Roppant egyszerű dologról van szó: a nyár során melegebbé váló városokból hűvösebb helyekre vágyunk, és hogy mennyire tudjuk ezt megtenni az leginkább az anyagi lehetőségeink függvénye.
30 fokos hőmérséklet felett már egyre nehezebbé válik szervezetünk hőleadása, ami nem csak az általános közérzetünkön érződik, hanem a munkánk hatékonyságában is. Emiatt az egyes cégek, vállalkozások általában beiktatnak egy-két hetes szüneteket a nyár második felében, ami több szempontból is előnyös lehet a számukra. Az egyik, hogy az egyre melegebb épületekben lakó és dolgozó ember számára motivációt jelent, hogy várja a szabadságot, másrészt kipihenten visszatérve a munkájának a teljesítménye még heteken át magasabb lehet mint egyébként. A nyári szünetek a cégek esetében nyilván csak akkor lehetségesek, ha szezonalitás megengedi, illetve nincsenek olyan váratlan események, amik a cég pénzügyi tervét felborítanák. (Ha a felső- és középvezetők, egyéb kulcsemberek nem egy időben veszik ki a szabadságukat, akkor visszaeshet a kontroll szintje heteken keresztül, ami kihatással lesz a cég eredményességére, ez is lehet a leállás egyik indoka.)
A termelékenységcsökkenés a közszférában is érvényes lehet, de úgy is nézhetjük a dolgot, hogy energiamegtakarítást érhetünk el akkor, ha egy-két hétre kikapcsoljuk a légkondicionálást. Egyébként nem véletlen az sem, hogy az iskolákban a nyári szünet eléggé hosszú, és Európa déli országaiban még jóval hosszabb is mint az északiakban, hiszen a gyerekek és a fiatal felnőttek eleve nehezebben tudják fenntartani a koncentrációjuk szintjét, idegrendszeri sajátosságaik miatt.
Régen nyilván csak az arisztokrácia engedhette meg magának, hogy ott töltse az idejét, ahol az adott évszakban az a legkellemesebb. A városi ember azonban mindig mobilisabb volt a falun élőnél, aki számára nyári szabadságról szó sem lehetett, hiszen akkor van a földeken a munka dandárja. A hőség ellen viszont úgy védekeztek, hogy hajnalban kezdték a munkát és délben tartottak egy pihenőt. (Alföldi falvakban nemrég még szokásos volt a déli szieszta, ilyenkor még a kisbolt is zárva tartott egy órán keresztül.) Ezenkívül mindig tudtak találni hűvösebb fekvésű szobát is az általában vastag falú házakban, a főzést pedig a nyári konyhában oldották meg. A hagyományos paraszti életformában viszont a közeli városnál tovább nem nagyon jutottak el, és nem is nagyon kívánkoztak, világot is legfeljebb az láthatott, akit elvittek katonának.
A városokban az épületek fala a nyár második felére többnyire átmelegedik (légkondicionálók terjedése még újabb fejleménynek mondható Európa számos országában), és hagyományosan augusztus eleje-közepe az, amikor a legtöbben egy-két hét, vagy esetleg ennél is több szabadságot vesznek ki azért, hogy elutazzanak, ahogyan ez már egy jó ideje nyugati középosztály életmódjának részévé vált. (A felsőbb osztályok ennél gyakrabban utaznak, viszont az alsóbbak meg semennyire, mert nem engedhetik meg maguknak.) Az utóbbi időben ez a szezon egyre jobban széttolódott, mert augusztusban olyan rengeteg turista árasztja el a szálláshelyeket, hogy ilyenkor minden sokkal többe kerül, ezért a cégeknél is van ahol pár héttel előrehozták a nyári leállásokat, nem beszélve arról, hogy a nyarak is egyre forróbbak lettek. (Déli országokban hagyományosan hosszabbak is a nyári leállások, ha a gazdasági helyzet ezt lehetővé teszi. Japánban viszont részben az ottani klímának is köszönhetően sosem volt annyira nagy divat a hosszú nyári szabadság.)
