Ideo-logikák

Ideo-logikák

Hogyan győzhető le a putyinizmus?

2022. október 09. - Tamáspatrik

Nem háborús győzelemről van szó, hiszen az ritkán egyértelmű és teljes mértékű. A nagy kérdés számomra, hogyan tehető az eszme teljesen szalonképtelenné, amint az egy időben a nácizmus és valamivel később a kommunizmus esetében is már megtörtént.

Putyin és a nevével fémjelzett irányvonal a nyilvánvalóvá vált agresszív birodalomépítési törekvésével és kegyetlen hadviselésével kimutatta foga fehérjét, bár sokan próbálják még valamennyire elfogadhatóvá tenni és elkenni a felelősséget, más országokra (elsősorban az USA-ra) hárítva, ez egyre görcsösebben és nehezebben működik.

A „föld birtoklása” mindenáron és minden körülmények között több évszázaddal ezelőtti feudális, sőt náci asszociációkat idéz fel. A tágabban értelmezett putyinizmus hívei, a hozzá közeli szélsőjobbos ideológiákat beleértve a világ különféle részein ugyanazokat a kódokat használják és jól megértik egymást ezek révén. Ha a mélyére ásunk ennek az ideológiának, akkor azt is kimondhatjuk, hogy a felvilágosodás tagadásáról és a nyugati civilizáció lerombolásáról is szó van itt. Az a „great reset”, ami összeesküvés elméletként terjed, leginkább egy szélsőjobbos vágyálomnak tűnik. A putyinizmus azzal emelkedik ki ebből a közegből, hogy a dezinformációt és a gyűlölködést rendszerszerűen végzi. Az összeesküvés elméleteket gyártók sok mindent feltételeznek, azonban az orosz dezinformációs kampány nem csupán elmélet, hanem mindennapjaink egyik nyilvánvaló jelensége. Többek között nemváltó óvodásokkal ijesztget és terjeszt minden olyan álhírt, képtelenséget, ami „nyugaton” a társadalmi bizalom és együttműködés aláásására alkalmas lehet.

Az emberek nagy része szeretné is elhinni a mindenféle képtelenségeket, hiszen az élet alapjában véve mindenütt elég nehéz, és vágynak arra, hogy jöjjenek végre valakik, hogy megkönnyítsék nekik.

Amiatt is nehéz dolog az ilyen ideológiákkal megküzdeni, mert a bizalom lassan épül fel, a rombolás viszont gyors. A különféle terrorizmusokat elbírta a mostani „nyugatinak” nevezett rendszer, többek között muszlim terroristákat is. Egyik sem volt államilag szervezett, nem volt ennyire erős ideológiai háttere, az együttműködési készség hosszabb távon győzni tudott és ma már nincs társadalmi támogatása a muzulmán országokban sem az ilyen mozgalmaknak. Most senki sem fenyeget iszlám terroristákkal, ezzel szemben létezik tőlünk keletre egy sokkal jobban szervezett, állami szinten működtetett, semmilyen eszköztől vissza nem riadó alattomos destabilizáció. Gyanúsak a szabotázs akciók is, majdnem biztosan putyinista hátterű (ha nem is feltétlenül orosz állami megrendeléses) akciókról van szó, hiszen egyértelműen beleillenek a putyinizmus logikájába. Arra számítanak, hogy ha egy kifinomult rendszer meghatározó ütőereit elvágják egyiket a másik után, az egy idő után összeomlik és a társadalmak hamarosan kaotikussá válhatnak. (Tipikus lose-lose szituáció egyébként.)

Erőszakra épülő rendszerről van szó, ezért az erőszak eszkalációja számukra siker is lehet. A háború eszkalációja az atomhadviselés irányába mehet, és hogyha elkezdenek atombombákat dobálni, az beláthatatlan következményekkel járhat, mert szó szerint még senki nem tudja megmondani, hogy milyen következményekre lehet számítani és hogyan lehet a háborút bármiféle keretek között tartani.

A putyinista logikába illeszkedik még a piaci verseny kiiktatása, monopóliumhelyzetekkel való visszaélés, kartellezés és a gazdasági zsarolások. A különféle gazdasági sakkjátszmák viszont még mindig elfogadhatóbb megoldást jelentenek mint az agresszió egyéb formái (nyílt hadviselés, terrorizmus, gyűlölethullámok felszítása). A putyinizmus valójában macsó logikára épül, ami erőszakkal akarja a problémákat megoldani, ez a felfogás mostanában Európa nagy részében nem arat sikert, egyes balkáni országok kivételével.

A putyini rendszer nagy szemfényvesztése, hogy fosszilis energiákból, azaz főként kőolajból származó extraprofitra épül. Ez a fajta bányászat a Föld kizsákmányolását segíti elő, illetve gyorsítja fel az ökoszisztémák összeomlását a kínálati oldalról jelentkező nagy mennyiségű fosszilis energiaforrás. Egyébként már 2014 óta gyűjtötték az erőforrásokat és készültek Ukrajna megtámadására, és most sokan bírálják az EU-t és a NATO-t amiatt, hogy nem lépett fel elég határozottan az oroszok régebbi lépéseivel szemben (Kaukázus, Kelet-Ukrajna, Szíria).

Magyarország semlegessége ebben a helyzetben kézenfekvő  lehet különféle geopolitikai megfontolásokból következően. Amellett, hogy a putyinizmus jelensége a magyar társadalom nagy részének ingerküszöbe alatt van, viszont a semlegesség, a konfliktusból való kimaradás vágya köztámogatásnak örvend, ezért nem meglepő, hogy újabb 2/3-os parlamenti többség lett a jutalma egy ilyen irányú ígéretnek. (Már amennyiben a parlament még egyáltalán tényező lehet a mostani magyar politikában.) Hozzánk hasonlóan osztrákok, olaszok vagy spanyolok is a semlegesség felé hajlanak, bár ők csendben teszik ezt, látványos politikai gesztusok nélkül, és nem akarják aláásni az EU egységét a magánakcióikkal. Szerbiáról ez már kevéssé mondható el, hogy semleges lenne, ők hagyományosan mindig is az oroszok szövetségesei voltak. Kormányunk ideológiai semlegessége is erősen kérdőjeles lehet, ez a cikk viszont nem erről szól, hanem magáról a putyinista ideológiáról.

Egyelőre nincs szó arról, hogy az állampolgárok többsége nálunk vagy máshol dühös lenne, mert egyszerűen felfogták, hogy most nehéz évek következnek. Kétféle felfogás van, az egyik a hibáztató-bűnbakképző, a másik viszont a különféle problémákra megoldásokat kereső. Jobban akkor járunk, ha a második felfogást követjük, tehát nem az indulatokat szítjuk, hanem az együttműködésre fókuszálunk. (Ebből a körből még az oroszokat sem zárnám ki, velük együtt is lehet folyamatosan megoldásokat keresni a kialakult helyzetre.)

