Magyarország a 16.századig nagyhatalomnak számított Európában, onnantól kezdve nála jóval nagyobb birodalmak között próbálta megtalálni a mozgásterét. A magyar államiság többnyire megmaradt az ezt követő évszázadokban is, habár ez a gyakorlatban legtöbbször csak szélesebb körű autonómiát jelentett, a csehek vagy szerbek esetében azonban szó sem lehetett ilyesmiről. Az is lényeges, hogy országunk nyugati, középső és déli területei stratégiai fontossággal bírtak, a magyar Felvidék és Erdély kevésbé, de a románok lakta Moldva vagy Havasalföld még kevésbé volt fontos nagyhatalmi szempontból. Semlegességről annak függvényében lehetett csak szó, hogy katonai és gazdasági szempontokból az egyes területek mennyire voltak fontosak.

A török hódoltság során az erdélyi fejedelemségnek sikerült a függetlenségét részben megtartania, amit a legsikeresebben Bocskai Istvánnak és Bethlen Gábornak sikerült megvalósítania, olyan gyakorlatias politika formájában, ami tiszteletben tartotta a sokkal közelebb levő és pillanatnyilag erősebb Oszmán Birodalom érdekeit, mivel a seregei a császári hadak ellen vonultak fel, viszont megakadályozta a magyar-magyar testvérháborút. Az erdélyi politika határát az jelentette, hogy önálló külpolitikát egyáltalán nem folytathatott, csak a törökök által elfogadott lépéseket tehette meg, különben megtorlásra számíthatott.

A törökök kiszorítása után a Habsburg birodalom hátországává váltunk, viszont a magyar rendek mindig alkudoztak az aktuális uralkodóval, hogy milyen kiváltságokat kaphatnak a támogatásért cserébe, például a vármegyei autonómia is ennek része volt. Sajnos az összes háború, amiben részt vettünk mind vereséggel végződött, ez is hozzátartozik a teljes képhez.

A közismert történelmi eseményeket átugorva, a függetlenné vált országunkban Horthy Miklós idejében először a zseniális Bethlen István alapított kormányt, aki teljes politikai pályafutása során azon dolgozott, hogy országunk külön utasságát, semleges politikáját valahogy megőrizze, de ’30-as évek második felétől egyre nagyobb lett rajtunk a nagyon megerősödött Németország gazdasági és politikai nyomása, a függetlenség elvesztése előbb-utóbb elkerülhetetlen volt, mégis lehetett volna jobb megoldásokat is találni annál, ami végül bekövetkezett 1941-ben és 1944-ben.

A háború után a Szovjet birodalom részeként semlegességről szó sem lehetett, Kádár János azonban tehetett néhány óvatos lépést Moszkva engedélyével ebbe az irányba: a piacgazdaság néhány elemét óvatosan visszavezették a gazdaságba, emellett javítottuk a kereskedelmi kapcsolatainkat Nyugat-Európával, mindkét tendencia erősítette a gazdaságunkat, így elkerülhettük a lengyel típusú összeomlást és nélkülözést. A gazdaság egyik erős támpontja volt a szovjet piac, főként a mezőgazdasági termelésben, a másik pedig az energiaigényes szovjet nyersanyagok importja és némi feldolgozást követően továbbszállítása nyugatra, ezek jelentős és stabil bevételt hoztak országunknak.

A rendszerváltást követően megint szó nem lehetett semlegességről, mert a régi lehetőségek összeomlottak és a gazdaságunkat újjá kellett építeni, ebben kiszolgáltatottak lettünk a nyugati tőkének, nem volt más lehetőség a régiónkban. (Aki ezt nem lépte meg, ott beragadt az egész gazdaság.). A feladott gazdasági pozíciók visszaszerzése 2004 után vált lehetővé, miután az EU tagja lettünk, hiszen nem volt kérdéses, hogy taggá akarunk válni, annyira erősebbek voltak a tagság várható előnyei melletti érvek. (A tagság egyértelműen jó döntésnek bizonyult.)

2006-ban már le kellett volna váltani a kormányt konzervatív, nemzeti érdekek mentén elkötelezettre, de ez különféle okok miatt nem történt meg. Az emberek, az állampolgárok megérezték, hogy változásra van szükség és lehetőség is, ezért vonultak az utcára 2006 őszén, ez volt a tüntetések, a polgári körök, a nemzeti hagyományápolás feléledésének valódi, mélyebb oka.

2004 után megszűnt a kiszolgáltatottság kora, és eljött az okos és rafinált piacvédelem, a nemzeti érdekek határozottabb érvényesítésének ideje. A konzervatív kormányzás hosszabb berendezkedése segítette ezt a stabilizálási folyamatot, éppúgy mint a németeknél és az osztrákoknál a háború után. (Én magam is el tudtam fogadni ezt teljes egészében, amit kritizáltam az a túl erős hatalmi pozíció, a kormányzó párt koalíciós kényszerének hiánya, 2022-től pedig a radikalizálódás, kultúrharc és egyre inkább ideológia vezérelt kormányzás volt.)

