Ideo-logikák

Ideo-logikák

Akár békét is köthetnének

2022. szeptember 24. - Tamáspatrik

A békekötés előtt persze fegyverszünetre lenne szükség, amit valamivel könnyebb megvalósítani, a béke megkötése mindig egy hosszabb folyamat eredménye. A fegyverszünet valójában a felek közötti patthelyzet beismerése lenne, ami nem elegendő a hidegháború lezáráshoz, viszont megakadályozhatná a konfliktus további eszkalációját.

Racionálisan nem nagyon vannak érvek a háború folytatása mellett. Ukrajna nem fenyegeti Oroszország létét és eddig sem fenyegette, mégiscsak egy katonai nagyhatalomról van szó, ahol a gazdaság egyik húzóágazata mindig is a fegyverkereskedelem volt. A „fasiszta rendszer” érvelést nem fogadja el senki, ez egy önkényes meghatározás és nem nagyon védhető, mert igaz hogy Ukrajna a térség más országaihoz hasonlóan nem egy mintademokrácia, de fasisztának semmiképpen nem nevezhető. Nemzetközi precendens se nagyon van arra, hogy egy ország rendszerének léte „sértette volna” a szomszédjáét olyan mértékben, ami már háború kiváltó okaként felmerülhetne. Az ún. kubai rakétaválság idején csupán az orosz atomfegyverek Kubába telepítése volt az, amit az USA mindenáron meg akart akadályozni, de önmagában a kommunista ország létezése nem zavarta. (Hasonlóan Ukrajna NATO tagsága csak elvi lehetőségként merült fel, de nem támogatta senki.)

A háború kirobbantásának fő oka egyértelműen a putyini rendszer természetében keresendő, és egyáltalán nincsenek is megalapozott érveik Ukrajna elfoglalása mellett, kérdéses legfeljebb az oroszok lakta területek státusza lehet (ezek között vannak olyan területek, ahol a lakosság abszolút kevert és nem is lehet eldönteni róla, hogy inkább orosz vagy inkább ukrán).

Ukrajna szempontjából is a fegyverszünet lenne a racionális lépés, hiszen nem képesek Oroszország elfoglalására és nem nagyon van remény az orosz rendszer megdöntésére sem. Ukrajna egy tipikus kelet-európai ország komoly külföldi tőkebefektetések nélkül (mondjuk hozzánk vagy a szlovákokhoz semmiképp sem lehetne hasonlítani őket ezen a téren), Moldova, Albánia és Belorusszia szintjén állnak. Ezzel szemben viszont az orosz nagyhatalmi törekvéseket képesek hosszabb távon is meggátolni, így mindig kapni fognak annyi fegyvert és pénzügyi támogatást, hogy képesek legyenek a háború folytatására.

Oroszország nagy területű és viszonylag nagy népességű olajhatalom, az olajexportjára támogatva mindig fog külföldi bevételekhez jutni, ami segítheti őket a háború folytatásában, a tartalékosok behívása talán elegendő lehet az elfoglalt területek megvédéséhez.

Az USA felelőssége is felmerül, de itt leginkább arról a tendenciáról van szó, hogy az USA mindig is az európai háborúk fő haszonélvezője volt ugyan, de nem a kirobbantója, és én ezt a kérdést nem is ragoznám túl.