Teljes rend és nyugalom viszont csak a temetőben van. A teljes rendezettség élettelen kristályok sajátossága és nem az élőlényeké, a szélsőjobboldal nem tudatosan ugyan, de a rendpártiságával lényegében egyfajta halálkultuszt folytat (Hitler esetében ez be is bizonyosodott.) Igaz viszont az is, hogy mindegyik ideológia életellenes merev rendszer, politikai irányvonaltól függetlenül, ezért bármelyik ideológiában való hit egész biztosan tévút.

A putyinista destruktív ideológiára adható válasz szerintem csak egy újfajta társadalmi mozgalom lehet, vagy olyan mozgalmak sokasága, amelyek az emberek közötti együttműködést, szolidaritást és közös áldozatvállalást segítik elő.

A bejegyzés trackback címe:

https://ideo-logic.blog.hu/api/trackback/id/tr9417950582

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nemecsekerno_007 2022.10.10. 08:46:26

Megint ez az eltartott kisujj.

Kivlov 2022.10.10. 08:52:38

Miért kéne legyőzni?

Exploiter 2022.10.10. 09:16:10

Megdöbbentően sekély és a valóságot teljesen figyelmen kívül hagyó írás.

A szolidaritáshoz és a közös áldozatvállaláshoz először is közös célok kellenének, illetve, hogy az egyszeri polgár úgy érezze, a társadalom érte és nem ellene épül.
Nyugaton nem azért lett a putyinizmus divatos, mert az emberek azt hiszik, jó lenne orosz fennhatóság alatt élni, nem azért, mert dezinformáció van, vagy propaganda.
Egyszerűen csak sokan szeretnék, ha megsemmisítené a rendszert, amiben élnek, legyen az Putyin, Xi, maga a sátán, bárki.
Mert egyszerűen ennyire gyűlölik azt, amit rájuk kényszerítettek.
Ha ezt a problémát fel sem ismered, minek jártatod a szád megoldásokról?

különvélemény 2022.10.10. 09:23:01

Ez egy ritka szar írás, itt azért jobbak szoktak lenni ennél.
Nem is tudom hova tenni.
Kitalál egy nem létező izmust mondvacsinált jellemzőkkel beállítva valami nácizmusnál is rosszabbnak, majd a végén egy semmitmondó "fogjunk össze" baromsággal zárja.

A világot érdekek irányítják, azért is utasították el putyin bármilyen közeledését, azért is szartak rá 8 évig, hogy az ukránok az összes pénzüket saját állampolgáraik elleni háborúra fordítják, sőt még fegyverekkel is tömték, azért söpörte le az összes ukrajnai kisebbségi problémát az EU, pedig számtalanszor reklamált miatta a magyar kormány. Hol van itt az "együttműködés, szolidaritás és közös áldozatvállalás"?
Nincsenek sehol "putyinisták", csak realisták, akik ugyanúgy lesittelnék putyint, mint zelensky-t, meg vannak az usacsecsszopó globalisták, akiknek kényelmesebb fekete-fehéren gondolkodni, mert az egybites agy csak 2 állapotot ismer.

chrisred 2022.10.10. 09:45:53

A putyinizmus sajátos orosz berendezkedési forma, ami gyakorlatilag végigvonult az egész történelmükön, kezdve az opricsnyinával. Az alapja az ázsiai kasztrendszer, és a lényege, hogy az uralkodó elit magántulajdonként kezeli az országot, a benne lakókkal együtt. Mindig megvolt az ideológiai alapja, a Romanovoknál az, hogy nem csak uralkodók, hanem a pravoszlávb egyház vezetői is voltak, a bolsevikok meg azért tartották magukról, hogy különös anyagból gyúrták őket, mert a kommunizmushoz csak az élcsapat vezetheti el az emberiséget. Putyin ennek a kettőnek az egyvelegéből gyúrt egy furcsa ideológiai masszát, ami kívülálló számára emészthetetlennek tűnik, de úgy néz ki, az oroszok torkán le lehet nyomni.

Boldeone2 2022.10.10. 09:50:55

A putyinista destruktív ideológiára adható válasz szerintem csak egy újfajta társadalmi mozgalom lehet, vagy olyan mozgalmak sokasága, amelyek az emberek közötti együttműködést, szolidaritást és közös áldozatvállalást segítik elő."

- Èppen ennek van a legkisebb hagyománya: az autonóm társadalomnak , a civil szfèrának. Ez egy èvszázadok óta a brutális elnyomáson, a nyers erőszakon alaluló, " fèlázsiai " típusú társadalom
Ha úgy adódik, " magukat" is irtják, de mindennapi konfliktusaikat is gyakran nyers erőszakkal rendezik el
Putyin csak ugyanaz a vèreskező uralkodó , mint Rettegett Iván vagy Sztálin volt, egy nárcisztikus pszichopata , megszállott fèlőrült

Ideológiának nem mondanám a " putyinizmust " ez csak az elmúlt legalább 100 èvben alkalmazott, hatalmi tömegmanipulációs eszközrendszer, amely ezt mondja:
- A nyugat bűnös, ti - oroszok - felsőbbrendűek vagytok erkölcsileg. Minden problèmánkat a nyugatiak okozzák, a szabad szellemű társadalmak. Jogunk van bármire, akár a szomszèdaink eltörlèsère, bárki megölèsère, az erkölcsileg alantas nèpek megregulázására
Ez tulajdonkèppen a fasizmus egy 21. századi modern változata, egyfajta ultranacionalista, elnyomó, zárt hadiállam amely a primitív kisember manipulációjára èpül

Boldeone2 2022.10.10. 09:55:32

@cvsvrs: Putyin a legfőbb gátja a demokratikus átalakulásnak meg a jórèszt 50- en felüli , gazdaságilag vesztes , proli-gopnik generáció. Elsősorban ők támogatják a haborút , nem a 35-40 èven aluliak ...
700 ezer , ha nem 1 millió ember most szökött meg Oroszorszagból

A kiút is demográfiai lehet a " putyinizmusból" : lassan elfogynak majd a règi világ hívei

Boldeone2 2022.10.10. 09:57:59

@chrisred: Az oroszok 70%- a soha nem hagyta el Oroszországot . Ez különösen igaz az 50- en felüliekre. Ők Putyin ès haború legnagyobb hívei, a propaganda által " megostobított " kispolgár

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2022.10.10. 10:15:50

Nem fog menni. Az ellenoldal nem képes semmi jót ajánlani.

MEDVE1978 2022.10.10. 10:26:32

Szerintem olyan nincs, hogy Putyinizmus vagy legalábbis nem annyira megkülönböztethető, mint mondjuk a szocializmus, kommunizmus, nácizmus, fasizmus stb. Putyin rendszere egy hibrid autokratikus rendszer, demokratikus elemekkel, lényegében egy visszanyúlás a múltba, ha úgy tetszik egy imperialista (restaurációs) kísérlet. Putyin Lenintől, Sztálintól az öreg ruszki gárdától (akik még részt vettek a forradalomban vagy utána a 30-as években lettek 20 év körüliek) annyiban különbözik, hogy neki nincsenek fenntartásai. A régi gárda valamennyire még prioritásnak tekintette a világforradalmat, meg hasonlókat, Putyin már úgy van vele, hogy Oroszország egy birodalom immár 4-500 éve és ezt a birodalmat kell megőrizni, régi fényét visszanyerni. Így nála van kontinuitás, a szovjet idők csak a cári Oroszország kiterjesztései annyival, hogy más volt a társadalmi / gazdasági rendszere a birodalomnak.

