Gondolkodásunk számtalan csapdája közül nem az elmélet által leírtakat, hanem az általam megfigyeltek közül gyűjtöttem össze néhányat, nagyon különböző területekről vett példákkal illusztrálva az egészségtől a politikáig bezárólag.
1.Zavarba hoz minket az, hogy mindenki elfogult valamilyen mértékben
Pedig ez nem lenne baj, mert nekünk kell tudni összerakni. A TED-ED előadások eléggé színvonalasak és lényegre törőek szoktak lenni, ezek közül néztem meg ugyanazon a napon a táplálkozás két kutatóját. Az egyik a túl sok szénhidrát ellen beszélt: "Vannak esszenciális aminosavak, de esszenciális szénhidrát nincs." Egy másik viszont a vegetáriánus táplálkozás híve volt: "Léteznek gyógynövények, de gyógyállat nincsen." Mindketten mélyen ismerték az általuk kutatott területeket, viszont teljesen máshogy közelítették meg, hogy milyen az egészséges táplálkozás, és mindkettőnek a maga módján igaza volt.
Többféle megoldása lehet a különféle problémáknak (pl. az egészséges táplálkozásnak), amelyek ha jól megfigyeljük akkor nem is teljesen mondanak ellent egymásnak és egyéni beállítottság és ízlés kérdése, hogy ki mit választ. Számos dolog többféle módon is megközelíthető, ami egyéni kreativitásra is lehetőséget ad.
2.Az egyes dolgok nem jók vagy rosszak önmagukban, hanem vagy a helyükön vannak vagy nem (régi bölcsesség)
A képességeink és affinitásaink nagyon eltérnek egymástól és a munkamegosztásban betöltött helyünk is, - ez éppígy igaz arra is, hogyan látunk egyes dolgokat. Nem nagyon van olyan tehát, hogy teljesen hibás vélemény, lehet azonban "nem egészen helyén való", a szó szoros értelmében. A politika világában ezt úgy látom, hogy egyes kis hagyományőrző falvakban teljesen megfelelő lehet az erősen jobboldali felfogású vezetés. Ezzel szemben ha egy ország kormányfője egy kirgiz folklór műsort túl komolyan vesz, azzal egyértelműen nevetségessé teszi magát.
Nemzetállami szinten a mérsékelt jobboldal az, ami képes lehet integráló szerepet betölteni, vagy időnként a mérsékelt baloldal (esetleg ezek valamiféle koalíciója). Az EU szintjén nem tudom mit keresnek az államszövetség értelmét tagadó pártok (az annak idején szélsőjobbos Jobbik is csak lézengett a légüres térben az Európai Parlamentben), mert az is egy bizonyos szint amit képviselni kell (a globális politikai tér nagy játékosaival szemben is) és törvényszerűen konfliktusba kerül időnként a nemzetállami szinttel. Ilyen logika alapján az EU politikáját leginkább a baloldali, másodsorban a mérsékelt jobboldali pártok tudják leginkább előmozdítani.
3.Az előzőekkel összefüggésben tiszta viszonyokat kell tudni teremteni, nem összemosni dolgokat
Így például mivel Magyarországon az elnöki rendszernek van hagyománya (Horthy, Kádár rendszere, sőt bizonyos értelemben a Habsburg ház is), ebből kifolyólag most is minimum félelnöki rendszer lenne jó nekünk, amelyre számos demokratikus európai országra látunk példát Romániától Franciaországig. Ez esetben Orbán komoly jogkörökkel, vétójoggal rendelkező államfő lehetne, nem pedig csak kormányfő, ami valszeg. de-facto be is fog következni egy-két éven belül (vagy már be is következett). Egyszerűen azért mert a politikusi pálya olyan aktivitást kíván, amitől az emberek törvényszerűen kiégnek pár évtized alatt. Láthatóan igaz ez Putyinra, Lukasenkóra és Merkelre, de gyakorlatilag mindenkire, hogy egy idő után egyre kevésbé tudják irányításuk alatt tartani az eseményeket.
