Eddig úgy volt, hogy a kínai üzletben vásárolt olcsó póló esetében tudtam, hogy pár mosás után valószínűleg eldeformálódik és otthoni használatra lesz csak alkalmas. Most viszont szomorú tapasztalatom, hogy az egy szinttel drágább, elméletileg jóval tartósabb, márkásnak mondható pólóval is így jártam. Munkahelyre, közösségi eseményre, vásárolni, ügyet intézni a magyar emberek nagy többsége nem jár „topis” öltözetben, ami szerintem teljesen rendjén való. Most viszont az újabb őrület a „fast fashion” miatt a nagy cégek is főleg olyan ruhákat gyártanak, amik néhány mosás után gyakorlatilag eldobhatók. Ez egyáltalán nem új keletű trend, hiszen vannak húsz éves ingeim és pólóim, amelyek sok száz mosás után még mindig tartják a méretüket és színüket, alig lettek vékonyabbak anyagukban, lényegében ugyanúgy használhatók mint régen. Viszont mivel évek óta nem sikerült már igazán tartósakat vennem, így most tele vannak a szekrényeim kinyúlt pólókkal és használhatatlan nadrágokkal, és ez a jelenség nem is nekem fogja a legnagyobb fejfájást okozni.
Az a fő gond, hogy az eddig is irtózatos mennyiségű ruhaneműkből származó hulladék tömege még jobban növekedni fog. Próbáltam utánanézni, hogy mennyiben számít a ruhák anyaga, és nem találtam konkrét számokat ugyan, de úgy tűnik, hogy ha csak pamutból készült ruhákat használna mindenki, akkor annak hatalmas karbonlábnyoma és még nagyobb vízigénye lenne. A műszál hozzáadása a mikroműanyagok miatt jelenthet ugyan némi gondot, például emiatt a mosógépeket megfelelő szűrővel kell ellátni, de ettől eltekintve kisebb mennyiségű műszál még a ruhák tartósságát illetően sem okozott eddig hátrányt a tapasztalataim szerint. Viszont azt már tapasztaltam sokszor, hogy a címkén feltüntetett arányok a valóságban nem mindig teljesültek, a bőröm egyszerűen jelezte, hogy némelyikben jóval több műszál van, és nem tudom, hogy egyáltalán van-e hatóság, ami végez ellenőrzéseket. A pár mosás után használhatatlan ruhákkal a fő gondom nem is elsősorban az volt, hogy sok volt bennük a műszál, hanem feltehetőleg a silányabb gyártási technológiának betudhatóan a szövet hamar eldeformálódott.
A helyzet az, hogy Bangladesben sok millió ember kábé aközött választhat, hogy napi 1 dollárból próbál éldegélni, vagy pedig a ruhaiparban látástól vakulásig 2-3 dollár is összejöhet neki (a pontos számokat nem ismerem, de valami hasonló arányok lehetnek). Tehát ami nálunk puszta kizsákmányolásnak tűnik az egyrészt valamilyen szinten az is, másrészt viszont Vietnamban, Indiában, Kínában és a világ más, gyakorlatilag a túlnépesedéssel küzdő országaiban emberek millió ember számára a vegetálásból való kiút egyik első lépése lehet. A nyugati, jólétben élő emberek számára viszont az ábra teljesen más, mert szinte mindegy neki, hogy egy pólóra 10, 30 vagy 50 dollárt ad ki, nem ez alapján fog dönteni, hanem a divatosság alapján. Nyilván itt egyes cégek nagyon nagy haszonnal dolgoznak, de ez valamilyen szinten számomra elfogadható lenne addig, amíg a márkanév mögött minőség, tartósság is van. Ilyen alapon elvileg a környezetet kevésbé terhelné a márkás ruhák használata mint a no-name típusoké, csak sajnos ma már ez sem igaz. (Nyilván ott van emögött az is, hogy a nagy cégek is többet keresnek azzal, ha a divat is pörög mint a ringlispíl.)
Az összes környezetvédelmi probléma fő forrása szerintem a nagyra nőtt emberi egó, hogy mutatni akarjuk, hogy mi igen, valakik vagyunk, és emiatt száguldozunk hatalmas kocsikkal, építjük a túlméretes házakat és dobjuk ki az ételeink nagy részét a szemétbe is. A divat is olyan, hogy az ember bizonygatni akarja, hogy ő nem olyan mint a másik 8 milliárd, nekik külön, sajátos személyisége van, és mindezt a külsőségekben akarja kifejezni. A birkamentalitás is benne van ebben persze, egy iskola következő évfolyama máshogy kezd öltözni mint az előző, mutatva, hogy „hé itt vagyunk, vegyetek észre, jó fejek vagyunk”. Ezért van az is, hogy a mai ruhákat az elektromos rollerrel közlekedő alulfejlett bicepsszel bíró fiatalokra szablyák, és egy ruhaboltban a teljes kollekcióból egyetlen nadrág sem akadt, ami ne szorította volna a kerékpározással és rendszeres gyalogokkal kicsit formában tartott bicepszemet.
Az eredmény tragikus, az egyik az lesz, hogy az eddigi angolszász gyakorlat, hogy minden évszakban kicserélik a ruhatárukat, még ennél is őrültebb lesz, mert már néhány mosás után dobják kifelé a régi ruhaneműt. A hatalmas szeméthegyek amiatt is keletkeznek, mert a ruhagyártók nem tudják előre, hogy a DIVAT őrülete milyen színt és fazont kap fel, ezért túltermelnek, a divatjamúlt darabok a következő évben használat nélkül is mennek a kukába (állítólag a legyártott mennyiség 10-40%-a ott végzi). Ez már önmagában is egy őrült helyzet, ha belegondolunk. A másik következmény, hogy a turkálók, egyéb second-hand üzletek, amik az alsóközép osztályok számára valóságos kincsesbánya voltak, most már nem lesznek tele elfogadható minőségű cuccokkal, tehát a középosztály alsó része lesz ennek a folyamatnak a vesztese. (A legalsó osztályok nem annyira, hiszen mindig lesz a kuka mellé készítve vagy lomtalanításkor elég ruhanemű.) Meg kell állítani valahogy ezt az őrületet, ami itt a ruhaiparban elszabadult.
Ennek egyik módja, hogy az influenszerek és véleményformálók ne akarjanak kitűnni mindig a legújabb divat szerinti öltözködésükkel. Igen, még a foltozott ruha is lehetne elfogadható, nagyon kreatív módon lehetne ruhákat foltozni. A silány minőséget adó nagy márkaneveket pedig bojkottálnák ezek a véleményvezérek, ennek egész biztosan meglenne a hatása.
Egy másfajta lehetőség, hogy itt például az EU-ban az állami szervek húzzanak egy minőségi szintet, hogy mi az ami bejöhet, és teszteljék is le, hogy az adott forgalmazó megfelel-e ezeknek. Az élelmiszertesztekhez hasonlóan lehetne ruhaneműk esetében is minőség-ellenőrzést végezni. A gyengébb minőséget bírságolnák vagy környezetvédelmi adókkal büntetnék, így ösztönözve a gyártókat arra, hogy tartósabb termékeket állítsanak elő, azzal a céllal is, hogy megállítsuk a szeméthegyek növekedését.
Amúgy meg az van, hogy az emberek a legtöbb országban őrülten fogyasztanak, mintha világvége hangulatban lennének.