A cikknek az az állítása nem helyes, hogy a "A „föld birtoklása” mindenáron" lenne a cél. Itt összetettebb a kép, az orosz nép érdekképviselete és az orosz föld védelme az. Ez azért fontos, mert Putyin korántsem egész Ukrajnát akarja, csak a keleti részét és a Krímet, ahol nagy számban oroszok éltek / élnek.

Már korábban nálam sokkal okosabb emberek is leírták, hogy ez igazából Putyin menekülőútja. Az amerikaiaknál volt egy olyan bon mot, hogy ha az elnök népszerűtlen, akkor valahogy kell egy háború és a főparancsnok szerepében jó háborús kifejlet esetében visszaszerezheti az elveszített népszerűséget. Az elv működött, amikor pl: az ifjabb Bush megtámadta Irakot, utána simán megnyerte a választásokat. Putyin észleli azt, hogy a rendszere sok szempontból szuboptimális, nem működőképes, rosszul működik még a hasonló hibrid rendszerekkel összehasonlítva is. Kína, Dél-Kelet Ázsia, a gazdagabb arab államok a maguk módján mind sikeresebbek, jobban menedzselik magukat. Putyin rendszere egyszerre vérzik a gazdasági problémáktól (nagyon erősen nyersanyagorientált, kevés feldolgozóipar, magas hozzáadott értékű ipar), a demográfiai problémáktól (túl kevés születés, óriási halandóság), az értelmes emberek kivándorlásától, a társadalmi ellentétek ineffektív kezelésétől, az egyenlőtlenségtől stb.
Putyin ezért a birodalmi múltra alapoz és nacionalista alapon próbál egységet kovácsolni, ennek kiteljesedése volt az Ukrajna elleni invázió.

"kkor azt is kimondhatjuk, hogy a felvilágosodás tagadásáról és a nyugati civilizáció lerombolásáról is szó van itt" Ez marhaság. Putyin nem tagadja a nyugati civilizációt, mert az oroszok ugyanúgy részben nyugati világképpel rendelkeznek, a közös történelem miatt.

"A putyinizmus azzal emelkedik ki ebből a közegből, hogy a dezinformációt és a gyűlölködést rendszerszerűen végzi." Pont, hogy nem emelkedik ki, hanem megszokott. Rendkívüli szemellenzőre utal, ha valaki nem látja a nyugati országokban jelenlevő brutális pro Ukrajna sajtókampányt és oroszellenességet. Az orosz klasszikusok betiltása, az oroszokkal bármennyiben is szimpatizáló emberek ellehetetlenítése, "kiátkozása" ennek része. De ott van még a gazdasági amnézia is. Európa egyértelmű érdeke volt, hogy olajat, szenet, gázt, mezőgazdasági termékeket, ásványkincseket importált Oroszországból. EZ egy optimális üzlet volt: olcsón, az olajat/gázt illetően csővezetéken kevésbé környezetszennyezően hoztuk be. Passzolt a világideológiába is, ami arról szólt, hogy a nyíltan nem agresszor / népirtó rezsimeket kereskedelemmel kell kinyitni. A valóságot, amiben egész Európa jólétben élt, most versenyben tagadja visszamenőleg és bélyegzi meg rosszként kb. az összes mainstream EU média.

"Többek között nemváltó óvodásokkal ijesztget és terjeszt minden olyan álhírt, képtelenséget, ami „nyugaton” a társadalmi bizalom és együttműködés aláásására alkalmas lehet."
Az nem a FIDESZ volt? :D
Szerencsére még nem tartunk a nemváltó óvodásoknál, de engem tipikusan érdekel ez a gender és szexualitás téma, ezért csak három rövid megjegyzés, ami egy irányba megy:
1. Van egy regény, az Enders Game. Ez egy jó kis sci-fi, van sok folytatása, mind az egyre távolabbi jövőben. A lényeg az, hogy a főhős fénysebességhez közeli sebességgel utazgat, ezért alig öregszik, míg viszont a földi társadalom mellette sok-sok generációt halad. Az egyik jövőbeni állapotban kezdik észrevenni, hogy a lakosság nagy része homoszexuális lett, mert ez a divat és a gyerekeket mesterségesen kreálják. Ezt követően a heteroszexualtás válik különlegességgé az emberi társadalomban és a homokosság normálissá. Mindez egy érdekes kérdést nyit ki: az emberi szexualitásra milyen hatással vannak a társadalmi folyamatok, elvárások, mennyiben képesek befolyásolni azt.

Folyt köv.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2022.10.10. 10:27:09

@cvsvrs: "a putyin ellenfelei szerencsére nem akarnak földet birtokolni, szennyezni a környezetet, legalább korlátozni vagy inkább kizárni a versenyt, stb. szerencsére ez csak putyin akarja" - Tökéletesen leírtad. putyin akar földeket foglalni Ukrajnától, putyin veszélyezteti egy atomerőm működését, putyin nyírt ki mindenkit aki nem ő seggét nyalta.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2022.10.10. 10:29:47

@Exploiter: Mi lenne ha elolvasnád a posztot mielőtt véleményt alkotsz?

"Az emberek nagy része szeretné is elhinni a mindenféle képtelenségeket, hiszen az élet alapjában véve mindenütt elég nehéz, és vágynak arra, hogy jöjjenek végre valakik, hogy megkönnyítsék nekik."

birkamenet 2022.10.10. 10:38:24

A putyinizmus (=illibaralizmus,) csak kétféle módon győzhető le:

1. Az agymosott gombák iskoláztatásával, az IQ szintjúknek a birkaszint felé emelésével

3. Làmpavas

Boldeone2 2022.10.10. 10:51:09

@MEDVE1978: Van amivel egyetértek , a többsèggel , de most azt emelnèm ki , amivel egyáltalán nem :

"Rendkívüli szemellenzőre utal, ha valaki nem látja a nyugati országokban jelenlevő brutális pro Ukrajna sajtókampányt és oroszellenességet. Az orosz klasszikusok betiltása, az oroszokkal bármennyiben is szimpatizáló emberek ellehetetlenítése, "kiátkozása"

A sorrendisèget, az ok okozatot elfejtetted leírni ! ELŐSZÖR volt az orosz nyugatellenes propaganda hadjárat, Európa- bomlasztás , amely gyakorlatilag 8 ève folyt a haborúig SZABADON , az RT News a Szpuznyik ès a többi álhír, több tízeres orosz trollgyár folytatta a szociális mèdiabában
Ez egy felülről megszervezett nyugatellenes állami szintű aktus volt a nyugat ès az EU ellen, a szèlsőjobboldali pártok támogatasával, amely cèlja a nyugat egysègènek megbomlasztása volt
Ilyen állami szintű globális agymosásra nem nagyon volt pèlda a törtènelemben
Vagyis : A putyini rezsim kezdte a " a haborút " a nyugat ellen
Ukrajna lerohanása után ez a helyzet változott : betelt mindenhol a pohár a putyini aljaskodással , így elkezdtèk betiltani a központilag szervezett orosz állami propagandát

chrisred 2022.10.10. 11:02:57

@MEDVE1978: "Az elv működött, amikor pl: az ifjabb Bush megtámadta Irakot, utána simán megnyerte a választásokat."

