Venezuela példáján láthatjuk, hogy mennyire csalóka képet mutathat egy ország gazdaságának állapota: az egyik évben még látszólag minden rendben van, utána hirtelen zuhanó repülésbe válthat át...a termelés visszaesik, káosz, munkanélküliség és éhezés köszönhet be. A gazdaságilag legfejlettebb országokban a nagy visszaesések szinte kizárólag háborúk és gazdasági világválság esetében következnek be, más országokban azonban számos egyéb ok lehet a háttérben.

Az összehasonlításokhoz erre a célra általában az egy főre jutó GDP-t szokták használni, mivel eléggé jól jellemzi egy adott gazdaság teljesítményének alakulását egy bizonyos időszakban.

 1.Háborúk és gazdasági válságok hatásai

 A két világháború nem csak a vesztes, hanem a győztes országok gazdaságát is kivéreztette, közel hasonló mértékben. (A profi boxban az a mondás járja, hogy egy címmérkőzésen legtöbbször a győztes is nagy verést kap.) Az első világháború után a legfejlettebb országokat tekintve a franciáknak 8, a briteknek 10, a németeknek 12 év kellett a háború előtti szint eléréséhez. A második világháború után a nagyobb pusztítások miatt 10-16 évre is szükség volt egyes országoknak ahhoz, hogy elérjék az utolsó békeév szintjét. Egy érdekes jelenség a háborús konjunktúra hatása: a brit gazdaságot az első világháborúban annyira felpörgette, hogy az 1917-es szintet csak 1929-ben (!) tudták megint elérni. Hasonlóképp az USA az 1944-es szintet csak 1961-re tudta megint elérni.

Szintén a háborús konjunktúra volt az egyik oka az USA gazdasági túlpörgésének, amely az 1929-es tetőponthoz képest négy év alatt több mint 30%-ot (!) csökkent, és csak 1940-ben érte el ezt a szintet újra. Egyik más fejlett országban sem okozott a gazdasági válság ekkora visszaesést és általában rövidebb ideig is tartott, a világháborúban vesztes németeket is beleértve.

Léteznek tehát a fejlett országok között is kiegyenlítő mechanizmusok, bár egy háború 10-15 éves törést is okozhat a gazdaság fejlődésében és a győztes mindig az lehet csak, aki kimarad belőle. (Valószínűleg ezért nem támadta meg egymást sosem az USA és a Szovjetunió.)

 2.Venezuela nem először omlik össze

 Az ásványkincsek olyanok mint a lottó ötös: több átkot mint áldást hozhatnak magukkal egy ország életébe. Amikor az olaj ára felment a '70-es években, a venezuelai gazdaság hirtelen egész Dél-Amerikát lekörözni látszott. Nagyon jól ment nekik egészen 1978-ig, onnan hirtelen zuhanni kezdtek és 7 év alatt 25%-ot buktak. Évtizedeken át stagnáltak azért, hogy 2003-ban egy még sokkal mélyebb gödörbe kerüljenek, a csúcshoz képest 60%-os szintre. Chavez alatt hirtelen elkezdtek gyorsan fejlődni, megközelítve a 70-es éveket , de Maduro uralma óta ismét zuhanórepülésben vannak és ismét a mélypont felé közelednek. Számos tanulság adódik mindebből.

1.Azon országok gazdasága nagyon sebezhető, amelyek egy adott ásványkincsre épülnek, főleg olyankor, amikor az ásványkincsek, energiahordozók ára hirtelen visszaesik. Nem véletlen, hogy a sokak számára tartós jólétet nyújtó országok közül nagyon sok semmilyen komoly természeti erőforrással nem rendelkezik (pl. Dánia, Hollandia, Szingapúr, Ausztria), vagy pedig az ásványkincsek szerepe nem meghatározó (pl. Németország, USA).

2.Úgy tűnik, hogy sok esetben egy vezető személyéhez kötődik a jólét megteremtése és fenntartása (ami általában nem teljesen igaz, bár lehetséges pl. hogy a korrupciót és lopást képes szabályozott keretek között tartani egy karizmatikus vezető). Számomra azonban az egy személyre épülő rendszerek nem igazi rendszerek: csak azt nevezném annak, amely stabil intézményeken nyugszik, és nem boríthatja fel a működését, ha megváltozik az államelnök személye.

