Ideo-logikák

Hogyan lépjünk fel a nagy egó ellen?

2020. július 04. - Tamáspatrik

Mindenki számára ismerős tipikus helyzet az, például egy munkahelyen, amikor valaki el van szállva magától, jellemző módon minden mondata arról szól, hogy „én” és „csak én”, mindenki mást mélyen leszólva a háta mögött. Annyira túljátssza a szerepét mint egy rossz ripacs, mégis a leggyakoribb eset, hogy senki nem jelzi az illetőnek, hogy vegyen vissza. A háttérben gyakran az lehet, hogy megszűnt valamiféle gátlás, ami visszatartotta attól, hogy az egoizmsua túlságosan felszínre törjön, hogy túl sokat okoskodjon és mindent a saját szemszögéből legyen csak képes szemlélni. A leggyakoribb az, hogy nagyon sokáig senki nem szól neki, nem ad visszajelzést, pedig legalább három féle módon lehet tenni az ilyesmi ellen. Megjegyzem, hogy itt nem is annyira azzal van gond, amit az illető tesz (álbalában szorgalmasaan dolgozik, bár hajlamos túllépni a hatáskörét és mások munkájába is beleavatkozni), mint inkább a stílusával, amivel rontja a munkahelyi légkört, vagy a családi, egyéb közösségi légkört.

A keményvonalas (diktatórikus) fellépés

A nagy egóval szemben egy másik, még keményebb egó, leginkább a főnöke teheti meg ezt, bár nem kizárólag. Kemény verbális agresszióval a gyenge pontot, a legkisebb hibát erősen betámadni, a verbális pofonok a túlpörgött illetőt egy időre leállítják, magába szállásra kényszerítik. Hátránya ennek az eljárásnak, hogy igazságtalannak fogja érezni, hogy „ő mindent megtesz”, de „nem érti meg senki” a törekvéseit, nem támogatják, sőt még keresztbe is tesznek neki. ("Jaj én szegény.")

Az ilyen pofonok egyébként az életben nem ritkák, amikor naivak voltunk és nem eléggé körültekintőek mindannyian kaptunk már pár kemény leckét a sorstól, amit akkor és ott igazságtalannak éreztünk, később átgondolva már valószínűleg kevésbé.

Baráti beszélgetés

Ha a kapcsolat az illetővel legalább jó haveri szintű, akkor megfelelő időpontban és módon elmondható neki jól becsomagolva, hogy a fordított evolúció útján jár (majmot csinál magából). Úgy gondolom, hogy kötelessége is erre legalább kísérletet tenni azoknak, akik az adott munkahelyen a legközelebb állnak hozzá. (Sőt, van egy olyan helyzet is, amikor a barátunk szenved valaki agressziójától, ilyenkor is meg kell keresni az illetőt és megpróbálni elmondani neki, hogy mit vált ki a másikban, mert nem biztos, hogy ő maga ennek teljesen a tudatában van. Én is megköszöntem volna, ha egy adott helyezetben valaki x évvel ezelőtt így tesz.)

Ennek az eljárásnak két hátránya van, az egyik, hogy nem mindenki tudja megfelelően jól megfogalmazva, pontosan elmondani, hogy min kellene változtatni. A másik, hogy megvan a sértődés veszélye, a kritika általában megterheli a kapcsolatot. És persze akad olyan helyzet is, amikor senki nincs az illetővel eléggé jóban, vagy nem érzi meg, hogy mikor kellene beszélni egy olyan problémáról, ami mindenkit zavar.

