A mai magyar konzervatív jobboldalnak egy jó része, a legaktívabb csoportja – tudattalanul,- egy olyan mentalitást képvisel, amely a régi nemesi osztályra volt jellemző. Ezt mondhatnám dicsérő értelemben, de sajnos nem ez a helyzet: habár az arisztokráciára sokfelé jellemző a kifinomult társasági viselkedés, a megfontoltság és a jó ízlés, ezzel szemben mifelénk a mai politikában legalábbis a nemesi osztálynak egy sokkal régebbi jellemzője bukkan fel nap mint nap: a várúr szerepe.

A nemesi osztály fő feladata sok évszázaddal ezelőtt közismerten a katonáskodás volt. A várurak számos kiváltságának fő indoka az volt, hogy ők védik meg a hazát az ellenségtől, ők biztosítják a földeken dolgozó nép nyugodt munkáját. Az évszázadok során ez a fajta szerep egyre inkább kiüresedett és nem maradt belőle több belőle mint sajátos szemléletmód, rejtett gondolkodási minta. És e tekintetben a származás nem alapvető, hiszen a vezetők által a nyilvánosság előtt képviselt eszméket, ideálokat és gondolkodási mintákat igen sokan mások is átveszik. A Horthy-korszakban kifejezett hagyománya volt ennek több síkon is, - például az ún. vitézi rend vagy az ún. „úri középosztály” eszméje,- sőt habár a kommunista rendszer ezeket a kiváltságokat megszüntette, nyomban újakat is hozott létre: a késő feudális alapokra épülő társadalom új nemesi osztályát a pártfunkcionáriusok adták. Egyfajta hagyományról, folyamatosságról lehet beszélni, amely a rendszerváltást követő húsz év során visszaszorult, bár nem tűnt el teljesen.

A 2010-ben megválasztott kormányunk igen katonás módon látott neki az ország „rendbetételének” (az idézőjel itt talán jogos, talán nem), és az évek előrehaladtával világosan kirajzolódott az a fajta harcias stílus, ahogyan a miniszterelnök és egy szűkebb köre országunkat leginkább egy ostromlott várnak látja, amelyet kötelessége foggal-körömmel védeni. A régi nemesi mentalitás bukkan itt elő hirtelen, egy olyan gondolkodásmód, amely természetesen nem csak a politikai elit sajátja, hanem számos vállalkozóé, sok egyéb vezetőé is, aki kihasználja a hatalmát és úgy gondolja, hogy büntetlenül manipulálhat és packázhat „egyszerű dolgozókkal”. (A kialakult "szokásjog" részben választ ad arra a kérdésre, hogy nálunk mért olyan alacsony a minimálbér és mért jelentősebbek a bérkülönbségek mint a cseheknél vagy az osztrákoknál.) A várúr szerepnek van némi létjogosultsága itt mifelénk, hiszen szükség van piacvédelemre, bizonyos területeken erős állami felügyeletre és szabályzásra, sőt még a kézműves hagyományápolásra is, amelyet ez a felfogás előnyben részesít. A nyilvánvaló előnyök mellett a szerep túljátszásának a hosszú távú káros hatása lényegében az, hogy egy elszigetelt, belterjes világot erősít, amelyből sokan elmenekülnek. Azt sugallja, hogy az idegen mindig gyanús, abban bízhatsz csak, aki a mi kutyánk kölyke. A magyar politikai életre nem volt jó hatással, hogy Orbán Viktor az összefogást hirdető vármentalitásával egyesítette a jobboldal nagy részét, ugyanis így nem tud létrejönni olyan politikai váltógazdaság mint amilyen a cseheknél, lengyeleknél vagy a románoknál működik, ahol persze szintén megvannak a sajátságos védekező mechanizmusok a nyugat-európai vagy épp amerikai befolyással szemben (ellentétben a szlovákokkal, akik jelenleg más utat járnak be). És nekik ehhez még nem kell az ördöggel sem összefogniuk (ördög alatt a különféle diktatúrákat vagy fél-diktatúrákat értve).

Az EU politikai rendszere nem teszi indokolttá ezt a sündisznóállást, amelyet mifelénk a jobboldali „kemény mag” létrehozott,- és amelyet a konzervatív gondolkodásúak jelentős része főképp szolidaritásból, kisebb részben pedig karriervágytól hajtva támogat,- hiszen a nyugati erőfölényből lecsapódó hasznot a másik oldalon bőkezű támogatásokkal kompenzálja. A fejlesztések leginkább az EU pénzeknek köszönhetőek, ezzel szemben kormányunknak szinte minden ötlete múltba tekintő: poroszos oktatás, több disznóhús, otthoni pálinkafőzés, alacsonyabb gázszámla, vagy akár éppen a nagyobb családi ház: egyik sem innovatív és csak annyira hiszek abban, hogy a népjólétet szolgálják, mint abban, hogy a vasárnapi templomba járás az igazi vallásosság kritériuma.

Itt leginkább arról van szó, hogy vissza a gyökerekhez, a régi nemesi gondolkodáshoz, amely során vannak az egyszerű nép fiai (közöttük közmunkások éppúgy mint „jól nevelt” polgárok) és vannak a privilegizáltak közé tartozók, akik számára több lehetőség van, mert ők megérdemlik. Ne felejtsük el, hogy a védelmet biztosítók valamilyen módon mindig beszedik a védelmi pénzt....