A magyar kormány megoldásai teljesen eltérnek mindattól, ami Európában szokásosnak tekinthető, sőt leginkább példátlannak mondhatók. Ettől még lehetnek célszerűek, jövőbe mutatók, a problémákra megoldásokat jelentők. Tény viszont, hogy a belpolitikánk nem EU kompatibilis, a külpolitikánk pedig tudatosan rombolja az EU egységét, ezt pár éve már felismerték Brüsszelben, Strasbourgban, Luxemburgban és az Unió többi központjában is.
A magyar kül- és belpolitika a háborús szemléletmód alapján érthető meg: „Háborúban mindent szabad” – amint a brexitről készült híres film címe mutatja. Orbán nem kilépni akar az EU-ból, hanem a saját (a jobboldali radikalizmusnak megfelelő módon) átformálni a szervezetet, ami ne legyen több mint egy semmire nem kötelező egyeztető fórum, esetleg még egy kifizetőhely.
A boszniai magyar tevékenység célja is jól láthatóan a szerb nacionalizmust támogatja szövetségesként, a támogatás módja annyira nyílt, hogy az már nem fér bele az EU-ban elfogadható eszköztárba. Igaz, hogy most mindenki Ukrajnával van elfoglalva és a Balkán háttérbe szorult, és az is egyértelmű, hogy Ukrajna EU NATO tagsága, EU tagsága nem lehet tárgyalási alap, de az ukránok számára is a legfontosabb a mielőbbi békekötés lenne, valamennyire elfogadható feltételekkel. Ez teljesen független Trump vagy az EU szándékaitól, ez inkább a harctéren kialakult helyzet miatti realitás. (Nyilván egy elfogadható szintű harckészültség és ütőerő fenntartása továbbra is az ukránok érdeke, emiatt van szükségük további támogatásokra.)
Orbán esetében lényegében önkényuralmi vezetőről, „háborús parancsnokról” van szó, az ő szándékai az EU számára teljesen nyilvánvalóak, ezért ahol lehet a támogatásokat csökkentik akár valós akár kevésbé indokolható jogcímeken is.
A belpolitikában a közvetlen EU támogatások kedvezményezettjei nem csak a tanárok, akiknek a fizetése még mindig nagyon alacsony lenne, ha a bérüket a magyar költségvetés finanszírozná. Kevéssé közismert, hogy a mezőgazdasági termelők jövedelme gyakorlatilag fele részben az EU támogatásokból származik. Annak ellenére, hogy az EU országokban gyakoriak a gazdálkodók tüntetései (amit megtehetnek, hiszen könnyen blokkolni képesek a forgalmat), nálunk EU tagság nélkül a kistermelők pillanatok alatt a padlóra kerülnének és beindulna egy nagyobb mértékű birtok koncentráció, a mezőgazdaság is pár család birtokába kerülne éppúgy mint az más területeken már megfigyelhető. Jól láthatóan arra a jellegzetes latin-amerikai útra léptünk, oligarchák tulajdonába kerül a vagyon egyre nagyobb része.
Az illiberális rendszer úgy működik, hogy a cégektől és az állampolgároktól is nagyon sok adót szed be különféle jogcímeken, ezeket viszont visszaosztja a kedvenceinek, illetve a preferált rétegeknek más csatornákon. Akik ezekből a pénzekből nem részesülnek, számukra a versenyhelyzet igen kemény és kíméletlen, a túlélésről és a piacon maradásról szól, míg a kormány kedvencei kényelmes helyzetbe kerültek és a gyors meggazdagodás sem lehetetlen számukra. A kormány elosztásai nem pár százalékokról szólnak, hanem hatalmas összegeket mozgatnak meg (költségvetési szinten száz vagy ezer milliárdokat), ami kettészakítja a társadalmat anyagi értelemben különféle törésvonalak mentén és drasztikusan átrendezi a jövedelmi, vagyoni viszonyokat. Nem csak a magyar oligarchákról és a NER vállalkozókról van szó, hanem nagyon széles rétegekről, különféle vállalkozásokról, a tudomány és kultúra különféle területein dolgozókról, a nyugdíjrendszerről stb. mindenhol hatalmas rétegek kapnak nagyon sok kedvezményt, miközben nem fizetnek adót. Velük szemben a kedvezményi körből kimaradók csak vegetálni képesek, mert a mély víz számukra azt is jelenti, hogy folyamatosan a víz alá akarják őket nyomni. A legnagyobb gond ezekkel az intézkedésekkel, hogy nem teljesítményalapon jutnak sokak jövedelemhez különféle szinteken, tehát kontraszelektív.
