Ideo-logikák

Ideo-logikák

Ők a magyar sportolók legnagyobb ellenségei

2022. január 22. - Tamáspatrik

A magyar sportolóknak nem csak ellenfelei, hanem ellenségei is nyilvánvalóan kell, hogy legyenek, hiszen a kiemelt támogatottságú látványsportágaink (főként labdarúgást és kézilabdát értve ez alatt) feltűnő eredménytelensége másként nem magyarázható. Kik lehetnek ők?

1.A magyar szurkolók???

A saját rendezésű kézilabda Európa-bajnokságon történt blamázst lehetetlen kimagyarázni, az újabb és újabb próbálkozások egyre szánalmasabbak. Itt felmerült magyarázatként az is meglepő módon, hogy a magyar játékosokra plusz terhet rakott a hazai pálya, nem szoktak hozzá a sok ezres közönség előtti tétmérkőzések hangulatához. Az ellenfeleket pedig mintha feldobná, ha őket pfújolná a közönség… Igazából nem tűnik valami hihetőnek, főleg mivel nem gyerekekről van szó elvileg, hanem kőkemény profikról. Vagy legalábbis azok lennének, mert többször előfordult, hogy miközben örült a magyar játékos a góljának, az ellenfél már leindította és ott volt a hálónkban a labda. A tények azok tények: a három csoportbeli ellenfél közül csak az erősen tartalékos portugálokat sikerült legyőzni az utolsó másodpercekben szerzett góllal, a csoportból továbbjutott izlandiakat és a hollandokat pedig kenterbe verik félgőzzel is a világ elithez tartozó dánok és franciák. Ja, így kell emelt fővel búcsúzni, most elmondhatjuk, hogy a szerencse nem állt mellénk, de legalább elkerültük a későbbi kínos zakókat.

A magyar fociválogatott esetében érdekes azt is megnézni, hogy amikor támogatta a közönsége, mennyivel ért el jobb eredményeket, mint idegenben játszott? Elárulom: semennyivel. Az EB-n a portugálok ellen telt ház előtt 0:3 majd a félgőzzel játszó franciák ellen 1:1, viszont idegenben a kicsit széteső németek ellen bravúros 2:2. A selejtezőkön közönség előtt az angolokkal szemben 0:4, ez esetben csak annyi történt, hogy a fiúk elhitték magukról egy pár percig, hogy jobban tudnak focizni mint az angol csapat és feladták a sündisznóállást. Idegenben viszont az angolok ellen 1:1 és a lengyelek legyőzése 2:1 arányban, mindez arra utal, hogy ezt a fajta fegyelmezett védekezésre épülő kontrát, ami a mi fő erősségünk, a közönség szurkolása nem nagyon befolyásolja. (Az albánok persze ellen nyilván nem lett volna értelme egy ilyen harcmodornak, de a B-taktika a közönségtől függetlenül nem működött, két alkalommal 1:0 oda. Zárt kapuk mögött a lengyelek ellen legalább egy harcos 3:3-as döntetlenre futotta.)

2.Sportújságírók?

A sportújságírók dolga, hogy nagy csinnadrattával felfokozzák az elvárásokat, a realitásokat mellőzve. (Nem írhatják le, hogy középszerű csapataink vannak, ne várjunk tőlük semmit.) Ez még idáig rendben van, ami viszont nekem nagyon nem tetszik, amikor fiatal játékosokat sztárolunk. Egy 22 éves játékost mint Schäfer András nem szabad megválasztani az év játékosának, mert a fejébe szállhat a dicsőség. (Egyébként nem is volt reális.) Ott van Zsóri Dániel, akit 19 évesen Puskás díjra jelöltek és meg is kapta (nem reális, mert ugyanazt a gólt mindegy, hogy milyen ligából lövi az ember), azóta sérülések hátráltatják a karrierjét. A jelenlegi legnagyobb tehetségünk Szoboszlai Dominik pályafutását is a túlságosan nagy sztárolás zavarja a legjobban, legalábbis mióta a neve felkapott lett, azóta mintha halványabb teljesítményt nyújtana.

3.A közvélemény?

