Ideo-logikák

Az első világháború operett hadserege

2020. július 27. - Tamáspatrik

800px-austro-ugarske_odore.jpgKép forrása: Wikipédia

Tényszerűen érdemes megnézni, hogy milyen eredményeket ért el az Osztrák-Magyar Monarchia hadserege az I. világháborúban, előrebocsátom, a kép eléggé lehangoló lesz. Azt kell mondani, hogy gyakorlatilag a katonák hősiessége és kitartása volt az egyetlen tényező, ami ellensúlyozni tudta a gyenge felszereltséget és a pocsék hadvezetést.

Egyrészt a kontinentális erőviszonyok a világháború előtt ismertek voltak, már 1871 után körvonalazódtak: a legerősebb a német, ezt követi a francia és a nagyhatalmak közül még az oroszok is erősebb hadsereggel rendelkeztek mint a Monarchia. Igazából a német hadsereg kiemelkedett az összes közül a hatékonyságát tekintve, a mozgósítottak létszámához képest bármelyiknél jóval nagyobb ütőerővel rendelkezett.

A világháború kitörésének okaiba most azért nem akarok belemenni, mert az sokkal inkább rólunk szólna, hogy mi mit látunk bele az eseményekbe, ugyanis szinte egyetlen történész sem képes egyidejűleg a nagy képet látni és az akkori emberek fejével gondolkodni, emiatt az összkép még mindig hiányos marad. De facto mégis a Szerbiának küldött hadüzenet volt az, ami kirobbantotta, annak ellenére is, hogy mindenki tudta, hogy az oroszok mögöttük állnak. Mindjárt a háború elején képtelen volt a hadvezetés felmérni azt, hogy milyen gyorsan lesznek képesek az oroszok mozgósítani északon (a vasútvonalak ezt lehetővé tették), és alábecsülték Szerbia erejét is.

A Monarchia frontjai azonban mind másodlagos jelentőségűek voltak, a háború nem ott dőlt el, hanem Franciaországban, ahol az angol, később pluszként az amerikai támogatás volt az, ami az erőviszonyokat kiegyenlítetté tette. Mégis szinte a  háború végéig többnyire a német hadsereg volt a támadó fél, azonban a frontokat sosem tudták áttörni, illetve az esetleges áttöréseket kihasználni, mert a franciák és angolok mindig képesek voltak újabb tartalékokat küldeni vasúton keresztül. (Egyébként 1918 második felében az angol hadsereg a különféle hadnemek együttműködésének tekintetében már felülmúlta németekét, már kirajzolódott nyugaton is az antant győzelme.)

A Monarchia frontjain a képlet mindig nagyon egyszerű volt: szinte csak vereségek követték egymást, amíg oda nem küldtek egy német hadsereget vagy néhány hadtestet, ami megmentette őket. Megjegyzem, hogy a németek szinte csak „balkézről harcolva”, úgy mellékesen verték az oroszokat amellett, hogy a fő erőiket mindig a nyugati fronton összpontosították.

1914-ben is már Németország mentette meg keleten a Monarchiát, amikor a tannenbergi csatában szétvertek egy komplett orosz hadsereget, majd miután a galíciai csatát elvesztettük egy másik orosz hadsereggel szemben, a mazuri tavaknál a németek ismét nagy győzelmet arattak. Ez volt végig a sorminta, csak a limanovai csata volt az egyetlen, amikor saját erőből győzni tudtunk az oroszok ellen, azonban már 1915-ben Przemisl erődjét feladtuk és rengetegen kerültek hadifogságba. A németek segítségével Mackensen hadseregével voltunk képesek csak az ellentámadásra és az orosz front áttörésére. Még így is a déli sikerek és az északi vereségek miatt az oroszok kénytelenek voltak visszavonulással kiegyenesíteni a frontot, nehogy a németek bekerítsék őket. Az egész háború legnagyobb, nemzetközi visszhangot kiváltóan sikeres offenzíváját 1916-ban az orosz Bruszilov vezette a Monarchia ellen, egészen a Kárpátok vonaláig szorítva vissza minket. Igaz, hogy ekkorra már Olaszország is belépett a háborúba. Egyébként az olasz hadsereg morálja a leggyengébb volt az összes között, amit az is mutat, hogy másfélszeres túlerőben sem voltak képesek áttörni a védelmi vonalainkat.

A háború első két évében már olyan óriási veszteségeket szenvedett el az Osztrák-Magyar Monarchia a harctéren, aminél már csak az oroszok veszteségei voltak nagyobbak, és ez előrevetítette a birodalom sorsát.

A szerb fronton elvileg a hadseregünk harmadrésze is elég kellett volna hogy legyen, de képtelenek voltunk jelentős sikereket elérni. Nem közismert, hogy végül a német hadsereg (Mackensen) volt az, amely 1915-ben megtörte a szerbek ellenállását és elfoglalva az országot egészen a görög határig nyomult.

