Ideo-logikák

Ideo-logikák

Válságban van-e a humanizmus? A következő években eldőlhet

2017. december 29. - Tamáspatrik

Európának vannak olyan értékei, amelyek semmilyen más kontinensre nem jellemzőek, de számunkra annyira természetesek, hogy észre sem vesszük:

-Sok kisebb-nagyobb nemzetállam folyamatos versengése

-A keresztény vallás különféle irányzatai élnek egymás mellett

-A humanizmus, amelyet az ókori görögök hagytak ránk

-A fentiekkel összefüggésben kulturális gazdagság és kifinomultság

A fentiek közül számomra nem a kereszténység a legmarkánsabb vonás (egyrészt nem európai eredetű, másrészt az amerikai kontinensre éppígy jellemző, harmadrészt az ateizmus is teljesen elfogadott Európában), kontinensünkre ennél jellemzőbbnek tartom a humanizmust. Ugyanis bárhol járunk a világon, egyik kontinensre sem jellemző ilyen mértékben az emberközpontú felfogás, az egyén életének ilyen szintű védelme és támogatása. Habár a humanizmus nem íróasztal mellett kitalált ideológia mint amennyire egy felfogásmód és egy tendencia, többféle eszmét ötvöz magában: a patrióta hagyományápolás mellett a szocializmus és liberalizmus egyensúlyát valósítja meg demokratikus rendszerekben. (Kizárva a kommunizmus, a szélsőséges nacionalizmus és az önkényuralom bármilyen formáját.)

Ezen a ponton úgy tűnhet, hogy unalmas szócséplésről van szó, hiszen ilyesmi mint a humanizmus kit érdekel manapság? Valóban, a régi indiai monda szerint, amikor egy ember megkérdezte az isteneket, hogy mért van ennyi háborúskodás, azt a választ kapta, hogy háborúk nélkül az élet unalmas lenne. Az EU egész szervezete, amely mi más lehetne mint bürokratikus - meglehetősen unalmasnak tűnik az egyszerű állampolgár szemével. Viszont ha megpróbálnánk mondjuk Oroszországban élni, aligha találnánk meg az udvariasságnak és a tiszteletnek az európaihoz hasonló szintjét. Az USA-ban alig lehet beszélni szociális hálóról, kíméletlenebb a verseny és több az erőszakos bűntett, ezért sok tekintetben szintén "barbárnak" tűnhetne. De például a fejlett Japánban és Dél-Koreában is, az egyén teljesen alárendelődik a munkahelyének. A legtöbb ázsiai, afrikai, latin-amerikai országban pedig még ezeknél is rosszabb a legtöbb állampolgár helyzete, ilyen széles középosztály mint Európában, máshol nem nagyon létezik. (Lehet Európát hibáztatni, de annak ellenére, hogy az európai gyarmatosítók viselkedése más földrészeken távolról sem volt humánus, a legtöbb társadalom fejlődésében az európai kultúra hatása mégis inkább pozitívnak mint negatívnak mondható.)

Megjegyzem, hogy az Európai Egyesült Államok bizonyos értelemben már létrejött, az euróövezet államaira nézve az egységes külpolitikát kivéve szinte minden tekintetben érvényes. Sőt, ami az USA tagállamaira nem jellemző, hogy nálunk a hátrányos régiók több támogatást kapnak a központi költségvetésből, hogy az embereket helyben tartsák, emellett a szabad munkaerőáramlás, a főbb törvények harmonizációja az egyes államok között ugyanúgy megvalósult mint az amerikaiaknál.

A humanizmus kapcsán felmerülő, egyik igen provokatív kérdés a halálbüntetés (amely Oroszországban már megszűnt, azonban az USA egyes tagállamaiban létezik éppúgy mint Kínában és világ számos országában): legyünk-e annyira humánusak, hogy még a legsúlyosabb bűntettek elkövetőit sem végezzük ki? A választ ezúttal is szakértőkre, a kriminalisztika szakértőire bíznám, és úgy tűnik, hogy gyakorlati tapasztalatok alapján jelenleg nincs szükség erre a büntetésnemre. Én a magam részéről nem tudom eldönteni, hogy lehetnek-e olyan helyzetek, olyan országok, amikor halálbüntetésre mégiscsak szükség van, viszont léteznek érvek, amelyekkel indokolható az, hogy az Európai országok már teljes mértékben mellőzik.

