(kép forrása: Wikivoyage Amsterdam)
A szerencse fiai és lányai
Hogyan lehetséges, hogy Nyugat-Európában annyival jobban élnek az emberek? Az okok egy része eléggé közismertnek mondható, más része viszont még a történészek közül is csak keveseknek az, ezen kívül az egyes tényezők súlyának megítélése sem egyértelmű.
Ha megnézzük Európa IQ térképét (például itt, bár az egyes térképek kissé eltérnek), akkor azt látjuk, hogy nincs semmilyen különbség Nyugat- és Közép-Kelet Európa között, sőt a mindennapos tapasztalat is bizonyítja, hogy nálunk is van nagyon tehetséges ember, kultúránk is legalább annyira gazdag. Mért van az ennek ellenére, hogy a megélhetés mégis sokkal nehezebben megy, az átlagéletkor alacsonyabb, a szolgáltatások gyengébb minőségűek és a boldogságfelmérések is rosszabb eredményeket hoznak ki keleten, főként az észak-nyugati országokkal való összehasonlításban.
Ennek egyik fő oka, hogy nekik geográfiailag többszörösen is malacuk van.
Víz, víz és megint csak víz
A Golf-áramlat nagy ajándék kontinensünk számára, kiegyenlítetté teszi az éghajlatunkat, amely a mezőgazdasági termelés számára a világon az egyik legkedvezőbbnek mondható. A Földön nagyon kevés olyan régió van, ahol az éghajlat végig kiegyenlített maradt és hosszan tartó szárazságok nem okozták egész civilizációk hanyatlását.
Nyugat-Európa éghajlata öntözés nélkül is komoly volumenű mezőgazdasági termelést tesz lehetővé, ezért a kérdés inkább az, hogy a mezőgazdasági művelés miért viszonylag későn jött létre az egyiptomi és a mediterrán kultúrákhoz képest? Az egyik ok talán az lehet a mostanában divatos Harari egyik elméletére hivatkozva, hogy a mezőgazdasági termelés a vadászó-gyűjtögető életformához képest (mint például az észak-amerikai indiánoké) nem növelte az életszínvonalat, hanem eleinte csökkentette, még a táplálkozásunkat is egyoldalúbbá tette. A mezőgazdaság legfőbb előnyét inkább az adja, hogy sokkal több embert tud eltartani egy adott területen, nagyobb és erősebb civilizációk jöhettek létre.
A bővizű folyók és a tengerek biztosították az áruszállítás legolcsóbb módját, ráadásul a fák is általában gyorsabban nőnek mint más kontinensen (vagy a mediterrán régióban), a hajók építése után a kivágott erdőségek hamarabb regenerálódnak.
"Nem ma kezdték"
Nyugat-európai mai magországai (illetve ezek elődei) évszázadokkal hamarabb jöttek létre mint a keletiek, ami szintén egy fejlődésbeli előnyt biztosít számukra. Ha létezik egyfajta fejlődés akármilyen lassú is, az mindig sok egymást követő nemzedék egymásra épülő munkája alapján lesz látható. Emiatt aligha elvárható, hogy például egy kínai vagy orosz tartományban, ahol pár évtizede még csak vegetáló parasztgazdaságok léteztek, a mai emberek ugyanolyan nívón éljenek (és hasonló felfogással) mint a régóta iparosodott britek vagy hollandok. Nyugat-Európa sok szempontból a fejlődés élvonalában áll ma is (bár a radikális konzervatívok szerint ez zsákutca), ezért meg merem kockáztatni, hogy a népességszaporulat csökkenése is egyfajta válasznak tekinthető az emberiség által okozott ökológiai problémákra, ezáltal a jövő egyik fontos trendje lehet - habár tagadhatatlanul erős migrációs szívó hatást vált ki.
Verseny
A tagolt tengerpart, folyók és hegyek között több kultúra tudott kifejlődni, amelyek versengtek egymással, a verseny egy olyan hajtóerő volt a kontinensen, amely a hasonlóan kedvező adottságú Kelet-Kínában nem létezett. Az egyes népek, nemzetek területe hosszú évszázadok alatt a természetes határok következtében eléggé stabil maradt, ami Európa keleti feléről sajnos kevésbé mondható el. Mindegyik ország erősségei mások a szomszédaihoz képest, a munkamegosztás kifinomult és specializált lehet, mindegyik ország egy kissé eltérő úton jár mind a mai napig.
A középkori várak rendszere komoly mértékű előnyt biztosított abban a korban a védelem számára a támadókkal szemben, ami szintén stabilizáló hatással járt.