Egyből reagálás, asszertivitás

Akik erre képesek, azoknak az egyéniségéből fakad az, hogy azonnal és határozottan lereagálják az eseményeket. Ehhez egyből fel kell tudni ismerni azt, hogy mi van a közlési szándék mögött, és bátran, határozottan pár szóval visszautasítani. Ez ahhoz hasonló, hogy ha valaki a küzdősportot annyira mesteri szinten gyakorolja, hogy egyből megérzi az ellene irányuló, vagy őt is fenyegető hatást, bár ez esetben is inkább verbális szintű agresszióról van szó. Addig nem agresszív, amíg a másik nem ad rá okot, amikor ez megtörténik, akkor viszont hideg fejjel visszatámad, és nem is variálja túl a dolgot. A hátránya ennek a módszernek, hogy az egoista csak az asszertívan fellépő illetővel szemben fogja vissza magát jobban, másokkal szemben ugyanúgy drámázik és játssza el folyamatosan a nagy halált. Minél többünknek meg kellene ismerni ezt a fajta technikát és gyakorolni a verbális szellemi önvédelmet, ha a helyzet rákényszerít minket. Tudatosság, jó helyzetfelismerés és szellemi frissesség is szükséges hozzá.

Ami pedig a leggyakrabban történni szokott

Ami a legtöbb helyen megy, hogy igyekszünk nem tudomásul venni ezt a fajta viselkedést. Vannak akiket zavar a hangos feltűnősködés, de olyanoknak, akinek túl kevés a munkája akár még szórakoztató is lehet. Ha belegondolunk, nem sok tisztelet van ilyenkor bennünk, mert nem tartjuk vissza a másikat attól, hogy hülyét csináljon magából (és egyúttal belőlünk is persze). Az biztos, hogy az igazi jó csapatmunkát gátolni fogja már eleve az is, hogy csak a saját szemszögéből képes nézni a dolgokat. Nálunk a legtöbb helyen az agresszív ember jól tud érvényesülni, a legtöbben úgy viszonyulnak hozzá, hogy miért pont én legyek az, akik le akarja állítani, ez a „mért pont én” mentalitás eléggé általános, mindenki szeret visszahúzódni a saját kis csigaházába, ha megteheti és a konfliktusos helyzeteket kerülni.

Lehet persze, hogy marad szurkálódás, célozgatás, és egyéb kicsinyes játszmák, amik megint nem fogják erősíteni az együttműködést a cégen belül. Ennek nem csak egy olyan hátránya van, hogy nem viszi a dolgokat előre és megmarad egy egészségtelen helyzet, amikor igazán őszinte kommunikációról nem lehet beszélni, hanem az is, hogy néha egy idő után „felrobbanhat”. Túl sok kis tüske és elfojtott sérelem maradhat meg, ami ha nincs mód a helyzetből való elmenekülésre, akkor hirtelen kirobbanhat belőlük.

Társadalmi szinten is ugyanaz van mint kicsiben, nagy csoportok nem képesek az önérvényesítésre, hanem csak tűrnek, ilyenkor (ha a helyzet úgy alakul és ezt lehetővé teszi) lázadások, forradalmak törnek ki. Ezek többet ártanak mint használnak, mert nem nagyon lehet megmondani, hogy az utcára vonulók mit akarnak, ezen a ponton túl már késő, leginkább csak tiltakoznak és igyekeznek rombolni azt a rendszert, amiben nem voltak képesek a saját érdekeiket megfelelően képviselni és védeni.

Az egészséges szintű agressziót és érdekvédelmet nem nagyon tanuljuk meg az iskolában sem és minták is alig vannak erre, ezért még a mindent átszövő, brutális korrupciót is inkább eltűrjük azért, hogy mások megtegyék helyettünk. Pontosan ez van ma Magyarországon, az agresszió és érdekvédelem teljes mértékű átruházása az államra.

Egyébként az iskolában még olyan alapvető dolgokat is megtanulhatnánk, de nem tanuljuk, hogy milyen szempontok alapján választunk barátokat, párt vagy házastársat magunknak, és hogy milyen különbségek vannak ezek között. Azt hisszük, hogy egyéni szempontjaink vannak, amik ránk jellemzőek, pedig egy frászt. A legtöbb esetben nem tudatos, ösztönös módon mérjük fel egymást és hozunk döntéseket, és amik alapján döntünk abban nem nagyon különbözünk egymástól…

A bejegyzés trackback címe:

https://ideo-logic.blog.hu/api/trackback/id/tr9915981062

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2020.07.04. 14:23:20

Az a legszebb, amikor egy ilyen nárcisztikus alakból lesz a főnök, ami nem is olyan ritka...