A társadalom kettészakadásának alapképlete
Nem állunk messze attól, hogy a társadalomtudósok is képletekkel írják le az általuk vizsgált alapvető folyamatokat. Némelyik összefüggés enélkül is világos, így például az, hogy ahogyan a társadalmak egyre heterogénebbé váltak, a belső konfliktusok száma is törvényszerűen megnövekedett. A régi kultúrákban pár kivételtől eltekintve a népesség óriási többsége falvakban élt és a falusi társadalmak köztudottan homogének voltak. Mindenki ugyanolyan szabályok szerint élt, az egyéniségnek nem volt jelentősége, sőt a sorból kilógókra nagy eséllyel kiközösítés várt.
Az ipari forradalom ebben nagy változást hozott: egyre speciálisabb készségekre lett igény, és ez a differenciálódás nagyon sokféle értékrendszert alakított ki.
Hideg fejre van szükség
Az értékrendszerek eltávolodása miatt az emberek könnyebben provokálhatóakká és indulatosabbá váltak. Az ún. liberálisokra is igaz ez, ők ugyanolyan előítéletesek mint a radikális jobboldal, amint ezt pszichológusok kimutatták (pl. itt). Ezért ha mélyebben meg szeretnénk érteni a folyamatok hátterét, akkor képesnek kell lennünk a tőlünk távolabb álló értékrendet valló emberek fejével is gondolkozni, és egyik oldallal sem azonosulni teljes mértékben.
Egy időben úgy látszott, hogy a társadalmakban kétféle módon érhető el konszenzus, az egyik a mérsékelt jobboldal (nálunk leginkább az Antall vagy az első Orbán-kormány) másrészről a technokrata, érzelemmentes baloldal (pl. Horn, Bajnaiék tartoznak ide) – képesek voltak ezt valamennyire megvalósítani. Az egyensúly az utóbbi időben felborult és a világ nagy részén gyakorlatilag ugyanaz a kép bontakozik ki, erősen kettészakadt társadalmakkal. De mi ennek az oka?
A pénzről szól a játék
Ha megnézzük, hogy hol laknak a baloldal törzsszavazói és hol vannak a GDP és életszínvonal tekintetében legjelentősebb területek: ezek egyaránt a NAGYVÁROSOK mint például New York, Los Angeles – elég ha ezt a két térképet egymásra tesszük (USA GDP területi eloszlása és 2016-os választási eredmények), de Európa nagyvárosaira ugyanez érvényes (pl. London, Párizs, Bécs, Budapest, stb. esetében) A nagy pénzek a nagyvárosokban forognak és a nagyvárosi életmódot kedvelők profitálnak ebből a legtöbbet. (Jobb állások reményében hajlandóak folyamatosan tanulni és képezni is magukat, emellett gyakran vállalkozókedvűbbek is.) Ezzel szemben a hagyományosabb életmód hívei zömmel kisvárosokban vagy falvakban élnek, ahol kevesebb jól fizető munkára van kilátás. A vagyoni különbségek növekedésével ez az olló mára annyira szétnyílt, a konzervatív felfogásúak nagy része annyira hátrányban érezte magát, hogy megszervezett egy „ellentámadást”, a jövedelmek visszacsatornázásának céljával. A lehetőséget elsőként megragadók (Putyin, Orbán) felismerték, hogy a gazdasági kulcspozíciók megszerzése mellett mindenekelőtt a nagyvárosi életmód idegrendszerét kell elfoglalni (a közmédiumokat és a sajtót), példájuk mára egyre inkább ragadóssá vált.