Vállalatok esetében is gyakran eltér a stratégiai és operatív igazgató személye, az utóbbi a mindennapi tevékenységek dinamikus irányítója. Nálunk is már Gulyás Gergely kelti inkább egy kormányfő benyomását (a miniszterelnökség vezetője potenciálisan miniszterelnöki hatáskörű személy), a de facto és de jure viszonyok jelentősen eltérnek egymástól. Orbán láthatóan egyre inkább egy rögeszmés, szellemileg hanyatló fázisba került "vezér" benyomását kelti. Ami nem lenne baj, ha nem ragaszkodik a kézi vezérléshez, túl sok ügyben a döntést fenntartva magának. (Egyébként pedig ő egy közismerten harcos alkat, csak nem mindig szükséges a fél világgal folyton háborúskodni.)
4.Fennakadunk a gondolatmenetek apró, lényegtelen részein
Vannak akik egy-egy súlyosabb nyelvtani hibán fennakadnak, vagy azon, hogy a megfogalmazás nem tökéletes és a stílus nem a legárnyaltabb. Ez lehet persze jó kifogás is olyankor, ha nem akarunk kényelmetlen problémákkal szembenézni, néha pedig csak szükségtelen szőrözés. Vannak egyes szövegekben olyan aknák, amelyek robbannak és (elutasító jellegű) pavlovi reflexeket váltanak ki: például sértik a családról vagy a nemzetről gondolt véleményeket, "túl liberális" beállítottságúak, - holott igen gyakran csak kevéssé lényeges részei a mondanivalónak, legfeljebb arra jók, hogy beskatulyázzák vele az embert. Ösztönös szinten pedig leginkább csak kétféle skatulya létezik: barát vagy ellenség.
Nem szabad magunkat sem beskatulyáznunk, bármilyen vonzónak is tűnhet egy csoporthoz csatlakozni. Én például nem kedvelem az Orbán rendszert, de abban eléggé biztos vagyok, hogy Horthy Miklós annak idején, abban a helyzetben (a megcsonkított Magyarország vezetőjeként) igen alkalmas volt arra a feladatra, amit elvállalt, és a szerepe sokkal inkább pozitívnak volt mondható mint negatívnak.
A rutinos demagógok viszont nagyon ügyelnek arra, hogy megnyerjék a közönségüket: először olyan dolgokat mondanak, amelyek eléggé nyilvánvalóak és amit mindenki elfogad, aztán egy logikai bakugrással eljutnak a saját kis képtelenségeikhez, amelyekkel befolyásolni akarnak másokat (egyfajta árukapcsolásról van tehát szó). Orbántól Bayerig sokan dolgoznak ilyen sémával a szélsőjobbon, de az olyan baloldali fórumok mint az ÉS vagy a HVG némely cikkírójáról is elmondható, hogy stílusuk hatásos ugyan, de már régóta semmilyen eredeti gondolattal nem tudnak előállni.
Vannak akik jól írnak vagy jól beszélnek, ami sokak számára meggyőző lehet, de ezek nem olyan adottságok amely garantálnák az elmélyült tudás meglétét vagy a tartalmas gondolatokat.
5.Szűklátókörűség
Ez is egy gyakori hiba a közéletünkben. Voltaképp, amikor leírják az első szót, hogy Magyarország, némiképp már azzal is hazudnak, mert implicit módon a szövegük arra utal, hogy az adott helyzet tipikusan a miénk. Holott nincs olyan probléma, amelyre ne találnánk a környezetünkben máshol hasonló példákat, mások is küzdenek a korrupcióval, a bürokráciával és a gazdaság elmaradott viszonyaival is. Az, hogy túl kevés gyerek születik nem csak a magyar nők problémája, mint ahogyan kormányunk feltételezi (ráadásul a férfiakra nem is gondolt), hanem más európai nők esetében is az: nem nekünk kell feltalálni a spanyolviaszt, hiszen vannak nemzetközi tapasztalatok, hogyan lehet ezen a helyzeten javítani. (Igazából Európában vannak a miénkhez hasonló életmódok és értékrendek, onnan érdemes tapasztalatokat szerezni, nem pedig Közép-Ázsiából. Nem szabad kísérletezgetni, ha vannak máshol működő gyakorlatok.)
Ezzel függ össze, hogy a korszellem szinte minden kérdést rosszul ítél meg. '49-ben sokan Görgeyt árulónak tartották (teljesen hibásan), '56-ban sokan amerikai beavatkozást vártak, aminek semmilyen reális alapja nem volt. Egy bűnbak mindig jól jön, akin levezethetjük az indulatokat. Néha pedig olyan dolgokon szoktunk rugózni, amin az utókor inkább csak mosolyog.
