Ideo-logikák

Ideo-logikák

Hogyan állunk a klímaváltozással/hoz?

2024. április 24. - Tamáspatrik

1.Nem lehet már tagadni

Mindig lesznek, akik tagadják azt is, amit mindennapos tapasztalataink is alátámasztanak, egyszerűen mert minden területen vannak afféle megrögzött tagadók. A klímánk változásának a ténye önmagában lehetne teljesen természetes folyamat, a gyorsasága viszont azt mutatja, hogy már biztosan nem az, sőt felül is múlja a klímamodellek előrejelzéseit, jelenleg tehát úgy tűnik, hogy a kutatók még túl optimisták is voltak a valósághoz képest. A klímaváltozás nem csak azt jelenti, hogy melegszik a bolygónk, bár ez önmagában is nagyon aggasztó. Európa légkörzése jól látható módon megváltozott, az egyik markáns hatás a közkedvelt nevén Golf-áramlat meggyengülése, a másik a sarkvidéki futóáramlás lelassulása, behullámzása. Hozzá kell szoktatnunk magunkat ahhoz, hogy Európa kellemes, stabilnak mondható éghajlatában egyre gyakoribbá válnak az adott évszakra kevéssé jellemző szélsőséges időjárások. A nyugat-keleti áramlás helyett gyakoribb lehet az észak-déli, az USA-ban tapasztalhatóhoz kezdhet hasonlítani a kontinensünk éghajlata. Az északi légáramlás nyilván hideg, a déli pedig forró (és poros) levegőt szállít, mivel a nyugat-keleti áramlatok már nem képesek kiegyensúlyozni a klímánkat a megszokott módon. Lassan elfeledkezhetünk az olyan jelenségekről mint a fagyos szentek (ami az északi sarki jégtakaró olvadásához köthető) vagy Medárd néven jegyzett nyári monszun időjárás, amik persze létrejöhetnek ugyan, de az évnek egészen más periódusaiban mint eddig. A szélsőséges időjárás főleg az őshonos növényeink rügyfakadását és virágzását érintheti hátrányos módon, valamint a mezőgazdasági termelést is kiszámíthatatlanabbá teszi.

2.Erre lenne képes a jobboldali konzervatív felfogású

Kérdés, hogy mi az, ami elvárható lenne a különféle felfogású emberektől. A fanatikus szélsőségesektől nyilván semmi, hiszen kalapács van a kezében és mindenhol csak szöget lát, nagyon beszűkült felfogású. Az emberek többsége szerencsére nem ilyen, bár senkinek nem könnyű kivonnia magát a politikai demagógia, a bulvár és más egyéb erős médiahatások alól. Egy konzervatív felfogású egyén is nagyon sokat tud tenni, ha komolyan veszi a klímakérdést. Például igyekszik megszabadulni a műanyagokról, hiszen jellemzően természetes anyagok használatára törekszik (például egy házépítés során is lehet a hagyományra is támaszkodni), az évszaknak megtermelő helyi terményeket fogyaszthat, stb. A legeltetés, megfelelő legelő gazdálkodás is jó, mert hasonló mennyiségű szerves anyagot hagy a talajban mint az erdők. Fontos azonban, hogy  például organikus mezőgazdasági művelés során vegyszert takarítunk meg, de ha emiatt jóval több talajművelésre van szükség (ami gyakran megtörténik), akkor végeredményben nem nyertünk semmit. Az elektromos hulladékforrásnak alkalmas különféle kütyüket a konzervatív ember szerencsére kevésbé fogja gyűjteni, ezzel szemben nehezebben tudja csökkenti a húsfogyasztását, vagy hajlamos arra, hogy nagy terepjárókkal szaladgáljon egész nap, - legalábbis ezek a konzervatív életmódhoz kötődő sztereotípiák.

