Ideo-logikák

Ideo-logikák

A középosztály tündöklése és bukása

2015. december 08. - Tamáspatrik

Az a középosztály, amely a nyugati társadalmak gerincét képviseli, mostanra már mindenhol válságba került.

 

Az USA középosztályának virágzása és nyomorúsága.

A gazdasági válságot megelőző évtizedekben a népesség több mint fele középosztálybelinek számithatta magát, ma már az alsó osztályok létszámban beérték és ezzel együtt csökkent a jómódúak aránya is.

 

A középosztály csak azokban az országokban bővül jelentősen, ahol évi 5% vagy annál nagyobb a gazdasági növekedés üteme (Kina, India, egyes latin-amerikai országok). Ezzel szemben viszont a „fejlett” nyugaton az évi átlag 2-3%-os gazdasági növekedés legnagyobb mértékben a leggazdagabbaknál csapódik le, egy kevés jut még belőle a szegényebbeknek, viszont a középosztály jövedelme stagnál már a 80-as évek közepe óta:

 

 

 

Amig az alsó néposztályok célja megfelelő cipő, ruházat, bicikli, elegendő táplálék csupán, a középosztály már jóval igényesebb. A középosztály életmódjának ismérvei: egy (jó állapotú) saját gépkocsi, különféle elektronikus kütyük, üdülés évente 2-3 alkalommal, egészséges táplálkozás és igényes szórakozás. Ezzel szemben nincsenek tartalékai, befektetésekkel, anyagi megtakaritással alig rendelkezik.

 

Hogyan lehetséges, hogy a „nyugati” középosztály ilyen mértékben zsugorodik, milyen okokra vezethető ez vissza?

 

Egyrészt a gazdaság jellege változott meg a múlt század utolsó évtizedeiben. (Amely időben egybeesett a magyar rendszerváltozással és felerősitette a rendszerváltás termelte egyenlőtlenségeket.) Növekedett a gépesités, automatizálás, amely jobban sújtja a középosztályt mint az alsóbb rétegeket, akiknek a munkája kevésbé automatizálható (pl. takaritó, pincér, gépkezelő, asszisztens stb.) A liberalizmus térnyerése is a gazdag rétegek általi pénzfelhalmozásnak kedvezett, az állami bevételek és ezzel együtt az újraelosztás szintje relative csökkent.

 

Az elektronizálódó világ maga is hozzájárul mindehhez: egyik oldalon ott a rengeteg kütyü, amelyet fenn kell tartani és időnként cserélni is kell. Másrészt pedig az idősödő középosztálybeli keresete nagy eséllyel csökken: az új generációk tanulékonyabbak és jobban alkalmasak a számitógépek kezelésére. Nem beszélve az ún. fejlődő országbeli munkavállalók jelentette konkurrenciától, akik sokkal igénytelenebbek nála, viszont egyre komolyabb vásárlóerőt képviselnek. Az emelkedő energia és élelmiszerárak is megnehezitették az elkényelmesedésre hajlamos nyugati középosztály tagjainak helyzetét az utóbbi évtizedekben.

 

Ezen túlmenően a középosztály sajátosságaiban is keresendő, hogy amit nappal felépit, az estére leomlik. Alapvetően anyagi célok a meghatározók számára, az elért kényelmi szintről nehezen mond le. A kényelmessége és mohósága jól manipulálható, elsősorban reaktiv és kevésbé kreativ (a dolgok után kullog, nem igyekszik az események alakitója lenni). A nagyvárosi emberre különösen igaz, hogy atomizált és ritkán vesz részt alkotó, egymást segitő emberek közösségeiben. A középosztály nagy része még a gyermeknevelést is feláldozta kényelme érdekében, amelynek szintén manapság kezdjük inni a levét.

 

A magyar középosztály helyzete.

 

A vásárlóerő jelentős része mindenhol a középosztályhoz köthető, ez alapján a sor vége felé kullogunk az EU-ban és a régióban is. A szlovák vagy lengyel polgár is minimum10-15%-kal többet költ mint a magyar, a többiekről nem is beszélve.