Tegyük hozzá, hogy utána az időközi kongresszusi választásokon már hatalmasat buktak, és a következő elnökválasztáson a republikánus párt évtizedek óta a legrosszabb eredményét érte el.

birkamenet 2022.10.10. 11:03:57

@Exploiter: @különvélemény: @ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

Mi van ti hazaáruló ruszki hazugság propagandisták, felment bennetek a pumpa mert a blogposzt tűpontosan leirta a KGB-s putyin gazdátok módszereit a nyugati világ tönkretételére?

Na takarodtok a.nyátokba a mocskos putyin gazdátok sikeréért bértroll propagandát folytatni!

Boldeone2 2022.10.10. 11:05:10

@MEDVE1978: en.m.wikipedia.org/wiki/RT_(TV_network)

Ők az orosz állam agymosói, meg a több tízezer fizetett troll!
Ez a bomlasztó munka már èvek óta folyik , pl riportok a " Covid - diktatúráról " - amit az agyhalott szèlsőjobb egy az egyben átvett ... A fő cèljuk folyamatosan a nyugat belső bomlasztása lenne

A legújabb putyini trükk pedig általános hangulatkeltès a szankciók ellen...Ebben a hazug narratívában jó partner Orbán is
Szomorú, hogy a hozzád hasonló èrtelmes emberek is bevettèk , hogy a szanciók nèlkül olcsó lenne a gáz ...
100x leírtam itt is : nem A mostani infláció számos ok miatt alakult ki , de a legfontosabb trigger az maga a háború ,vagyis Putyin haborúja
Ehhez Putyinnak pénz kell(ett), így ahol kèpes volt rá 1000% -al manipulálta az árakat

MEDVE1978 2022.10.10. 11:06:19

Folytatás:
2. Múlt heti cikk, hogy a Z generációsok 53%-a vallja magát heteroszexuálisnak (444.hu/2022/10/08/minden-eddiginel-tobb-brit-vallja-magat-melegnek-leszbikusnak-vagy-biszexualisnak). Ez komolyan felveti az első pontban írtakat, tehát, hogy mennyire társadalmi jelenségről, a gender átértelmezéséről, más szóval divatról van szó.
3. A divat hipotézist erősíti meg a médiamegjelenés. A homoszexualitás egyre fokozottabban jelenik meg a médiában. Ha valaki bekapcsolja a social médiát, de akár a Netflixet vagy az HBO-t, minden újabb médiatermékben nagy számban jelennek meg homoszexuálisok.

"Egyik sem volt államilag szervezett, nem volt ennyire erős ideológiai háttere, az együttműködési készség hosszabb távon győzni tudott és ma már nincs társadalmi támogatása a muzulmán országokban sem az ilyen mozgalmaknak." Ez vicces, most, hogy egy év telt el azóta, hogy a talibán átvette a hatalmat Afganisztánban, visszaváltoztatva azt egy középkori országgá.

"Gyanúsak a szabotázs akciók is, majdnem biztosan putyinista hátterű (ha nem is feltétlenül orosz állami megrendeléses) akciókról van szó, hiszen egyértelműen beleillenek a putyinizmus logikájába. " Simán benne van, de még senki nem vezette le nekem, hogy Putyin mit is nyer azzal, hogy ha a saját vezetékét felrobbantja, ezzel végleg elvágva a nyugati olajexport lehetőségét.

"most sokan bírálják az EU-t és a NATO-t amiatt, hogy nem lépett fel elég határozottan az oroszok régebbi lépéseivel szemben (Kaukázus, Kelet-Ukrajna, Szíria)."
Viszonylag könnyen sorra lehet venni az egyes orosz akciókat:
Csecsenföldi háborúk - egyértelmű orosz érdekszféra, ráadásul muzulmáns szélsőséges és egyéb hadúr ellenfelekkel. Az USA 2001 után egyértelműen a terrorizmus elleni háborúk részének látta.
Grúzia - a CIA által az olimpia idején előkészített háború, csak arra nem számítottak, hogy az oroszokat nem érte váratlanul. Lényegében Dél-Oszétiáról szólt, ami ugyanaz, mint a mostani ukrán szeparatista Népköztársaságok. Tény, hogy a grúzok támadtak, így nemzetközileg nem nagyon lehetett támogatni őket.
Kazahsztán - az oroszok a fennálló rendszert erősítették meg, de több szövetséges állam segítségével.
A fenti három konfliktusra bőven igaz, hogy a NATO-nak esélye sem lett volna a bevatkozásra. Az orosz utánpótlási vonalak jelentősen rövidebbek voltak, a nyugat szinte képtelen lett volna nagyobb haderőt eljuttatni ezekbe az országokba.

Szíria és Líbia. Ezek lényegében fegyverpiacok és az orosz befolyás demonstrációi. Ezzel szimbolizálták az oroszok, hogy továbbra is világszintű játékosok (akár igaz, akár nem), de jó lehetőséget adott nekik arra is, hogy új szövetségeseket gyűjtsenek, valamint kipróbáljanak fegyverrendszereket.

Az utolsó a sorban a 2014-es ukrán háború, ami a grúz recepthez hasonló. A nyugat egyértelműen itt nem tudott volna beavatkozni, mivel a Krím és a keleti területek is nagyon jelentős orosz népességgel bírtak. IGaz, hogy ezek Oroszország proxijai, de nem igaz a területen, hogy itt ukránokat igáznak le.

"Magyarország semlegessége ebben a helyzetben kézenfekvő lehet különféle geopolitikai megfontolásokból következően."

Mi nagyon közel vagyunk ehhez és elsősorban a saját szemszögünkből kell megítélnünk és nem egy amerikaiból, akinek ez csak egy újabb hír a TV-ben. Egy amcsinak lényegében tök mindegy, hogy holnap Putyin elfoglalja Ukrajnát vagy Zelenszkij kizavarja és visszafoglalnak mindent az ukránok. A mi életünk ugyanakkor drasztikusan változik. Ukrajna egy fiatal nemzetállam és ennek megfelelően is működik: ennek része az etnikai hegemónia és a nemzeti mítosz kialakítása és erősítése. Az etnikai hegemónia részeként meg fogják semmisíteni (közösségként) a Kárpátaljai magyarságot és természetesen a nekik sokkal jobban fájó orosz közösségeket is. Az oroszok ugyanakkor simán lerohantak egy tőlük független államot, ami nem maradhat következmények nélkül.

