Pontosabban szólva ez a közhellyé vált féligazság, a „fogyasztói társadalom” megbélyegző értelmű, de kevés hasznot hozó kategóriája az, amely remélhetőleg kikophat a közbeszédből, amelynek remélhetőleg lassan búcsút mondhatunk.
Az emberi mohóság maga a gyarlóságaink egyikeként mindig is létezett a történelemben, de ha kitalálunk rá egy tudományoskodó kifejezést, azzal nem fogunk újat mondani, pontosabban nem is tudtunk vele igazán újat mondani. A „fogyasztói társadalom” kategóriájának valóban van létjogosultsága a társadalomtudományokban, ahol emberi közösségek működésének leírását valamilyen szempontból jellemző MODELLEKRŐL van szó, ezzel szemben a szakkifejezésnek a köznyelvben való használatáról kimondható, hogy semmiféle eredménnyel nem járt. Hacsak nem eredmény az, hogy egyesek jobban érzik magukat, ha lenéznek másokat valamilyen képzelt alapon.
Azzal együtt, hogy létező dolog valóban, hogy egyes országokban pár éves tévéket dobnak ki az utcára, hogy létezik valóban olyasmi, hogy státuszfogyasztás (a szomszédomnak is van, ezért nekem is kell), és habár a jelenhedonizmus sőt időnként a konzumerizmus jellemző lehet ránk, mégis a mai magyar állampolgárok nagy többsége nem megapolisz lakója, aki megengedhetné magának a folyamatos dőzsölést.
Egy olyan országban élünk, ahol a gépkocsik átlagéletkora tíz év feletti, a középosztály jó része küzd azzal, hogy családjának hónapról-hónapra elfogadható szintű megélhetést tegyen lehetővé és nagyon ritkán vásárol új autót, leginkább használtat, nem vesz egy divatos ruhából egyszerre öt színűt és az élelmiszer nagy részét sem dobja ki a kukába. A közgazdasági értelemben vett fogyasztását visszafogja amennyire tudja, hogy egy adott, szerénynek mondható életstílust fenn tudjon tartani. Ez régóta így megy és nem valószínű, hogy a közeljövőben sokkal jobb lesz a helyzet.
Na és mi a helyzet a sok gonosz, manipulatív reklámmal? A reklámok többsége teljesen korrekt üzlet. Választási lehetőségünk abban áll, hogy vagy fizetünk a szórakozásért vagy pedig statisztikai valószínűséggel közülünk többen fogják megvenni a reklámozó cég termékeit. Egyrészt a reklámot nem kötelező megnézni, lehalkítható vagy elkapcsolható. Másrészt a reklám nem fog tudni rávenni valamilyen tevékenységre, nem fogok rohanni sört inni a hatására, legfeljebb a sörmárkák közül fogom azt választani, amelynek a neve ismerősebb vagy számomra jobban hangzik. Az emberek többsége különféle hobbiknak hódol, pedig a reklámok nem szólnak arról, hogy menjünk horgászni, sportolni, hangversenyre, kertészkedni vagy újítsuk fel a házunkat, mégis rendszerint hódolunk ilyesminek, erősen túlbecsüljük tehát a média manipulatív hatását.
A reklámnál sokkal manipulatívak a hírműsorok, eleve annak az eldöntésével, hogy mi számít hírnek valamint a hírek tálalásával. Indulatok szításáról, helyzetek egyoldalú beállításáról, csak pozitívumok vagy csak negatívumok kiemeléséről (akár kormánypárti, akár ellenzéki felfogású médiumról van szó), csak szűk szakmai körben ismert emberekről szóló hírekkel, találomra (vagy ideológiai céllal) kiemelt bűntényekről és balesetekről valamint cuki állatkerti fókabébikről.