3.Erre lenne képes a baloldali

A kevésbé konzervatív, az újdonságokhoz jobban vonzódó emberek előnye, hogy a gondolkodásuk rugalmasabb lehet, mivel nem annyira múlt-orientáltak, ezért a változásokat is hamarabb észreveszik. A technika újdonságaira is vonatkozik ez, őket például kevésbé zavarja, hogy a szélerőmű úgymond „tájidegen”, ha az jobban környezetbarát mint mondjuk egy gázerőmű. A baloldaliakat valószínűleg jobban vonzza a városi életmód mint a falusias környezet, és a város lehet adott esetben energiatakarékosabb is a lakosságszámhoz viszonyítva, például a tömegközlekedés nagyobb lehetőségei miatt is. A politikai baloldalhoz kicsivel közelebb állók egy szerintem inkább hajlandók változtatni a szokásaikon mint a megrögzött konzervatívok, ha ezzel csökkenthetik a környezeti ártalmakat, többek között nem ragaszkodnak annyira a frissen nyírt gyephez sem. Másrészt rájuk inkább jellemző lehet a technokrata szemléletmód, azaz túlságosan bíznak abban, hogy a technikai fejlődés majd megoldja a környezetvédelmi problémákat.

4.A fogyasztó mint "olyan"

Jelen állás szerint modern technikai eljárásokra mindenképp szükség van ahhoz, hogy fokozatosan lelassítsuk és megállítsuk a klímaváltozást, viszont önmagában ez nem lesz elég. Egyre többen mondják ki és kezdik belátni, hogy a fogyasztási szokásainkat is meg kell változtatni, aminek vannak is már apró jeleik. A németek például kevesebb húst fogyasztanak, és általánosságban véve is kezd csökkenni számos termék iránti kereslet, aminek a mellékhatása, hogy csökkentheti a munkahelyek számát és az államok adóbevételeit is, de legyen ez inkább a politikusok gondja, azért választottuk őket, hogy a társadalmi problémákat kezeljék valamilyen módon. A virtuális világ azonban ettől függetlenül továbbra is óriási energiafogyasztó és hulladéktermelő marad, sőt még inkább azzá válik, ezért itt határt kellene szabni valahogy a nagy tárolóhely kapacitást igénylő videók és az AI használatának.

5.Mi a helyzet a nagyvállalatokkal?

A különféle politikai oldalakban közösnek mondható a nagyvállalatok iránt ellenszenv, mert ugye ami kicsi az kezelhető, ami nagy az pedig félelmetes, mert ki tudja hogy a hatalmát mire fogja használni. Azt is gondolhatjuk, hogy régen nem voltak nagy cégek és környezeti problémák sem annyira voltak, viszont a világ nem ilyen faék egyszerű logikák menténk működik. Eleve ellentmond ennek az a gyakorlati tapasztalat, hogy a nagy cégeket utálók sem használják kevésbé ezeknek a termékeit. Emellett valahogy a mindennapos gyakorlat se nagyon igazolja vissza a legnagyobb félelmeinket, amik lehetnek sok esetben inkább csalódások, vagy másik szemszögből nézve extrém elvárások akár a cégekkel, akár azok egyes termékeivel szemben. (A biológus azt várná el, hogy egy vállalat, különösen egy nagyvállalat agresszív közeg a markáns csoportérdekek miatt, de a legtöbb esetben mégsem az, mert a vevőközpontú felfogás túlmegy a vállalat keretei által diktált csoportlogikán.) Nagy nyugati techcégeket, olajkitermelő, élelmiszeripari, vegyipari és gyógyszergyártó multikat szokás leginkább utálni, azonban itt kimarad az fajta a szempont, hogy állami nagyvállalatok is voltak a múltban és vannak most is, amik egyrészt szintén hatalmasra nőttek, viszont a lehetőségeik az állami hátszél miatt még nagyobbak is lehetnek bizonyos esetekben.

Léteznek többek között például Szaúd-arábiai vagy kínai nagy cégek is, amelyek háttere jóval átláthatatlanabb és korruptabb is mint a jelenleg közismert márkáké, és ezek megtehetik azt, amit a nyugatiak ritkábban, hogy dömpinget alkalmaznak. Ez azt jelenti, hogy rejtett állami támogatásokkal képesek letarolni egy adott piacot (akár autóipar, akár futárszolgálat, akár bármilyen területen), majd a versenytársakat kiszorítva besöpörni a hasznot. Ezzel együtt szükséges a különféle nagy cégekre szabályozásokat alkotni, monopolista törekvéseiket megakadályozni és figyelni arra, hogy ne tudjanak visszaélni az erőfölényükkel. Tény viszont az is, hogy sok esetben a nagy cégeknél van meg az a tőke és tudás, amivel környezetvédelmi innovációkra is képesek, és ha van versenyhelyzet és ösztönző közeg, akkor valószínűleg fognak is bevezetni ilyeneket.