A kérdés az, hogy kit támogassunk és mennyire. Az elsődleges magyar érdek a háború mielőbbi vége. Ennek számos oka van:
1. Túl közel van, árt a magyar gazdaságnak is.
2. Katasztrófális hatással van az energiahelyzetre, mert az orosz import folyamatosan bizonytalan, az állandóan ugráló piacon nem lehet értelmesen tervezni.
3. Katasztrófális hatással van az élelemhelyzetre, mert kiesik az orosz és az ukrán fél is a világtermelésből.

Innentől nagyjából várhatjuk azt, hogy:
1. Békét kössenek;
2. Az ukránok nyerjenek,
3. Az oroszok nyerjenek.

A 3.-nak a legkisebb jelenleg az esélye. Egy olyan orosz győzelem, ami a Putyin számára vágyott ukrán rezsimváltást idézi elő, nem nagyon várható.
A második lehetőség sem túl valószínű. Az oroszok még mindig óriási területeket uralnak, a legutóbbi extrémen PR-elt ukrán győztes offenzíva is csak a kb. egy-hetedét szerezte vissza az elfoglalt területeknek. ÍGy van pár további opció:
Folyt köv.

chrisred 2022.10.10. 11:06:19

@MEDVE1978: "Az orosz klasszikusok betiltása, az oroszokkal bármennyiben is szimpatizáló emberek ellehetetlenítése, "kiátkozása" ennek része."

Milyen orosz klasszikusokat tiltottak be Európában? És kit átkoztak ki?

birkamenet 2022.10.10. 11:06:37

@MEDVE1978:

Putyin maga az egyszemélyi állam,.az egyszemélyi rendszer.

Ha ennyit nem ismertél fel még eddig, akkor teljesen felesleges 1500 sorban ömlengeni.

MEDVE1978 2022.10.10. 11:10:07

@chrisred: most nem keresek utána, de Nyugat-Európában volt olyan, hogy orosz klasszikusokat vettek le műsorról, valamint olyan orosz művészeket nem engedtek fellépni, akik nem ítélték el egyértelműen az orosz inváziót. A kiátkozásnál nézd meg mondjuk Gerhard Schrödert vagy Roger Waterst. Ez egy kicsit elhalóban van, de prominensként nem divat oroszbarátnak vagy semlegesnek lenni.

chrisred 2022.10.10. 11:12:30

@MEDVE1978: "Grúzia - a CIA által az olimpia idején előkészített háború, csak arra nem számítottak, hogy az oroszokat nem érte váratlanul. Lényegében Dél-Oszétiáról szólt, ami ugyanaz, mint a mostani ukrán szeparatista Népköztársaságok. Tény, hogy a grúzok támadtak, így nemzetközileg nem nagyon lehetett támogatni őket."

Egyértelműen az oroszok által előkészített háború volt Szaakasvili megbuktatására. Tény, hogy a szakadár területek és Grúzia közt szolgáló békefenntartókat mindkét oldalról érték atrocitások, és a Dél-Oszétia (tehát nem orosz terület) elleni grúz támadás kiváltó oka az volt, hogy orosz alakulatok vonultak be Dél-Oszétiába.

chrisred 2022.10.10. 11:16:06

@MEDVE1978: Az nem betiltás. A betiltás, ha nem engedélyezett a mű bemutatása. A műsorprogram közönségigények alaőján történő módosítása teljesen más.

Schröder nem az oroszbarátsága, hanem a Gazprom igazgattósági tagsága miatt lett "kiátkozva", mitől lenne szimpatikus az a személy, aki nagyot kaszál azon, hogy az oroszok gázzal zsarolják az európai lakosságot?

MEDVE1978 2022.10.10. 11:34:40

@MEDVE1978: folytatás
1. Az oroszok atomot dobnak le, mert frusztrálódnak a helyzettel, hogy az ukránok nyernek.
2. Az oroszok visszavonulnak, de a belső turbulencia miatt Oroszország darabokra szakad, szétesik.
3. Az oroszok visszavonulnak, békét kötnek, Putyint más váltja, de Oroszország továbbra is radikalizálódik.
4. Az oroszok visszavonulnak és békés átmenettel demokratikus kormány kerül hatalomra.

Ebből kb. a 4. alapból kizárható, mert szinte biztos, hogy egy orosz veszteség esetében a társadalom egy jelentős része megalázva érezné magát és a birodalom elvesztése tudatosodna benne. Ilyen helyzetekben ritka az, hogy középtávon ne egy radikális vezető emelkedne fel, aki a korábbi dícsőséget ígéri. Hasonlóan ehhez, az oroszoknak a demokrácia Gorbacsovot és Jelcint jelenti és nem pozitív emlék.
A 2. pont veszélyes káoszhoz vetne, külsőleg főként az atomrakéták miatt, illetve azért, mert kérdéses, hogy "ki nyomul be a káoszba és szerez vezető szerepet". EZ középtávon is bekövetkezhet, tehát mondjuk visszavonulnak az oroszok, jön egy-két vezető, aztán 3-4 év múlva szétesik az egész.
A nagyobb birodalmak jelentős meggyengülése sokszor új erők drasztikusan gyors felemelkedéséhez, térnyeréséhez vezet. Heraclius bizánci császár a hatszázas évek elején több száz éves háborút zárt le azzal, hogy szétverte a Sassanida perzsa birodalmat. Utóbbi formailag megmaradt, de gyengesége miatt a felemelkedő Muzulmán Kalifátus 5 év alatt elfoglalta, ezt követően pedig még pár év alatt Bizáncot is legyőzte. Ez egy jó példa lehet Oroszországra és az EU (Nyugatra). Kérdés, hogy ki emelkedik fel, India, Kína már türelmesen vár, hogy mikor jönnek a lehetőségek.

A békekötés jelenleg szinte esélytelen, ezúttal már Zelenszkij miatt, tehát már Ukrajna az akadálya a békének.
Nyugaton a politikai kérdés, hogy nyomást helyez-e Ukrajnára a békekötést érintően. Ez az amerikaiaknál nem kérdés, ők egyértelműen jól járnak az egésszel (Biden népszerűsége stabilizálódott, lassan növekszik, az egyik stratégiai ellenség gyengül folyamatosan), inkább az EU a kérdéses. Itt már látszik, hogy a német-francia tengely nem annyira lelkes.

Megoldás nem nagyon látható, szerintem még évekig mehet ez a lassú háború, ami gyakorlatilag senkinek nem jó.

MEDVE1978 2022.10.10. 12:15:45

@chrisred: Nem lep meg, hogy több narratíva van erről is. Ugyanakkor az USA történelmét látva szinte kizártnak tartom, hogy a tikosszolgálatok ne lettek volna aktívak. A háborút megelőzően a grúz hadsereg 5000 katonájához érkeztek amerikai kiképzők.

