én értékrendemet képviseli nyilván az örök igazság, minden más pedig agitprop.

MAXVAL bircaman közíró · http://bircahang.org 2020.02.23. 15:31:57

Nem, pont ellenkezőleg.

A valódi irodalom sose önmagáért van, hanem szellemi vagy közéleti célt szolgál. Azaz FELHASZNÁLHATÓ ideológia harc eszközeként.

Tamáspatrik 2020.02.23. 21:42:53

@midnight coder: Ja, ha Schiff eljátszik egy Beethoven szonátát az nyilván nem éri el Mága Zoltán szintjét, a rendszer pénzbeli ítélete ez. Irodalomban is a lakodalmas táncdal szint lesz a menő hamarosan, ez való a népnek.

Tamáspatrik 2020.02.23. 21:44:14

@MAXVAL bircaman közíró: Ha nevetségessé akarja magát tenni, akkor felhasználható.
Ha igaz, hogy Isten ember saját képmására teremtette az embert, akkor az is igaz, hogy megvan bennünk a dolgok ELVÁLASZTÁSÁNAK képessége, nem pedig az összekeverésé, ami mostanában divat.

MAXVAL bircaman közíró · http://bircahang.org 2020.02.24. 05:48:21

@Tamáspatrik:

Az önmagáért való művészet modern eszme, s a valóságban ma is marginális.

Miért kellene elválasztani azt, ami összetartozik?

Mondjuk miért kellene azt mondani, hogy Orwell Állatfarmja jó könyv, s aztán nem észrevenni a politikai üzenetét?

MAXVAL bircaman közíró · http://bircahang.org 2020.02.24. 05:56:56

@Tamáspatrik:

Ez egy népszerű tévedés.

Minden korban volt elit és nép a művészetben.

Róma aranykorában is így volt: az átlagember nem Ovidiust olvasott, hanem pajzán történeteket az istenekről. S nem színházba járt színdarabokra, hanem cirkuszba gladiátorcsatára.

S a pénznek mindehhez sok köze nincs. Az aranykori Rómában is sokkal gazdagabb volt egy gladiátor bajnok, mint egy színész.

A Mága-félek meg abszolút hasznosak: mert leviszik a nép közé, érthetőbb verzióban a magas művészetet. Ők valójában a magas művészet részei, de átlépnek a nép közé.

Tamáspatrik 2020.02.24. 20:46:41

@MAXVAL bircaman közíró: Jó könyv az állatfarm egy bizonyos kontextusban, ez igaz. Viszont írt jobbakat is Orwell, általánosabb értelműeket. Az igaz, hogy sötét diktatúrában néha ellenméregként is használható egy politikai töltetű jó könyv.

Tamáspatrik 2020.02.24. 20:50:40

@MAXVAL bircaman közíró: Szerintem a magas művészetet is lehet lealacsonyítani és egy alacsonyabb szintűt pl. operettet is felemelni, ha jól csinálják. Ízléssel és tehetséggel műfajtól függetlenül, sőt jobban is célba talál a nagy közönségnek ismerős nyelven. Az elválasztást úgy értem, hogy nagyon nem vagyok híve a művészet átpolitizálásának, egy bizonyos szinten túl, mert meghal a művészet a politika szoros ölelésében.

MAXVAL bircaman közíró · http://bircahang.org 2020.02.25. 05:46:45

@Tamáspatrik:

Azaz magadnak mondasz ellent. A valódi irodalom mindig ideológikus volt.

MAXVAL bircaman közíró · http://bircahang.org 2020.02.25. 05:47:44

@Tamáspatrik:

A nem politikus művészet nem ér sokat, hiszen nem mond semmit. Ki akarna semmitmondó művészetet?