6.Mit tesz a politika?

Nyilvánvalóan nagyon keveset, például kampányidőszakban odahat, hogy a benzin és a gázolaj ára kicsit csökkenjen, és a legtöbbünkben mélyen ott van az a „paraszt, aki könnyen vakítható”, mert például azt nem nézzük, hogy egy ilyen lépés a nagyvállalatoknak kedvez, akik kiszoríthatják a kicsiket. (Egy nagy cégnek van sok más jövedelemforrása, így a benzineladása akár még veszteséges is lehet, egy kisvállalkozás viszont ezt nem engedheti meg magának.) Az viszont fontos, hogy a politika mindig kézzelfogható választói igényeket elégít ki, és nem tud nagyon előreszaladni a közfelfogáshoz képest, a zöldmozgalmak erre a kísérletre rá is fáztak rendesen. Csak ahol van megfelelő állampolgári igény a „zöldítésekre”, ahol hajlandóak az emberek kisebb fajta áldozatokat hozni, ott kap csak politikai támogatást a környezetvédelem, egyszerű belátni, hogy különben mindig csak mismásolni fog. (Éppúgy mint azok a cégek, akik „zöldre festik” a termékeiket, de csak a fogyasztóik lelkiismeretét szeretnék megnyugtatni.)

7.A politikai felfogások feletti együttműködés

Van nagyon sok közös pont a természetvédelem területén, amelyek politikai felfogástól függetlenek és ezekre nyugodtan építhetnénk is. Például a legtöbben kedvelik a természetet, a természetes élőhelyeket, az erdőket vagy általában a „zöldövezeti” körülményeket. Már most el kellene kezdeni azokat a fákat ültetni, amik majd pár év, évtized múlva felváltják azokat a fajokat, amik nem bírják a klímaváltozást. A vízellátás biztosítása, az élővizek léte hasonlóképpen mindenkinek fontos, erre is áldozni kellene és forrásokat elkülöníteni, hogy ne kelljen a közeljövőben száraz sztyeppéken, gyakori porviharok közepette élnünk. Amúgy pedig ez az egész környzetvédelem téma egy nagy közös gondolkodás, még senki nem elég okos ezekben a kérdésekben, napról-napra bővül a szakértők tudása is, és a közfelfogásnak is sajnos időt kell adni, hogy megváltozzon. (Kérdéses persze, hogy mennyi idő van rá.)

A bejegyzés trackback címe:

https://ideo-logic.blog.hu/api/trackback/id/tr4418389127

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lorrh 2024.04.24. 22:14:18

"Nem lehet már tagadni"
Persze nem is tagadják a változást a szélső jobber összeesküvéshívő big-reset-es agymosottak.
Ök azt tagadják, hogy az emberi tevékenység okozza a klíma változást. Szerintük ilyen változás magától van a Föld életében és nekik semmit nem kell változtatni a világukon. Csak a gonosz gyíkemberek és rócsildok a bűnösek.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2024.04.25. 09:12:25

Az éghajlat folyamatosan változik, hiába is üvöltenek a libbantak.

A kisember ásít a témán, számára érdektelen.

MEDVE1978 2024.04.25. 10:58:53

A politika viszonylag keveset tesz. Ez mindig egy kötélhúzás, nyugaton bekerültek a zöldek a parlamentekbe és az EP-be is. A COVID előtti világ nagy dobása Greta Thunberg volt és a klímaapokalipszis. A COVID és az ukrán háború, valamint az ezt követő jelentős gazdasági válság ezt azért nagyon erősen visszaszorította. Nem segít az egész történeten az sem, hogy a zöld pártok a nem környezetvédelmi kérdésekben általában nyugati értelemben véve szélsőbaloldali ideológiákat képviselnek. Nagyon jól látni például Németországban, hogy mi történik, ha túl nagy hatalmat kap egy zöld párt vagy az egész nézetrendszer. A németek olyan komolyan vették az atomenergia elleni hisztit, hogy a nagy néppártok is átvették azt és bezárták az erőműveket, ezzel 100%-ban a földgázra hagyatkozva a mennyek országának eljöveteléig (zöld átállásig).