MEDVE1978 2022.10.10. 12:28:37

@chrisred:
A betiltást illetően. Ez egy általános cancel culture recept, valószínűleg engem ezért undorít ennyire. Adott valamilyen jelenség (személy, műsor stb.), ami nem tetszik egy hangos véleményvezér csoportnak. Ezt követően felháborodni, petíciózni stb. kezdenek, hogy tiltsák be.

"A műsorprogram közönségigények alapján történő módosítása" kb. olyan konkrét és reprezentatív, mint a nemzeti konzultáció.

"Schröder nem az oroszbarátsága, hanem a Gazprom igazgattósági tagsága miatt lett "kiátkozva""
Ezt viszonylag jobban figyelemmel kísértem. A németek már régebben sem csípték Schrödert. Ennek az az oka, hogy annak ellenére, hogy szocdem volt, megcsinálta az Agendát és a Harz 4 csomagot. Ezzel kikapta Németországot a 90-es évek válságából, viszont nagyon erősen gyengítette a német szociális hálót. A "liberálisabb" munkapiaci szabályozással versenyképesebb lett Németország. A CDU/CSU cserébe azért utálta, mert szocdem. Szóval már eleve nem indult Schröder jó kártyákkal, már vagy 5 éve baszogatták mindenféle okokból a szocdemek, korábban megpróbálták kizárni is.

Aztán a háború idején jött ellene egy brutális média kampány + egy széleskörű politikai kampány. Szerintem a kiátkozás ebben az esetben helytálló. Schröder egyébként 600.000 EUR/év fizetést kapott a Gazpromtól, ami azért nem feltétlenül kiemelkedő ilyen jellegű cégeknél.

birkamenet 2022.10.10. 12:31:49

@MEDVE1978: békekötés jelenleg szinte esélytelen, ezúttal már Zelenszkij miatt,

Te már megint nyomod a ruszki propagandát! Hágába való háborús bűnösökel a civilizált ember le se ül tárgyalni, mert azzal LEGALIZÁLNÁ A HÁBORÚS BŰNÖST.

Ráadásul annyira be vagy már bonyolódva a milliónyi elméletedbe, hogy már át se látod magadat. Beirod, hogy putyin nem fog, meg
nem tud se békekötésdel se anélkül kivonulni Ukrajnàból és ezzel elismerni, hogy szarrá verték.

Akkor miféle békét kössön Ukrajna???????

Olyat, ogy Zelenszkij veszni hagyja az ukránokat, meg az ukràn területeket és segit putyinnak a túlélésben???????????

chrisred 2022.10.10. 12:38:33

@MEDVE1978: Én ugyanezt el tudom mondani az oroszokról. Abban nincs semmi titok, hogy Szaakasvili nyugati irányultságú fordulatra készült, mi több, ezért is választották meg. Putyin azonban nem türhette, hogy a Kaukázusban egy tőle független ország alakuljon ki.

birkamenet 2022.10.10. 12:38:49

@MEDVE1978:

Az is teljesen világos, hogy ha a népirtó putyin esetleg beleállna egy tűzszünetbe, akkor a tárgyalásokat addig húzná amig be nem biztositja magának az alternativ gáz meg olaj jövedelmet, meg némi technikát hogy amint pénzügyileg stabilizàlódik, azonnal ott folytassa a háborúját, ahol abbahagyta.

Ezt nagyon jól tudja ma mär mindenki, igy már csak az a kérdés, hogy hogyan likvidálják a vén szaros diktátort. És köreit.

chrisred 2022.10.10. 12:45:53

@MEDVE1978: "A betiltást illetően. Ez egy általános cancel culture recept, valószínűleg engem ezért undorít ennyire. Adott valamilyen jelenség (személy, műsor stb.), ami nem tetszik egy hangos véleményvezér csoportnak. Ezt követően felháborodni, petíciózni stb. kezdenek, hogy tiltsák be."

Én nem hallottam semmi ilyesmiről orosz művekkel kapcsolatban. Amúgy ez szerintem a szólásszabadság része, ha valaki véleményt nyilvánít egy nyilvános eseményről. Mi lenne, ha mondjuk nem lehetne a Pride betiltására petíciót indítani?

Schröder Gyurcsányhoz hasonlóan bukott szocdem figura volt, aki egy másik ország üzleti érdekeltségéhez szegődött. Mitől lenne ezek után szimpatikus figura, amikor annak a másik országnak az állami tévéjében nyilvánosan számolgatják, mennyi idő alatt tudnák Berlint elpusztítani egy atomcsapással?

MEDVE1978 2022.10.10. 13:00:37

@Boldeone2:
A sorrendisèget, az ok okozatot elfejtetted leírni ! = más szóval a cél szentesíti az eszközt. Bár a realitás a nagypolitikába ez, hadd ne örüljek neki, hogy az oroszok és az amerikaikak is meg akarnak vezetni a saját agendájuknak megfelelően. Annak se örülök, hogy az oroszok végigerőszakolták fél Európát, attól függetlenül, hogy náluk is erőszakoltak németek és magyarok is. A történelemben ez a Pistiket ütött először kevéssé értelmezhető, mert hogy logikai összefüggések sorozata.

"Ez egy felülről megszervezett nyugatellenes állami szintű aktus volt a nyugat ès az EU ellen, a szèlsőjobboldali pártok támogatasával, amely cèlja a nyugat egysègènek megbomlasztása volt"
Ha itt arra gondolsz, hogy az oroszok próbálják befolyásolni más országok politikáját, akkor ez nyilvánvalóan igaz. Ahogy az is, hogy ezt nem csak ők csinálják, hanem országok, vállalatok, érdekcsoportok egyaránt. Míg a te szemedben ez egy kirívó eset, szerintem csak egy a sok közül.

"Szomorú, hogy a hozzád hasonló èrtelmes emberek is bevettèk , hogy a szanciók nèlkül olcsó lenne a gáz ...
100x leírtam itt is : nem A mostani infláció számos ok miatt alakult ki , de a legfontosabb trigger az maga a háború ,vagyis Putyin haborúja
Ehhez Putyinnak pénz kell(ett), így ahol kèpes volt rá 1000% -al manipulálta az árakat"

A másik blogban már leírtam erre egy hosszú levezetést. Nem azt írtam, hogy szankciók nélkül oicsó lenne a gáz, ahhoz már túl nagy a sokk, hanem azt, hogy szankciók nélkül olcsóbb lenne a gáz. Még azt is odabecsültem, hogy a korábbi szint kétszeresére rúgna az ár (40-50 EUR körül a 150 helyett) - sajnos ennél olcsóbb nem lenne, mert hajóval kell szállítani. A becslés mértékét lehet hibásnak tartani, de ha valaki bármennyire is ismer gazdasági folyamatokat, akkor könnyen belátható, hogy jóval olcsóbb lenne.
(Röviden: ennek az oka a jelenlegi még folyamatban lévő szállítások körüli bizonytalanság megszűnése és a kiváltó energiahordozók szén, fa, olaj, urán korlátozásainak a feloldása, valamint a világpiaci egyensúly beállása lenne.).

