Freud óta a tudatalatti a köznyelvünk része lett. Az újabb kutatások azonban már más képet rajzolnak a tudatalattiról mint régebben: Freud elméletének egyes drámai elemeit, mint például az Ödipusz-komplexust (a fiú az anyjába szerelmes) vagy a hölgyek ún. péniszirigységét, a szakemberek manapság nem tartják helytállónak vagy legalábbis annyira fontosnak.
Századunk legújabb technikai fejlesztései tették csak lehetővé az agy működésének részletekbe menő megfigyelését és ezáltal a tudatalatti megismerését. Agyunknak ugyanis csak az elülső lebenyén levő pár milliméter vastag kéreg az, amely a tudatos gondolkodást létrehozza, a többi részében tudattalan folyamatok mennek végbe, olyan automatikus cselekvéssorozatok mint lemenni a lépcsőn vagy például az utcán sétálva kiszűrni a rengeteg információból a számunkra fontosakat, hiszen a tudatos figyelmünk kapacitása nagyon szűkös.
Arra viszont már évtizedekkel ezelőtt rávilágítottak pontosan elvégzett és bármikor megismételhető kísérletek, hogy a legtöbb döntésünk szintén nem tudatos, amint azt Mlodinow: A tudattalan c. könyvében számtalan példán keresztül mutatja be. Így például az állásinterjúkon sok esetben a puszta rokonszenv a döntő, a mosóporok közül hajlamosak vagyunk a csomagolás alapján választani (a kék szín a nyerő), üdítők vagy borok kóstolásakor jobbnak érezzük az ízét, ha tudjuk róla, hogy „márkás” mint ha nem. (Az ízérzékelő központunk ugyanis aktívabban működik, ha olyan italt kóstolunk, amelyet a közmegítélés magasabb kategóriába sorol.)
A politikában a tudatalattinak szintén nagyon nagy szerepe van. Így például a rasszizmus abszolút a tudattalan terméke: ősi funkció, amely kategorizálással potenciális veszélyforrásokat azonosít be. Éppolyan ösztönös mint a területvédelem – ami például abban jelenik meg, hogy senki nem szeret az ajtónak háttal ülni. Az ösztönös reakciók ellen bármiféle „harc” emiatt eleve értelmetlen, sőt az ember tudattalanul kimondottan vágyik a csoporthoz való tartozásra és hogy jobbnak látsszon másoknál. Az összehasonlítás egy cigány családdal szemben vagy arab menekültekkel szemben sok esetben nekem kedvező képet mutathat, azonban nem gondolunk bele ilyenkor az eltérő körülményekbe, és ha azt veszem figyelembe, hogy ki hogyan él a lehetőségeivel, akkor már egyáltalán nem biztos, hogy számomra kedvező a kép.
A politikusok nagy mértékben építenek a tudattalanra, nem csak a migránshiszti esetében (a migránsválság feltűnő túlreagálásakor), hanem éppúgy mint arra a jelenségre, hogy a hírekből nem csak tájékozódni akarunk, hanem sok esetben azt szeretnénk megtudni, hogy mi a csoport véleménye, amelyhez való tartozást fontosnak tartjuk. A mai politikusok visszaélnek azzal, hogy csoporthoz való tartozás vágya legtöbbször nagyobb mértékű mint az önálló gondolkodás igénye. Így olyan valóságképet szuggerálnak, amely sok tekintetben nem állja meg a helyét, emiatt egy ponton túl könnyen kipukkadhat.
A tudatalatti sokszor felhasználja a tudatos elménket a saját álláspontjának képviseletére és védelmére. Megfigyelésem szerint az összes ideológia ha véresen komolyan veszik és fanatikusan képviselik, akkor kivétel nélkül mind így működik: racionálisan megokolni és eladhatóvá tenni az ember hatalomvágyát mások fölött.
A legtöbb esetben viszont csupán csak arról van szó, hogyha másokat meg szeretnénk érteni, akkor a tudattalanból jövő megfogalmazásokat tudni kell dekódolni. Így például az a kijelentés, hogy „Minden politikus korrupt”, csak dekódolást követően válhat értelmessé, a racionális gondolkodás számára nyilvánvalóan nem igaz, vagy legalábbis nem egyforma mértékben igaz minden politikusra. A legtöbb esetben ez úgy dekódolható, hogy „A politikusok fölöttünk állóknak tartják magukat sok tekintetben, amit én hajlamos vagyok elfogadni az esetben, ha kiállnak az érdekeimért.” Elég szomorú, hogy ez a felfogás annyira általánossá vált, és nincsenek tömegtüntetések sem a politikusok túlkapásai ellen. Mindamellett még a fejlett politikai kultúrájú országokban is, a választópolgárra a politikai programoknál nagyobb hatást gyakorol az adott jelölt személyisége. A jelöltek között óriási a különbség van a nem verbális kommunikációban és a tudattalanunk természetesen veszi, hogy az illető az adott helyzetben győztes vagy vesztes típusú. (Mellesleg nekem fixa ideám, hogy 2006-ban a Fidesz nem is akart nyerni a választásokon.) A lapok sok esetben tehát valóban „előre le vannak osztva”, de ez a leosztás igen gyakran nem tudatos módon történik. Emiatt nem venném szó szerint azt a kijelentést, hogy „A politikusok általában csak bábok”, mert kevés esetben vannak rá egyértelmű bizonyítékok, inkább ez is a tudatalatti egyik megfogalmazása arra, hogy sokszor nincs a kezükben a gyeplő, hanem csak sodródnak az árral.
Nagyon fontos, hogy a politikai közgondolkodásban is nagyobb szerepet kapjon a tudatosság, a mértéktartó racionalitás, mint az események helyénvaló és pontos megítélésének alapfeltétele. A mai közszereplők többsége igen káros divatot teremtett azzal, hogy nem is törekszik pontos és körültekintő megfogalmazásra. Ezzel együtt hiábavaló próbálkozás lenne kiszűrni a tudatalatti, ösztönös viselkedést, sőt ez is lehet pozitív hatású, mert jelentős pozitív érzelmi töltetet adhat. A bal agyfélteke homloklebenyének verbális racionalitását és kritikus szemléletét pedig nagyon jól kiegészíti a jobb agyfélteke színes képi világa, amely a dolgokat egységben szemléli és létrehozza azt a hitrendszert, amely minden cselekvésünk alapjául szolgál. Ezt a hitet vagy éppen a hit hiányát egymás felé is szuggeráljuk: kísérletekben rövid időn belül mintegy 30%-kal nőtt azoknak a diákoknak a teljesítménye, akiket a tanár tehetségesnek és jó képességűnek tartott azokkal szemben, akiket nem ilyen kedvezően ítélt meg.