Az egyik érv a tévedés lehetősége, száz esetből lenne biztosan egy-kettő, amikor tévedésből végeznének ki embereket. Ha valaki azt mondja erre, hogy a közösség érdeke mégis többet számít mint egy-két ártatlan ember sorsa, ez számomra veszélyes vágány (és alapjában véve antihumánus), ezzel az érveléssel egyes diktátorok már visszaéltek.

Másik ok, hogy a korunkra jellemző az információforrások megőrzése. A fogvatartott személytől van lehetőség olyan információ szerzésére, amely később még hasznosnak bizonyulhat.

Sőt, az életellenes bűntettet elkövetők egy részénél fennállhat olyan pszichiátriai kórkép, amely a mai technikával olyan, agyszerkezetre vonatkozó kutatásokra adhat lehetőséget, hogy feltárhatja az ilyen jellegű hajlamok előfordulását. Emellett a társadalmi háttérrel foglalkozó kutatók számára is fontosak lehetnek az elítéltektől származó adatok.

Ráadásul létezhet az ember javíthatóságába vetett optimista hit: még a legelvetemültebb gonosztevő is megbánhatja tettét és jó útra térhet.

A humanizmus elterjedésének egyik jele, hogy amíg száz évvel ezelőtt is egyes országokban gyakoriak voltak a nyilvános kivégzések, ma már az európai bűnüldözés fókuszában nem annyira a bosszúról és példák statuálásáról van szó mint a megelőzés és (enyhébb bűntettek esetén) a jóvátétel lehetőségeiről. A magyar gyakorlat éppen szembemegy az európai normákkal, amikor növeljük a letöltendő büntetés mértékét, míg máshol a cél a börtönbüntetések minimális szintre csökkentése.

Megjegyzem egyébként, hogy nem csak a kriminalisztika az egyetlen, ahol foglalkozni kellene az emberi élet gondatlanságból elkövetett megrövidítésével, hanem ilyen például a magyar egészségügy is. (Ez azonban kevésbé látványos probléma, ezért a politikában nem hoz annyit a konyhára mint mondjuk a "három csapás" törvény.)

A humanizmusnak azonban csak egyik felszíni jelensége az elítéltekkel, fogvatartottakkal való bánásmód, amely egy nagyobb trendbe illeszkedik bele. Leginkább olyan szabályokról van itt szó, hogy az erőfölénnyel nem élek vissza: sem a nőket nem kényszerítjük, sem a gyereket nem verjük, emberségesen bánunk egymással - alapból tisztelem a másik embert. Ennek a felfogásnak a tágabb értelmezése valósul meg akkor, amikor kiterjed minden élet tiszteletére: az állatokat nem kínozzuk, alapvető igényeiket igyekszünk kielégíteni (törekedve arra, hogy még a házisertés se legyen depressziós), sőt az egész természeti környezetet (a növényeket is) gondozzuk, ápoljuk. A humanizmus mindenképpen offenzívában van: a szegényebb országokban ez még az életszínvonal és életminőség tekintetében a 0-ról az 1-re jutást, nálunk 1-ről a 2-re jutást jelenti, de vannak, akiknek már minimum 3-as szint jelenti a mércét. Nem arról van szó, hogy Kínában a bánásmód antihumánus, bár innen nézve annak tűnhet, de ők ottani állapotokhoz képest egy alacsony szintről jutnak egy magasabbra, a fejlődési tendencia náluk is jól kivehető.

A humanizmus érvényesülése alapján vajon hol vannak Európa határai? Oroszország mondjuk félig európai, Churchill híres cetlijét alapul véve náluk Európa-Ázsia aránya 50-50, a Balkánon 60-40, nálunk talán 70-30 lehet az arány. Nyugat-Európa egyes országai is csak közelítik a 100%-ot, a szélsőséges politikai mozgalmak szavazatszerzése megmutatja, hogy az antihumánus felfogások milyen mértékű támogatással bírnak. A humanizmust próbára tevő, egyik kulturális hatás a migráció: a szélső jobbos mozgalmaknak igazuk van abban, hogy amint a Titanic mentőcsónakjaira sem fért fel mindenki, Európát is elsüllyesztheti (gazdasági fejlődés és társadalmi stabilitás vonatkozásában) évi több millió migráns befogadása. Európa számos országában eddig is túl optimisták voltak e tekintetben, ezért mindig szigorúan meg kell vizsgálni, hogy mennyien jöhetnek, milyen feltételekkel és milyen módon illeszthetőek be.