A jól szervezett radikális jobboldal
Annak ellenére, hogy a kétféle felfogás aránya az egyes társadalmakban közel 50/50, az utóbbi időben radikális jobboldal mégis sikeresebb. Ennek egyik oka, hogy könnyebben hozhatóak közös nevezőre, (legalábbis manapság) homogénebb felfogásúak és jobban elfogadják a katonás szervezetet, a vezérelvűséget. Mivel a nagyvárosi „multikuti” számukra teljesen idegen terep, ezért teljesen érthető, hogy a radikális jobb oldaliak szeretnének maguk körül egyszerű, homogén társadalmat látni, amibe nem fér bele az övéktől különböző kultúra, eltérő ajzószerek, más fajta szexualitás és gondolkodásmód, de még a nőknek is leginkább a konyhában van a helye. (Fontos, hogy ezek az egyébként rendkívül veszélyes felfogások a közéletről szólnak, és semmiféle kapcsolatban nincsenek az őket valló illetők egyéni megítélésével!) Ha valaki támad, akkor azt kell bizonyítania, hogy a másik kezdte, ily módon az ő oldalán lesz az erkölcsi fölény. Erre a célra megfelelőek a különféle, rendkívül valószínűtlen, a valóságot leegyszerűsítő összeesküvés-elméletek, amelyek egyben önigazolást, erkölcsi felmentést is adnak. Orbán és csapata víziójában az egész ország egy nagy falu (skanzen), Budapest bűnös város, a társadalom pedig homogén és a nagy többség a hagyományos életmódok híve. Ez a fajta világkép a legtöbb országban általánosnak mondható a szélsőjobbon.
Milyen kimenetek lehetségesek a „falusiak-városiak” küzdelmében?
A legtöbb sci-fiben (amelyek voltaképp negatív utópiák) az egyik fél győz, a másik pedig alulmarad. Egyes filmekben a nagyvárosokban káosz uralkodik, általános a nyomor és tomboló erőszak (Dredd bíró), ezek afféle zárt körzetté váltak.
Más filmek a mainál is csillogóbb nagyvárosokat mutatnak be, a városfalakon kívül pedig csak pusztaságokat, ilyenek például a Csillagok háborúja metropoliszai, szembeállítva a buckalakók életmódjával.
Nagyon sok minden befolyásolja, hogy végül melyik életstílus kerekedik felül: éghajlatváltozás, demográfia, migrációs trendek, gazdasági és tudományos fejlődés, esetleg járványok és természeti katasztrófák. Egyrészt a hagyományápoláson alapuló falusi életmód felülkerekedése megakadályozhatja egy Orwelli rémálom létrejöttét, az elgépiesedettséggel szemben sokkal természetközelibb és közösség-centrikusabb. Másrészt viszont a „falu” totális győzelme teljesen visszavethetné a fejlődést, mert sokak számára a hagyományos életmód a szellemi aktivitás leépítését is jelenti az önképzés teljes elutasításával és a legkevésbé produktív fizikai munkák elfogadásával. Az élet élvezete szerintük nagyokat enni, inni, esetleg jókat böfögni.
A lehetséges kiút a szintézis
Homogenizáló államok léteztek és léteznek ma is, de egyik sem sikertörténet, mindenféle nosztalgia ellenére a Kádár-rendszer sem volt az. A mai populista politikusok nagy része erre törekedik és hatalmuk főként olyan emberek tömegeire épül, akiknek akadémiai módon mért IQ-ja az átlagnál alacsonyabb (bár másfajta jellegű intelligencia tekintetében semmiben sem rosszabbak). A zavaros gondolkodású vezérek és nem éppen kifinomult gondolkodású követőik, mivel nem képesek felmérni viselkedésük lehetséges következményeit, nem érzékelik időben, hogy a tűzzel játszanak. A 20. század világosan megmutatta, hogy az átlagember is követhet el igen gonosz dolgokat, ha az adott helyzet, a kontextus azt hozza belőle, és ha az adott szituációban a személyes felelősségét elkeni. Az biztosan kijelenthető, hogy a populizmus és ennek hazai változata az orbanizmus túlságosan negatív töltetű, emiatt nem szolgálja hosszabb távon a társadalmi együttélést.
Ezzel szemben létezik a városi és falusi életmód szintézise éppúgy mint a megfelelő váltogatása (munka és szabadidő, turizmus vonatkozásában), Európa észak-nyugati részén, Ausztráliában, Kanadában látunk rá példákat bőven, és ezekben az országokban alig vannak politikailag szélsőséges mozgalmak. Efféle szintézisnek ma már nincsenek komoly technikai akadályai, mindez leginkább belátás és politikai akarat kérdése. Az emberekben ugyanis sokkal több a közös mint ami elválasztja őket: felszínes értékkülönbségek miatt nem szabad "vallásháborúkat" vívni, ezekből jól kijönni teljes képtelenség.