6.A rendszerek általában nem egyértelműen jók vagy rosszak
A világ legsikeresebb államai Svájc és Kalifornia is bírnak olyan hátrányokkal, amelyek sokak számára taszítóak lehetnek, de az ottani jómódban élőknek is megvannak a maguk problémái. Ezzel szemben még a legbutább vállalkozások mint az USA vietnami háborúja (látszólag mindenki veszített csak, és még a észak-vietnamiak is jobban jártak volna, ha az elején békét kötnek) is teljesen új tapasztalatokat hozott számos területen, például az orvostudomány számára.
Egy adott rendszerben egyesek jobban járnak, mások rosszabbul, éppen azért jó a parlamenti váltógazdaság, mert az egyes kormányok más-más csoportokat favorizálnak.
Sokan abból a gondolatból indulnak ki, hogy ha valami nem vált be, akkor az ellentéte majd jó lesz, ami egy alapvető logikai hiba: például ha a liberalizmus nem volt sikeres, akkor az "illeberalizmus" lesz a megoldás a maga kis diktatórikus vonásaival, vagy pedig ha az USA szövetsége nem elég jó, akkor az oroszok támogatását kell megszerezni (annak ellenére, hogy a medve ölelése elég szoros tud lenni). Társadalmunk szélsőségek között ingázik, arra a bizonyos egészséges arany középútra nem gondol ilyenkor senki.
7.A magyar társadalmi normafelfogás csak egyfajta lehetséges értékszemlélet (például a sumákolást díjazza)
Az amerikai elnökök megítélésében is tükröződött, hogy a magyar rangsor mennyire eltért az amerikaiakéhoz képest, a két társadalom értékrendszerének különbségei miatt. Az amerikaiknál azok az elnökök a legrosszabbak, akik nem csináltak semmit, nálunk viszont mindig azok, akik valamilyen jelentősebb hibát követtek el. Nálunk egyértelmű bűnbak Gyurcsány, aki legalább próbálkozott különféle reformákkal és nem hibás a sok sumák szoci vezető, aki mindent elszabotálva csak a saját pecsenyéjét sütögette és off-shorozott. Aki nem csinál semmit az biztosan nem fog hibát elkövetni - a "csak ne hibázz" szemlélet megöli a vállalkozószellemet és görcsössé is teheti a viselkedésünket.
A legfőbb magyar társadalmi norma a szabálykövetés, és mivel a rengeteg szabály a németeknél működik legjobban, mi afféle "nem elég jó németek vagyunk". Bizonyos esetekben igaz, hogy a szabályok betartása a megfelelő, vannak viszont arra is bőven példák, amikor a szabályok nem életszerűek, gyakorlatilag betarthatatlanok. Tehát az értelmiségi közvéleményünk (amely Európában a leginkább kifogásolja a szabálykövetés hiányát) alighanem tévedésben van egy fontos kérdésben: a bürokrata szemléletet is vissza kell tudni szorítani, ha szabálykövetést akarunk elvárni.
8.A szakértőség téves megítélése
Sajnos szakértőnek számítanak olyanok, aki a laikus közönségnek osztják az észt a világpolitikáról, nyelvrokonságról vagy egészségről, akár a neten akár lakossági fórumokon, gondosan vigyázva arra, nehogy a területükön dolgozó komoly tudósokkal kerüljenek össze. (Publikációik szakfolyóiratokban nincsenek, tudományos konferenciákon nem vesznek részt.) Ennek a fajta szélhámosságnak az egyik képviselője Nógrádi György "migrációkutató", akinek azért sok mindenben igaza van, csak éppen erős túlzásokba esik, de éppúgy elmondható ugyanez Bogár vagy Drábik esetében, akik a nemzetközi pénzügyi kartellek és titkosszolgálatok befolyásával foglalkoznak, csak sajnos eléggé paranoid módon. Nem úgy beszélnek mint a tudomány embere, hanem leginkább mint eszelősök. Vannak olyan szakértők, akik túlspilázzák azt, amivel foglalkoznak és a politika sikamlós területére merészkednek, és miközben olyanokat kezdenek mondani, ami sokak tetszését elnyeri, elvesztik a kutatói szavahihetőségüket és méltóságukat.