A zöld pártok egyik hatalmas tévedése, hogy még mindig az emberek önmérsékletét várják el és azt magától értetődőnek tekintik. Nézzünk egy részkérdést, ami az elektromos autók bevezetése. A Tesla 2010 után robbant be az elektromos autóival, de azóta valahogy elmaradt a nagy hódítás. Hogy miért? A TESLA-k 12-15 millió forint körül vannak, ami még mindig erősen felső kategória. Nem csak nálunk, mindenhol. A legdrágább ezekben az autókban persze az akkumlátor, ami az ár 15-50%-át teszi ki. Ebből a szempontból jó hír, hogy az akkumlátorok kutatása jól halad, számos olyan irány van, ami a lítiumot helyettesítené sokkal gyakoribb és olcsóbb anyagokkal. A lényeg azonban, hogy az elektromos autók akkor fognak elterjedni igazán, ha árban nagyjából utolérik a fosszilis üzemanyaggal működőket. Ez szerintem kb. 10-20 év lesz. Odáig a kutatásban kellene jelentős támogatásokat adni, nem pedig a jelenlegi brutáldrága modellek vásárlását támogatni.

De ott van egyébként a húsfogyasztás is. Az ember úgy fejlődött ki, hogy vegyes étrendű legyen. Ez azt jelenti, hogy még majomként is vegyes volt a rendelkezésre álló étrend, hússal, magokkal, rovarokkal, növényekkel stb. Sok radikális környezetvédő a húsfogyasztás visszafogását akarja elérni, mindenféle érvekkel és nem veszi tudomásul, hogy az emberek erről számos okból nem fognak lemondani. Az egyik egyértelműen az egészség. A hústól való tartózkodás ma is akkor valósítható meg csak egészségesen, ha valaki étrendkiegészítőket szed. Vannak olyan tápanyagok, amelyek széles körben elérhetően csak a húsokban találhatók meg (omega 3 zsírsav > ez pl: van a lenmagban és a vörösáfonyában is, de azt viszonylag kevesen eszik naponta). Ma már vannak kutatások, amelyek igazolják, hogy az emberiség egészségügyi állapota a földművelés tömegessé válását és letelepedését követően jelentősen romlott. Ennek egyik oka az étrend egyhangúvá válása volt (a másik a szoros közösségekben együttélés és a betegségek terjedése).

Szóval a politika arra kellene szorítkozzon, hogy életszerű megoldásokat támogat, amíg azokat pedig nem lehet elérni, addig kutatásokat finanszíroz.

Diorella Queen 2024.05.02. 16:09:56

Én azt látom, hogy az országok nem veszik komolyan ezt az egészet . Az utolsó pillanatban lesz nagy kapkodás. Már minden háztartásban és közintézményben klímának kéne lennie, helyette mi van? Nagy büdös semmi. Nincs elég víztározó sem. Csatornarendszer a földeken stb. Meg fogunk baszódni! Ennyi történik és majd az utolsó pillanatban kapkodnak az emberek / kormányok!

Lorrh 2024.05.03. 07:49:43

@Diorella Queen: "országok" az egy elvont fogalom. Kik nem veszik komolyan?
Mi emberek.
Mi szavazó polgárok.
Amíg az emberek egyénenként leszarják a környezetvédelmet és az csak egy hírlapi kacsa, addig a politikusok nem fognak élenjárni a szavazóik számára kényelmetlen dolgok propagálásával. A politika egy részt a tömegízlést szolgálja ki, más részt a saját vagyonát és hatalmát akarja biztosítani.
Ezt a buta struktúrát kellene először lebontani.
Utána jöhet az önkorlátozás.

De felesleges szájtépés az egész téma, mert senki nem fog önkorlátozni és megvárjuk az összeomlást. Az emberiség nagy részének - a feleslegnek - el kell pusztulnia egy élhetőbb világ érdekében. Ez meg is fog történni.
süti beállítások módosítása