Ideo-logikák

Ideo-logikák

Uraságaink mindentől megvédik a jó népet

2022. március 26. - Tamáspatrik

Pontosabban ezt a látszatot szeretnék kelteni: jöhet nyersanyagváltás, háborús feszültség, élelmiszer áremelkedés, energiaár robbanás vagy bármi, mindez hozzánk nem fog begyűrűzni. Azt tudjuk, hogy ha egy rendszert tagadunk és közben nincs konkrét célunk az nem más, mint hogy tudattalanul ugyan, de mégis az azt megelőzőt szeretnénk visszaállítani. Nálunk az illiberalizmus valójában feudális viszonyrendszereket tart „természetesnek”, ugyanazt a személyi függésekből álló hűbéri rendszert, amit már egyszer magunk mögött hagytunk.

Régen az uraságok határozták meg a területükön mindennek az árát (tehették is, mert a szállítási költségek nagyon nagyok voltak), most is ennek a példáját látjuk, amikor kitalálják, hogy mennyibe kerüljön a benzin literje, a földgáz lakossági ára vagy a sertéscomb kilója. Ez a politika nem hogy hosszútávon, de középtávon sem működik jól, mivel szétveri a magántulajdont. Kérdés, hogy kik fizessék majd meg a választások után: a multikra lehet persze adót kivetni, de csak egy bizonyos szintig (amíg el nem mennek), a magyar cégek pedig már most is szenvedik, a lakosság nagy része is elkerülhetetlenül terheket fog kapni a nyakába. Ha ez a kormány marad hatalmon, akkor lehet majd rendesen brüsszelezni és amerikázni, hogy kimagyarázzák valahogy a megszorításokat. Szegény magyarokat mindig elnyomják a csúnya rossz gonoszok, ez a mese megy évek óta. (Valamilyen okból a környező országokban ez nem divat, csak nálunk.)

A Kárpát-medence közepén élni, ez egyfajta hamis biztonságérzetet ad, mivel itt még a szélviharok és árvizek is enyhébbek mint a kontinensünk már részein. A 20.században viszont láttuk, hogy ez a biztonságérzet nagyon csalóka, mintha a különféle hatásokat ki tudnánk védeni és képesek lennénk létezni a „nagy magyar langyosban”, amivel pár évtizede már a Kádár-rendszer is szédítette a jó népet.

Mindenki megfizeti a háború árát Európában csak Magyarország nem, ezt a hanta dől most a kormány kommunikációból (közmédiumokból) reggeltől estig és az emberek beveszik, mert szeretnék hinni, hogy így is lesz. Közben beéget minket a saját kormányfőnk és külügyminiszterünk és kioktatja azokat az ukrán vezetőket az biztonságról, akiknek épp a fővárosát lövik szét az oroszok (mi is megtapasztalhattuk ezt Budapest ostromakor a múlt században kétszer is.) Akik nem tudnák: Ukrajnában nincs egységes tömbben élő magyar kisebbség, csak a magyar határ mellett egy vékony sávban, és mivel nincs semmilyen stratégiai jelentősége, emiatt a legbiztonságosabb egész Ukrajnán belül. (Megjegyzem, hogy Ukrajnát már valószínűleg elfoglalta volna az orosz hadsereg, ha mások nem szállítanak nekik fegyvereket, és nem annyira az amerikaiak mint a lengyelek, németek és sokan mások is.)

Én személy szerint nem drukkolok az oroszok ellen, sokkal inkább azt szeretném látni, hogy megkötik a fegyverszünetet és az Oroszország elleni szankciókat lépésről lépésre feloldják, nem tartom teljesen visszafordíthatatlannak a mostani helyzetet. Nem szeretnék hosszabb távon egy elszigetelt Oroszországot látni, a hidegháborús helyzet mindenképpen veszélyes lenne. Az is lehet, hogy Putyin valamennyire győztesnek érezheti magát majd a háború végén, engem ez különösebben nem zavarna, bár erkölcsileg azt kimagyarázni lehetetlen, hogy a világ legnagyobb országa egyszer csak fenyegetettnek érzi magát, ezért lerohanja a szomszédját és szétlövi annak városait. (A cél az expanzió volt, az oroszok által megjelölt indokok mind nevetségesek.)

