A középkori társadalom merev társadalmi hierarchiáiban állítólagosan létezett az udvari bolond szerepe, amire azért volt szükség, mert a despotikus viszonyok között senki nem merte nyíltan megfogalmazni a véleményét, vagy kimondani akár teljesen nyilvánvaló dolgokat. Hasonló a helyzet most is Magyarországon, amikor a szakértelem helyét átvették a politikai szempontú döntések, ezért a szakértők csak óvatosan fogalmaznak. Mindenki lavíroz, igyekszik okosan pozicionálni magát, mert nem akar sem a mostani sem egy esetleges következő rendszerben megbélyegezetté válni.

A magyar közélet annyira toxikus, hogy aki folyamatosan ott tartózkodik, nem ússza meg a károsodást, kivéve ha van egy mentális tréner, pszichológus esetleg lelkész, aki segít ezt lekezelni. Verbális agresszió, önkény, konformitás elvárása, szervilitás, belterjesség, egoizmus, a saját vélt igazunk mindenáron való védelme – ez mind jellemző nálunk, persze máshol is, de valószínűleg nem ennyire súlyos formában.

A távolságtartás egy racionális magatartás manapság, és jó ha az emberen nincs ott a nyomás, hogy mindenre azonnal reagáljon, mert a „gyors gondolkodás” mint tudjuk, tele van hibával, az ún. lassú gondolkodás az, ami minőségileg más szint. Emiatt sem tartom jónak a szájkarate műfaját, az tényleg a különféle trollok, vagy troll szintű emberek etetésére való.

A troll a gonosz kis törpének felel meg, aki azt élvezi, hogy bajt kever, ott éli ki magát, ahol tudja, ő a kommenthuszár. A blogger is többnyire névtelen, mert aki nincs jelen a médiában és aki nem médiaszemélyiség, annak a neve nem számít, de egy jóval más szint mint a primitív kis troll, hiszen már van valamilyen világképe, komplexebb látásmódja, perspektivikus szemlélete. Motivációja is egészen más. (A blogbejegyzések között is akad persze trollkodás, de a kommentek közül is vannak olyanok, amelyek önálló cikként is megállnák a helyüket.)

Amely pontokon a profik csődöt mondanak, akár óvatosságból, félelemből, akár szűklátúkörűségből eredően, ott szükség van amatőrökre, méghozzá olyanokra, akik hobbiként fogják fel, amit csinálnak, náluk megélhetés, brand, egó nem játszik, viszont ha az információforrásaik elég jók és megfelelően képzik is magukat különféle irányokban, akkor az ő hozzáadott értékük az egyéni látásmód, az újszerűség és a szintézis lehet. Főként ha már sokszor bevitték őket az erdőbe, akkor nehezebben fog velük előfordulni, hogy nem látják a fától az erdőt, ami nagyon specializált szakemberekkel gyakran megesik, vagy azokkal is, akik benne vannak a mindennapi élet sűrűjében.

A kívülállótól kapott kritikát (azt kell nézni mit mond, nem hogy ki mondja) mindig nehéz megemészteni, de aki erre egyáltalán nem képes, az nagyon el van szállva magától.

Az egyébként egy hibás logika, hogy „mert a régi rendszerben is” – mi alapján választjuk azt mércének? Ha tudok egy velejéig korrupt gazemberről, az megfelelő hivatkozás nekem arra, hogy én is az legyek? Az első látásra jogosnak tűnő viszonyítási pont mégsem jogos, ami a egyébként demagógia egyik fontos ismérve is. (Magunkat is becsapjuk ezzel, nem csak másokat.)

Azt is vegyük figyelembe, hogy teljes pártatlanság nem létezik, annyira másfajta értékrendszerek, látásmódok, életmódok, ösztönök és félelmek vannak, hogy szerintem nincs olyan ma, aki mondjuk a Magyar Nemzet és az Index cikkeit is egyformán tudná kezelni. Mostanában mondtam egy ismerősömnek, hogy ismerjük el, hogy van köztünk egy törésvonal, ne próbáljuk elhazudni, így legalább lesz mód áthidalni. (Van olyan sík, ahol könnyebb kapcsolódásokat találni, a politika tipikusan nem ilyen, mert akárhogy szépítjük is, mégis alapvetően a hatalomról szól.)

A destruktív kritikához képest a különbség ott rejlik, hogy a másfajta értékrendszer eredményeit el kell tudni ismerni. Ami számomra ideális az a közös gondolkodás és műhelymunka, látni ennek olykor a nyomait, például ha különféle kiindulópontok hasonló eredménye vezetnek. A hangsúlyok persze eltérőek, de a helyzet ahhoz hasonló, amikor az étel beltartalma azonos, csak a fűszerezettsége más.

Az a fajta nyomás, hogy ne menjük el a dolgok mellett csak úgy, a szólás felelőssége rajtam is megvan, főleg ha mások ezt nem teszik meg.

Itt van például az, hogy az akadémia most már a Fidesz hivatalos véleménye szerint is gyakorlatilag „sztálinista intézmény” (!). (Többen kimondták már, cáfolat pedig nem érkezett.) Azért az, mert simán kommunista már nem lehet, az a szó már foglalt a mérsékelt kozverzatívtól a szocdemig terjedő irányzatokra a Fidesz szótárában. Most hirtelen szegény akadémia „sztálinistává” vált, ami ugyanaz mint régen a pápai átok, törvényen kívülivé vált, bárki kirabolhatja.

Én mindig azt ugattam, ami szerintem egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy a putyinizmus, trumpizmus, orbanizmus mind egy tőről fakadnak, az ideológiai céljaik teljesen hasonlóak, feudális önkényuralmak felé mutatnak. Ezzel a látásmóddal nem lehet pártatlannak lenni, mert vagy úgy döntök, hogy jó nekem a feudalizmus vagy pedig azt, hogy nem elfogadható rendszer.

Van azért pozitívabb fejlemény is a közéletünkben, amit lehet értékelni, például a középszintű magyar érettséginek is szükségszerűen vannak politikai vonásai, de ezek most nem annyira tragikusak.

Igaz, hogy konzervatív szellemiségű lévén az indokoltnál nagyobb hangsúlyt fektet a lexikális tudásra és a magyar klasszikusokra. Viszont volt két olyan feladata, ami nálam pozitív érték, mert a családcentrikusság felé orientál, még ha rejtett módon teszi is ezt. Az első feladat a névadásról ráadásul praktikus ismereteket is ad (például, hogy kerüljük el a hülyén hangzó neveket, amit a gyerek egész életében utálni fog). A másik az Örkény novella, aminek a legfőbb tanulsága, hogy csak az utódaink által tudjuk biztosítani életünk maradandóságát.

Szóval a „bolond” a no-name az, aki társadalmi kötöttségek nélkül beszélhet, nem futva meg a tiszteletköröket, viszont cserébe nem két forintos, hanem ingyenes ötleteket is ad, miközben megpróbálja megőrizni a józan eszét egy olyan társadalomban, ahol az emberek között egyre több a nyájszellemet követő idióta, a megszállott fanatikus, és annak is utána kellene nézni, hogy a mai társadalom hogyan terheli meg az emberek pszichéjét, aminek hatására egyre őrültebb, irracionálisabb dolgokat mondanak.

A gazdasági élet sokféle területre oszlik, ezekről summásan csak annyi mondható el, hogy három éve gyakorlatilag nem fejlődtek. Ennélfogva érdemes megvizsgálni és megvitatni, hogy az egyes területeken léteznek-e egyáltalán valós fejlesztési törekvései a kormánynak.

1.Budapestet nem akarják fejleszteni, de az önkormányzatokat se nagyon

Orbán kimondta, hogy Budapest már szerinte elég fejlett, a kormány nem támogatja,- annak ellenére, hogy mondjuk Béccsel, Prágával szemben ez az összehasonlítás nem áll meg, sőt úgy tűnik, hogy a fővárosunk a leamortizálódás felé halad. Viszont az önkormányzatok nagy részénél is komoly megszorítások történtek, az állami beruházások sok helyen megálltak. (Az önkormányzatiság fogalma eleve ütközik is a mindent központosítani akaró hivatalos ideológiával.) A kis településeken egyszerűen nem nagyon van sok értelme fejleszteni, lehetne persze lomb nélküli korona sétányokat építeni vagy további stadionokat, de az ilyen beruházások már eddig is csalóka módon növelték a GDP-t. Szintén megállt a tömegközlekedés fejlesztése, a jelenlegi szint fenntartása is kérdésessé vált.

Viszont olyan helyeken osztogat pénzeket, ahol nincs fejlődési potenciál, például a falusi kocsmák most kapnak pár milliót, amiből egy évig valahogy ellesznek, de utána megint bezárhatnak, mert nincs igény a szolgáltatásukra.

