A középkori társadalom merev társadalmi hierarchiáiban állítólagosan létezett az udvari bolond szerepe, amire azért volt szükség, mert a despotikus viszonyok között senki nem merte nyíltan megfogalmazni a véleményét, vagy kimondani akár teljesen nyilvánvaló dolgokat. Hasonló a helyzet most is Magyarországon, amikor a szakértelem helyét átvették a politikai szempontú döntések, ezért a szakértők csak óvatosan fogalmaznak. Mindenki lavíroz, igyekszik okosan pozicionálni magát, mert nem akar sem a mostani sem egy esetleges következő rendszerben megbélyegezetté válni.
A magyar közélet annyira toxikus, hogy aki folyamatosan ott tartózkodik, nem ússza meg a károsodást, kivéve ha van egy mentális tréner, pszichológus esetleg lelkész, aki segít ezt lekezelni. Verbális agresszió, önkény, konformitás elvárása, szervilitás, belterjesség, egoizmus, a saját vélt igazunk mindenáron való védelme – ez mind jellemző nálunk, persze máshol is, de valószínűleg nem ennyire súlyos formában.
A távolságtartás egy racionális magatartás manapság, és jó ha az emberen nincs ott a nyomás, hogy mindenre azonnal reagáljon, mert a „gyors gondolkodás” mint tudjuk, tele van hibával, az ún. lassú gondolkodás az, ami minőségileg más szint. Emiatt sem tartom jónak a szájkarate műfaját, az tényleg a különféle trollok, vagy troll szintű emberek etetésére való.
A troll a gonosz kis törpének felel meg, aki azt élvezi, hogy bajt kever, ott éli ki magát, ahol tudja, ő a kommenthuszár. A blogger is többnyire névtelen, mert aki nincs jelen a médiában és aki nem médiaszemélyiség, annak a neve nem számít, de egy jóval más szint mint a primitív kis troll, hiszen már van valamilyen világképe, komplexebb látásmódja, perspektivikus szemlélete. Motivációja is egészen más. (A blogbejegyzések között is akad persze trollkodás, de a kommentek közül is vannak olyanok, amelyek önálló cikként is megállnák a helyüket.)
Amely pontokon a profik csődöt mondanak, akár óvatosságból, félelemből, akár szűklátúkörűségből eredően, ott szükség van amatőrökre, méghozzá olyanokra, akik hobbiként fogják fel, amit csinálnak, náluk megélhetés, brand, egó nem játszik, viszont ha az információforrásaik elég jók és megfelelően képzik is magukat különféle irányokban, akkor az ő hozzáadott értékük az egyéni látásmód, az újszerűség és a szintézis lehet. Főként ha már sokszor bevitték őket az erdőbe, akkor nehezebben fog velük előfordulni, hogy nem látják a fától az erdőt, ami nagyon specializált szakemberekkel gyakran megesik, vagy azokkal is, akik benne vannak a mindennapi élet sűrűjében.
A kívülállótól kapott kritikát (azt kell nézni mit mond, nem hogy ki mondja) mindig nehéz megemészteni, de aki erre egyáltalán nem képes, az nagyon el van szállva magától.
Az egyébként egy hibás logika, hogy „mert a régi rendszerben is” – mi alapján választjuk azt mércének? Ha tudok egy velejéig korrupt gazemberről, az megfelelő hivatkozás nekem arra, hogy én is az legyek? Az első látásra jogosnak tűnő viszonyítási pont mégsem jogos, ami a egyébként demagógia egyik fontos ismérve is. (Magunkat is becsapjuk ezzel, nem csak másokat.)
Azt is vegyük figyelembe, hogy teljes pártatlanság nem létezik, annyira másfajta értékrendszerek, látásmódok, életmódok, ösztönök és félelmek vannak, hogy szerintem nincs olyan ma, aki mondjuk a Magyar Nemzet és az Index cikkeit is egyformán tudná kezelni. Mostanában mondtam egy ismerősömnek, hogy ismerjük el, hogy van köztünk egy törésvonal, ne próbáljuk elhazudni, így legalább lesz mód áthidalni. (Van olyan sík, ahol könnyebb kapcsolódásokat találni, a politika tipikusan nem ilyen, mert akárhogy szépítjük is, mégis alapvetően a hatalomról szól.)
A destruktív kritikához képest a különbség ott rejlik, hogy a másfajta értékrendszer eredményeit el kell tudni ismerni. Ami számomra ideális az a közös gondolkodás és műhelymunka, látni ennek olykor a nyomait, például ha különféle kiindulópontok hasonló eredménye vezetnek. A hangsúlyok persze eltérőek, de a helyzet ahhoz hasonló, amikor az étel beltartalma azonos, csak a fűszerezettsége más.
Az a fajta nyomás, hogy ne menjük el a dolgok mellett csak úgy, a szólás felelőssége rajtam is megvan, főleg ha mások ezt nem teszik meg.
Itt van például az, hogy az akadémia most már a Fidesz hivatalos véleménye szerint is gyakorlatilag „sztálinista intézmény” (!). (Többen kimondták már, cáfolat pedig nem érkezett.) Azért az, mert simán kommunista már nem lehet, az a szó már foglalt a mérsékelt kozverzatívtól a szocdemig terjedő irányzatokra a Fidesz szótárában. Most hirtelen szegény akadémia „sztálinistává” vált, ami ugyanaz mint régen a pápai átok, törvényen kívülivé vált, bárki kirabolhatja.
Én mindig azt ugattam, ami szerintem egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy a putyinizmus, trumpizmus, orbanizmus mind egy tőről fakadnak, az ideológiai céljaik teljesen hasonlóak, feudális önkényuralmak felé mutatnak. Ezzel a látásmóddal nem lehet pártatlannak lenni, mert vagy úgy döntök, hogy jó nekem a feudalizmus vagy pedig azt, hogy nem elfogadható rendszer.
Van azért pozitívabb fejlemény is a közéletünkben, amit lehet értékelni, például a középszintű magyar érettséginek is szükségszerűen vannak politikai vonásai, de ezek most nem annyira tragikusak.
Igaz, hogy konzervatív szellemiségű lévén az indokoltnál nagyobb hangsúlyt fektet a lexikális tudásra és a magyar klasszikusokra. Viszont volt két olyan feladata, ami nálam pozitív érték, mert a családcentrikusság felé orientál, még ha rejtett módon teszi is ezt. Az első feladat a névadásról ráadásul praktikus ismereteket is ad (például, hogy kerüljük el a hülyén hangzó neveket, amit a gyerek egész életében utálni fog). A másik az Örkény novella, aminek a legfőbb tanulsága, hogy csak az utódaink által tudjuk biztosítani életünk maradandóságát.
Szóval a „bolond” a no-name az, aki társadalmi kötöttségek nélkül beszélhet, nem futva meg a tiszteletköröket, viszont cserébe nem két forintos, hanem ingyenes ötleteket is ad, miközben megpróbálja megőrizni a józan eszét egy olyan társadalomban, ahol az emberek között egyre több a nyájszellemet követő idióta, a megszállott fanatikus, és annak is utána kellene nézni, hogy a mai társadalom hogyan terheli meg az emberek pszichéjét, aminek hatására egyre őrültebb, irracionálisabb dolgokat mondanak.