Másik szakértői hiba, hogy "orvos mondta" - tehát biztos igaz. Azt lehet mondani, hogy az orvosok a kis napi rutin területeikbe belesüppedve csak kicsivel értenek jobban az átlaghoz képest a táplálkozási kérdésekhez. A magyar orvosok többsége eléggé konzervatív felfogású és gyorsan rárepül a modern társadalomban előforduló lehetséges problémákra: például igaz, hogy a kávé pörkölése során rákkeltő hatású akrilamid keletkezik, de ettől még nem lesz a kávé fogyasztása rákkeltő (sőt megfigyelések sem támasztják alá). Hiszen ha az akrilamid koncentrációja nagyon alacsony, valamint ha a kávé tartalmaz olyan anyagokat is, (jelen esetben antioxidánsokat), amelyek rákellenes hatásúak, akkor az összhatás lehet semleges vagy kedvező irányú is. (Régebben például azt gondolták, hogy mivel a koffein emeli a vérnyomást, ezért a kávé ártalmas a szívnek, de megint az a helyzet, hogy a kávé a koffein mellett számos más anyagot is tartalmaz.)
9.Ha valamiről jól tudunk beszélni, még nem biztos, hogy értjük a hátterét
Szokásos a "fogyasztói társadalom" ostorozása, de azáltal tapodtat sem jutunk előre, ha valamire tudományos címkét aggatunk. Ha viszont értjük, hogy voltaképpen paleolit aggyal gondolkodunk, és ez érvényes alapból a táplálkozásunkra és pénzköltésünkre is, tehát voltaképpen egy genetikailag kódolt mohóságról van szó, akkor jobban ismerve a probléma gyökerét nem fogjuk hibáztatni sem magunkat sem a társadalmat, hanem elkezdhetünk dolgozni a megoldások irányában. Értelmiségiek hajlamosak úgy osztani az észt, hogy nem ismerik az általuk használt fogalmak (például szabadság, tolerancia vagy egyenlőség) mélyebb jelentését, csak felelőtlenül dobálóznak ilyesmivel - ez valójában a "polkorrekt beszéd" alapvető hibája, az ezt elhagyó, gyakorlatiasabb felfogás jelenti az Orbán rendszer sikereinek egyik titkát. Ha egy értelmiségi jobban tud beszélni például cigány kultúrájú emberek és magyar kultúrájúak együttéléséről egy kis faluban, az nem jelenti, hogy jobban is érti azoknál akik ott vannak, nem szabad tehát a fölényével visszaélnie.
10.Senki sem elég okos - de éppen ez kell, hogy cselekedetekre sarkalljon
Amikor felállt a Medgyessy kormány, akkor balos közgazdászok azt mondták, hogy micsoda jó szakértőkből áll, biztos sikeres lesz. Egy dolgot nem tudtak, hogy a fontos döntéseket Medgyessy és Gyurcsány is saját kútfőből, a szakértőkkel való egyeztetés nélkül hozták meg (lényegében hazardírozva). Sosincs elég információnk, hogy mikor mi fog működni, például az IMF is gyakran felsült az egyen receptjeivel. Mindenki csak tippelgeti, hogyan alakul majd a gazdaság állapota vagy a tőzsde helyzete, az összeomlásokat gyakran megjövendölik, és véletlenül valakinek majd egyszer bejön.
Mivel a legtöbb dolog túlságosan is bonyolult és a változások legtöbbször fokozatosak, emiatt a legjobb, ha olyat teszünk, amit később is vállalhatónak tartunk, bármilyen kimenet esetén. Például ha az Orbán-rendszer szerintünk egy diktatúra irányába tart, akkor ez ellen kell tudnunk tenni, hogy később elmondhassuk megtettük azt, ami a képességeinkből telt.
Vannak, akik panaszkodnak arra, hogy a rendszerváltás után az állami vagyont olcsón "elprivatizálták". Ott voltál akkoriban? Tudtál róla? Tettél ellene? Antall vagy Horn rendőrei sem vertek volna meg, ha kimész tüntetni. (Kádár rendőrei ellenben igen.)
Gondolkodásunknak rugalmasan kell tudni működnie különféle nézőpontokkal, mások helyzetébe is képesek kell legyünk empatikusan belehelyezkedni. Ha kudarcot vallunk ebben, akkor egy alacsonyabb tudatossági szinten kötünk ki: az ellenséges hordák ökölrázásához jutunk el (ami a mai magyar közéletre jellemző) és ahhoz az illúzióhoz, hogy a problémáink komoly munka nélkül, egycsapásra megoldhatóak.