A családtámogatási rendszerünk egyedülálló abban, hogy a kormány a gyereknevelési költségek nagyon nagy részét megtéríti a lakástámogatási rendszeren át és egyéb kedvezményekkel. Ezt a magyar társadalom nagy része támogatja is, azonban mindez kevésnek bizonyult a termékenységi arányszám növeléséhez, ezért a kormány most a nemek egyenjogúságának elvét (ismét, az eddigieknél is nagyobb mértékben) megsértve hozott egy olyan döntést, amit egyébként kormány nem is hozhatna, legfeljebb a parlament (ami nálunk már díszlet, sőt a kormányunk is egy ember akaratát jeleníti már meg). A két- és háromgyermekes anyák adómentességéről van itt szó.
Az élelmiszerárak korlátozására irányuló törekvések esetében is egyértelmű a politikai szándék, ez arra emlékezteti az embert, amikor az ’50-es években a kommunisták kulákokról és spekulánsokról beszéltek, mint akik felverik az élelmiszer árát. Az élelmiszerárak növekedése egy adottság, a világméretű keresleti és kínálati viszonyok alakulásából következik, hiszen egyre többen élnek jómódban, főleg az ázsiai középosztály engedhet meg magának nagyobb fogyasztást. A magyar élelmiszerek árai a régióban átlagosnak számítanak ahhoz képest, hogy sehol nem jön az alapárra 31,5% adó, tehát nagyon szubjektív, hogy mit tartunk drágának. Itt a cél az árrögzítésekkel éppen az lehet, hogy a multi kereskedelmi láncokat ellehetetlenítsék és azok NER tulajdonban kerüljenek. Ahol a NER cégek a piacvezetők, mint a távközlés esetében, ott az áremelési szándékoknak nem áll útjában semmi.
A benzinár esetében a helyzet kicsit hasonló, a MOL elbír alacsonyabb árat is és kap bőven kompenzációt más csatornákon. Bankok esetében a kép már árnyaltabb, mert eleve igen magas nyereségszintekről beszélünk, de itt is megjelent régebben az a helyzet, hogy a bankadóért az OTP-t a SZÉP kártyával kárpótolták, ami reklámnak sem volt utolsó. Nyilván a különféle szakterületeken vannak további hasonló példák, csak senki nem mer ezekről beszélni nyilvánosan.
Feudális, katonás irányítású táradalom épül, ahol a tudásnak nincs jelentősége, ez tényleg nem EU kompatibilis. Belorussziához lehetne hasonlítani, viszont nagyságrendekkel nagyobb tőkét kap nem csak az oroszoktól, hanem sokkal inkább Kínától, az arab világból és talán majd az USA-ból is különféle stratégiai előnyökért cserébe.
Lehet azt is mondani cinikusan, hogy régen Európa országai osztották fel a világot, most a helyzet megfordult és Európát fogják darabokra szaggatni a nagyhatalmak a saját érdekeik mentén, Orbán csak ezt ismeri fel, és ennek mentén cselekszik. (A racionalitás határán belül-e vagy már teljesen elvakult módon, én ezt nem tudom megítélni, de gyanús, hogy inkább az utóbbi lehet a helyzet.) Ezzel együtt az európai értékrend, kifinomultság, jogállamiság és társai mind elvesznek, és csak akkor tudjuk meg, hogy mit vesztettünk, ha majd nem lesz.