2.Kérdéses, hogy az élelmiszertermelést, kereskedelmet és általában véve a fogyasztást akarják-e fejleszteni

Az árréstop nem kedvez az ezeken a területeken dolgozó vállakozásoknak, legalábbis nem segíti elő, hogy fejlesszenek és beruházzanak. Sőt az árréstoppos termékek köre egy primitív fogyasztási szerkezetet ösztönöz, aminek szélsőséges példája, ha a liszt olcsó, akkor otthon sütögetnek kenyeret, ami egy nagyon alacsony óradíjra jön ki, nem termelékeny és a fajlagos energiaigénye nagyobb is, ez igaz bármilyen esetben, amikor az önellátást ösztönzi a kormány. Ennél nagyobb problémát jelent a gazdasági bizonytalanság, ami gyakorlatilag minden nem NER-es kézben levő gazdasági szereplő magántulajdonát, üzletét érinti.

3.A nyugdíjak vásárlóerejét sem akarják növelni, ami megint visszafogja a gazdaságot

Tegyük fel, hogy a KSH az inflációszámítással nem manipulál és a közölt adatok valósak, bár szerintem 1-2 százalékot évente elcsalnak, aminek a nyugdíjasok isszák meg leginkább a levét. De ha a számok valósak is lennének, akkor is létezik olyan, hogy életminőség javulás vagy erre való törekvés. Ez úgy jelenik meg, hogy a nyugdíjas azt hallja, hogy mondjuk az olívaolaj egészéges, ezért kevesebb szalonnát fog enni és inkább több olívaolajat használ. A KSH a szokások változását észlelve általában módosítja a fogyasztói kosarat, esetünkben növeli az olívaolaj súlyát és csökkenti a szalonnáét, viszont az nem fog megjelenni a számításban, hogy a nyugdíjas a drágább élelmiszer miatt összességében többet költ. A nyugdíjak vásárlóereje azért csökken, mert egyre magasabb életminőséghez kellene őket kalibrálni: pl. légkondi felszerelése, nyílászáró csere, hogy konfortosabb legyen a lakás vagy táplálékkiegészítő használata, hogy fitt maradjon stb., nagyon sok olyan dolog van, amik régebben nem voltak, de ma már eléggé elterjedtnek számítanak.

4.Egészségügy, oktatás és kultúra helyett sport

Az egészégügy fejlődésének iránya is kérdéses (inkább visszafelé halad, sok helyen igen tragikus a helyzet), oktatás helyett ideológiai nevelés folyik, a kultúrát pedig csak ott támogatja, ahol ideológiailag vonalas, kormányközeli művészek vannak, és mivel a művészek nagy többsége nem azért dolgozik, hogy kormánypropagandát toljon, ezért az is folyamatosan leépül. A konzervatív felfogás alapján ezeknek a finanszírozása nem az állam, hanem az egyén feladata. Mivel a rászorultsági alapú szociális támogatások mindig nagyon alacsony szinten voltak, már inkább az a kérdés, hogy mire költ az állam egyáltalán.

A sportra áldozza az állam nemzetközi összehasonlítás szerint a legtöbbet, a helyzet azonban igen kínos, mivel az élsport területén járadékvadász, élősködő rétegek jöttek létre. A tömegsport támogatása már inkább indokolható, bár valamivel kevesebb pénzből az is megoldható lenne.

5.Lakásépítések is visszaestek

Az állam nem épít bérlakásokat, viszont az egyéni lakásépítések is az egyszerű mezei polgár számára megfizethetetlenek. A politikai célokkal adott állami kedvezmények annyira megdrágították az építkezéseket, hogy az átlagosnál jóval nagyobb jövedelem szükséges ahhoz, hogy valaki belevágjon ilyenbe. Drámaian bezuhant az utóbbi két évben a lakásépítések száma, ami egyébként is végig alacsony szintű maradt az Orbán kormány idején. Ez nem lenne olyan gond, ha közben a felújítások és korszerűsítések aránya nagyon megnőtt volna, de ezt is csak a kistelepüléseken támogatja az állam, a természetes elvándorlási folyamatokkal szemben dolgozva.

6.Az ipari cégek nem fejlődtek, jönnek a zárvány külföldi multik?

A nem megfelelő támogatási rendszer miatt a bőséges EU és egyéb támogatások kevésbé jól hasznosultak, ezért az ipari cégeink termelékenysége összességében alig fejlődött az utóbbi időben, emiatt is kevéssé versenyképesek, aminek látható jele a termelés és export visszaesése. (Ez felveti a kérdést, hogy mennyire hiányoznak most az EU támogatások, hogyha a felhasználásuk hatékonysága eleve sokkal gyengébb volt mint például a lengyeleknél.)

Jönnek majd most az olyan zárvány kínai beruházások, amik szinte mindent maguk biztosítanak és a termelésük eredménye inkább csak statisztikai értelemben fogja húzni a magyar gazdaságot. Lenne még olyasmi is, hogy környezetvédelmi és energetikai hatékonyságot, vagy energetikai függetlenséget erősítő beruházások, ezek léteznek is tényleg, de csak szavakban vagy papíron.

7.Gyurcsány és 2010 szelleme is visszaköszön

Medgyessi és Gyurcsány kormánya anno megalapozatlanul szórta a pénzt, amit méretes bukta követett, és most ahhoz hasonló volt az ábra a 2022-es nagy osztogatás után. 2010-ben volt még egy olyan alapvető szkepticizmus a pénzügyi válság után, hogy úgyis teljesen újra kell tervezni a jelenlegi modellt, és a bizonytalan gazdasági környezetben három évre meg is állt a gazdaság fejlesztése. Később szerencsére sikerült a stabilitás előnyeit kihasználva egy jobb pályára állítani a gazdaságot.

Most is azonban itt a kérdés: Hova lett a sok pénz, mi történt a rengeteg állami bevétellel? Ez nem egy költői kérdés, a pénzek nyomon követése többé-kevésbé lehetséges, mindenesetre úgy tűnik, hogy (kissé az USA példájához hasonlóan) a haszon nagy része nálunk is a felső 1%-nál csapódott le, mindenesetre nem forgott vissza megfelelő módon a magyar gazdaságba.

A költségvetési hiányunk még úgy is magas szinten ragadt, hogy az állam teljesen visszafogta a kiadásait, ez tényleg magyarázatra szorul.

8.Nem minden a kormány hibája, hanem a közfelfogásé is – viszont arra is hatással van a kormány

A közfelfogás persze mindebben benne van, hogy az ország évek óta gyakorlatilag egy helyben áll és szinte csak a turizmus az, ami jelenleg egy fejlődési pályán halad, és ez önmagában nem fogja tudni megoldani a gondokat. A komány azért hibás ebben, mert folyamatosan olyan témákat tart napirenden, amik nem segítik a fejlődést vagy inkább ellene hatnak.

9.Nyugatellenesség és gonosz multik

A kormány nem csak nyíltan hirdet dolgokat, hanem sugall is, ami úgy működik, hogyha egy időben különféle, negatív érzéseket kiváltó (egyébként demagóg) témákat tartunk napirenden, akkor azt úgy érzékeljük, hogy összefüggnek. Például a Hunyadi film, ami számos erénye ellenére mégis csak tartalmaz egy erős politikai töltést: a „nyugat” mint mindig, megint magára hagy minket, mi vagyunk a kultúra utolsó bástyája. Ezzel egy időben pedig napirenden tartani a pride ügyét, a kábítószerfogyasztás problémáját – napnál is világosabb tehát, hogy minden rossz nyugatról jön. (A háborúval való riogatás is rátesz még erre.) A mi helyünk keleten van, itt az ideje egy új vasfüggöny építésének, jöhet egy belarusz model, vagy akár jöhet a feudalizmus, amikor a jóságos nemes ember majd „mindentől is megvédi” a jobbágyságát.

A pragmatikus érvelés egyszerűségre, gyakorlatiasságra, célszerűségre törekszik, mindenesetre nem esik túlzásokba. A lenti érvek egy része lehet ugyan vitatható, de csak szigorúan pragmatikus módon.

1.Ukrajna EU tagsága: Túlbeszélt történet, hiszen a Tisza szavazásán is csak 58% támogatta, ami nem túlnyomó többség, a Fidesz szavazók esetében az ellenzők lehetnek sokkal többen, más ellenzéki pártokat is megosztja ez a kérdés. Másodsorban amiatt is tárgytalan, mert a csatlakozási folyamat hosszadalmas, évtizedben mérhető, harmadsorban pedig egyetlen ország is blokkolhatja, ha nem tudnak kölcsönösen egyezségre jutni. Negyedsorban amíg nincs békekötés, addig értelmetlen a kérdés felvetése is.

2.Két- és háromgyermekes anyák adómentessége. Először is a kormány úgy jelentette be az intézkedést, hogy a parlament még meg sem szavazta, ami szabálytalan egy ekkora hordejerű döntésnél. Másodsorban alkotmányellenes a nemi megkülönböztetés miatt is és amiatt is, mert visszamenőleges érvényű, tehát egy ötven éves nő, hiába szeretne, már nem fog tudni szülni. Harmadsorban bérfeszültséget okoz két munkatársnő között, ha az egyiknek csak egy gyereke van, a másiknak kettő, holott a babaváró, csok és egyéb kedvezmények már most is sokkal jobban támogatják a többgyerekeseket. Negyedsorban a cégek majd figyelembe veszik a különbözetet és megpróbálják majd lenyelni. Ötödsorban ez gyerektelenségi adónak is felfogható, hiszen valakitől be kell tudni szedni. Hatodsorban a demográfia témát felfújtuk, hiszen egyik oldalon nézve jó, hogy csökken a népesség ökológiai szempontok miatt, az automatizálás miatt egyre kevesebb munkahelyre van szükség és minden országban vagy csökken a népesség, vagy a növekedés üteme esik egyre inkább vissza.