Egyes társadalmi rétegeknek különösen fontos az a (hamis) biztonságérzet, amit az Orbán-kormány nyújt nekik, például a nyugdíjasok is tipikusan ilyenek. Nem veszik észre, hogy azért 13.havi nyugdíjat kaptak, mert azt könnyen el lehet törölni egy válsághelyzetben, és nekik az Orbán-kormány valójában nem adott sokat, hiszen 2013 óta a reálbérek minden évben több mint 5%-kal emelkedtek, a nyugdíjak viszont csak inflációkövető indexálást kaptak. Ez közgazdaságilag lehet egy alapvetően racionális lépés, én csak azt mondom, hogy a kormány most becsapja a nyugdíjasokat a nagy emelés kommunikációjával (ami valójában 7 év alatt összesen 8,5%), és főleg a kisnyugdíjasok azok, akik közül sokan a gazdasági érdekük ellenében szavaznak.

Azt is látni kell, hogy kontinensünkön egy új korszak kezdődik, az európai kényelemnek is hamarosan vége lesz, nem csak a biztonságunknak. A klímaváltozást előidéző ipari forradalom a mi kontinensünkön bontakozott ki, és most tér vissza a „karma”, ahogy a hindu vallás mondaná. Méghozzá úgy, hogy a Golf-áramlat és az északi-sarki futóáramlás egyaránt meggyengül és emiatt a csapadékos nyugatival szemben a hidegebb és szárazabb északi irányú légmozgás lesz dominánsabb. Tavaly és idén is már hideg és aszályos volt a tavasz első hónapja, ami tartós tendenciának bizonyulhat és rontja a mezőgazdaság feltételeit. A talaj kérdését nálunk túlmisztifikálják, nem a talaj lesz a meghatározó, hanem a csapadék és a hőmérséklet. (Ausztrália talaját a légmozgások belefújják az óceánba, de nálunk a Kárpát-medencében ülepedik a por, és a hegyekből is jön némi hordalék, ami legalábbis az ásványi anyag összetételt biztosítani fogja.) Viszont elegendő csapadék valamint műtrágya nélkül sem fog menni, mert a zöldtrágya, a szerves trágya és a komposzt mennyisége és kijuttatása problémás, és még az emberi fekáliát is vissza kellene juttatni a földekre, ha a kivont tápanyagokat ténylegesen vissza akarjuk pótolni.

Ennek az összetett válsághelyzetnek környezetvédelmileg nézve jó oldala is lehet, csökkenhet az energiapazarlás és az élelmiszer pazarlás, hiszen a kényszer nagy úr és mindig azt pazaroljuk, ami olcsónak tűnik. A kormány kommunikációjában persze mindennek nyoma sincs, hiszen a populistákat azért nevezik populistának, mert mindig azt mondják, amit az emberek többsége hallani szeretne (például, hogy a briteknek jobb az Unión kívül, vagy hogy Amerikában és Európában is a  legnagyobb veszélyt a bevándorlás jelenti.)

A kormány ha meg is védi valamennyire a lakosságot a piaci hatásoktól, akkor mint mindennek, ennek a fajta védelemnek is van ára, az ún. „védelmi pénz”, ami nálunk nem más mint a korrupció, a sajtószabadság és jogállamiság eltörlése. Nagyon mélyen bebetonozta magát Orbán és köre, a közmédia már rég nem közmédia, szinte minden pozíciót a kormány és a NER által megbízhatónak tartott elvtársak töltenek be. A főbíró is azt tartaná természetesnek, ha a Kúria mindig a politikai elvárások alapján döntene. Még az újonnan választott államfő sem mindig államfőhöz méltóan viselkedik, például nem támogathatná a kormány homofób népszavazási kérdéseit sem.

Megy a nagy parasztvakítás, amivel nyilván sok szavazót fognak megnyerni, de ne dőljünk be nekik.

A bejegyzés trackback címe:

https://ideo-logic.blog.hu/api/trackback/id/tr6517790294

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ulpius66 2022.03.26. 20:20:13

"Uraságaink mindentől IS megvédik a jó népet"

ulpius66 2022.03.26. 20:24:29

Látom a kormány fikázása továbbra is remekül megy!

Írjál mán valami jót az ellenzékről!
(mondjuk lehetetlent kérek, de azért próbálkozhatsz.....)