Beszélni kell mindenképp a szankciókról is, amiknek mindenképp van gazdasági hatása akkor is, ha az oroszok legalább hét éve tudatosan készültek erre a háborúra és jelentős tartalékokat halmoztak fel. Ezek a tartalékok azonban egy-két éven belül elfogyhatnak, a háború pedig igen költséges mulatság már önmagában is. Irán gazdasága például óriási visszaesést szenvedett el 1979 után a háború és a szankciók együttes hatásaként, 2010 után pedig ugyanez megismétlődött.  A szankciók tehát működtek. Az is kevéssé közismert, hogy 2014-ben a Krím annektálását követően már komoly szankciókat vezetett be az EU, részben ezek hatására az orosz GDP is jelentősen visszaesett és még 2021-ben is csak a 2014-es szinten volt, miközben a világ legtöbb országa határozott fejlődést mutatott ebben az időszakban. Kérdéses persze, hogy az orosz ellen-szankciók mennyire fognak fájni Európában, itt főleg a „gázfegyverről” van szó. Én úgy gondolom, hogy Európa képes alkalmazkodni, és habár ez az alkalmazkodás nyilvánvalóan költséges lesz, az idő e téren nem az oroszoknak dolgozik. Az viszont egyértelmű, hogy a szankciók több éven keresztül alkalmazva jelentősen visszavethetik az orosz GDP-t. Ezért logikusnak csak az tűnik számomra, hogy a szankciók enyhítésének és fokozatos kivezetésének feltétele minimálisan a fegyverszünet kellene, hogy legyen.

Kérdés, hogy ki segítené a békekötést, ki lehetne a közvetítő ebben a folyamatban? Mindenképpen semleges ország jöhet szóba, amelyik egyik felet sem támogatta. Törökország esélyes lenne, azonban ők nem fogadhatják el az orosz terjeszkedést a Krímben és a Fekete-tenger mentén. Németország is fontos szerepet játszhatna, tekintettel a hagyományosan erős gazdasági kapcsolataikra az oroszokkal, és meghatározó szerepükre EU politikájában. (Ők a szankciókat eddig is csak fél szívvel támogatták.) Esetleg még szóba jöhetne India is regionális nagyhatalomként. Azonban mindenképp olyan politikusok kellene, hogy segítsék ez a folyamatot, akik tekintélynek számítanak, és akiket mindenki elismer.

Végül beszélni kell arról, hogy több pszichésen megterhelő eseménynek vagyunk tanúi egy időben, amelyek között kiemelkedik a klímaváltozás és a gazdaság válságperiódusa, amikre a háború még rá is tesz egy lapáttal. Az a tény, hogy sok évtizeden keresztül nem volt olyan háború a közelünkben, ami országunkat érintette volna, inkább csak szerencsés esetnek mondható, Földünk számos országa nem volt ilyen szerencsés. Ennek ellenére ezeket a pszichés terheket valahogy kezelnünk kell, számos esetben különféle pótcselekvéseket találunk ki magunknak, és ezek a pótcselekvéseink nagyon sokfélék lehetnek. Ez a cikk is egyféle pótcselekvés, hiszen még valószínűleg hónapokat kell majd várnunk arra, hogy a fegyverszünet esélye reálisan felmerülhessen a felek között.

Azt is le lehet írni, hogy a háború komoly ideológiai ellentéteket is kifejez a barbárabbnak mondható „kelet” és a nála egy fokkal civilizáltabbnak nevezhető „nyugat” között, és habár ezek a rendszerek megroppanhatnak a konfliktus következtében, de egyik összeomlására sem tennék komoly tétet. Igazából racionális érveket emellett a háború mellett egyáltalán nem tudnék felhozni, más háborúkhoz hasonlóan.

A sokat szidott globalizáció inkább a békének kedvez, mint a háborúnak, hiszen erősíti a kereskedelmi kapcsolatokat. A másik oldalról nézve Kína is leginkább azért szeretne önellátó lenni, hogy nyugodtan háborúzhasson, a szankciók ne sújthassák. A háborúkat rendszerint diktátorok vagy diktatórikus törekvések okozzák, a demokráciákra jellemző átláthatóság és a nyilvánosság egyértelműen a békét segíti elő.

A bejegyzés trackback címe:

https://ideo-logic.blog.hu/api/trackback/id/tr417938478

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2022.09.25. 08:04:36

A keresztény csapatok győzelme után béke lesz. Addig meg békeharc.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2022.09.25. 15:53:48

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: Megint az egymondatos hülyeségeid. Mindkét oldal keresztény. Békeharc. Tiszta komcsi propaganda szöveg. Csak ennyi telt? Nem lesznek elégedettek veled a gazdáid, úgyhogy ne nagyon menj ablak közelébe!

