Ideo-logikák

Ideo-logikák

A jogszerű és az önkényes közötti határ

2025. február 23. - Tamáspatrik

Orbán újabb bejelentései alapján ismét azt láthatjuk, hogy a kormányzatunk döntései mennyire önkényesek.

Lehet, hogy az irigység beszél belőlem, ugyanis még sose voltam egyetlen alkalommal sem a kedvezményezettje a kormány által beharangozott kedvezményeknek. Beszélhetünk nyugodtan az irigységről is, mert teljesen emberi érzés, én például még sosem voltam irigy akármelyik munkatársamra, ha többet is keresett nálam (bár igazából nem is érdekelt, hogy mennyit keres), ennek ellenére időként mégis irigy lehetek, és gondolom mások is így vannak ezzel időnként, ha nem is vallják be. Ha viszont teljesen zárójelbe is tesszük is ezt a kérdést, és a jogszerűség síkján vagyunk, akkor is maradnak bőven kérdőjelek.

A jogszerűség nem azt jelenti, hogy egy kormányzat bármiféle intézkedést meghozhat, akármilyen erős felhatalmazással is rendelkezik. Ilyen alapon jogszerű lehetett, hogy a Pol-Pot rendszer hozott egy rendeletet és kiküldte az értelmiségieket a legdurvább fizikai munkára, például utat építeni. Érezzük, hogy ez önkényes, ugyanis a jogérzékünk azon alapul, hogy léteznek általános társadalmi értékek, arányossági és méltányossági követelmények, amit egy kormányzatnak tiszteletben kell tartania, hogy legitimként elfogadják.

Kimondom nyíltan, hogy mire gondolok: Sérti a nemek közti egyenlőséget az, ha a többgyermekes anyák adómentességet kapnak, a házastárs is kellene, hogy részesüljön belőle, a családi adókedvezményhez hasonló módon (ami egyébként kedvező társadalmi fogadtatásra talált). Igen, az irigység faktor is szerepet játszik, hiszen a családon belül is általában feszültséget okoz, ha a nő fizetése magasabb, most ez gyakrabban fordulhat majd elő, mivel több mint 16% emelkedést is jelenthet a hölgyek fizetésében egy ilyen emelkedés. A lényeg azonban az, hogy ez alkotmányellenes lépés lenne.

A törvényhozóknak át kellene gondolniuk, hogy férfi és nő együttesen szükségesek a családhoz, ahol a gyermekek felnevelődnek. Nyilvánvaló a kormányzati döntés háttere: a termékenységi arányszám még mindig alacsony, ezért újabb és még erősebb intézkedéseket vezetnek be. Azonban a gyermekvállalás nem szimpla gazdasági matematikán alapul, hanem sokkal bonyolultabb ennél, ezért nem érték el a kívánt hatást az eddigi intézkedések sem. Amellett, hogy a nyugdíjrendszerben további torzulásokat okoz majd (a nők 40-en kívül is), hogy nettó alapon történik a nyugdíjalap számítása, nem pedig a bruttó fizetésekből. (Szerintem ez sincs rendben jogilag, hiszen a járulékfizetés a bruttó fizetésekből történik, a nyugdíj pedig elvileg arányos a befizetett járulékokkal.)

Önkényes lépés és visszaélésekre ad okot, ha a nyugdíjasok zöldség, gyümölcs és tejtermékekhez 20%-kal olcsóbban juthatnak hozzá: ennek lehet egy olyan hatása, hogy 90%-ban az összes ilyen terméket nyugdíjasok vásárolják majd meg – legalábbis papíron.

A hatósági árak rendszere rossz emlékeket idéz, a kommunista rendszerben is próbálkoztak ilyennel, nemrég nálunk is volt árrögzítés, Argentínában rengeteg terméknek van hatósági ára (és fekete piaca is ennek megfelelően). A profit kimutatása szerintem nagyon csalóka, manipulálható, és megint önkényes, hogy mely ágazati szereplőkre terjed ki és melyekre nem. Ráadásul azokat bünteti, amelyek hatékonyabban működnek és ezért tudnak több nyereséget termelni azokkal szemben, akiknek a működése nem annyira professzionális és nem annyira szervezett.

Más országokban is vannak olyanok, akik számára az élelmiszer túl drága, lehet szociális boltokat nyitni, lehet élelmiszerjegyeket adni (az USA-ban több mint 40 millióan kapnak ilyen segélyt), vannak tehát máshol bevált jó megoldások erre a problémára.

