Ideo-logikák

Ideo-logikák

Az ítélkező társadalom

Csak Pavlov kutyájából nem lesz szalonna

2016. április 07. - Tamáspatrik

 covers_2189.jpg

Elszorul a gyomrom, szinte fizikailag érzékelve azt a közfelháborodást, amely miatt az úszók első számú edzője kénytelen volt meghátrálni és lemondani. Cikkem egyesekben felzúdulást válthat ki, de nem törődöm vele, mert a harag most is mint szinte minden esetben: rossz tanácsadó.

Tételezzük fel, hogy van egy portás, aki fiatalon elkövetett lopásért börtönbüntetést kapott, a munkaadói viszont nem ellenőrzik a múltját (pl. erkölcsi bizonyítvánnyal) és csak 30 év után derül ki róla, hogy mit tett. Ezzel együtt semmi nem mutat arra, hogy a munkaköre ellátása során a vagyonbiztonság kárt szenvedett volna, sőt még többször dicsértet és jutalmat is kapott megbízható, kiváló munkájáért. Ki kellene lépnie a cégtől? A munkaadó a múltja miatt talán elküldheti, sőt valószínűleg el is küldi, bár jogilag (és etikailag) nem tudom, hogy ez mennyire lenne megalapozott.

A vezetők és a közszereplők szigorúbb elbírálás alá esnek? Ez távolról sem egyértelmű, nehéz meghúzni a határokat, mit tekintünk elég nagy vétségnek és mit felelős tisztségnek. (Egy filmszínész több év börtönt kapott élettársa bántalmazásért, amely esetleg jó néhány faluban szinte mindennapi szokás. A letöltendő börtön minden valószínűség szerint jogos, de mért tölti le egyúttal több más ember büntetését is?) A szakmai alkalmasság pedig adott esetben teljesen eltérhet attól, hogy az illető mennyire sértette meg egyetlen egy esetben a közösség együttélésének alapvető és teljességgel megkérdőjelezhetetlen (!) erkölcsi normáit.

Tegyük fel, hogy van egy fiatalember, aki aki valakinek súlyos testi sértést és lelki kárt okoz, például csoportos nemi erőszakban vesz részt. A huszonéves embertől elvárható, hogy legyen tisztában tettének következményeivel, és ha nincs így, akkor a társadalom teljes joggal meg fogja büntetni. Nem csak önvédelemből zárja be, hanem egyúttal fontos pedagógiai leckét is ad neki. Ezt követően már különösebben nem is fontos, hogy a büntetésének nagy részét letölti vagy pedig egy év múlva általános amnesztiával (!) szabadul. Ugyanis akár még pár nap is elég lehet egy börtönben arra, hogy ráébredjen, Úristen mit tettem, micsoda kárt okoztam, mekkora nagy pofont adtam saját magamnak! Hamarabb történő szabadulását kizárólag a szerencsének köszönheti, és ezt ő is tudja. Ezzel együtt könnyen lehet, hogy a társadalom örökre megbélyegzi, mindenféle karrier lehetősége bezárul előtte. (Ebből a szempontból teljesen indifferens, hogy az illető milyen mértékben volt bűnös és ahhoz képest az ítélet mennyire volt súlyos: a modern pszichológia számos bizonyítékkal szolgál arra, hogy a szemtanúk vallomásai sosem teljesen megbízhatóak, a bűntett nem rekonstruálható pontosan. Ennélfogva a kiszabott büntetés mindig csak "közelítésnek" tekinthető.)

Olvasta valaki Hawthorne: A skarlát betű c. könyvét? Ajánlom mindenkinek, aki tudni szeretné, hogy milyen megbélyegzettnek lenni és hogyan képes a társadalom egy bűnbak feláldozásával a saját rossz lelkiismeretét lenyugtatni.

Vegyünk egy másik esetet: a fiatal, aki ittasan vagy épp a buli kedvéért, esetleg gondatlanságból súlyos testi sértést vagy netán halált okoz, azonban a rokonság a jó összeköttetéseivel (és anyagi támogatásával) kihúzza a bajból. A legtöbben azt hiszem, hallottunk már ilyesmiről. Nem ítéli el a bíróság: van bűntény, de a bűnhődés elmarad. Nem kerül be a pecsét az illető személyi lapjára és nem fogja a társadalom elítélni „zavaros” fiatalkori ügyeiért. Mégis, ez valahogyan nincs rendben, az marad meg az illető tudatában, hogy nyugodtan lehet felelőtlen, a család jó kapcsolatai révén majd csak kihúzza a bajból.