Nancsibacsi 2022.03.29. 10:14:26

"Nálunk az illiberalizmus valójában feudális viszonyrendszereket tart „természetesnek”, ugyanazt a személyi függésekből álló hűbéri rendszert, amit már egyszer magunk mögött hagytunk."
Mikor? Mondjál már egy tól-ig időintervallumot, mert én nem emlékszem ilyen időszakra. 2002 és 2010 között? Hmm, én úgy emlékszem akkor annyiban volt más a helyzet, hogy amikor arról beszéltem ismerőseimnek, hogy cégként indulnunk kellene ilyen vagy olyan pályázatokon, akkor simán kiröhögtek, hogy milyen kis naív vagyok -ÉS TÖK IGAZUK VOLT. Elmagyarázták hogy csak alvállalkozó-alválllalkozója lehetünk, és mire kell odafigyelni, hogy a végén ne nekünk kelljen azért fizetni, mert állami pályázatban vettünk részt, hanem megérje a business. Így is volt olyan hogy szoftverfejlesztést INGYEN csináltunk meg állami pályázatra - mert egyszerűen elfogyott a pénz, mire minket kifizetett volna a fővállalkozó, mert csak a konyhai világítása 5 millióba került (2004-ben!), és azzal kompenzáltak hogy a következő években az üzemeltetésnél vastagabban foghatott a ceruza. z nem volt feudalizmus? Hát nem is tudom...
2010 óta csomó állami pályázaton indul a cégem, megnyerjük, megcsináljuk, kifizetik. Fura érzés, de ha ez a feudalizmus, akkor én szeretem...

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.03.29. 10:33:00

@Nancsibacsi: nem tudom, nekem hasonló tapasztalatom volt a fidesz alatt 2000-ben. 20% vissza...először 10%-ot emlegettek, de aztàn valahogy a zsebek szaporodtak.

konrada 2022.03.29. 10:56:49

@Igazamvanvagyigazamvan?:
...szóval egykutyák mind.
De az tény, hogy csak akkor lopnak, ha hozzáférnek, az a tisztességes, aki még sorban áll ezért.

...lásd horváthék zuglói 50%-át....

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.03.29. 11:25:49

@konrada: azért a zsarolástól sem riadnak vissza.

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.03.29. 11:26:40

@Nancsibacsi: "2010 óta csomó állami pályázaton indul a cégem, megnyerjük, megcsináljuk, kifizetik"
Hja, 20%-ért bármikor!

konrada 2022.03.29. 11:31:56

@Igazamvanvagyigazamvan?:
No igen. A politikus már csak ilyen.
...bár nem tudom, most melyik zsarolásról beszélsz: Karácsony visszaléptetése Márky javára, vagy amikor Molnárzsé, amikor a hallgatása árát ecsetelte...

Mert ilyen van mindkét oldalon dögivel...

vackor1 2022.03.29. 11:34:59

@Nancsibacsi: Nem is tudom az elmúlt napokban mennyi helyen láttam tőled az alábbi kommented ( és a variánsait ) :

"Nancsibacsi 2022.03.28 12:26:39
63,9% - ha 2009-es jogszabályok szerint adóznánk, és ugyanazt a nettóbért szeretném kapni, mint amit a 2022-es jogszabályok szerint kapok, a munkáltatómnak ennyivel több pénzt kellene rám szánnia.
63,9%. Nem fog ennyit emelni, hogy ne vegyem észre a kormányváltást - nincs az az ellenzéki szimpatizáns főnök a világon :-D
Mégegyszer: 63,9%. Ezt a lóvét a jelenlegi összefogás magját alkotó liberális erők "valamire" elköltötték 2009-ben. Nem tudom mire - sok látszatja nem volt. De elvették, és elköltötték.

Ezek után megbukna Orbán? MIÉRT????"

Ebben a blogban meg céged van - ill. mindig is volt - , amivel állami pályázatokat nyersz meg és amivel 2002 -2010 között ( erre az időszakra hivatkoztál eddig , hogy mennyivel kevesebb bért kaptál , ill. a munkáltatódnak mennyivel többet kellett fizetnie utánad, stb.. ) meg nem indulhattál pályázaton és/vagy ingyen kellett dolgoznod.....

Szóval ?

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.03.29. 11:37:52

@konrada: én konkrétan arra, amikor megkeresett két helyi politikus, hogy szeretnék, ha támogatnám a kampányukat. Mert ha nem...na, azóta nincs cégem.

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.03.29. 11:41:01

@Nancsibacsi: tényleg, nem tudom, milyen vállalatveźető lehetsz, ha a gazdaságot a béreken keresztül ítéled meg. Szerintem semmilyen.
Valószínű úgy számoltál, hogy a fidesz agit. prop ennyivel kevesebbet fizetne.

konrada 2022.03.29. 11:47:26

@Igazamvanvagyigazamvan?: De legalább nem kell drogot szállítani hozzá, hogy legyen ehhez zséd...;)

Nancsibacsi 2022.03.29. 12:08:46

@Igazamvanvagyigazamvan?: Nekem a 20% visszával semmi bajom nincs - ha van miből visszaadni. A gondom inkább ott volt, hogy 2010 előtt pályázhattál, és mindenféle mondvacsinált okok miatt elutasítottak. Aztán 2010 után ismét pályáztál - ugyanaz a cég, ugyanúgy írja meg a pályázatot -, és láss csodát: elnyered.

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.03.29. 12:10:07

@Nancsibacsi: te. Mert fideszes vagy. Én nem, mert egyik oldalnak se feküdtem be.