 A közvélemény is kicsit ludas ebben, például amikor tavaly Dárdai Palkót választották az év játékosának a Herthánál, viszont mindenki tudta, hogy csak édesapjának köszönhetően került klubhoz (ami egyébként etikai összeférhetőségi kérdést is felvet). A  szurkolók a „magyar csapattól” mindig sokat várnak ugyan, de nem lehet jó a csapat, ha nincsenek mögötte MEGBÍZHATÓAN jó egyéni teljesítmények.

4.Edzők?

Felmerül, hogy az edzők hátráltatják a legjobban az eredményességet. Köztudott, hogy a futballakadémiákból kikerülők a magyar NB II-ben válnak csak be, az élvonalunkat szerb, ukrán és egyéb légiósokkal töltik fel, az utánpótlás nevelésünk teljesen rossz. Az úszók körében a lelki terror és a testi fenyítés bevett praktikának számított, bár azt nem gondolom, világszínvonalú teljesítményekhez ilyen módszerekre lett volna szükség. Az edzőink nem mindig a legkorszerűbb módszerekkel dolgoznak, viszont a motivációik már a következő ponthoz tartoznak.

5.Korrupt finanszírozás?

Ez a pont nem kérdőjeles, hanem teljesen egyértelmű: a sport terén jártas újságírók is leírják, hogyan lehet demotiváló az egyre több sportba betolt állami pénz. Valami olyasmi kép rajzolódik ki, hogy „nem kell törtünk magunkat, a jó pénzünk meglesz”, ami lehet akár egy olimpiai életjáradék vagy többmilliós havi fizetés. Mindenesetre a magyar sportba betolt sokmilliárdos összegeknek nem hogy zéró lenne a hozama, hanem nettó veszteséget okoznak az adófizetőknek. Ez már régebben is így volt, hiszen szakállas viccnek számít, hogy amikor az újságíró megkérdezi az edzőt, hogy „Mondja, mért beteg a magyar futball (vagy a magyar kézilabda és egyéb látványsportok)?” „-Uram, elmondom szívesen, ha fizet nekem félmilliót.” „-Köszönöm, de nem szükséges, most már én is tudom.” A korrupciós helyzet a sportban a jelenlegi kormány alatt nem javult ugyan, viszont tovább romlott.

6.A bírók?

Bírózás akkor megy, ha éppen velünk szemben részrehajlóak vagy a mi kárunkra tévednek. Még sosem volt olyan, hogy nyertünk ugyan, de elismerjük, hogy a bírói tévedések döntöttek a mi javunkra (vagy esetleg az ellenfél gyenge formájának köszönhettük). Győztes csapatról nem szoktuk leszedni a keresztvizet, tehát ha az utolsó percben gólt kapunk, akkor a bírók meg a pálya meg a gyenge forma és hasonlók, de ha nekünk sikerül betalálni, akkor a srácok hősök és mindent megérdemelnek. (Ez már megint a sportújságírás gyenge színvonala.)

7.Saját mentalitásuk?

A fentiekben leírtak alapján afelé tendálok, hogy a magyar játékos legnagyobb ellensége önmaga, a saját elbizakodottsága, kényelmessége, a középszerrel való megelégedettsége. Itt meg kell azt is említeni, hogy más országokban sokak számára egy kitörési pont, felemelkedési lehetőség a sportkarrier egy alsó középosztálybeli életszínvonalról (emiatt is jöhet annyi sok jó játékos például a Balkánról vagy Európán kívüli bevándorlóktól). Nálunk a tehetséggondozásnál az eleve helyzeti előnyben levő családok gyerekeit karolják fel, és elkallódnak a hátrányos helyzetből vagy periférián élő srácok. Így a verseny a sportban (is!) beszűkültté válik nálunk , jól láthatóan belterjes világról van szó, ami nem hozza ki annyira a teljesítményeket.

Ezeket a dolgokat persze a sport berkein belül mindenki tudja, csak senki nem meri nyíltan leírni, mert nem érdeke, sőt a megélhetésébe kerülhet az igazság kimondása.

A bejegyzés trackback címe:

https://ideo-logic.blog.hu/api/trackback/id/tr4916821114

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gigabursch 2022.01.22. 17:53:37

Egyértelmű: a sportból felmentett újságírók.