 

 

 

Egyesek megkérdőjelezik, hogy beszélhetünk-e egységes magyar középosztályról (l. a hires körte alakú diagramot). A legtöbbünk helyzete igen bizonytalan és küzdenünk kell a lecsúszás ellen. A mindenkori hatalom az esélyeket jelentősen befolyásolja: látható például, ahogyan az Orbán-kormány a pedagógus elittel szemben eljárt: az értékelések bevezetése és az előléptetési rendszer leginkább a hatalom számára konform magatartást dijazza. Hasonló megállapitás tehető a közszolgálatban dolgozókra. A középosztályból való lecsúszásra egyáltalán semmilyen védelem nincs az állam részéről, a felemelkedés útja viszont leginkább a mindenkori hatalom kedvezményezettjei előtt nyilt meg: pártbizalmiként dolgozó vezetők, állami megrendeléseket kapó vállalkozók, a trafikpályázatot vagy földbérletet nyert megbizható „jó elvtársak”.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://ideo-logic.blog.hu/api/trackback/id/tr628149360

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Velemenyem szerint.... 2015.12.08. 22:59:48

A szerző sincs tisztában alapvető dolgokkal.

Az amerikai középosztályhoz elegendő megnézni pl az újautóeladások alakulását. Hogy mennyi autót adnak el, és hogy milyen az eloszlás.

A magyar középosztály teljesen mást jelent, míg nyugat Európában a 60as évekre felépítették az egzisztenciájukat az emberek és a mi értelmezésünkben "munkásosztály" helyére már bejelentkeztek az első generációs bevándorlók.

Nálunk 48 után elvettek mindenkitől mindent, majd a 70-es évektől szépen elinflálták majd a 80as évekre kemény adósságba hajtva hazavágták a az emberek egzisztenciáját.

Hihetlen a különbség a nyugati középosztályhoz képest, és szerintem ez a cikk a gép mögül próbál olyan következtetéseket levonni, amelynek nincs alapja...

ogli dzsí 2015.12.08. 23:31:26

@Velemenyem szerint....: 'Hihetlen a különbség a nyugati középosztályhoz képest, és szerintem ez a cikk a gép mögül próbál olyan következtetéseket levonni, amelynek nincs alapja...'

Az életmódban nincs nagy különbség. A hazai és a nyugati középosztálybeli is 30 év hitelből fizeti ki a lakását/házát (az amerikai sokszor bérli), amennyivel többet keresnek kint annnyival drágább az ingatlan. A lakhatás és az adók jelentik a középosztálybeli legnagyobb kiadását egész életében, az arányokban alig van különbség hazánk meg a legfejlettebb országok között. Egyetlen különbség h a nyugat európaiak többet utaznak, mert ugyanoda és ugyanannyiért utaznak mint a magyarok.

Tiszteltetem Brüsszelet 2015.12.08. 23:44:46

'A középosztályból való lecsúszásra egyáltalán semmilyen védelem nincs az állam részéről, a felemelkedés útja viszont leginkább a mindenkori hatalom kedvezményezettjei előtt nyilt meg: pártbizalmiként dolgozó vezetők, állami megrendeléseket kapó vállalkozók, a trafikpályázatot vagy földbérletet nyert megbizható „jó elvtársak”.'

Nagyon tudományos. Kár hogy az utolsó ábrán az látszik hogy kelet európában az emúlt 10 évben nagyobbat nőtt a lakosság elkölthető jövedelme mint nyugat európában.

Szóval: NYUGATON nincs egyáltalán semmilyen védelem a lecsúszástól való védelemre (egy kis komcsi nosztalgia), de csak az állami megrendeléseket kapó vállalkozók lehetnek sikeres középosztálybeliek...LoL

Igaz?

laci_52 2015.12.09. 00:54:39

De sok magyar szeretne úgy "nyomorogni", mint egy középosztálybeli amerikai!

Brix 2015.12.09. 01:45:34

A középosztály sem homogén ,hiszen a felső középosztály , a nagytőkés réteghez hasonlóan , a globalizáció nyertesének tekinthető. A középosztály nagyobbik része viszont lefelé csúszik, hiszen a globális népességrobbanás embermilliárdjai olyan mértékű nyomást raknak a munkaerőpiacra , ami nem engedi a bérek további emelkedését. Valószínű, hogy előbb-utóbb megint eljön az egyenlőbb társadalmakra való törekvés, vagyis új teret kap a nemzeti típusú szocializmus , amely egyszerre üti a globális "karvalytőkét", és a nyugati kisember életét megnyomorító , már kérés nélkül helybe jövő nincstelenek tömegeit.

tomfree 2015.12.09. 07:28:40

Kedves szerzo definialja az "alsobb neposztaly" fogalmat. Nem talalt ra pontosabb vagy kevesbe dehonesztalo kifejezest?

