A legjobb elemzések is általában úgy beszélnek rólunk, mintha országunk a Holdon lenne, ami nálunk történik az mind csakis ránk jellemző és nem lennének más, hasonló problémákkal küzdő országok. A magyarok mentalitásáról gyakran beszélünk jó vagy rossz értelemben egyaránt, tapasztalataink alapján teljesen másnak tűnik mint például a román vagy az orosz, de teljesen más a hollandhoz és osztrákhoz képest is: a különféle értékelemzések általában azt hozzák ki, hogy valamiféle átmentet képezünk Nyugat- és Kelet-Európa vagy éppen észak és dél között. Ezen kívül minthogy alapvetően a katolikus kultúrkörbe tartozunk, valószínűsíthető, hogy leginkább a mediterrán országok vagy a visegrádiak lehetnek hozzánk hasonlóak. (Latin-Amerika azonban a katolikus vallás ellenére is teljesen más világ.)
Létezik egy olyan elemzés az egyes országokra jellemző kultúrával kapcsolatban, amelyet részletesen kidolgoztak és az egyes országokba beruházó cégek, az utazó üzletemberek vagy a marketingesek időnként a gyakorlatban is felhasználnak. A Hofstede-féle kulturális dimenziókról van szó, amelyek annak ellenére, hogy különféle felmérések eredményeinek átlagolásával készülnek, tehát az országokon belül vagy egyes emberek között a különbségek igen jelentősek, mégis sokatmondóak lehetnek többek között az egyes országok gazdasági fejlettségével és fejlődési lehetőségeivel kapcsolatban is. (Azzal a feltételezéssel természetesen, hogy a kulturális sajátosságok változása igen lassú folyamat.)
A 6-féle kulturális dimenzió, amelyet eléggé sok országban felmértek, elég nehezen fordítható le szakszerűen, az első a PDI, amely azzal kapcsolatos, hogy a társadalom mennyire fogadja el az autoritást, a nagy vagyoni különbségeket vagy pedig azt igényli, hogy a politikai és gazdasági hatalom megoszlása széleskörű legyen. Magyarország esetében ez a szám viszonylag alacsony, 100-as skálán 46, amely azt jelzi, hogy nem szeretjük, ha a hatalom bármilyen formában kevesek kezében összpontosul. Európa keleti felében kiemelkedőek vagyunk e téren, viszont nálunk egy szinttel jobbak e téren az osztrákok, angolszász országok és a skandinávok.
A második mérőszám az individualizmus mértéke a kollektivizmussal szemben (IDV): az érték nálunk 80, amely alapján kifejezetten individualista ország vagyunk, azaz leginkább csak a saját és a családunk érdekeit tartjuk szem előtt, más irányú kapcsolataink sokkal lazábbak. (Az előzővel együtt: hiába nem tűrjük az autoritást, ha nem szívesen fogunk össze másokkal, akkor a politikai akciók nem fognak eredményre vezetni.) E téren Nyugat-Európához sokkal jobban hasonlítunk mint a kelethez és alig valamivel vagyunk az USA szintje alatt.
A harmadik mérőszám az UAI, amely azt jelzi, hogy a társadalom mennyire fogadja el az új gondolatokat és mennyire nyitott, vagy pedig a szigorú normákat igényli. Ez a szám nálunk magas 82, ergó nem vagyunk túlságosan nyitottak, ami nem túl jó ómen, hiszen a skandinávok, kelet-ázsia, az angolszászok esetében, azaz a fejlett és gyorsan fejlődő országokban mindenhol messze 50% alatti.
A negyedik a MAS, mennyire a maszkulin vagy feminin értékek dominálnak. A férfias értékeket a siker, az anyagiak, hősiesség, a kemény kiállás jelentik, a nőiesek ezzel szemben az együttműködést, szerénységet, a gyengékkel való törődést és az élet minőségét. A közéletünkben naponta tapasztaltak alapján nem nehéz megtippelni, hogy nálunk a maszkulinitás értéke ismét kiugróan magas 88, amely régiós átlagban nem mondható rossznak, azonban a nyugati kultúrkör értékrendje általában sokkal femininebb, Skandináviáról nem is beszélve. Ez megint csak elgondolkoztató hosszú távra nézve.