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.03.29. 12:11:01

@konrada: ahogy elnézem nancsibácsit, ő se szàllít drogot. Használni, használ...

konrada 2022.03.29. 12:13:52

@Igazamvanvagyigazamvan?:
...de látod, inkább leadja, mint akkor, mikor előre kellett jattolnod, aztán úgy jártál, hogy járni jár, de neked a sor végén lévő alvállalkozónak már nem jut. (Lásd Margit-híd, Szeviép...)

Nancsibacsi 2022.03.29. 12:14:06

@vackor1: 2010-ben fejeztem be a vállalkozósdit, azóta alkalmazottként dolgozom. Előtte is utána is beleláttam a pályázatok készítésébe, megnyerésébe - többek között azért is mert ez egy cégnél sosem titok, még akkor se ha nem konkrétan te írod alá a pályázati anyagot (lehet hogy pl. a szakmai részt te írod hozzá).
Pontosan tisztában vagyok a fizetésekkel, mivel 2010 előtt láttam mindenkiét a cégnél, meg előtte is utána is voltak barátaim, akikkel vagyok olyan viszonyban hogy tudjam hogy milyen konstrukcióban kapják a lóvét. Pl. mert ÁFÁzni szeretnének velem (2010 előtt), most meg már nem igazán, mert nem éri meg. A bérkalkulátor az nem CIA titok, hanem szabadon használható. Sajnálom hogy nyitva van a szemem, amikor a világba nézek, és nem akadok el a telex.hu oldalán - ELNÉZÉST.

vackor1 2022.03.29. 12:20:05

@Nancsibacsi: Aha... értem :))
A nyitott szemedhez is gratulálok.

Nancsibacsi 2022.03.29. 12:25:46

@Igazamvanvagyigazamvan?: Ez totál nem a Fideszességen múlik, mivel attól hogy én konkrétan kire szavazok attól még nem lesz az összes munkatársam, a vezetőség, mindenki hirtelen fideszes, sőt. Nyilván egy telex.hu ha pályázaton akarna indulni - hát csodálkoznék ha nyerne (nyilván kitörlik a p.csába a db-ből a pályázati rekordjukat - ez egyértelmű). De egy NORMÁLIS cégnél ahol a vallási, politikai meggyőződés az magánügy, és az üzlet számít a pályázat elbírálása szempontjából ez teljesen lényegtelen.
Én egyszerűen nem tudom hogy 2010 előtt mire volt elnyerhető pályázat, de nekünk se támogatást, se közbeszerzést nem sikerült elnyerni. Pedig próbáltuk. 1x sikerült alvállalkozóként, de az ahogy leírtam akkora business lett, hogy ebbe a modellbe többet nem mentünk bele. 2010 után voltak IT fejlesztési pályázatok - ebből lecserélte az előző cégem az összes laptopot, monitort, szervert, nyomtatót -, voltak KF-et támogató pályázatok - ebből egyszerűn bért fizetett, éves szinten pár havit 1 évben. Közbeszerzést is elnyertek, amin fél évig dolgozott kb az egész cég, és abban az évben vastag volt a prémium.
A jelenlegi cégem dettó. Szóval "valami" megváltozott 2010 után - és az ilyen szempontból tök lényegtelen hogy kell-e visszaosztani vagy sem, mert ha év végén minden dolgozó kap 2 havi bónuszt, előző évben meg csak fél havi volt, akkor biztos nem mínuszos ennek az egyenlege.

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.03.29. 12:29:03

@Nancsibacsi: tehát te, mint beosztott, nem látod, hogy a cég vezetése fideszes??? Ennyit a tisztánlátásodról, őszinteségedről.

Nancsibacsi 2022.03.29. 12:32:20

@konrada: Én nem értem ezzel a "leadással" mi bajotok van. Ehhez nem kell állami megrendelés - próbáljatok meg mittomén a CIB bank mondjuk papír-írószer beszállítója lenni. Ugyanúgy le kell adni a lóvét annak, aki kiválasztja hogy ki lesz a beszállító, pedig az nem állami cég. Aki nagy pénz fölött diszponál, AMI NEM AZ ÖVÉ, annál mióta a világ világ olajozni kell a kerekeket, különben beragadnak. Ha a megrendelő egyben a tulajdonos, akkor nincs visszaosztás, minden más esetben amikor az összeg már szemmel látható - értsd a visszaosztandó pénz mennyisége akár a lebukást is megéri - akkor van. Ez ugyanolyan fizika, minthogy feldobod az almát, az meg leesik.

