Mint Orbán híressé vált 2002-es beszéde óta tudjuk, országunk államformája nem részvénytársaság, amiről azóta bebizonyosodott, hogy tényleg igaz, hiszen ma már a Magyar Kormány Kft saját tulajdonaként kezeli. A viccet félretéve a magyar kormányfő és társainak beszédei (mint a demagógiák általában) első hallásra tényleg jól hangzanak, logikusak és határozottak. Ha viszont kicsit alaposabban megvizsgáljuk őket az alaptételek, amikre épülnek, igencsak megkérdőjelezhetőek.
1.A nagy szavak számítanak
Orbán beszédei tele vannak nagy ívű, erős ideológiai töltetű gondolatokkal, amelyeket valakiknek címez, de leginkább csak a saját szavazótáborát és pártaktivistáit éri el vele. Közben nem veszi észre a saját ellentmondásait pl. „több szerénység, empátia, megértés, partnerség és szellemi alázat kell a nemzetközi politikában az eddig tapasztaltnál” - ezt Szerbiában mondta, ahol ő maga mint rendszerint, semmit nem mutatott fel az általa hangoztatott elvekből. (Sőt, ha nálunk ilyen stílusban beszélne egy külföldi látogató, mint Orbán a sajtótájékoztatón, akkor leginkább egy primitív bunkónak tartanánk és szólnánk neki, hogy leszállhatna a magas lóról.)
Kérdéses, én magam sem tudom eldönteni, hogy a beszédeinek hangzatos, ordenáré elemei valójában mit képviselnek? Négyféle lehetőséget látok: a, Komolyan hisz bennük b, „Elterelő hadműveletek” arról, amit valójában csinál c, Fölöslegesek, de elbírja az ország, ha jó a gazdaságpolitika, d, Felvetődik, hogy elbulvárosodott világunkban nagyot kell mondani, hogy az emberek meghallják (nem pedig az igazságra törekedni)
Mindenre van jól hangzó magyarázat: Amikor a bunkóság menő a politikában, akkor azt mutatja, hogy jó úton járunk, hiszen ez már nálunk régóta domináns a közéletünkben. Amikor nem menő, azt is nagyon jó, mert akkor mi vagyunk az egyenes szókimondás egyetlen pozitív példája. Németországban persze tudjuk, „véleménydiktatúra” van – ami jól hangzik még akkor is, ha ebben a megfogalmazásban legalábbis kicsit erős és biztosan nem állja meg a helyét. A hallgatóság egy része persze azt hiszi, hogy amit elég sokan mondanak és elég sokáig, az végül igazsággá válik...
2.Magyarország tényező a világpolitikában
Valójában nem csak, hogy Magyarország nem tényező, hanem a Közép-Kelet Európa egész térsége sem az. Sőt, sikernek beállítani ami nálunk történik vagy a szomszédainkban, ezt jelenleg semmiféle kimutatás vagy statisztika nem támasztja alá: a kultúra egyes területeit kivéve (zenei élet, irodalom, népművészet) se gazdasági, oktatási, kutatási vagy akár környezetvédelmi, semmilyen téren nem vagyunk tényezők nemhogy a világban de még Európában sem nagyon, és középtávon esélyünk sincs azzá válni. Az olyan szólamok mint „Nálunk van az igazság zászlaja, itt valósul meg az igazi demokrácia” – valami hihetetlen kisebbrendűségi érzést mutatnak a nyugati (főként a német) kultúrával szemben.
3.Amit a többség helyesnek tart, az majdnem mindig helyes
Habár a parlamentet közvetlenül (és közvetve a kormányt is) többségi szavazással választják az állampolgárok, ez leginkább különféle célok támogatását jelenti, és távolról sem azt, hogy ezek a célok milyen módon érhetőek el, hiszen a legmegfelelőbb eszközök megtalálása a mindenkori kormány (és a parlament) feladata. Az állampolgár nem gondolhatja komolyan, hogy jól meg tudja ítélni a lehetőségeket és a helyes eszközöket. Például volt régebben egy olyan magyar foci válogatott, amelyet a játékosok népszerűségét követve állítottak össze, - mondanom se kell, hogy az első barátságos meccsen katasztrofális vereséget szenvedett. Nem gondolhatja józan ésszel senki, hogy ért a focihoz, a politikához vagy például meg tudja ítélni, hogy melyek a legmegfelelőbb büntetés-végrehajtási vagy oktatásügyi gyakorlatok. Tudjuk persze, hogy kibicnek mindig könnyű, és a populista kormányok sajátsága olyan a látszatot kelteni, hogy az állampolgár igenis szóljon bele mindenbe, hiszen egyszerű, és könnyen megoldható kérdésekről van szó (csak a világ gonoszai állnak az útjában a kézenfekvő megoldásnak).