2015.12.09. 07:39:15

@ogli dzsí: Akkor olvasd el azt a cikket, ami nemrég jelent meg az index/portfolio.hu-n, hogy átlagosan mennyi megtakarítással rendelkeznek az emberek Svájcban és itthon. Durván 15X a különbség. Na itt a bibi. Ha a magyart kirúgják, nincs sok mozgástere, ha nyugdíjba megy nincs sok mozgástere.

♔bаtyu♔ 2015.12.09. 08:38:32

"A mindenkori hatalom az esélyeket jelentősen befolyásolja: látható például, ahogyan az Orbán-kormány a pedagógus elittel szemben eljárt: az értékelések bevezetése és az előléptetési rendszer leginkább a hatalom számára konform magatartást dijazza. Hasonló megállapitás tehető a közszolgálatban dolgozókra. A középosztályból való lecsúszásra egyáltalán semmilyen védelem nincs az állam részéről, a felemelkedés útja viszont leginkább a mindenkori hatalom kedvezményezettjei előtt nyilt meg: pártbizalmiként dolgozó vezetők, állami megrendeléseket kapó vállalkozók, a trafikpályázatot vagy földbérletet nyert megbizható „jó elvtársak”."

A pedagógust amúgy a másik pedagógus értékeli és nem Orbán, továbbá a középosztályból simán kicsúszhatsz bámely kormány alatt.

A kormánytagok haverjai pedig az MSZP-SZDSZ idején is jól jártak, kérdezd meg Hellert és tsait.

♔bаtyu♔ 2015.12.09. 08:39:26

@Velemenyem szerint....: Ahogy elnézem, az orbánfika volt itt a lényeg, a többi csak ürügy.

Balt 2015.12.09. 08:56:03

Még az a szerencse, hogy Soros Gyuri bácsi (asszem "upper 15%" kategória) erején és erkölcsein felül hajlandó támogatni olyan eredendően ideológikus dolgokat, mint pl. a jelenkori népvándorlás, ezzel komolyan belepiszkítva a fenti szép elméletekbe. :)

stim 2015.12.09. 11:41:39

A zsugorodó amerikai középosztályról annyit, hogy ha veszettül nyomtatják a pénzt akkor értelemszerűen inflálódnak a megtakarítások, ehhez nem kell nagy ész, hogy bárki lássa. HZa van 50ezer dollár megtakarításom egy bankban és nyomtatnak még egy rahedli zöldhasút logikus, hogy az 50ezrem már nem ér annyit mint előtte.

A másik befolyásoló tényező pedig a fizetések letörése bevándoroltatással. A bevándorló olcsóbban dolgozik ezért a már ott lakók is kevesebbért dolgoznak, hogy a "competitive" fizetéssel versenyképesek maradjanak . Amelett a költségvetés is megérdemelne kicsit több figyelmet. A háborúk gecisok pénzbe kerülnek és ezt nyilván az fizeti ki akinek van miből tehát nem a csórók hanem a középosztály.

Aztán az offshore-ba menekülő cégek sem tesznek hozzá a közöshöz, hiába odavalósi sok olyan cég amnelyik nemzetközi vizekről bonyolít sokmilliárd dolláros üzletet de ez után büdös neki adózni.

És akkor még nem beszéltünk arról a meghatározó tényezőről, hogy minél gyengébb az erkölcsi rendszer annál kevésbé szempont a dolgozók bére. Az erkölcs és a vallás pedig kéz a kézben jár. Ahol a jó fensőbbrendűségébe vetett hit gyengül ott nyilvánvalóan könnyebb lelketlen munkásnyúzónak lenni. Az elmúlt évtizedekben a cégtulajdonosok keresete és a munkavállalók bére közötti különbség radikálisan megnőtt. Ilyen szintű különbségek évtizedekkel ezelőtt még elképzelhetetlenek lettek volna.

