A zseniről azt mondják, hogy a káoszban is képes eligazodni vagy más szavakkal mondva vannak páran, akik meglehetősen éles szemmel képesek meglátni az igazán lényegi dolgokat. Én magam hat igazán jelentős társadalomtudományi művet találtam a 20.századból, amelyek az alábbi közös jellemzőkkel bírnak:

1.Nem elvont, hanem nagyon konkrét dolgokról írtak, olyasmikről amit az emberek a bőrükön éreztek, nagy hatást váltva ki ezzel az értelmiségi közvéleményben.

2.Világos, pontos és közérthető stílus jellemzi őket.

3.Nem az a lényeg, hogy mindenben igazuk kellett volna, hogy legyen, hanem a kreativitás és a másokra gyakorolt inspiráló hatás.

4.Empátiával és jobbító szándékkal íródtak, a társadalmi feszültségek csökkentése érdekében.

5.Szövegeik ma is "ütnek", mert a lényegi mondanivalóik ma is aktuálisak.

Fontos, hogy mindannyian Magyarországon maradtak és az itteni állapotokra reflektálnak, keresnek megoldásokat. Időrendi sorrendben az alábbiak.

1.Szekfű Gyula: Három nemzedék (1920, újra írva 1934-ben)

Mért vallott nálunk kudarcot a liberalizmus? - Ismerős ez a kérdés valahonnan? Szekfű is már arra kereste a választ, hogy Széchenyi és a reformerek nagy generációjának liberális törekvései hogyan torzultak el az őket követő generációk alatt. A trianoni sokk után jött egy nagyon felkészült történész és adott egy közös gondolkodási alapot, amivel megmutatott egy középutat a fellengzős és üres nacionalizmus valamint a naiv gazdasági idelalizmus között. Habár a stílusa régiesnek tűnhet az erénye, hogy nem keni el a problémákat mint ahogyan azt a rendszerváltás után tettük. Emellett bátran mer tükörbe nézni - ezen a ponton különbözik az egészséges szintű hazafiság az elvakult nacionalizmustól. Kár, hogy az utóbbi évtizedekben nem volt nálunk ilyen kiemelkedő koponya mint annak idején Szekfű, valamint a politikai megfelelője, a szintén zseniális Bethlen István. Szegény Szekfű Gyula, amikor morális hanyatlásról beszélt, akkor nem tudta még, hogy mi következik, és milyen mélységeket érhetnek el a következő generációk...

2.Illyés Gyula: A puszták népe (1936)

Az írók egy csoportja a '30-as években felismerte, hogy a városi értelmiségiek számára Magyarország nagy része ugyanolyan ismeretlen és felfedezetlen terület mint fekete Afrika. Még a gazdasági fellendülések idején is mint ami a Horthy-korszakot is jellemezte, az ország jelentős területén megmaradt a mély szegénység. Nem elkerülhetetlenül szükséges ugyan, de eléggé gyakori, hogy az egyes kormányok egész nagy társadalmi rétegeket áldoznak be a céljaik érdekében. A magyar szegényparaszt folyamatos gürcölését, vegetálását írta meg Illyés ebben a szociográfiában - bár mások is írtak hasonlóan jelentős műveket, pl. Féja Géza és Veres Péter. Ha belegondolunk, a helyzet nem sokat változott: van egy iparosodott terület az ország középső és észak-nyugati területein, de főleg délen, keleten és észak-keleten a turizmus által nem érintett részeken rengeteg lepukkant kis falut és pangó városokat is találunk. Sokan élnek vagy inkább vegetálnak minimálbérből vagy közmunkából, a képzettségi szintjük relatíve ugyanolyan alacsony mint Illyés szegényparasztjainak az akkori városi polgárhoz képest. Kormányunk, amely leszállította a tankötelezettséget és egy kulcsos adórendszert vezetett be, viszonylag keveset tesz a mai alsó osztályok felemelésének érdekében, viszont tudja, hogy az önmagát "vesztesként" látó csoportok egy-két apró gesztussal (pl. rezsicsökkentéssel) és a hangzatos demagógiával is megnyerhetőek, csak tudni kell jól váltogatni a félelemkeltést és a nemzeti büszkeséget idéző szólamokat... Bár ezzel korántsem állunk egyedül Európában.