Nancsibacsi 2022.03.29. 12:35:29

@Igazamvanvagyigazamvan?: Én mint alkalmazott nem kérdezem meg őket hogy kire szavaznak, és a poltika ill. a vallás mint beszélgetési téma tiltott a cégnél csoportos beszélgetésekben. Értsd: ha van egy haverod, azzal beszélgethettek politikáról vagy vallásról de csak úgy, ha kettesben vagytok (HO-ban ez ugyebár privát chat, élő meg úgyis heti 1 nap, akkor nem politizál senki se).
Szerintem minden normális cég így működik - nem is mennék olyanhoz dolgozni, ahol a politikai elkötelezettség követelmény (fideszeshez sem).

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.03.29. 13:53:15

@Nancsibacsi: és neked az nem jön le, hogy a tulaj fideszes. Hülye-e vagy?

HaD 2022.03.29. 14:14:15

van ez az attitüd hogy bármely cikk esetében ami kritikai hangvételü a fizetett vagy megygözödéses kommentelök egyböl a szofisztikához nyúlnak...bezzeg a gyurcsány....az egy dolog hogy ennek a gcinek pont ez a szerepe és erre élezik ki már hosszu évek óta az un belpolitikát,de az hogy országos szinten a magyar néplélekre hagyatkozva(ahogy orbánc minden modnanivalóját erre alapozza)az egymás utálata a mérce az végtelenül szomorú:(
..amúgy meg biztosan kiosztották már az ukrán határ menti településekben a sisakokat és a golyóálló mellényeket,mert ha szígyártónak is csak abban lehetett jönni menni akkor biztos nagy a szükség rájuk arra...ha meg Mari néni meg Béla bácsi sisak nélkül marad akkor ki védte volan öket meg???:):)...ezért csak a zsidesz...

HaD 2022.03.29. 14:17:10

...orbán amúgy mit keresett a Királyhágó vedelmi vonalának kiépítése után Szerbiában???...ott védte Mari nénit meg Béla bácsit???...avagy eccerüen onnan tudott nyugton telózni vlagyimirrel???...qrva világ ha már az ukázt sem lehet a ruszki kihelyezett 007-esektöl megkapni:):)

HaD 2022.03.29. 14:32:10

amúgy meg a cikk alapvetöen jó irányban tapogatódzik....a környezeti változások igen is komoly kihívás Európa számára és ennek egy brutál megoldási kísérletét látjuk Ukrajnában...fogy az élettér a ruszkiknál...és máshol is. A jelen helyzet pedig valóban egy lehetöség arra hogy változzon Európa szemlélete ami a környezeti adottságok és realitásokat illeti. A nagy magyar(?) környzetvédö (áder) nyugodtan követelhetné most a qrmányon hogy az energia felhasználást hogyan csökkentse(ez az ejura is igaz persze)és úgy általában milyen irányba vigye el a gazdaságot....TAKARÈKOSKODNI a javainkal....ez persze igen sok ipari és kereskedelmi lánc felé alapvetö változásokat jelentene....

konrada 2022.03.29. 14:39:13

@Nancsibacsi:
Jöhetnék azzal az örök igazsággal, hogy "korrupció az, amiből kihagynak", de én már csak ilyen hülye álmodozó vagyok, és úgy gondolom, jobb lenne egy olyan világ, ahol nem a kapcsolatok, a gátlástalanság, hanem a valódi értékek, tartalom a meghatározó.

...de ilyenkor belelóg bilibe a kezem, és megértem, hogy ez így működik a világon mindenhol: legyen az EU, vagy USA felső vezetés...

...csak próbálom kinyitogatni azok szemét, akik bár nem tudnak egy olyan értelmes érvet mondani, miért lenne jó, ha a mostani ellenzék nyerne, akkor ultima ratio-ként bedobják, hogy azért mert a fideszesek lopnak, de azok tisztességek.
...és felvilágosítom, hogy ez nagyon nem így van.

Nancsibacsi 2022.03.29. 16:10:30

@konrada: Igen, gyakorlatilag ahol a teljesítést nem a tulajdonos írja alá, ott van korrupció. Szóval ennyi erővel le lehetne váltani kb az összes 500+ fős céget is, mert hát ott is lopnak. Erre mondom én, hogy nem az számít hogy mennyit lopnak, hanem hogy mennyi marad! És a mennyi marad se (csak) attól függ hogy mennyit lopnak, hanem hogy mennyiből.
Ezért számoltam ki azt a bizonyos 63,9%-ot, amennyivel ha a 2009-es adójogszabályokat visszaállítanák akkor én ennyivel kerülnék többe a munkáltatómnak. Értsd: 2009-ben ennyivel több pénzt szedett be a dolgozó népen az állam, és volt látszatja? Szuper volt az EÜ, az oktatás? Nem. Egyrészt épeszű ember akkor nem dolgozott bejelentve, mert vagy kiment külföldre - nem, nem a deviza károsultak, hanem azok a programozók, akik 5x annyi GDP-t termelnek mint egy tanár -, vagy adót csalt, minimálbéresként. Más út nem volt. Most meg van. Ezért nem szeretném hogy az összefosás nyerjen, mivel én nem szeretnék ismét adót csalni - örülök hogy a régi már elévült -, külföldre meg a gyerekeim miatt nem akarok elmenni.