Kivlov 2022.09.25. 16:36:12

Rég meg is történt volna, ha a NY bem a "fegyverküldő", hanem a "békeközvetítő" szerepét veszi fel.

Boldeone2 2022.09.25. 17:17:48

Nem lesz bèke, csak egy feltètellel : az orosz kivonul Ujrajnából. Erre meg nincs esèly. Mit keres az orosz Dèl-Ukrajnában,Zaporozsije ? Az echte ukrán terület...Inkább eszkalákódik a válság, sajnos...
A nyugat nincs vâlságban egyèbkènt, sőt, hosszú ideje most a legegysègesebb

MEDVE1978 2022.09.25. 17:48:52

Igazából akkor lesz béke, hogy ha a nyugat (beleértve a lengyel/balti blokkot is) felhagy Ukrajna katonai és gazdasági segélyezésével és ezzel egy időben az ukránok erős gazdasági válságba kerülnek a nyugati pénzelés és segélyek elapadása miatt. Még esetleg elképzelhetők olyan scenariok, hogy:
1. Valami miatt óriási mennyiségű ukrán áldozat lesz, ez pedig békébe taszítja az ukrán kormányt;
2. Putyint meggyilkolják / megpuccsolják a kudarcok miatt, illetve az ukránok jelentős területeket foglalnak vissza. Ez az a változat, amikor Oroszország széteshet, de elképzelhető benne egy olyan részlet, ami jelenleg a nyugat vágyálma részben. Ez az lenne, hogy Putyint meggyilkolják és az ukrán előrehaladás jelentős mértékű, mondjuk a szakadár köztársaságok közül többet visszafoglalnak és mondjuk csak a Krím marad orosz kézen. Ekkor megbuktatnák Putyint és az új rendszer arra építené a legitimációját, hogy az ország elfáradt és most fegyverszünetet köt. Azt kell látni, hogy ez egy Versailles-i béke, kódolja magában azt, hogy Oroszország nacionalista, fegyverkező és radikális irányvonalon marad, egyre inkább arra a pilanatra várva, amikor le tud csapni az ukránokra.

Sajnos a békét messze nem látni. Nemrég szólt egy cikk a dollár árfolyamának elszállásáról és az amerikai gazdaság állapotáról. Amíg kb. a világon az orosz-ukrán háború miatt mindenki szív, a saját energiahordozó készlettel rendelkező amerikaiaknál a gazdaság éppen most, a második félévben kezd el kijönni a válságból. Emellett ez egy rettentő olcsó háború az amerikaiaknak, hiszen csak a zömében katonai segélyeket kell rákölteni. Valahol azt olvastam, hogy eddig 50 mrd dollárt adtak, ami töredéke a teljes amerikai hadi kiadásoknak (600 mrd). Tehát adott az USA-ban egy növekedő gazdaság, egy, a média által fanatizált oroszellenes közvélemény, valamint egy elnök, aki az eszkalációban érdekelt (egyszerűen azért, hogy feledtesse az afgán kudarcot). Ráadásul ez abból a szempontból tökéletes háború az USA-nak, hogy csak egy hadászati költség, amerikai katonák nem halnak meg. Ki lehet szanálni a felhalmozott - részben elavult - fegyverkészleteket és a hadiiparnak újabb megrendeléseket adni. Ehhez jön a palagáz és olajtermelés rentábilissá, egyre profitabilisabbá válása, amihez a nyereség döntően a nyersanyagokra éhező Európából jön. Ha tehát megnézzük, jelenleg az USA lubickol ebben a helyzetben, nincs oka befejezni az ukránok segélyezését. Az egyedüli veszély az amcsik részéről a túltolás, az, hogy Putyin valamikor bepörög és atomot dob és jön a világvége, de úgy látom azt egyenlőre kis esélyüként kategorizálják.