3.Bibó István: Válogatott tanulmányok (nagyrészt 1945 és 1948 íródtak)

Bibó István nevét a "rendszerváltók" kapták fel, neve összeforrt a rendszerváltással, emiatt egyfajta naiv, kevéssé gyakorlatias filozofálgatást idéz. Ami viszont elvitathatatlan az írásainak minta szerűen színvonalas stílusa: közérthetőség, világosság, higgadt és precíz fogalmazás. Manapság mindezeknek pontosan az ellentétét tapasztaljuk a közéletben, machiavellizmust, cinizmust és szervilitást a bayerzsoltok, schmittmáriák és szijjártók megnyilatkozásaiban. Pedig lehet írni a kelet-európai kis államok nyomorúságáról, zsákutcás magyar történelemről vagy akár zsidókérdésről (Bibó főbb műveinek kulcs-szavait idézve) igényes módon is.

Bibó helyzetértékelése meglehetősen pontos volt, főként az 1956-os forradalom leverését követően. Leírása ma is nagyon találó:

"…Eddig minden kommunista párt struktúrája a következő volt: .... a hatalomátvétel után – legkülső körként következtek az opportunisták és bürokraták, akiknek számára a párt elsősorban érvényesülés vagy egzisztenciabiztosítás volt. A jelenlegi magyar párt súlypontja teljességgel ez utóbbiakra tolódott. A vezérkar egy egészen kis csoportra zsugorodott össze, kik hol kétségbeesett nyakatekertséggel, hol cinikus nyíltsággal nevezik meg azt, amit csinálnak. "

Ezeket a sorokat pedig nem lehet elég sokszor leírni:

„Abban a görcsös félelmi állapotban, mely elhiszi, hogy a szabadság előrehaladása veszélyezteti a nemzet ügyét, nem lehet élni a demokrácia javaival. Demokratának lenni mindenekelőtt annyit tesz, mint nem félni: nem félni a más véleményűektől, a más nyelvűektől, a más fajúaktól, a forradalomtól, az összeesküvésektől, az ellenség ismeretlen gonosz szándékaitól, az ellenséges propagandától, a lekicsinyléstől és egyáltalán mindazoktól az imaginárius veszedelmektől, melyek azáltal válnak valódi veszedelmekké, hogy félünk tőlük. Közép- és Kelet-Európa országai azért féltek, mert nem voltak kész, érett demokráciák, s minthogy féltek, nem is tudtak azokká válni. "

Nagyon keveset sikerült mindebből a gyakorlatba átültetni, és mikor jön el valóban a kijózanodás pillanata, amikor majd megint nekifoghatunk?

4.Hamvas Béla: Öt géniusz (1960-as évek?)

A kommunista rendszerben Hamvas művei nem jelenhettek meg csak halálát követően annak ellenére, hogy amit írt, annak semmiféle politikai vonatkozása nem volt. Vagy talán éppen emiatt féltek tőle. Az Öt géniusz a földrajzi és éghajlati viszonyoknak az ott élő emberekre gyakorolt hatásáról szól: a temperamentumos déli, a hidegen racionális északi vagy éppen az érzelmes keleti ember képe közhelyszerű, azonban Hamvas nagyon érzékletesen tud írni ezekről, sokkal inkább költői mint tudományos megközelítéssel. Magyarországon a különféle kulturális hatások, az egyes "géniuszok" erősen keverten jelennek meg, emiatt is jellemző ránk, hogy csapongunk az egyes végletek között. A táj és éghajlat kultúrára és életmódra gyakorolt hatása egyébként tudományosan is továbbvihető és magyarázó erővel bírhat mondjuk a magyar és a holland közfelfogás összehasonlításakor. A Kárpát-medencében hihetetlenül kellemes, kiegyensúlyozott éghajlaton és természeti szépségek között élünk, ami hátrányt is jelenthet, mert alighanem hajlamosít a tespedésre. Hamvas könyvének azonban van egy másfajta értelmezése is: bátran legyünk lokálpatrióták, az is adhat egy értelmes célt az életünknek ha megvalósítunk valamiféle egységet szűkebb környezetünkkel (egy TV sorozat címét kölcsönözve egyfajta "Szerelmes földrajz"). Hamvas talán a legáltalánosabb érvényű és legjobban olvasható magyar esszéista.

