Kevés esetben sikerül egy ország vezetőjének a rendszerben levő „disztópia-potenciált” teljes mértékben kihasználni, Hitler és Sztálin a legközismertebb példák, de az Orwell által leírt „nagy testvér” típusú társadalmak különféle változatainak a létrejötte is sanszos közeljövőben, ami számunkra sem megnyugtató. A NER rendszerének folyamatos építkezése is eléggé világos tendenciákat mutat, a fő kérdés hogy milyen rendszer épülhet ki a végén. Felvázolható egy eléggé pesszimista forgatókönyv, aminek a megvalósulása apróságokon is múlhat, én magam viszont nem bízom abban, hogy külső tényezők könnyen meghiúsíthatják, hiszen egy ellenségesnek mondható környezet olykor még inkább felerősítheti a bezárkózás iránti igényt.

Egy rendszert tagadó (adott esetben önmagát illiberálisnak nevező) mozgalom, ideológia egyik fő veszélye, hogy az azt megelőző, primitívebb viszonyokat állítja elő, mert nem talál ki semmi újat, hanem teljesen tudattalanul azokból a régi mintákból építkezik, amiket már ismer. Habár nálunk mintegy két évszázadon át dolgoztak sokan azon, hogy a feudális társadalmi mintákon valahogy túl tudjunk lépni, ez most mégis a visszájára fordulhat. A magát kommunistának vagy szocialistának nevező rendszer is tele volt feudális (személyes hűbéri jellegű függőségeken alapuló) vonásokkal, valójában egy újragombolt feudalizmus volt, technicista álarcban. A fasizmus még inkább ős konzervatív eszmékre támaszkodott, például mert különféle társadalmi kasztokat tételezett fel és szintén a katonás hierarchia volt a lételeme.

Nálunk a felmérések szerint az ötven éven felüliek nagy része hajlamos nagyon konzervatívvá válni, védekező alapbeállítódással és gyanakvással minden újdonság iránt, és mivel a társadalom öregszik, a politikai elitünk is lényegében öregszik, ezért a további konzervatív irányba történő menetelés nem túlságosan valószínűtlen. (Holott nem lenne törvényszerű, hogy ötven, hatvan vagy hetven éves emberek beszűkültté és betokosodottá váljanak, megfelelő életmód, szociális közeg és jó egészségügyi rendszer tudna ezen leginkább segíteni.)

A NER építkezése láthatóan nem áll le semmilyen helyzetben, egy szűk elit a gazdaság és a társadalom szinte minden területén domináns szerepre törekszik. Nyilván maradni fognak egyes szigetszerű területek a társadalomban, például egyes multi gyártó cégek, amelyekhez nem fog hozzányúlni, mert a külső támogató bázist is biztosítják a számára. A magyar gazdasági elitet viszont kíméletlenül lecseréli a NER körébe tartozó figurákra, akik ezt nem fogadják el, azokat fokozatosan ellehetetleníti. A magyar társadalom nagy része ezt adottságként fogadja el (hiszen nem tiltakozik szinte senki az államilag támogatott korrupció ellen sem), ami azt mutatja, hogy sokan hajlandóak elfogadni az új arisztokráciát és az újfajta hűbéri viszonyokat, feltéve hogy az ő életszínvonaluk nem romlik ezáltal észrevehető módon. (Valójában nem csak az elit, hanem a társadalom egésze az, amelyik újfajta módon ugyan, de mégiscsak korrumpálódik ebben a folyamatban.) Az üzleti verseny csökkenésével végül a kisember fog rosszul járni, hiszen az árakat az elit fogja megállapítani, emellett az állami szolgáltatások színvonala is köztudottan gyenge.

Egy középkori típusú katonás szervezet jöhet létre „várurakkal” az élen, ami primitívsége miatt sokkal könnyebben kivitelezhető mint a demokratikus rendszerek hatalmi egyensúlyokkal, folytonos kompromisszumokra operáló puha stílusa. Sokaknak a közéleti megnyilvánulásain már érezhető ez a katonás alapbeállítottság, amire néha szükség is lehet, a legtöbb esetben azonban felelősség hárító, infantilis viselkedést takar. (Szerencsésnek mondhatjuk magunkat amiatt, hogy nem nagyon lenne esélyünk bármiféle területi vita megnyerésére, akár mint Thatcher Angliájának a Falkland-szigetek esetében, vagy Putyin Oroszországának a Krím visszacsatolásakor, hiszen ez az adott esetekben túlságosan felerősítette a nacionalizmust.)