3.Nyugdíjrendszer: Nem annyira rossz a mostani, mert ellentmondásosan érvelünk amikor azt mondjuk, hogy nem lesz fenntartható. (Teljesen függetlenül attól, hogy a következő húsz évben mennyi gyerek fog születni.) Másrészt viszont reklamáljuk, hogy csak az inflációkövetéssel indexálják. Szerintem nagyjából ez rendben van, mert a tapasztalat azt mutatja, hogy az idősebb korban az emberek igénye lecsökken, például 80 év felett már kevesen utazgatnak, a lakásukat is kevésbé tervezik felújítani. A nyugdíjszámítást senki sem ismeri (igazából én is csak azért, mert utánanéztem), így például a nettó jövedelemből történik, de a bruttó alapján kellene, mert abból fizetjük a járulékot is. A nők 40 egyértelműen diszkriminatív, alkotmányellenes.

4.Élelmiszerárak: Az olcsó élelmiszerekhez való hozzájutást minden fejlett ország kormánya biztosítja valamilyen módon. Az árréssapka is ennek egy megoldása, de szakmailag nem indokolható, hogy mért pont 10%, (ami nem is annyi igazából, hanem jóval kevesebb). Hogyan számították ki, talán matematikusak az urak? Lehetne éppn 9,75 vagy 11,2 is. Mindig jön egy újabb igény, hogy még több áruféleségre terjesszük ki, ez az argentinizálódás folyamata, ott van ehhez hasonló rendszer tömérdek árucikkre. Eredményét tekintve nem old meg semmit, csak a káoszt növeli a gazdaságban, tehát nem egy követendő példa. (Nem pragmatikus érv, ezért nem ide tartozik, hogy a magántulajdont nem tartja tiszteletben az a felfogás, ami megszabja, hogy milyen vállalkozás milyen haszonkulccsal működhet.) Addig megy ez majd nálunk, amíg a NER át nem veszi a nagy élelmiszerláncokat, utána változni fog a szemlélet. A gyümölcs és zöldség ÁFA mentessége a nyugdíjasoknak ugyanilyen észszerűtlen,hiszen ha valami 60 évig nem evett sok zöldséget és gyümölcsöt, most sem fog többet. Ez azt segíti, hogy lényegében a mostani akciós zöldségeket és gyümölcsöket a nyugdíjasok kapják meg, viszont akik eddig vásárolták nagy mennyiségben, lévén az egészséges életmód hívei, és szinte csak az akciósat tudták megvenni, náluk most majd lesz egy 25%-os áremelkedés.

5.Drogtörvény szigorítása: Ha más országok tapasztalatai szerint ez az irány jó, akkor nálunk is fog működni, ellenkező esetben aligha. Az USA-ban tele vannak a börtönök drogkereskedőkkel és felhasználókkal, de mégsem sikerült célt érni, ezért kétségeim vannak, hogy a szigorítás meghozza-e a kívánt hatást. A drog annyiban más mint az alkohol, hogy jóval antiszociálisabb tevékenység, emiatt is piros posztó és zéró tolerancia a kormányunk részéről, ettől függetlenül ténylegesen komoly társadalmi probléma, csak lehet hogy túl összetett ahhoz, hogy önmgában egy szigorítással visszaszorítható lenne.

6.Gazdasági haszon EU-n kívüli nagyhatalamakkal folytatott kapcsolatokon keresztül. Ebben látok fantáziát, hogy megfelelő lavírozással lehetünk egy második Írország, bár a számok az ő esetükben becsapósak, mert papíron az egyik leggazdagabb ország az EU-ban, de az életszínvonaluk ezt nem tükrözi, mivel nagy cégek székhelyei vannak náluk és mutatnak ki óriási profitokat, ami viszont nem náluk realizálódik. Ezzel együtt mi jelenleg elég jól lavírozunk, mert sokat nyerünk az orosz olajon, nyerhetünk valamit a kínai beruházásokon, jöhetnek ide szaúdi és egyéb pénzes befektetők is. Nagy kérdőjel az USA-val való kapcsolat, ami ha kormányszinten jó is, de hogyan lesz realizálható gazdasági téren.

7.Külpolitika: Nem tudom, hogy mért nem beszélünk erről sosem, hogy a kormányunk milyen orientációt folytat, milyen lépéseket tesz meg és ezek mennyire észszerűek. Én úgy látom, hogy ha egy nagy háborúból teljesen ki is maradunk szerencsére, azért ott ólálkodik még néhány másik, például senki nem érti az egyszerű halandók közül, hogy mit kerestek magyar katonák Csádban, vagy a TEK Boszniában, mért avatkozunk be ott folyton, nem jobb lenne-e a semlegessség. Pragmatikusan mindig az fölözi le a hasznot, aki a konfliktusokból kimarad és a kereskedelemben vesz csak részt.

8.A költségvetés összetétele: Mért nem jelzi senki sosem, hogy ez vagy az a tétel túlzott, ennek a rovására egy másik kiadási tételt kellene támogatni, vagy kevesebb adót beszedni? (Tudok erre egyfajta választ, de az nem lenne pragmatikus.) Nálunk kiemelkedően magas az állam gazdasági szerepvállalása és a sportra költött összegek, ezekből lehetne átcsoportosítani, de még nem láttam ilyen irányú, számszerűsített javaslatokat.

9.Ez látszólag kilóg a sorból, mert azt a kérdést veti fel, hogy mért Magyar Péter lenne az egyetlen, akinél felmerült, hogy bennfentes kereskedelmet folytathatott a tőzsdén? Elég nehezen hihető ez a vád, szeretném látni, hogy kik ellen indítottak eljárást az utóbbi 10-15 évben emiatt, a jegybank és a tőzsdefelügyelet valóban foglalkozott-e az ügyletek tisztaságával, és mivel tudják ezt bizonyítani? (A tőzsde nálunk köztudomásúlag az a hely, ahol a jól informáltak nyernek, az egyszerű állampolgárt pedig bepalizzák, hogy vegyen bukó részvényeket.) Az MNB tőzsdei „aktivitásáról” akkor még nem is beszéltünk. Ugyanígy meg lehetne kérdezni a Versenyhivatalt, az Élelmiszer felügyeletet és más kormányzati szerveket is, hogyan dokumentálják a tevékenységüket és milyen eredményeket értek el, mert felmerül a gyanú, hogy néhány elvileg független hivatal csak politikai megbízásokat teljesít. Jó lenne, ha éves értékeléseiket a szakértők számára láthatóvá tennék, különben a vádaskodás néha visszafelé is elsülhet.

Az ötödik hadoszlop a politikai küzdőtéren úgy értelmezhető, ha egy bizonyos csoport habár kívülről semlegesnek vagy barátinak tűnik is, mégis effektíve folyamatosan zavart kelt és dezinformációt terjeszt ott, ahol nem várnánk, olyan formában, ahogyan nem várnánk.

A magyar politikai küzdőtér sajnálatos módon folyamatosan fennáll, nem csak a választások előtt pár hónappal jön létre, és úgy tűnik, vannak egy páran, akik akár ösztönösen, akár tudatosan űzik ezt az aktív „felhomályosító” tevékenységet, ami a hatalomban levők malmára hajtja a vizet.

Ugyanis annak ellenére, hogy magukat semlegesként definiálják, de a bottom line, a vége mindig csak az, hogy jóval több ütést visznak be az ellenzéki Dávidoknak mint a kormánypárti Góliátoknak. A magyar politikai életben szimmetriáról szó nincs, vagy a „pártatlanság” számukra talán azt jelenti, hogy a zsákban futót ugyanolyan szabályok mentén ítélik meg, mint aki ugyanazon a versenypályán hátrányok nélkül indul? Olyan dolgokat mondanak, amit nagyjából mindenki tud, miközben „helyreigazítanak” pár dolgot, így például nálunk csak „álbaloldal” az, ami a világon, vagy legalábbis Európában mindenhol a baloldalhoz tartozik. (Nyilván a baloldal szó jelentése és politikai tartalma sokat változott a múlt század ’70-es évei óta, de hát a világ az már ilyen, folyton változik.) A másik annak a leképzése, hogy mintha itt nálunk szörnyű módon ketté szakadt volna a társadalom, politikai polarizáció ment volna végbe, holott itt a választási rendszer működése az, ami ezt a felszínes jelenséget kiváltotta és folyamatosan újra termeli, maga a társadalom egyáltalán nem ilyen, lényegében nálunk nem történt más mint az USA-ban vagy a briteknél. Ők persze a kettő között a pártatlanság senki földjén vannak – ugyan már!