5.Kornai János: A hiány (1980)

A szocialista tervgazdaságok működésének alapos elemzése: állami bürokráciákról volt szó, ahol senkinek nem állt érdekében a hiány megszüntetése. Bevezette a "puha költségvetési korlát" fogalmát, amely annak idején az állami vállalatokra, manapság a megfelelő politikai kapcsolatokkal rendelkező szervezetekre érvényes. Ezek nem tudnak annyira rosszul gazdálkodni (lásd fideszes önkormányzatok), hogy az állam ne segítené ki őket, végső soron az adófizetők pénzéből. Ezzel szemben az állampolgárok esetében a "kemény költségvetési korlát" érvényesül: ha nem fizetnek, akkor behajtja rajtuk az államhatalom, az adóhivatal vagy a bankok. Kornai közgazdászként aligha vette észre, hogy a "hiány" fogalma mennyire általánosítható a kelet-európai polgárok félelmeire: mindig van létbizonytalanság, mert elvehetik tőlem ami van, mindent elveszíthetek ha a politikai kapcsolataim nem a megfelelőek. Ha a Hiány c. műben elemzett "kultúrát" alkalmaztuk volna a rendszerváltásra, akkor nem ért volna meglepetésként minket, hogy az emberek többsége az első adódó lehetőséget kihasználta, hogy bevásárolhasson Bécsben és a hosszú távú tervezés helyett mennyire a pillanatnyi előnyök kihasználása és a korrupció vált elterjedtté.

6.Hankiss Elemér: Társadalmi csapdák (1979), Diagnózisok (1982) - Jelenleg egy kötetben kapható

Egy olyan társadalomtudósról van szó, aki a kevésbé sikeres politikai szerepvállalásáról vált híressé. Számos magyar értelmiségihez hasonlóan nem tudott ellenállni a hatalom kísértésének, - pedig a politika világa egészen más készségeket kíván meg mint az írás és a szociológia művelése, ezért aki jó az egyikben, általában totális kudarcot vall a másik területen. Könyve azonban a '80-as évek elején igencsak felkavarta az állóvizet nálunk, amikor olyan negatív jelenségeket ír le mint például az infantilis viselkedés, amelyek ugyan nem valamilyen politikai rendszer következményei, a rendszer viszont megerősíti, elfogadott normává teszi ezeket. Lényeges megállapítása: "A magas kultúra tekintetében fejlett... a mindennapi kultúra vagy viselkedés kultúra terén fejletlen vagy akár: elmaradott ország vagyunk.” Az önismeret sem az erősségünk: Egy vizsgálata szerint "a megkérdezetteknek mintegy 90%-a önmagukat derék, erkölcsös, másokkal szemben „jó szociális beállítottságú” embernek tartja, társaikat viszont „önzőnek”, „anyagiasnak”, „képmutatónak”, „gőgösnek”, „erőszakosnak”. Saját rossz tulajdonságaikat csupán „alkati esendőségként”, megbocsátható gyengeségként élik át, mások vétkeit azonban mindig jellemhibaként említik."

Hankiss tanulmányaiból is jó előrejelzést lehetett volna adni, hogy mi fog történni a társadalomban a rendszerváltozás után, és mivel a kultúra sokkal lassabban változik mint a politikai rendszer, hogyan lehetett volna elkerülni, hogy az emberek nagy része a változásokat mélypontként élje meg.

Némelyik múlt századi gondolkodó, társadalomtudós esetében számomra úgy tűnik, mintha nem ismerték volna fel, hogy mennyire fontos, iskolateremtő jelentőségű művet írtak. Maradandó műveket alkottak, de talán még többet hozhattak volna ki mindebből, ha következetesen ezt a vonalat viszik tovább és gondolataikat még jobban kidolgozzák, ahelyett hogy elkalandoznak teljesen más területek felé.