Ne adjuk át magunkat a rengeteg NEGATÍV energiának, amely a közéletünkből árad, nem ér annyit a dolog. Érdemes viszont mindig tudatában lenni annak, amikor negatív és destruktív szövegeket látunk vagy hallunk: ha az illető nem tesz mást mint csak kritizál, lekezelően és agresszívan foglalkozik valamivel, valakikkel. Túlságosan komolyan venni az ilyesmit egyértelműen ártalmas az egészségre, viszont ha úgy érezzük, van FELEL-ősségünk abban ami történik, akkor válaszolhatunk az ilyen provokációkra a magunk módján. (De semmiképpen nem mások stílusában.)

Kormányunk „jó” példákkal jár elöl: diktál

Az illiberális rendszert nyugodtan nevezhetjük diktatórikus jellegűnek is, hiszen mindig diktál, azaz meg akarja mondani az állampolgárnak, hogy mi a helyes és mi nem. Demokrácia és diktatúra között (éppúgy mint demokrácia és anarchia között is) számos átmenet létezik, - miről ismerhetjük fel a diktatúra felé hajló rendszer jellemzőit?

Mindig ugyanazokat az arcokat látjuk.

Egy harcias kisebbség elfoglalja a fontos pozíciókat, amelyek hatalmat és pénzt biztosítanak.

Kiszorítanak mindenkit, aki nem az ő világlátásukat osztja.

A vezetőkben sok a pátosz, de hiányzik belőlük a humor.

Sőt, folyamatosan mozgósítani akarnak valamire, valakik ellen.

Mindent szeretnének agyonszabályozni, sőt néha körbekeríteni vagy bezárni.

A magánéletbe is beviszik a politikát, rokonokat és barátokat is egymásnak uszítanak.

Az ember önmagában nem érték a számukra, amit az oktatás és az egészségügy jelenlegi helyzete is mutat. (A „jó és hasznos” állampolgár minden támogatást megkap, aki viszont nem tartozik ebbe a körbe, - szegény, rokkant, tartósan munkanélküli, beteg, stb. - vegetáljon el valahogy saját erejéből.)

A pohár mégis legalább félig tele van!

A diktatúrának manapság komoly korlátai vannak korunkban, amikor már a közfelfogás részévé vált az állatok és növények védelme. Amikor már a nünükék élőhelyét is törvények védik, akkor nagyon visszásan hatna az állampolgárokkal szembeni látványos fellépés – a nünükék tehát némi biztonságot nyújtanak számunkra. Igaz, hogy a mai bőség korában lehetnek ugyan egzisztenciális félelmeink – attól függően, hogy a szakmai területünkbe mennyire akar belenyúlni a politika szőrös mancsa. Vagy mennyire mer belenyúlni. Ennek ellenére a szólásszabadság csak a legelvetemültebb rendszerekben szenved csorbát manapság.

Nagyon sok pozitív oldalát láthatjuk is láthatjuk meg mindennek, például a következőket.

A művészetek virágoznak: nagyon jó filmek, novellák és regények készülnek, amelyeket részben a mai élet visszásságai, abszurd szituációi inspirálnak.

Ha nem vagyunk művészek, a kreativásunkra akkor is élénkítően hat a jelenlegi közélet torz légköre.

Erősíti az összefogást a hasonlóan gondolkodók között, mozgalmakat hozhat létre.

Sokat tanulhatunk másoktól, még mások elvetemültségéből is.

Jobban meg tudjuk fogalmazni, hogy mit tartunk értékesnek és mit kevésbé

Rájöhetünk, hogy politikusok inkább csak a saját fontosságukat igyekeznek bizonyítani, viszont az életünk lényegi vonatkozásaira nincsenek jelentős hatással.

