Kicsit távoli indításnak tűnhet, de úgy gondolom, hogy a kispolgárság létrejötte a parasztsághoz kötődik. Ha azt mondjuk valakire, hogy "paraszt", akkor műveletlen, bunkó, kicsinyes és önző magatartást értünk alatta. A parasztság hagyományosan helyhez kötődő életmódja és küzdelme a napi megélhetésért valóban nem tette lehetővé a mai értelemben vett műveltség megszerzését. Alapvetően kiszolgáltatott helyzetben voltak, a változó időjárás mellett a helyi hatalmasságok önkényes viselkedéséhez is alkalmazkodniuk kellett. Konfliktustűrési képességüket behatárolta az is, hogy a földeken a munkák nem várhattak és az állatokat is rendszeresen el kellett látni. A közösség igényeinek való alárendelődés mindenki számára elsődleges követelmény volt, így lehetett csak a szűkös erőforrásokat a lehető leggazdaságosabban, legtakarékosabban felhasználni.
A parasztság egykori túlsúlya nem csak a régebben mezőgazdasági országnak számító Magyarországon érezteti ma is a hatását, hanem Európa egész keleti részén, például a cseheknél és a lengyeleknél is főleg a betelepült németek és zsidók alkották még száz évvel ezelőtt is a polgárság legnagyobb részét. (Oroszországban a hatalom még feltűnőbben épített a száz milliónyi parasztra vagy parasztokból lett munkásokra, akik régebben a "cár-atyuskában" később Lenin-apóban majd Sztálin-apánkban próbáltak hinni.)
A "paraszt" vagy földművelő a maga korában teljesen a helyén volt, azonban az életmódunkban bekövetkező változások miatt egyre inkább az individualistább és függetlenebb egyénekből álló polgárság vált meghatározóvá. A polgárosodás többféle módon is történhetett: falvakban a "parasztpolgárok" jelentek meg, a tehetséges és dinamikus gazdálkodók kiemelkedésével. A történelem viharai sajnos többször is elsodorták ezt a réteget, és habár a '80-as években ismét megerősödhettek nálunk az egyéni vállalkozások, a mezőgazdaság összeomlása a rendszerváltozás után a lehetőségeiket ismét erősen behatárolta. A polgárosodás főként a városokban nyert teret fokozatosan, ami viszont nem jelenti azt, hogy az urbanizáció automatikusan magával hozta volna a független és autonóm egyéniségek megjelenését sőt, a mai értékmorál az országok többségében inkább a szűk látókörű kispolgári mentalitást támogatja a leginkább.
A "kispolgár" számomra lényegében egy más környezetbe került paraszt, akinek alapvető műveltségi hiányosságai, kicsinyes anyagiassága és zsigeri reflexei alig változtak. Ezzel együtt azt senkire nem lehet azt mondani, hogy nem több mint egy "kispolgár", mivel mindenki egyéni történetei eléggé bonyolultak és a személyiségünk is összetett, a kispolgári mentalitás leginkább bizonyos helyzetekben jön belőlünk elő. A legtöbbünkben tehát van belül egy kispolgár. Olyan ez, mint az atomok mozgása, amely az egyes atom szintjén ugyan nem, de statisztikailag pontosan előre jelezhető: a közéletben dominánssá vált a korlátolt kispolgári felfogásunk, és mivel ez jól kiszámítható, a politikusok nagy mértékben rá is játszanak.
A "kisember" nem ugyanaz mint a kispolgár: a "kisember" lehet nagyon is alázatos, és az élet apróbb örömeivel megelégedő. Tehát lehet valaki alacsony társadalmi státuszú alsó vagy alsó-középosztálybeli "pógár", a tisztességes viselkedése valamint szerénysége és alázatossága különböztetheti meg a kispolgártól. Az utóbbi tipikusan félművelt és a kevés tudása birtokában azt hiszi, hogy nagyon sokat tud, amitől beképzeltté válik. Inkább középfokú végzettségű, de lehet akár diplomás is, aki több szeretne lenni annál ami, ezért önigazolását támogató ideológiákban hisz. A kispolgár jellemzően nem a saját, hanem mások életét éli, mert ami van az neki sosem elég jó, ő valamilyen értelemben "nagy" akar lenni. Celebek, sorozatok vonzzák és a boldogság megélése helyett mindenféle pótcselekvéseket talál ki. Közismerten ilyen pótcselekvés a vásárlás (felhalmozás), de pótcselekvés lehet a politizálás is, amely vagy hasonló felfogásúakkal való nagy, hamis összeborulást jelent vagy pedig primitív veszekedést azokkal, akik nem az ő álláspontján vannak. (A primitív ember lehet rokonszenves is, ha őszintén felvállalja saját magát.)