Létezik olyan, hogy objektivitásra való törekvés, ideológiamentességre való törekvés, de ez nem azonos a politikai értékmentességgel és a nihilizmussal sem, már pedig az ő esetükben (tisztelet a kivételnek) a politikai értékrendszer nehezen beazonosítható. Létezik persze olyan is, hogy politikai pragmatizmus, de ezt sem nagyon látom az ő esetükben. A fogalmi harc, a fogalmak uralása megint terméketlen terület, sőt néha úgy érzem, hogy mintha egymásnak üzengetnének, valamilyen nagyon belterjes közegben, mert a levont következtetés nekem kívüllállónak meglehetősen homályos marad.

Az jól látszik, hogy modern kommunikációs csatornák termékei, bombasztikus stílusba csomagolva adnak el minimális gondolati tartalmakat a manapság divatos agresszív stílusban. Egy jelenségről van tehát szó, a pszichológiai profiljuk azt mutatja, hogy erősen múlt orintáltak, a magyar közelmúlt történelmének az eseményeiből indulnak ki, kevéssé foglalkoznak azzal, amit a jelenlegi helyzet valóban mutat, inkább a kályhától szeretnek elindulni.

Túlságosan belesüppedtek egy magyar buborékba, holott itt nem speciális magyarországi jelenségekről van szó. Ugyanez mint nálunk mind megvan Putyinnál, Erdogannál, Trumpnál és még sok más helyen is: diktatórikus tendenciák, homofóbia, xenofóbia és társai, ezt sokféle módon lehetne elnevezni, legyen mondjuk bombasztikus néven fundamentalista restauráció. Visszafogottan fogalmazva a háborús logika és a katonai mentalitás érvényesül. Itt tényleg zajlik egyfajta szélsőjobb ideológia talaján álló összeesküvés a különféle autokráciák között, aminek célja a demokratikus szövetségi rendszerek felborítása, de erről már írtam máshol. (Persze ezt lehet kritizálni, mutogatni, hogy vannak náluk nácibbak, de azért ez nem túl erős érv, hogy van náluk még papíron borzalmasabb társaság is.)

Addig nagyon jól ment a kormánypártnak, amíg a szelíd Mesterházi vagy hasonlóan visszafogott Márki-Zay volt a fő ellenfele, de miféle dolog ez, hogy a feljövő új ellenzékiek most már az ő agresszív stílusukat használják? Hogy merészeltek ilyet tenni, hogy visszaütnek?

Az „ötödik hadoszlop” legnagyobb ellensége alighanem a progresszió és a globalizmus, de nem tudom, hogy tényleg alaposan átgondolták-e ezt, vagy csak zsigeri beállítottság ez náluk, mindenkelőtt pedig valóban képesek hiteles alternatívákkal jönni? A progresszió mondjuk fejlődés, de létezhet visszafejlődés is, ami nálunk mostanában folyik a társadalom kasztosodása, az valami ilyesmi.

A globalizáció esetében Dzsingisz kán korába is visszamehetünk. A mongolok kérték Kínát, hogy kereskedjenek velük, különben kénytelenek lesznek harcolni bizonyos javakért. Az eredmény ismert, a mongolok világbirodalma, ami egyfajta sajátos globalizációként is értelmezhető. A mai helyzet annyiban tér el a középkoritól, hogy a kínaiaknak annak idején nem állt érdekében a kereskedelem másokkal, most viszont nagyobb mértékű a kölcsönös függés és egymásra utaltság. A jó kereskedelmi kapcsolatok pedig csökkentik az országok közötti háborúk valószínűségét. Alternatívaként persze ott a vasfüggöny is, az is lehet egy stabil, bár nem éppen kellemes helyzet.

A bottom line csak az lesz, hogy amit egyesek sajátos és független egyéni véleményként adnak elő az számomra nem több mint effektív bomlasztás és zűrzavarkeltés. Szájkaratéban viszont nyilván ők is nagyon jók, bár nem ez alapján kellene mérnünk a teljesítményt.

Mindenkinek érdemes felidéznie a feudális rendszerről tanultakat, mert ahhoz hasonló kezd megvalósulni világszerte. A nagyon konzervatív felfogás egyértelműen a feudalizmus, a hűbéri rendszerek felé mutat, amikben a létrejövő rendszerek diktatórikus jellegűek, hiszen az egyik ismérv, hogy az első számú vezető leválthatatlan.

Az előző blogomban leírtam azt, amit szinte senki nem tételezett fel vagy nem írt le, hogy Trump nem fogja átadni a hatalmát annak ellenére sem, hogy tövényileg csak két ciklusra választható. Pár nappal ezt követően jött ki Trump nyilatkozata, hogy megvannak a „jogtechnikai eszközei” arra, hogy a következő ciklusra is elnök maradhasson.

A feudális rendszerben ugyanis nem nagyon vannak törvények, illetve van egy kiváltságos kör, akikre ezek nem vonatkoznak, Trump és Musk viselkedése pontosan ezt tükrözi, hogy nem ismerenek határt, ők sokszoros törvénysértők, és nem is tyúkólperekben.

Az autokráciák színleg betartják a törvényeket, a kulisszák esetleg demokratikusak is lehetnek, de minden eszközt felhasznál arra Putyin, Erdogan, Csin-Ping, Lukasenka vagy Orbán, hogy hatalmukat senki más ne veszélyeztesse, se a saját pártja felől, se az ellenzék részéről. (Koalíciókról meg nincs is szó egyik esetben sem.)

Jogállamról szó nincs, a törvényeket úgy hozzák, ahogy a pillanatnyi érdekeik diktálják.

A feudalizmus mindig a helyi arisztokrácia hatalmára épül. Miközben sokan előre szurkolnak annak, hogy a globalizáció minél hamarabb véget érhessen, nem tudják, hogy egy sokkal kiszolgáltatottabb helyzetbe fognak kerülni, hiszen a helyi elitek minden pozíciót leuralnak majd, és a kapcsolatainktól függően lehetünk csak jófiúk vagy rossz fiúk, nem pedig a képességeink és teljesítményeink szerint. A történelem kerekét nagyon is vissza lehet tekerni: a helyi elitek a társadalmi élet, a gazdaság, a kultúra különféle területeit fokozatosan a saját játékterükké alakítják.

Nálunk a Fidesz-kormány eleinte vállalkozóbarátnak tűnt, viszont az évek során jobbra tolódásával ez fokozatosan megváltozott. Nagyon sok példát lehet erre hozni, itt van például a vendéglátóipar. A pandémia idején az derült ki, hogy a legnagyobb bajba került ágazat nagyon kevés kormányzati támogatást kapott, sőt jól is jött a kormány számára az egyéni vállalkozások meggyengülése, mert előkészítette a terepet a NER vállalkozók előretörésének. (Az online pénztárgépek NAV bekötése óta már pontos információk voltak arról, hogy mely helyeken van komoly terjeszkedési potenciál.) Ezt segítette egyébként az is, hogy a SZÉP kártyák felhasználását élelmiszervásárlásra is lehetővé tették. A politikai szempontok előtérbe kerülése a szakmai színvonal erős visszaesését hozta magával a vendéglátásban – a minőségromlás illetve az ár/minőség arány romlása minden esetben meg fog történni ott, ahol megszűnik a piacgazdaság és a vállalkozók már nem vevőcentrikusak, hanem politika centrikussá válnak.

A röghöz kötés különféle formái és a költözködési jog korlátozása szintén feudális vonás. Itt nem arról van szó, hogy egy Budapest közeli város az erősen terhelt infrastruktúrája miatt esetleg megtiltja az új lakóépületek építését, mert ez még belefér az önkormányzatiság fogalmába. A hűbéri rendszerben vagy egy központban születnek a döntések, vagy helyi kiskirályok hozzák azokat a saját szintjükön, nagyon homályos indokok alapján, lényegében tetszésük szerint megtagadva egyes ingatlan adásvételeket. A magántulajdon erős korlátozása szintén feudális vonás.

Az is lényeges a feudális jellegű rendszerekben, hogy az állampolgárok tudatlanok maradjanak, az önállóan cselekvő és felelős polgár fogalma meg is szűnik, az emberek így sokkal inkább kiszolgáltatottá válnak az erős központi hatalomnak. Így például ha a pénzügyi kultúra gyenge szintű (mint nálunk), akkor a bankok nyeresége nagyobb lesz, viszont ennek egy jelentős részét az állam adók és más eszközök révén elveszi és újraoszthatja politikai szempontok alapján.

Az állam (illetve a nemesi osztály) ebben a középkori felfogásban mindentől megvédi az állampolgárát, aki minél gyengébb, annál jobb, mert nagyobb védelemre fog szorulni és jobban elfogadja az önkényuralmat.

Egyébként a múlt században történt már két feudális jellegű kísérlet, az egyik a kommunizmus volt, ami szintén hűbéri rendszerként működött, a kiváltságos osztályt a párt közép- és felső vezetői képezték, a magántulajdont erősen korlátozták. A személyes kapcsolatrendszereken belül lehetett elintézni mindent.