Keleti védőbástyák
A keleti államok általában később jöttek létre, emiatt is a fejlődésük megkésettebb. A különféle ázsiai katonaállamok (mongolok, oszmán törökök) csapásait is a Kelet fogta fel, emiatt erre mifelénk az identitásunk megőrzése általában fontosabb volt mint a gazdasági vagy a társadalmi fejlődés. Ez egy adottság, amit el kell fogadni, de azt is vegyük figyelembe, hogy tőlünk keletre és délre sokan még rosszabbul jártak, nem beszélve az ázsiai despotizmusokról. A hála nem történelmi kategória ugyan, de például a műveltebb osztrákoknak van némi lelkiismeret furdalása amiatt, hogy a Habsburgok még ki is használták a meggyengült keleti szomszédjuk gyengeségét. A különféle traumák errefelé erősebbek mint tőlünk nyugatra, ami nem jelenti azt, hogy ne lehetnének közös munkával feldolgozhatóak és a múltunk ilyen értelemben ne lenne lezárható.
Gyarmatok?
Van olyan elmélet, hogy a gyarmatosítás segítette elő igazán az eredeti tőkefelhalmozást és teremtette meg az ipari forradalom feltételeit. Biztosan lendített Nyugat-Európán valamit, de ha figyelembe vesszük, hogy a spanyolok és portugálok milyen gyorsan elszegényedtek és a nem gyarmattartó országok mint a svédek és finnek hova jutottak el, akkor ez mégsem lehet döntő tényező. A gyarmatbirodalom elvesztése annak idején hatalmas zuhanást okozott a britek számára is és lekörözték őket olyanok mint a németek, akik nem a gyarmatokból éltek.
Ásványkincsek
Az ásványkincsek szerepe jelentősebbnek tűnik, hiszen az északi országok nagy része mint a svédek, franciák, angolok és németek az ipari forradalom kezdetén igen jelentős szén- vagy vasérc bányákkal rendelkeztek, amely Dél-Európáról nem volt elmondható. Az is fontos lehetett, amíg Kínában zuhatagok miatt nem lehetett a szenet a folyókon hosszabb távra szállítani, Angliában viszont nem volt ilyen jellegű probléma. Az idő előrehaladtával azonban csökkent az ásványkincsek jelentősége és ma már a fő energiahordozóban, az olajban gazdag országok mint például Oroszország vagy Szaúd-Arábia társadalmi és gazdasági értelemben egyaránt kevésbé fejlettnek mondhatóak mint ezekkel nem rendelkező európai országok, például Hollandia vagy Finnország.
Centrum a kultúrák találkozási pontjánál
A legtöbb eszme és új gondolat viszonylag kis területen, kultúrák találkozási pontján jött létre több évszázadon keresztül, London-Amszterdam-Párizs háromszögében. Ez a terület mentes volt a bigott, dogmatikus vallásosságtól, erőssége a racionális gondolkodás és az árukkal együtt az eszmék cseréje is, az intenzív kommunikáció. Ma is jellemzően néhány nagy centrumban összpontosul a tudás és a csúcstechnológia, ez a fajta koncentráció az önszerveződő hálózatok általános sajátossága (a kutatások és a fejlesztések ezáltal jobban mennek, az egymás mellett dolgozó teamek serkentik egymást a nagyobb teljesítményre). Ezért modellszámítások szerint a mai termelő központok még erősebbek lesznek, a leszakadt régiók értékteremtése még inkább elmaradhat - ami nem feltétlenül annyira tragikus, amennyiben a ritkán lakott régiókban a hagyományőrzés, természetvédelem és a turizmus fog fő szerepet játszani. Ahol a fizetések jóval magasabbak mint nálunk, annak egyszerűen az a fő oka, hogy a "legtöbb pénzt termelő" nagy gazdasági centrumokhoz nálunk közelebb vannak.
A két szuperhatalom és rakéták árnyéka
A 20.században a két nagy háború meggyőződésem szerint (még ha sokan nem is értenek ezzel egyet) a relatív túlnépesedettség érzete miatt tört ki éppúgy, mint oly sok azt megelőző háború, mindenesetre visszavetette a kontinens fejlődését. A múlt század harmincas éveiben mindenki arra fogadott, hogy a demokráciának vége és vagy a bolsevizmus vagy a nácizmus lesz a befutó, ez azonban szerencsére mégsem következett be. Igaz viszont, hogy a keleti területek megint áldozatul estek egy fejletlenebb, félázsiai jellegű kormányzati és gazdasági rendszernek, amely évtizedekre visszavetett minket. A két nagyhatalom versengése mégis inkább jót tett nekünk mint rosszat, hiszen az atomrakétákat senki nem merte bevetni, viszont elrettentő hatásúak voltak a hagyományos fegyverek használatával szemben is. Nagyon veszélyes játék volt ez, de végül több évtizedes békét hozott a kontinensünkön, emellett a gazdasági és politikai integráció irányába hatva elősegítette a Közös Piac majd az Európai Unió létrejöttét nyugaton.
Hogyan lehetséges, hogy a "nyugat alkonya" mégsem következett be?