Ebben a rendszerben a kiszolgáltatottság az államnak nagyobb mértékű, az állami alkalmazottak fizetésének szintje is nagymértékben függhet a lojalitástól, ez persze megint csak egy rémkép, hogy különféle politikai biztosok felügyelhetik az egyes intézmények működését. (Megint főként annak a függvénye, hogy a társadalom mennyire lesz behódoló a katonás vonallal szemben.) A járványkezelés során nyújtott támogatások esetében is jól látszik, hogy ezeket is a politikai vonalba illeszkedő vezetők, területek kaphatják csak meg, még mások akár elvonásokkal is szembesülhetnek. Azt lehet mondani, hogy sajnálatos módon a rendszer vezetése valahogy abban érdekelt, hogy mennél többen függjenek az államtól, az állami kegyek és pénzek osztogatásától. A hatalom teljes mértékben centralizált lehet, egy katonás szervezethez méltóan.

A társadalom hitrendszere is az állami beavatkozás nyomán eltolódhat ennek megfelelően, a harciasságot, a küzdelmet és polarizációt hangsúlyozó szemlélet irányába. Erre a feladatra az állam által támogatott nagyegyházak többsége, legfőképp a katolikus vallás nem eléggé alkalmas, emiatt akár még kegyvesztetté is válhat pár éven belül. (Ez megint hangsúlyozottan egy borúlátó jövőkép, aminek a bekövetkezése viszont nem lehetetlen.) Az alapfokú oktatásban is jöhet a humán tárgyakban egy teljesen egyöntetű, a nemzeti identitást sulykoló és mindennél jobban előtérbe helyező tanmenet. A felsőoktatás és a színházak megfelelő „pályára állítása” is jelenleg épp napirenden van.

Az „agora”, a közösségi pletykálkodás is állami felügyelet alá kerülhet, inkább előbb mint utóbb. Ennek egyik módja a közösségi hálózatok állami cenzúrája lehet, az állami hatóság döntheti el, hogy milyen típusú vélemények és hirdetések bukkanhatnak fel a felhasználóknál. Másik lehetőség egy „nemzeti FB” létrehozása, amihez lehet elvárás az önkéntes csatlakozás adott esetekben (újfajta párttagsági rendszer alapjait fektetné le).

Egy ilyen újfeudalista rendszerű állam nem nagyon illene az EU rendszerébe, jelenleg nem csak az ún. mag országokra, de még a közvetlen szomszédjainkra se jellemzőek az ilyen tendenciák mint nálunk, például a politikai elit korrupcióját velünk szemben egyre kevéssé tűrik. Az elszigetelődési tendencia folytatódása esetében legfeljebb csak névleges tagságunk maradna meg (némi EU támogatással együtt), de talán még az sem.

Sokféle borús jövőkép létezhet természetesen, a fenti csak egyik a sok közül és nem feltétlenül a legrosszabb, például gazdasági téren Európa déli részének átlagát el lehet érni még ilyen körülmények között is. Amiért leírtam a jelenlegi tendenciák meghosszabbításaként (nem túl nagy fantáziával egyébként, ezek a pontok még jócskán bővíthetőek hasonló példákkal) azt azért tettem, mert nem nagyon vannak jelei a rendszer konszolidációjának. Egy konszolidálódott Franco vagy Pinochet rendszer tudomásom szerint nem volt elnyomó jellegű (persze helyi értékén kezelve, a korabeli sztenderdekkel összehasonlítva ezeket a rendszereket, nem a maiakkal). A konszolidációnál jobb szó talán a kompromisszumkészség vagy a hatalom arányos megosztása, de egyiknek se látom semmi jelét, - bár remélem mindez csak a „liberális média” hatásának tudható be…

Állami ideológusok, véleményvezérek, történészek egyébként olykor nyíltan ki is mondják, hogy mindaz ami a felvilágosodás után történt az rossz, az ideális társadalom az őseink modernitás előtti világa, ami még természetes volt, minden amit a modernitás hozott az csakis rossz lehet. Nekem az a fő gondom ezekkel az emberekkel, hogy semmi kreativitás nincs bennük, az általuk képviselt szint eléggé primitív, csak azért lehetnek ott, ahol vannak, mert nyomják a rendszer ideológiát. A liberalizmus elleni harc pedig végső soron az emberek bármiféle jellegű egyéni szabadságvágyának az el nem fogadását is jelenti, és mint tudjuk a földesúr-paraszt viszonylatnak sem volt része a felek egyenjogúsága semmiféle értelemben. Természetesen az állampolgárokon múlik, hogy mennyiben akarnak a „kultúrharc” részesei lenni, vagy pedig inkább összefogással kiállnak az érdekeikért.