Viszont nálunk további elemek is erősítik azt a képet, hogy a hatalom birtokosai egy zárt országot akarnak létrehozni, amit lehetőleg falakkal szigetelnek el a környezetétől, ilyen a nyitottságot és átláthatóságot segítő civil szervezetek, sajtóorgánumok elleni újabb támadás. Sokáig nem érdekelt senkit különösebben, most hirtelen probléma lett, ha van külföldi, például amerikai finanszírozás,- ami természetes, hiszen kormánykritikus szervezetek nem bízhatnak abban (erre mifelénk legalábbis), hogy különösebb támogatást kapnak kormányzati szervektől, a magyar magántőke pedig fél, hogy politikai alapon megégetheti magát. Jogilag ott sántít a dolog, hogy egyes szervezetek orosz támogatása rendben van, és az is, hogy a kormány maga is támogat külföldön működő szervezeteket.

Az államtól függésbe kerülő emberek másként gondolkodnak és gyakran másként is szavaznak mint azok, akiknek a jövedelme nem az államtól függ (mint az enyém is jelenleg). Ezért is szeretné a magyar állam, hogy minél többen függjenek tőle. Nincs sajnos adótudatosság nálunk, ezt már sokan megállapították. Ha adót csökkentünk valahol vagy pénzeket osztunk, azt mások adójából lehet megtenni, örök szabály, hogy akik nem részesülnek a kedvezményekből, ők többet fognak fizetni. Sokan nem értik, hogy az államnak nincs pénze, amiből adakozhat, bevételei vannak, amit újraoszt. Az adófizetés pedig nem balekság se nem büntetés, ahogy sokan gondolják, hanem hozzájárulás pl. rendfenntartás, oktatás, egészségügy működéséhez. (Az ÁFA nem szükségszerű, mert a pénzemet külföldön is elkölthetem, ezt is teszik sokan mostanában, nem véletlenül.) Van ahol az emberek büszkék arra, hogy mennyi adót fizetnek az államnak. Az adómentesség tehát erős és ritka kivétel kellene, hogy legyen.

Az állam rengeteg jövedelmet oszt ki mostanában, ami lehet többféle módon megalapozott, az egyik a magasabb szintű államadósság vállalása (sokan meglépik mostanában), a másik az infláció pörgetése, a harmadik pedig újabb külföldi pénzek bevonzása akár kölcsönök, akár befektetések formájában, ami lehet kínai, arab, amerikai esetleg orosz eredetű is. Nem biztos, hogy a kormány blöfföl, lehetnek a tarsolyában olyan adui amikkel egy mini olajsejkséget varázsol ide, egy kis adóparadicsomot. Materiális jólét elérhető ezen az úton, de a társadalom állapota ettől még nem lesz jobb.

Leírtam már többször, hogy nem az a gond, hogy konzervatív kormányunk van akár több évtizeden keresztül, hanem a hatalom koncentráltságának mértéke, ami kóros szintű és jól láthatóan az önkényuralom felé vezet.

A bejegyzés trackback címe:

https://ideo-logic.blog.hu/api/trackback/id/tr718802846

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gigabursch 2025.02.23. 21:42:41

Múltkorjában írta egy blogon hozzászólásként @Megamovieboy, hogy ott ahol valakik többletjogot kapnak, ott másoktól elvesznek.
Nagyon jó mondat volt, ha rátalálok, belinkelem

De a lényeg ez.
A kérdés mindig a társadalmi arànytalanság mértéke.

boundary 2025.02.24. 08:50:32

Pofám leszakad már. Eddg is igencsak jól éltek a többgyerekesek, eddig is mások finanszírozták az életszínvonalukat, de többet kell még nekik adni! Az ember a sját gyerekét saját maga tartsa el, ne másoktól várja! Nem elég, amit eddig kaptak? Menyi kellene még, az összes fizetésünket adjuk egyenesen oda, az ELÉG lenne? SOHA, SEHOL, SEMIKOR nem volt olyan világ, ahol a megszült gyerekeket mások adójából tartották el!