Amúgy nem csak ilyen sportban kéne ám gondolkodni, mint a foci, meg a Tao nyerő kézilabda.

midnight coder 2022.01.23. 10:49:08

Eleve nem kellene az élsportba állami pénzt tenni. A szórakoztatóipart finaniszírozása nem állami feladat.

a nagy hohohorgász 2022.01.23. 13:38:00

Érdemes elolvasni a nagy rohadt lacis cikket az indexen. Bmeg hogy van pofája ilyet lenyilatkozni....

böIcsbagoly 2022.01.23. 15:40:45

A látványsport kézilabdánk szépen leszerepelt.

kunzoo 2022.01.23. 16:08:13

@a nagy hohohorgász:
Látszik ő már régen találkozott a magyar rögvalósággal.
Nálam akkor vált gázossá a története, mikor az egyik eb vagy vb selejtező mérkőzésein nem volt hajlandó játszani. Miután kijutott a válogatott, mindjárt hajlandó volt a játékra. Nem értek a kézilabdához, de szerintem bomlasztó ez a mentalitás. Valaki kiharcolja a kijutást az ő posztján, de nem ő bizonyíthat a nagy tornán.

CSOKKI MÁLNA 2022.01.23. 17:22:31

@midnight coder: Ezt talán közöld a Föld országainak vezetőivel is.

CSOKKI MÁLNA 2022.01.23. 17:25:45

@gigabursch: Rendezzünk falmászó VB-t..

Andy73 2022.01.23. 17:36:44

Várható volt, hogy a kézilabda Eb-ről való kiesés után megjelennek a kárörvendő ellendrukkerek. Izland felmosta a padlót a franciákkal, a hollandok is megverték Montenegrót, akik a horvátokat pakolták el. Mi három szoros meccset játszottunk, úgy lettünk harmadikok a csoportban. Az Eb-re csak jó csapat jut ki. A továbbjutás most nem sikerült, de szó sincs leégésről. Nem lehet mindenki dobogós, a középmezőny a realitás kézilabdaban és fociban is. Vízilabdában továbbra is az élmezőnyben vagyunk, de a magyarok inkább egyéni sportágakban kiemelkedők, legalábbis néhányban. Az olimpián ía népesség számához képest kiemelkedő eredményeket értünk el.

Andy73 2022.01.23. 18:00:23

Ki a magyar sportoló legnagyobb ellensége? Tamáspatrik és a hasonló ellendrukkerek, akiknek semmi közük a sporthoz.

kunzoo 2022.01.23. 18:11:50

@Andy73:
Magyarországnak addig van esélye bármiben a világ legelejébe tartozni, amíg az USA vagy Kína nem dönt úgy hogy tetszik neki a sportág. Kivételes helyzetben vannak még a britek, franciák akik a volt gyarmatbirodalomból elcsábítják a tehetségeket. A németek a balkánról és Törökországból honosítanak.
Még eggyel visszább kell lépni ha India vagy Indonézia akar jó lenni valamiben. Többszázmilliós, meg milliárdos merítés.

ulpius66 2022.01.23. 18:31:07

@Andy73: "Ki a magyar sportoló legnagyobb ellensége? Tamáspatrik és a hasonló ellendrukkerek, akiknek semmi közük a sporthoz."

Összefoglalva: a MAGYAR SPORT LEGNAGYOBB ELLENSÉGE AZ ELLENZÉK!!!!!!

MÍG 2002-2010 KÖZÖTT KORMÁNYON VOLTAK, MINDEN LEROHADT!!!!! 2010 ÓTA MEG ÁLLANDÓAN FIKÁZZÁK A KORMÁNYT, A SPORTOLÓKAT, AZ EDZŐKET, SZURKOLÓKAT, MINDENKIT, AKINEK FONTOS A SPORT......

gigabursch 2022.01.23. 18:43:04

@Andy73: @ulpius66:
Erről írtamam fentebb ( @gigabursch: )

@kunzoo:
Az a sztori messzebbről indult és a háttérben az elvárt eredmény és az egészségbiztosítás kérdése volt az igazi nagy kérdés.
S a harcaval elérte azt, hogy a válogatott mindegyik(!) tagja, de még a tágabb keret is kapjon rendes biztosítást.
Ez a mai napig egyedi, pedig az összes olimpikonunkra ráférne ...

