A család egyesek számára afféle „szent tehén”, és valóban az is lehet bizonyos értelemben, de annyira talán mégsem, hogy ne lehetne róla közéleti vitákat folytatni. Én például a kormány családpolitikai célkitűzéseinek egy jó részével egyetértek, másokat viszont problematikusnak látok.
1.A nevelés ne csak a családban történjen
Egyik család sem tökéletes és nem mindig képes megfelelő szintű nevelést biztosítani a gyerekeknek. Sőt, jó néhányan annyira szörnyű családban nőnek fel, hogy ha azt mondjuk, hogy ehhez a társadalomnak semmi köze, az alapból kiszolgáltatottá teszi őket. Egy ilyen szemlélet egyértelműen a társadalom kasztosodását segíti, mert amilyen családba születtél "úgy jártál". Régen sem a család nevelt, hanem a rokonság, faluközösség, mesterek, egyház, iskola is hasonló mértékben. Nem lehet ezt a kérdést ideológiától mentesíteni, hiszen ha az emberek életmódjáról, életstílusáról normákat állítok fel, az már ideológiai hatás. (Nem, és megint nem a „gender ideológia”, hiszen az átlagpolgár erről azt se tudja, hogy eszik vagy isszák, bevallom, hogy engem se érdekel különösebben.) Sőt, szerintem a túlságos családközpontúság a magyar társadalom egyik mai problémája, mert gyengíti a társadalmi bizalmat és növeli a korrupciót.
2.A gyerekvállalás nem elsősorban anyagi kérdés
Jó kifogás persze, hogy „anyagilag nem engedhetem meg magamnak”, ezért nem vállalok gyereket, de a dolog láthatóan nem így működik, alig van kimutatható összefüggés a szülők anyagi helyzete és a gyerekek száma között. Viszont az egyik legfontosabb életcélunk lehet a családi élet maga, az anyagiaktól függetlenül. Mindezek ellenére persze helyeselhető politika segíteni a gyerekvállalást állami támogatásokkal. Van viszont olyan is, ami anyagiakkal nem kompenzálható, sem pozitív sem negatív értelemben. A családi boldogság is ilyen, de az is, ha fiatalon az emberek éretlen fejjel esetleg rossz döntéseket hoznak. Aki szellemi szinten még gyerek, szerintem inkább ne is akarjon gyereket nevelni, egy rossz házasságban pedig a válás egyértelműen lehet jó megoldás akkor is, ha ez anyagilag veszteségekkel jár. Meg kell jegyezni azt is, hogy gyerekek egyébként többféle családmodellhez illetve életmódhoz képesek alkalmazkodni különösebben nagy törések nélkül.
3.Hosszútávú jogbiztonság?
A sokgyerekes családok utólagos jutalmazása (akár adókedvezménnyel) azért sem lehet átütő erejű, mert erre mifelénk úgy 20-30 évente szokott jönni egy rendszerváltás, és az újabb rendszer kedvezményezettjei egészen mások lesznek, mint az előzőé. Ha társadalomban nincs egy rendszereken átívelő konszenzus a legfontosabb kérdésekről, hanem inkább ideológiai harcok mennek a különféle táborok között, ezért a hosszú távú tervezhetőség igencsak kérdéses.
4.A kevés gyerek nem biztos, hogy akkora nagy gond
Környezetvédelmi szempontból kívánatos is a Föld lakosságának nagymértékű csökkenése, inkább kevesebb gyerek szülessen és jobb nevelést, oktatást kapjon. A magyar kormány intézkedései alapvetően helyesek, mert azokat a családokat támogatják inkább, amik elvileg jobb szintű nevelést képesek biztosítani, például mert a támogatást kapó szülők tartós és legális munkaviszonnyal rendelkeznek. Kevesebb megszülető gyerek esetén sem fognak a nyugdíjasok éhezni, valószínűleg alacsonyabb életszínvonalon élnek majd, mint a manapság, de a munka termelékenységének további növelése (emiatt fontos a magas hozzáadott értékű termelés) sokat javíthat a helyzetükön éppúgy, mint a külföldi munkavállalók nagyobb számú alkalmazása. A vészharangok megkongatása ebben az esetben tehát nem indokolt.