Vaddisznókkal nem érdemes vitatkozni

Vaddisznók, trollok a politikától függetlenül is léteznek, bár a rendszer maga is bátorítja őket. Nem mondok újat azzal, hogy az emberek döntéseinek túlnyomó része tudattalanul születik, a vitában gyakran csak igazolni szeretnénk azt, amit már előtte eldöntöttünk. Mindannyiunknál szerepet játszik a gyors és lassú gondolkodás: a gyors és spontán reakciók rutinná vált előítéletek katyvaszából származnak, a közéletben viszont nagyobb terepet kellene hogy kapjon a lassan és megfontoltan hozott döntés, amely kimutathatóan agyunknak a magasabb rendű területeiről ered. De nem kap sajnos. Nem kap, mert ez utóbbi sokkal energiaigényesebb és fárasztóbb, egyszerűbb az ösztöneinkre hallgatni vagy a csordamentalitást követni (politikai tábortól teljesen függetlenül). És ez azért is nagyon jó, mert védekező beállítottságú: a biztonság azt is jelenti, hogy ne kelljen változtatni semmin. Ugyanúgy lehet nagyokat enni, inni és tespedni mint eddig, és közben bizonygatni, hogy mások miatt nem jutunk feljebb, mások miatt kell mindig ugyanazokat a köröket futnunk. (Van amikor országos szinten általánossá válik és mindenki jól érzi magát – egy ideig. Szovjetunió, Venezuela, Belarusz – milyen jól is néztek ki egy időben.)

Én például allergiás vagyok a marxizmusra, csípik a szememet marxi ideológia ortodox követői, akik egyszer eldöntötték, hogy aki szegény CSAK ÉS KIZÁRÓLAG azért az, mert a gazdagok kizsákmányolják – mindig ezt keresik és semmi mást nem hajlandóak meglátni. (A kormány is épít erre Kádár-rendszerből örökölt felfogásra.)

Sajnos a tudás és az önbizalom gyakran fordítottan aránylik egymáshoz

A félművelt ember egyszer elolvasta a saját mélyen szántó „kommunista kiskátéját”, amely minden fontos kérdésre választ ad, utána pökhendi módon kommentál a neten. Például zsigeri alapon eldöntötte, hogy az USA az fúj, és minden katonai beavatkozása csak bajt hozott. Egyrészt utólag mindig könnyű okosnak lenni, és komoly tudást igényelne azt lemodellezni, hogy mi lett volna ha nem avatkoznak be (általában az adott régió szomszédos országai sincsenek semmivel jobb helyzetben), másrészt vannak arra is példák, amikor az amcsi beavatkozás hosszú távon hasznosnak bizonyult, de ez őt nem érdekli. (Sőt nálunk kimutathatóan azt díjazza a többség a politikában, ha valaki tesped és NEM csinál semmit, azzal szemben, ha döntéseket mer hozni és olykor hibázik – pl. a néhai Antal József vagy Angela Merkel.) Ugyanezek a szélsőjobbos beállítottságúak zsigeri alapon eldöntötték azt is, hogy nekik az oroszok szimpatikusak valamiért – talán mert valamiféle primitív őserőt látnak bennük, és a ruszkik nekik mindig okék.

A kormánypropaganda szintén a tudomány szélhámosait nyomja legjobban (pl. Tőkéczki, Bogár, Nógrádi) ezzel szemben, akik a szakterületükön nemzetközi szinten is elismertek, ők nem akarnak besározódni. Kedves Hölgyeim és Uraim, a tudomány igazi lumenjei: tessék tudomásul venni, hogy az élet ilyen, piszkos, sáros, időnként ez nem kerülhető el, senki nem maradhat teljesen ártatlan a maga kis elefántcsont tornyában.

Amiért érdemes mégis blogolni

Az elektronikus sajtóban érvényesül az a névtelen graffitis bölcsesség verbális értelemben, hogy „egy atombomba az egész napodat tönkreteheti.” Azonban néha mégis megvillan a fény a sötétségben a kommentelők között, például aki összehozta azt a két érvet, hogy a „fogyasztói társadalom” időnként eléggé vacak tud lenni, másrészt pedig milyen tűrhetetlen, hogy a bevándorlók nagy része nem akar ebbe beilleszkedni. (Sarkítottam a dolgot, nem pontosan erről volt szó, sokkal inkább egy másfajta szemszög ötletes megvillantásáról szólt a dolog.) Rezisztenciára van szükség a trollkodásokkal szemben, hogy rátaláljunk néhány gyöngyszemre. Olyan bejegyzésekre, ahol nem valamiféle álságos „polkorrektségről” van szó, hanem ami ezzel nem összetévesztendő – kulturált hangnemről és mások iránti tiszteletről.

Érdemes elgondolkodni mások véleményén és leírni, amit ritkán teszünk: „Belátom, hogy ebben és ebben valószínűleg neked van igazad.” A vita akkor értelmes, ha néha eljutunk néha eddig a pontig, a manapság divatos csordamentalitás ösztönösségével szemben a közös felismerésekig és valódi közös értékekhez.