Még a magyar szélsőjobbos pártok jeles képviselői is globalisták, csak nem tudnak róla, és ez könnyen be is látható. Ők is naponta használnak okostelefont és ők is össze-vissza rohangálnak a benzinzabáló nagy batárokkal, éppúgy élvezik a globalizmus rengeteg előnyét mint sokan mások. (Ezeket a termékeket nyilvánvalóan sufni tuninggal nem lehetne előállítani, gyakorlatilag csak globális nagyvállalatok képesek rá.) GMO ellenesek ugyan, de ők is megetetik a tápkeverékben a génkezelt amerikai szóját, egyszerűen azért, mert kell a tápban fehérjeforrás, amit per pillanat nem tudunk gazdaságosan megtermelni.
A szélsőjobbos barátaink szeretnének mazsolázni a globalizációból, például oltásellenesek, de nem gondolnak arra, hogy ahol nagy a népsűrűség és az emberek sokat utaznak, ott a fertőzések átvitele gyorsan megtörténik, ezért védőoltásokra sok esetben szükség van. Ők valójában potyautasai ennek a rendszernek, hiszen az oltatlant is védi az, ha különféle betegségek nem válnak járványszerűvé.
Nem lehet mazsolázgatni, hogy ez kell nekem a globalizációból, ez viszont ne jöjjön, mert a rendszer egyik tagja függ a másiktól, a kisvállalat is a nagyoktól. Ha elfogadják a Trabant minőséget, ráadásul saját maguk termelte üzemanyaggal, ha kikukázott régi Nokia butatelefonnal sétálnak, a sorozatok esetében beérik a Szomszédokkal és a BL mérkőzések helyett inkább a Baja-Kiskunhalas meccset nézik, az talán hitelesebb lenne a szememben. (Egyébként nem vagyok meggyőződve róla, hogy a modern sport vagy sorozatok nézése annyira az épülésünkre szolgálna.) Értsék meg, hogy alig van valódi hazai termék, igazi makói hagyma helyett is már tömeghagymát termesztenek, ami ugyan kevésbé ízletes, de sokkal többet terem. A legtöbben azt választjuk a hétköznapokban legalábbis, hogy beérjük a stabil, közepes minőségekkel, amik ára a tömegtermelés miatt viszonylag alacsonyan tartható, nem csak az elit képes megfizetni. A globalizációt tehát mi magunk hozzuk létre.
Nincs itt valódi globalizáció ellenesség még a Mi Hazánk és a hozzá hasonlók esetében sem, csupán több pénzről és nagyobb hatalomról, igazi régi vágású politizálás ez. A legtöbb ember szintén nem igazán globalizáció ellenes, csupán nem tesz úgy, mintha az lenne.
Van egy ilyen régi mentalitás, amit megfigyeltek még az „átkosban”, hogy a lángost szerettük, de a lángossütőt, a maszekot utáltuk, pontosabban irigykedtünk rá. Aki tesz valamit, kemény és következtes munkájával sikeres termékeket dob piacra, legtöbbször ő fog a támadások középpontjába kerülni, mert hát extra profit, adjon belőle nekünk is.
Mielőtt a valódi anti-globalizmusról esne szó, beszélni kell mindenképpen a modern nagyvállalatokról és az őket érő kritikákról. (Van aki annyira gyűlöli a nagy cégeket, hogy nem képes épeszű kritikát megfogalmazni, főleg olyanok teszik ezt, aki még nem látták belülről a „multik” működését. Én láttam ilyen cégeket belülről és nekem nem tűntek annyira ördöginek.) Az amerikai kritikák például egy olyan fajta naivitásból fakadnak, hogy olyan dologért kárhoztatják a nagy cégeket, ami nem várható el tőlük: a termékeik és szolgáltatásaik sok mindenre jók, de boldoggá nem tehetnek minket. A boldogság nyilvánvalóan saját erőfeszítéseink eredménye lehet csak, és ha az amcsik ismerték volna a citrompótlót, akkor tudnák, hogy ez annyira különbözik a citromtól mint a közösségi média a valódi közösségtől. Az értelmiségiek kapitalizmus kritikái legtöbbször nem tényszerűek, a levegőben lógnak és tipikusan amerikaiak abban, hogy nem vesznek tudomást arról, hogy léteznek kínai, szaúdi, sok egyéb fajta nagyvállalatok is, nem egy közülük állami irányítású, de ettől nem lesz kevésbé korrupt. Azt is elfelejtik, hogy a gazdasági hatalom és a politikai hatalom mindig valahol arányban állt egymással, és a nagyvállalatok lobbiereje is ezzel függ össze (léteznek viszont lám, gazdatüntetések, közalkalmazotti sztrájkok és még sok minden, másoknak is vannak tehát eszközeik a nyomásgyakorlásra). Azt is fontos megjegyezni, hogy a ma nagyvállalata a holnap törpéje, túlnövik és túlhaladják mások egy idő után.
Ez a nagy antiglobalizmus csak duma, nem több, van mögötte egy csomó fajta érzés, indulat és persze valós érdekviszonyok is. Ha viszont ezt komolyan vennék magukat és elvágnánk a globális szálakat, akkor a teljes ipari termelés és a közlekedés Európában napok alatt összeomlana.
A valódi antiglobalizmus az a fajta tett lenne, ha tudnánk a függésünket csökkenteni oly módon, hogy az ne vezessen se tömeges elszegényedéshez, se másfajta függésekhez. (Például amerikai helyett kínai vagy orosz, vagy akár fordítva.) Antiglobalizmus lenne, ha csökkenthetnénk a nyersanyag és energia függőségünket (EU szinten és országos szinten egyaránt), a körforgásos gazdaság megteremtésével. Ehhez viszont tényleg megfelelő szemléletre is szükség lenne, hogy hagyjuk abba a pazarlást, a természeti környezetet felélő fogyasztást, óriási értékrendbeli változásra van szükség, amire a legtöbb ember egyelőre nem hajlandó.
Az is globalizmus a részemről, hogy szeretem a kávét és a teát, a magyar ember általában nap közben nem fogyaszt alkoholt, leginkább csak este vagy hétvégén, és a teázás vagy kávézás szociális tevékenységünk is egyben. Épp így az is globalizmus, ha déligyümölcsöt fogyasztunk vagy csokoládé bonbont adunk ajándékba.
Én azt mondom, hogy maradhat minden globális áru és szolgáltatás (a szolgáltatások némelyike is kimondottan energiaigényes lehet, például a számítógépes szerverek), de fizessük meg a valós költségeket és építsük be a termékek árába. A legtöbb globalizált termék valójában nem lenne olyan olcsó a környezetvédelmi költségek figyelembe vételével. Aminek az ára viszonylag magas, legyen az akár hús, akár távol-keleti eredetű ruhák, akár különféle kütyük, sőt akár benzin is, azt az emberek jobban megbecsülik és kevésbé pazarlóan állnak hozzá. Kérdéses persze a politikai támogatottság, és először nyilván az eliteknek kellene példát mutatni mindebben, mert mindig őket követik a többiek, bár egy ilyenfajta elvárás per pillanat igen nagy naivitásnak tűnhet.