A fasizmus sem áll távol a feudalizmustól, amit az is mutat, hogy nálunk a nyilaskeresztesek messze legnagyobb támogatója a falusi parasztság volt, tehát az általuk kívánatosnak tartott „régi rend” képviselőit ismerték fel Szálasi pártjában. Most is hasonló a helyzet egész Európában, a radikális konzervativizmus egyre inkább a fasizmust idézi, a támogatója a feudális rendszer gyámkodását és biztonságát visszasíró réteg, ők egy kasztosodó társadalomtól azt remélik, hogy az bizonyos előjogokat tud majd biztosítani nekik.

Az egyházak közül a konzervatív felfogásúak is csatlakoznak ehhez, mint a történelemben minden alkalommal, az iszlám fundamentalizmushoz hasonlóan a keresztény fundamentalizmus is egyre inkább erősödőben van.

Közben pedig feljövőben az olyan elméletek, amik próbálják megszépíteni azt a képet, ami a középkorról bennünk él, annak ellenére, hogy egy napig nem bírnák ki az életet olyan társadalomban. Bezárkózó, falusias társadalom a mai technológiai szinten, ez ugyan lehet sokak számára egy elérendő cél, de ez esetben az utóbbi bő száz évben létrehozott tudomány, kultúra, minőség, sőt maga a józan ész, mindezek nagy része menne a levesbe.

Igen, méghozzá 250 évet akarnak visszamenni az időben, hogy a demokráciából abszolút monarchiához jussanak el és eltöröljék a felvilágosodás eszméit.

Az ideológia elkészült, a forgatókönyv is megvan (az USA-ban MAGA, nálunk putyinizmus név alatt fut), ez alapján válnak csak érthetővé a lépéseik, amúgy törhetik a fejüket a elemzők reggeltől estig, de sosem fogják megérteni, hogy milyen logika alapján cselekszenek.

Először az Európai Uniót kell megszüntetni, ás átalakítani egy tiszti kaszinóvá, de az USA sem fog létezni a jelenlegi formájában, csak mint államok laza szövetsége.

Ha megnézzük, hogy Trump mit akar az autóiparral, akár ebből feltűnik, hogy az USA autógyártását erőltetni egy vicc, hiszen ők abban már rég nem jók, főleg a speciális szaktudások hiányoznak, de munkaerővel is hadilábon állnak. Akik jó kocsikat tudnak gyártani a japánok, németek, koraiak, manapság kínaiak is, esetleg a franciák ha összekapják magukat. Tudnak persze az olaszok is valamiféle kocsikat összerakni, de már rég nem versenyképesek. Az amerikaiaknak van ugyan egy Tesla nevű high-tech cégük, de az csak egy speciális szegmensben kelendő, leginkább hasonló státusz szimbólum lehet mint a Mercedes. A Ford és Opel már legfeljebb a régi dicső múltnak köszönheti eladásait, legalábbis Európában, a GM is leginkább az amerikai piacra tud főként termelni, a hazai pálya még nagy előny, ott a tartósság és a fogyasztás nem szempont, mert a kocsikat úgy is pár évente lecserélik, a benzin pedig nem drága. Én iparban dolgozom ezért láttam, hogy a specializáció milyen mértékű, például apró és precíz elektromos csatlakozót például csak egy japán cég gyárt a világon, a kínaiak is tudják koppintani ugyan, de a minőség nem egészen ugyanaz. Nagyon sok mindennel így van, a japán, német, koreai, kínai régi kézműves kultúrák képesek egy csomó alkatrészt előállítani, az amerikaiak erőssége viszont nem ez.

Trump nem akarhatja komolyan itt az USA iparát, sőt az egész gazdaságát sem felhozni, akár be is dönti az egészet, ha a céljai úgy kívánják.

Az igaz, hogy a jelenlegi fogyasztási szintjük nem tartható fenn, mert amellett, hogy az állampolgárok nyakig eladósodottak, sőt a kormányzati kiadásokat is csökkenteni kell, de eleve az a cél is, hogy a központi kormányzat nagy részét felszámolják. Az egészségügyet és oktatást éppúgy szándékosan tönkreteszik mint nálunk. (Ugyanabból a kottából játszanak ezek a zenészek.)

Trump először a nyugati szövetségi rendszert akarja bedönteni, Kanada és az EU van terítéken, közben pedig felosztják a világ érdekszfériát egymás között a kínaiakkal és az oroszokkal.

Jalta egy teljesen hibás példa, ott a közhiedelemmel ellentétben nem történt felosztás, csupán Churchillnek volt egy ilyen javaslata, a gyakorlatban az számított, hogy mit tudott elfoglalni az orosz hadsereg. Most nem tudjuk, hogy mi lesz a döntő, de Trump közvetítése az ukrán háborúban számomra nem tűnik sem jogszerűnek sem sikeresnek. Igazából a régi megjelöléssel el nem kötelezett országoknak (ma globális délnek is nevezik, de ennek igazából nem tagja a kínai-orosz tengely), például Indiának kellene vezetnie a tárgyalási folyamatot. (Igazából én azt sem bánnám, ha kivételesen nem jogszerű, de Trump sikerrel járna, viszont egyre kevésbé bízom benne, hogy tartós békét tud teremteni.)

A jogszerűség sosem érdekelte Trumpot, a jogállam az „ancient regime”-ben nem létezett, ott személyes összeköttetések, hűbéri viszonyok számítottak. Trump vagy Musk naponta megszeg törvényeket, de érdekes az is, hogy a radikális jobboldal legfőbb problémája mindig a techmilliárdosok összeesküvése volt, most valahogy mégis támogatják. Most lehullt az álca, hogy mit is gondolnak: egy szóval feudalizmust, még ha az ördög lesz a szövetséges, akkor is.

Nálunk is az történik, hogy a törvényeket személyre szabják. Például most azt találták ki, hogy az EU képviselőknek is legyen vagyonnyilatkozata. Az EU képviselők viszont az EU-nak tartoznak elszámolással, és a választási rendszer is olyan, hogy nem a saját országukat képviselik (a frakcióik felosztása is ezt mutatja). Az EU-nak van olyan szerve, de nem a Parlament, hanem a Bizottság, ahol az országok kormányfőinek akarata érvényesül, és igazából a Bizottság jóváhagyása nélkül komoly döntések nem is születhetnek.

Nincs tehát nálunk jogállam csak színleg, mert a kormányzat személyekre szabottan hoz törvényeket. Olyan törvényt hoz és szavaztat meg a parlamenttel, amilyet akar, még ha az a nemzetközi szerződésekbe és igen, emberi jogi normákba is ütközik (pl. pride betiltása vagy a tüntetők kamerás azonosítása). A jogállam nem erről szól.

A magántulajdonok működésébe is vastagon beleszól a kormány, az élelmiszeripar és a kereskedelem üzleti titkait sem tiszteli egészen addig, amíg a NER kezébe kerülnek ezek is, onnantól már minden titkosítva lesz, és az árak is magasabbak lehetnek, ráfogják majd külső tényezőkre.

Nálunk a határ a reformkor, az elé kell visszamenni, legyen tehát legyen minél több röghöz kötés, a tudományos akadémiát szüntessék meg és egy bélyeggyűjtő szakkör hatáskörével rendelkezzen csupán. Nálunk szisztematikus munkával már az ’50-es évekig sikerült visszamenni, a kultúra támogatása ennek megfelelő, a kormánypropaganda szintén, de még van hová továbbmenni, felkészül a Horthy-korszak.

Az urbanizációt is fel akarja számolni a mostani kormány, minden racionalitást nélkülöz a kistelepülések támogatása, Budapest viszont szerintük már elég fejlett, bár érdekes módon Pozsony, Prága vagy Bécs nem az, ott mindig fejlesztenek.

Az USA-ban viszont egyszerűen csak megunták a baloldali ideológiát, ezért most jöhet a Trump-féle szappanopera, ráadásul minden hatalmi ágban többségben vannak a republikánusok, ami az egyeduralomnak fog megágyazni, még azt is kitalálhatják, hogy Trump mégis maradhasson egy újabb ciklusra, találnak erre is egy joghézagot.

Nálunk a helyzet annyiban más, hogy az állampolgárok nagy része érzi már, hogy behúzták a csőbe, de nem érti hogyan, hiszen minden jogszerűen működik. A kormányzat olyan ügyesen terel, hogy mindig „rendkívüli helyzet” legyen, sose derüljenek ki a turpisságok, csak amikor már kiépült a teljes önkényuralmi rendszer, de akkor már késő lesz. (Lehet, hogy már most is késő, de az sem véletlen, hogy forrong a balkáni régió Törökországtól Szerbiáig.)

Először érdemes tisztázni, hogy milyen a jó katona, akár egyenruhában, akár anélkül: Gondolkodás nélkül teljesíti a parancsot, nem pofázik, nincs véleménye (vagy ha van is, akkor megtartja magának). A „jó katona” igazából egyáltalán nem harcos természetű, sőt közismerten szereti a sumákolást, a sunnyogást, nem akarja a hősi kitüntetést, csak a végén ott akar ő is lenni az ételosztásnál. A parancsot mindenesetre vakon is elismétli és hisz abban, vagy legalábbis elhiteti magával, vagy ha még erre sem képes, akkor legalább„képet mutat” arról, hogy amit a Vezér tesz az mindig helyes, ha vannak is áldozatok azok úgyis megérdemlik a sorsukat.