A hamburger reklám miatt sem fogunk a mekibe rohanni, mert aki eleve a gyorsételek híve, annak gyakorlatilag mindegy, hogy melyik cég reklámját nézi, ugyanis számára KÉNYELMI SZEMPONT a gyorsétel, amely nem csak többe kerül, de kevésbé tápláló és egészségtelenebb a friss alapanyagokat, kevés adalékot használó főzéshez képest. A mai életmódunk lényege sokkal kevésbé a fogyasztás, mint inkább a KÉNYELEMRE VALÓ TÖREKVÉS. Egy időben jártak lajtos kocsival és hordták a tehenészetekből a házi magyar tejet, de ezek járatok megritkultak mert nem érte meg a macerát: a nagy élelmiszerboltokban egyszerre sok minden beszerezhető.
Ezen túlmenően nem a reklámok, hanem az ember fiziológiája olyan, hogy hajlamos túl sok cukrot fogyasztani, amely megint csak KÉNYELMES a szervezetnek, olyannyira, hogyha nem figyel oda, akkor túleszi magát egészségtelen ételekkel és elhízik. Legtöbbször az bukkan elő, hogy nem a „fogyasztás”, hanem a túlzott KÉNYELEM az, ami a központi problémát jelenti, amely testi és szellemi értelemben is ártalmas lehet, amiről valóban érdemes beszélgetni. A „kilépés a komfortzónából” az, amire igen gyakran szükség van, ami adott esetben kreatív és célravezető lehet.
A „fogyasztói társadalom” használata tehát körülbelül annyira szakszerű mint Orbán Viktor ünnepi beszédei, negatív csengése miatt leginkább csak ideológiai bunkerépítésre való.
Léteznek viszont valóban különféle szenvedélybetegségek, amelyek valóban pótcselekvések, hiszen valami nem létező űrt próbál velük az ember betölteni. A legelterjedtebbek mint az alkoholizmus vagy a dohányzás azonban már régóta létező problémák, társadalmi formától függetlenül. Az anyagiasság elterjedtsége szintúgy az előző társadalmi rendszerben is megfigyelhető volt. Tény viszont, hogy vannak újabb keletűek mint például netfüggőség, játékfüggőség vagy szexfüggőség, valóban létező problémaként, de már az utóbbi évtizedek fejleményei, a különféle kütyük elterjedésével függhetnek össze. (A kütyüket, egyéb elektronikus eszközöket pedig nem azért tervezik pár évre, hogy lecseréld, hanem mert a műszaki tartalmuk gyorsan elavul, emiatt pár év múlva nagy részüket úgyis lecseréljük. Emellett azt is elfelejtik sokan, hogy az igazi minőséget MINDEN ESETBEN meg kell fizetni, és nagyon kevesen engedhetik meg maguknak mindenből az igazán jó minőségű termékek vásárlását.) A virtuális társadalom képe valóban aktuális problémáról szól, amellyel már van értelme és kell is foglalkozni.
Még egy szempont, hogy a viszonylagos pazarlás mért lehetséges: az energiagazdagság miatt. Ugyanis ha az alapanyag és energia olcsó, akkor jobban megéri a hibás terméket újra tömeggyártani mint megjavítani. Nem a fogyasztás, hanem az ENERGIAGAZDAGSÁG társadalmában élünk, azonban a fosszilis energiák adta nagy energiasűrűség nem tart örökké és tönkreteszi a környezetet is, - ez már VALÓS társadalmi probléma.
Egyik neves pszichológus szakértőnk szerint az emberi kapcsolatok manapság eltárgyiasulnak: ez nagy általánosságban megint nem állja meg a helyét. Az ember éppolyan szociális lény mint régebben, csupán az emberi kapcsolatok tartalmában történhetett némi változás, két embert némileg más szálak kötnek össze mint régebben, és ezek a szálak dinamikusabbak, változékonyabbak. A legtöbben azonban igényeljük ma is a család nyújtotta stabilitást, az atomizáltság különféle liberális „rémképei” nem valósultak meg.
Napjaink társadalmi problémái részben mások mint régebben, és ugyanúgy jelentős törődést érdemelnek, azonban erre csak akkor van esély, ha lapos közhelyek nélkül, pontosan fogalmazunk, nem egyetlen szóval elítélve és „virtuálisan kikukázva” olyan emberek millióit, akiknek valódi életéről fogalmunk sincs.
