Ideo-logikák

Ideo-logikák

Az Orbán-rendszer nem nyilvánvaló vonásai

2020. december 11. - Tamáspatrik

Az Orbán-kormányról a 2010-es hatalomra jutása óta már nagyjából ugyanazokat lehetett elmondani mint most, a törekvései lényegében ugyanazok mint régebben, de sokak számára nem áll össze ez a kép. Pozitív és negatív vonásokat közel hasonló arányban tartalmaz, élethelyzet, felfogás, világnézet, sok minden befolyásolja, hogy ki melyiket látja inkább.

1.Szivatja a városokat

Azt is mondhatnánk viszont, hogy a falusi életmódot nyomja előre, az idealizált „romlatlan” falusi életmódot, a városokkal, főként az olyan nagyvárossal szemben mint Budapest. A koronavírus járványt is jó alkalmakat kínál a számára, bár a szívünk nem vérzik azért, hogyha a hoteleket és plázákat hagyni fogja bedőlni, amellett, hogy az esetleges csődhullámok negatív hatásai tovagyűrűzhetnek a gazdaságban. A nagyvárosi önkormányzatok költségvetése sokkal jobban megérzi  majd az elvonásokat a kisebbeknél, hiszen nagyobb infrastruktúrát tartanak fenn. Orbán szerint „a magyar ember archetípusa a gazda”, - ez a mondat sokat elárul a gondolkodásáról. A múlt század végének a vesztesei világszinten a falvak voltak, nálunk a rendszerváltást követően még inkább igaz ez, az urbanizáció robog előre és „nemzetietlen”, multikulturális városrészeket hoz létre, ami Orbánék számára az ősbűnök forrásának egyike.

A külföldi tulajdonú szupermarketek, bevásárlóközpontok szándékolt kigolyózása is beleillik ebbe a trendbe. Amiért eddig nem működött annak oka az volt, hogy nincs e téren hagyomány, nincsenek olyan versenyképes magyar tulajdonú bolthálózatok, amelyek külföldön is megállnák a helyüket (bankok viszont léteznek és benzinkutak is). A magyar boltokról mindenki tudja, hogy drágábbak és minőség terén sem jobbak, sőt inkább gyengébbnek mondhatók (az meg a mai életmódunk mellett nagy időveszteség, ha az élelmiszer többségét a helyi piacokon szereznénk be, komoly logisztikai problémákat is okozna). Ha eltűnnének a külföldi multik és csökkenne a kínálat, akkor több pénz kerülne (az inkább falvakhoz kötődő) termelők zsebébe és kevesebb maradna a fogyasztóknál, magyarán megdrágulna az élelmiszer, főként a városi polgárok számára. A falu-város egyébként világszintű ellentétét kár lenne tagadni, de túldramatizálni sem szükséges.

2.Nem mordorföldje

Nem arra gondolok most, hogy nem folyik vér, nem kerülnek börtönbe a kevéssé rendszerkonform elemek, „csak” egzisztenciális vesztségeket szenvednek, ez egy elég komoly negatív vonása a rendszernek, amire az egyébként szolidaritáshiányos magyar társadalom nem annyira érzékeny. Viszont nagyon sok pozitívumot lehet felhozni mellette, főként azzal a rendszerváltás után domináns liberális kultúrával szemben, amit dekadensnek vagy kaotikusnak is lehetne nevezni. Az erősebb állami szerepvállalásnak sok előnye van pl. piacvédelmi eszközök, résztulajdon nagyvállatokban, a magyar vállalkozások segítése is ilyen (hiszen a tőkének nagyon is van nemzetisége). A pénzügyi stabilitás, a családbarát intézkedések, jobb és áttekinthetőbb adórendszer, hagyományápolás, történelmi városrészek megújítása, vallásos hitélet támogatása stb. lehetne még hosszasan sorolni azokat, amiért sokak számára az élet több szempontból könnyebbé vált. Az EU-vita viszont arról szól, amit sokan nem értenek, hogy nincsenek meg nálunk az alkotmányos, jogi garanciái annak, hogy megelőzhetővé váljék a rendszer fokozatos „elmordorosodása”, más szóval az önkényuralom teljes kiépítése.

3.Mért lennénk mi Németország?

Nem lehetünk olyanok mint egy másik ország, mindenkinek egyéni szinten is fontos az identitása, a megkülönböztető kulturális jegyei másoktól (ez a szempont a rendszerváltáskor valahogyan elsikkadt). A legtöbb országnak van önálló arculata, azt is lehet mondani, hogy Orbánék egy sajátos magyar modellt hoztak létre, ami azért helyenként az oroszra is hasonlít. (Más kérdés, hogy ez mennyire lesz sikeres kísérlet hosszabb távon.) Ahogy annak idején Kádárék egy kicsit „meghekkelték” a kommunista rendszert az egyéni vállalkozások fokozatos engedélyezésével, annyira igaz ugyanez a NER és a liberális demokrácia viszonylatában (Az „úgy teszünk mintha” esete, de inkább csak színleljük), ilyen szempontból valóban „Brüsszel lett az új Moszkva”. Nyugodtan írjuk le azért, hogy kulturális önvédelemre valamennyire szükség van, csak nem kell ezt sem túlspilázni. Az se baj, ha nem akarunk annyira modernnek lenni minden téren, hiszen igen kétséges hogy mi felé rohan a modernitás.

4.A szavak jelentését ki akarja sajátítani

Ez egy ideológiai alapú fogalmi háborúhoz vezet, ha én akarom megmondani, hogy például miben áll a család, a haza vagy a vallásgyakorlás, más fogalmakat például szegénység, bevándorló, vagy jogállam pedig tabusítanak a közmédiában. Például mi a liberális? Aki oltásellenes pusztán elvi, zsigeri alapon (nem sajátos egészségügyi vagy más személyes okokból), az én szememben nagyon is liberális, hiszen azt kommunikálja, hogy: Ki akarja nekem megmondani, hogy mit tegyek? Hagy éljek úgy, ahogy én szeretnék, senkinek semmi köze hozzá. Még ha ezzel mások egészségét veszélybe is sodorja, az sem érdekli. Ez egy kissé provokatív példa arra, hogy mennyire nehezen értelmezhető az, hogy ki a liberális – már ha nem ragaszkodunk szigorúan ahhoz, hogy mindenki liberális, akit a rendszer aktuális ellenségének tart.

5.Azok védik, akiknek a legkevesebbet ad

Tíz éven át a nyugdíjak reálértékben lényegében stagnáltak (ami nem biztos, hogy baj egyébként, hiszen sokat beszélünk arról, hogy a nyugdíjak mai szintje mennyire fenntarthatatlan lehet a jövőben). Az év végi nyugdíjprémiumok ugyanis nem épültek bele a nyugdíjemelésekbe, sőt a rokkantnyugdíjak összege lecsökkent, a korkedvezményes megszűnt, mégis ez a korosztály nagyobb mértékben szavaz a Fideszre mint a fiatalok. Ez részben amiatt is lehet, hogy nagyobb stabilitás érzetét kelti Orbán, részben lehet egyéb érzelmi okokból is. Például a nyugdíjrendszer igazságtalanságai ellen se nagyon tiltakozik senki, legfeljebb a szakértők szokták felhozni.

A rendszernek legkiszolgáltatottabb rétegek például a közmunkások vagy közalkalmazottak megint inkább Fidesz szavazók, (és nem tüntetnek ellene) mert ők valahogy megszokták ezt, világos helyzetek vannak és megint a biztonság érzete lehet a legfontosabb.

Akik legjobban védik a Fideszt különféle fórumokon többnyire nem annyira egzisztenciális okokból teszik, számukra inkább hitbeli kérdést jelent, ami valahogy pótolja, kompenzálja azt is, ha nem annyira sikeresek anyagi téren másokhoz képest. Ez persze máshol is így van a populistának mondott rendszerekben.

6.Kidobja a „nehezéket”

Hogy a gazdaság léghajója még magasabbra emelkedjen, ezért keveset költ a nem annyira kézzelfogható hasznot hajtó területekre, például szociálpolitikára (a családpolitikától eltekintve), és minden másra amit a kissé nyárspolgári módon megfogalmazott társadalmi normáktól eltérőnek tart, de még a nem közvetlenül termelő oktatáson és egészségügyön is spórol. Az egyik kérdés, hogy hol a racionalitás határa, a társadalom nem veszít-e el túl sok értéket ezzel, a különféle hátrányos helyzetű emberek támogatásának elmaradásával? Nehéz kérdések, nem tudom megmondani, hogy hol az igazságosság és ésszerűség határa, mindenesetre ez is egy olyan jellegzetessége a mostani rendszernek, amiről beszélgetni kell, bárhogy is nevezzük. (Ha természetesnek veszi a közvélemény, akkor a nácizmus irányába megy el.)

7.”Végső soron” nekünk van igazunk

Ez egy alapvető meggyőződése a mostani rendszer híveinek, egy érzés, hogy velünk kitoltak mások, nem tudjuk pontosan megfogalmazni, hogy miért. (Kelet-Európa történelmileg hátrányos helyzete egy ilyen valódi ok, tényleg „tartozik” nekünk Nyugat-Európa morális értelemben.) Ezzel a felfogással az a fő gondom, hogy a kommunikációt megnehezíti, mindig jön egy igen, de… Nekem egyébként tök mindegy, hogy mennyire szimpatikus vagy antipatikus volt Gyurcsány vagy Orbán vagy bárki más, próbáljunk az ilyesmitől elvonatkoztatni, ha értelmesen akarunk beszélgetni. A politika egyébként sehol se túl gusztusos, azt szokták mondani, hogy a kolbászról is jobb, ha nem tudjuk, hogyan készül.

8.Az információ hatalom, ezért jobb megtartani

Ez a rendszer mindent titkosít és nem ad ki adatokat, a kutatókat nem irigylem, akik ezzel dolgozni szeretnének, a közvéleményt pedig teljesen össze lehet zavarni. Annyira összezárnak és annyira fegyelmezettek, hogy a nyilvánosságnak fogalma sincs róla, hogy a döntések hogyan születnek. (Mindenhol így van ez? Szerintem nem, vagy nem ilyen mértékben.) Számomra az sem egyértelmű, hogy Orbán a legtöbb döntés személyes jóváhagyója-e, vagy pedig megtanult úszni az árral, és Kádárhoz hasonlóan inkább zseniális sakkjátékos.

9.Nem versenyképes hasonló feltételek mellett

A második ligában focizni is eredmény, az első liga mindig a nagy innovációs központokban lesz, az agyelszívás is működik, szerencsésebb országok polgárai az ilyen központok közelében élnek. A Fradi például nem csak a nagy sztárcsapatokhoz nem hasonlítható, de bármelyik topligában az alsóházzal is versenyképtelen lenne, mert nem bírná azt az iramot hétről hétre. Ha átlagosan nem is, de rövidtávon, egy-egy alkalommal mégis képes az európai középcsapatokat legyőzni. A magyar gazdaság sem lesz „topligás”, de vannak kis területek, piaci rések, ahol jó lehet vagy pedig már most is elég jó. Ami inkább zavaró és ami miatt nem versenyképes a rendszer, hogy nagyon pazarló módon szórja a pénzt beruházásokra, gazdasági támogatásokra, ezek nagy része pár kör után valakiknek a zsebében landol.

10.A korrupció és a nyalási verseny

Ez valahogy olyan zsigeri, egyszerű és egyértelmű helyzet a rendszer katonái számára, hogy megvan a hierarchia, a leosztott lapok, azok alapján jönnek a döntések, és mindenkinek megvan a maga feladata. Amilyen anyagi téren a rendszer szintű korrupció, ehhez hasonlóak a különféle „hűségnyilatkozatok” a szélsőségig elmenő, egymást űberelő kijelentések közszereplőktől. Ez tényleg annyira szánalmas a faék egyszerűségével együtt. Más országokban a románoknál, szlovákoknál vagy bolgároknál a korrupció kevéssé feltűnő és a hangzatos szólamok se annyira jellemzőek. Én nem próbálnám mindezt megideologizálni, ami e téren nálunk folyik.

11.Nagy tétekben játszik

AZ EU vétó vita során most is nagy barikádokat, akadályokat emelt Orbán az őt korlátozó intézkedésekkel szemben. A jogállamiság számon kérhetősége ha elvileg lehetséges lesz ugyan, a gyakorlatban el fog veszni a bürokrácia útvesztőiben. Orbán tehette volna azt is, hogy egyes kérdésekben megköti magát, másokban enged, de ő egészpályás letámadást folytat, teljes ideológiai frontot nyitott, (hogy teljesen szabad kezet kapjon belföldön), ami szerintem hosszabb távon hiba volt, mert komoly ellenérzéseket kelthet. Nyilvánvalóan civilizációs „besszre” játszik, összeomlásra fogad – ami szerintem elég komoly hazárdjáték. A legnagyobb hibája  viszont szerintem, hogy túlságosan el van szállva, ami egyre többeket irritálni fog, egyre kevéssé hiteles, ha többre tartja magát, ami. Ha valami tíz éven át jól működött nemzetközi szinten és a magyar közvéleménynek is eladva, arra simán ráunhatnak az emberek egy elhúzódó gazdasági válság során, főként ha a nemzetközi trendek nem úgy alakulnak, ahogy Orbán elképzeli és a politikája, elvei kimehetnek a divatból.

A bejegyzés trackback címe:

https://ideo-logic.blog.hu/api/trackback/id/tr2616329238

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.12.11. 23:08:18

".A szavak jelentését ki akarja sajátítani"

Ez sokkal inkább liberális módszer.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.12.11. 23:09:19

"Azok védik, akiknek a legkevesebbet ad"

Mert ezek még egy is kaptak valamit, szemben a ballib szakértői kormányzással.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.12.11. 23:10:57

"A második ligában focizni is eredmény, az első liga mindig a nagy innovációs központokban lesz, az agyelszívás is működik, szerencsésebb országok polgárai az ilyen központok közelében élnek."

Semmi esélyünk bekerülni oda, így erről felesleges is beszélni. Lám, a liberó módszerrel se tudtunk bejutni 20 év alatt.

kvadrillio 2020.12.12. 18:44:27

HMMMM...HA PÉNZ KÖLLL VIKTORNAK AKKOR AZ EU LEGYEN EGK, HA KÖRÖSZTÉNYSÉG KELL, AKKOR LEGYEN VALLÁSI KÖZPONT ???!!! ÜGYES ULTIZÓ EZ A VIKTORKA !!! :o)))))))))

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · matyimentes.blog.hu 2020.12.12. 19:01:27

1, ez nagy hüleség orbántól. Valaki elárulhatná neki hogy a mezőgazdasági termelés - a gazdák - csak a GDP 4 százalékát adják.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · matyimentes.blog.hu 2020.12.12. 19:02:55

2, aki nem gazsulál, az repül az állami állásból, nem kap állami megrendelést, ellehetetlenítik a vállakozását.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · matyimentes.blog.hu 2020.12.12. 19:04:46

3, igen a modernitás erősen rombolja a magyar kultúrát, de már eleve az hogy szinte nem olvasunk könyvet, hanem mindent felületesen elénk tol a net, már az sokat rombol.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · matyimentes.blog.hu 2020.12.12. 19:06:33

4, A szavak jelentését már kisajátították, már torzították, a közíró, az internetes világítótorony birca például - és a sok narancstálib - azt sem tudja mi az hogy liberális.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · matyimentes.blog.hu 2020.12.12. 19:08:52

5, A nyugdíjasok jelentős része vidéki akik csak a királyi tévéből informálódik. Ezek hüjíthetők. És internetje sincs mert nincs rá pénze.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · matyimentes.blog.hu 2020.12.12. 19:10:16

6, Az oktatást sem pénzeli, jó nekik az összeszerelő munkás tömeg. csakhogy annak lassan vége az MI és a robotizáció miatt.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · matyimentes.blog.hu 2020.12.12. 19:12:19

7, persze erre szeretnek rájátszani - Bal sors akit régen tép - bele van épülve a magyar tudatba.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · matyimentes.blog.hu 2020.12.12. 19:13:37

8. Nyilván az információkat titkolni kell, hiszen azok alapján vinnék őket börtönbe egy választási bukta esetén.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · matyimentes.blog.hu 2020.12.12. 19:15:36

9, Finoman szólva nem versenyképes. A "nagy üzletember" Pénztáros Lőrinc mindenütt bukott ahol piaci körülmények közé került. Ezeknek még annyi eszük sincs hogy megfelelő emberekre bízzák az összeharácsolt vagyonukat. persze, mert a tehetséges emberek hánynak tőlük.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · matyimentes.blog.hu 2020.12.12. 19:19:25

10, Aki nem nyal egyszerre, nem kap lóvét estére. Még ha valaki szervilis, nyal, akkor is röpül ha népszerűvé kezd válni, mert potenciális veszély Orbánra. Navrasics, Lázár. Akkor lesz újra megbízható, ha annyi disznóságot csinált amivel bármikor bíróság elé állítható.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · matyimentes.blog.hu 2020.12.12. 19:20:45

11, Orbánt már az elejétől egy renitens akarnoknak tartják, a renoméja nulla.

nemecsekerno_007 2020.12.12. 19:23:49

Még van 10 évetek elemezgetni a Patást.

2030-ra csak juttok valami eredményre.

György Attila Révai 2020.12.12. 19:25:49

Jó, reális összefoglalója a jelenlegi rendszer jellemzőinek.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · matyimentes.blog.hu 2020.12.12. 19:40:55

@MAXVAL birсaman közíró: "Ez sokkal inkább liberális módszer." - mondod te aki éppen libsizel.

@DFK: De, pontosan igaz. Közvetlen közelről ismerek egy csomó embert és vállalkozást akikkel ez megtörtént.

@nemecsekerno_007: Álmodozz!

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · matyimentes.blog.hu 2020.12.12. 19:44:02

@DFK: Én itt moderátor vagyok és ezt matyi tudja. Ide sem meri dugni a pofáját. November 20.-án próbálkozott utoljára. :-))

"janos_4
Felhasználó Kitiltása
brendel14@citromail.hu
Felhasználó Kitiltása
2020. november 20. 17:27
A politizálás a hatalomvágyunkról kell, hogy szóljon?Megtekintés
Accept
megkurturfi csendőrködik?"

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.12.12. 20:06:11

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

A "ballibsi" szót se használom soha,

Nem szeretem magyarul a felesleges kicsinyítőképzőket, ez pl. bolgárul oké, magyarul teljesen nyelvidegen, így pl. a "libsi" és "ballibsi" szót se használom, ahogy mondjuk "koviubit" se mondok soha.

birkamenet 2020.12.12. 20:13:08

@nemecsekerno_007: "Még van 10 évetek elemezgetni a Patást."

Kétmillió agysebész kisfidernyák fixszel
orbán diktátor a balfasz néppel könnyen viccel

ezust 2020.12.12. 20:38:02

ugyis legyőzi orbánt a halál

pátyi 2020.12.12. 20:41:19

Mindíg jót derülök ezen a "vidéki, idős, királyi tv-ből tájékozódó, szegény, fideszes szavazó" téveszmén.
Ma a legkönnyebben manipulálható a városi, egész nap a facebbok-on lógó emberek, akik ráadásul a saját véleménybuborékukból véletlenül sem néznek ki. Ráadásul azt hiszik magukról, hogy ők a jól informáltak.

nemecsekerno_007 2020.12.12. 20:43:20

@birkamenet: Egyelőre úgy fest, hogy a ballibek és üdvhadseregük viccelte a sárga földig a saját szavazóit. Kérdezd Donáth Kacsát, hogy miért néznek még mindig hü**ének téged is.

nemecsekerno_007 2020.12.12. 20:44:58

@pátyi: Aztán csodálkoznak, hogy Oscar bácsi meg nem jön :)))))

degeco 2020.12.12. 20:55:11

O1G
Az 1. Pont nem stimmel. A csuti G nem a vidéki életmódot élteti, hanem a nagyvárosi értelmiség nyomja a begyét. Őket nem lehet migráns dumával meg 10e extra nyugdíjjal bódítani.
O1G

enrikokaruszo 2020.12.12. 21:06:07

nagy halom semmitmondás

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · matyimentes.blog.hu 2020.12.12. 21:32:54

@MAXVAL birсaman közíró:

"MAXVAL birсaman közíró 2020.11.29 18:57:12
@morph on deer:

Orbán jóval közelebb van az igazsághoz, mint a ballibbantak."

bircahang Aki nem beszél ballibusul 2020.11.24 06:06:00

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · matyimentes.blog.hu 2020.12.12. 21:34:21

@pátyi: Ebből látszik hogy közéjük tartozol. Ez az elképzelésed a fővárosi értelmiségről.

nemecsekerno_007 2020.12.12. 21:44:30

@degeco: Jaja, nekik SZFE bohóclázadás kell.

CoolKoon 2020.12.12. 22:43:18

Hát igen: a Fidesz a valu végi, utolsó, lecsúszott suttyók, a primitív városi prolik, meg a Stockholm-szindrómás csődtömegek (meg nyugdíjasok) gyűjtőpártja, ahogy a populisták mindenhol a világon. Nekem személy szerint már ettől felfordult a gyomrom, és amikor meghallom az idiótáknak szánt gügyögő lózungjaikat, valahogy alkoholmérgezés miatti korai elmúlást kívánok a törzsszavazóiknak. A gond csak az, hogy ezzel a NER-lovagokon kívül mindenki más szív - a lecsúszott csoportokból kikerülő híveik a legtöbbet, de mások is szívnak.

"A magyar gazdaság sem lesz „topligás”, de vannak kis területek, piaci rések, ahol jó lehet vagy pedig már most is elég jó." - Ez sajnos nem igaz. Pártunk és kormányunk eddigi intézkedései eredményeképp leginkább összeszerelő üzemeket telepítettek ide, ami alacsony hozzáadott értékkel dolgozik, és bármilyen idomított majom csinálni tudja. Ebből soha nem lesz gazdasági felemelkedés, mert ez egy zsákutca, és az ilyen üzemeket pár évtized után majd úgyis viszik tovább Oláhországba, Bulgáriába, esetleg Horvátországba.

CoolKoon 2020.12.12. 22:44:04

@nemecsekerno_007: Fun fact: azt amúgy tudtad, hogy '56 is ott kezdődött?

CoolKoon 2020.12.12. 22:47:52

@MAXVAL birсaman közíró: "Mert ezek még egy is kaptak valamit" - Egy fenét! Legfeljebb a pofájukra kaptak jó nagyot, azt! Az a nyugdíj-alamizsna, amit nagy dérrel-durral szoktak bemutatni az m1 híradójában, lényegében még viccnek is rossz, gyakorlatilag a nyugdíjasok kigúnyolása, és még csak arra se elég, hogy a kisnyugdíjasok egy hideg téli reggelen ne a saját otthonukban fagyjanak meg. A közmunkaprogram meg arról szól, hogy egész régiók kapnak fizetést valamilyen látszattevékenységért (vagy bérkommentelésért :P ) cserébe, a legkisebb hozzáadott érték nélkül.

CoolKoon 2020.12.12. 22:51:12

@MAXVAL birсaman közíró: "Semmi esélyünk bekerülni oda, így erről felesleges is beszélni." - Ja, akkor adjuk is fel, mi? Legyen Magyarországból inkább egy pöcegödör, ami mindig is arról fog szólni, hogy az ott lakók semmit se tesznek le az asztalra, és gyakorlatilag az egész életük arra megy el, hogy lassan, de biztosan (hathatós etanolos rásegítéssel) megrohadnak, mi? Mert ez jut annak, aki feladja, és még csak meg se próbálkozik semmivel se (mint ahogy azt a "liberó" recept diktálná).

CoolKoon 2020.12.12. 22:53:34

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Szerintem mondták neki, hogy nagy baromság az egész, de hát a "furfangos magyaros észjárásán" nem lehet túljárni, ő majd megmutatja, hogy képes Mo-ból elmaradott, félfeudális agrárországot csinálni...

CoolKoon 2020.12.12. 22:56:34

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: "igen a modernitás erősen rombolja a magyar kultúrát" - Az a szomorú, hogy a valláskárosult vén csotrogányok mintha azt hinnék, hogy mindezt képesek ellensúlyozni templomfelújításokkal meg "Fidesz-konform" ifjúsági programokkal. Láthatóan fel se fogják, hogy a fiatalok nem kérnek semmi olyanból, amit kínálni tudnak, mert dohszagú kriptaszökevényeknek nézik őket mind.

CoolKoon 2020.12.12. 22:58:07

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: "Hol a Matyi?" - Azt ne mondd, hogy hiányzik!

CoolKoon 2020.12.12. 23:00:35

@ezust: Azért csak ne kelljen már pont azt kivárni...

CoolKoon 2020.12.12. 23:02:22

@pátyi: "Ma a legkönnyebben manipulálható a városi, egész nap a facebbok-on lógó emberek, akik ráadásul a saját véleménybuborékukból véletlenül sem néznek ki." - A számok nem hazudnak. Mind a felmérések, mind a választási statisztikák azt mutatják, hogy pont nem a városi, egész nap fosbook-ozó fiatalok szavaznak a Fideszre.

Hórukk 2020.12.12. 23:19:27

A (helyesen) szabályozott szabad verseny a jó, a hasznos, a minőségi és a jó ár/érték arányú termékeket, szolgáltatásokat hozza el nekünk. Amire nincs kereslet az eltűnik. Ez így van rendjén. A hazai termékeket lehet támogatni, de az üzletek közötti verseny megszüntetése óriási károkat okozna, nemcsak pénzben, de szellemben is. Maradna az a sz.r, ami miatt utáltuk a szocializmust, amikor a "maszek" ill. a "nyugati" szavak a jó minőséget és a kívánatos küllemet jelentették.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · matyimentes.blog.hu 2020.12.13. 04:50:25

@CoolKoon: Volt itt. Fél egytől kettőig. Tehát begépelte a hülyeségeit fél egykor, futtatta a scripjeit, majd kettőkor leállította. Aztán az egészet kb. 10 másodperc alatt töröltem. :-))

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · matyimentes.blog.hu 2020.12.13. 04:54:45

@Hórukk: Az a baj, hogy ma már az országok között fejlődésben az egy-két százalék különbség is sok. Ezzel amit csinálnak, bőven elvesztünk ennyit az innováció hiánya miatt. Ez a lassú, biztos lecsúszása az országnak.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · matyimentes.blog.hu 2020.12.13. 05:27:33

@CoolKoon: Igen, elfelejti a tényt, hogy 56 is egy diáklázadással kezdődött.

röf 2020.12.13. 08:21:41

Matyi3 dugás áldozata lett, többé nem jelentkezik be.

nemecsekerno_007 2020.12.13. 08:39:26

@CoolKoon: Fun fact. Annyira nem ha a végeredmény nézzük. A végeredménnyel kapcsolatban meg kérdezd az Apró családi Bt.-t., az ellenzék jelenlegi vezérét.

birkamenet 2020.12.13. 09:16:14

@nemecsekerno_007:

Erőlködsz orbán felszopó kisfidernyák? Én azt élvezem a legjobban orbán nemzethalál politikájában, hogy a megszopatottak kétharmada pont a saját kisfidernyák tábora.
Na de nincs mit csodálkozni, a keleti diktátorok mind arra építettek, hogy a nép többsége olyan mélysötét mint a föld, ezeket 40 évig is be lehet hülyíteni bármivel. Te meg itt vagy nekünk erre a legjobb példának.

nemecsekerno_007 2020.12.13. 09:29:13

@birkamenet: Mindenkit be lehet hülyíteni übermensch és bárki lehet okos.
Tudod, az észt osztották el a legigazságosabban a világban.
De akkor is a ballibeket hülyíti Soros meg a bohócellenzék 10 éve. És jól megélnek belőle, a választóiknak meg csak nem jön Oscar bácsi.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · matyimentes.blog.hu 2020.12.13. 10:11:48

@nemecsekerno_007: Érdekes módon akik felett nincs befolyása - a nyugat - azok valahogy nem esnek hasra tőle.

ulpius66 2020.12.13. 10:15:22

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

"Orbán Viktor üzent Soros Györgynek"

propeller.hu/itthon/3609294-orban-viktor-uzent-soros-gyorgynek-ezt-irta-miniszterelnok?utm

GYÖNYÖRŰ ÍRÁS!

MINDEN SZAVÁVAL EGYETÉRTEK!!!!!!!!

KÍVÁNCSI VAGYOK A LIBERÁL-FASISZTA SOROSS-ELVTÁRS MAGYAR CSICSKÁSAI KÖZÜL KI LESZ AZ ELSŐ, AKI MEGVÉDI A GAZDIT............

nemecsekerno_007 2020.12.13. 10:41:50

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Nem is várja senki, hogy hasra essenek. Elég ha nem akarnak h*lyének nézni.
Van igazság abban amit Róna Péter írt: ha ez előbb történik, akkor nincs Brexit.

nemecsekerno_007 2020.12.13. 10:44:42

@ulpius66: Nemzetünk filantrópja is látja már, hogy pénzkidobás volt a ballibeket támogatni :))))) Legközelebb inkább fizesse be adóban az USA-van :)))))

nemecsekerno_007 2020.12.13. 10:47:39

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:
,, Ez az érdekközösség kizárólag gazdasági kérdésekre szorítkozik. Orbán Viktornak sikerült megvalósítania azt, amit a britek szerettek volna kilépésük előtt. Nem vitatták, hogy az EU nagyszerű vámunió és gazdasági közösség, de kifogásolták, hogy politikai értékeket akar behozni a tevékenységébe,,

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · matyimentes.blog.hu 2020.12.13. 10:49:14

@nemecsekerno_007: Mi volt az a politikai érdek ami sértette a brit választópolgárokat? Ami alapján a kilépésre szavaztak?

nemecsekerno_007 2020.12.13. 10:49:27

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: A ,,buta vidéki szavazók léptették ki Nagy-Britanniát,, meg volt a narratíva.

mgdé 2020.12.13. 10:50:34

@ulpius66:

S könyv mikor volt utoljára a kezedben? :D

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · matyimentes.blog.hu 2020.12.13. 10:58:31

@nemecsekerno_007: Ja, hogy nem tudod megmondani, csak szerinted ezért szavaztak a kilépésre. Értem. Még csak ideológiás sem tudsz gyártani hozzá. Fordulj a fidesz központhoz! :-))

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · matyimentes.blog.hu 2020.12.13. 11:02:00

@mgdé: Biztos régen nem. Olyan hazugságokat, amiket terjeszt, a nyomtatás nem bír el.

ulpius66 2020.12.13. 11:03:28

@mgdé: "S könyv mikor volt utoljára a kezedben? :D"

Egy hete!
(billegett az asztal, és azt kellett kiegyenlíteni...)

ulpius66 2020.12.13. 11:06:54

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

Nem is a liberál-fasiszta SoroSS-elvtárs a főbűnös, hanem az őt elvtelenül kiszolgáló EU Parlamenti képviselők, lásd gyurcsányiné vagy Timmermans vagy Jourová.....

Kíváncsi lennék a pofájukra, amikor olvassák Orbán leleplező írását......

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · matyimentes.blog.hu 2020.12.13. 11:07:28

@ulpius66: Ha kevesebbet innál nem látnád ferdének az asztalt.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · matyimentes.blog.hu 2020.12.13. 11:10:39

@ulpius66: Orbán írása egy demagóg baromság. Azt leplezte le hogy gátlástalanul hazudik.

ulpius66 2020.12.13. 11:10:52

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

Na jó!

De én holnapra kijózanodom!
(te meg holnap is ugyanolyan baromságokat írsz, mint eddig mindig....)

el somorrito 2020.12.13. 11:10:56

@CoolKoon:

"a primitív városi prolik, meg a Stockholm-szindrómás csődtömegek (meg nyugdíjasok) gyűjtőpártja,"

B.meg Tökéletesen leírtad a szocik szavazóbázisát. (Csepel, Angyalföld, vidéken Pécs, a bányászvárosok)
De hát ezt már megszoktuk tőletek, folyton mellétrafáltok (Hálistennek)

ulpius66 2020.12.13. 11:12:06

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

Na jó!

Tudjuk a panel válaszaidat!

Azon túl is van "érved", hogy AZ ORBÁN LOP CSAL HAZUDIK?

ulpius66 2020.12.13. 11:15:29

NEM KELL HOZZÁ NAGY JÓSTEHETSÉG!

Már most vasárnap délelőtt megjósolom: ERRŐL AZ ORBÁN LEVÉLRŐL FOG SZÓLNI A VILÁGPOLITIKA!!!!

SOKAN LESZNEK MELLETTE ÉS PERSZE SOKAN ELLENE IS!!!!!!

MÁN MEGINT ORBÁNRÓL SZÓL MINDEN!

ulpius66 2020.12.13. 11:23:03

@nemecsekerno_007:

Hagyjad!

Mindjárt megkapod, hogy te is olyan bolond vagy, mint ez a vén szenilis!

Róna alapvetően kőkemény liberál-bolsevik!!!!!...........................volt eddig!

Most, hogy Orbánt dicsérte és a gyurcsányinét elhajtotta melegebb éghajlatra.....most már bolond, vén szenilis!!!!!

ulpius66 2020.12.13. 11:28:19

Én mán csak azt nem értem, hogy ha ez a megállapodás az EU költségvetésről és segélyalapról AKKORA, DE AKKORA BALLIBSI GYŐZELEM VOLT, ÉS ENNÉL NAGYOBBAT VERÉST MÉG AZ A GAZ ORBÁN NEM KAPOTT A POFÁJÁRA, AKKOR AZ BALLIBSI TÖBBSÉGŰ EU-PARLAMENT MÉRT AKARJA EZT A HATALMAS BALLIBSI GYŐZELMET JÓL MEGTÁMADNI, ÁTÍRNI, ÉS AZ EGÉSZET ANNULÁLNI???????

MIT CSINÁLNÁNAK A BALLIBSIK, HA "VESZTETTEK" VOLNA???????????????????????

ulpius66 2020.12.13. 11:32:15

"Róna Péter: Orbán teljesen vert helyzetből tudott eredményt kihozni"

Aki ilyet mond, az fasiszta!

alöksz róz 2020.12.13. 11:40:13

hát itt a matyi, több nicken is :-)

mgdé 2020.12.13. 12:08:34

@ulpius66:

S mi ebben az újdonság, kedves asztaltáncoltató? :D

Azt, hogy a németeket, miután megkapták az adókedvezményeiket, a beruházási állami támogatásokat, a számukra hasznos szakszervezeti és munkaidő törvényeket, a számukra még elfogadhatóan olcsó béreket az itteni összeszerelő és egyéb üzemeikben, nagyjából egyáltalán nem érdekli mit csinál itt egyébként a szerintük amúgy ab ovo félázsiai Magyarországgal Alsófelcsút Géniusza - eddig se tettek semmit, lásd Merkel látogatások nem_következményei -, eddig is tudta mindenki. (Már persze rajtad kívül.)

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · matyimentes.blog.hu 2020.12.13. 12:31:31

@ulpius66: Ez nem elég? Fura az erkölcsi mércéd. ja nem, neked olyan nincs.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · matyimentes.blog.hu 2020.12.13. 12:34:59

A gránit szilárdságú

index.hu/belfold/2020/12/13/alaptorveny_modositas_parlament/

"Az alaptörvény kilencedik módosításáról dönthet a parlament"

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2020.12.13. 12:35:19

@CoolKoon: elmehetnel az mszp-hez szovegironak. ugy hallom van felvetel.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.12.13. 12:37:19

@CoolKoon:

A kisember a saját szemének és zsebének hisz, s mivel azt tapasztalja, hogy kevesebb a pénze, amikor ballib szakértők kormányoznak, így nem veszi meg a ballib magyarázatot, mely szerint az a jó, ha kevesebb a pénze.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.12.13. 12:39:21

@CoolKoon:

Mo. a félperiféria felső részébe tartozik, már ezzel is lahagyja a világ 85 %-át. Szóval eleve nem egy rossz helyzet.

Persze lehet többre törekedni, de ehhez az út a magállamokkal való konfrontűción keresztül vezet,s a nem az előttük való meghunyászkosáson.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.12.13. 12:40:30

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

Ez nem ragozási kérdés, hanem szóképzési kérdés-

Azt mondtam, folyton libsizek és ballibsizek,miközben erre egyetlen példát se tudsz felhozni.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.12.13. 12:42:05

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

A törvények azért vannak, hogy időnként változzanak. Az alkotmány nem isteni parancsolat,hanem emberi szabály. S mivel változik a valóság, így a törvények is.

Tudod hámnyszor lett az alkotmány megváltoztatva 1990-2010 között? Kb. 100-szor.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · matyimentes.blog.hu 2020.12.13. 12:42:23

@MAXVAL birсaman közíró: Most szintaktikai, vagy szemantikai kérdésekről megy a vita?

nincs1agy 2020.12.13. 12:46:08

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Aha, na és a a mezőgazdaságból következő feldolgozóipar?

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.12.13. 12:49:05

@mgdé:

Ezt hívjuk okos taktikának. Orbán tanult Horthy példájából, s nemtesz fel mindent 1 lapra. Továbbá kihasználja, sőt növeli az ellenség belső ellentéteit.

Egyébként ezt Horthy is próbálta kaezdeten, kijátszotta a német.-olasz ellentéteket, csak aztán elmenet totálisan németbarát irányba, ami a vereségét okozta aztán,

Orbán mindebből sokat tanult. Először is sose támogtajaa nyugat minden akaratát automatikusan, de nem is fordul szembe velenyíltan. Épít fontoös kapcsolatokat keletreis 3 irányban is. Aztán a nyugati tábor belső ellentmondásait ügyesen használja, lásd ordító libbantak contra őket pénzelő nagytőke. Orbán képes volt mindkét féltől engedményeket kizsarolni!

Ezt hívják más országokban jó politizálásának, kiváló diolomáciának. S nagyon fontos a született diplomatai tehetség Szíjjártó szerepe, aki mindezt képes gyönyőrűen kommunikálni.

Most, Biden csapata is le lesz gyorsan rendezve.

A ballibbantak persze üvöltenek, hiszen ők mindent 1 lapra akarnak tenni, totálismozgosítást akarnak a nyugati érdekek mentán.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · matyimentes.blog.hu 2020.12.13. 12:52:07

@nincs1agy: Annak nincs a gazdákhoz köze. Ahogy a Csányi féle feldolgozó üzemekben sem magyar, hanem olcsó német disznót dolgoznak fel, mert ott túlkínálat van.

mgdé 2020.12.13. 12:54:05

@MAXVAL birсaman közíró:

"a született diplomatai tehetség Szíjjártó" :DDD

Feldobtad a napom.
Ha ezeket élőben, s fapofával is tudod, már mehetsz is a Showder Klubba. :D

CoolKoon 2020.12.13. 12:57:40

@d roid_: Ennyit bírtál csak kipréselni magadból? Csak mert ez eléggé szánalmas teljesítmény, nem tudom, hogy így megkapod-e a közmunkaprogramos bérkommentelésből járó napi fejpénzt...

mgdé 2020.12.13. 12:57:56

@MAXVAL birсaman közíró:

Már Géza is fejedelem is mondta (Koncz Gábor meglógóbajszosított képében), hogy 2-3 nemzedék "békesség"-re van szükségünk, a német ébersége akkorra elalszik, s indulhatnak ismét Nyugatra diadalmas lovasaink, s végre megfizetünk nekik Augsburgért és mindenért. :D

CoolKoon 2020.12.13. 12:58:24

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Jut eszembe, a "d roid" szót kissé ügyesebben kéne szűrni, mert így nem tudok rendesen válaszolni egyes Fidesznyikeknek :P

morph on deer 2020.12.13. 13:09:23

@nemecsekerno_007:
“ Legközelebb inkább fizesse be adóban az USA-van :)))))”

Ezt te legalább érted?

morph on deer 2020.12.13. 13:16:49

@MAXVAL birсaman közíró:
“ S nagyon fontos a született diplomatai tehetség Szíjjártó szerepe, aki mindezt képes gyönyőrűen kommunikálni.”

Hát ez igen!
:)))
Főleg (gyönyőrűen) gyönyörűen!
Egészen sajátságos a szépérzéked, Birca.

Ami sajnos stimmel, az egyedül a “született”. A jó hír az, hogy legalább az sem tart örökké...

CoolKoon 2020.12.13. 13:19:28

@MAXVAL birсaman közíró: "A kisember a saját szemének és zsebének hisz" - Az a baj, hogy a kisembernek valójában most ugyanolyan rosszul megy a sora, mint a "ballib" kormányzatok alatt, egy fillérrel se lett több pénze, sőt! Még a munkaerő-elvándorlás miatti bérnyomás is épp csak arra volt elég, hogy az inflációt épp csak ellensúlyozni tudják a béremelések, de hát az ostoba fejével ezt fel se fogja.
"nem veszi meg a ballib magyarázatot, mely szerint az a jó, ha kevesebb a pénze." - Te amúgy miről beszélsz?
"Mo. a félperiféria felső részébe tartozik, már ezzel is lahagyja a világ 85 %-át. Szóval eleve nem egy rossz helyzet." - Ja, tényleg milyen fasza dolog már, hogy Magyarország lehagyja a háború miatt a mai napig végletekig megosztott Boszniát, az Európa legszegényebb országának címét viselő Moldáviát, meg a mindenféle harmadik világbeli pöcegödröket! Már nem azért, de ez nemcsak elképesztő kishitűség, de elképesztő rövidlátásra is vall, mert igazából a sok összeszerelő üzem csak súlyosbítja a gazdasági gondokat, és hosszútávon még súlyosabb társadalmi torzulásokhoz vezet.