Katonás rendszerben élünk ebben az országban, ez már a Napnál és világosabb. Pár perc alatt lehet egy kérdőívet szerkeszteni, aminek a segítségével mindenki el tudja dönteni magáról, hogy mennyire jó a teljesítménye a katonásdi skálán.

Ezek alapján ön (csak így kisbetűvel írva, mert így dukál egy közlegénynek) egy közepesen jó katona, amennyiben:

1.Sosem kérdőjelezi meg, hogy ki az ellenség, hanem elfogadja, hogyha a főparancsok azt mondja, hogy Ukrajna és Brüsszel (egy város??) az, akkor azt elhisszük, egy katona nem is tehet mást. A barátunk és szövetségesünk a nagy oroszhon, USA, Kína. Külpolitikáról nincs véleménye, mert nem is lehet. (Nem fog párhuzamot vonni például az amerikai Capitolium ostroma és a magyar TV székház ostroma, illetve ezek későbbi politikai vonzatai között sem, amikor a rendbontókról később kiderült, hogy valójában szabadságharcosok voltak.)

2.A külföldi befolyást ki kell szorítani, minket nem befolyásolhat senki, ha nem kap engedélyt a kormánytól. A katona sose nézte jó szemmel a „civileket”. Hogy hogy eddig tizenikszévig nem okozott semmi problémát a kormánykritikus sajtó, sem ezek a szervezetek, egy katona számára nem lehet ellentmondás, mert ez a szó, hogy „ellentmondás” nem is szerepel a szótárában.

3.Nem gondolkodik el azon (a katona nem kell, hogy túl sokat gondolkodjon), hogy a másfajta szexuális orientációjú emberek eddig annyira nem zavartak senkit, és most sincs semmiféle bizonyíték arra, hogyha a gyerekek meglátják őket, akkor jajjajaj lesz. De ha a kormány úgy mondja, akkor biztos úgy is van.

4.Az olyan jogi torzszülötteken sem akad fenn mint például „véleménynyilvánító népszavazás” vagy „felfüggesztett állampolgárság”, vagy akár rohammunkával hozottt egyéb, alkotmányellenesnek tűnő törvények. Hogy is vagyunk ezzel a csavaros jogászkodással, túl szédítő lenne ebbe belegondolni, van elég problémánk enélkül is.

5.Nyilvánvaló, hogy a kormány feltalálta a szocializmust, amikor árat rögzít, vajon mely országokban volt ez sikeres? Ilyesmi megint nem érdekli. (Kínában nem nagyon van ilyen, Nyugaton sem, Argentína, Belarusz és Észak-Korea, biztos jó ott élni, kár hogy olyan messze vannak.) Ki fogja a végén megfizetni azt, hogy néhány egészségtelen alap élelmiszer ára csökkenjen, és emiatt másoké ezzel arányban nőni fog? Ne legyünk igazságtalanok, ez már sokak felfogóképességét meghaladja.

Nos ha ön elég jó katona, akkor nyilvánosan sosem fogja kritizálni a kormányt semmiért, a tiltakozások és a tüntetések is mindig hidegen fogják hagyni. Ez eddig teljesen tiszta.

Viszont ezen kívül még az is lehet, hogy ön nem csak hogy elég jó, hanem nagyon jó katona. Ha az alábbi pontokat is teljesíti, akkor mindenképpen annak mondhatja magát és jár érte a vállveregetés.

6.Kommentháborút folytat a kormány politikájának védelmében.

Igen, védelemre szorul szegény, hisz annyian támadják sokfelől, ők biztos fizetett ügynökök, szemben önnel, aki önkéntes (rendőr). Rendnek kell lenni végre ebben az országban, ez minden áldozatot megér, még a fű is engedélyt kell, hogy kérjen, ha növekedni akar.

7.Örül a diktatúra kiépülésének.

Lelkesen üdvözli, amikor a kormányfő bejelenti, hogy ma is elköltött pár ezer milliárdot az általa fontosnak tartott célok és állampolgárok támogatására, a parlament megkérdezése nélkül természetesen. Háborús veszélyhelyzet van, ez amúgy is mindenre elég jó indok. A demokrácia egyébként is csak a hanyatló nyugat ópiuma.

8.Messianisztikus, történelemcsináló szerepben érzi magát.
Ez a legfontosabb pont az aktív részvételben: leadja szavazatát és nemzeti konzultál a kormány érdekében. Lehet hogy már nyugdíjas, lehet hogy kevés a pénze vagy csupán az életét nem érzi eléggé tartalmasnak és eseménydúsnak. Most viszont itt az alkalom és a segédkezhet a kánaán eljövetelében és a világbéke megteremtésében, tök függetlenül attól, hogy az egyéni érdekei és józan esze (ha volt ilyen) mit sugallnának. (Ezen megint el lehetne ugyan gondolkodni, ha a gondolkodás nem lenne annyira ártalmas, hogy a mai politikusok ha valamit lépnek, akkor egyből mérik a hatást, és így egy idő után rájönnek, hogy mely gombokat kell nyomogatni Pavlov kutyájánál.)

A képlet nem túl bonyolult, a zsák megtalálja a foltját, a vezér meg a hűséges katonáit minden szinten. Politika és szappanopera között már nincs különbség, és ha már csak az operettkatonák vannak, még úgy is jó.

Amúgy meg ne áltassa magát azzal, hogy magyar, hogy ön egy "hungarikum", mert a katona világon mindenhol ugyanolyan.

A magyar kormány megoldásai teljesen eltérnek mindattól, ami Európában szokásosnak tekinthető, sőt leginkább példátlannak mondhatók. Ettől még lehetnek célszerűek, jövőbe mutatók, a problémákra megoldásokat jelentők. Tény viszont, hogy a belpolitikánk nem EU kompatibilis, a külpolitikánk pedig tudatosan rombolja az EU egységét, ezt pár éve már felismerték Brüsszelben, Strasbourgban, Luxemburgban és az Unió többi központjában is.

A magyar kül- és belpolitika a háborús szemléletmód alapján érthető meg: „Háborúban mindent szabad” – amint a brexitről készült híres film címe mutatja. Orbán nem kilépni akar az EU-ból, hanem a saját (a jobboldali radikalizmusnak megfelelő módon) átformálni a szervezetet, ami ne legyen több mint egy semmire nem kötelező egyeztető fórum, esetleg még egy kifizetőhely.

A boszniai magyar tevékenység célja is jól láthatóan a szerb nacionalizmust támogatja szövetségesként, a támogatás módja annyira nyílt, hogy az már nem fér bele az EU-ban elfogadható eszköztárba. Igaz, hogy most mindenki Ukrajnával van elfoglalva és a Balkán háttérbe szorult, és az is egyértelmű, hogy Ukrajna EU NATO tagsága, EU tagsága nem lehet tárgyalási alap, de az ukránok számára is a legfontosabb a mielőbbi békekötés lenne, valamennyire elfogadható feltételekkel. Ez teljesen független Trump vagy az EU szándékaitól, ez inkább a harctéren kialakult helyzet miatti realitás. (Nyilván egy elfogadható szintű harckészültség és ütőerő fenntartása továbbra is az ukránok érdeke, emiatt van szükségük további támogatásokra.)

Orbán esetében lényegében önkényuralmi vezetőről, „háborús parancsnokról” van szó, az ő szándékai az EU számára teljesen nyilvánvalóak, ezért ahol lehet a támogatásokat csökkentik akár valós akár kevésbé indokolható jogcímeken is.

A belpolitikában a közvetlen EU támogatások kedvezményezettjei nem csak a tanárok, akiknek a fizetése még mindig nagyon alacsony lenne, ha a bérüket a magyar költségvetés finanszírozná. Kevéssé közismert, hogy a mezőgazdasági termelők jövedelme gyakorlatilag fele részben az EU támogatásokból származik. Annak ellenére, hogy az EU országokban gyakoriak a gazdálkodók tüntetései (amit megtehetnek, hiszen könnyen blokkolni képesek a forgalmat), nálunk EU tagság nélkül a kistermelők pillanatok alatt a padlóra kerülnének és beindulna egy nagyobb mértékű birtok koncentráció, a mezőgazdaság is pár család birtokába kerülne éppúgy mint az más területeken már megfigyelhető. Jól láthatóan arra a jellegzetes latin-amerikai útra léptünk, oligarchák tulajdonába kerül a vagyon egyre nagyobb része.