Mondjuk még így is szeretnék annyit keresni mint egy kizsákmányolt amerikai mert elérhetők a különféle bértáblák a neten és van mivel összehasonlítani azokat a kereseteket.

marczy 2015.12.09. 12:07:28

@ogli dzsi: A német is bérli a lakását, nem csak az amerikai. Nem mintha olcsó lenne, de eddig az önkormányzatok alacsonyan tartották a bérleti díjakat, és amikor jött a nagy lakásprivatizálás, azok megugrottak.
Tehát valamilyen szinten muszáj tudatosítani a társadalomban azt, hogy van egy alapszint, ami az embernek egyszerűen ahhoz kell, hogy emberhez méltó életet élhessen, és ennek biztosításáért a szükségesnél (sokkal) több pénzt elkérni nem etikus. Illetve elkérik, de a gazdagoktól többet vesznek el, mint a szegényebbektől. A gazdag viszont ezt kevésbé érzi meg, mert az életszínvonal szubjektív érzete és a jövedelmi szint nem egyenes arányban vannak egymással.
Most lehet, hogy én vagyok a legnagyobb bolsi sokak szemében, de ezeknek azt mondom: Svédország és Norvégia két eklatáns példája a közel tökéletes szocialista országnak.

Velemenyem szerint.... 2015.12.09. 17:37:12

@ogli dzsí: igen csak közben három évente vesz egy vadiúj 3as BMW-t (nyilván hitelre, csak kicsit nagyobb biztonságban), amit majd 3-4 évesen az ott élő bevándorlók vagy a kelet európai középosztály vásárolja meg tőle. Évente 2-3-szor elmennek valami korrektebb helyre és közben ki tudják taníttatni a gyerekeiket és adott esetben házat is tudnak nekik venni (megint hitelre), vagy azt megalapozzák egy tekintélyes önrésszel.

Vicces látni, amikor a legtöbb kabrióban és roadsterben középosztáylbeli 50-es párok ülnek. Nem "gazdagok" vagy "vállalkozók", hanem átlagos emberek. Persze nem újban, hanem 3-5 éves modellekben, de alapvetően mások a problémái ezen generációnak nálunk és kint...

Velemenyem szerint.... 2015.12.09. 17:43:19

@marczy: "A német is bérli a lakását". Ez baromság. Pár ember aki el*te, vagy túlvállalta magát, Rájuk nagyon kemény szabályok vonatkoznak (egyéni csődeljárás). Az átlag nyugat európai a legtöbb országban rendelkezik saját ingatlannal. Sokan többel is amit kiadnak. Amerikában sokkal nagyobb a rugalmasság a munka miatt, Európában nagyobb a szociális védőháló, ha át kell vészelned pár hónapod a munkanélküli segély kisegít, ami jár neked mert levonják a fizetésed. AZ első pár hónapban ez egy biztosítás, nem alamizsna. Szóval ha elveszted az állósod ki kell jönnöd ebből a havi fél-egymillió forintnyi pénzből. Ezért mernek nyugaton ingatlant venni...

Tamáspatrik 2015.12.09. 19:20:23

@♔bаtyu♔: Írtam a cikkben, hogy mindenkori hatalom, tehát a politikai hovatartozás régebben is számitott a felemelkedési esélyek szempontjából, nem csak az Orbán kormány szerint van igy. Amúgy az érettségi találkozónkon sok pedagógus bukkant fel és sűrűn emlegették Orbánt. A dinamikusabb és jól teljesitő, aránylag jól megfizetett réteghez tartoznak, most szakmailag a 0-ra estek vissza és a fizetésük sem emelkedett vagy csak alig (mivel megszűntek a szakkörökért járó pótlékok). Egy 45 éves ember, aki szakmailag már letett valamit az asztalra a pedagóguspályán most ugyanabba a kategóriába került mint a kezdő. Az önértékelési rendszer kétélű dolog, lehet az is, hogy beválik.

Tamáspatrik 2015.12.09. 19:24:50

@tomfree: Lehetne találni biztosan jobbat is, az egyszerűség kedvéért szokás megkülönböztetni felső, középső és alsó osztályokat, a jövedelemszint és a vagyoni helyzet alapján. Vannak persze átmenetek mint az alsó-közép és a felső-közép osztály, vagy réteg. Az egyes csoportokba tartozó emberek életmódja között markáns különbségek vannak.

Tamáspatrik 2015.12.09. 19:30:34

@Velemenyem szerint....: Emlitettem a cikkben, hogy egyesek szerint magyar középosztályról nem nagyon van értelme beszélni. Keress rá a net-en a hires körte alakú diagramra. Mindenesetre a magyar középosztály ha van is, nem túl széles.
Az USA-ban van némi szubjektivitás: mivel a gazdagabb rétegek jövedelme gyorsan nőtt, emiatt is érezhetik úgy sokan, hogy csúsznak lefelé még akkor is, ha a jövedelmük nem csökkent. Másrészt viszont az autó az USA-ban eléggé az életforma része, jobban mint erre mifelénk.
süti beállítások módosítása