4.Padlógázzal kell nyomni bizonyos témákat, amit a választók elvárnak
Az előzővel összefüggésben, a választópolgárok egyik elvárása lehet például a jelentős biztonságérzet, de ennek szerintem hosszabb távon nem megfelelő megoldása a látszatra legegyszerűbbnek tűnő: ha eltávolítunk és elszeparálunk mindenkit, aki elvben a legkisebb mértékben is fenyegetheti. A biztonságérzetet az önmagát megszervező és az egyéni önérvényesítés formáit támogató társadalom segíti elő leginkább, ezzel szemben a más kultúrákkal szembeni rasszizmus csökkenti a társadalom merítési bázisát. (Nem lesznek tehetségek, sem megfelelően képzett munkaerő, hanyatlik a sport, csökken a lakosság száma: ergó lassanként egy elkényelmesedő, kulturálisan belterjes társadalom képe rajzolódik ki.) És akkor még nem szóltunk a biztonság olyan tényezőiről mint jogbiztonság és a tulajdon biztonsága – viselkedj jól és ne legyen jelentős magántulajdonod, akkor mindez nem számít, ez a kormány cinikus üzenete.
5.A dolgok a vezérkarban dőlnek el
Orbán a harcos alaptermészetű személyiségénél fogva is szereti a háborús hasonlatokat. Láthatóan hiányosságai vannak e témában, amikor azt hiszi, hogy a kormány napi tevékenységei (tárgyalásai, intézkedései, gyakori törvénymódosításai) döntik el a „csata” kimenetelét, amelynek tétje az ország felemelkedése és az állampolgárok nagy részének tartós jóléte. A dolgok valójában az alegységeknél dőlnek el, amelyek a „háborút” vívják (a nélkülözés ellen): a vállalatokban, az oktatásban, az egészségügyben és a jogalkalmazásban többek között. Ha ezeket a területeket nem képes hosszabb távon megerősíteni – már pedig jelenleg úgy tűnik, hogy erre képtelen,- akkor ha minden csatát meg is nyerünk, a háborút mégis el fogjuk veszíteni.
6.A kormányprogram támogatásának nincsenek jó ízlést sértő határai
Úgy is mondhatnánk, hogy a kormány elveivel való szimpla egyetértés és a talpnyalás között nincs éles határ. A sportriporter cenzúrázza magát az olimpiai közvetítésen, a történelem könyv írói Orbán beszédét beszerkesztik a tananyag részeként, és akkor még nem beszéltünk a közmédiáról... A rendszer hívei egymást túllihegve demonstrálják lojalitásukat, a racionalitás elemi törvényeit sutba dobva, - tudják, hogy úgysem lesz olyan „áruló”, aki őket kritizálni merészeli. Ez a fajta stílus még olyanokra is vonatkozik, mint Lázár János (aki mint tudjuk a viccből a legerősebb állat, de csak az oroszlán után – tehát ha az oroszlán is úgy gondolja), amikor az oktatásban a keresztény szellemiség mellett teszi le voksát (amely az ő szájából teljesen hiteltelen, karrierista szólam). Milyen példákat statuál a társadalomnak a kormány? Valami olyasmit, hogy nem a teljesítmény, hanem csak a megszerzett pozíció számít.
7.Nálunk évtizedekre meghatározó, emlékezetes korszak jön létre
Ráadásul szeretné a kormány megkoronázni a tevékenységét valamilyen szimbolikusan nagy eseménnyel, például egy olimpia megrendezésével (amely borítékolhatóan a göröghöz hasonló csúfos buktákhoz vezetne). A Kádár-korszak például sajátos, de nem mondható el róla, hogy „emlékezetesen nagy”, éppígy nem tekinthető etalonnak (legfeljebb a trianoni tragédia fényében mondható jelentősnek) a Horthy-korszak sem. Csodák viszont nincsenek, vagy ha mégis vannak akkor is csak három napig tartanak. A matematikára szokták mondani, hogy elsajátítására nincs „királyi út”, de nincs királyi út a politikában vagy a közéletünkben sem – ezt jó lenne észben tartani, és megpróbálni a realitások talaján maradni.