Az illiberális rendszer úgy működik, hogy a cégektől és az állampolgároktól is nagyon sok adót szed be különféle jogcímeken, ezeket viszont visszaosztja a kedvenceinek, illetve a preferált rétegeknek más csatornákon. Akik ezekből a pénzekből nem részesülnek, számukra a versenyhelyzet igen kemény és kíméletlen, a túlélésről és a piacon maradásról szól, míg a kormány kedvencei kényelmes helyzetbe kerültek és a gyors meggazdagodás sem lehetetlen számukra. A kormány elosztásai nem pár százalékokról szólnak, hanem hatalmas összegeket mozgatnak meg (költségvetési szinten száz vagy ezer milliárdokat), ami kettészakítja a társadalmat anyagi értelemben különféle törésvonalak mentén és drasztikusan átrendezi a jövedelmi, vagyoni viszonyokat. Nem csak a magyar oligarchákról és a NER vállalkozókról van szó, hanem nagyon széles rétegekről, különféle vállalkozásokról, a tudomány és kultúra különféle területein dolgozókról, a nyugdíjrendszerről stb. mindenhol hatalmas rétegek kapnak nagyon sok kedvezményt, miközben nem fizetnek adót. Velük szemben a kedvezményi körből kimaradók csak vegetálni képesek, mert a mély víz számukra azt is jelenti, hogy folyamatosan a víz alá akarják őket nyomni. A legnagyobb gond ezekkel az intézkedésekkel, hogy nem teljesítményalapon jutnak sokak jövedelemhez különféle szinteken, tehát kontraszelektív.

A családtámogatási rendszerünk egyedülálló abban, hogy a kormány a gyereknevelési költségek nagyon nagy részét megtéríti a lakástámogatási rendszeren át és egyéb kedvezményekkel. Ezt a magyar társadalom nagy része támogatja is, azonban mindez kevésnek bizonyult a termékenységi arányszám növeléséhez, ezért a kormány most a nemek egyenjogúságának elvét (ismét, az eddigieknél is nagyobb mértékben) megsértve hozott egy olyan döntést, amit egyébként kormány nem is hozhatna, legfeljebb a parlament (ami nálunk már díszlet, sőt a kormányunk is egy ember akaratát jeleníti már meg). A két- és háromgyermekes anyák adómentességéről van itt szó.

Az élelmiszerárak korlátozására irányuló törekvések esetében is egyértelmű a politikai szándék, ez arra emlékezteti az embert, amikor az ’50-es években a kommunisták kulákokról és spekulánsokról beszéltek, mint akik felverik az élelmiszer árát. Az élelmiszerárak növekedése egy adottság, a világméretű keresleti és kínálati viszonyok alakulásából következik, hiszen egyre többen élnek jómódban, főleg az ázsiai középosztály engedhet meg magának nagyobb fogyasztást. A magyar élelmiszerek árai a régióban átlagosnak számítanak ahhoz képest, hogy sehol nem jön az alapárra 31,5% adó, tehát nagyon szubjektív, hogy mit tartunk drágának. Itt a cél az árrögzítésekkel éppen az lehet, hogy a multi kereskedelmi láncokat ellehetetlenítsék és azok NER tulajdonban kerüljenek. Ahol a NER cégek a piacvezetők, mint a távközlés esetében, ott az áremelési szándékoknak nem áll útjában semmi.

A benzinár esetében a helyzet kicsit hasonló, a MOL elbír alacsonyabb árat is és kap bőven kompenzációt más csatornákon. Bankok esetében a kép már árnyaltabb, mert eleve igen magas nyereségszintekről beszélünk, de itt is megjelent régebben az a helyzet, hogy a bankadóért az OTP-t a SZÉP kártyával kárpótolták, ami reklámnak sem volt utolsó. Nyilván a különféle szakterületeken vannak további hasonló példák, csak senki nem mer ezekről beszélni nyilvánosan.

Feudális, katonás irányítású táradalom épül, ahol a tudásnak nincs jelentősége, ez tényleg nem EU kompatibilis. Belorussziához lehetne hasonlítani, viszont nagyságrendekkel nagyobb tőkét kap nem csak az oroszoktól, hanem sokkal inkább Kínától, az arab világból és talán majd az USA-ból is különféle stratégiai előnyökért cserébe.

Lehet azt is mondani cinikusan, hogy régen Európa országai osztották fel a világot, most a helyzet megfordult és Európát fogják darabokra szaggatni a nagyhatalmak a saját érdekeik mentén, Orbán csak ezt ismeri fel, és ennek mentén cselekszik. (A racionalitás határán belül-e vagy már teljesen elvakult módon, én ezt nem tudom megítélni, de gyanús, hogy inkább az utóbbi lehet a helyzet.) Ezzel együtt az európai értékrend, kifinomultság, jogállamiság és társai mind elvesznek, és csak akkor tudjuk meg, hogy mit vesztettünk, ha majd nem lesz.

Az 1990-es rendszerváltáskor rosszul jártak általában a kevésbé képzettek, a nyelvtudással nem rendelkezők, a TSZ-tagok és általában a falun élők többsége, a szocialista nagyüzemi munkások. Jól jártak viszont a fiatal diplomások, a szakmájukat önálló vállalkozóként folytatók, a nagyvárosokhoz kötődő szolgáltatásokban elhelyezkedők, az idegen nyelveket beszélők és a magukat képezni hajlandók.

Az orbáni rendszerváltás esetén a jövedelemviszonyok átrendeződnek: a vesztesek a szabad foglalkozású értelmiségiek, a kormányfüggetlen kulturális szektor, az iparvállalatoknál dolgozó szellemi foglalkozásúak, a saját lakással nem rendelkezők, kisnyugdíjasok, közmunkából élők, valamint a magánegészségügyet és magánoktatást finanszírozni nem képesek, ők mind vagy relatív vagy abszolút elszegényedést éltek meg.

A legjobban a rendszer belső köréhez kötődő elitek vagyona növekedett, majd a rendszert támogató értelmiségiek, a falun élő vállalkozók, mezőgazdasági termelők, fizikai munkakörben dolgozók egy része, valamint a nyugdíj mellett is munkaképes rétegek jövedelme szintén igen nagy mértékben nőtt. Különféle politikai okok miatt a városok felől a falvaknak hatalmas jövedelmeket csoportosít át az állam, olyan szolgáltatásokat tartanak fenn, amiket nagyon kevesen vesznek igénybe, nem beszélve arról, hogy az állam emlőin képes csak megélni számos vállalkozás.

A támogatások alapján a felsőfokú oktatásban nem résztvevő fiatalok, gyermeket szülő nők, babaváróra és CSOK-ra jogosult középosztálybeli házaspárok, a kistelepüléseken építkezők, a nők 40 programmal nyugdíjba vonulók a rendszer kegyeltjei.

A vesztes a tömegközlekedés és általában a városok infrastruktúrája, valamint a kulturális szféra, ahol folyamatos a színvonalcsökkenés, mert politikai alapon döntenek a támogatásokról. A kedvezményekben nem részesülő középosztálybeliek és az alattiak számára nehézzé vagy csaknem lehetetlenné vált a házépítés, lakáshoz jutás, új autó vásárlása és legalább egy hetes üdülés finanszírozása abban az esetben, ha nem kedvező vagyoni háttérrel indultak.

Az infláció felgyorsította, illetve felgyorsítja a vagyoni átrendeződést, mert ahol a támogatások nőttek vagy a béremelésekre nagyobb lehetőség van, ők ki tudják védeni ennek a hatását, mások viszont úgy élik meg, mint folyamatos társadalmi státuszvesztést és jövedelemcsökkenést. Az infláció emelkedése viszont elkerülhetetlen ott, ahol hirtelen nagyon megnőnek a jövedelmek vagy a támogatások miatt lesz több az elkölthető pénz, miközben a gazdaság alig fejlődik. (Ha hirtelen lett egy csomó pénzem, de fogom annyira megnézni, hogy mire költöm el, ez afféle "talált pénz".)

Végül, de nem utolsósorban vannak olyan csoportok, akiket a jelenlegi állami vezetés ellehetetlenít, mert kritikusak a kormány működésével kapcsolatban. Itt elhangzik egy olyan érv is a közéletben, hogy „Senki nem támogat mást, ha nem fűződik hozzá anyagi érdeke, cserében biztosan fog kérni valamit.” Ez az állítás demagóg, mert úgy ahogy van, hamis. Gondoljunk bele, személyes példám, hogy én is támogatni fogok másokhoz hasonlóan számomra szimpatikus szervezeteket az adóm 1%-val, konkrétan egy környezetvédelmi szervezetnek fogom adni. Ez nem az egyetlen eset, mert máskor is támogattam alkalmanként pár ezer forinttal különféle szervezeteket. Az egyik fontos tényező az adományozáskor, hogy a jövedelmemhez képest kis összegről legyen szó, ami az adományozott számára mégis jelentős, ha a jövedelmem eleve nagy, és mert sok kicsi sokra megy. Amerikai milliárdosok esetében (pl. Bill Gates is jó példa rá, aki milliárdokat osztogatott el) nagyon gyakori, hogy kevés adót fizetnek be különféle okokból, mindenesetre ez egy közismert rendszerhiba. A lelkiismeretük viszont úgy lesz tisztább, hogy a be nem fizetett adókból támogatják egyes, számukra szimpatikus szervezetek vagy vállalkozások működését. (Ugyanezt megteszik az orosz milliárdosok is, csak ők más szervezeteket fognak támogatni.)

