A becsapás lényege pedig abban áll, hogy elhitetik az állampolgárral, hogy pénze tartani fogja az értékét, és semmit se kell tennie azért, hogy jobban éljen, plusz teljesítmények nélkül is lehetséges magasabb jövedelem.
Nálunk az előző évtized konzervatív kormányzása idején az infláció viszonylag alacsony szinten maradt, mert kormányunk a gazdasági stabilitás fenntartása mellett aránylag szerény ígéreteket tett, de ezeket legalább be is lehetett tartani, és ebben Matolcsy és csapata is pozitív szerepet játszott.
Az USA-ban és nálunk is nem véletlen, hogy a Covid lezárások ideje után szállt el először az infláció, hiszen a kormányok sok pénzt szórtak ki, miközben a gazdasági teljesítmény visszaesett, nem nagyon volt a pénzeknek megfelelő fedezete. (Utána pedig csodálkoztak az emberek, hogy mért emelkedett mindennek az ára olyan nagyon.)
A mai pénzrendszerek lényegében hit alapon működnek, a fedezetet többek között a megfelelő kormányzati politika biztosítja, a pénz értékállóságában az is benne van, hogy amit a kormányzat mond azt mennyiben támasztják alá a tettei, tehát a politikája mennyire hiteles.
Az infláció ismét kezd nálunk elszállni, és ennek az újabb pénzromlási tendenciának az okai a gazdasági szakemberek számára teljesen nyilvánvalóak: fedezetlen kormányzati pénzszórás, versenyképtelen magyar cégek (emelkedő reálbérek mellett), monopolhelyzetben működő és kormányzati hátszeles céghálózatok.
Itt vannak például azok a mozgalmak, amik az egész régiónkban a magas élelmiszerárak miatt egyes üzletláncok vagy termékek bojkottjára hívnak fel. (Nem mellesleg nálunk a kormányzati nyomás is jelentős abban az irányban, hogy az üzletek csökkentsék az áraikat.) Ezek amúgy jellemzően kelet-európai mozgalmak, tehát egy kicsit arról is szólnak, hogy a nálunk működő kereskedelmi multik elégedjenek meg alacsonyabb árrésekkel, és a nagyobb hasznot nyugaton zsebeljék be, hiszen ott az élelmiszer nem olyan jelentős tétel az állampolgár költségvetésében mint mifelénk. Sokan nem tudják azt viszont, hogy az áremelésekben egyaránt sáros a termelő, a feldolgozó és a termék értékesítője, a magyar élelmiszeripar például erős kormányzati hátszelet kap, rajtuk nincs olyan nyomás mint a kereskedő láncokon, akik eleve magas különadókat is fizetnek a költségvetésbe. (Azt nem mondom, hogy egyáltalán nincs nyereségük, mert a multiknál van elég játéktér arra, hogy zéró közeli eredményt hozzanak ki, amellett, hogy nem is tervezik, hogy kivonuljanak.)
Egyébként pedig nem ártana differenciálni és az egészséges élelmiszerek árát kellene alacsonyan tartani, és ezekre eleve alacsonyabb ÁFA kulcs is vonatkozhatna, nálunk ugyanis nem a mennyiségi, hanem a minőségi éhezés a jellemző.
Az is köztudott a szakértők körében, hogy a magyar élelmiszeripar nem versenyképes ár-érték arányát tekintve, tehát minőségben általában valamennyivel jobb mint a külföldi, de nem annyival, amennyivel drágább, és a legtöbb termékünkre igaz, hogy a világpiacon nem tud már labdába rúgni a magyar bor, hagyma, fűszerpaprika, felvágott. Van persze olyan is, hogy a multik nekünk gyengébb minőséget adnak el mint nyugaton, mert itt az emberek főleg az árcédulát nézik, a minőséget kevésbé. Viszont a személyes tapasztalatom szerint a magyar termékek között is van legalább annyi, ha nem több hulladék, amit élelmiszerként adnak el nekünk.
Ezeket a cégeket a magyar állam nem piszkálja, sőt támogatja is, a nyilvánvaló árkartellezések fölött pedig szemet huny a GVH, ami a büntetéseket politikai alapon osztogatja. A magyar élelmiszergyártó cégek többsége, még a pékségek többségét is beleértve, nem képes folyamatait optimalizálva gazdaságosan termelni anélkül, hogy az a minőség rovására menne. (A magyar fogyasztók többsége pedig nagyon igénytelen.) Különösen nagy érdekeltségük nincs a versenyképesség javításában, mert az élelmiszerláncok felé elvárás is a magyar termékek forgalmazása, emellett rá tudnak menni az újabb támogatásokra is ezek a kisebb vállalatok. (A KKV-kből egyébként nagyon ritkán válnak nagyobb, versenyképes bajnokok.)
A vásárlók is illúziókban élnek néha, mert hogy minden élelmiszer egyre kisebb lesz és egyre drágább, az a klímaváltozás, a mezőgazdaság romló feltételei miatt aligha kerülhető el hosszabb távon.
Az infláció emelkedésében erősen sárosak szolgáltató cégek, ami érthető, hiszen például a távközlésben már nincs piaci verseny, a szereplők kvázi monopolhelyzetben vannak. Tavaly az ún. „átlagos inflációt” vették alapul, ami jóval magasabb volt az éves pénzromlásnál, erre hivatkozva volt egy nagyobb áremelésük, idén pedig az éves infláció mértékével megint emelnek – mért pont ilyen mértékben, ez megint több mint gyanús, hiszen a technológia mindig fejlődik, ezért egyre olcsóbbá válik az adott távközlési szolgáltatás biztosítása.
Ahol az állam kiszór egy csomó pénzt, abban az ágazatban minden megdrágul, most az építőiparban is ezt tapasztalhatjuk, mert megnövelik a keresletet. Ez a politikai szempontok alapján támogatást kapóknak még mindig jó bolt, viszont akik kimaradnak, számukra a költségek horribilisek. Ily módon az állam a jövedelmek egyre nagyobb részét osztja újra. A magasabb infláció pedig az állambevételek szempontjából előnyt jelent, viszont a lakosság nagy része számára egyfajta adóként jelentkezik, amit meg kell, hogy fizessen, ha csak nem talál nagyon jól jövedelmező befektetést. Magyarországon viszont a legtöbb ember biztonsági játékos a pénzügyekben is, a biztonságnak pedig köztudottan ára van, amit a bankok és az állam képes lefölözni. Tájékoztatás a pénzügyi lehetőségekről a gyakorlatban nem létezik, egy jól informált bennfentes csoport kivételével persze.
Egyébként sokak számára ez a kritikus szemléletű gondolatmenet bosszantó lehet, mert abban hisznek, hogy mi mindenben jók vagyunk és minket ne oktasson ki senki semmiről, hiszen úgyis mindent jobban tudunk mint mások. A saját tapasztalatom ezt nem támasztja alá, annak ellenére sem, ha a kormánypropaganda is ezt a felfogást erősíti.
Hogy mi valójában mennyit ér ebben az országban, azt lassan senki se tudja megmondani, annyira eltorzította az árakat és az értékarányokat is a politikai szféra.
Legalább ekkora probléma, hogy nagyon szétszakadtak a fizetési sávok, növekednek a vagyoni különbségek, ami nem segíti a nemzeti egység, egyáltalán semmilyen egység megteremtését. Régen is az volt különben, hogy léteztek különféle kiváltságos rétegek, akinek még direkt jól is jött, hogy a parasztok csak acsarkodtak egymásra, most is már lényegében ez a helyzet.