CSOKKI MÁLNA 2022.01.23. 21:35:03

@kunzoo: Ehhez képest az utóbbi egy évben döntetleneztünk fociban a németekkel, a franciákkal meg az angolokkal, és kikaptunk a nulla bevándorlóval felálló albánoktól. Pont a fordítottja annak, amit írtál..:)

kunzoo 2022.01.23. 22:10:22

@CSOKKI MÁLNA:
100 meccsből hányszor nyernénk mi, és a franciák vagy a németek? A zalaegerszeg is elért egy győzelmet az MU ellen, azért nem gondolnám hogy pariban van vele.

CSOKKI MÁLNA 2022.01.23. 22:46:09

@kunzoo: Hát igen..feltételes módban mindig könnyebb fantáziálni, mint a tényeket alapul venni. De akkor hozok régebbi példákat. Oda-vissza elpicsáztuk a bevándorlókkal telepakolt norvégokat, és vertük a szintén sok migrit alkalmazó osztrákokat. De fentebbi elméleted azon is megbicsaklik, hogy az évtizedek óta a futballba komoly pénzt toló USA vagy Kína egyszer sem tudott a négy közé jutni.

midnight coder 2022.01.24. 07:05:35

@CSOKKI MÁLNA: Engem kurvára nem érdekel, hogy a románok költenek-e állami pénzt a luxuskubikosaik finanszírozására. Az én adóforintjaimat viszont ne költsék túlfizetett fizikai melósokra ahogy állami pornócsatornát sem szeretnék. Ki-ki finanszírozza a saját szórakozását a saját pénzébõl. És ha egy országban nem lehet megélni a zsákbanfutásból, mert nincs akkora közönség aki hajlandó megfinanszírozni, akkor ott vagy ne legyen zsákbanfutó bajnok, vagy ha mégis nagyon akar, akkor fusson zsákban a szabadidejében hobbiból. Nem mellesleg, a magyar focistákat picsázta már el amatõr csapat is.

midnight coder 2022.01.24. 07:12:31

@CSOKKI MÁLNA: Ha a kicsi kínaiak vagy az amcsik tényleg komoly pénzt tennének ebbe, akkor simán elpicsázhatnának bárkit. Ez csak pénz kérdése. De az USA-ban a soccer a lõtéri kutyát nem érdekli, ott a bevétel a footballból van - ami alatt õk az amcsi verziót értik - illetve a kosárlabdából, esetleg még a hokiból, illetve a szórakoztatóipar más ágaiból, Pl. pankráció. A kicsi kínaiaknál sem a foci a fõ prioritás hanem a ping-pong. Bár tény hogy a fociba is sok pénzt raknak, de leginkább csak a presztizs miatt, hogy megmutassák hogy nekik erre is futja.

CSOKKI MÁLNA 2022.01.24. 08:57:19

@midnight coder: Lépjünk ki a FIFA-ból és az UEFA-ból is, meg az összes nemzetközi sportszövetségből. Hát nehogy már az én pénzemből..

CSOKKI MÁLNA 2022.01.24. 08:58:46

@midnight coder: Igen, persze, és ha a nagypapinak kereke lenne, ő lenne a 6-ős villamos..:)

Billy Hill 2022.01.24. 12:41:09

@midnight coder: "De az USA-ban a soccer a lõtéri kutyát nem érdekli" - pedig még vannak soccer mom-ok is...! ;-)

midnight coder 2022.01.24. 13:24:35

@CSOKKI MÁLNA: Be se kellett volna lépni. Amúgy nincs ezzel semmi baj, ha állam bácsi egyenlõen bánik az adófizetõivel. Ha a focidrukkernek fizeti a stadiont és a falábút, akkor a gamernek meg vegyen gamer laptopot meg játékot. A pornófüggõnek meg pornócsatornát, guminõt, vagy ami kell. Színházrajongónak csináljanak állami pénzbõl színházat, mozirajongónak magyar filmet. De ne emeljenek ki egy-két szektort.

