A fiatalok nagy többségét igazából nem érdeklik a politika hagyományos kliséi mint például a jobb-bal oldali szembeállás, számomra legalábbis ezt bizonyítják az utóbbi bő harminc év közéleti eseményei. Fiatalokon nagyjából a húszas éveikben levő generációt értem, az egyéniség ebben a korban többé-kevésbé kialakultnak mondható már a tinédzser korszak viharait követően, emellett kaptak már elég pofont az élettől ahhoz, hogy szerénységet is tanuljanak. Azzal együtt, hogy a látásmódjuk rendre friss, új és az állásfoglalásaik mentesek a politikai közhelyektől.
Azt lehetne gondolni, hogy az emberek, ahogy idősödnek egyre bölcsebbé lesznek és tőlük tanulhatnak a fiatalok, ez az élet számos területén nyilván így is van, de a közéletünk tekintetében aligha érvényes. A politika világában megszerzett tapasztalat és rutin sajnálatos módon leginkább a különféle „hatalomtechnikai eszközök” megfelelő használatát jelenti, ami egyre inkább szűk látókörűvé teszi az embereket, legalábbis erre mifelénk. Tehetséges, jó fellépésű fiatalok közül sokan nem futnak be közéleti karriert azért, mert stílusuk nyers marad, nem képesek elsajátítani a politikai szférában célravezető beszédmódot, vagy pedig nem akarnak betagozódni a rutinos idősebbek szervilitást megkövetelő kliens rendszerébe.
Az elmúlt évtizedekre visszatekintve, a rendszerváltáskor a fiatalok jelentős szerepet vállaltak a rendszer lebontásában, a liberális szemléletű Fidesszel az élen. Az olyan politikai akciók mint például a Bős-Nagymaros elleni tüntetés leginkább a háttérben, sumák módra előkészített döntési folyamatoknak szóltak, az állampolgárok nyilvánvaló lenézése váltotta ki a megmozdulások többségét. Azonban jelzés értékű az is, hogy a fiatalok többsége elég hamar kivonult az aktív politizálás területéről már a ’90-es évek elején. (Akiknek akkoriban fel kellett volna emelni a szavukat, éppen hogy a Kádár-rendszerben „ragadt” idősebb generációk voltak, hiszen őket érintette leginkább a gazdasági visszaesés és a növekvő munkanélküliség.) A ’90-es években a fiatal értelmiségiek köreiben nem számítottak ritkának a radikálisan szókimondó megfogalmazások, akár a külföldi tőke nyomulásának a kritikájáról volt szó, akár az ún. „közéleti tabutémák” tekintetében.
Az ezredforduló után érdekes jelenség volt, hogy annak ellenére, hogy a fiatalok általában az esélyegyenlőséget hirdető baloldal felé orientálódnak inkább, akkoriban nagyon sokan a jobboldalra jellemző nacionalizmus és hagyományápolás híveivé váltak. Nem véletlenül, hiszen a hagyományőrzés sorvadt el leginkább a múlt század utolsó évtizedeiben, és csak az ezredfordulót követően jött el csak a nemzeti hagyományok reneszánsza, az újabb generációk tevékeny részvételével.
A fiatalok éppúgy tüntettek jelentős számban Gyurcsány ellen, mint később több alkalommal Orbán kormánya ellen is. A legutóbbi választást a Fidesz nem a fiatalok szavazatainak köszönhetően nyerte meg, sőt inkább vetünk szemben, hiszen a „ne kockáztassunk” jelszó az idősebbek számára hangzik csak jól, a 20-30-as években levőket inkább elriasztotta és az ellenzékhez való csatlakozásra késztette ez a fajta demagógia. Ők a kockázatok kezelésében egyébként jóval rugalmasabbak, „rezilisensebbek” mint az idősebbek. Sajnos a magyar lakosság korfája (és az európai is általában) egyre inkább az idősebb generációk felé tolódik el, emiatt a politikusok nagy része leginkább a nyugdíjasok szavazataira utazik. A fiatalok nagy része manapság közismerten apolitikus, mivel eléggé reménytelennek látják a politikai elitet, az ellenzék kínálata se nagyon képes megmozgatni őket.
A különféle demonstrációkban a fiatalabb generációk vesznek részt jelentős számban, hiszen nincs annyi vesztenivalójuk mint az idősebb, családos embereknek. Ezzel együtt, akit a fiatalok tiltakozásai feldühítenek (akár az SZFE esetében, akár más esetekben) az először magában keresse a hibát, vagy gondoljon arra, hogy őt is annak idején mennyire dühítették a képmutatás és a hatalmi arrogancia különféle formái, amikhez persze később valahogy mégis hozzászoktunk, beletörődtünk. Teljesen természetes, amikor fiatalok tiltakoznak olyan önkényesen rájuk kényszerített normák, szabályok ellen, amikkel a legkisebb mértékben sem értenek egyet.
A későbbre tolódott családalapítást nem tartom feltétlenül hibának, mivel az idősebb szülők a gyereknevelés területén is érettebbek mint a fiatalabbak. (Nem feltétlenül a megszületett gyerekek száma a legfontosabb, az is számít, hogy milyen körülmények között nevelődnek fel.) A párválasztást is inkább megfontolják (ha lehet általánosítani persze), mert nem akarnak rossz házasságban élni.
A fiatalok nagy részét kifejezetten irritálja többek között az is, hogy ők a reklámok és akciók első számú célcsoportjai amiatt, hogy különféle cégek márkahűséget alakítsanak ki bennük. A nejlonzacskók és más környezetszennyező anyagok is őket zavarják leginkább, hiszen a környezetünk megtisztítása a rengeteg szeméttől és a környezeti károk enyhítése sokkal inkább rájuk fog majd hárulni, nem a mostani középgenerációra vagy az idősebbekre. Emellett a mai fiatalok nagy része egy kimondottan gyenge színvonalú oktatási rendszerben nevelődik évtizedeken át, ahol nem mindig értik, hogy mit miért tanulnak, de a tananyag kívülről nézve sem tűnik mindig értelmesnek és fontosnak. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy a mai fiatalok helyzete nehezebb (vagy akár lényegesen könnyebb) lenne mint az előző generációké. A tisztánlátásra és egyértelmű helyzetekre való törekvés mindenképpen az erényeik közé tartozik, a tudatos kapcsolatépítés szintúgy, egyik alapvető hibájuk viszont alighanem a túlzott kényelmességre való hajlam.
A politikai pályán a ’30-as éveikben járó vezetők kifejezetten fiatalnak mondhatóak, de még a ’40-esek is azok. Szerencsés módon vannak ilyen meghatározó személyiségek az európai politikában, például az osztrák kancellár Sebastian Kurz (aki szakítva a szélsőjobbal, a zöldekkel kötött szövetséget), vagy a finn miniszterelnök Sandra Marin, vagy éppen a ’40-es évei elején járó Emmanuel Macron. Egyikük sem csatlakozott különféle ideológiákhoz vagy szekértáborokhoz, generációjuk tipikus képviselőjeként nem a hangzatos szövegek hívei, viszont kifejezetten együttműködés pártiak.