A semlegesség kérdése lehet megint vitatéma, teljesen jogosan. Lehet szimulációkat találni a neten akár hideg, akár meleg rendszerek közötti, világméretű konfliktusról (kelet és nyugat csatája), ezekben Magyarország éppúgy semlegesként szerepel mint India vagy Törökország, földrajzi helyzetéből adódóan. Az is fontos azonban, hogy a semlegesség számunkra csak úgy jelenhet meg, hogy formálisan valamelyik oldal szövetségében állunk, de nem veszünk részt aktívan a konfliktusban és törekszünk a másik oldalhoz tartozókkal is jó a kapcsolatok fenntartására. Lényeges, hogy Törökország vagy India más nagyságrendek hozzánk képest, ott az önállóság lehetősége másként fogalmazódhat meg.

A jelen kormányzat a keleti szövetség híve és a kormánypropaganda minden csatornán azt erősíti, hogy a keleti a jó, a nyugati a gonosz, a keleti félfeudális rendszerekhez hasonlókat szeretnének visszaállítani. Ez azonban nem talál mindig kedvező fogadtatásra, sőt kifejezett ellenérzéseket kelt azokban, akik a polgár nyugat-európai eszméjét tartják elfogadhatónak, és ezt az eszmét felénk leginkább a német kultúra és egyúttal a német szövetségi rendszerben való részvétel közvetítette. A kuruc-labanc ellentét sokkal mélyebb mint azt a történelemórán tanultuk, sőt nem is országspecifikus vonás, máshol is létezik ehhez hasonló.

Szólni kell még az Egyesült Államok szerepéről a régiónkban, ami 1990-ben a rendszerváltáskor erősödött fel, részben az amerikai tőke megjelenésével, ezt a tőkét az Orbán-rendszer teljesen kiszorította és más országokból származó tőkével pótolta. Ezt egy ideológiai alapú döntésnek gondolom, benne van a konzervatívok hagyományos ellenszenve az Egyesült Államok felé, és olyan tudománytalan megállapításokat tesznek mint az amerikai gyarmatosítás, bár valóban lehet beszélni az amerikanizált életforma terjedéséről, de ez teljesen más lapra tartozik. Az USA erőszak monopóliumával kapcsolatban is vannak ellenérzéseik, ami teljesen természetes, hiszen mindenkinek vannak, azonban olyan, tőlünk távoli eseményekről ítélkeznek, amiről semmi rálátásuk nincsen. (Nekem sincs egyébként.) Azt nem értik, hogy az USA demokrácia exportja mért volt sikertelen, és amiről nem beszélünk, hogy mért volt sikeres a briteké. (Én elég jól értem, de ez nem tartozik a cikk témájához.)

Az USA visszavonulása a kontinensünkről jól látható folyamat, magára hagyja Európát, mivel más régiók fontosabbak a számára. Az is lehet, hogy pár évtizeden belül a saját kontinensére fog visszavonulni.

Európa nagy részére egy hasonló, több évtizedes stagnálás várhat Japánhoz hasonlóan, ez is egy valószínű forgatókönyv. A magyar ügyeskedésnek egy ilyen gazdasági környezetben új terepe nyílik, hasznot húzhatunk az orosz kapcsolatokból az energiaellátás területén, már most is a háború nettó nyertesei vagyunk, a kormánypropaganda állításaival ellentétben.

Európa energiaszegénysége nagyobb hátrány lesz, főleg ha a kontinens klímája a Golf-áramlat megszűnésével szélsőségessé válik: hideg telek követik a forró nyarakat és egyre nagyobb lesz a szárazság.

Nem közismert, de az elektromos autózás stratégiai jelentősége abban áll, hogyha az energiacsapok bezáródnak, netán a közel-kelet blokkolja a szállításokat amellett, hogy az oroszokkal való szembenállás is tartós marad, akkor még mindig legyen lehetőség másfajta energiaforrásokhoz nyúlni és a közlekedés ne omoljon össze teljesen. Nincs kétségem abban, hogy az elektromos autózást akkor is támogatni kell, ha kevésbé népszerű, mert az energiafüggetlenséget erősíti. (A fosszilis gazdaság egyébként sem tartható fenn egy évszázadnál tovább, a környezeti katasztrófákról nem is beszélve.)

A kínai szövetséget ezzel együtt veszélyesnek érzem, mert ugyanolyan agresszív támaszpontokat hoz létre mint az amerikai, viszont nettó rendőrállamról van szó, ami az oroszhoz vagy volt szovjethez hasonló viszonyokat jelent. A kínai befolyást korlátozni kell, nem lehet nagyobb mint az amerikai volt a rendszerváltást követő években.

A magyar semlegességnek és ügyeskedésnek tehát vannak valódi lehetőségei, van mozgástér.

Az ideológiai szembenállás erőltetése viszont butaság, ez megosztja az országot, szerencsére nem lehet egy népet átnevelni, ez már a kommunista rendszernek sem sikerült nálunk. Nálunk nem kínai, hanem annak lebutított formája, belorusz típusú rendszer kiépítése zajlik, ami elriaszt minden gondolkodó embert.