Camelotr 2022.03.29. 17:28:04

Figyi. Egy ideje nem járok szavazni, mert nincs olyan csapat aki...

De azért...

A józanság talaján meg kell állapítsam, hogy Gyurcsány "hozzánk nem ér el a válság,nemköllcsinálni semmit" receptje kevésbé volt hatékony mint a Zorbánék reakciói.

okleveles naiv 2022.03.29. 19:30:44

inkább így: Uraságaink minden jótól megvédik a népet...

sóhegy049 2022.03.29. 19:53:23

@Nancsibacsi: Ezt te is tudod, hogy hazudtál? :-)
Az utcáról pályázatot nyertél? Ne szopass már ember... Én 8 évig küzdöttem, betelt a pohár, leléptem, 3-án azér' besétálok a konzulátusra egy köszönetért. (ha már levélben nem megy, ugye?)

parttalan 2022.03.29. 19:58:58

"A Kárpát-medence közepén élni, ez egyfajta hamis biztonságérzetet ad, mivel itt még a szélviharok és árvizek is enyhébbek mint a kontinensünk már részein."

Ebben a hamis biztonságérzetben maximum a honfoglalók érezhették magukat, mikor azt hitték, a Kárpátok úttalan félkaréja és délről a nagy folyók jelentette természetes határok megfelelő védelmet adnak. A következő évszázadok rácáfoltak erre.

white999 2022.03.29. 20:03:03

@Nancsibacsi: Elég xar cégetek lehet ha még nem jöttek a lenin fiúk einstandolni.

parttalan 2022.03.29. 20:04:35

"Az is lehet, hogy Putyin valamennyire győztesnek érezheti magát majd a háború végén..."

Amennyiben pecsét kerül az Ukrajna semlegességét szavatoló megállapodásra, abszolút győztesnek érezheti magát. Ukrajna kirántása a semleges státusból volt a háború kirobbanásának elsődleges oka.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2022.03.29. 20:25:56

Az oroszok iszkolnak Kijevből. Putyin vereséget szenvedett.

parttalan 2022.03.29. 20:34:17

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Bejelentették, most a két szakadár régióra koncentrálnak. Emiatt vonták ki a csapatokat Kijev közeléből

Akik most vigyorral az arcukon mondják: Putyin menekül!, azok legyenek azzal is tisztában, hogy a Donbass és a Krím között létrejött a korridor, és a félszigettől nyugatra is folyik az előrenyomulás Odessza felé. Ukrajna el van vágva a tengertől. Az oroszok elfoglalták a stratégiailag fontos ukrán fekete-és azovi-tenger menti térség nagy részét, ezáltal elejét veszik, hogy valaha is NATO kontingens szálljon partra és harcászati állásokat vehessen fel ott, illetve a tenger felől segítsék fegyverrel, élelmiszerrel, egyebekkel Ukrajnát. Hogy kimennek a déli területekről valaha, a Krím és a két keleti megye annektálásának elfogadásáért, valamint Ukrajna semlegességének szavatolásáért cserébe? Nem tudom.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2022.03.29. 22:09:24

@parttalan: Na! Ez aztán kifinomult válasz volt. :-)) Szóval csak a levegőbe beszélsz, igazolni nem tudod.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2022.03.29. 22:11:01

@parttalan: Jó, tudom, ők így szállnak le a bicikliről. Elhordják az irhájukat és ezt stratégiának adják elő. :-)) Te meg bekajálod.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2022.03.29. 22:15:43

@parttalan: Különben baromságokat beszélsz. Ha a NATO a Fekete tenger felől akar segíteni, akkor simán partra teszik a cuccot Romániában. De feleslegesen komplikált veszélyes tengeri szállítást csinálni orosz tengeralattjáróktól hemzsegő vizeken. Minden baromságot kitalálsz, csak hogy bumfordi O1G politikáját elmaszatold az orosz háborús bűnök igazolásával.

sóhegy049 2022.03.29. 22:18:40

@parttalan: Te most konkrétan egy elmebeteg kommunista rezsim népírtását hájpolod?

sóhegy049 2022.03.29. 22:37:33

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Mindig be-benézegettem erre-arra, de az elmúlt 1 évben nem is értem, hogy mi történik ott??? Egyszerűen agyrém, hogy némelyek mit ki tudnak izzadni és nem ám trollkodás, hanem zsigeri. Borzasztó.
Annyit még hozzá, hogy a Fekete-tengertől való elzárása Ukrajnának, kizárt dolog.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2022.03.29. 22:44:28

@sóhegy049: De ha meg is csinálják, mire mennek vele? Az nem akadályoz meg semmilyen NATO felvonulást. Szánalmas erőlködés @parttalan: részéről, hogy itt háborús stratégiai elemzőt próbál játszani.