5.Teljesen igazságos nyugdíjrendszer nem létezik, de lehetne igazságosabb
Akkor lenne teljesen igazságos a nyugdíjrendszer ha egyáltalán nem lenne és mint régen, a gyerekek tartanák el az időseket (a többiek pedig megélnének a megtakarításaikból és segélyből). A nyugdíjszakértők egyszer azt mondják, hogy igazítani kell a nyugdíjak reálértékét a keresetekéhez, másszor pedig azt, hogy a nyugdíjkassza egyre nagyobb terhet fog jelenteni, a két állítás nyilvánvaló ellentmondásban van. Kormányunk azt a bravúrt hajtotta végre, hogy alig emelte a nyugdíjak reálértékét, miközben a szavazótáboruk legnagyobb részét a nyugdíjasok adják. Mélyebb elemzést megérne a mostani nyugdíjrendszer igazságossága és az is, hogy mennyire éri el a kitűzött politikai célokat (ez utóbbit a nyugdíjszakértők se nagyon teszik meg). A magyar lakosság általános egészségügyi állapota alapján már a mostani nyugdíjkorhatár is magasnak tűnik, nem beszélve arról, ha esetleg tovább emelkedik.
6.Elmaradt zöld fordulat, válságban a demokrácia
A demokrácia válságát okozná elvileg már az is, ha a kormányok a hatalmon maradásuk érdekében az egyre nagyobb számú nyugdíjasnak kedveznének a munkapiacon aktív fiatal generációkkal szemben. A fiatalok fellázadhatnak, a gazdaság a túl magas adóbevételek miatt működésképtelenné válna, egy ilyen helyzetben a demokratikus rendszerek nem biztos, hogy fenn tudnak maradni. Ez egy hosszabb távú probléma, de már rövidebb távon látható az, hogy megakadt a „zöld gazdaságok” kiépítése, jelenleg nem tudnak nagyobb támogatást szerezni a klímavédelmi mozgalmak. Ha pedig nem hiszünk ebben, akkor jön a szélsőjobboldal megoldása, amelyik az erő politikáján alapul, és a „legerősebb majd úgyis túlél” elvet valósítja meg. Ez történik most Európában, az oroszok által indított háború hatása is benne lehet a szélsőjobboldal erősödésében, ami az európai kultúrában mindenképp egy jelentős visszalépés. (Texas vagy Argentína számomra nem követendő példa.)
7.Elhülyülő generációk?
Ezt tartom a legfontosabb kérdésnek alighanem az egész családpolitikában, a legtöbb generáció ugyan azt képzeli magáról, hogy okosabbak lesznek az elődeiknél, de most azt kell belátnunk, hogy egyre butábbak vagyunk. Az EU és a magyar hatóságok egyaránt az idióta fogyasztót védik, amelyik azt hiszi, hogy a cégek bármit is adhatnak ingyenesen, valamiféle ellenszolgáltatás nélkül. A magyar állampolgár is jól elvan a langyosban, és hogy neki minden „jár”. Akkor még nem beszéltünk a digitális kultúra hatásáról, a környezetszennyezésről, helytelen táplálkozásról, amelyek mind csökkenthetik az IQ szintet. Az oktatási rendszerek színvonalának hanyatlása a legaggasztóbb fejlemény és ez megint egy olyan kérdés, hogy össztársadalmi szintű támogatást igényel, a kormányok rövidtávú és önös igényeiken túlmutató probléma. A populizmus éppen a hülyeség elismerése és normává avatása, ugyanolyan átverős marketingmódszereket használ a politika eladására, mint a nagy cégek a termékeik esetében. Így például közszolgálati médiumok híreiben percenként többször el kell, hogy hangozzon az a szó, hogy „háború”, amire mindent rá lehet fogni, inflációt és diktatórikus intézkedéseket egyaránt, holott a jelenlegi gazdasági problémáinknak legfeljebb a tíz százaléka vezethető vissza rá közvetlenül.