MEDVE1978 2022.09.25. 17:53:43

@Boldeone2: "A nyugat nincs vâlságban egyèbkènt, sőt, hosszú ideje most a legegysègesebb"

Erre egy elemzőt idéznék, emlékszem két-három hete hallottam (nem magyar volt). Megkérdezték az elemzőt, hogy az EU gazdasági adatok nem nagyon rosszak, miért olyan biztos benne, hogy az EU válságba kerül? Erre csak annyit mondott, hogy esik az euro árfolyama, a GDP növekedés is visszaesik mindenhol, az EU tagországok pedig éppen arra készülnek, hogy a gázfogyasztást úgy fogják vissza, hogy lekapcsolnak a rendszerről nagyfogyasztókat. Ha valami nem válság, akkor mi az?

Az EU jó pár évig gazdasági válságba kerül majd a háborútól. Az angol sajtót kb. 15 éve figyelem, de még sohasem olvastam olyat, hogy egy szakértő azért könyörögjön a kormánynak, hogy segítse a legszegényebbeket, különben a gázárak miatt emberek fognak megfagyni.

Ennyit a nyugat tündökléséről.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2022.09.25. 18:42:55

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: Buta vagy. Rettenetesen, és gerinctelen barom.

hu.frwiki.wiki/wiki/Religion_en_Ukraine

"A Razumkov Központ felmérése szerint Ukrajna lakossága (a diaszpórák és az elszakadások nélkül 2020-ban kb. 45 000 000 volt 2020-ban) hívőnek vallotta magát (70%) .

A lakosság mintegy 65,4% -a nyilatkozik az ortodox kereszténység egyik ágáról (25% a kijevi patriarchátusnak , 21,2% "egyszerűen" ortodox, 15% a moszkvai patriarchátusnak , 1,8% az ukrán autocefal ortodox egyháznak és 2% az ortodoxia más típusaihoz), 7,1% "csak" keresztényeket , 6,5% az ukrán görög-katolikus egyházat , 1,9% a protestantizmust , 1, 1% az iszlámot és 1,0% a latin katolicizmust . A judaizmus és a hinduizmus a lakosság 0,2% -át képviseli."

Boldeone2 2022.09.25. 19:50:50

@MEDVE1978:
Az EU jó pár évig gazdasági válságba kerül majd a háborútól"

- Szó nincs semmilyen több èvre ható recesszióról! Esetleg egy-kèt nehezebb èv lesz, de : háború van ! Mi más lenne szerinted??
Egyèbkènt èn az össznyugatról beszèltem. Az UsA mèg jól is járhat!

Ez egy viszonylag friss hír:

For the current year, IfW, IWH and RWI still expect the German economy to grow, but not as strongly as previously thought, with the forecasts ranging between 1.1% and 1.4%.

The most recent government forecast is for economic growth of 2.2% in 2022 and 2.5% in 2023.

A szèlsőjobb kelti a hisztériát , azt meg Putykó fizeti ! Èpp úgy, mint a covid idejèn...

Kivlov 2022.09.25. 20:00:53

@MEDVE1978:
De nem lesz miből segíteni a szegényeket. :D
És akkor jön az anarchia.

Boldeone2 2022.09.25. 20:02:27

@MEDVE1978: Igazából akkor lesz béke, hogy ha a nyugat (beleértve a lengyel/balti blokkot is) felhagy Ukrajna katonai és gazdasági segélyezésével"