A románok is beléptek a háborúba 1916-ban és betörtek Erdélybe. Ismét csak német segítséggel tudtuk őket kiszorítani és Bukarestet is a német (bolgár, oszmán) csapatok foglalták el.

Az olasz fronton az Isonzó folyó mentén egyik fél sem tudott döntő sikert elérni. 1917-ben, amikor az orosz front megszűnt, erre a frontra összpontosíthattuk gyakorlatilag a teljes haderőt. Azonban megint a német hadvezetés volt az, ami megmutatta, hogyan lehet rohamcsapatok bevetésével győzelmet elérni, a caporettói áttörést Ungvári Krisztián írta le részletesen, konkrétan az akkor még fiatal Rommel csapatának tökéletesen végrehajtott előrenyomulását. Rengeteg volt a hadifogoly, az olasz hadsereg teljesen szétesett és csak francia-brit segítséggel tudták stabilizálni a helyzetet. 1918 júniusában a Monarchia csapatai a Piave folyónál ismét támadást kezdeményeztek, ezúttal önállóan, az eredmény teljes kudarc, amitől a közös hadsereg megroggyant és októberre már gyakorlatilag vége volt.

Németország még képes lett volna egy darabig ellenállni nyugaton, azonban a fő szövetségesének gyakorlatilag nem volt már semmilyen jelentősebb hadereje. (Ezt a hirtelen kipukkadást a közvélemény nálunk sem érzékelte, mert a csapataink mind ellenséges területen voltak, nem szorították őket vissza.) A Monarchia ekkor már minden tekintetben elfogyott, hiányzott a felszeltség, utánpótlás, élelem és morál.

A hadsereg moráljáról is érdemes külön szót ejteni: a minket az osztrákokkal összekötő legerősebb kapocs az operett volt (innen jön az „operetthadsereg” elnevezés), képzelhető hogy például a csehek mennyire akartak harcolni, (Hasek írt erről a Svejk című klasszikus művében), közvetlen érdekeltsége leginkább a szlovénoknak, horvátoknak és osztrákoknak lehetett az olasz fronton. (Sőt Magyarország voltaképp ellenérdekelt volt a Monarchia terjeszkedésében.) Hogy mégsem a morál volt a döntő tényező, abban szerepet játszhatott az is, hogy a besorozott katonák nagy része az alsó társadalmi osztályokból került ki, ők pedig már megszokták a feltétlen engedelmességet. (Később viszont lesz már jelentősége annak nálunk, hogy kik mennek haza a frontról, az 1918 végi általános anarchiában és a kommün viszonyai között is.)

Az, hogy a monarchia ennyire sikertelen volt végig a háborúban, ennek a fő oka alighanem hadsereg alapvető korszerűtlenségében rejlik. A háború kezdetén is már túl kevés volt az ágyú, sőt a katonák kétharmadának ismétlőpuska sem jutott (már 1866-ban is a fegyverek korszerűtlensége miatt vesztették el a poroszokkal szemben a königgratzi csatát). A vezérkar harcászati ismeretei teljesen korszerűtlenek voltak, egy sikeres támadó hadműveletet sem tudtak végrehajtani és még Szerbia ellen sem boldogultak egyedül. A katonák ellátása, a logisztika pedig egyenesen csapnivalónak volt mondható. A hadsereg fokozatosan teljesen kivérzett, ezzel szemben a románok még Bukarest feladása után is vissza tudták vonni fő erőiket, amelynek ütőképességét 1918-ban is megőrizték.

Az Osztrák-Magyar Monarchia szerepe az I. világháborúban a hadüzenettől kezdve egészen az összeomlásig, lényegében véve nem más, mint egy teljes egészében korszerűtlen és idejétmúlt államalakulat bukásának története. Láthatunk bele ennél többet is, de teljesen felesleges.

Felhasznált források:

https://en.wikipedia.org/wiki/List_of_military_engagements_of_World_War_I

https://www.origo.hu/tudomany/20140731-i-vilaghaboru-ilyen-volt-a-monarchia-hadserege-szerbia-megtamadasakor.html

https://hu.wikipedia.org/wiki/A_Magyar_Kir%C3%A1lys%C3%A1g_az_els%C5%91_vil%C3%A1gh%C3%A1bor%C3%BAban

https://www.libri.hu/konyv/hatos_pal.az-elatkozott-koztarsasag.html

https://bookline.hu/product/home.action?_v=Ungvary_Krisztian_Tettesek_vagy_aldozat&type=22&id=271516