Az emberi személyiség nem egységes, nem igaz a mondás, hogy „A kutyából nem lesz szalonna.” Pavlov kutyájára igaz ez csak, tehát bárkire, akinél a feltételes reflexek már annyira bevésődtek, hogy a környezet folytonos sugallatára nem tud szabadulni attól, hogy ő már örökre egy „lúzer”, kényszeres viselkedésű és mindenféle önbecsülést elvesztett ember marad. Szerencsére a legtöbben nem így működünk, ennélfogva az idős ember nagyon ritkán ugyanaz mint a fiatal, nézzük meg csak példaként a legtöbb ismert politikus életpályáját. A sikeres embert pedig alapvetően egy dolog különbözteti meg a sikertelentől, az, hogy képes tanulni a mégoly súlyos hibájából is és változtatni az életén. Az, hogy képes felállni a padlóról és „megcsinálni” önmagát.

A magyar társadalom erősen ÍTÉLKEZŐ jellegű, amely például a fociakadémiák mentalitásán is meglátszik, egyáltalán már ott is, hogy ki kerülhet be a tehetséggondozásba. Sikeres labdarúgók elmondták, hogy a magyar focista fél, nem mer vállalkozni, mert annyira fél a hibától és a hiba miatt rá váró megbélyegzéstől. A magyar vállalkozások jelentős részét szintén a félelem légköre uralja a munkahelyeken. A félelemé, amely megöl minden kreativitást és azt üzeni: ne kerülj előtérbe, ügyeskedj, próbálj láthatatlanná válni. Így jön létre a KÉPMUTATÁS TÁRSADALMA, az ügyeskedők és a strómanok országa. A háttérből irányítóké, azoké, akik a feleségükre vagy távolabbi rokonukra íratják a vállalkozásukat. A szálakat mennél inkább el kell bonyolítani, nem fogják tudni ráhúzni a vizes lepedőt.

Egyértelmű, hogy az úszószövetség alapvető hibát követett el a hatvanas évek elején, amikor olyan embert nevezett ki edzőnek, aki erkölcsileg problémás eset lehetett volna. Ez a hiba azonban szerencsés hiba volt, mert nem okozott károkat, sőt lehetővé tette egy tehetséges szakember kibontakozását. Kockázatok azonban mindig vannak: nem lehetséges biztonsággal kiszűrni akár az edzők közül a perverz vagy szociopata figurákat. Teljes biztonság nem létezik. CSAK AKKOR NINCS KOCKÁZAT, HA NEM LÉPÜNK KI AZ AJTÓN. És ez nem vicc: japán fiatalok között nem ritka, hogy sok éven keresztül (!) a szobájukban rostokolnak, mert félnek a megszégyenítéstől.

A társadalom saját magát ítéli el. Pontosabban: egy távolról sem demokratikus képet rajzol fel, ahol a társadalom két részre szakad, az emberek kétféle megítélés alá kerülnek. Az egyszerű állampolgárnál csak az a lényeg, hogy JÓL VISELKEDJEN és szigorúan betartsa az utasításokat. Ne lépjük túl a záróvonalat, köszönjünk illedelmesen. Tehetségre, aktivitásra nincs szükség, a vezetők majd megmondják, hogy mit tegyünk. És létezik a közszereplők, vezetők kasztja, akik szigorúbb megítélés alá esnek, azonban (kimondatlanul) több jogot is élveznek. Fő feladatuk, hogy védjék meg a nőket, védjék meg a jól viselkedő alattvalókat, cserében számos simlisséget elnézünk nekik.

Ez egy ősi társadalmi képlet, amelyből még a KERESZTÉNYSÉG (!) alaptanításai is kimaradtak. Ahol sokan összekevernek egy 75 éves embert egy 21 évessel, de nem számít, mert amikor megnyomnak egy gombot, akkor Pavlov kutyájának reflexei jönnek elő bennünk. Gondoljuk meg, hogy ez a célunk valóban?

Emberek: nem vagyunk makulátlanok, de igyekszünk tanulni a hibákból! Ne ítélkezz, hogy ne ítéltessél.

U.i: Én magam megúsztam a társadalmi megbélyegzést. Szerencsém volt, mert szinte csak jó társaságokba "keveredtem"...

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://ideo-logic.blog.hu/api/trackback/id/tr708577850

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása