Ideo-logikák

Ideo-logikák

A foci válogatott sikere mennyire általánosítható?

2021. június 27. - Tamáspatrik

Bivalyerős ellenfelekkel szemben is nagyon jól helytállt a magyar válogatott az Európa-bajnokságon, csak nüanszokon múlott, hogy nem sikerült a világbajnok és Európa-bajnok ellenfelek valamelyikét legyőzni és elütni a továbbjutástól. Ez felerősítheti a nemzeti érzést és a rossz értelemben vett nacionalizmust egyaránt, az utóbbi esetben azokra gondolok, akik mindenben önigazolásokat keresve,egy sportteljesítménybe valami nagyobb dolgot látnak bele. Való igaz, hogy a válogatottunk igazi csapatként működött és a megfelelő, védekezésre épülő taktika nagyon jól bevált, az egyes játékosok viszonylag szerényebb egyéni képességei ellenére. Ebbe bele lehetne látni valami olyasmit, hogy a küzdőszellem, az összefogás, a foggal-körömmel történő védekezés példát mutatott az egész társadalom számára, hogyan lehetünk egyenrangú partnerei a „nyugatnak”, akik "nem vehetnek már minket félvállról" tágabb értelemben sem. Nagy hiba lenne ez.

Két példát is tudnék mondani arra, hogy akik ilyesmit gondolnak vagy éreznek, mért járnak teljesen téves úton. Az egyik az 1953-as angol-magyar, „az évszázad mérkőzése” az egész országot lázba hozta, a pártvezetés az ”imperialisták elleni győzelem” szimbólumát látta benne. (Most is hajszálra voltunk egy hasonló bravúrtól Münchenben.) Ettől nem lett jobb az emberek élete, és még akkor sem lett volna semmivel jobb, ha az 1954-es világbajnoki döntőt mi nyerjük meg. Egy másik hasonló példa Görögország EB győzelme 2004-ből: pár évvel később jött a gazdasági összeomlás… Ha reálisan akarjuk értékelni a magyar focit, akkor azt kell mondani, hogy a lényeg változatlan: továbbra is megtalálhatjuk benne ugyanazt a korrupciót, a látszatteljesítményeket, a kontraszelekciót és a dilettantizmust, ami a társadalom életének más területeire is jellemző.

A nagy magyar gazdasági csoda egyelőre még várat magára, bár az tagadhatatlan, hogy egyfajta fejlődési pályán vagyunk. A tényeket nézve az államadósság nem csökkent, a szegénység sem az egyre inkább elszabaduló infláció miatt, a vagyoni különbségek szintén növekednek (átlagfizetés és medián fizetés között nő a különbség), a magyar cégek nem lettek versenyképesebbek, az oktatás és egészségügy romokban. Sokak vagyona csökkent a járvány alatt, de az elit még jobban megszedte magát. A GDP növekedését mesterségesen fűtik olyan állami és EU pénzekkel támogatott beruházások, amelyekre nem biztos, hogy szükség van, és még olyan tényezők is mint például a hadiipar fejlesztése.

Az EU „mag-országaiban” még mindig nem értik, hogy milyen logikával működik nálunk az Orbán-rendszer. A NER hívei egy kétszáz éve letűnt világot vizionálnak, amelyet a modernitás alakított át nálunk is, pórnéppel és az őket védelmező arisztokráciával, ahol arra büszke valaki, ha nem fizet adót (nemesi kiváltság volt), az egyén jogai pedig a legkevésbé sem fontosak a társadalom „szükségleteivel” szemben. A legújabb törvény, amely a szexualitással foglalkozik, mintha egy keresztény fundamentalista állam irányába mutatna. Létezik ilyesmi ma is, igaz hogy csak kicsiben: az USA egyes államaiban. Ilyen értelemben eléggé amerikanizálódó társadalom irányába haladunk, ha nem a (filmekből jól ismert) tengerparti nagyvárosok, hanem a belső területek kultúrájához viszonyítunk, a konzervatív kormányunk értékrendje ennek elég jól megfeleltethető. (Beleértve a politikában a „két oldal” közötti versengést is.) Ezért ha az ún. „kultúrharcot” pontosabban be akarjuk határolni, az nem annyira „nyugatellenes” hanem inkább a lutheránus Észak-Európa értékrendszerével megy szembe, illetve mindazokkal, akik ennek a felfogásnak sok elemét átvették.

Ez másként is megközelíthető, hogy az identitáskérdésünk arról szól, hogy ha Németország a példakép és a bevált eljárásokat igyekszünk mind átvenni (mert ez a helyzet), és az ottani életmód a cél, akkor azt kell folytonosan megfogalmaznunk, hogy mért nem vagyunk mi mégsem németek.

Arra már rájöttek az EU politikusai, hogy a magyar jobboldali radikalizmus csak az „erőből ért”, a nemzetközi diplomácia szokásos nyelvén, a tárgyalásokkal nem befolyásolható. Még az Európai Bíróság döntéseit is úgy hajtja végre a kormányunk, hogy lényegileg sehogyan, mert mindig megtalálja a kibúvókat. Ez a fajta Dávid és Góliát küzdelem egyeseknek nyilván szimpatikus a gond csak az, hogy nem ez nem játék, se nem dzsúdó se nem foci, mert emberek sorsa múlhat egy-egy ilyen döntésen. Az is látszik, hogy a jelenlegi parlamenti ellenzéknek is a mostaninál sokkal határozottabb és keményebb fellépésre van szüksége, ha bármiféle eredményt el akar elérni. A liberálisabb felfogásúak nálunk most ha kompromisszumokat keresnek, akkor arra a lovagra fognak emlékeztetni a Gyalog-galoppból, akinek a kezeit és lábait is levágták és akkor javasolta, hogy „Na jó, egyezzünk ki döntetlenben”… Legalábbis én most ennyire sötétnek látom a helyzetet.

A különféle ideológusok nagyon szeretnek mindent címkézni, ami az őket követő nagy tömegeknek, a kevéssé tájékozott emberek számára ad útmutatást, ők sem hiszik komolyan, hogy a „liberálfasiszta” a „diplomás kommunista” jelzők valamit is jelentenének. Nem veszik figyelembe azt a megfigyelést, hogy a szélsőségesek a patkó két szárához hasonlóan mindig közelítenek egymáshoz: az egyre radikálisabb jobboldali politika egy idő után nagyon közel tud kerülni a jellegét tekintve a kommunista diktatúrákhoz. Egy másik tényező, hogy a „mi csak védekezünk” szlogen sem túl jó, egy külön lapra tartozó téma az, hogy a családokat mennyire kellene és mitől „megvédeni”, de ettől eltekintve ha valaki védekezik, az sokakat törvényszerűen ki fog zárni a „várból”, mert esetleg e kicsit eltérő elképzeléseik vannak az életről mint amit a „várfalak” szigorú normái megengednek. (Az is kérdéses, hogy mit fognak csinálni azok, akik a várban vannak? Néznek ki a lőréseken? Veszekednek egymással? Tespednek?)

Jelenleg a befelé fordulás tendenciája még inkább erősödik, amit az is mutat többek között, hogy a diploma megszerzéséhez idén sem fog kelleni nyelvvizsga. Pedig lett volna végre egy olyan terület, ahol a tudás nem „bemagolható”, hanem rendszeres gyakorlással sajátítható csak el. Aki nem tanul meg egy nyelvet legalább középszinten, nem csak a tájékozódó képességét csökkenti (maradnak számára a magyar nyelvű médiumok), hanem elmulaszt egy lehetőséget a képességfejlesztésre is. (Sok pozitívumát írták már le az idegen nyelv tudásának: például az idegen nyelven racionálisabban gondolkodunk.)

Az a kérdés is megfogalmazódik, hogy van-e még esély a kommunikációra a különféle felfogású emberek között? Az látszik, hogy aki közvetítőként lép fel, az rendszerint egyik fél szemében sem hiteles, ezeket mindkét oldalon utálják...

A bejegyzés trackback címe:

https://ideo-logic.blog.hu/api/trackback/id/tr4416605988

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2021.06.27. 18:01:08

Jelenleg a még mélyebb árkok ásása van folyamatban. Masszív szavazótábor kiépítése és az ellenzék megosztása. nagyon félnek attól hogy elvszetik a választásokat. Ha győz az ellenzék, csak annyit kell tenniük, hogy csatlakoznak az Európai ügyészséghez, akik kéjes örömmel fogják Tiborczot elsőként elvinni.

BiG74 Bodri 2021.06.28. 08:40:47

A fidesz egyértelműen már csak a gyűlöletetre és a fóbiákra épít. Bízik benne, hogy a gyűlölködő fóbiás hangok, átgondolatlan agresszívitás elegendő bázis lesz.

a nagy hohohorgász 2021.06.28. 09:54:17

@BiG74 Bodri: mondja ezt az O1G híve.... hahaha. Mekkora gyökér vagy

kárárámaispj 2021.06.28. 09:59:35

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:
No persze, be van mindenki szarva, mert Flató már 40 ember előtt is mondott beszédet, és abból csak három küldte el az anyjába.

Szeretném, ha tovább mondanád a remek programot. Elviszik Tiborczot, kivégzik, és elkobozzák a teljes vagyonát. Tudtommal, ez olyan 10 mrd, tehát egy ezer forint per fő az ország lakosaira vetítve.
Gondolom Lölő a második, az már komolyabb, kb. 20 rugó/fő. És utána? A továbbiak? Hm?
Ki is a gazdasági miniszter jelölt, milyen programot szeretnének, egyáltalán mi a szart akarnak csinálni?

Az egész ellenzék teljes stratégiája az, hogy jól kibaszunk a patással, börtönbe a Tiborcz-cal, elvenni a pénzt. Aztán ki fog derülni, hogy milyen kurva kevés is az a nagy aranyhegy. Továbbiak?
Mert a remek Karigeri, -aki bár szerintem a kerületből nem talál ki segítség nélkül- már 3000 mrd hitelt azonnal fel akar venni. Ettől jobb lesz nekünk?

kárárámaispj 2021.06.28. 10:00:19

@BiG74 Bodri: Te normális vagy? Az egész ellenzék teljes programja és az összefogás alapja, hogy utáljátok a patást. Ennyi. És te pofázol gyűlöletről? :D::D:D

nemecsekerno_007 2021.06.28. 10:01:41

Mindig ugyanarra a hibás következtetésre juttok.

Most már tényleg Fidesz 3/4 kell, hogy a jelenlegi ellenzék a történelem szemétdombjára kerüljün.

Ha így haladunk akkor a Fékezhetetlen Agyvelejű Függetlenobjektív újságírók fognak pártot alapítani.

erol 2021.06.28. 11:07:00

"nagyon jól helytállt a magyar válogatott"
Elsőként esett ki a csoportból, tényleg jól helytállt, oké értem, hogy erős az ellenfél, de hát ez egy ilyen játék.

Homo fideszbirkusz 2021.06.28. 11:09:52

Hát ha valamelyik Homo fideszbirkuszban egy sima csoportkiesés erösíti fel a nemzeti érzelmet, akkor mi lesz a hős osztrák, dán focisták országaiban, nem is beszélve a cseh csoda focistákról, akik a nyolcaddöntőben alkottak olyat, amiről az egész világ beszél? Kiiáltják az EU-tól és mindenkitől független és nemzetállami Ausztriát , Dánat, Csehorzságot, megkoronázzák a saját diktátoraikat és az összes magyar migránst amelyik nem a befogadó ország nemzeti színeit viseli felpofozzák és jól, megverik? Majd aztán a Dunába meg a Moldvába dobják?

Homo fideszbirkusz 2021.06.28. 11:14:51

@nemecsekerno_007: "Most már tényleg Fidesz 3/4 kell, hogy a jelenlegi ellenzék a történelem szemétdombjára kerüljün."

Homo fideszbirkuszom, 11 év egész pályás totális néphülyítés se tudta elérni, hogy ebben az országban 3/4-nyi totál agyhalott Homo fideszbirkusz állat legyen, mint te. Több mint egy éve ráadásul a trend fordult, Orbán gazdáddal az EU meg az ellenzék hetente mossa fel a padlót.
Úgyhogy a tendencia az, hogy a Homo fideszbirkusz táborod egyre kijjebb szorul a falvakból, városokból, Magyarországról. Putyin segge mellett van még elég hely, legjobb lenne ha minél hamarabb elindulnátok oda.

Control. 2021.06.28. 11:34:09

Siker? Milyen siker. Csoport utolsókként kiestek, ha jól tudom.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.06.28. 11:57:52

A magyar foci sikerének politikai jelentősége: dührohamat vált ki a ballibekben.

erol 2021.06.28. 12:10:43

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: Hol a siker? A kiesés sikernek számít? A dühroham inkább azért van, mert ez a "siker" sok milliárdba fájt.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.06.28. 12:12:23

@erol:

KIkerülés a EB-re = hatalmas eredmény.
Ott döntetlenre játszás két szupererős csapattal.

Mi ez, ha nem siker?

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.06.28. 12:27:15

@erol:

A Korvin Mátyás alatt pedig nyugat-európai életszínvonal volt.

erol 2021.06.28. 12:37:47

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: Igen, csak az piszkálja az emberek csőrét, hogy Orbán számolatlanul önti a pénzt ebbe a sportágba, és ezek után annak kell örülni, hogy elsőnek estünk ki. Én mondjuk akkor is elítélném a túlfinanszírozást, ha megnyernénk a bajnokságot.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.06.28. 12:41:33

@erol:

Hogyan kellett volna másodikként vagy harmadikként kiesni?

nemecsekerno_007 2021.06.28. 12:44:35

@erol: A külföldön dolgozók is 1000 Mrd-ba fájnak. Évente. Írd hozzá a focihoz.

kárárámaispj 2021.06.28. 13:04:15

@erol: "Elsőként esett ki a csoportból"
Hát, a 83. percig inkább a németek álltak kiesésre. Egyébként igaz, elsőként esett ki a csoportból, más nem is esett ki....

#szájbergyerek# 2021.06.28. 13:07:54

Ilyen alapon a akkor Holland gazdaság fog heteken belül összeomlani, mert kiestek.
A velke popovicei kecske meg felugrik az égig.
Vagy mégsem, és csak a poszt próbál összefüggést keresni ott is, ahol nincs...

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2021.06.28. 13:16:15

@kárárámaispj: A fidesz is titkolta a programját, ami nagyjából annyi volt hogy ellopunk mindent.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2021.06.28. 13:17:27

@kárárámaispj: Mivel a patás tehet erről a gyűlölködő állapotról, ezért ez teljesen rendben van. Ez már bőven elég programnak.

megamovieboy · http://europeanphalanx.blog.hu/ 2021.06.28. 13:19:32

Szia Blogger! Itt vagyok ismét, hogy a liberális tévedéseket kijavítsam. :)
1. A németek elleni nagy védekezés közben kétszer is megszereztük a vezetést és a győzelmet is megérdemeltük volna a mutatott játékkal. Elfogadjuk, hogy nem volt szerencsénk, ilyen a játék, azonban nemzetközileg is az a visszajelzés, hogy nem érdemeltük meg a kiesést.
2.. Nem a Magyar Kormány ért erőből, hanem Brüsszel nem tud mást felhasználni, mert szellemileg kevesek. Amúgy az erő is a legtöbbször szétforgácsolódni látszik. És még a győzelmekkel sem mentek semmire.
3. A járvány miatti veszteségeket általános negatívumként felróni alapvető tévedés. Az idegenforgalom megszűnése okozta a legkomolyabb veszteségeket, ennek oka a hitelfelvétel. Egyrészt így is csak a legutóbbi válság szintjére ugrott az államadósság, ahova viszont a baloldali kormányzat tette, tehát válsággal sem állunk rosszabbul. Az ország tőkeállománya a tíz évvel ezelőtti kétszerese, tehát az állítólagos nagy elszegényedéssel együtt is sokkal jobban állnak a polgárok, mint tíz éve.

nemecsekerno_007 2021.06.28. 13:20:23

@kárárámaispj: A kieső adók és járulékok átlagbérrel számolva.
Mert gondolom a nyugdíjas családtagjaikat nem vitték magukkal, hogy a fogadó állam fizesse a nyugdíjukat és az EÜ ellátásukat.
Az a költség nálunk jelentkezik.

#szájbergyerek# 2021.06.28. 13:22:10

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:
Hát ja, végül is megmagyarázza, hogy nincs összefüggés bár nagyon igyekezett keresni.
Így viszont inkább "ideo", mint "logika".
Nem baj, ez most így sikerült.

nemecsekerno_007 2021.06.28. 13:23:32

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Ja, a Fidesz 12 éve titkolja a programját.

Muhahahahahaha :))))))))))))))))))))

Szerintem azért nem akart nyerni az ellenzék az elmúlt 12 évben mert valójában ők is támogatták a Fidesz reformjait.

Ez hosszútávon jó az országnak, a politikai cirkuszt adja az ellenzék a kenyeret meg a Fidesz.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2021.06.28. 13:24:37

@megamovieboy: Kedves kommentelő! Hogy az illibsi tévedéseidet kijavítsam, tájékoztatlak hogy az UEFA szabályai szerint a meccsek 90 percesek.

Boldeone Bull 2021.06.28. 13:25:29

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: Corvin Mátyás alatt, de a XIII- XVI század között a Magyar Királyság területèn bányászták a legtöbb aranyat ès ezüstből is sokat , ráadásul akkor mèg az európai gazdasági centrum valahol Firenze körül volt, jóval közelebb hozzánk , mint Amerika felfedezèse után , ebből jött a gazdagság.
Most pedig a nyugat- európai uniós tagság tehet minket gazdaggá, hiszen az ország önmaga csak kevès tőkèt tud felhalmozni , ennek pótlására jók a felzárkózási alapok ès közvetlen működőtőke befektetèsek. A centrum lassan kicsit keletebbre tolódott a Brexit- el ès Csehország , Lengyelország az EU ipari központjai lettek , ami nekünk jó

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2021.06.28. 13:25:37

@nemecsekerno_007: Milyen reformja volt a fideszenek azon kívül hogy sok lové elvesztette a közpénz jellegét?

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.06.28. 13:29:43

@Boldeone Bull:

"a nyugat- európai uniós tagság tehet minket gazdaggá"

Nem tehet. A magállamoknak nem érdekük, hogy nás is felmenjen az ő szintjükre.

BOAR 2021.06.28. 13:35:16

@kárárámaispj: Ahhoz, hogy egy trágyadomb helyén építkezni lehessen, előbb el kell tüntetni a szart. Mint pl. téged...meg anyádat...meg a fideszes csürhe leendő börtöntöltelékeit...
Mert nincs arra senkinek se szüksége, hogy visszajárjanak lopkodni az építőanyagot meg bedobálják az ablakokat...

Boldeone Bull 2021.06.28. 13:35:22

@megamovieboy: járvány miatti veszteségeket általános negatívumként felróni alapvető tévedés."

Nem èrtek egyet! A magyar kormány az embereket közvetlenül segítő, válság- bèrtámogatasokban nem jeleskedett : nem kezeltèk jól a válság èletszínvonal- változásban okozott hatásait , most az egèszsègügyi elkú...ásokat ne is firtassuk )

g7.hu/kozelet/20210311/magyarorszag-bertamogatasi-programja-volt-a-legszukmarkubb-az-egesz-eu-ban/

Miközben a nyilvánvalóan kormányközeli vállalkozások , a nagytőke százmilliárdokat kapott pl munkahely megőrzèsre

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2021.06.28. 13:35:52

@nemecsekerno_007: Nyugdíjbiztosítás. Így híjják. Vagyis aki kapja, már kifizette.

konrada 2021.06.28. 13:36:57

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:
...hát annyira azért nem, mint az ellenzéki összefogás titkolja manapság a programját.

...ami végül is érthető, mert amíg abból csak annyit ismernek az emberek, hogy a zorbán és ner-bandája menjen, addig még van esélyük hogy rájuk szavazzanak, de amikor csöpögtetni kezdik a migrációval, adózással, család és nemzetpolitikával kapcsolatos elképzeléseiket, úgy egyből sokan inkább azt mondják, ezekre ne!

Boldeone Bull 2021.06.28. 13:39:16

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: Nem tehet. A magállamoknak nem érdekük, hogy nás is felmenjen az ő szintjükre."

Dehogynem ! Egyszerű közgazdasági oka van: a nyugatnak az a jó, ha nálunk minèl nagyobb a vásárlóerő ès minèl több termèket tud nekünk eladni , így több profitot tud realizálni
A másik a politikai vetület: a nyugati kultúrkörben minèl gazdagabb egy ország, annál liberálisabb
Relatív szegènysèg = antiliberalizmus

konrada 2021.06.28. 13:40:44

@Boldeone Bull:
Nem egészen értelek, szóval szerinted inkább az lett volna a jobb, ha munkahelyek megőrzése helyett inkább kenyeret osztanak, aztán ha elfogy a kenyér - munka meg nincs - hát így jártak???

BOAR 2021.06.28. 13:42:28

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: Tévedsz beeeerka...
Az az érdekük...
A gyártás jelentős részét már továbbvitték, egyre kevésbé érdekes nekik az olcsóbb munkaerő...már csak azért is, mert az "olcsó" munkások fogják a sátorfájukat és elmennek hozzájuk dolgozni és a kevésbé lokálpatrióta honfitársaik szépen felveszik őket némileg alacsonyabb bérért mint az "őslakosokat". Oszt amikor már náluk lesz munkanélküliség, az ő szociális hálójukat terheli a sok közép európai "bevándorló", az fáj.
Arról nem is beszélve, hogy a harmadik világból beözönlő migránsok számára is valamiképp vonzóvá kellene tenni ezt a régiót, ne menjenek mind oda.
Ez utóbbi persze nem lenne annyira jó nekünk, de egy bulgáriában bújkáló köztörvényes bűnözőnek ehhez semmi köze...

megamovieboy · http://europeanphalanx.blog.hu/ 2021.06.28. 13:43:48

@Boldeone Bull: Igen a segélyek a népnek volt a 100 napos program alapja is és ez is okozta, hogy megroggyant gazdasággal mentünk bele a válságba. (Amit persze egyáltalán nem tudtak kezelni.) Az USA és Nyugat-Európa megengedheti magának, hogy az emberekre öntsön pénzt, mert ott nem számít, ha vállalatok csődbe mennek, van elég tőke újak indítására, vagy a meglevők átveszik a helyüket. Nálunk még nincs ennyi tőke, ha a magyar cég befuccsol, külföldi lép a helyére.

ursus artos 2021.06.28. 13:44:23

@Boldeone Bull: "Miközben a nyilvánvalóan kormányközeli vállalkozások , a nagytőke százmilliárdokat kapott pl munkahely megőrzèsre" A Mészáros csoport összesen 30 ezer embert foglalkoztat...

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.06.28. 13:45:07

@Boldeone Bull:

A vagyon véges. Így ha túl sokan kapnak belőle nagy részt, mindenklnek kevesebb lesz.

konrada 2021.06.28. 13:45:36

@Boldeone Bull:
Azért eléggé lemaradtál a brosúrával: ezzel még lehetett győzködni az embereket 2000 előtt, csak hát azóta a valóság fejbe ver: túl kicsi a piacunk ahhoz, hogy érdemes legyen az olcsó, jó infrastruktúrájú összeszerelőhelyüket elveszteni hogy jó felvevőpiac legyen, miközben az árelőnyből a világpiacon sokkal több vásárlóerőt tudnak elérni...

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.06.28. 13:45:45

@Boldeone Bull:

" a nyugati kultúrkörben minèl gazdagabb egy ország, annál liberálisabb"

Nyilván így van. De ezt mi elutastíjuk.

BOAR 2021.06.28. 13:47:07

@konrada: Nem őrizték meg a munkahelyeket bazdmeg csak felvették rá a támogatást...
Mint lölő szállodáira...ahonnan százszámra rúgták ki az embereket...(850 főt) úgy, hogy csak ők többet kaptak mint az összes többi együttvéve...

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.06.28. 13:47:13

@BOAR:

Elemzésed abszurd. Pont fordítva van.

Mikor lettem köztörvényes és bújkáló?

Homo fideszbirkusz 2021.06.28. 13:51:01

@megamovieboy: "igen a segélyek a népnek volt a 100 napos program alapja is és ez is okozta, hogy megroggyant gazdasággal mentünk bele a válságba. "

Ami 100 napos programot a Fidesz teljes frakcióval megszavazott!! Köszönjük, hogy felvilágosítottad a Homo fideszbirkusz tábort, miszerint Orbán és a Fidesz az elkúrás főszereplői voltak.

konrada 2021.06.28. 13:52:07

@BOAR:
...ott van zavar a mondanivalódban, hogy a valóság más: A Bosch, a BMW, Mercedes, és a többiek másképpen gondolják mint te. Ők tudják, hogy egy szakszervezet nélküli, harmad fizetésű - vámunió területén belüli, jó és olcsó infrastruktúrájú, logisztikailag közeli ország - képzett munkaerője sokat kereshet nekik.

Nzoltan 2021.06.28. 13:53:00

@BOAR: Attól, hogy az egyik cég kirúg, a másik cég kaphat támogatást. Támogatást az kapott, aki megtartotta az alkalmazottat és legalább a fizetés harminc százalékát kifizette. Sok külföldi cég sem adta oda azt a harminc százalékot, inkább kirúgták az alkalmazottat, mert az excelben így jobban jött ki.

Homo fideszbirkusz 2021.06.28. 13:55:16

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: "" a nyugati kultúrkörben minèl gazdagabb egy ország, annál liberálisabb"

Nyilván így van. De ezt mi elutastíjuk."

És éppen ezért tengenek túl az illiberális diktatúrák szinte csak a magadfajta Homo idiótabirkuszai.tól, ott már szinte csak ezek maradnak meg. Akiknek annyi is elég a birka sorsukban, ha a napi legelési adagjukat megkapják a vezér birkuszaiktól, több nemk is kell nekik.

konrada 2021.06.28. 13:55:20

@Homo fideszbirkusz:
Te még mindig arról akarsz minket meggyőzni, hogy véletlen se szavazzunk olyan balfaszokra, amely olyan programot szavaz meg, ami az ellenzékének jó???
...mert ebben kivételesen egyetértünk matyi.

BOAR 2021.06.28. 13:56:07

@konrada: Ez a rövidtávú gondolkodás. Amit a szociális hálóról és a migrációról írtam, az meg hosszabb távú.
A mezőgazdaságban és az élelmiszeriparban már bemutatták a nyugati befektetők, hogy ma itt, holnap ott.

Boldeone Bull 2021.06.28. 13:57:32

@konrada: A keleti tagországok èppen olyan fontosak felvevőpiacnak , mint összeszerelő üzemnek. Olcsóbb bèrű , összeszerelő üzemcsarnok országot könnyű tanálni dèlebbre ès keletebbre is : már a Balkánra is van autópálya
A jővőben viszont a globális kereskedelem helyett a regionális kereskedelem szerep nő meg ,csak egy èv alatt 3x drágább lett a tengeri szállítás
Az EU èrdeke az , ha a belső fogyasztópiac ès közvetlen szomszèdok erősödnek

konrada 2021.06.28. 14:02:18

@BOAR:
Na igen: valóban van egy olyan határ, amikor már nem képes egy ország megtartani a polgárait - lásd lengyel, szlovák, román, litván, lett, magyar példákat - és így érdeke a nyugati országoknak az, hogy közelítse az életszínvonalat a sajátjukhoz - de ez még mindig jóval alacsonyabb, mint az: ezért osztanak vissza ezekbe az országokba EU-n keresztül pénzt.

De attól még nem érdekük a helyi tőkének, hogy a gyarmatgyáraik ugyanazon költségen- munkás-szakszervezetséggel működjön, mint otthon.

nemecsekerno_007 2021.06.28. 14:04:10

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Ja, azt meg kifizettük az akkori nyugdíjakra. Nem tudtok kigyógyulni a kádárizmusból.

:))))))))))))))))))))

Persze az EÜ ellátás felett átsiklottál :))))))))

Boldeone Bull 2021.06.28. 14:04:53

@konrada:

Ez a nagy fideszes munkahelyteremtő program , egy város , Debrecen bemutatása kapcsán :

www.szabadeuropa.hu/a/ofa-munkaero-palyazat-debrecen/31322530.html

Ezek közül a fideszes emberek közül én is ismerek párat...Olyan luxusban èlnek ,amit az átlag Fidesz-birka szavazó el sem tud kèpzelni . Leginkább közpènzek akvirálásából , sumákolva gazdagodnak..
Ezt a sórgor-koma rendszert kellene szètverni valahogy Magyarországon , a Crony -, a haveri kapitalimust !!!

konrada 2021.06.28. 14:10:57

@Boldeone Bull:
Lehet találni, csak nem mindegy, milyen távolsággal, milyen gazdasági környezetben, hány vámhatárt átlépve.
...mert például hiába van csak 200 km-rel odébb Szerbia, ha esetleg egy határzárnál ott vesztegelnek a szinte másodpercre kiszámolt ellátási útvonalon a termékei, alkatrészei.

...viszont például Kelet-Európában előállított 2-3 millió (szerintem több) gépkocsit oda akkor se tudnák értékesíteni, ha a fizetés azonos lenne, de milliárd eurós haszon esne ki nekik, amit a többi piacon tudnak realizálni.
Nem véletlen írtam, hogy tisztán gazdaságossági számítás alapján is K-Európa jobban megéri nekik olcsó gyártóüzemnek, mint piacnak.

konrada 2021.06.28. 14:14:30

@Boldeone Bull:
Hát elég baj ez, az biztos.

...de nem vagyok biztos, hogy az jobb volt, amikor nem ismertük azokat, akiknél a haszon jelentkezett, mert ők a Suez, RW, és egyéb nyugati cégek tulajdonosai voltak, és így legfeljebb csak azt láttuk, hogy azért lehet Bécsben is cukrászdát nyitni egy magyarnak...

Boldeone Bull 2021.06.28. 14:15:01

@konrada: Szerbiával szerintem vámmentes relációban van az EU ès a legtöbb itt gyártott autót is Európában akarják eladni

Boldeone Bull 2021.06.28. 14:20:06

@konrada: Dehogynem ismerjük. Pl Debrecen a legjobb pèlda , itt a milliárdosok ismert emberek ès a kètes ügyeik is. Ezt nem lehet eltitkolni teljesen titokban csinálni

Pl itt egy színház felújítás , csak felújítás :
infostart.hu/kultura/2020/07/08/tizmilliardos-szinhazfelujitas-debrecenben

Csak ez 10 milliárd forint , amit az önkormányzat haveri cège kivitelez , plusz , ehhez jön mèg s BMW beruházás , ami szintèn sok milliárd , azt is a Hunèp csinálja meg Lölő , mert őt ki sem lehet hagyni ..

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.06.28. 14:21:50

@Homo fideszbirkusz:

Sok ember abban hisz, nem lenne erkölcsös másokat kizsigerelve jólétben élni. Tudom, neked ez érthetetlen, hisz liberális vagy.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.06.28. 14:26:53

@konrada:

Ez így igaz.

Nyilván a tőkés legszívesebben Bangladesbe költöztetné minden üzemét, hiszen ott havi nettó 15-20 ezer forintért lehet dolgoztatni, heti 48 órás munkaidőben.

De vannak akadályok:
- adminisztráció, lásd vám,
- nincs ott elegendő képzett ember minden területen,
- rossz az éghajlat, sokszor a monszun miatt be kell zárni hetekre az üzemet.

Így csak az megy Bangladesbe, ahol mindez nem probléma. Pl. a ruhaipar. Ma már pl. a legtöbb nyugati divatcég elment Kínából Bangladesbe.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.06.28. 14:29:38

@konrada:

Így igaz, jelenleg éppen a nyugat miatt nem emelkednek jelentősen a kelet-európai bérek.

Boldeone Bull 2021.06.28. 14:35:16

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: Transzparens rendszerre lenne szüksèg, a közforrások nagyobb közössègi kontrolljára, antikorrupciós törvènyekre , speciális ügyèszekre
Magyarországon a jelenlegi elitnek nem érdeke felszámolni a haveri kapitalizmust

Boldeone Bull 2021.06.28. 14:40:21

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: Így igaz, jelenleg éppen a nyugat miatt nem emelkednek jelentősen a kelet-európai bérek."

Akkor most jelentősen emelkednek a bèrek- mert ezt szoktátok mindig írni- vagy nem emelkednek a bèrek?

Ha nem emelkednek , akkor az mennyiben a nyugat hibája, vagy inkább valamilyen belső oka van..
Pl az elmúlt 11 èvben szèpen lassan gyengült a forint , miközben az utóbbi èvekben már jelentős infláció is volt ...Így nehèz èrdemi bèrfelzárkózást produkálni , hiába emeli a nyugati tőkès a bèrt...

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.06.28. 14:40:30

@Boldeone Bull:

Végcélunk a kapitalizmis és a liberális demokrácia felszámolása, ez a két alap rákos sejtek a társadalomban.

A korrupció a kapitalizmus egyik pillére.

A haveri kapitalizmus scak átmeneti megoldás, hogy ne a nyugat dominálta kapitalizmus legyen.

Nem akarunk se speciális, se nem speciális ügyészeket a háttérhatalom szolgálatában. Minek?

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.06.28. 14:41:29

@Boldeone Bull:

Az emelkedés szerény, ha vásárlóértéken nézed. 2010 óta kb. 15 %.

konrada 2021.06.28. 14:58:17

@Boldeone Bull: Igen, a szerbek is, de a határ miatt nem nagyon tudnak olyan just in time-ban működni, mint a győri Audi, vagy a kecskeméti Mercedes (ha már autóipar, de a Bosch-nak is JIT-es gyárai vannak itt.)

Boldeone Bull 2021.06.28. 15:02:55

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: Végcélunk a kapitalizmis és a liberális demokrácia felszámolása"

Mirt akarod a jó èlete felszámolni ? Hiszen oda vágyik szinte minden ember , ahol jólèti , szociális demokrácia van , az illiberális demokráciák nem vonzó államkèpződmènyek! Lengyelország ès Magyarország csak a nyugatnak köszönhetően prosperálnak

Korrupció pedig ott van leginkább ahol premodern társadalmi struktúrák vannak , hierarchikus rend
Több liberalimus ,lsd : Izland, Finnország, Norvègia , az kevesebb korrupciót jelent

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.06.28. 15:13:30

@Boldeone Bull:

"hierarchikus rend"

A lehető leghierarchikusabb rend a fejlett liberális demokráciákban van.

konrada 2021.06.28. 15:14:54

@Boldeone Bull: Valóban transzparens rendszerre volna szükség.
...de egyik politikai pártnak sem érdeke ez.
Így a váltással legfeljebb annyit lehetne elérni, hogy újra kiárusítják a cégeket, szolgáltatásokat, és a kiárusítás résztvevői máris kivonták magukat a transzparencia alól, mert az, hogyan lesz bécsi cukrászdájuk, az már kikerül a magyar hatóságok felügyelete alól.

...csak ezzel meg az a baj, hogy az őket megvevő cégek ettől még nem itt fogják elkölteni a nyereséget, így megint úgy járunk, mint amikor francia energiacégek szinte havonta emelték az energiaárat, a máshol adózó szakértői a világ legdrágább szakértői közé tartoztak, és mégsem működött akkor sem, csak az ország eladósodottsága nőtt.

A kettőnk között az a különbség, hogy míg az egyik vadkapitalistáit - egyébként jogosan! - annak látod, amik, a másikéról azt hiszed ,hogy emberbaráti társaság, akiknek a fő céljuk a gyarmatuk felvirágoztatása.
Pedig ha utána néznél a történelemnek, nyugat-európában is csak azok az országok gazdagok, ahol saját tőkésosztály van, mert nekik valóban érdekük a belső piac felfuttatása, ahol nincs nemzeti tőkésosztály, ott segély van, meg csodavárás.

...nagy szívás, hogy nálunk ennek a nemzeti tőkésosztálynak most kell kialakulni - mert az elődjeit elűzték - így a az eredeti tőkekoncentráció korát éljük, így szemtől szemben látjuk a mé'szarosok, csányik vagyonosodását.
...nyugaton meg a kruppok, rockefellerek ezt 100 éve - hasonlóan piszkos módon végrehajtották, és most már csak azt látjuk, hogy milyen csodás emberbaráti alapítványaik vannak.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2021.06.28. 15:16:38

@nemecsekerno_007: Látom fingod nincs a nyögdíjakról. Hiába megyen ki valaki külföldre, csak az ott megszerzett jogviszonyok szerint kap bármit is.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2021.06.28. 15:19:34

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: Ááááá... ez birca Kommunista Kiáltványa.

"A mi korszakunkat, a burzsoázia korszakát azonban az jellemzi, hogy egyszerűsítette az osztályellentéteket. Az egész társadalom mindinkább két nagy ellenséges táborra szakad, két nagy, egymással homlokegyenest szembenálló osztályra: burzsoáziára és proletariátusra.”
– Karl Marx – Friedrich Engels"

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2021.06.28. 15:20:05

"„A modern államhatalom nem más, mint az egész burzsoáosztály közös ügyeit igazgató bizottság.”
– Karl Marx – Friedrich Engels"

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2021.06.28. 15:21:14

"„A burzsoázia, ahol uralomra jutott, szétrombolt minden hűbéri, patriarchális, idillikus viszonyt. Könyörtelenül széttépte a tarkabarka hűbéri kötelékeket, melyek az embert természetes feljebbvalójához fűzték, s nem hagyott meg más köteléket ember és ember között, mint a meztelen érdeket, az érzés nélküli „készpénzfizetést”. A jámbor rajongás, a lovagi lelkesedés, a nyárspolgári érzelgősség szent borzongását az önző számítás jeges vizébe fojtotta. A személyi méltóságot csereértékké oldotta fel, és az oklevelekben biztosított, nehezen szerzett számtalan szabadság helyébe az egy lelkiismeretlen kereskedelmi szabadságot iktatta. Egyszóval, a vallási és politikai illúziókba burkolt kizsákmányolás helyébe a nyílt, szemérmetlen, közvetlen, sivár kizsákmányolást állította.
[...] Csak a burzsoázia mutatta meg, mit tud az emberi tevékenység létrehozni. Különb csodaműveket létesített, mint az egyiptomi piramisok, a római vízvezetékek és a gótikus katedrálisok, különb hadjáratokat vitt véghez, mint a népvándorlás és a kereszteshadjáratok.
A burzsoázia nem létezhet anélkül, hogy ne forradalmasítsa folyton a termelési szerszámokat, tehát a termelési viszonyokat, tehát az összes társadalmi viszonyokat. Ezzel szemben minden korábbi ipari osztály első létfeltétele a régi termelési mód változatlan fenntartása volt. A burzsoá korszakot minden előbbi korszaktól a termelés folytonos átalakítása, az összes társadalmi állapotok szakadatlan megrendítése, az örökös bizonytalanság és mozgás különbözteti meg. Az összes szilárd, berozsdásodott viszonyok, a nyomukban járó régtől tisztelt képzetekkel és nézetekkel együtt felbomlanak, az összes újonnan kialakuló viszonyok elavulnak, mielőtt még megcsontosodhatnának. Minden, ami rendi és állandó, elpárolog, mindent, ami szent, megszentségtelenítenek, és az emberek végre arra kényszerülnek, hogy józan szemmel vizsgálják léthelyzetüket, kölcsönös kapcsolataikat.”
– Karl Marx – Friedrich Engels"

konrada 2021.06.28. 15:28:06

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:
Marx nem volt hülye, voltak jó meglátásai, csak a végső konklúziója hibás.

...nem véletlen, hogy NY-Európában még most is sok országnak van marxista(szocialista) vezetése, vagy volt még nem is olyan régen.

kárárámaispj 2021.06.28. 15:30:42

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Aham, értem.
Tehát akkor teljesen rendben van, hogy nincs program, nincs szakértő és gyűlöletkampány van, amíg ez az ellenzéki oldalról jön. De nyilván ez sem elvakult utálat.

kárárámaispj 2021.06.28. 15:33:39

@BOAR: Gondolom ez a hozzáböfögésed is a nagy tolerancia meg gyűlöletellenesség jegyében íródott.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2021.06.28. 15:34:10

@kárárámaispj: Hogyne lenne program! Pogrom a tolvajokkal szemben (jogi úton) lopott vagyonokat vissza, a tolvaj kezek levágása, az ország tisztességének visszaállítása.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2021.06.28. 15:36:49

index.hu/belfold/2021/06/28/orban-viktor-miniszterelnok-szamizdat-europai-unio-pedofiltorveny-szivarvany-menekultugy/

"Orbán Viktor: A liberálisoknak tiszteletben kell tartaniuk a nem liberálisok jogait"

Ez hülye. Azt sem tudja hogy mi a liberalizmus. Vagy direkt becsapja azokat, a frázisokkal, akik hülyék, nem tudják mi az és beveszik ezt a maszlagot.

luis5 2021.06.28. 15:41:52

A poszt egy libsi vágyaim és közhely gyűjtemény a gazdasagi témákban meg egyenesen hazugság. A jövedelmi különbségek csökkentek a gazdaság jó állapotban van a versenykepessegunk 5 helyet javult egy év alatt. Az eü nincs romokban (35 éve benne vagyok) de nincs ország ahol elégedett lennének. Oktatás? Mihez képest??

nemecsekerno_007 2021.06.28. 15:44:58

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Terejjél, csak terejjél :)))

Boar. 2021.06.28. 15:45:25

@kárárámaispj: Ki mondta, hogy toleránsnak kell lennem a magadfajta betegagyú náci faszokkal szemben?
Röhögve rúgnám ki alólad a sámlit... :-)

Boar. 2021.06.28. 15:47:25

@luis5: Az eü nincs romokban...35 éve benne vagy...
Aha...a zárt osztályon...de ki engedte meg, hogy netezz? Még a végén felzaklatod magad és kárt teszel valakiben...
Vedd be szépen a gyógyszered és képzeld azt, hogy te vagy a körúti villamos...

Boldeone Bull 2021.06.28. 15:47:44

@konrada: Pedig ha utána néznél a történelemnek, nyugat-európában is csak azok az országok gazdagok, ahol saját tőkésosztály van, mert nekik valóban érdekük a belső piac felfuttatása, ahol nincs nemzeti tőkés"

Olyan nagyon nagy nemzeti tőkèsosztály nem volt sem Finnországban , sem Írországban , sem Norvègiában mègis gazdag országokká váltak különböző okokból.
A nemzeti tőkèsosztály lètrehozásásának igénye az Magyarországon egy kierőltetett , hazug propaganda , csak a milliárdos közpènz akvirálásások erkölcsi legitimizálasara szolgál ,de nem valódi versenypiaci tőkès rèteg jön lètre
Lölő nem ad el semmit a világnak , nem innovál , nem exportál , de nem is kockáztat , az állam , a vègső soron ami pènzünket kockatja .
Lölöèk az improduktív here règeteg valójában , nem lesz a szocialisan rászorulók Magyarországon , hiszen szocialis rendszer jóformán alig lètezik nálunk ...

ulpius66 2021.06.28. 15:54:01

Istenem! Istenem!

Hol vannak azok a régi szép idők, amikor Nyugat-Európa a nyugat-európaiaké volt........

Egyetlen nigger sem játszott a francia, holland, német, stb. válogatottban!!!!!!

1990 óta több tízmillió migráncs árasztotta el Nyugat-Európát!

Boldeone Bull 2021.06.28. 15:55:41

@luis5: Közben Románia majdnem utolèrt minket nominális havi átlagbèrben , partitáson számítva meg is előzött, ugyanaz a minimálbèr esetèn...
Az egèszsègügyi intèzmènyek több tímilliárdos adósságot halmozták fel , a már a covid előtt, a szakdolgozókat kiforgatták , ezrek hagyták el tavaly is a pályát...Valóban minden rendben van...

Boldeone Bull 2021.06.28. 16:01:51

@ulpius66: Amióta az emberi faj lètezik , mindig is volt nèpvándorlás. Már nekünk is van egy " niggerünk " a magyar válogatottban ...Ez világ rendje: a szegèny országokból a gazdagok felè vándorolnak az emberek . Ezt csinálták a magyarok is az elmúlt 100 èvben...Minket sem a kerítès vèd meg, azon előbb- utóbb aki már eljut ide úgyis átmegy , hanem a relatív szegènysèg
Ha utolèrjük , vagy megközelítjük a nyugati szintet, itt is rengeteg migráns lesz..Kèszülhetsz!

ulpius66 2021.06.28. 16:11:10

@Boldeone Bull:

Ha csak ezen múlik, akkor inkább maradjunk szegények!!!!!!
(az a hülye Orbán meg a Matolcsy meg azt vizionálja, hogy tíz éven belül utolérjük Ausztriát.....vagy legalábbis megközelítjük.......)

ulpius66 2021.06.28. 16:12:53

...ahogy olvasgatom a híreket, azért a "gazdag országok" is észbekaptak pl. Dánia, hogy köszönik szépen, de nem kérnek több migráncsot!!!!!!!

ulpius66 2021.06.28. 16:15:50

Persze vannak igen-igen gazdag országok pl Izrael, aki abszolut nem kér a migráncsokból!!!!!!!!

Aki illegálisan akar belépni Izrael területére, azt nemes egyszerűséggel lelövik!!!!!!!

HaD 2021.06.28. 16:20:41

Aki focizott már életében az azért képben van hog egy egy meccsen igen szerény képességü csapat is kibekkelhet némi szerencsével realtíve jó eredményt...itt ugyebár a csoport utolsó helyet próbálják jónak...söt csodának eladni. Nem is kell focis múlt elég csak nézni spanyol angol német bajnokikat és látható hogy egy gyenguska csapat is tud "buszozni" és onnan kontrából akár gólt is löni....na ezek a nézhetetlen meccsek;)....itt az eredmény és nem a játék a fontos. Miként kis "hös" csapatunknál is ez volt a lényeg....már hónapok óta építik a "csodát"...plakát kampájn ..."állva kell meghalni..." a térdeplös cirkusz mikor is a csürhe elöre ki volt oktatva hogy egy másfajta(khmmmm) megnyílvánulást leugasson(majd kis kanyarral át is vitték a másság ellenes törvényt...ami ugyan csak egy gumicsont alapvetöen,semmi több....talán egy újabb teszt "hadgyakorlat" az eju rendszere ellen?!?) ...arra az alapvetö kis kérdére pedig már senki sem kíváncsi hogy a magyar futbalklubbok hogyan is kerültek kurmánykörök tulajdonában(nem emlékszem hogy valamiféle veresenytárgyaláson nyerte volna el pl. tompika az mtk-t)..majd közpénzböl elkezdték kitömni ezeket....ha meg nem ment akkor szintén közpénzböl finanszírozzaák a csödtömeget. Nem tudom hány és hány Btk-s ügyet lehetne ebböl kikanyarítani,de nem egyet....Miközben a haldokló nyugati óriás klubbok ,de inkább a mondhatnám a "nemlopott "kategoriák küzdenek a túlélésért a valós piacokon....na itt aztán a gazdasági megközelítés el is érte a KÜLÖNBSÈGET:):)

HaD 2021.06.28. 16:26:59

@ulpius66: több millió palesztín rabszolgából élnek vaze...miközben 10 éve blokád alatt tartják Palesztinát ..gazdasági nyomorba döntve....majd mikor a "bukottak lázadnak" akkor jöhet a szönyegbombázás...csak most nehogy a hamasz-szal jöjjön !!!.az izraeli qrva jól képzett terrorelhárítás azt nem tesz hidegre rövid úton akit NEM AKAR....és ezt valamiért(na miért???:):)) nem akarja...

Boar. 2021.06.28. 16:28:03

@ulpius66: Akkor talán indulj is el izraelbe te féreg. Ha befogadnak, nem kell migráncsokat nézegetned.
Ha pedig számukra te is csak egy migráncs vagy és lelőnek mint egy kutyát...hát Istenem, így jártál...legalább nem nekünk kell...

HaD 2021.06.28. 16:39:51

@konrada: nem öreg...óriási a különbség a nyugati tökések és a "magyar" újgazdagok közt! Egyrészt a nyugati országok mai elitje (kis kivétellel) valamikor igencsak kozkátatott vagyont ,életet....a magyarnak hitt elit simán csak lop rabol semmije nem volt és semmit nem koockáztatott...valahol fentebb marxról írkáltak ...marx alaphibája az hogy nem árazta be a kockázatot. Na a poszkomcsi elitünk pont így is ténykedik...ezért posztkomcsi:):). Másrészt amíg egy német vagy osztrák politikus ha lop rabol de a saját népe érdekét (is) nézi...a magyar elit pedig a magyarokat eladta eladaja napi áron a nyugatnak csak azért hogy lophasson(és ezt a nyugat meg is hálálja nekik)...korábban ugyanennek a bandának a felmenöi a ruszki érdekeket szolgálták ki...csak hogy túrhassanak a szemétben nyitás elött.

kárárámaispj 2021.06.28. 16:51:05

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:
"Hogyne lenne program! Pogrom a tolvajokkal szemben (jogi úton) lopott vagyonokat vissza, a tolvaj kezek levágása, az ország tisztességének visszaállítása."
Oké. Tehát az lopás, hogy X cég megkapott egy munkát és meg is csinálta. Ezért kézlevágás jár.
És utána gondolom kánaán, mindenki visszakap negyvenezer forintot, és hurrá.

kárárámaispj 2021.06.28. 16:52:57

@Boar.: persze, kis szadista köcsög. Igaz, hogy nem bántottalak, de akassz fel nyugodtan.

Izé, poszter, itt egy igazi liberális demokrata, nyugati értékrenddel.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2021.06.28. 17:18:07

@HaD: A narancstálibok úgysem fogják fel, hiába próbálod a szájukba rágni.

kárárámaispj 2021.06.28. 17:20:21

@HaD: "egy egy meccsen igen szerény képességü csapat is kibekkelhet némi szerencsével realtíve jó eredményt.."
Te nézted a meccseket, te szerencsétlen hülye? :D:D:D Hát, marhára nem, mert akkor nem ilyen baromságokat írogatnál.
Kibekkelték? Ja, a németek. Konkrétan ilyet nem láttam még az életben, hogy a németek húzzák az időt a végén, és Müller meg Kroos szarakodik a szögletrúgásnál.

Ménár Atya 2021.06.28. 17:22:21

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:
Most akkor azt mondod, az egész maszop-szadesz bagázs kezét le kell vágni?!
Jó, ezzel egyet is értünk :)

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2021.06.28. 17:23:47

@kárárámaispj: Mit dumálsz? Mind a francia, mind a német meccsen az ellenfél óriási labdabirtoklási fölényben volt.

kárárámaispj 2021.06.28. 17:23:48

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Aham. Olyat is írtak ezek már, hogy Orbán vért iszik, nem?

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2021.06.28. 17:24:42

@Ménár Atya: Csak fideszesek után! Mészáros, Tiborcz, Rogán, folytassam?

Ménár Atya 2021.06.28. 17:29:05

@Boldeone Bull: Nem akarlak kiábrándítani, de az egészségügy mindig több tízmilliárdos adósságot halmoz fel, aztán ezt kiegyenlítik.
Jelenleg legalább fejlesztenek is.
Nem hiszem, hogy a jelenlegi rendszerben bármi is változna ez ügyben.
És ha esetleg gengszterváltás lenne 22-ben akkor max annyi változna, hogy lesznek mentő riksák , meg beteghordó riksák és az M7-en bringasávokon visznek haza majd a rokonok a kórházból, mert ez a megoldása cinikus fasz ellenzéki "politikusoknak" mint helyzetmegoldás.
De legalább kapsz ajándék mézet, amit a városi parlagfűről legeltek a méhek,mielőtt lelegelték a birkákamik még csak most jönnek........ :)

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2021.06.28. 17:30:47

@Ménár Atya: Nem, kérlek. Ha az ellenzék nyer, akkor lesznek felújított kórházak, rendes orvosi fizetések és gyors ellátás.

Ménár Atya 2021.06.28. 17:34:14

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Folytasd, ez még mindig édeskevés ahhoz a bandához amit maszop-szadesz összességi gittegyletnek neveznek.
Azok nemcsak loptak, hanem kiárusították az országot,miközben a csőd szélére juttatták a baromságaikkal.
Ne akard cáfolni, ez már töri.
Tudod, pár órára voltunk az államcsődtől, az emberek meg eladósítva,kisemmizve.
Most közel nem ez a helyzet.
De lehet hogy megint jön egy száznapos program, meg üvegzseb progi, aztán majd lesz az államadósság 160% és a jóllakott gyurcsány és bandája ismét lelép.
De akkor B+ agyonverem azt is akiről tudom, hogy rá szavazott.
Nincs megint 10 évem hogy helyre jöjjek az idiótaságuk után.

kárárámaispj 2021.06.28. 17:37:51

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:
"A cég vagyontárgyainak egy részét újraértékelték, és ebből az derült ki, hogy a cég vagyona 25,6 milliárd forinttal kevesebb, mint tavaly."
Hát igen. Így aztán lehet. :D:D
Rámutatsz valamire azt mondod, hogy ér húsz milliárdot, egy év múlva rámutatsz ugyanarra és azt mondod, hogy ötmilliárdot ér aztán lehet sírni, hogy jajj, ellopták.

HaD 2021.06.28. 17:40:17

@kárárámaispj: "egy egy meccsen igen szerény képességü csapat is kibekkelhet némi szerencsével realtíve jó eredményt.."

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2021.06.28. 17:40:39

@Ménár Atya: "Tudod, pár órára voltunk az államcsődtől, az emberek meg eladósítva,kisemmizve." - ez nem igaz, nem tudod mi az az államcsőd, ugye? Az államcsőd az amikor az állam nem tudja fizetni a lejáró adósságait. Amikor Gyurcsány IMF hitelt kért, akkor 16 milliárd euró volt a devizatartalékban. Fingod nincs a valóságról. Az államadósság meg most több mint gyurcsiék alatt volt.

Ménár Atya 2021.06.28. 17:42:38

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:
B+ honnan veszed, hogy nincsenek felújított kórházak?????
Voltál te kórházban valaha?
Propaganda faszság, sajnos volt szerencsém idén több kórházban járni, és eléggé helyre rakták, sőt rendelőket is, az orvos fizetést meg hagyjuk már, mi a fasz kell még aranytallér minden beteg után?
A takarítónő fizetéséért miért nem aggódsz, nem gondolod ha többet fizetnének akkor esetleg nagyobb lenne a rend ?
Ez olyan barom propaganda amit tolsz, hogy már fáraszt, pár éve még az éhező gyerekek mentek, az lecsengett, mert ingyen kaja ingyen tankönyv van, most jön a romkorházos szoveg........
Arról mesélj miért nem akar az ellenzék budán központi kórházat, ha már annyira eü lobbisták, minek kenték tele a várost a barmok bringasávvval amit alig használ valaki, és mi a faszért kell reggelente másfél órát autóznom azért ami máskor fél óra, mert a dilettáns barom lezár mindent egyszerre, és leszűkíti a sávokat.
Remélem elfogy a cérna hamarosan a cinikus kis lmps meg a fasz tudja milyen pártocska kis pöcshuszárjai iránt és elzavarják a büdös picsába őket!
Bár hozzá kell tennem, jó ez így választások előtt, most legalább láthatjuk mire számíthatunk tőlük, teszetoszaság, dilettantizmus, korrupció, és hazudozás, pont minn 2002-2010 között.

kárárámaispj 2021.06.28. 17:43:33

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:
"Ha az ellenzék nyer, akkor lesznek felújított kórházak, rendes orvosi fizetések és gyors ellátás."
Aham. :D:D:D Most azon túl hogy a DK-s szakértő háziorvos, az eü tárca várományosa kórházak felét be akarja zárni, az orvosok fizetését már mégis hova emeljék? A gyors ellátás meg azért marhaság, mert nem lesz több szakember, se kevesebb beteg.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2021.06.28. 17:45:35

@Ménár Atya: Nekem nem kell kórházba járnom. Én egészséges vagyok. Nem kell az idegosztályra járnom mint neked, félve az ellenzéki győzelemtől. :-)) Persze hogy az idegosztály felújítják a sok beszari fideszesnek.

Ménár Atya 2021.06.28. 17:47:23

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:
Azt hittem ezt már megbeszéltük, tudod bevétel-kiadás.
Tudom ez magas neked.
Nem akarom visszakeresni, de a nyugdíjakat is hitelből tudták csak fizetni, és biztos csak tévedés volt az 54% ról 82 ha jól emlékszem % adósság megugrás, biztos a kiváló gazdaságpolitikának lehetett köszönni, meg a devizahiteleseket akik tripla díjat fizettek már havonta és bedőltek.........
B+ te olyan tényekkel akarsz vitatkozni amik ellenőrizhetők, tudod mint a múltkor amikor belebuktál a benzin és euró vételbe a 2010 es és a 2019 es jövedelemmel számolva :)

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2021.06.28. 17:48:24

@Ménár Atya:
index.hu/belfold/budapest/2013/10/04/tarlos_dugocsokkento_18_pontja/

"Tarlós István főpolgármester pénteken sajtótájékoztatón reagált a dugókra.

Kényszerhelyzetre, halaszthatatlan munkákra hivatkozott.
Ígéretett tett, hogy a dugók csökkennek, a munkák részben befejeződnek.
Ígéretett tett, hogy az újabb munkák viszont hamarosan elkezdődnek. (Ezek újabb dugókat okoznak.)
Ilyen lesz: novembertől a 3-as villamos felújítása (Fehér út: kiütve), az 1-es villamos átvezetése jövő tavasztól (Rákóczi híd: KO), jövőre elkezdik építeni a fonódó villamosokat Budán, és felújítják a Széll Kálmán teret (Margit körút: kihúzva)."

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2021.06.28. 17:50:18

@Ménár Atya: keresd vissza!
hu.wikipedia.org/wiki/%C3%81llamcs%C5%91d

"Az államcsőd, az állam fizetésképtelensége esetén a kifizetéseknek teljes vagy részleges megszüntetését jelenti."

Tanulj!

Boldeone Bull 2021.06.28. 17:52:35

@Ménár Atya: Nem hiszem, hogy a jelenlegi rendszerben bármi is változna ez ügyben."

Inkább romlik a helyzet , mert a kollektív szerződès mindenhol megszűnt. Volt ahol tisztessèges bèreket ajánlották a dolgozóknak , de volt ahol csökkentek az ügyeleti díjak:
index.hu/belfold/2021/06/22/felmondott-szinte-a-teljes-traumatologiai-osztaly-zalaegerszegen/
A felmondások továbbra is folytatódni fognak , mert a szakdolgozókat ( az ápolókat ès a műtősöket kihagyták a nagy emelèsből, sokan rosszul is jártak..

A vègcèl az állami egèszsègügy kapacitásainak további szűkítèse,ami adott betegszám mellett mèg a jelenleginèl is rosszabb ellátást fog erdemènyezni, vagyis mehetsz privatba ha időben ellátást akarsz..
Az állami egèszsègügyben ami volt , van ,lesz fejlesztès annak nagyobb rèsze EU forrás . Magyarországnak erre nincs pènze

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2021.06.28. 17:56:34

@Ménár Atya: Olvasgass és tanulj, mi is az államcsőd!

www.origo.hu/gazdasag/20120406-csokken-az-mnb-devizatartaleka.html

"A devizatartalék a 2008 októberében kipattant világgazdasági válság előtt 18 milliárd euró körül alakult, de kevésnek bizonyult, ezért kellett villámgyorsan az IMF és az EU hitelét felvenni. A hitelcsomagból pár hónap alatt három részletet is lehívott az állam, 10 milliárd euróval hízott a tartalék. Később az Adósságkezelő Központ még kibocsátott euró- és dollárkötvényeket is, ezzel pedig a 2008 nyár végi szinthez képest 2011 nyarára megduplázódott az ország devizatartaléka."

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2021.06.28. 17:57:21

@Ménár Atya: Ha még egyszer jössz ezzel az államcsőd dumával, meg kell állapítanom, hogy vagy nagyon buta vagy, vagy direkt hazudozol.

Ménár Atya 2021.06.28. 17:57:41

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:
B+ , ez nagyon szép, csak lexarom.
Te is az időképen nézed az időjárást, és nem a szemed nyitod ki az utcán.
Most nem tarlós van, felejtsd el, ez a fasz karigeri van, és ha összehasonlítom ahogy te akarod, akkor azt tapasztalom, hogy sokkal nagyobb dugók vannak úgy, hogy nyaral a város egy része, és nincs suli sem, mi lesz ha visszajünnek és kezdődik a suli.
Nem tudom te mivel jársz, én autóval,mert kell a munkámhoz, nem luxus, hanem eszközök vannak rajta, amit villamossal bajos lenne cipelni,mivel fel sem vihetném.
Tarlós villamos felújításai is már idegesítettek, de közel sem volt ilyen káosz,mint most, tehát olyat akarsz megmagyarázni, amiben élek.
Ez ami van, egyszerűen felháborító,mint az m0 ás dunahíd.
Leszarom ki miatt, azért ültették oda, hogy ne ez legyen, erre még rosszabb, ráadásul a ki lehet szállni az autóból, meg van megoldás ,biciklivel kell járni cinikus beszólások miatt a fejét is lerúgnám az idiótának.
Egy nem légkondiban átücsörgött nap után tekerjen már haza 35 fokban naponta, de az is elég ha csak valami hasznosat csinál és ugy teker.
Persze legyen legalább egy rossz térde,gerince is mellette, hogy szakadt volna az anyjába a hülye feje!

HaD 2021.06.28. 17:58:13

@kárárámaispj: nem egészen "negyvenezer forint" jár vissza..és nem egészen "kézlevágás" ami járna érte...szépen beiskolázni a saját stadionjaiba az emút 30 év politikusait és azokat akik egy héten belül nem tudják igazolni hogy adózott pénzböl valós versenyben gazdagodtak meg(úgy száz milla fölött)...külön az apukákat külön az anyukákat és külön a gyerekeiket...mtk fradi debrecen...a nyuggerek esetleg kisvárda:):)....aztán megígérni az apukáknak anyukáknak hogy ha elköpik mi a kajmánszigeteki(svájci ciprusi stb) bankkódjuk akkor elengedik öket....majd mikor kibökték és lecsekkoltuk hogy valóban ott a zs akkor meg pont kiengedni öket vagy 30 évre átnevelö táborba...ugye ismerös???...ilyesmit csináltak a kedves felmenöik mikor lerabolták azt amiért igen igen sok magyar ember a börét és munkáját vitte vásárra évszázadokon át....ja az off-shor cég tulajdonos ha nem jelenik meg személyesen egy héten belül bemutatni az adóbevallását és azt hogy nyílt versenyben szerete a magyar vagyont akkor már nem is kell hogy jöjjön....ezek rablók és nem ellenzék meg kormány...közös kis "játék" a hülyegyerekeknek....de kajálják látom:):)

Ménár Atya 2021.06.28. 18:04:55

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: "A devizatartalék a 2008 októberében kipattant világgazdasági válság előtt 18 milliárd euró körül alakult, de kevésnek bizonyult,"
Na látom nem érted.
Épp ez a lényeg, hitel nélkül fizetésképtelenné váltunk,és kiszolgáltatottá.
Ha úgy duplázod meg a tartalékod, hogy a tartalékod erejéig hitelt veszel fel, akkor drága kurafi barátom épp nulla Plusz kamattartozásod van.
Tehát hogy te is megértsd, ha van száz forintod és akkor kérsz a havertól még kétszázat kölcsön kamatra akkor nem háromszáz forintod van, mert akkor épp kevesebb lett a zsetonod és még kamatott is fizetsz, hiába van a kezedben 300.
Ezt az orbán kurmány volt kénytelen visszafizetni.
A részvények a béka segge alá csúsztak, és ha csak a családon belül nézek körül, volt olyan aki havi 64000 ft helyett már 180000 felett fizetett a kiváló gyurcsányi gazdaság következményeként.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2021.06.28. 18:06:38

@Ménár Atya: Idős vagy, már nem emlékszel a pár évvel ezelőtti dolgokra. Én viszont emlékszem mekkora káosz volt az Árpád-híd felújítása. Fél hétkor kellett elindulnom ha nem akartam a dugóban ülni és vagy délután kettőkor, vagy este nyolckor haza menni. Hogy ki melyiket szidja, attól függ hogy éppen mit újítanak fel. Most 10 perc alatt vagyok a munkahelyemen kocsival és qrva jó klímám van és céges parkolóm. :-)) Csak hogy üssön meg téged a guta! :-)) na jó, vicceltem, az túl gyors lenne neked. :-))

Ménár Atya 2021.06.28. 18:11:09

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:
Soha nem is mondtam ilyet, nem tudsz olvasni?
"csőd szélére juttatták"
Na most igyál egy kv-t és próbáld ezt értelmezni.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2021.06.28. 18:14:03

@Ménár Atya: Ezt írtad. " Tudod, pár órára voltunk az államcsődtől, az emberek meg eladósítva,kisemmizve." - Ne kamuzzál már, hogy nem írtad.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2021.06.28. 18:16:27

@Ménár Atya: Most ki kell mennem az udvarra, hideg van itt. :-)) Meg a dinnyém is kihűlt a frigóban. Pá! Ízlelgesd még egy kicsit az államcsőd fogalmát, amitől szerinted pár órára voltunk 18 milliárd euró mellett.

Ménár Atya 2021.06.28. 18:17:52

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:
Hát...ha te a 11 kerben dolgozol akkor az Árpádhídtól 10 perc alatt biztos nem jutsz be, ha 7.40 kor indulsz.
Én az egész városban dolgozok, eléggé tisztában vagyook vele hova mikor hol lehet eljutni, sőt a kerülő kert alatti utakkal is.
A te hibád az, hogy tarlósozol.
Vagy hazudsz a klímádról, és hőgutát kaptál, vagy szimplán villamossal jársz.
Nem érdekel tarlós, most nem az van, épp azt írtam, tarlós villamos felújításával is tele volt a tököm, és az árpádhídra is emlékszem.
A gond az, hogy most nem lokális helyi dugók vannak, hanem minden áll mindenhol.
Egyszerűbb lejutnom balatonra, mint mondjuk budáról budára.
Tőlem védheted az idiótákat, a tényeken nem sokat változtat, hogy faszok ehhez a munkához.
De az a legjobb, hogy a saját választóit szívatta meg a legjobban :D:D

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2021.06.28. 18:21:10

@Ménár Atya: Honnan vetted hogy én a 11-ben dolgozom? és a 11 kerületnek mi köze az Árpád hídhoz? Hőgutát kaptál? :-)) Én ma is 10 perc alatt jutottam haza, munkahelytől a kapumig és átmentem az Árpádon. SZTAKI-Lajos utca.

Ménár Atya 2021.06.28. 18:22:07

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Épp magad írtad, hogy kevés volt, és erre kellett még húsz milliárdot felvenni :)
B+ a matek nem az erősséged :)
Ne menőzz a klímáddal , 97"-től klímás minden lakásom ,autóm :)
Kb 5 éve egyszer akartam villamossal menni színházba, azt sem tudtam,hogy már gombbal nyílik az ajtó kívülről :D
Ja és a saját cégemben vagyok, nem szűnik meg az állásom :D

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2021.06.28. 18:22:32

@Ménár Atya: Na, tényleg megyek! Majd este jövök hogy matyit kitakarítsam.

ursus artos 2021.06.28. 18:23:44

@Ménár Atya: "A gond az, hogy most nem lokális helyi dugók vannak, hanem minden áll mindenhol."
Ahogy mondod, bazd meg. Ez egyszerűen nem állapot... A budai alsórakpartra egyszerűen nem lehet lejutni, csak éjszaka. Feljutni onnan meg pláne... A nagy forgalom és a tolakodók miatt is. Karácsony a kurva anyád, már elnézést...

Ménár Atya 2021.06.28. 18:24:20

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:
Bocs, valamiért a 11-re emlékeztem, lehet hogy azért mert dolgoztam a sztakinak, talán 95 környékén akkor 11 -ben voltak.
Hát a lajos u.-Árpád híd még kézenállva is 10 perc :D
Miért nem bringázol, vagy tömegközlekedsz?

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2021.06.28. 18:24:51

@Ménár Atya: "azt sem tudtam,hogy már gombbal nyílik az ajtó kívülről" - tudod, Demszki vette a a Combinokat.

Ménár Atya 2021.06.28. 18:28:03

@ursus artos: Tudom, tényleg lexarom ki a főpolgi, de ez egy barom.
Ennél Demszky, meg Tarlós ezerszer jobb volt.
Persze, megértem hogy elkerülhetetlenek a dugók egy ilyen városban, ezt el is viseltem eddig, de azért már 30 éve vezetgetek, és ilyen káosz még nem volt, még a metró építés alatt sem.
Tervezhetetlen minden időpont.

BölcsÉsz 2021.06.28. 18:29:06

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: A végeredmény: világra szóló siker ide vagy oda: UTOLSÓ hely. Ennyi.

kárárámaispj 2021.06.28. 18:29:17

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:
"Kényszerhelyzetre, halaszthatatlan munkákra hivatkozott."
Na de most mennyivel jobb. Nincs semmi munkálat, mégis áll a város, hiszen lezárta karigeri az utak felét. Szavazz rá

Ménár Atya 2021.06.28. 18:30:34

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Hál istennek nem tudom, nem érint :)
De vicces volt, mint aki a nyírségi zsákfaluból felszabadult úgy álltam ott :D
Mondjuk szerintem karigeri sem tudná nyitni, ő tényleg onnan jött, látszik is a parasztján, hogy inkább a libákat kellene terelnie nem a fővárost............

Ménár Atya 2021.06.28. 18:39:21

@Boldeone Bull:
A kórházfelújítások mennek a rendelőkkel együtt, ezt a saját szememmel is látom.
A bérekhez nem nagyon tudok hozzászólni, biztos van nyertes és vesztes.
Mindenesetre az orvosok jelentős emelést kaptak, szerintem most nem lenne illendő sírni, az ápolók lehet hogy nem, majd kapnak, de ilyen alapon még rengetegen sírhatunk.
Azzal semmi gondom, hogy eus pénzből fejlesztenek , azért van.
DK már pedzegeti, hogy sok a kórházi ágy, majd csökkentik............
Jó lesz majd Szarvasról, Budapestre vonatozni kórházba, nagy fejlődés várható............ :)

kárárámaispj 2021.06.28. 18:41:00

@HaD: Az valahogy nem érintett meg ennyire, amikor mondjuk a külföldi cég (strabag mondjuk) gazdagodott.

ursus artos 2021.06.28. 19:01:13

@Ménár Atya: "z ápolók lehet hogy nem, majd kapnak, " Az ápolóknak már tavaly előtt elindult a béremelésük és még folyamatban van...

birkamenet 2021.06.28. 19:18:42

@konrada: ".nem véletlen, hogy NY-Európában még most is sok országnak van marxista(szocialista) vezetése, vagy volt még nem is olyan régen. "

Te meg milyen boldog birka vagy már a marxista-ultralibsi-mélymagyar-csuhásoktérdekényszerkeresztényi-horthysta-fajgyülölö zsebnáci hibrid orbánoddal.

Ja majdnem kifelejtettem, újabban azzal reklámozza magát a felcsúti magyonkisebbségi diktátorod, hogy ő a buzikért harcolt a kommunizmusban! Na, akkor ezt is behúzhatod az örömlistádra, hogy milyen sokoldalú a te imádott orbán diktátorod.

birkamenet 2021.06.28. 19:26:49

@Ménár Atya: "karigeri sem tudná nyitni, ő tényleg onnan jött, látszik is a parasztján, hogy inkább a libákat kellene terelnie nem a fővárost.."

Jaj, milyen echte fideSS-es mélygyülölö magyargyülölő vagy te Csuhás térdre! Valójában az lett volna legjobb, ha orbánod maradt volna Felcsúton a disznóvályúnál és nem szökik fel a nagyvárosba, hogy továbbképeztesse magát Sorosssal.

Bár meg kell adni az igazat, idővel annyi disznót szerzett magának, amire Felcsúton sose lett volna esélye.

birkamenet 2021.06.28. 19:27:24

@Ménár Atya: "A kórházfelújítások mennek a rendelőkkel együtt, ezt a saját szememmel is látom.2

Akokr tudjuk hogy hazudsz.

plokmi 2021.06.28. 19:37:24

@megamovieboy:
1. A mérkőzésnek a végeredménye számít, nem a részeredmények.
2. Ha van valaki aki erőből kormányoz az a FIDESZ. Bármi kell hoznak egy törvényt rá és kész. Mi ez ha nem erő.
3. Nem azzal van baj, amit az országgal tesznek, hanem a harácsolással, amiben már nem ismernek határt.

birkamenet 2021.06.28. 19:37:40

@kárárámaispj: "Az valahogy nem érintett meg ennyire, amikor mondjuk a külföldi cég (strabag mondjuk) gazdagodott. "

Téged a VALÓSÁGTAGADÓ fidernyák szektást meg az nem érintett meg, amikot a Strabag a fidess alatt egymás után írta a rekorabbnál rekordabb nyereségeit meg profit kiviteleit.

Mert tudod kisfidernyák az úgy van, hogy ebben az iparágban nem elég, hogy a gumicsizmás parasztvezér kiadja az utasítást, hogy mától ki van rúgva a külföldi és csak fajtiszta félázsia magyar fogja csinálni a munkát, mert teccik tudni a munkához érteni is köllene.

Oszt ezért lett úgy, hogy a konstrukcó az lett, hogy a csúcsra feltették a Simicskát,késöbb meg a Falu Gázszerelőjét, akik színtiszta naplopással egyből megkeresték a projekt érték 30%-át, ezzel a gumicsizmás parasztvezér elmondhatta a féleszü kisfidernyákoknak, hogy most má magyar cégeké a profit. Magát meg a munkát meg a háttérben, mindeféle híresztelés nélkül meg csinálta a színtiszta külföldi. A Strabag, a Swietelsky meg a többiek.
Te meg maradtál buta elhülyített birkának.

Ménár Atya 2021.06.28. 19:39:18

@birkamenet: Hülyegyerek, nem érted amit látsz mi?
Karigeri egy súlytalan kis fasz idióta, aki láthatóan egy szar polgármester.
Tőlem kádár jánosod is lehetne főpolgi ha nem lenne ennyire barom hogy bedönti a város közlekedését.
Megértem hogy szar szembesülnöd azzal hogy alkalmatlan a választottad a posztjára.

Ménár Atya 2021.06.28. 19:39:59

@birkamenet: Hát persze kiskomcsi, az igazságot az ATV mondja meg neked minden nap :)

Ménár Atya 2021.06.28. 19:43:18

@ursus artos: Nem tudom, nem követem, lehet.
De biztos kevés, minden alkalmazottnak kevés a pénz, ez egyértelmű, a kérdés csak az, hogy ez mennyire valós a megélhetés szempontjából.
Véleményem szerint sok hülyeség helyett már rég rendezhették volna ezt az épp regnáló kormányok, ezért nem tartom sportszerűnek amikor az előző rezsim ígérgeti a rendezést, amit előtte ugyanúgy nem csinált meg ő maga sem, bár most mintha elindult volna ez is.

birkamenet 2021.06.28. 19:49:35

@BölcsÉsz: " A végeredmény: világra szóló siker ide vagy oda: UTOLSÓ hely. Ennyi. "

Legyünk kissé tágabbak: a 24 csapat közül a 19. helyezést érték el. Nyilván ez olyan eredmény, amiröl az egész világ évekig fog majd mesélni. Vagy nem.

A magyarok már rég kiestek, pakoltak, hazautaztak, amikor a szintén középmezönyhöz tartozó országok már a középmezőnyben kápráztattak: Ausztria fantasztikus meccset szállított, Dánia talpra állt a borzalmas tragédia után és meccsről mecssre beváltotta az egész világ szimpátiáját. A csehek pedig olyan eredményt hoztak, ami a legnagyobb meglepetés volt. Csak ezekröl beszélt az elmúlt napokban a világ, a magyarok sehol, nem voltak téma. Csak az EU-ban meg a politikai botrányokkal fogllakozó médiában.
De legalább elmondhatják orbánék, hogy ott legalább szünet nélkül témák.

HaD 2021.06.28. 20:09:25

@BölcsÉsz: meg lehet nézni hogy egy 4 milliós NÈGY MILLIÒS ország focistái mit müvelnek az agyon vissza pénzelt spanyolokkal...úgy hogy a horvátok aztán nem költötték el még a holnaputánt is a focinak nevezett pénzmosodára...ez kiállás A és nem lopásból hanem sportszeretetböl...

birkamenet 2021.06.28. 20:09:54

@Ménár Atya: "Hülyegyerek, nem érted amit látsz mi?"

Dehogynem értem Csuhás térdre! Bigott orbán seggnyaló kisfdernyákként szenvedsz mint orbán az EU kokiktól, csapkodzs, hadakozoil,miközben te is tudod, hpgy a gazdád süllyed mint a Titanic.

10 évnyi gondtalan munkásparaszt diktatúra után, ahol a magadfjat alig hatosztályos proli a világ közepének képzelte magát, annyi pofont kaptatok a valóságtól az elmúlt egy évben, hogy a fundi birkák mind begolyóztak mint te is. Trump gazditokat kivágták, Biden seperc alatt trumptalanította az USA-t, a Néppárt páros lábbal rúgta ki a felcsúti kisebbségi diktátorodat, aki azóta rendre bukja, hogy az EU bomlasztásait a Néppárt majd fedezi. Ezt is bebukta a Putyin pincsi. Ti meg együtt szenvedtek az imádott gumicsizmás gazditokkal, én meg legalább jókat röhögök rajtatok.

CSOKKI MÁLNA 2021.06.28. 20:13:27

@HaD: Most éppen 5-3-ra égnek. Mi a helyzet a 10 milliós szerbekkel, meg a 20 milliós románokkal? Velük most valamiért nem példálóztok.:)

A Joda visszatér 2021.06.28. 20:21:48

@HaD:

Hehe, és egy másik 4 MILLIÓS ország (Szlovákia) csapatával mit műveltek a spanyolok? Egy ötössel a puttonyban mentek haza a totolákok.:D

HaD 2021.06.28. 20:23:38

@kárárámaispj: a strabag kalákában lopja a zs-t a "magyar" haverokkal...mióta lejátszották az un rendszerváltást...a szociknak hívott rablók az autópálya építésnél míg a konzervatívnak csúfolt poszkomcsilibiskereszténydemokratakonzervatív vagy amit akartok orbáncék minden egyéb amiben beton nem vas kell...ja és ugyan ez a kotta Au.ban is csakhogy ott nem a saját népüket veszik hülyére....de mondhatnám a bankrendszert a kereskedelmet az ipar nagy részét....ennek a tetves poszkomcsi bandának "köszönhetöen" lapátolják ki a zs-t az országból....a mg-ot meg visszavágták alapanyag termelö szintre(ismerös mint mikor a hajdúk lábon hajtották ki a marhát:)?)....ja és midnezt úgy hogy a magyar melós megszakad töredék zs-ért és a forint árfolyamát mesterségesen gyengítik aami miatt egy órányi német munka a "szokásos" aránytalanságon túlmenöen még vagy 20%-kal többet ér...mgyarán a magyar ennyivel kevesebbért gürizik ugynaazon a féltengelyen mint a német....compre???

HaD 2021.06.28. 20:26:23

@CSOKKI MÁLNA: a háttér finanszírozásról esetleg néhány szót az összehasonlításnál kérlek!!! nem vagyok képbe igazán a környékbeli országok futbal finanszírozásrát illetöen....biztos ott is ennyi közpénz ment el ??? vagy nem??

HaD 2021.06.28. 20:27:13

@A Joda visszatér: a szlovákoknál mennyit is költöttek KÖZPÈNZBÖL focira????

HaD 2021.06.28. 20:33:18

@CSOKKI MÁLNA: a szerbeknél már építik az elvtársak a foci kulturát...ja csak a stadiont???:):)...és még valamit...a horvátok nagyrészt igen menö csapatban játszik....a magyar fijjug hol is??? Lipcse????...ja tényleg:):):) ketten..bocs másfelen mert orbánnak semmi köze a magyar focihoz...mármint a vilinek nem a vikinek;)....Szoboszlai vagy 10 éves korától az osztrákoknál játszik....de ha azt akarod látni hogy a magyar fijjug hösök akkor azok....jól müködött az agitprop.

CSOKKI MÁLNA 2021.06.28. 20:35:33

@BölcsÉsz: A legutóbbi EB-n meg meg csoportelsők lettünk. Akkor mit mondtál? Most a világbajnok ,az Európa-bajnok, és Németország volt az ellenfél.
Legyünk őszinték, a sok ballibsi országrontó azt várta, hogy mindhárom meccsen 4-5 góllal kitömik a "hülye magyarjait". Ehhez képest a világbajnokkal komoly tétmeccsen döntetlen született, Németországgal pedig idegenben szintén.
Másodszorra jutunk ki az EB-re az utóbbi időszakban. A magyar válogatott az utóbbi 14 meccsén egyetlen alkalommal kapott ki. Az ellenfelek között Szerbia, Bulgária, Lengyelország, Izland, Franciaország ,Németország ,Portugália. Ezt nagyon nehéz nem komoly fejlődésként értelmezni.
Persze az i-re a pontot a világbajnoki szereplés kiharcolása tenné fel. Tényleg kíváncsi vagyok, hogyha ez sikerül, hogyan próbáljátok meg majd kimagyarázni.:D

HaD 2021.06.28. 20:41:20

@CSOKKI MÁLNA: ez jó hogy tudod hogy ki mit várt:):)...ezt vki mondta vagy csak magadtól gondoltad ki ????...amúgy 5:3 a spanyoloknak és Modrics pont olyan szar emiatt mint a Dzsudzsák????....

CSOKKI MÁLNA 2021.06.28. 20:41:34

@HaD: Csak azt nem értem, hogy amikor Gyurcsányék megalkották a stadionépítési és stadionrekonstrukciós tervet, (miután Őszön elmondta, hogy "annyival vagyunk túl az ország lehetőségein, hogy azt mi korábban nem tudtuk volna elképzelni") miért nem cirkuszoltatok, miért nem gyűjtöttetek aláírásokat?

megamovieboy · http://europeanphalanx.blog.hu/ 2021.06.28. 20:43:45

@plokmi: 1. Mindenki azt várta, három sima vereséggel zúgunk ki a csoportból. Nem ezek az eredmények lettek.
2. A demokráciában az erő addig létezik, amíg támogatottság van mögötte.
3. Az a 'nagy harácsolás' az ország anyagi helyzetéhez viszonyítva a lakosságnál nem jelentkezik, viszont az itthon maradó profittal lehet a választások előtt osztogatni. Nyilván mindenki csak akkor szereti az eredendő tőkefelhalmozást, ha az nála jelentkezik. De szükséges volt a tökekoncentráció és jobb módot senki sem javasolt az ellenzék részéről.

CSOKKI MÁLNA 2021.06.28. 20:44:15

@HaD: Ó hát ott egy fillér állami pénz sem sem természetesen, hisz egy Kassa-Pozsony, vagy egy Nagyárad-Pitesti meccsen tolonganak a nézők, és milliók csüngenek a tévéképernyőn.:DDD

HaD 2021.06.28. 21:14:48

@CSOKKI MÁLNA: tekintve hogy gyurcsányt pont arra találtÀTOK ki (nem tudom kik az a mi meg ti?..de bitos így van)hogy elö lehessen rántani bármely helyzetben....ö a rossz rendör míg orbánc a jó rendör...bitangul ócska trükk de silbersteinek meg finkelsteinnek nem jutott jobb az eszébe de végül is müködik...gyurcsány úgy vette meg a motim-ot ha a hír igaz hogy 14 millát adott a gyárért ahol aznap 400 millia készlet volt(a forrás oldalról nem beszélek mert azt dmejánék elintézték a 40%-os kamattal az elvtársaknak)...ja és ha igaz akkor egy napra vett fel rá kölcsönt :)...ha nem így volt akkor egy hetet adnák neki(és az összes havernak pl. orbánc gyözikének)hogy mutassa már be hogy milyen adózott pénze volt rá és hogy kivel versenyzett a tulajdonért és mi miatt ö nyert,,,ja és ha netán hitelt vett fel mivel közvagyont vett meg belöle akkor nosza a bankja is mutassa be hogy hogyan vizsgálta a bonitását az említett elvtársaknak...ha a fedzet a cég volt amit megvettek akkor midnjárt felmerül hogy ha mi is volt a fedezeti érték megállapításának metodikája...folytassam a MI meg a Ti oldaláról...MI az egyik mackó vagyunk Ti meg a másik ....a róka meg röhög jókat tele pofával:(...hajrá magyarok;)

CSOKKI MÁLNA 2021.06.28. 21:22:17

@HaD: "Őrült beszéd, de van benne rendszer.." :D

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2021.06.28. 21:45:39

@megamovieboy: Mondj egy üzletet, amikor Mészáros jó üzletet csinált a szabadpiacon! Ami hozzá került az halott pénz, mert képtelen forgatni. Amihez nyúl az bedől, csak az állam csöcsén gazdagodik.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2021.06.28. 21:47:17

@CSOKKI MÁLNA: A 45 európai államból bejutunk a legjobb 24-be. Ez ám a siker!

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2021.06.28. 21:49:48

@CSOKKI MÁLNA: Akkor volt egy foci EB a tervben amit elleneztünk is. És csak tervezték, nem építették.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2021.06.28. 21:54:06

@kárárámaispj: Te hülyegyerek! Az Árpád hidat is a Strabag újította fel Tarlós alatt.
Csak egy példa.
24.hu/belfold/2017/08/12/24-milliardbol-ujitja-fel-a-strabag-a-3-as-metro-hat-allomasat/

Miről beszélsz te abrom?

CSOKKI MÁLNA 2021.06.28. 22:06:39

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Évekig arról szövegeltetek, hogy soha nem jutunk ki az EB-re. Ha azt mondom neked 5-10 éve, hogy kijutunk az EB-re, megnyerjük a csoportot, majd a következőn az új Puskásban egálozunk a franciákkal, Münchenben a Németekkel, csak röhögtél volna.

CSOKKI MÁLNA 2021.06.28. 22:08:53

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

A kérdésre ,hogy mennyibe fog ez kerülni,azt válaszolta akkor az államtitkár a Napkeltében, hogy ezeket a beruházásokat amúgy is meg kellene csinálni, így az EB rendezés nem is olyan nagy többletköltség. Senki egy kurva szót nem szólt, és aláírásokat sem gyűjtött.:DD

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2021.06.28. 22:22:11

@CSOKKI MÁLNA:

"FOCI-EB ELLEN
MTI2006.09.29. 20:09
Este hat órától négy-ötszáz szurkoló vonult fel a Lánchíd pesti hídfőjénél, a Roosevelt téren, hogy átadja a 2012-es labdarúgó Európa-bajnokság rendezés-feltételeit vizsgáló UEFA-szemlebizottság tagjainak azt a petíciót, amelyben a hat klub - a Ferencváros, az Újpest, a Honvéd, a Diósgyőr, a Debrecen és a Fehérvár - hívei a sportág hazai irányítóinak alkalmatlanságára kívánták felhívni a figyelmet.

A demonstráció békés volt, a teret több tucat rendőr biztosította. A drukkerek több transzparenst is kifeszítettek, melyeken a magyar-horvát közös Eb-rendezés és a magyar futballvezetők ellen tiltakoznak.

"Új makettek? Rendezzünk gombfoci Eb-t!" - olvasható az egyik kiíráson, míg egy másik szerint "A fociért élünk, nem belőle". A drukkerek egy drapérián üzentek az UEFA szemlebizottságnak is, melyen az Eb logója mellett az alábbi felirat látható: "Say no, mondj nemet!"

gigabursch 2021.06.28. 22:33:33

Személy szerint örülök annak, hogy kitartással és nagy küzdelemmel játszottak a fiaink.
Hajrá tovább!

kárárámaispj 2021.06.28. 22:50:10

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:
És az most hogy a jó anyádba jött ide, hogy a strabag mit csinál? Most is csinálja, kap megbízásokat, megépíti. Az senkit nem zavar. A strabag tulajdonosai meg gazdagodnak- az is teljesen rendben van.
Bezzeg, ha magyar cég, ne adj isten Mészáros, akkor levágnád a kezüket, te ostoba paraszt

ember100 2021.06.28. 23:04:15

@Ménár Atya:
Helló !

Na bélám itt szakadt el a cérna :)
Tehát amikor a tarlóspityu miatt álltál a dugóban az lyó volt.
Dolgozom több kórházban is szégyen és gyalázat amit ott látok de legalább szép stadionjaink vannak .
IGEN a lölő , a nemzetveje , a futsalbajnok... igen is a MI pénzünket LOPLYA.
A foci részét hagyjuk mert felmegy a vérnyomások hogy a semmit francia krémesnek adják el ráadásul milliárdokból,

kárárámaispj 2021.06.28. 23:10:12

@ember100: Tudjuk, csak kórházak kellenek az országban. Semmi más. Ezt nyomatjátok évek óta.

És nem, te fasz, nem jó a dugóban állni. De lehet, hogy kicsit más, ha azért állsz, mert éppen építik a hidat, vagy felújítják az utat, meg egészen más, ha azért, mert egy barom megszüntet egy sávot, hogy öt percenként elmehessen egy biciklis.

birkamenet 2021.06.28. 23:38:52

@CSOKKI MÁLNA:

Kisfidernyák, a magyarok már rég haza lettek vágva, még a saját szurkolóik is elfelejtették őket, a svájci hősöket meg épp most csodálja az egész világ. Se gumicsizmás orbánjuk, se stadion ámokfutásaik, se lopott TAO százmolliárdjaik nincsenek, csak teljesitményük. Hol van ezekhez az orbanisztáni peremvilág???

birkamenet 2021.06.28. 23:42:09

@kárárámaispj:

Nem Tartós eftársad 10 év semmittevés és mutyi után már csak egy ilyen, a forgalmi dugóba minden nap belefulladó várost hagyott maga után. Még metróból is olyat vett amelyik önmagától kigyullad, még szép hogy az emberek inkább autóval mennek mindenhova.

kárárámaispj 2021.06.29. 00:15:52

@birkamenet: Akkor tehát szerinted is balfaszság meggátolni a nyomorult embereket abban, hogy autóval eljussanak a dolgukra? Ejha matyi,

birkamenet 2021.06.29. 00:28:23

@megamovieboy:

A portugálok kitömték a magyar catenaccio csapatot, a németek meg a franciák 5 100%-os helyzetet is elkúrtak, ezzel sikerült a 85 perces betömörüléses antifocival kibekkelni az eredményt. Még talán a magadfajta birkaagyú kisfidernyákja is képes talán megérteni, hogy a 16-osra felállt és onnan 80 percig el se mozduló 5-4-1 -es focigyilkos taktika azt hozza, hogy a játék lelassul, a tologatások semmit nem hoznak csak az időt viszik, a beivelésekre meg van elég ember meg idő kiseperni. Löwnek 80 perc kellett mire rájött, hogy itt olyan játékosokat kell behozni, akik beleállnak az egyazegy elleni párharcba akár 2-3ember ellen is egymás után is, illetve be tudnak robbanni az üres térre. Ez még Müller sem volt a 60-ik perci becserélésével, hanem Musiala és Goretzka voltak a 80-ik perctől. Ez a kettő 2 perc alatt lerendezte a magyar antifutball catenacciót. Goretzka gólja után a 16-osra leszögellt magyaroknak hirtelen eszükbe jutott, hogy akkor 5-6 emberrel át kellene migrálni az ellenfél térfelére, ezzel a magyar védekezés megingott, teljes átjáróház lett, még jóhogy nem játszottak 10 perccel tovább, mert akkor portugál gólkülönbség lett volna.
Na majd Hansi Flick alatt!

birkamenet 2021.06.29. 00:32:08

@kárárámaispj:

Téged kellene meggátolni abban, hogy az index blogokra járjál az elmegyógyászati kezelések helyett. Itt aztán nem fog az agyacskád meggyógyulni, sőt, egyre deformáltabb lesz a permanens VALÓSÁGTAGADÁSODTÓL.

birkamenet 2021.06.29. 00:38:24

@CSOKKI MÁLNA:

Ezek után, hogy a magyar csaoat most kijutott az EB-re, most már lesz végre budipapir a magyar kórházakban?
Vagy majd csak akkor ha megépül az 1000-ik stadion és a válogatott egyszer majd valaha továbbjut a csoportjából?

birkamenet 2021.06.29. 00:48:27

@CSOKKI MÁLNA:

Ausztria továbbjutott a csoportjából. Na ugye.
Dánia bejutott a negyeddöntőbe. Na ugye.
Csehország kiverte a hollandokat. Na ugye.
Svájc kiverte a franciákat. Na ugye.

A magyarok eközben mint 19-ik helyen kiesettek már rég otthonról nézték ezeket a focicsodákat. A világ már azt is elfelejtette közben, hogy ott voltak az EB-n. Na ugye.

kárárámaispj 2021.06.29. 01:04:00

@birkamenet: Ejj matyi, hát úgy látom annyira értesz a focihoz mint a Toldihoz.

Ménár Atya 2021.06.29. 05:43:55

@birkamenet: Fitymatyi te faszfej!
Nem érted amit olvas a hülye fejed mi?
Hogy kerül ide orbán a pesti dugókhoz?
B+ nekd a migri faszról is orbán jut eszedbe,amikr épp tologatja vele a szétlőtt segged mi?
Hülye karigeriről beszélek,aki szétkúrta a közlekedést, mert hülye a városvezetéshez.
Megértem a nyomorod, hogy megzakkantál mert már lassan 12 éve nem rúg labdába a hülye fajtád szerencsére, nincs ezzel semmi baj, csak kicsit értelmezni kellene ettől függetlenül az olvasottakat, és ha a pináról beszélünk akkor nem érdekel senkit a homokos gréczi faszverős élményed :D
Te skizofrén pöcs, ha 10 néven írogatsz, attól még mindig hülye maradsz.
Ostoba náci jobbikdk-s maradtál :)

Ménár Atya 2021.06.29. 05:58:37

@ember100: Olvasd el újra, értelmezd aztán beszélj róla újra.
De segítek, egyik dugó sem jó, csak elviseled, mert épp felújítanak, javítanak valamit, bosszantó de vége lesz előbb utóbb mielőtt jön a másik.
Viszont ha ez a barom megszüntet sávokat, hogy két rolleres meg három pizzafutár kényelmesen karikázzon , tengerpartot csinál a hetvenfokos aszfaltból a rakparton ahol a kutya sem megy mert megdöglik, és zöld város jelszóval leaszfaltozza az aszfaltozott aszfaltot is hogy még két biciklisávot csináljon ......hát menjen a büdös kurva anyjába!
A kórházakról meg csak annyit, a felújítások mennek, az előző kurmány elbaszott gazdasági intézkedéseit, és a leamortizált mindent nem lehet egyik napról a másikra helyre hozni ,ezt viszont meg kell érteni.
Ahol mostanában jártam kórházban ott épp felújítottak, pl sote klinikák, 11 ker Szt imre, de rendelőket szintén, pl 16 ker Hősök tere, 22. ker káldor A. utca, stb stb
Tudom , ez meglepő a számodra,mint kórházakat járt ember.
Gondolom a szemed miatt járkálsz kórházba, a korlátozott látásod javítják................

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2021.06.29. 06:06:20

@kárárámaispj: Hogy hogy hogy jön ide te barom? Te hoztad ide!
"Az valahogy nem érintett meg ennyire, amikor mondjuk a külföldi cég (strabag mondjuk) gazdagodott."
A Strabag a fidesz alatt ugyanúgy kapta a megrendeléseket. Sajna az építkezés olyan, hogy le lehet vajazni a közbosszantásokat, de meg is kell csinálni valakinek. És ez úgy működik h ugyanazokat a hozzáértő cégeket veszik be alvállalkozónak, akik a szocik alatt a fővállalkozók voltak. A különbség annyi hogy a fideszes tolvajok ráteszik a 30-40 százalék hasznukat.

konrada 2021.06.29. 07:19:17

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:
...azért ne legyél eltévedve: ha azt olvasod, hogy a pályázat nyertese a Strabag, akkor nem az alvállalkozó van feltüntetve, hanem a generál.

2021.06.29. 07:23:36

"Bivalyerős ellenfelekkel szemben is nagyon jól helytállt a magyar válogatott "

csak a rend kedvéért:
a mi csoportunk volt a leggyengébb, iinnen estünk ki két kimákolt döntetlennel !!

konrada 2021.06.29. 07:35:57

@h.kovacs: Hát persze!
Milyen hülyeség már erősnek tekinteni egy olyan csoportot, ahol a regnáló világbajnok, európabajnok, és az előző világbajnok (egyébként 4x-es világ-, 3x-os európabajnok, és ezzel a világ legeredményesebb csapata) volt az ellenfél???

Ennél nem is lehetne gyengébb egy csoport!;)))

birkamenet 2021.06.29. 08:08:50

@A Joda visszatér: "Hehe, és egy másik 4 MILLIÓS ország (Szlovákia) csapatával mit műveltek a spanyolok? Egy ötössel a puttonyban mentek haza a totolákok.:D "

Hát atomtudós kisfidernyák, jó hogy ti naponta 50-szer bújtok ki orbán seggéböl, hogy bemutassátok a nagy világnak, hogy a fidess birka IQ-ja egy albán kecskepásztoré alatt van. Kishülyécském, az 5-öst kapni az azt jelenti, hogy a csapatot jól elverték, 5:0-ra, de legjobb esetben is 5:1-re, de marhára nem azt, hogy hosszabbítas után 5:3-ra kikaptak. Ezt nem tanították az orbán seggnyaló szemináriumon?

Öszödön pörölyt köpködő körömpörköltölő Ördög 2021.06.29. 08:20:47

"Bivalyerős ellenfelekkel szemben is nagyon jól helytállt a magyar válogatott"
Azokból a kurvára bivalyerősökből kettő már kiesett. Ma jön a harmadik. Mostanság igazolódik, amit korábban is sejtettem, hogy a halálcsoport úgy halálcsoport, hogy mindenki kiesik.
Hát... ha, a kiesést sikernek könyveljük el, tényleg kurva jól helytálltak.

birkamenet 2021.06.29. 08:22:31

@Ménár Atya: "A kórházakról meg csak annyit, a felújítások mennek,"

Csak nem állsz le a hazudozással Csuhás térdre!? Még egy stadiont se tudsz megkülönböztetni egy kórháztól?

Itt vannak a te "felúitott" kórházaid:

Patkány esett egy ápolóra a kórházban

Több dolgozó is megerősítette, hogy tényleg vannak a patkányok az épületben. A kórházvezetés cáfol.

Patkányok miatt beszakadt a Merényi Gusztáv Kórház pszichiátriájának egyik álmennyezete, az egyik állat ráesett egy ápolóra. Ezt állítja a kórház egyik névtelenséget kérő dolgozója, aki nyilatkozott az RTL Klub Híradónak. A stáb hétfőn rejtett kamerával járt az intézményben, több dolgozó is megerősítette, hogy tényleg vannak a patkányok az épületben. A kórházfenntartótól közölték, a mennyezet nem szakadt le, csak egy állatot láttak, és elrendelték az irtást.

Andy73 2021.06.29. 08:23:58

Fociról csak a cikk elején szól, így a cím is csak klikkvadasz, mert utána csak a szokásos baloldali panelek jönnek, aminek semmi köze a sporthoz. Senki nem beszélt a meccsek kapcsán, hogy szembemegyünk a nyugattal, csak arról, hogy versenyben vagyunk az előző két világbajnokkal. Ebbe csak a szivárványos cirkusz zavart bele, de azt is a németek kezdték, ők provokáltak. Egyébként már csak ők vannak versenyben a halál csoportból, de ma ők is kieshetnek. Ilyen a foci, ahol tényleg van Dávid és Goliat csatája, Svájc is Goliatkent verte ki a franciákat, de nem politikai csata volt, hanem a kiscsapat a nagyobb ellen.

Öszödön pörölyt köpködő körömpörköltölő Ördög 2021.06.29. 08:26:43

@konrada: Az, hogy valaki a múltban valamit elért, semmit nem jelent a jelenre nézve. Épp most püfölik szarrá ezeket a "nagycsapatokat" az átlagcsapatok (csehek a hollandokat, svájc a franciákat) . És ez bizonyítja, azt, hogy a magyar válogatott szereplése békafingot sem ért, mert ezekkel a nagycsapatnak nevezett kiscsapatokkal szemben is alulmaradt.

birkamenet 2021.06.29. 08:34:55

@Ménár Atya:"B+ nekd a migri faszról is orbán jut eszedbe,amikr épp tologatja vele a szétlőtt segged mi?"

Ez úgy van te pszichopata VALÓSÁGTAGADÓ betegje, hogy neked, (nektek fidessbirkáknak) jut állandóan a migri, a Soros meg a Brüssel az eszedbe a f.rkadnak meg nyelvednek az orbán s.ggébe tologatása közben. Az egész szánalmas életed erröl szól.

Öszödön pörölyt köpködő körömpörköltölő Ördög 2021.06.29. 08:35:12

Számomra a siker ott kezdődik, ha nyerünk, továbbjutunk stb. A patkányfidesz csak abban jó, hogy a szart eladja aranyként. A portugálok elleni nullhármat úgy értékelte ez a féregbanda, hogy dehiszen 85 percig nulla nulla volt, "milyen jól helytálltak" . Hát komolyan mondom az eszem megáll. Közben meg millárdos jutalmakat osztogatnak nekik a sikertelenségért. Ameddig vannak birka szurkolók, addig tudják etetni őket is ilyen szarságokkal.

Andy73 2021.06.29. 08:46:20

@Andy73: Pontosabban Svájc is Dávidként győzte le a franciákat, már ami a papírformát illeti. Egyébként meg ha a pénzről van szó, akkor Svájc a Goliat, ők a gazdagabbak.

Andy73 2021.06.29. 08:49:16

@Öszödön pörölyt köpködő körömpörköltölő Ördög: csak a portugálok ellen maradtunk alul, az előző két vilagbajnok csak egyenlíteni tudott.

BölcsÉsz 2021.06.29. 09:00:23

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: A négytagú csoportban NEGYEDIKEK lettünk. Négyből a negyedik hely minden számítás szerint az utolsó. A számok viszonylag ritkán hazudnak. Mindenképp ritkábban, mint a politikusok.

BiG74 Bodri 2021.06.29. 09:02:20

Nem értek a focihoz, játszani is vagy húsz éve fociztam utoljára.
De ha lenne pénzem, biztos, hogy nem ilyen ár/érték arányú csapatba fektetném. Ráadásul az én pénzemet, nem beszélve, hogy más pénzét meg pláne, nem tapsikolnám el.
Persze circus et panem, hajrá!

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.06.29. 09:02:58

@BölcsÉsz:

A ballib narratíva az volt, a magyar csapat a legutolsó. Ennek mi köze a csoportbeli utolsó helyezéshez?

BölcsÉsz 2021.06.29. 09:04:58

@konrada: A csoportunkból három csapat jutott tovább. Abból kettő az első további meccsen kiesett. A harmadik még nem játszott. Lehet, hogy a sorsoláskor ez volt a legerősebb csapat, de miért estek ki a világ legjobb csapatai az egyenes kieséses rendszerben az első körben.?

konrada 2021.06.29. 09:07:29

@Öszödön pörölyt köpködő körömpörköltölő Ördög:
Ebben is van igazság, de azért az is tény: ahhoz, hogy egy csapat elérjen egy eredményt, komoly hátországi támogatás (nem feltétlen pénz: tradíció, széles merítés, támogatási rendszer) kell.
S hát ezek azért nem fogynak el 3-5 év alatt.
(Hogy értsük: a kanadai hokiválogatott, magyar pólócsapat mindig is az esélyes csapatok között vannak akkor is, ha esetleg 1-1 tornán nem hozzák az eredményt.)

konrada 2021.06.29. 09:13:16

@BölcsÉsz: Tőlem kérded?
Mert ha igen: nagyon kifárasztotta őket a magyarok elleni meccs!;)))

(Viccet félretéve: a labda kerek. Egyenes kiesési rendszerben ezért egy rossz nap, egy szerencsétlenül bekapott gól egy olyan játékban, ahol a meccsenkénti összgólátlag 3 alatti - tud csodákat tenni.
De ez a futball szépsége.
Ettől még a csapatok erejét nem ez a balul sikerült meccs mutatja meg, hanem az az eredménysor, ami az utolsó 1-2 évtized ad ki.

Öszödön pörölyt köpködő körömpörköltölő Ördög 2021.06.29. 13:04:13

A csuti köpcös szerint kutyaütő svájci migráns buzihorda lazán kiverte a gall büszke légiót. Kétgólos hátrányból, kihagyott tizenegyes után. No ezekután értéljük a szereplésünk. . A mi dicső hun seregünk 85 percig bírta, majd kapott egy hármast pár perc alatt a portugáloktól, vezettünk, majd egy potyagóllal döntetlen a franciákkal, az eb kiesője, a macedonok által elpáholt germánok ellen is vezettünk, majd szintén egy megpattanó potyával kiesve folytattuk. Csányi spekuláns elvtárs ezt a kiesést millós jutalmakkal honorálta. Ezekután csókoljak kezet a botlábúaknak és adjak egy kokit a kopasznak? Továbbra is tartom hogy a tall kopasz egy zs kategóriás edző, a válogatott meg botlábúak hordája.

Öszödön pörölyt köpködő körömpörköltölő Ördög 2021.06.29. 13:09:05

@konrada: Jelenleg a franciák, portugálok, germánok nincsenek azon a szinten, amin az elmúlt évtizedben voltak. Ez látszott a játékukon. Illett volna felpofozni őket, csakhogy ahhoz pöcs is kéne a gatyába. A svájci migránshorda ezt megtette helyettünk.

Öszödön pörölyt köpködő körömpörköltölő Ördög 2021.06.29. 13:14:23

@BölcsÉsz: Azért, mert most ezen a szinten vannak. A franciák 3, a portugálok 5, a németek meg 7 éve érték el eredményeiket. Azóta ennyit gyengült a csapatuk. Most kellett volna megcsípni a faszukat, csak a botlábúak meg a kopasz még erre is képtelen. Mondjuk nem is csodálom, hogy nem törik magukat, amikor a kiesésért is milliós jutalmak ütik a markukat.

Andy73 2021.06.29. 13:20:36

@BölcsÉsz: a belgák a világranglista vezetők, és egy szoros meccsen verték ki a portugálokat. Ők is azt nyilatkoztak, hogy a második félidőben mazlijuk volt, hogy nem kaptak gólt az egykapuzo portugáloktol. A franciák még büntetőkkel estek ki, ugyanúgy döntetlent játszottak, mint velünk
Egyébkéntt a legjobb 16 között már bármi megtörténhet, ezen a szinten már kicsik a különbségek és a pillanatnyi forma dönt.

Öszödön pörölyt köpködő körömpörköltölő Ördög 2021.06.29. 13:22:27

@konrada: Komolyan mondom tegnap végig a franciáknak drukkoltam, mert az ő kiesésük a mi válogatottunk teljesítményét is amortizálta. Ha holnap a franciákat megveri Andorra azért csak el kéne gondolkodnia a csuti köpcös vaddisznógyomrú nemzetvezető elvtársnak, hogy akkor "mi miért nem tudtuk?"

Andy73 2021.06.29. 13:25:26

@Öszödön pörölyt köpködő körömpörköltölő Ördög: a németeket sohasem szabad leírni, még versenyben vannak, az angolokat is kiverhetik ma. Az angolok eddig két gólt lőttek három meccsen, a németek csak a portugáloknak egy négyest.

Öszödön pörölyt köpködő körömpörköltölő Ördög 2021.06.29. 13:44:28

@Andy73: Svájc kétgólos hátrányból állt fel, mi egygólos vezetésből ültünk le, mint mindig. Valalmit kurvára rosszul csinál a kopasz ha már vagy a huszadik meccsén ugyanígy alakul az eredmény. Én már legalábbis kurvára unom. No jó, volt egy kivétel, Izland ellen villant szobó, amihez a kopasznak aztán végképp semmi köze nem volt.

Ménár Atya 2021.06.29. 13:46:07

@birkamenet: Látod faszfej milyen idióta vagy?!
Itt látszik , hogy karigeri nem írtja a patkányokat sem a városban, és túlszaporodtak.
Gondolod a patkány nem megy be a felújított kórházba te pöcs?
Jajj B+ ennyi ésszel hogy a faszba tudsz lélegezni egyáltalán? :D

Ménár Atya 2021.06.29. 13:48:42

@birkamenet: Jól van, látom beletörődtél a szivárványos arabok seggedbe toszogatásával :D
Te idióta sötét vagy.
És .

Öszödön pörölyt köpködő körömpörköltölő Ördög 2021.06.29. 13:49:30

@Andy73: A világranglistát vezető belgáktól mi kaptunk egy négyest pár éve. Most a belgák jobbak lettek, mi ugyanolyan szarok, ezért még jó, hogy nem mi kerültünk velük össze, mert most kaptunk volna egy hatost. Aztán lehetne az egészet a tészta helyett a bejglire fogni.

Andy73 2021.06.29. 14:10:03

@Öszödön pörölyt köpködő körömpörköltölő Ördög: csak a magad nevében beszélj, hogy te mi vagy. Felesleges a többes szám. De ha úgy gondolod, hogy beférsz a csapatba, akkor Rossit keresd.

CSOKKI MÁLNA 2021.06.29. 17:54:31

@birkamenet: A legutóbbi EB-n meg csoport utolsóként kullogott haza, miután 2-0-ra elpicsáztuk őket, holott az EB titkos esélyesének volt kikiáltva a "tarka válogatott":)

CSOKKI MÁLNA 2021.06.29. 17:55:25

@birkamenet: Tényleg kíváncsi vagyok, hogy hogyan próbáljátok majd meg kimagyarázni, ha kijutunk a VB-re. :DD

CSOKKI MÁLNA 2021.06.29. 17:57:14

Csak egy boxos a német kezdőben. Én itt rasszizmust orrontok.:)

CSOKKI MÁLNA 2021.06.29. 18:58:46

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Akkor miért nem fájtak nektek a stadionépítési tervek? Erre válaszolj már!

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2021.06.29. 19:02:01

@CSOKKI MÁLNA: Hogyne fájtak volna! Már akkor is ágáltam ellene. Utálom a focit. Pénzkidobás lett volna a 2012-es EB.

BölcsÉsz 2021.06.29. 21:03:15

A csoportunkból továbbjutó mindhárom csapat azonnal kiesett az első egyenes kieséses meccsen.
Mi lett volna, hanem ez a legnehezebb csoport? A mostani eredményt nézzétek, ne azt, mi volt a sorsoláskor!

A Joda visszatér 2021.06.29. 22:46:05

@BölcsÉsz: Érdekes, amikor legutóbb a portugálok lettek az Európa-bajnokok, nem foglalkoztatok vele, hogy kivel voltak egy csoportban.;)

A Joda visszatér 2021.06.29. 23:02:39

@birkamenet: Az örök libsi pozitív példa szlovákok egy ötössel a puttonyban kullogtak haza. :)Az 5-3 egy másik meccs volt, balfaszka.

A Joda visszatér 2021.06.29. 23:05:45

@Öszödön pörölyt köpködő körömpörköltölő Ördög: Hiába vergődsz, másodszor voltunk kint az EB-n 2010 óta. Holott azon hisztiztetek, hogy soha nem jutunk ki.Gyurcsányék alatt hányszor sikerült ez? Ja, hogy sehányszor?

gigabursch 2021.06.30. 05:26:15

Miközben az idióta Brendel a szokásos ámokfutását tartja, csak szólok, a kkv kedvéért, hogy tegnap újabb két buzibarát állam válogatottja vérzett el.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2021.06.30. 06:55:56

@gigabursch: Miközben a csoportunkból - ahol tökutolsók lettünk - mindenki elvérzett már. Vagyis a miénk volt a leggyengébb csoport.

Ménár Atya 2021.06.30. 07:13:46

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:
Ne kezdj még véletlenül sem sportfogadásba, nem érted ezt sem,mint az államadósságot és az euró árfolyamot :D:D

CSOKKI MÁLNA 2021.06.30. 08:41:56

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Akkor a logikád szerint a legutóbbi VB-n a legerősebb csoportban voltunk, hisz abban volt a későbbi Európa-bajnok. Sztem ne beszélj bele olyasmibe, amihez nem értesz, mert csak leégeted magadat..

CSOKKI MÁLNA 2021.06.30. 08:43:02

@gigabursch: És a lippschi kedvenc hollandok is korábban.

CSOKKI MÁLNA 2021.06.30. 08:44:55

Szerbia, Románia, Szlovénia, Norvégia...akik nem jutottak ki. Mi ott voltunk. És a legutóbbin is.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2021.07.01. 10:17:30

@A Joda visszatér: Nem csak azért jutott ki a magyar focicsapat, mert emelték a létszámot? Ráadásul 5 éve sikerült azt az ellenfelet kifogni a pótselejtezőn, aki mindig oda-vissza kikapott a korábbi évek pótselejtezőin... Enélkül esélyük se lett volna. Amúgy biztos megérte kijutni kétszer is, 7 meccsből 1 győzelem a mérleg emlékeim szerint...

A Joda visszatér 2021.07.01. 20:41:13

@Online Távmunkás: Ennyi erővel akkor most Ukrajna, Svájc, és Csehország érdemtelenül van a nyolc között, hisz korábban a a csoport harmadikok nem játszhattak a nyolc közé kerülésért. Most először van ez így.

A Joda visszatér 2021.07.02. 13:35:11

@A Joda visszatér:

"Maradjunk annyiban, hogy az a norvég válogatott 1 ponttal maradt le csoportjában a második horvátoktól, és 8 ponttal előzte meg a negyedik Bulgáriát, valamint az egyik horvátok elleni meccsét megnyerte.

A Joda visszatér 2021.07.02. 13:36:37

@Online Távmunkás:

"Ráadásul 5 éve sikerült azt az ellenfelet kifogni a pótselejtezőn, aki mindig oda-vissza kikapott a korábbi évek pótselejtezőin..."

Maradjunk annyiban, hogy az a norvég válogatott 1 ponttal maradt le csoportjában a második horvátoktól, és 8 ponttal előzte meg a negyedik Bulgáriát, valamint az egyik horvátok elleni meccsét megnyerte.
süti beállítások módosítása