Az amerikai politikai élet a közvéleménnyel ellentétben eléggé transzparens, kirakatban van, mindent megírnak a lapok előbb vagy utóbb, legalább 90%-ez elmondható róluk, Kínáról és az oroszokról viszont már nem, sőt az angol nyelv maga az, ami a transzparenciát nagyban elősegíti. Nyilván az az amerikaiak érdeke, hogy minél kevesebb országban legyen rejtett kínai vagy orosz összefonódás, és tudjanak tájékozódni arról, hogy máshol mi történik, éppúgy ahogy róluk is tudnak mások elég sok információt kapni. Épp ezért őket a kormánykritikus információk érdeklik, hiszen minden kormány az őt igazoló eredményeket szereti jobban bemutatni, csak a sajtó az, ami a korrupcióra is fényt derít. (A Trump kormányzat viszont hatalmi koncentrációt szeretne, ami nem szereti a transzparenciát és megnöveli a háttéralkuk szerepét.)

Sokféle motiváció van arra, hogy valaki támogatást ad anélkül, hogy jól megfogható érdeke fűződne hozzá, például pénzt küld az ugandai éhezőknek csak azért, hogy jófiúnak tűnjön és a saját kisebb-nagyobb bűneit valamivel ellentételezze. Ha valaki a demokráciát segíti, aminek része a nyilvánosság és átláthatóság segítése, annak sokféle oka lehet, amit nem mindig tudunk, de nem kell feltételezzünk emögött mindenképp valamilyen ártó szándékot.

Igen, a külföld mindenképp befolyásolja egy adott ország politikai életét, csak akkor nem tenne ilyet, ha hermetikusan lezárnánk a határokat és az internetet is cenzúráznák. A befolyásolásnak léteznek fair módjai és vannak olyanok is, mint az álhírek tudatos terjesztése és a korrupció, amik már nem elfogadhatóak. Nyilván akinek a gondolkodása militarizált, ők másként fogják fel, velük nem lehet vitatkozni.

Orbán újabb bejelentései alapján ismét azt láthatjuk, hogy a kormányzatunk döntései mennyire önkényesek.

Lehet, hogy az irigység beszél belőlem, ugyanis még sose voltam egyetlen alkalommal sem a kedvezményezettje a kormány által beharangozott kedvezményeknek. Beszélhetünk nyugodtan az irigységről is, mert teljesen emberi érzés, én például még sosem voltam irigy akármelyik munkatársamra, ha többet is keresett nálam (bár igazából nem is érdekelt, hogy mennyit keres), ennek ellenére időként mégis irigy lehetek, és gondolom mások is így vannak ezzel időnként, ha nem is vallják be. Ha viszont teljesen zárójelbe is tesszük is ezt a kérdést, és a jogszerűség síkján vagyunk, akkor is maradnak bőven kérdőjelek.

A jogszerűség nem azt jelenti, hogy egy kormányzat bármiféle intézkedést meghozhat, akármilyen erős felhatalmazással is rendelkezik. Ilyen alapon jogszerű lehetett, hogy a Pol-Pot rendszer hozott egy rendeletet és kiküldte az értelmiségieket a legdurvább fizikai munkára, például utat építeni. Érezzük, hogy ez önkényes, ugyanis a jogérzékünk azon alapul, hogy léteznek általános társadalmi értékek, arányossági és méltányossági követelmények, amit egy kormányzatnak tiszteletben kell tartania, hogy legitimként elfogadják.

Kimondom nyíltan, hogy mire gondolok: Sérti a nemek közti egyenlőséget az, ha a többgyermekes anyák adómentességet kapnak, a házastárs is kellene, hogy részesüljön belőle, a családi adókedvezményhez hasonló módon (ami egyébként kedvező társadalmi fogadtatásra talált). Igen, az irigység faktor is szerepet játszik, hiszen a családon belül is általában feszültséget okoz, ha a nő fizetése magasabb, most ez gyakrabban fordulhat majd elő, mivel több mint 16% emelkedést is jelenthet a hölgyek fizetésében egy ilyen emelkedés. A lényeg azonban az, hogy ez alkotmányellenes lépés lenne.

A törvényhozóknak át kellene gondolniuk, hogy férfi és nő együttesen szükségesek a családhoz, ahol a gyermekek felnevelődnek. Nyilvánvaló a kormányzati döntés háttere: a termékenységi arányszám még mindig alacsony, ezért újabb és még erősebb intézkedéseket vezetnek be. Azonban a gyermekvállalás nem szimpla gazdasági matematikán alapul, hanem sokkal bonyolultabb ennél, ezért nem érték el a kívánt hatást az eddigi intézkedések sem. Amellett, hogy a nyugdíjrendszerben további torzulásokat okoz majd (a nők 40-en kívül is), hogy nettó alapon történik a nyugdíjalap számítása, nem pedig a bruttó fizetésekből. (Szerintem ez sincs rendben jogilag, hiszen a járulékfizetés a bruttó fizetésekből történik, a nyugdíj pedig elvileg arányos a befizetett járulékokkal.)

Önkényes lépés és visszaélésekre ad okot, ha a nyugdíjasok zöldség, gyümölcs és tejtermékekhez 20%-kal olcsóbban juthatnak hozzá: ennek lehet egy olyan hatása, hogy 90%-ban az összes ilyen terméket nyugdíjasok vásárolják majd meg – legalábbis papíron.

A hatósági árak rendszere rossz emlékeket idéz, a kommunista rendszerben is próbálkoztak ilyennel, nemrég nálunk is volt árrögzítés, Argentínában rengeteg terméknek van hatósági ára (és fekete piaca is ennek megfelelően). A profit kimutatása szerintem nagyon csalóka, manipulálható, és megint önkényes, hogy mely ágazati szereplőkre terjed ki és melyekre nem. Ráadásul azokat bünteti, amelyek hatékonyabban működnek és ezért tudnak több nyereséget termelni azokkal szemben, akiknek a működése nem annyira professzionális és nem annyira szervezett.

Más országokban is vannak olyanok, akik számára az élelmiszer túl drága, lehet szociális boltokat nyitni, lehet élelmiszerjegyeket adni (az USA-ban több mint 40 millióan kapnak ilyen segélyt), vannak tehát máshol bevált jó megoldások erre a problémára.

Viszont nálunk további elemek is erősítik azt a képet, hogy a hatalom birtokosai egy zárt országot akarnak létrehozni, amit lehetőleg falakkal szigetelnek el a környezetétől, ilyen a nyitottságot és átláthatóságot segítő civil szervezetek, sajtóorgánumok elleni újabb támadás. Sokáig nem érdekelt senkit különösebben, most hirtelen probléma lett, ha van külföldi, például amerikai finanszírozás,- ami természetes, hiszen kormánykritikus szervezetek nem bízhatnak abban (erre mifelénk legalábbis), hogy különösebb támogatást kapnak kormányzati szervektől, a magyar magántőke pedig fél, hogy politikai alapon megégetheti magát. Jogilag ott sántít a dolog, hogy egyes szervezetek orosz támogatása rendben van, és az is, hogy a kormány maga is támogat külföldön működő szervezeteket.

Az államtól függésbe kerülő emberek másként gondolkodnak és gyakran másként is szavaznak mint azok, akiknek a jövedelme nem az államtól függ (mint az enyém is jelenleg). Ezért is szeretné a magyar állam, hogy minél többen függjenek tőle. Nincs sajnos adótudatosság nálunk, ezt már sokan megállapították. Ha adót csökkentünk valahol vagy pénzeket osztunk, azt mások adójából lehet megtenni, örök szabály, hogy akik nem részesülnek a kedvezményekből, ők többet fognak fizetni. Sokan nem értik, hogy az államnak nincs pénze, amiből adakozhat, bevételei vannak, amit újraoszt. Az adófizetés pedig nem balekság se nem büntetés, ahogy sokan gondolják, hanem hozzájárulás pl. rendfenntartás, oktatás, egészségügy működéséhez. (Az ÁFA nem szükségszerű, mert a pénzemet külföldön is elkölthetem, ezt is teszik sokan mostanában, nem véletlenül.) Van ahol az emberek büszkék arra, hogy mennyi adót fizetnek az államnak. Az adómentesség tehát erős és ritka kivétel kellene, hogy legyen.

Az állam rengeteg jövedelmet oszt ki mostanában, ami lehet többféle módon megalapozott, az egyik a magasabb szintű államadósság vállalása (sokan meglépik mostanában), a másik az infláció pörgetése, a harmadik pedig újabb külföldi pénzek bevonzása akár kölcsönök, akár befektetések formájában, ami lehet kínai, arab, amerikai esetleg orosz eredetű is. Nem biztos, hogy a kormány blöfföl, lehetnek a tarsolyában olyan adui amikkel egy mini olajsejkséget varázsol ide, egy kis adóparadicsomot. Materiális jólét elérhető ezen az úton, de a társadalom állapota ettől még nem lesz jobb.

Leírtam már többször, hogy nem az a gond, hogy konzervatív kormányunk van akár több évtizeden keresztül, hanem a hatalom koncentráltságának mértéke, ami kóros szintű és jól láthatóan az önkényuralom felé vezet.