CSOKKI MÁLNA 2022.03.29. 23:16:34

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Innen is elkezdtek kivonulni először '56-ban, aztán mégse.Kijevbe is visszamehetnek, ha a keleti front történései, és a naponta szarrá rakétázott raktáraik, gyáraik, reptereik nem bírják jobb belátásra őket végül az orosz feltételek elfogadását illetően.

Egyébként Blinken libsi nem olyan derűlátó, mint te:

www.portfolio.hu/global/20220329/blinken-latvanyosan-igyekszik-arnyalni-a-kepet-az-orosz-ukran-tuzszuneti-targyalasokrol-536337

"Amerika azonban erős kételyeket fogalmazott meg a hírek hallatán. Antony Blinken az amerikai külügyi tárca vezetője közölte, hogy nem látja a „valódi komolyság” jelét az oroszokon. Hozzátette továbbá, hogy különbség van aközött, amit Oroszország állít, és amit tesz. Az Egyesült Államokat pedig elmondása alapján az utóbbi szempont jobban foglalkoztatja."

sóhegy049 2022.03.29. 23:18:30

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Transzisztria (Dnyeszter-menti Köztársaság) még ott van neki, de akkor is "megnyeri" a románokat, én is ebből következtetek arra, hogy Ogyessza sem lesz az övé. De remélem, hogy anyagilag belerokkan az országa.

sóhegy049 2022.03.29. 23:20:35

@CSOKKI MÁLNA: Teljes Ukrajnával mit akar? Eljönni négy NATO tagállamig? OK, hogy nálatok a Patás behódol, de a románok és a lengyelek nem lesznek a kutyái.

sóhegy049 2022.03.29. 23:22:18

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Ez is egy érdekes csávó meg a népe is, igazi barbárok.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2022.03.29. 23:25:16

@CSOKKI MÁLNA: Én csak örömködök azon hogy a félelmetes orosz medvéről kiderült hogy csak egy szánalmas plüssmaci amiből ellopták a szivacs tömést. :-))

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2022.03.29. 23:39:30

"Az oroszországi IT-cégek másik nagy fejfájása a szakképzett munkaerő tömeges elvándorlása.

Erre először Natalja Kasperskaya, a Kaspersky társalapítója és korábbi vezérigazgatója hívta fel a figyelmet, aki szerint az IT-szakemberek kiáramlása február vége óta tömegesnek mondható.

Egy nagy internetes kutatócég tulajdonosa már kormányzati lépéseket sürgetett, hogy valahogy akadályozzák meg a szakemberek elmenekülését. Bár a menekülő fiatal oroszok arról számoltak be, hogy a repülőtereken kihallgatták őket, ennél komolyabb lépésekre eddig nem volt példa.

Az Orosz Elektronikus Hírközlési Szövetség legfrissebb adatai szerint 50-70 ezer informatikai szakember hagyta el eddig az országot és áprilisig további 100 ezer teheti meg ugyanezt."

CSOKKI MÁLNA 2022.03.29. 23:41:04

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Talán kérdezd meg erről a mariupoliakat, meg a hazafutó nyugati önkénteseket.

parttalan 2022.03.30. 01:45:06

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Mondom. hogy elhazudod, akkor minek erőltessem? Sokszor leírtam már az álláspontomat a háborúhoz vezető okokról. Van nekem jobb dolgom is annál, hogy a "nyugatnak mindig igaza van!" tézist valló ellenzékiekkel parttalan vitákat folytassak.

parttalan 2022.03.30. 01:52:18

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: "Jó, tudom, ők így szállnak le a bicikliről. Elhordják az irhájukat és ezt stratégiának adják elő. :-)) Te meg bekajálod."

Hogy te mi mindent kajáltál be eddig, mióta regisztráltál és hány fake newst, hamis véleményt és hazug narratívát tehettél eddig magadévá, amiket bőszen csiripelsz vissza a blogokban, köztük mostanában az orosz-ukrán konfliktus tálalásáról, arról lehetne beszélni.