MEDVE1978 2022.01.24. 14:32:49

A sportnak rengeteg értelme van a fejlett társadalmakban. Igazából azt lenne érdemes eldönteni, hogy ez milyen sport legyen: profi sport vagy tömegsport. Az előzővel "villantani" lehet, az utóbbi ténylegesen hasznos a társadalomban. A tömegsport igazából azért hasznos, mert egészségmegőrző hatású, ezért az állami TB kasszát mentesíti a költségektől, betegséget előz meg. A profi sport elsősorban a politikum, az üzleti szféra / szórakoztatóipar számára lehet hasznos. A hatalom számos alkalommal sporteseményekkel próbálja magát népszerűsíteni, ez már a náci Németországban is világos volt, de a diktatúrák azóta is boldogan mutatják a világnak jó testfelépítésű sportolóikat.
Az üzleti szféra / szórakoztatóipar a másik nagy haszonélvező, a nagy futballcsapatok igazából profitorientált cégek, a befektetők ugyanúgy masszív pénzt akarnak húzni belőlük, mint bármi másból. Emiatt van "technológiai verseny" is, lényegében ez ölte meg a magyar foci tündöklését. A technológiai versenyben ugyanis lemaradtunk anno még a rendszerváltás előtt. Mivel ez is egy piac a befektetéseket is lehet nyomni az új termékekbe (játékosokba) és egyáltalán nem mindegy, hogy az új játékosba mennyit fektetnek be. USA példa, hogy LeBron James, aki ma az NBA egyik legjobb játékosa évi egy milliót költ arra, hogy megfelelő állapotban legyen a teste. Úgy alszik, eszik, iszik, mozog, ahogy az ki lett fejlesztve egy rakat edző, életmód-szakember által. Ismerek egy volt válogatott focista srácot, aki még a kilencvenes években játszott. Mondta, hogy ma már az orvosi felügyelet, életmód tanácsadás stb. sokszorosa, mint egykor. Példának mondta, hogy anno a meccs után ők beültek a forró vízbe, miközben már valamikor akkoriban kimutatták, hogy a forró vízben fürdés mikrorepedéseket okoz az izomzatban és teljesítménycsökkenést okoz a későbbiekben. Azt ettek, amit akartak, több csapattársa dohányzott. Egy modern csapatnál ma már szinte 0-24 órás felügyelet van, együtt esznek, diétát tartanak. Az edzés mennyiségét és összetételét az edzők határozzák meg személyre szabva, ha kell. A csapat mindent ad: felszerelést, lakhelyet, autót. NA mindez nagyon drága, tehát a gazdag csapatok, országok előnyben vannak. Bár Magyarországon rengeteg pénz ment a látványsportágakba, ennyi nem, illetve ellopták jelentős részét.

Viszont látni kell, hogy Magyarország pont ott teljesít, ahol a helye van. Miért? Egyszerűen nagyon kicsi a piac, mondjuk 100 ezer embert érdekelnek legjobb esetben a magyar elsőosztályú meccsek hétvégente. Ez nagyon kicsi piac, ezért kevesebb jön be reklámbevételekből, a jegyárusításból, a merchandiseból. Míg mondjuk egy Bayern München, Barcelona, Manchester mögött gazdag, elhivatott közönség áll. Ebből a szempontból támogatás nélkül ezek a csapatok soha nem lesznek életképesek, legyen az kormányzati támogatást, burkolt támogatás (mondjuk valamelyik minisztériumé a csapat) vagy pedig valamilyen magánszéfra mecénás, aki ontja bele a pénzt, mert van neki.
A kicsiség újabb átka a kisebb merítés. A tehetségekből alapjában kisebb merítés van. A nagy csapatok rengeteg külföldön rohangáló játékosmegfigyelővel rohangálnak, akik igyekeznek elcsípni a nagy tehetségeket. Nálunk kevés gyerekből kell választani és megtalálni a néhány nagyon tehetségest. Még aki tehetséges az sem fog olyan oktatást, felkészítést kapni a magyar akadémián, klubnál, mint monjduk egy német gyerek.

Ezért igazából a magyar sport a helyén van, ennél jobbat nem nagyon fog már elérni vagy ha igen, az akkor éppen egy szép korrelációnak lesz köszönhető. Mivel a látványsportágakban nem bírjuk a befektetési versenyt, ezért ott csak elvétve lesznek jó eredményeink.

CSOKKI MÁLNA 2022.01.24. 17:11:49

@MEDVE1978: Azért pl. az EB-n néha sikerül a csoda. Egy Görögország vagy egy Dánia képes volt győzni. VB-n nem jellemző. Egyébként csak csendben jegyzem meg, hogyha idén sem sikerül, akkor 20 év alatt egyetlen dél-amerikai győzelem sem volt a futball VB-n..

midnight coder 2022.01.24. 18:58:59

@cvsvrs: Mondjuk az e-sport nézése is pont annyi kalóriát éget el, mint a focié.

