A világhírű magyar származású kutató egyik könyvében „Tárgyaink tükrében” az 1980-as évek Amerikájában végzett felmérései olvashatóak. Harminc év különbség nem tekinthető soknak, figyelembe véve, hogy mennyi mindent átvettünk már némi késéssel a „nyugati” középosztály szokásaiból.
A felmérés során szerzőtársával (Eugene Halton) szeretetteli és rideg érzelmi légkörű családokat hasonlítottak össze, sokféle szempont alapján. Nem meglepő módon a szeretetteli családokban élők gondolkodása produktívabb, nyitottabb, míg a rideg családokban élőké menekülő, negatívabb. A közösségi aktivitás is eltér, a rideg családokban a vallás és a sport játszik nagyobb szerepet, míg a boldog családok tagjai inkább a társadalmi aktivitás (tágabb értelmű politizálás) csoportjaiban találják meg jobban a helyüket, mint például szülői munkaközösségek, szakmai szervezetek, politikai szervezetek. A kedvező családi háttér jobban elősegíti a családtagok aktív szerepvállalását a nyilvánosságban, emellett tagjait jobban jellemzi a rendszeretet, következetesség, segítőkészség és a kreativitás. A példaképek terén is gyakran választanak közszereplőket, ezzel szemben a rideg családokban a szeretetteli családok tagjait csodálják a leginkább.
A szerzők szerint ez a fajta, érzelmileg erősen integrált család érdekes módon a 20. század találmánya, amely során különféle ideológiák és diktatúrák (pl. kommunizmus) éppen hogy tagadták a család szerepét, a „kísérleteik” során gyakran pszichikailag sérült egyéneket hozva lére. Ezzel szemben éppen az bizonyosodott be, hogy a hagyományos társadalmi korlátok és gazdasági megfontolások alapján létrejött családokat a múlt században felváltotta, - pontosabban a családtagok hozták létre spontán módon,- a kreativitást és az aktív társadalmi részvételt elősegítő új családmodell. A mai politikára leképezve, a kormánynak nagyrészt igaza van abban, ha ezt a fajta, ma már hagyományosnak tűnő családmodellt propagálja. (Megjegyzem azonban, hogy a nők korábbi nyugdíjazása vitatható intézkedés, mert egyrészt a férfiak a munkahelyen általában több túlórát vállalnak, másrészt a 65 éves magyar férfiak többsége egészségi szempontból már sokkal kevésbé alkalmas a munkavégzésre a nőkhöz képest.)
Van azonban egy szépséghibája az érzelmileg integrált, boldog családoknak is, amely kitűnt a felmérésekben. Mivel minden családban létezik valamilyen munkamegosztás a férfi és nő között, a szeretetteli családokban az anyák sokkal kevésbé produktív felfogásúak a rideg családokhoz képest. Függetlenül attól, hogy a nő dolgozik-e vagy nem, a boldog családokban rengeteg pszichikus energiát fordít a családi légkör kialakítására, a rendszer működtetésére, ezért inkább a férfinak marad több energiája a nyilvánosságban való aktív tevékenységre. Ezen a képen semmit nem változtat az sem, ha a férfi aktívan részt vesz a házimunkában, mindenképpen a nő az, aki mintegy feláldozza magát a család érdekében.
A szeretetteli családok árnyoldalát én is tapasztaltam hölgyismerőseimnél: sokan érzik úgy, hogy a család bizonyos mértékig hátráltatja őket az önmegvalósításban: elsősorban ott, ahol gyerekek vannak, de máshol is a nő számára első a család, amely minden más célt háttérbe szorít. Ez a helyzet sokak számára eléggé megterhelő, mert gyakran érzi úgy, hogy egyszerűen túl sok a feladat, a család mellett karrierépítésre már nem tud annyira figyelni. Erre a problémára nincs egyszerű megoldás, azonban az emberi kreativitás képes a lényeges enyhítésére, amint ez mondjuk a dán, francia, holland társadalomban olykor tapasztalható. Ilyen lehet az, ha a férj és feleség a szerepeket váltogatják (pl. a férfi megy gyesre), emellett segíthetnek a társadalmi intézmények (pl. bölcsőde, részmunkaidős tevékenység) valamint a helyi közösség is abban, hogy a nő több területen is képes legyen céljai megvalósítására.