"ehhez az út a magállamokkal való konfrontűción keresztül vezet" - A magállamokkal való konfrontáció csak azután jöhet, hogy egy adott ország komoly gazdasági tényezővé válik. Ezt jól tudja Kína is, ezért is kerülte eddig a nyílt konfrontációt. Megfelelő gazdasági erő nélkül ugyanis az egész "konfrontáció" igazából csak szánalmas pattogásnak hat, amit mindenki megvető lenézéssel kezel, pont mint az "Ugocsa non coronat"-ot annak idején.

CoolKoon 2020.12.13. 13:24:47

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: "begépelte a hü lyeségeit fél egykor, futtatta a scripjeit, majd kettőkor leállította" - Nem hiszem, hogy vannak szkriptjei, mert ha lennének, akkor nem menne neki ilyen "lassan" a kommentelés, még az esetleges várakozási idők ellenére sem ;)

ulpius66 2020.12.13. 13:36:06

Ahogy "megjósoltam" mindenféle macskajancsik védik egyből a gazdijukat!!!

Újhelyi, Gusztos...és egyéb ballib szarjankók egyből érezték, hogy meg kell védeni a gazdit!!!!
(mán egyebekben számtalan ballib blog is próbálja védeni a gazdit........)

Egyebekben Orbán a levelét nem ezeknek a macskajancsiknak írta, hanem az EU vezetőinek!
(de mint jól tuggyuk, a magyar ballibek tele vannak sztahanovistákkal, akik azt hiszik, hogy Orbán ellen azonnal védeni kell a gazdit.....)

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2020.12.13. 13:37:10

@CoolKoon: hat hallod, ez a nyugdijemelesbol hideg teli reggelen megfagyo kisnyugdijas olyan kurva nagy kep volt hogy bangone tiz ujjadat megnyalna erte :)

mgdé 2020.12.13. 14:41:07

@ulpius66:

"tuggyuk"

Csak nem te vagy tuggyukki? :P

mgdé 2020.12.13. 14:42:41

@CoolKoon:

"A magállamokkal való konfrontáció csak azután jöhet, hogy egy adott ország komoly gazdasági tényezővé válik."

Ez ugyan igaz, de ha egyszer Viktor már annak ÉRZI magát ...

nincs1agy 2020.12.13. 14:56:11

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Húsipar, konzervipar, malomipar, bőripar. Ezek nincsenek mezőgazdaság nélkül..

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.12.13. 15:00:29

@mgdé:

Így igaz.

Aki megadja magát, s önként betartja a liberális marhaságokat, azt az ellenség se veszi emberszámba.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.12.13. 15:03:58

@CoolKoon:

Ballibek szövege hagyományosan = szabad piac, termelékenység, nem szabad bért emelni.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · matyimentes.blog.hu 2020.12.13. 15:06:43

@nincs1agy: De mindegyikhez beszerezhető minden az amúgy is túltermelő EU-ból.

"Ellepi Európát a spanyol sertés
A koronavírus európai megjelenése és a kijárási korlátozások bevezetése aztán földhöz vágott szinte minden olyan vállalkozást, amelynek a turizmushoz és a vendéglátáshoz köze van. A HORECA-szektor (hotel, restaurant, catering), tehát a szállodák, az éttermek, a rendezvényipar és a közétkeztetés leállásával az egyik legnagyobb felvevőpiacukat veszítették el a hústermelők. Ráadásul ez egyszerre jelentkezett az egész kontinensen, tehát az összes európai termelő azzal szembesült, hogy rengeteg állatot és húst egyszerűen nem tud eladni - vezette le Horváth.

Spanyolország például Európa egyik legnagyobb sertéstenyésztője, évente 45 millió sertést bocsát ki, Magyarországon ehhez képest évi 4,6 millió sertést vágnak le - mondta Horváth. A Spanyolországban megtermelt húsmennyiség körülbelül 40 százalékát normál esetben a turizmus veszi fel, a leállásokkal azonban ez mind feleslegként jelentkezik a piacon, brutális túlkínálatot okozva, ami csökkenti az árakat. A járvány európai megjelenése óta átlagosan 10-20 százalékkal csökkent az élő sertés ára."

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · matyimentes.blog.hu 2020.12.13. 15:08:48

@CoolKoon: Lehet, mert ugyan sokáig, szabályos időközönként jönnek, de reagál a válaszokra.

alöksz róz 2020.12.13. 15:10:20

@CoolKoon: ennek is megvan a haszna, legalább megmenekülnek az olvasók néhány hsz-nyi paneltól, lózungtól

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · matyimentes.blog.hu 2020.12.13. 15:11:11

@CoolKoon: Tessék, a droidot kivettem. majd ha esetleg jön Matyi - nem hiszem - akkor visszateszem.

alöksz róz 2020.12.13. 15:15:05

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: ez nem jelent semmit. figyeli az eredményt, és közben más neveken is kommentez.

(ennek a coolkonnak meg nagy valószínűséggel valami köze van a matyihoz.)

morph on deer 2020.12.13. 15:45:27

@MAXVAL birсaman közíró:
“ Persze lehet többre törekedni, de ehhez az út a magállamokkal való konfrontűción keresztül vezet”

Gondolom ezért ígérte be orbán az újabb (!!!) vétót (!!!) - ha a briteket büntetni akarja az unió a Brexit miatt! :))))

Mert neki ehhez is van köze!
Úgy megvédi majd őket, hogy attól koldulnak..! Az a minimum, hogy kiteszik orbán képét, - glóriával a feje körül - a Westminsterben, hogy legyen kihez imádkozni..!

Nem tudom, az elmebetegeknek van már védőszentje?
Mert én csak ilyen vegyes használatút találtam: Istenes Szent János szerzetes, rendalapító (*Montemór-onovo, 1495–†Granada, 1550) ~ a katolikus kórházak, orvosok, ápolók, betegek (elmebetegek, szívbetegek), gyógyszerészek védőszentje.
- szóval ideje lenne, de tényleg!

morph on deer 2020.12.13. 15:49:28

@nemecsekerno_007:
“ És te?”

Hát én nem, azért voltam ilyen indiszkrét. ;)

nincs1agy 2020.12.13. 17:13:06

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Az volt a kiindulásod, hogy a mezőgazdaság csak 4 %-kal járul hozzá a GDP-hez., holott közvetve sokkal többel. Nézd majd meg a kenyér árát, ha importbúzából dolgozna a hazai malomipar..

nincs1agy 2020.12.13. 17:15:48

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: "Ellepi Európát a spanyol sertés2

Nem lesz mindig járvány okozta túltermelés.Erre nem lehet alapozni.

CoolKoon 2020.12.13. 17:56:27

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: "elfelejti a tényt, hogy 56 is egy diáklázadással kezdődött." - Igen, ez elég fura egyébként, mert a gazdijai ezt nagyon jól tudják, és félnek is egy ilyen eseménytől, mint a tűztől.

CoolKoon 2020.12.13. 18:05:05

@droid_: "ez a nyugdijemelesbol hideg teli reggelen megfagyo kisnyugdijas olyan kurva nagy kep volt hogy bangone tiz ujjadat megnyalna erte" - Nem is tudtam, hogy MILF-ekre buksz :D Amúgy igen, olyan nagy kép, hogy Pintér papa (gondolom, felsőbb utasításra, mert magától eszébe sem jutna ekkora baromságot csinálni) már hosszú évek óta intenzíven titkolja az idevágó statisztikákat. Ezeket pedig se a sajtó, se az ellenzéki képviselők nem bírták eddig kiszedni belőle. Ha annyira nagy hü lyeség lenne, mint ahogy azt a hozzászólásod sugallja, akkor miért akarja pártunk és kormányunk mindenáron eltitkolni a számokat? Csaknem azért, mert igazak a pletykák, és hü lyén venné ki magát, ha kiderülne, hogy a saját szavazóikat segítik át készségesen a túlvilágra?

CoolKoon 2020.12.13. 18:06:43

@mgdé: Hát ugye akkor megint csak előjön az "Ugocsa non coronat"...