Motorogre 2025.02.24. 08:52:10

@gigabursch: Nagyon igaz !! A "játék neve: újraosztás" : ha a fókavadászok és toronyőrök tisztes béremelést kapnak - akkor mindenki más aki nem kapott viseli ennek terhét: mert a többletpénz- kiáramlás inflációt gerjeszt. Azaz van egy politikai versengés: ÉN/Mi hüséges szavazók leszünk ha kapunk - azaz előnyhöz jutunk mások kárára. A nyugdíjasok 3,2 %-os emelése a kormánypárt halála - ők inkább 13,2%-ot éreznek, és hatalmas szavazói tömb. Őket nem érdekli a lakásfelújítás, munkáshitel de az akciós Nissan se. Magánorvos, gyógyszer, élelmiszer - ott megvan a 13,2 %. És a tömb-arany áfamentes !

nemecsekerno_007 2025.02.24. 09:22:30

,,jogszerű lehetett, hogy a Pol-Pot rendszer hozott egy rendeletet…,,

Jajjj. Még mindig ezek a hamis analógiák.

Pol-Pot parlamenti választáson lett megválasztva?! Olyanon amin több párt indult?!?!

nemecsekerno_007 2025.02.24. 09:24:13

@boundary: A külföldön dolgozók nyugdíjasait is a mi adónkból tartjuk el.
Az persze rendben van.

IdomitottFoka 2025.02.24. 10:13:00

@boundary: ott tévedsz, h ez a többgyerekesek igénye szted. többgyerekesként mondhatom, h semmilyen anyagi elvárásunk nincs a gyerektelenek felé, ez egy nettó kampányfogás, aminek pont te voltál az egyik célpontja, és egyből el is kezdted utálni a többgyerekeseket, mission accomplished. divide et impera.

boundary 2025.02.24. 10:49:01

@nemecsekerno_007: NEM. NIncs rendben! Erre is kellene megoldás! legalább egy részét a külföldön dolgozó gyereknek kellene fizetnie! A mi adónkból felnevelik a kölykeiket, aztán kitanulva lelépnek Nyugtara, a fórumokon meg visszaköpdködnek hogy milyen szar ez az ország! Undorító! Visszataszító! Szegény Orbán azt gondojla, a mások által fínanszírzott gyerekek felnőttként itt maradnak? Naivitás!

boundary 2025.02.24. 10:51:19

@IdomitottFoka: Már eddig is rühelltem a sok támogatást. Anyám hármat nevelt fel, és nem a közös bevételekből, hanem a saját fizetéséből. Remélem, az új kormány ezt megszünteti, nem lesz bajuk abból, hogy "csak" két helyre tudnak menni majd nyaralni!

boundary 2025.02.24. 10:54:46

@IdomitottFoka: Egyébként az Index "Sínen a magyar gazdaság..." c. fórumában ELVÁRJÁK a támogatást, miközben a legtöbbjük gyereke - saját bevallásuk szerint- lelép ebből a "szar országból". DE a támogatás az kell nekik.

IdomitottFoka 2025.02.24. 12:03:33

@boundary: ez csak annyit jelent, h nemcsak nálad ért célba a megosztás üzenet.

nemecsekerno_007 2025.02.24. 12:25:22

@boundary: Az lesz a következő lépés, hogy azt a kiskaput bezárjuk.
Ehhez idő és pénz kell de addigra lesz.

nemecsekerno_007 2025.02.24. 12:28:05

@IdomitottFoka: Ez a ,,megosztás,, az egyik mániátok.

Ez amúgy csak az opportunisták kiszűrése. Tudod, akiknek ,,ott van hazám, hol ingyen wifi,,

Billy Hill 2025.02.26. 15:22:22

(Valami olyasmit mondott ma reggel a rádióban egy minisztériumi szóvivő, hogy így meg úgy lesz a családi adókedvezmény. Mivel a 2-3 gyerekes anyának már nem lesz szja-ja, lehet hogy a férj meg igénybevehet adókedvezményt? Akkor talán lesz kis "egyenjogúsítás". Bár itt erősen eljön az eváltak, élettársak stb. témája...)

MEDVE1978 2025.02.28. 11:05:26

@boundary:

Ennek alapvetően két oldala van. Az egyik a PR kampányfogás az Orbán kormány részéről. Egyértelmű, hogy a választás előtti osztogatás része a kétgyerekes családok kedvezményezése.
A másik oldala a megzenésítés ideológiailag kreált háttere, ami lényegében újraelosztási politika.
Ez jóval bonyolultabb és érdekesebb kérdés, mert a fenti csak egy sima osztogatástól remélt szavazatnyereség.