A fontos az, hogy ez nem mond ellent annak, hogy Putyin manipulálta az árakat. Putyin nyilvánvalóan a kereslet szűkítésével manipulálta most már az árakat (főként a Nordstream vezetéken). Ez egyértelmű visszavágás volt a németeknek a szankciókért egyébként. Ettől függetlenül, ha most az EU eltörölné az energiát érintő szankciókat, Putyinnak még a kisebb áron is megérné sokkal több gázt szállítani, mint most egy magasabb áron nagyon keveset.

birkamenet 2022.10.10. 13:00:53

@MEDVE1978: Rendkívüli szemellenzőre utal, ha valaki nem látja a nyugati országokban jelenlevő brutális pro Ukrajna sajtókampányt és oroszellenességet.

Hú te jó ég, te már a Kabaidomokos szintjén vagy!

Hát ki a lóf.aszt támogsssunk mi nyugatiak ha nem a mi értékeinket akaró és valló országot???

Amelyik megteszi neked azt a szivességet, hogy nem adja meg magàt a ruszkiknak - mint a magyarok 56-ban - hanem a vérükkel védik a kontinenst, a te életedet.

A ruszki imádó szemedet meg nyisd ki, sehol nem volt ês most sincs az EU-ban ruszki ellenesség. Hanem putyin háborújàra vállaszul van putyinizmus ellenesség. A legnagyobb.bánatodra.

Azt is tudjuk orbán által, hogy ha a semmirekelő diktátort kritizálják, akkor rögtön bezúditja a fake propagandát, hogy Báncsa a Nyugat magyar népet!
Na ennyi ruszki ellenesség van ma a világpolitikában.

MEDVE1978 2022.10.10. 13:12:35

@chrisred: A világpolitika ritkán fekete-fehér, illetve nem zörög a haraszt, ha nem fújja a szél. Ez Grúzia esetében azt jelenti, hogy:
1. Grúziában nem működött az orosz modell, az ország lakossága nem szerette;
2. A lakosság valószínűleg valamennyire nyugati közeledést akart. Az USA-nak ez kapóra jött, hogy csökkentse az orosz befolyást a térségben. Ezért küldték át a kiképzőket, illetve ezért adtak katonai információkat a grúzoknak.
3. Nekik is ott volt Dél-Oszétia és Abhkázia, ami kvázi független, de a grúzok által követelt, főleg kisebbségek és oroszok lakta terület. Na ezek nem akarnak és akartak Grúzia lenni. Persze nyilván önmagukban nagyon gyengék, ezért akarták az oroszok védelmét.
4. Itt most lehet szimpatizálni az oszétokkal, meg az abhkázokkal, vagy akár a grúzokkal is. Az is biztos, hogy az abhkázok és az oszétok nem biztos, hogy teljesen boldogok az oroszokkal a nyakukon, de az is, hogy a grúzokhoz sincs kedvük.
5. A grúzok megpróbáltak változtatni az egészen, a középhatalom Oroszország meg megakadályozta ezt.

Érdekek keverednek, itt senki nem önzetlenül, a jó letéteményeseként száll be. A grúzok, ha nyernek anno, akkor szinte biztos, hogy próbálnák "elgrúzosítani" az érintett területeket.

MEDVE1978 2022.10.10. 13:18:57

@chrisred:
Rákerestem itt egy:
www.france24.com/en/live-news/20220310-cold-shoulder-for-russian-artists-sparks-debate-over-cultural-boycotts

Nyilvánvaló, hogy lehessen felháborodni, a tömeges lincselés azonban sohasem szép.

Gerhard Schrödert nem kell szeretni, de továbbra is azt mondom, hogy egy sajtóhadjárat volt körülötte és utána beszállt a lincselésébe a politika is. Csak azért, mert nem határolódott el az oroszoktól.

chrisred 2022.10.10. 14:13:43

@MEDVE1978: "3. Nekik is ott volt Dél-Oszétia és Abhkázia, ami kvázi független, de a grúzok által követelt, főleg kisebbségek és oroszok lakta terület. Na ezek nem akarnak és akartak Grúzia lenni. Persze nyilván önmagukban nagyon gyengék, ezért akarták az oroszok védelmét."

Ezek de iure Grúzia részei, de facto orosz megszállás alatt álló területek. Az oszétek nem oroszok, és valójában semmi közük nincs hozzájuk. Oroszország számára Dél-Oszétia nem az ott élő egy-két ezer orosz miatt fontos, hanem azért, most ott Észak- és Dél-Oszétia között vezet az egyik legfontosabb járható szoros keresztül a Kaukázus hegyvonulatán.

chrisred 2022.10.10. 14:14:47

@cvsvrs: A semlegességüket. Nem akarnak Oroszország és Európa között egy újabb ütközőállamot elveszíteni Fehéroroszország után. Ez nem is annyira amerikai, mint európai érdek.

Boldeone2 2022.10.10. 15:36:23

@MEDVE1978: Bár a realitás a nagypolitikába ez, hadd ne örüljek neki, hogy az oroszok és az amerikaikak is meg akarnak vezetni a saját agendájuknak megfelelően"

- Hagyjuk már ezt a sehová nem tartozom a világban, semleges állaspontot ! Vedd már èszre : Magyarország a nyugati szövetsègi rendszer , a NATO ès az EU rèsze, amely országokat Oroszország fenyegeti !
Kik a törtènelmi ellensègeink ? Az USA inkább vagy Oroszország ?? Emelkedj már ki ebből a semleges szemlèlő szerepből!
A jelen bajaink túlnyomó többsègèt, az agresszív Putyin haborúja okozza, azaz : eleve nem lehetünk semleges állásponton!
Az USa még mindig demokrácia, a hatalom cserèlődik, Putyin pedig egy diktátor kvázi 22 ève uralkodik

Fogd már fel: a világ legnagyobb bullshitje a Oroszországot az USA- hoz hasonlítani , Putyin bűneit RELATIVIZÁLNI !
Be kellene fejezni az ócska , bolsevik nyugat - ès USA- ellenes propagandát, mert itt generálisan különböző a helyzet !

Boldeone2 2022.10.10. 15:46:03

@MEDVE1978: Annak se örülök, hogy az oroszok végigerőszakolták fél Európát, attól függetlenül, hogy náluk is erőszakoltak németek és magyarok is"

- Ez megint egy semmivel nem igazolható tèvedès! Az oroszok által Európaban elkövezett nemi erőszakok száma a több milliót is elérte , erről számos törtènelmi kutatás született, amely ezt visszaigazolta
Ezzel ellentètben sem a nèmetek, sem a magyarok nem követtek el tömegesen ilyen cselekmènyeket Oroszországban . Egyedi esetek lehettek , de nem tömeges
A ruszki bosszúnak rèsze volt a tömeges némi erőszak, a tisztek jóváhagyasával!
Újra azt mondom : be kellene fejezned a bűnök realtivizálását , ès elismerni a bűnösök bűnössègèt

A " nyugat" az "nyugat" ,Oroszország az Oroszország , a különbsèg akkora , mint a demokrácia ès a diktatúra között!