Nincs semmilyen irhaelhordás-

parttalan 2022.03.30. 01:54:06

@sóhegy049: "Te most konkrétan egy elmebeteg kommunista rezsim népírtását hájpolod?"

Közel sem, a mesebeli strucc viszont pontosan úgy viselkedik, ahogy te.

parttalan 2022.03.30. 02:00:44

@sóhegy049: "Annyit még hozzá, hogy a Fekete-tengertől való elzárása Ukrajnának, kizárt dolog."

Mondom, nem vagy képben.

Vagy a pillanatnyi helyzettel azért tisztában vagy és most arról hümmögsz, mi lesz a háború után?

Minden az ukránokon múlik. Amennyiben megegyezésre törekednek, és hajlandók a kompromisszumra, a ruszkik még akár ki is mehetnek az elfoglalt tengeri térségből. Ellenkező esetben maradnak.

parttalan 2022.03.30. 02:08:29

@CSOKKI MÁLNA: "Zavarosak a gondolataid."

Sztem nem önmagától ilyen. Elméje a "független objektív média" foglya.

parttalan 2022.03.30. 02:34:35

@sóhegy049: "Teljes Ukrajnával mit akar? Eljönni négy NATO tagállamig? OK, hogy nálatok a Patás behódol, de a románok és a lengyelek nem lesznek a kutyái."

Nem fog eljönni Ukrajna nyugati határáig. És főleg nem fog átmenni a határokon. Beteges gondolkodásra vall ilyesmit feltételezni. Mondjuk az Al-Dunáig talán elmehetnek (nem valószínű), de a lengyel-és a magyar határig nem. Csak abban az egy esetben, ha az amcsik foggal-körömmel ragaszkodnak gyarmatukhoz (ami világosan látszik), és ez meggondolatlan lépésekre hajszolja őket. Konkrétan: fegyvereket és egyéb harcászati eszközöket kísérelnek átjuttatni a határon. Igaz ugyan, hogy már hivatalos döntés is van arról, a NATO nem szállít fegyvereket Ukrajnába, de ez a gyarmattartót nyilván nem zavarja. És mind Magyarország, mind Románia (és Bulgária) elzárkózásával Ukrajna egyetlen kapuja most Lengyelország. Csak rajta keresztül támogathatja az USA az ukránokat. Ugyanakkor ez kiválthatja az oroszok haragját. Magyarán ki fognak lőni minden egyes szállítmányt. A napokban Lvivben egy üzemanyagtartályt lőttek szét, előtte a repteret érte találat, de bármikor sorra kerülhetnek lőszerraktárak és laktanyák is. És akkor a háború valóban ott lesz a NATO közvetlen szomszédságában.

De az oroszok nem lesznek őrültek, hogy önmaguktól háborúba bocsátkozzanak vele. Egy hónappal a háború kezdete óta már kikristályosodott, hogy ez ezzel az opcióval komolyan számolni nem kell. Ettől még a nyugati háborús propaganda természetesen ennek ellenkezőjével riogatja még mindig a közvéleményt.

sóhegy049 2022.03.30. 06:05:06

@parttalan: "Amennyiben megegyezésre törekednek, és hajlandók a kompromisszumra, a ruszkik még akár ki is mehetnek az elfoglalt tengeri térségből"

Remek. :-) Ez olyan, mint ha szomszédom lennél és kellene a telked fele. Naponta elverlek, mint szódás a lovát, esetleg a családodat is és amennyiben kompromisszumkész leszel, utána befejezem? Dolgoztam mindkét országban, abban egyet tudok érteni, hogy az egyik 19, a másik 1 híján 20, ha nagyon sarkosan nézem őket az össztársadalom szintjén.
@CSOKKI MÁLNA: Mitől zavaros a szerbek tekintetében? Nem volt egy háború, ahol etnikai alapon pucolgattak? Egy fasiszta barbár nép. Ti ezekkel tudtok azonosulni, mert a világ civilizált oldalába már nem fértek bele, nem kér senki belőletek. :-)))

sóhegy049 2022.03.30. 06:11:02

@parttalan: Ahol én élek nemtettestvérem, itt a híradásokban mindkét fél benne van.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · https://hatodiklenin.blog.hu/ 2022.03.30. 18:25:49

@parttalan: Na idézzed szépen hol írtam én hogy a Nyugatnak mindig igaza van!

parttalan 2022.03.30. 19:45:52

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Ne erőlködj, kapsz inkább két hírt a mai Indexről:

"24 óra alatt 64 ukrán katonai objektumot pusztítottak el az oroszok"

"14:43 Partra szállhatnak Odesszánál az orosz fegyveresek"

Nekem lett igazam. Fél napra rá jött az igazolás. Hordják az irhájukat, az.
süti beállítások módosítása