A bejegyzés trackback címe:

https://ideo-logic.blog.hu/api/trackback/id/tr2016078588

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

megamovieboy · http://europeanphalanx.blog.hu/ 2020.07.27. 09:42:43

Az EU tanulhatna belőle, mi történik akkor, mikor egy birodalom a saját lakosságán élősködik. Ha az osztrákok nem fogják vissza szándékosan a magyar területek gazdasági fejlődését évszázadokig és nem csak 100 évünk van elnyomás alatt behozni amit lehet, akkor egy gazdaságilag sokkal erősebb államalakulat lett volna és a nemzetiségi problémákat is meg lehetett volna oldani, a hadsereg fejlesztése mellett.
A másik fele, hogy az egész háború azért tört ki, mert a francia-angol szövetség az oroszok balkáni ambíciói mellé álltak. Persze ennek okai a német pökhendiségben is voltak, de ma már világosan látszik, hogy európaiak ellen az oroszokra támaszkodni nagyon súlyos következményekkel jár.
Innen már egyenes vonal a megalázó békediktátumok, a szélsőséges populizmus térnyerése, a revansvágy, a szovjetellenesség és a közép-európai államok egymás elleni harcai, hogy megint kezdődjék az egész újra.

chrisred 2020.07.27. 10:45:48

@megamovieboy: Az első világháború azért tört ki, mert az atlanti kereskedelem révén a nyugat-európai országok hatalmas technológiai és civilizációs előnybe kerültek Európa keleti régióihoz képest. A központi hatalmak a háború révén akartak erőforrásokhoz jutni, amivel kiegyenlíthették volna ezt az előnyt. Nem tudom, hogy az EU milyen analógiát jelent, a Monarchia tekintetében a kiegyezés jelentett olyan nemzetek közötti együttműködési formát, mint amilyen az Európai Unió. Persze elég csökevényes együttműködési formát volt, hogy nem a birodalomban élő összes nép vett részt benne, csak kettő.

midnightcoder2 2020.07.27. 10:50:14

@megamovieboy: Mondjuk a szovjetellenesség speciel egy elég érthetődő dolog: kevés dolog van ami rosszabb mint Hitlerék nácizmusa volt, de a szovjet kommunizmus speciel pont ilyen. Amúgy az oroszok is jól ráfaragtak a szerbek segítésére, e nélkül Lenin elvtárs aligha tudja összehozni a Nagy Októberit, és max. a diliház személyzetét tudta volna a sírba vinni.

midnightcoder2 2020.07.27. 10:52:36

@chrisred: Igazából ma az EU a monarchia aki katonailag lófing, és a globális erőforrásokhoz is egyre kevésbé fér hozzá az USA, illetve a feltörekvő Kína mellett.

chrisred 2020.07.27. 11:03:08

@midnightcoder2: Illetve pont a fordítottja, a Monarchiában a külügy és a hadügy volt a tagállami hatáskörök feletti, államközi együttműködés területe, míg az Európai Unióban pont ezek maradtak tagállami szinten.

midnightcoder2 2020.07.27. 14:05:48

@chrisred: Ettől még az EU katonailag lófing, és gazdaságilag sem ő fogja lenyomni az USA-t.

Tamáspatrik 2020.07.27. 19:59:00

Magyarország területi integritásához az kellett volna, hogy itt maradjon Mackensen Erdélyben állomásozó 170 ezer fős serege, ami a Balkán ura volt. Visszavonták őket a békekötéskor Németországba, pedig ez lett volna az egyetlen esély, egy jól felszerelt és gépesített hadsereg, kiegészítve az újjáalakuló magyar hadsereggel + a székely hadosztállyal.
Ezzel nem lehetett volna teljesen elkerülni a területveszteségeket, de jobb pozícióból indulva csökkenteni lehetett volna. Délen ott voltak az Antant csapatai, keletre a románoké. Voltaképp semmilyen magyar seregnek nem volt esélye a területek megvédésére ezekkel szemben.

Tamáspatrik 2020.07.27. 20:03:25

Még egy érdekesség, hogy ha a Monarchia nem akar agyatlan módon támadni 2018-ban, csak beáll védekezni a Dolomitokba és az Alpokba, simán kihúzhatta volna az év végéig. (Bár igaz, hogy az ellátás olyan szintre romlott, hogy a katonák alig kaptak élelmet, de Bécs is éhezett.) Azt kellett volna tenniük, amihez jól értettek, védekezni.
Ez esetben ősszel az antant bedarálja a németeket, akik le kellett volna, hogy tegyék a fegyvert.
Nincs "tőrdöfés elmélet", nem veszi át a terepet Hitler, nincs második világháború.
A németek nem rugaszkodtak volna neki még egyszer, ha belátják, hogy egyedül nem boldogulnak a többi nagyhatalom ellen.

Tamáspatrik 2020.07.27. 20:07:03

@megamovieboy: Nagyrészt egyetértek a leírtakkal, bár épp az EU esetében létezik a kiegyenlítésre való törekvés, a szegényebb régiók több pénzhez juthatnak.

Tamáspatrik 2020.07.27. 20:08:03

@midnightcoder2: Ja, erre a háborúra gyakorlatilag mindenki ráfaragott Európában, főleg hosszabb távon.

midnightcoder2 2020.07.30. 13:38:36

@Tamáspatrik: Ezzel is. A másodikkal aztán végképp kírta magát a történelemből Európa. És hosszabb távon az USA is.