Az alaphelyzet az, hogy a mai magyar válságok jelentős részét az okozza, hogy a magyar társadalom (és a fejlett világ országainak társadalmai) nem képes a természetes szaporodásra vagy a népesség szinten tartására. Ez okozza az egészségügy és a szociális szféra, idősgondozás, nyugdíjrendszer válságát, ami lényegében egyértelműen az elöregedő társadalomra vezethető vissza. (Nem nehéz megérteni, hogy a tovább élő emberek, idősen betegebb emberek nagyobb száma nagyobb egészségügyi kiadásokat okoz, nagyobb nyugdíjkiadásokat okoz, több idősgondozási feladatot indukál, amit a kisebb létszámú fiatal korosztály miatt nem tudnak eléggé hatékonyan ellátni). gazdaságra is nagyon fontos hatással van a népességcsökkenés, mind keresleti (fogyasztóként), mind kínálati oldalon. A nyugati országok ezt migrációval egyensúlyozzák, ami egyfajta demográfiai vámpírizmus: elszívják a fiatal képzett munkaerőt keletről és délről, ezzel ellensúlyozva a saját demográfiai hanyatlásukat. Ezért mennek a magyar orvosok, beteggondozók, szakmunkások stb. nyugatra dolgozni.

A modern társadalmak és egyben a feminizmus egyik legjelentősebb tévképzete / hazugsága a nők helyzete javításának és a gyermekvállalási hajlandóságnak az összekapcsolása. Ezt nagyon széles körben látni ma is, a narratíva úgy hangzik, hogy minél inkább kedvezményeznek egy szülőképes nőt (több transzfert, állami pénzt kap a szüléshez, a gyermek kis kora idejére, könnyebben tud részt venni a munkában, a férfi hatványozottabban részt vesz a gyereknevelési feladatokban, a háztartási feladatokban stb.) annál magasabb lesz a szülési hajlandóság. Ezt egyelőre objektív adatok nem támasztják alá. Amennyiben az anyagi biztonság vagy a kényelem erős szempont lenne a gyerekvállalást érintően, akkor az olyan országok, mint Norvégia, Svájc, Luxemburg is 1,5-ös termékenységi rátával rendelkeznek, amit mi is elértünk pár éve, most éppen alatta vagyunk. Ha a férfi háztartásvezetés, mindenféle egyenjogúsági narratíva lenne mérvadó, akkor ezek az országok és mondjuk a női egyenjogúságban elől járó svédek lennének előnyben (ők is 1,5-ös rátán vannak).

Ezek tehát úgy tűnik nem mérvadóak, ugyanakkor nyilvánvaló, hogy az ilyen "ösztönzők" rövid távon képesek befolyásolni a szaporodási rátát. Ebben az esetben a kormány még viszonylag eredetit is húzott: ilyet még nem lehetett látni világszerte, mint a kétgyerekes anyák adómentessége.

Kérdéses azonban, hogy ez egy hatásos módszer-e, valószínű, hogy nem különösebben, mondjuk esetleg fel tudja vinni 1,6-ra, talán 1,7-re a termékenységi arányszámot, de ez is valószínűtlen. Elsősorban azért, mert míg a szülők jövedelme nő, addig az ellátórendszer (bölcsőde, óvoda, iskola) továbbra is pusztul, illetve a viszonylagos gazdasági válság is sújtja Európát.

Ennyit tehát a hatásosságról. A másik kérdés az indokoltság és hogy "jogos vagy fair-e" egy ilyen kedvezményt adni a társadalom egyik csoportjának. Az elvi válasz igen: mivel a társadalomnak tudnia kellene szinten tartani a lélekszámát, ez lenne az "egészséges" és rengeteg válságot megelőzne, amiben ma részünk van. A gyakorlati válasz inkább a nem felé hajlik, mivel ugyanez az összeg az egészségügyi vagy oktatási / szociális rendszerekbe is mehetne, ezzel egy társadalmilag méltányosabb eredményt elérve.

boundary 2025.02.28. 15:22:49

@MEDVE1978: "A gyakorlati válasz inkább a nem felé hajlik, mivel ugyanez az összeg az egészségügyi vagy oktatási / szociális rendszerekbe is mehetne, ezzel egy társadalmilag méltányosabb eredményt elérve."

Én így látom. Nem a mennyiség, a minőség a lényeg.
süti beállítások módosítása