CoolKoon 2020.12.13. 18:12:16

@nincs1agy: "Húsipar, konzervipar, malomipar, bőripar. Ezek nincsenek mezőgazdaság nélkül.." Ezek közül leginkább az első kettő az, ami leginkább rá van szorulva a helyben megtermelt javakra. Viszont igazából nemcsak az a gond, hogy indokolatlanul sok pénzt öl a Fidesz a mezőgazdaságba, hanem az is, hogy az itteni mezőgazdasági termelés jelentős része elavult, sokmindent még a hazai piacra se lehet gazdaságosan megtermelni, és nagy a tőke-, technológia- és tudáshiány, ami miatt egyre több a parlagon hagyott föld is, ami (a parlagfüvön kívül) nem termel semmit. Ezt pedig idióta bólogatójánosokkat, belterjes haverokkal, meg a nyáladzó idiótákból álló holdudvarral egyszerűen nem lehet megoldani, mert a szakembert NEM fogja meghatni, hogy Soros, és ha hátbaszúrják (mint ahogy az Fideszéknél szokás), akkor visszamegy Nyugatra.

CoolKoon 2020.12.13. 18:16:46

@MAXVAL birсaman közíró: "Ballibek szövege hagyományosan = szabad piac, termelékenység, nem szabad bért emelni." - Szerintem te itt valamit nagyon elnézhettél, mert Amerikában a szabad piac pl. hagyományosan a "konzervatív" oldal szent tehene. Ráadásul a piaci protekcionizmus (amit Vityacsászárod csinál) hagyományosan baloldali "recept" nálunk is, nemcsak Nyugaton. És igen, a termelékenységet ösztönözni kell, csakhogy a munkavállalói jogok megkurtítása megint csak nem "ballib" találmány, hanem épp ellenkezőleg. Ezt jól képzett baloldali ideológusként neked igazán illene tudnod....

nincs1agy 2020.12.13. 18:18:25

@CoolKoon: Aha, akkor importáld azt a búzamennyiséget, amely a hazai sütőipar számára szükséges liszthez kell, aztán nézd meg a péktermékek árát. A bőripar pedig gyakorlatilag a húsipar melléktermékét használja.

CoolKoon 2020.12.13. 18:20:37

@alöksz róz: "ennek a coolkonnak meg nagy valószínűséggel valami köze van a matyihoz." - :D :D :D Ezt mégis miből vezetted le? Ugyanis csak szólok, hogy hogyha én írnék erre szkriptet, akkor - hogyismondjam - kissé máshogy festene a dolog. Mások lennének a nagyságrendek, na....

nincs1agy 2020.12.13. 18:22:40

@CoolKoon: Tudod azok a fiú-lányok még többnyire a Horthy rendszerben szocializálódtak. Ezek az szfe-sek meg szegénykéim leginkább a facebook-on. Ezenkívül'56-ban idegen megszállás alatt állt az ország. A mai tüntikézők meg leginkább idegen megszállást szeretnének. Nagy különbségek.

nemecsekerno_007 2020.12.13. 18:28:36

@ulpius66: Jaja. Mindig, mindent ,,megmagyaráznak,, :))))))

Csak az ,,elmúttízévet,, nem tudják :))))))

CoolKoon 2020.12.13. 18:28:58

@nincs1agy: Az a nagy büdös helyzet, hogy az EU jóvoltából bőven lenne honnan, és nem, a magyar sütőipar meg se érezné a különbséget. De mondok egy másik példát: szerinted miért van az, hogy az olcsó 100%-os almalevek alapanyagául szolgáló alma legjavát mind Lengyelországban termelik meg? Azért, mert Mo-n nem terem meg az alma? Pedig hát megterem... Az, hogy a magyar mezőgazdaság az ország legjobban rászoruló iparágait (a feldolgozóipar egy részét) ki tudja szolgálni, még egyáltalán nem jelenti azt, hogy nemzetközi viszonylatban is versenyképes.

CoolKoon 2020.12.13. 18:35:07

@nincs1agy: "Ezek az szfe-sek meg szegénykéim leginkább a facebook-on." - Azért az mindig vicces, amikor egy -feltehetően "nem városi"- abszolút hü lyének nézi a mai fiatalokat, és azt sugallja, hogy úgyse képesek semmire/úgyse lesz belőlük senki :D Tudod mindig van az a pont, amikor a fiatal is azt mondja, hogy elég, és úgy dönt, hogy kiáll magáért. Mondjuk jó látni, hogy olyankor a magadfajták milyen szépen hápognak az események láttán :D
Ami pedig '56-ot illeti, már csak azért is illik ide a párhuzam, mert akkor se hitték volna sokan, hogy pont egy kolhozosító, keményvonalas komcsi fog az egész mozgalom élére állni. És mondom, hogy ezt jól tudják a gazdiék is...

CoolKoon 2020.12.13. 18:39:09

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Kössz amúgy, tényleg jó lenne valami bonyolultabb automatikát kitalálni erre, mert ez így is, úgy is állandó "ügyeletet" kíván, ami azért eléggé macerás.

CoolKoon 2020.12.13. 18:43:19

@MAXVAL birсaman közíró: Mo-ról....nos, a jelenlegi, keresztény-kommunista kormányzat gazdasági intézkedéseit tekintve abszolút baloldali, helyenként már-már marxista, némi munkásellenes beütéssel. Ennek tükrében az általad ballibnek mondott oldaltól gazdasági tekintetben gyakorlatilag annyi választja el, hogy a mindenkori magyar baloldal tiszteli a szabad piacot és a dolgozó embereket, Vityacsászár pedig nem. Lehet, hogy neked ez - echte marxistaként - megfelel, de nekem nagyon nem, mert ennek hosszútávon irtózatos szopás lesz a vége.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.12.13. 18:47:06

@CoolKoon:

S ezzel mia gond? Természetesen a Fidesz baloldalibb a ballibeknél, mármint a szó eerdeti értelmében, Ennek oka főleg az, hogy a ballibek a nemzetközi nagytőke, a nyugat érdekeit védik.

CoolKoon 2020.12.13. 18:47:41

@nemecsekerno_007: "Csak az ,,elmúttízévet,, nem tudják :))))))" - Én meg tudom. Csak épp a magyarázattól felfordul a gyomrom, és jó lenne, ha a Fideszes receptet nem vennék át egy az egyben mások is, mert akkor nemcsak rövidtávon, de hosszútávon is menthetetlenül szétrohad az ország.

CoolKoon 2020.12.13. 18:50:20

@MAXVAL birсaman közíró: "Természetesen a Fidesz baloldalibb a ballibeknél" - Természetesen?! Egy kicsit sem érzed ezt visszásnak egy magát kereszténynek hazudó párt esetében? Ugyanis emlékeztetnélek arra az "aprócska" tényre, hogy a szó eredeti értelmében a baloldaliak vallásellenesek is például, és kegyetlenül elnyomják a vallásokat (is).

nincs1agy 2020.12.13. 18:50:37

@CoolKoon: Nem tudnád importból megoldani a hazai sütőipar alapanyag ellátását brutális áremelkedés nélkül.

nincs1agy 2020.12.13. 18:54:29

@CoolKoon: Ezeket e gyerekeket irányítják. Ilyen-olyan szervezetek nyári táborokon készítették fel őket. Volt egy kis kaland ősszel annak a biztos tudatában, hogy kizárt bármilyen komolyabb rendőri fellépés, de ahogy beállt a hideg, hazaszaladtak anyuékhoz a jó meleg szobába, a na sebességű nethez. A mocskukat meg valakik majd eltakarítják a főiskolán.

CoolKoon 2020.12.13. 18:56:48

@nincs1agy: Oké, tegyük fel, hogy ez így van. Viszont említettél még három másik iparágat, amelyiket messze nem érintene ennyire érzékenyen, ha megbukna a magyar mezőgazdaság. De még egyszer: nem is ez a lényeg, hanem hogy a magyar mezőgazdaság egyszerűen szerkezetileg rossz, nem tud hatékonyan termelni (ahogy sok más iparág sem), és a Fidesz ezt gyakorlatilag leszarja, semmiféle modernizációs törekvéseik nincsenek, hiszen "a magyar ember archetípusa a gazda", az pedig "tudja", hogy most is mindent ugyanúgy kell csinálni, mint ahogy azt a ükapja csinálta 100 évvel ezelőtt.

CoolKoon 2020.12.13. 19:01:08

@nemecsekerno_007: "A végeredménnyel kapcsolatban meg kérdezd az Apró családi Bt.-t., az ellenzék jelenlegi vezérét. " - Szívesebben kérdezném róla azokat a komcsikat, akik a jelenlegi kormánypártban ülnek. Azok mégiscsak kompetensebbek a témában, hiszen szinte első kézből értesültek a dolgokról...