Mivel a kispolgár úgy akar egy nagy történet részese lenni, hogy közben ne kelljen tenni semmit, csak afféle "alanyi jogon", ezért a különféle demagógok mindig könnyen meg tudták nyerni a maguk számára. Közismert, hogy Hitlert nem kis részben a kispolgárság támogatása juttatta hatalomra (hiszen választásokat tudott nyerni). A mai kor populistái, így például Donald Trump is a kispolgárságra játszanak, és Orbánék esetében is míg egykor a "polgárosodás" volt a jelszó, azóta már a "polgári" egyre inkább lekopott és átvette a helyét a "keményen dolgozó kisember" emlegetése, voltaképp a kispolgári reflexekre építő politizálás. A kispolgár nem fejlődött tovább a paraszthoz képest, hiszen ugyanolyan szűklátókörűen anyagias és ugyanúgy a "biztonság" a legfontosabb számára. (A paraszti életformából hozott, mára már lényegében funkciótlanná vált reflexekről van szó.) Emiatt a hatalomtól függő járadékvadászat a fő terepe, ezzel összefüggésben és a másokkal szembeni kicsinyes irigység jellemzi. Nálunk a mostani hatalom nagyon rájátszik a negatív gondolkodásával, aminek lényege, hogy légy "jó", tehát a legfontosabb, hogy ne tegyél semmi "rosszat", a kreativitás nem fontos, azt inkább hagyd a vezetőkre. A szigorúan összevont szemöldökű bürokratizmus teljesen oké, még inkább ha bizalmatlan és védekező alapbeállítódással jár együtt. Mindez persze szubjektív és vitatható: a kormánymédiákból számomra alapvetően ez jön le, sőt árad folyamatosan. Annyira nagyon kicsinyesek, annyira a kispolgárt szólítják meg bennünk.
Az egyedüli pozitív elem a kormány kommunikációjában a vallásosság erősítése (a családközpontúság mellett), ami elvileg ez ellen hat: azonban a történelmi egyházak mindennapi rutinja sajnos ritkán lépi túl a nyájszellem szintjét. Én legalábbis nem látok lényeges változást, mert a tanítások sokszor túl elvontak, nem elég élők és személyesek, ezért nem tudják kitölteni azt a nihilt, amit a kispolgár belül érez. Emiatt a leggyakoribb mentsvár az alkohol lehet a felfuvalkodott, nyomasztó egójú kispolgár számára.
A fiatalok között úgy harminc éves korig lényegében nincs kispolgár, mivel még nincs kialakult életmódjuk és az öregségedéssel válik a gondolkodásunk sok esetben egyre merevebbé. A Fidesz törzsszavazó bázisa egyre inkább az idősebb (és kevésbé iskolázott) rétegek felé tolódott, azon csoportok felé, amelyek nagy része tíz-tizenöt éve még MSZP párti volt. Ez is jelzi önmagában a kormánypárti kommunikáció irányát és célját.
A bennünk levő kispolgár egy feudális maradvány, ellenpontja a hatalmaskodó uraság. (A nagy autókkal járó, a gyalogos és kerékpáros "parasztot" lenéző, észt osztó, politikailag jól szituált, nagy dumás vezetők.) Mindkettőre igaz azonban, hogy csupán egy gonosz kis törpe, aki nem tudott igazán felnőni. Azért lett gonosz, mert gyerekkorában annyira sokat piszkálták, és annyira sokszor bombázták negatív mondatokkal. A családi nevelés során igen sokan folyton csak azt kapták, hogy "ügyetlen vagy", "buta vagy". Emellett az egész oktatási rendszerünk is inkább a kudarcra mint sikerre szocializál: "nem vagy elég jó", "nem értesz hozzá". Persze nem csak nálunk van ez így, hanem az országok többségében. A kispolgárnak emiatt egyszerűen nincs elégséges önbizalma, nem hiszi el, hogy van neki is tehetsége és kitartó munkával ő is lehet kiváló valamiben, emiatt nem mer igazán semmire "vállalkozni", mindig csak a biztosra megy. A mostani oktatási rendszerünkről is elmondható, hogy leginkább a hatalom számára jól kezelhető állampolgárok, azaz kispolgárok nevelésére irányul.