Tamáspatrik 2022.01.24. 20:26:58

@Andy73: A helyzet sokkal durvább: a magyar szervezés szándékosan arra megy ki, hogy a nálunk játszó külföldiek közül minél többen elkapják a koronavírust. Emiatt nincsenek elkülönítve a csapatok sem, keverednek a maszk nélküli szállóvendégekkel.
Ez a Djokovics-esetnek pont a fordítottja. Akkor az volt a gond, hogy a szerb nem tartotta be az ausztrál szabályokat, nálunk pedig a házigazda nem tartja be azokat a szabályokat, amiket józan ésszel alkalmaznunk kellene ilyen járványos esetben.
Ezt úgy hívják: BOTRÁNYOS szervezés.
Ennek még van egy más neve is: ORBÁN-módszer. Mindegy, hogy milyen eszközökkel, de győzzünk, a sportszerűség nem számít. Jó kis tanítványai vannak a sportolók között is.

Tamáspatrik 2022.01.24. 20:35:37

@MEDVE1978: A magyar élsportolók már használják ezeket a módszereket, például a táplálkozásuk is aprólékosan ki van dolgozva, nem csak az edzésterv. Hoznak is aránylag jó eredményeket többek között a birkózók, cselgáncsozók, vízilabdázók (direkt nem kimondott teljesítménysportokat említve). A foci és kézilabda valahogy nem képes erre, csak felvillanásaink vannak, ahhoz képest, hogy a benyomott pénzek elérik a nyugat-európai szintet. A szerbek, horvátok, portugálok messze több jó játékost nevelnek ki mint amire mi képesek vagyunk, pedig sem a merítési bázis nem nagyobb, sem a pénz nem több egyik országban sem mint nálunk.
A belefektetett pénzekhez képest ezek a sportágaink kimondottan kudarcosak. Például azért, mert korán elkezdjük sztárolni a srácokat, akiknek a fejlődésük elakad és megmaradnak nagy gyerekeknek, ahelyett hogy 22-24 éves korban már profi sportoló mentalitásával tudnának küzdeni, valahol itt lehet a kutya elásva.

alöksz róz 2022.01.24. 21:09:15

@MEDVE1978: "Igazából azt lenne érdemes eldönteni, hogy ez milyen sport legyen: profi sport vagy tömegsport. Az előzővel "villantani" lehet, az utóbbi ténylegesen hasznos a társadalomban." - nincs vagy. nem kell dönteni a kettő közül. a profi sport miatt kezdenek sokan sportolni.

kukasmacska 2022.01.25. 09:39:36

@midnight coder:

"De az USA-ban a soccer a lõtéri kutyát nem érdekli"

30 éve ez bizonyára igaz volt.

MEDVE1978 2022.01.25. 10:31:26

@CSOKKI MÁLNA: Ezek vb-k, a nemzeti csapatok vetélkedéseiben nincs annyi pénz messze, mint a klubfutballban. Itt csak az az áttételes hatás érvényesül, hogy a jobb bajnokságú országok szerepelnek jobban, hiszen onnan vannak kiválogatva a nemzeti válogatottak játékosai. A Bajnokok Ligáját 2000 óta 9 csapat nyerte meg, ami egy kivételével (Porto 2003) mind nagycsapat, nagy költségvetéssel (Bayern, Real Madrid, Barcelona, Chealsea, Liverpool, AC és Inter Milan, Manchester United). Ebből látszik, hogy csak tradicionális, nagy tőkével és múlttal rendelkező csapatok tudnak bejutni és nyerni, pontosan, hogy a korábbiakban leírtak (óriási tőke, óriási befektetés, profi lebonyolítás, globális játékoskeresés) miatt.

CSOKKI MÁLNA 2022.01.28. 12:12:10

@MEDVE1978: Érdekes, hogy a VB-n is ugyanez a helyzet. Az utóbbi 60-70 évben csak nagy futball nemzetek tudták megnyerni, vagy akár csak a döntőbe jutni.
süti beállítások módosítása