Az LTO index azt fejezi ki, hogy egy ország inkább a hagyományaiban él vagy gyakorlatiasan igyekszik ötvözni az új eredményeket, e téren az 58%-os érték közepes, tehát a hagyományok tisztelete még nem teszi a társadalmat túl merevvé.
Végül van egy IND nevű mutató, amely azt jelzi, hogy a társadalom mennyire engedi meg az élet élvezetét vagy pedig a szigorú társadalmi normákkal igyekszik teljesen leszabályozni az életünket. Inkább az utóbbi felé hajlunk (31-es érték), a boldogságfelmérések is afelé mutatnak, hogy nálunk a korlátozó társadalom a jellemző, az angolszásszal, skandinávval és latin-amerikaival szemben, ahol az életélvezet jobban elfogadott és boldognak lenni nem bűnös kihágás.
Egyetlen országhoz hasonlítunk csak igazán
A Hofstede mutatók alapján minden országtól különbözünk számos tekintetben, csak egyetlen olyan országot találtam, ahol a megegyezés nagy mértékű sőt az értékrendszer gyakorlatilag azonos és ez Olaszország. (Kipróbálható ezen a weboldalon.) Az értékek sorrendben (magyar-olasz) 46-50, 80-76, 88-70, 86-82, 58-61 és 31-30. A kis különbségek valamennyire az olaszok javára billentik a mérleget (ha lehet ilyet mondani persze), azonban itt figyelembe kell venni azt, hogy még őnáluk nem volt kommunizmus és töretlenül tudtak fejlődni, ezért az igen tágra nyílt olló az életszínvonalban csak az utóbbi évtizedekben kezdett zárulni, mivel ők több mint húsz éve gyakorlatilag stagnálnak, nálunk viszont a gazdasági növekedés aránylag jelentős.
Érdekes, hogy a magyar társadalom még maszkulinabb is mint a macsónak mondott olasz, ami nem meglepő a gender szakok betiltásának fényében (igaz, hogy az olaszoknál sincs ilyen) - bár ez a mutató nem pontosan azt fejezi ki, hogy mennyire szeretné a társadalom a nőket a fakanál mellett tudni. Ha megnézzük a két ország vezető politikusait, akkor jelentős hasonlóságokat találunk, mondjuk Berlusconi és a Orbán karaktere között.
Számos más tekintetben szintén párhuzamokat találunk az olaszokkal, ilyen például a bürokrácia mértéke vagy a korrupciós index hasonlósága, de ide tartozhat még akár labdarúgás politikai vonatkozásai és kiemelt támogatása is (vagy a labdarúgók alattomos szabálytalanságai mindkét ligában).
Az összehasonlítást tovább tudjuk finomítani, ha tekintetbe vesszük, hogy egységes Olaszország gyakorlatilag nincs, sokkal inkább egy magasan fejlett észak és az EU átlaga alatt levő déli régió, amelyek között a különbség csak növekedett az utóbbi években. Az olaszoknál a fejlett észak népsűrűsége magas és az ország lakosságának nagyobb részét teszi ki mint nálunk a fejlettnek mondható Észak-Nyugat Dunántúl plusz Budapest. Ezek alapján országunk nagy részének értékrendje valószínűleg Közép-Olaszországéhoz lehet hasonló.
A fentiek alapján arra lehet következtetni, hogy nálunk is egy idő után az olaszokéhoz hasonló hosszabb stagnálás jelezhető előre, tekintetbe véve azt, hogy a FIDESZ politikája egyértelműen rossz irányba mutat: fogadjuk el a hatalom centralizációját, a férfias és kimondottan harcias mentalitás a menő, a társadalom pedig a központi propaganda hatása alatt egyre zártabb és minden újdonságot gyanakodva fogad. Ez viszont semmi hasonlóságot nem mutat a kelet-ázsiai úttal, leginkább Olaszország középső részére emlékeztet.