- Miért is hagyna fel? A FED gyakorlatilag annyi dollárt nyom, amennyit akar, a dollár így is bivaly erős marad. Világpènz
Ha nyom egy kis fegyvert , az szintèn pörgeti az USA gazdaságot, azaz hasznos
De: messze nem erről van , de nem is a palagáz eladásról...
Itt most a nyugat, a szabad világ becsülete forog kockán , amit meg kell vèdeni, a lator államot, a diktatúrát ki kell vèrezetni
Biden ezt az ENSZ közgyűlès beszèdèben el is mondta: itt a demokraciák ès diktatórikus rezsimek közt megy a harc, nem elsősorban pènzügyi kèrdès
Az ukránok meg biztos nem adják fel: most egy nemzet születik, ennèl erősebb identitáskèpző nincs, mint Putyin háborúja
Az ukránok mögött a civilizált világ, a nemzetközi jog bizonyossága , az erkölcsi fölèny
Nem adják fel, ebben 100% vagyok, mert ez rèszükről is egy ki-ki küzdelem, csak ők nemzeti szuverenitásukèrt küzdenek

Boldeone2 2022.09.25. 20:04:33

@Kivlov: Miért ne lenne? Csak a nèmet kormany egy 65 milliárd eurós csomagot szavazott meg válságenyhítèsre
Az Uk- ban Lizz Truss ársapkát tett az energiára

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2022.09.25. 20:46:42

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: Szánalmas vagy. Beböfögtél egy hülyeséget és mikor a sarokba szorítottalak vele, akkor magyarázkodsz. A pedofil fotózás jobban megy neked mint az orosz propaganda közvetítése.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2022.09.25. 23:37:00

@MEDVE1978: mintha a régi fideszkomcsi medvét hallanám.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2022.09.26. 04:16:21

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

Nem szorítotál sarokba, mert másról beszélsz.

Komolyan hiszed, hogy nem ismerem Ukrajna vallási statisztikáját?

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2022.09.26. 04:22:47

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

"A pedofil fotózás jobban megy neked"

Még sose fotóztam pedókat. Csak olvasni szoktam róluk és lobbiharcaikról.

Kivlov 2022.09.26. 08:10:37

@Boldeone2:
Jaja.
Hitelből.
Sorosgyurka lásjkolja ezt... :D

MEDVE1978 2022.09.26. 09:45:09

@Boldeone2: Az 1,1 és 1,4% (bár van olyan, aki recessziót jósol) még mindig csak maximum annyira elég, hogy visszaérjen a német gazdaság a COVID előtti szintre. 2020-ban ugyanis 4,9%-al csökkent a GDP és bár tavaly elkezdett visszamászni, nem ért oda. Kérdés, hogy ez mikor fullad ki, hiszen egyre rosszabbak a makrogazdasági körülmények. Az EU-ra idén nyáron 1,5%-ot jósoltak ec.europa.eu/commission/presscorner/detail/en/ip_22_4511
Mivel ez viszonylag alacsony, benne van, hogy több ország technikailag is recesszióba fog csúszni.

Ez bizony válság, mert egy COVID utáni visszapattanás helyett az EU csiga lassúsággal araszol kifelé a gödörből.

MEDVE1978 2022.09.26. 09:54:09

@Boldeone2:

"Miért is hagyna fel? A FED gyakorlatilag annyi dollárt nyom, amennyit akar, a dollár így is bivaly erős marad. Világpènz
Ha nyom egy kis fegyvert , az szintèn pörgeti az USA gazdaságot, azaz hasznos" Ez a realitás és a valódi mozgatórugó, azzal együtt, amit írtam.

"Itt most a nyugat, a szabad világ becsülete forog kockán , amit meg kell vèdeni, a lator államot, a diktatúrát ki kell vèrezetni" Ez a szirup, amivel a média eteti a közvéleményt. A nyugat simán vásárol majd ezután gázt és olajat egyéb diktatúráktól.

"Az ukránok meg biztos nem adják fel: most egy nemzet születik, ennèl erősebb identitáskèpző nincs, mint Putyin háborúja" Alapvetően jó meglátás, a kérdés az, hogy nekünk magyaroknak jó-e ez, mármint egy új nemzetállam születése. Szerintem nem, hiszen ehhez hozzátartozik a még megmaradt magyar kisebbség elnyomása Kárpátalján. Sajnos ennek a folyamatnak a vége a kárpátaljai magyarság eltűnése lesz, ezt már most látni. A leendő "születő nemzet" Ukrajna sem indul túl jó lapokkal, szinte kódolva van a demográfiai válság, a szétszakadás, az ütközőzóna jelleg. Nekünk tehát a legjobb az lett volna, ha Ukrajna egy Janukovics szintű báb kezében marad.

oassasa 2022.09.26. 10:33:14

USA felelősége felett nagyvonalúan átsiklottunk, de Ő is felelős ezért a konfliktusért.
Oroszország tárgyalási javaslatcsomagot adott át USA-nak és a NATO-nak is, de a leglényegesebb pontjáról , - amiben Ukrajna nem lehet NATO tag, nem telepíthet a NATO katonai támaszpontokat és támadórakétákat - USA nem volt hajlandó tárgyalni.
-
Oroszország célja.: Mivel az oroszokat 2014 óta újabb és újabb szankciókkal sújtják, számukra csak egy megoldás létezi- amit már mondtak- Ukrajna kapitulál és olyan békét kötnek az oroszokkal amilyet azok akarnak.
-
Ukrajna célja.: Szakadár és az oroszok által elfoglalt területek , illetve Krím visszafoglalása.
-
Következmények.:
-
Ukrajna és Oroszország mindenképpen veszít de az EU is elveszíti az iparát, sokan lesznek munkanélküliek. mire az orosz energia szállítást pótolni tudják az EU már nem lesz egy jóléti állam és nem lesz a világ egyik legnagyobb piaca.
-
USA energiacégek rövidtávon nyernek ezen a konfliktuson, de az USA befektetői és vállalatok akik minden jelentős EU-s cégben ott vannak , azok is veszítenek.
-
Ebben a konfliktusban az emberiség is veszít, elvégre a klímacélokat a szemétbe dobhatjuk.

Rubasov nertárs 2022.10.02. 08:55:15

Mostanra már arra az alapvető kérdésre, hogy győzhetnek-e az oroszok, megkaptuk a választ:
Amennyiben csak a hagyományos (nem nukleáris) fegyvernemeket vesszük tekintetbe, Oroszország elvesztette a háborút. Ennek már egészen nyílvánvaló jelei vannak:
1. A támadás nem csak, hogy elakadt, hanem védekezésbe és visszavonulásba váltott.
2. Hirtelen fontossá vált annexió is annak a jele, hogy a vezetés célja immár nem további területszerzés, hanem az eddig elfoglalt területek megtartása. Ők azzal számolnak, hogy a Nyugat és Ukrajna mégha nem is tekintik legitimnek ezt, megijednek a nukleáris fenyegetéstől, mely az orosz katonai doktrínából következik, és nem merik komolyan támadni ezeket a területeket. Liman esete ellentmond ennek, és az oroszoknak azzal kell számolni, további intenzív ellentámadások lesznek.
Folyt. köv.

Rubasov nertárs 2022.10.02. 13:26:23

4. Odalett az oroszok katonai imázsa. Mára kiderült, hogy az orosz sereg, amiről a háború előtt azt gondolták sokan, hogy akár az Atlanti-óceán partjáig is eljuthatna, csúfosan leszerepelt. Nemhogy Ukrajna elfoglalása került mostanra elérhetetlen távolságba, de jelenleg az is kérdésessé vált, hogy a 2014-ben és idén elfoglalt területeket meg tudják-e tartani legalább részben.

5. Gazdaság. Egy háború esetén nem csak a hadi potenciál, de a résztvevők gazdasági ereje is döntő tényező, sőt a kettő szorosan összefügg. Az orosz katonai és politikai vezetés azonban nem számolt ennyire erős nyugati válasszal. Ami látszik, hogy a nyugati, elsősorban amerikai katonai potenciállal egyáltalán nem számoltak. Pedig eléggé nyilvánvaló, hogy az USA-val katonailag és gazdaságilag sem tud versenyezni Oroszország. Ennek elsődleges oka az, hogy max. néhány hetes háborúval számoltak. Azt, hogy a villámháborús terv miért omlott össze ennyire gyorsan és látványosan arról a következő hozzászólásban fogok írni.