A migrációtól eltekintve is azonban a mi régiónkban kevésbé érvényesül az európai humanizmus mint tőlünk nyugatra: és ennek van egy olyan olvasata, hogy a mi nemzeti identitásunk a miénk, nem pedig a fejlett észak-nyugaté, ezért állunk sokkal kritikusabban a humanista felfogáshoz. (Ennek ellenére törvényesítjük például az állatvédelmet, bár nem verjük nagy dobra.) Nem fogadjuk el a humanizmust teljes mértékben, és emögött lehet kisebbrendűségi érzés, lehet politikai hatalomvágy is, de olykor jogos kritika is. A mi kritikánk arról szól, hogy humanizmus néha csak üres buborék, álságos magatartás amely elemi szinteken: a családok, kisközösségek szintjén a gyakorlatban nem valósul meg. A családközpontú felfogás és a családtámogatások elvben erről szólnának, és valójában az nem is lenne akkora baj, ha országunk lakossága pár évtized alatt 8 millióra csökkenne, sőt ez a környezet védelme szempontjából még előnyös is, ennél nagyobb probléma, ha olyan családokban születnek gyermekek, ahol nincsenek meg a megfelelő anyagi és tudati feltételei a gyermeknevelésnek. Úgy gondolom, hogy habár a kormány és a politikai elit nagy része sok tekintetben antihumánus, de a patrióta humanizmus mindenképpen jellemző ránk.

Az utóbbi években a humanizmus kritikája máshol is előkerült, szélsőséges politikai vezetők részéről (pl. Trump, Le Pen), de Európában idén mégsem következett be a radikálisok áttörése: az osztrákokat leszámítva nem kerültek kormányra, azzal együtt, hogy nálunk és a lengyeleknél egy ideje már kvázi szélsőjobbos kormány van uralmon.

Felmerül a kérdés, hogy nálunk vagy a lengyeleknél a humanizmus mért van dekonjunktúrában a Balkánhoz képest. Az ok, hogy a románoknál volt egy Ceausescu, a szerbeknél egy Milosevics, véres háborúk zajlottak a balkáni népek között nem olyan régen, a miliatarizmus teljesen diszkreditálódott. Nálunk viszont még a második világháborús pusztításokért is a németekre hárítjuk a felelősséget, és a lengyelek pedig még nálunk is nagyobb mértékben a történelem áldozatainak vallhatják magukat.

A következő években valószínűleg a menekültválság mellett az USA politikai megosztottsága, a nacionalizmusok és az észak-koreai atomfenyegetés jelentenek majd jelentőst kihívást a humanista felfogással szemben. Talán ennél is nagyobb kihívás az éghajlatváltozás és a környezetpusztítás, amely tovább súlyosbíthatja a menekültkérdést és a megosztottságot. A humanizmus offenzívája tovább kell, hogy tartson a környezetvédelem terén: ha csak az emberi kényelem kiterjesztéséről szól, (akár még a teljes automatizálásra törekvéssel, mesterséges intelligencia elterjedésével), akkor elbukik. Ezzel szemben viszont, ha az anyagiak helyett a szellemi értékekre koncentrál, és a tárgyi környezetet is bizonyos értelemben tiszteletben tartja (nem pazarlunk, nem szemetelünk, mindent újrahasznosítunk), akkor maradhat csak fenn. Ez azonban csak a fejlett országokra igaz, a legfejletlenebbek esetében más problémák vannak: Afrika és Ázsia népességének szaporodását alighanem meg kellene fékezni, és ha ez elkerülhetetlen, akkor mindenképp humánus formában történjen.

A bejegyzés trackback címe:

https://ideo-logic.blog.hu/api/trackback/id/tr9113533293

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Geo_ 2017.12.30. 12:59:42

Jó!

Épp ez az, ami miatt - hogy képviselhető, érvényesíthető legyen a világban - van szükség az erős EU-ra.

(A népesség csökkentésének a módszere pedig a gazdagodás és az iskolázottság.)

Tamáspatrik 2017.12.31. 10:30:42

@Geo_: Köszi, hogy ezeket kiemelted. Általában szétfolynak a cikkeim, nem ugranak ki belőle a legfontosabb gondolatok.
A családtervezés is valóban olyan, hogy ahol megfontoltan történik, ott arányos a lehetőségekkel, mivel a gyerekek felnevelése, magas szintű képzése igen költséges. Ahol nem foglalkoznak velük, ott viszont még leginkább munkaerőként jönnek számításba (régi mezőgazdasági kultúrák).
Szóval az iskolázottság magasabb szintje mindenhol javítana a helyzeten, és a Föld lakossága a jelenleginél alacsonyabb népességszámnál stabilizálódna.
süti beállítások módosítása