Európát már többször is leírták különféle gondolkodók, és bár veszített súlyából az USA-hoz, Ázsiához és a feltörekvőkhöz képest is, még mindig nagyon fontos tényező gazdasági és kulturális értelemben egyaránt. Például a skandináv modell halálát is megjósolták már a '90-es évek elején, mégis él és virágzik. A titok abban áll, hogy a különféle országok jól ötvözik az eltérő elveket, például a skandinávok a kapitalizmust szocialista elvekkel vegyítik, a dánokra (a világ egyik legboldogabb országára) jellemző ezek mellett még a patriotizmus, egészséges mértékű nacionalizmus. Bizonyos mértékű liberalizmus mellett némi központi irányítás, regionális autonómiák és a hagyományokra építés, a saját erősségek kihasználása mind ötvöződik a sikeres országok gyakorlatában, nincs sehol egy vezér ideológia, amely eluralná az egész társadalmat. A politikusok folyton váltják egymást a hatalomban újabb és újabb ötletekkel, kivéve az olyan zárvány országokban mint például Belorusz, amely habár egy ideig viszonylag sikeres volt, egy jó ideje már egyértelműen a lesajnált kategóriába tartozik.
Kiegyensúlyozottság
Jelenleg azt lehet mondani, hogy feltörekvő országok problémái (Kínát, Brazíliát is beleértve) általában súlyosabbak mint Európa jelentős részéé. Kontinensünkön a magországok és általában véve a központi régiók kifejezetten jól állnak gazdaságilag, Európa pereme az, ami eltérően működik és jóval problémásabb is a Balkánt, Oroszországot és Nagy-Britanniát is beleértve.
Azokon a területeken, ahol a protestáns etika valamilyen mértékben érezteti a hatását, az emberek értenek a hosszabb távú pénzügyi tervezéshez és jóval takarékosabbak is mint máshol. A németeket például azért szokták kritizálni sokan, mert a fogyasztásuk nem elég magas az általuk megtermelt értékekhez képest. A németeknél és még néhány országban az emberek többségének a viszonya a pénzhez ma már teljesen más, egészségesebbnek mondható mint a perifériákon.
A nyugati életfilozófia lényege, hogy mindenkinek jut elég
A nagy találmány, gondolati forradalom az volt, hogy az emberek többsége tőlünk nyugatra lassanként képes volt azt elhinni, hogy léteznek pozitív összegű játszmák (amiben mindenki nyer valamennyit, ha nem is egyenlő mértékben) és végső soron mindenkinek jut elég. A szűkösségtudatot és irigységet lassanként felváltotta az általános bizalom kultúrája, amely egy teljesen másfajta légkör mint ami keleten jellemző, mivel errefelé sokan közülünk csak a saját klánhoz tartozókban bíznak meg. Nyugaton végső soron érvényesül Jézus tanítása, hogy "Szeresd ellenségedet", amelynek egyik értelmezése, hogy a tőlünk eltérő, potenciális ellenségnek tekintett csoportokba tartozó emberekkel is lehetséges a normális és magas szintű együttműködés.
Félrevezető ugyanis az a szabály, hogy mindenki csak 100-150 közötti ismerőst tud elhelyezni a saját mentális térképén, ezt sokan hibásan értelmezik, hiszen a modern társadalmakban már a lakóhelyünktől távoli csoportba tartozó emberek is beletartozhatnak, nem csak a klántagok mint a hagyományos közösségekben. Sőt kimutatható hogy a társadalom igazi kohézióját éppen ezek a viszonylag gyenge, nem rokoni szálakkal jellemezhető kapcsolatok jelentik. Enélkül csak általános bizalmatlanság van és kasztosodás.
Az érem másik oldala az, hogy Nyugaton a rendőrség és az egyes közösségek saját maguk is megfelelően kemény szankciókat alkalmaznak azokkal szemben, akik a bizalom kultúrájával visszaélnek - a társadalom peremére szorulni pedig általában nem nagyon éri meg.
Ettől függetlenül Nyugaton is ugyanannyi probléma van mint Keleten, csak ezek a problémák részben mások, például a megfelelő társadalmi státuszt biztosító gazdagság szintje más lehet. Emellett pedig az emberi létezés alapproblémái a világ minden részén ugyanazok, gazdag és szegény országokban egyaránt.
Összefoglalóan:
Európa nyugati része többszörösen szerencsés volt a világ más régióival szemben, ami a mai jólétük egyik fő oka.
Keleten sokan a helyzetet a történelmileg igazságtalan volta felől nézik és szeretnének bosszút állni, lehúzva a Nyugatot a "kevésbé kifinomult", vagy inkább primitívnek mondható szintjükre. Az igazi megoldást Kelet számára azonban nem ez hozná el, hanem az a fajta gondolati váltás, ha elhisszük, hogy végső soron mindenkinek jut elég, ami az általános bizalom légkörének alapja.
Ezzel együtt a távolság manapság már Nyugat és Kelet között csökkenőben van, ma már inkább az Észak és Dél közötti különbségek valamint az egyes centrumok és perifériák, voltaképpen a nagyvárosok és falvak életmódja közötti távolság az, ami egyre nagyobb jelentőségűvé válik.