Rubasov nertárs 2022.10.02. 15:51:17

Jó kérdés még, hogy az oroszok miért nem számoltak a nyugati, elsősorban amerikai hadi, technológiai és gazdasági potenciállal. Erre még viszonylag egyszerű válaszolni: az orosz vezetés villámháborúval számolt. Ezt pedig a jórészt hamis illúziókra alapozva tette, hiszen a saját katonai képességeit jelentősen túlbecsülte, míg az ellenfélét jelentősen alá. Szintén nem számoltak az Ukrajnában, elsősorban az ottélők nemzet-tudatában - főleg 2014 után- lezajlott változásokkal, és ebből fakadó erőteljes ellánállással.
Az igazi kérdés az, hogy történhetett, hogy a vezetés fejében egy a valósággal ennyire köszönőviszonyban nem lévő kép élt/él.

A válasz a diktatúrák működésében keresendő. Arról van szó, hogy a vezetőknek senki nem mer "rossz híreket" vinni, mert félnek a következményektől. Az oroszoknál a sztálinizmus miatt ennek egyébként is erős hagyományai vannak. Míg papíron 100 kifogástalan műszaki paraméterekkel legyártott tank szerepelt, addig a valóságban ugyan valóban megvolt a 100 tank, ám ebből mondjuk 5-10 volt megfelelő minőségű.
Ezek vezettek/vezetnek azokhoz a látványos bénázásokhoz Ukrajnában, amikről a (nyugati) média előszeretettel számol be.

Persze a fentiekre jöhet válaszként, de ott van Kína, ami még Oroszországnál is keményebb diktatúra. Ott is megvannak ezek a mechanizmusok, azonban a kínai vezetés jóval pragmatikusabb és reálpolitikusabb a jelenlegi oroszénál. A diktatúrák legnagyobb hátránya a feedback mechanizmusok hiánya, ami a persze az alap természetükből fakad. Innentől viszont csak a vezetés józanságán múlik minden. A kínaiak szerencséje az, hogy a vezetés tisztában van vele, hogy nem tud versenyezni az USA-val sem katonailag sem gazdaságilag (lásd: Huawei-ügy). Ezért nem támadja meg Taiwan-t, noha kedve lenne hozzá.
Az orosz vezetés szemmel láthatóan egy érzelemből döntött és nem racionális megfontolásból.

Billy Hill 2022.10.14. 21:36:34

@MEDVE1978: "Megkérdezték az elemzőt, hogy az EU gazdasági adatok nem nagyon rosszak, miért olyan biztos benne, hogy az EU válságba kerül? Erre csak annyit mondott, hogy esik az euro árfolyama" - megdöbbentő, hogy pl. a német nyelvű interneten mennyire nem téma az USD/EUR paritás elérése, majd a pozíció átbillenése. FAZ, Süddeutsche, Welt.de, sehol a nagy elemzések, hogy mi történik e téren. Pedig sok mindenre utal a helyzet.

Billy Hill 2022.10.14. 21:43:34

@Billy Hill: A végén igaza lesz Kupa Mihálynak... 2000 körül volt lehetőségem egy nyilvános fórumon kérdezni tőle az akkoriban induló euró készpénz kapcsán, hogy mint volt pénzügyminiszter hogyan látja, lehet-e magasabb az EUR árfolyama valaha az USD-nél. Erre leteremtett, hogy mégis hogy képzelem; soha nem lehet az euró erősebb a dollárnál. Az elmúlt 20 évben én röhögtem rajta, hogy ennyire benézte ezt a prognózist - idén viszont fordult a kocka, és ő röhögne rajtam, ha emlékezne az egészre. :-)
süti beállítások módosítása