Neked is kèt dolgot kellene látni :
- Mi Magyarország a nyugat vagyunk , ad 1
- A nyugat adja a sorvezetőt , a pèldát a világnak , nem pedig a szegèny , elmaradott , diktatórikus Oroszország , ad 2

MEDVE1978 2022.10.10. 15:52:53

@chrisred: De az oszétek nyilván nem teljesen boldogok a grúzokkal, különben már feladták volna a szeparatista államukat.

chrisred 2022.10.10. 16:03:56

@MEDVE1978: Nem, az egyértelmű. Ezért alakult úgy az orosz polgárháborúban, hogy Grúzia grúz része fehér lett, az oszét része vörös. És ez a különbség azóta is ott van a Moszkvához való viszonyukban.

MEDVE1978 2022.10.10. 16:11:28

@Boldeone2:
"Hagyjuk már ezt a sehová nem tartozom a világban, semleges állaspontot !" Nem szeretnék keresztesháborúkat és torzítottan sem látni a történelmet. Magyarország a NATO része és paradox módon Oroszország akkor fenyegeti a legjobban, ha az ukránokkal a háború tovább folytatódik, netán az ukránok nyernek. Az orosz háborús politika viszonylag egyszerű a XX. század eleje óta (Lásd Finnország, Baltikum a második világháborúban, Grúzia, most Ukrajna). Az oroszok az orosz kisebbségre / a Szovjetúnió idején a kommunista barátságra hivatkozva nyomultak be egyes országokba. Ez az utóbbi 20 évben teljesen leszűkült az orosz kisebbség érdekeire való hivatkozásra. Magyarországon nincs jelentősebb orosz kisebbség és nem is szláv állam. Sem a szláv testvériség, sem orosz kisebbség, sem nagyobb ásványkincsek, sem stratégiai közelség miatt nem célpont Magyarország, ahol még üzleti érdekeltségeik is vannak. Az unióban az egyik utolsó lenne Magyarország, amit az oroszok megtámadnának.

Az oroszok egy nemzetközi sakkjátszámában léptek egyet a velünk szomszédos szláv állam ellen, amit bábállamá akartak tenni. Ez nem a mi harcunk.

"Kik a törtènelmi ellensègeink ? Az USA inkább vagy Oroszország ?? " Hát, ha melléteszed a történelmi akkor az oroszok, de az USA-ra se mondanám, hogy barátaink. Nekik hasznos idióták vagyunk, ahogy a többi európai ország.

"Fogd már fel: a világ legnagyobb bullshitje a Oroszországot az USA- hoz hasonlítani , Putyin bűneit RELATIVIZÁLNI !" Ki relativizálta? Mondtam én, hogy nem népirtottak az oroszok, meg nem indították inváziót Ukrajna ellen. Tudomásom szerint nem mondtam ilyet. Csak azt mondtam, hogy magyarként és európaiként nem érdekünk ez a háború, attól függetlenül, hogy ki kezdte, illetve, hogy a mielőbbi békekötés az érdekünk az esetleges ukrán érdeksérelmek (területvesztés) ellenére is.

"Be kellene fejezni az ócska , bolsevik nyugat - ès USA- ellenes propagandát" A dolgok tisztán látása, az érvek mentén cselekvés és megítélés nem propaganda, ugyanakkor a végletes érzelemvezérelt, az egyik felet démonizáló, a másikat szentté avató magatartás az. Nem fogom soha grállovagoknak látni sem az ukránokat, sem az USA-t, ahogy démonoknak sem az oroszokat. Ahogy azt sem fogadom el, hogy a politikát és így a világpolitikát az erkölcsösség, meg a demokrácia, meg hasonlók irányítják, mert nem igaz, hanem egy cukormáz.

MEDVE1978 2022.10.10. 16:21:15

@Boldeone2:

Bár nem szeretem a vérmatematikát és barbár állatoknak tartom a második világháborús szovjet katonák jelentős részét, a tengelyhatalmak katonáinak felmentése a nemi erőszakok vádja alól nem megalapozott. Persze Hitlerék a felsőbbrendű ember mítosza miatt jól eltitkolták.

en.wikipedia.org/wiki/War_crimes_of_the_Wehrmacht#Eastern_Front
Kb. 10 millió nemi erőszakot becsülnek a kutatók, amelyekből 750.000-1.000.000 gyerek született.

Ugyanez a cikk ír a tömegességről is: Smolenskben a német megszálló csapatok bordélyt nyitottak, ahová százával terelték be a helyi nőket fegyverrel, Lvivben 32 nőt erőszakoltak meg és aztán gyilkoltak meg a németek egy parkban stb.

"A " nyugat" az "nyugat" ,Oroszország az Oroszország , a különbsèg akkora , mint a demokrácia ès a diktatúra között!" Történelmi léptékben ez részlegesen igaz. Azért részlegesen, mert az orosz kultúra gyakorlatilag az európai és az ázsiai keveréke. Az orosz "kegyetlenség" döntően a mongol megszállás idejéből való, gyakorlatilag a mongol szokásokat adaptálták az oroszok is. Természetesen Oroszország ettől nem Mordor.

"Neked is kèt dolgot kellene látni :
- Mi Magyarország a nyugat vagyunk , ad 1"
Hiába szeretnéd egységesnek látni a nyugatot, messze nem az és már régen nem az.

birkamenet 2022.10.10. 16:48:45

@MEDVE1978: Magyarország a NATO része és paradox módon Oroszország akkor fenyegeti a legjobban, ha az ukránokkal a háború tovább folytatódik, netán az ukránok nyernek.

Te elmebeteg KREML PROPAGANDISTA, te még a bulgár birkánál is hülyébb és haszontalsnabb troll vagy. Remélem putyin besoroz téged, aztán a szokásos ruszki roncsfegyvegyverrel zavar ki a front vonalra, hogy harcolj és dögölj meg érte meg a putyinizmusért.

birkamenet 2022.10.10. 16:59:08

@MEDVE1978:

Anna Netrebko vidáman énekli végig Nyugat- Európát. Már megint megbuktál a hazudozásaidsal te putyin propagandista, az EU országok nem diszkriminálják az oroszokat, ha nem támogatja nyiltan a népirtó putyinodat.

Ellenben az egy jó ötlet, hogy az orosz az ne turistáskodjon Nyugaton, amig a vezére nyomja a háborút. Mivel hogy ráadásul turistának álcázva küldi putyin nyugatra a szabotáló titkos ügynökeit, meg a botox készletének a beszerzőit.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2022.10.11. 20:41:59

@birkamenet: ez jó! XD
Viszont akik tényleg menekültek, azokat azért tényleg be kéne fogadni.
süti beállítások módosítása