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2020.12.13. 19:23:47

@CoolKoon: forradalom lesz? fogadjunk hogy te biztosra vartad a lajos atombombajat is :)

CoolKoon 2020.12.13. 19:27:39

@nincs1agy: Ez így önmagában azért eléggé semmitmondó hír. Hova irányult az az exportnövekedés? Az EU-ba/fejlett országokba? Beértek a keleti nyitás eredményei? Milyen termények? stb. Amúgy meg van még egy dolog, ami miatt elég gáz, hogy túl sok pénzt kap a mezőgazdaság: ez az ágazat dolgozik gyakorlatilag a legkisebb hozzáadott értékkel, a külföldre vitt terményekben (és a hazaiakban is) elképesztően kicsi az árrés, gyakorlatilag nem kevés gazda csak az agrártámogatásokból él.

CoolKoon 2020.12.13. 19:29:34

@droid_: Milyen Lajos atombombáját? És nem, forradalom nem lesz, de ha meginog a rendszer, villámgyorsan borulni fog. Rengeteg a repedés a NER-en belül is, és ezt mások is tudják/látják.

CoolKoon 2020.12.13. 19:31:51

@MAXVAL birсaman közíró: Ó, igazán? És akkor miért nevezte Karl Marx a vallást a nép ópiumának? Szerintem tanulmányozd még egy kicsit a "szakirodalmat", valahogy nem megy ez neked...

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.12.13. 19:44:13

@CoolKoon:

Ami mellékes körülmény, vannak vallásos marxisták is. Továbbá nem minden baloldali marxista.

CoolKoon 2020.12.13. 19:52:45

@MAXVAL birсaman közíró: Igazán? És milyen az a vallásos marxista? Olyan, mint a homofób, kereszténydemokrata bu zi?

mgdé 2020.12.13. 20:03:59

@nincs1agy:

"ahogy beállt a hideg"

Kedves nincs, az "ahogy beállt a hideg", az a járvány vagy pedig a járványellenes intézkedések fedőneve nálad?
Csak hogy mi is értsük, miről beszélsz ...

CoolKoon 2020.12.13. 20:27:30

@nincs1agy: Igen, ez már kétségtelenül jobb cikk, csak sajnos ez meg összemossa a mezőgazdaságot a feldolgozóiparral. Viszont azt elhiszem, hogy Mo. élelmiszeriparának hatékonysága jelentősen javult az elmúlt években, és hogy az élelmiszeripari termékek exportja nőtt is. Ebben ugyanis Mo. eddig is jó volt, és ez látszik, külföldön is. Amiről viszont én beszélek (és ami alacsony hozzáadott értékkel dolgozik), az a mezőgazdaság, amellyel továbbra is gondok vannak (annak ellenére, hogy ömlik belé a pénz), és ami alacsony hozzáadott értékkel dolgozik, és ami modernizáció nélkül lassú kínhalálra van ítélve.

nincs1agy 2020.12.13. 20:36:08

@CoolKoon:

www.agrarunio.hu/hirek/3806-rekordot-donthet-az-agrarexport

" Az agrárexport legnagyobb célpiacaiban nem történt érdemi változás, továbbra is Németország, Románia, Olaszország, Ausztria és Szlovákia fogadták be a magyar agrárkivitel több mint felét"

Azért kicsit sajnállak. Nehéz érvelni egy éves szinten 8 milliárd eurós exportú szektorral szemben.:DD

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.12.13. 21:05:15

@CoolKoon:

Pl. Hugo Chávez. De az olaszkomcsik zöme is hívő volt, S a mai orosz komcsik közt se ritkaság.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · matyimentes.blog.hu 2020.12.13. 21:05:41

@nincs1agy: Ne verd magad annyira! Az export import mérlege mindössze 3 milliárd euró plusz.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · matyimentes.blog.hu 2020.12.13. 21:16:18

@nincs1agy: De a gazdákról volt szó. A feldolgozó iparnak nincs köze a gazdákhoz.

nincs1agy 2020.12.13. 21:38:16

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Talán el kellene döntened, hogy akkor gazdákról, vagy mezőgazdaságit termelésről beszélsz..

nincs1agy 2020.12.13. 21:38:47

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Vagyis "mindössze" évi ezer milliárd forint.

CoolKoon 2020.12.14. 00:36:49

@nincs1agy: Na jó, akkor a gyengébbek kedvéért: az agrárexport az agrárium, mezőgazdaság és élelmiszeripar együttes exportteljesítményét jelenti. A magyar élelmiszeripart se én, se Kurt úrfi nem említette egy szóval sem. Mindvégig a mezőgazdaságról volt szó, amelyik most is ugyanolyan rosszul teljesít, mint az "eemúttízév" előtt, ha nem rosszabbul. Ott egyszerűen hozzáállásbeli változás (és ehhez idomított támogatási programok) kellenének, új technológiák kifejlesztése/átvétele/használata, meg úgy általában az egész szektor termelékenységének és hatásfokának növelésére. És hiába fogsz azzal jönni, hogy "de a számok nem ezt mondják", mert de, ezt mondják. Ha az adatokból kivonjuk az élelmiszeripart, akkor igencsak lehangoló az összkép, és ezt kár is lenne tagadni.

CoolKoon 2020.12.14. 00:39:33

@MAXVAL birсaman közíró: Hugo Chávez inkább volt balos populista, mint echte kommunista, még az államosításai ellenére is. Az olaszok meg...valahogy kétlem, hogy a Moszkvának hűséget esküdő keményvonalasok hívők voltak. A mérsékeltebbek talán igen, de a keményvonalasok biztosan nem.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · matyimentes.blog.hu 2020.12.14. 05:38:41

@nincs1agy: Én erre reagáltam. "Orbán szerint „a magyar ember archetípusa a gazda”, - ez a mondat sokat elárul a gondolkodásáról. " hogy ne legyünk oda a gazdákért, akik lófasz sem tesznek hozzá az ország jövedelméhez.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.12.14. 09:00:47

@CoolKoon:

Valójában ott tévedsz, hogy monolit egységként kezeled Marx filozófiáját, kozgazdaságtanát és politikáját.

Simán lehet híve az utóbbi 2-nek, s nem híve az elsőnek, sőt pl. Latin-Amerikában eleve ez a fősodor.

nincs1agy 2020.12.14. 18:40:18

@CoolKoon: A mezőgazdaság és a feldolgozóipar szorosan összefügg. A hazai mezőgazdaság nélkül nem tudna a feldolgozóipar sem olyan áron szállítani, hogy nyugaton 8 mrd euró értékben lehessen eladni, úgy hogy ezer milliárd ft-os külkereskedelmi plusz van a mezőgazdasági termények és termékek export-import mérlegén.
De emlékeim szerint a kiindulásod az volt, hogy minek termelünk mi itt gabonát, amikor külföldi gabonával vígan ellenne a hazai malom és sütőipar. Ehhez képest exportunk jelentős része gabona. Vagyis igencsak versenyképes a hazai gabonaágazat.

www.agrotrend.hu/piac/agrarpiac/porgott-a-hazai-gabonakivitel

nincs1agy 2020.12.14. 18:41:10

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Nem tudom mennyit tesznek hozzá. Azt sem tudom, hogy külföldön mennyit tesznek hozzá.

mgdé 2020.12.15. 11:09:03

@nincs1agy:

"mennyit tesznek hozzá"

És azt tudod, hogy a bérpropahntisták vajon mennyit vesznek el belőle? ;)

mgdé 2020.12.15. 11:09:39

... bérpropahantisták ...

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · matyimentes.blog.hu 2020.12.15. 17:30:22

@nincs1agy: A mezőgazdaság már mindenütt nagyon kicsi része a GDP-nek. A ráépülő feldolgozó és szolgáltató ipar sokkal jelentősebb. De mivel ezt az alapanyagot, gabonát, zöldséget, húst, bárhonnan be lehet szerezni, még csak komoly függés sincs tőle.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · matyimentes.blog.hu 2020.12.15. 17:39:38

@nincs1agy: Húúú.. ez aztán húzó ágazat! A GDP kb 40 ezer milliárd, a búza kivitel meg kb 60-70 milliárd forint. Sertésből meg többet hozunk be mint viszünk ki.
süti beállítások módosítása