Kérdés, hogy mennyire a nyájösztön vagy a társadalmi elvárások miatt utaznak az emberek. Nálunk szerintem ez előfordul ugyan, de nem annyira gyakori, mondjuk a turisták 10-20%-ára igaz lehet, de az USA-ban például sokkal jellemzőbb, hogy azért utazik valaki egy felkapott turistahelyre, mert a társadalmi státuszát ezzel jelzi, egyébként könnyen lehet, hogy valahol máshol töltené a szabadságát.
Én a turizmust annyira nem kárhoztatnám, a mindennapi taposómalom sokunk számára eléggé megterhelő egy idő után és teljesen természetes vágyunk, hogy kikapcsolódjunk, amihez az kell, hogy elutazzunk egy helyre, ahol nem zargatnak, a főnökünk se tud hirtelen behívni dolgozni, és legalább pár napra teljesen elfeledkezhetünk a munkánkról és a napi gondjainkról. Aki külföldön tartózkodik, egy kicsit még jobban el is engedheti magát, mert nem is nagyon értik a helyiek. (Bármiféle nyaralás előfeltétele persze, hogy az anyagi helyzetünk ezt lehetővé teszi.) Ezen kívül a legtöbben sűrűn lakott övezetekben élünk, ahol rengeteg az aszfalt és a beton, a régi várostervezési felfogások csak egészen minimális zöld területnek és fasornak hagytak helyet, ezért a városi ember ösztönösen is a hűsítő vizeket vagy esetleg a hegyvidéket keresi ilyenkor.
Nyilván a kereslet-kínálat törvénye fog érvényesülni és nem véletlen, hogy a Balaton partján ár-érték arányban mérve szinte minden drága lesz, szállás és étkezés egyaránt, még azt is jobban elfogadjuk, hogy tömeg van, és esetleg a víz minősége sem kifogástalan.
Nagyon sok olyan hely is van, ahol inkább a kínálat lenne meg és keresik hozzá a turistákat, hiszen egyes országrészekben, régiókban nem nagyon van más lehetőség a helyiek számára, ha nem is a jómód elérésére, de legalább a szűkölködés meghaladására. Nagyon sokféle trükköt alkalmaznak a helyiek egymással összefogva, például lecsökkentik a szállás árát, miközben rengeteg turistacsalogató standdal és különféle vonzó, de kevéssé színvonalas programmal, más egyebekkel veszik rá a turistákat a pénzköltésre. A végeredmény persze a legtöbb estben az lesz, hogy a turizmus, ami eredetileg természetes emberi igényekből, kíváncsiságból, a világra való nyitottságból indul ki, legvégül egy silány minőségű tömegtermékké válik, a turisták környezeti hatása pedig a vándorsáskákéval lesz egyenértékű.
Létezik még az ún. felkapott turistalátványosságok kategóriája is, olyan városok centrumaiban mint például Párizs, Velence vagy Barcelona (talán egy kicsit Budapest is ilyen), amik valamiféle szimbolikus jelentéstöbbletük miatt modernkori zarándokhelyekké váltak, és az évi sok millió turista rohama jelentős mértékben rontja a helyiek életminőségét.
Egyébként a kormányzat is próbál hatni abban az irányban, hogy a nyári hónapokban a turizmusnak jobban kedvezzen: ilyenkor általában egy kicsit olcsóbb a benzin és erősebb a forint árfolyama is mint egyébként. Az infláció is kedvezően alakul, hiszen a legtöbb pénzt turisztikai központokban költjük el, ezért a szupermarketekben az élelmiszer kereslet jelentősen visszaesik. Egyébként az is jellemző, hogy mivel a politikai elit a felsőbb osztályokat reprezentálja, őket a tömegközlekedés színvonala különösebben nem érdekli, viszont a légi járatok pontossága már sokkal inkább, bár ha majd tulajdonrészt szereznek ezekben a cégekben, akkor akár még ez a fajta hozzáállásuk is változhat.