3.A balos rendszerek többnyire nagyobb csődöt képesek előidézni, mert hajlamosak osztogatni boldog-boldogtalannak és egy idő után sok lesz a rendszerben a potyautas. Csökkentik a vagyoni különbségeket, de túl optimisták a gazdaság kedvező pillanatnyi állapotát alapul véve.

 3.A volt szocialista tábor összeomlása 1990-ben

 A volt KGST nem egyik napról a másikra omlott össze, hanem ezt egy jelentős stagnálás előzte meg. 1970-re már ez a modell lényegében kifulladt, 1990-ig ha összehasonlítjuk a mi fejlődésünket az osztrákokéval, az éves átlagunk 1,5%, amely fele csupán az osztrákokénak. Ráadásul mi még jól is álltunk a "birodalmon" belül, hiszen Lengyelország már a 80-as években összeomlott, Romániát pedig egy őrült diktátor tette tönkre. A magyar visszaesés nem volt különösen drámai ebben a társaságban és a fellendüléssel együtt is pontosan a cseh-szlovák mintát követte, bár egy generáció sokként érte meg a gazdaság 20%-os zuhanását az 1990-es évek elején, az 1973-as évek szintjére.

12 évet vesztettünk el, hiszen 2001-ben értük el ismét a régi szintet, nem tudom mennyire vigasztaló, hogy tőlünk délre és keletre mindenki még sokkal rosszabbul járt nálunk. A városi legendáktól kezdve az egyszemélyi bűnbak keresésen át komoly elemzők is sok mindent feltártak már a mögöttes okokról. Ezért nem is mennék a részletekbe, csupán egy aspektusát emelném ki, a baloldali politizálás naivitásait. Annál is inkább, mert 2006 és 2013 között egy újabb viszonylag súlyos visszaesés és stagnálás következett be (elvesztettünk újabb 7 évet - amelyben szerintem nagyobb részt Medgyessy és Gyurcsány, kisebb részben a 2010-es Orbán-kormány tehető felelőssé).A naiv gazdaságpolitika túlságosan bízik abban, hogy más országoknak érdekében áll, hogy valamiféle emberbaráti okból nekünk segítséget nyújtson. Holott ez csak akkor következik be, ha ezeknek (az általában fejlettebb nyugati országoknak) érdekükben áll, és legtöbbször nem puszta nagyvonalúságból, hanem az érdekeik mentén fognak segíteni.

Az 1918-as Károlyi kormány idejében a naivitás abban állt, hogy túlságosan bíztak az antant jóindulatában. A rendszerváltáskor hasonlóképp "elvártuk", hogy az EU majd keblére ölel minket és a beáramló tőke mindent megold. (Nem hinném, hogy Antall József őszintén hitt volna ebben, de nem volt előtte többféle versenyképes koncepció, amiből dolgozhatott volna, emellett majdnem akkora volt a zűrzavar akkoriban, legalábbis gazdasági téren mint 1918-ban a vesztes háború után.) Gyurcsány és Medgyessy politikája inkább szervilisnek mint karakteresnek volt nevezhető és a pénzek mindenfelé elfolytak.

(Ezzel nem akarom azt mondani, hogy a mostani kormány koncepcióját teljesen helyesnek tartom vagy hogy egy túlságosan jobbos irányvonal ne lenne éppúgy veszélyes mint az olykor naivnak mondható baloldali. Ugyanis a szélsőjobb csúsztatása abban áll, hogy ha mindenki a saját érdekét nézi, akkor az erősebb kutya fog győzni és nem jöhetnek létre mindenki számára kedvező win-win szituációk - amelyekre a nyugati kultúra épül már évszázadok óta.)

 4.Oroszország esete

 A volt Szovjetunióból kivált Oroszország bukása a leglátványosabb, mivel a GDP 1990 és 1998 között 42%.ot (!) esett vissza, 2006-ra érték el az eredeti szintet, tehát 16 évet veszítettek el.

Létezik erre egy újabb fogalom az anokrácia, amely a felbomlott diktatúrákat követő tökéletlen demokráciákat jelöli, az ilyen országokban anarchikus viszonyok uralkodnak, a rendfenntartás, a törvények és jogszabályok betartatása nagyon gyengén működik. Ez következett be kisebb mértékben nálunk is, drasztikusabb szinten pedig Jelcin Oroszországában, amelyhez képest Putyin szinte megváltás volt. (Itt nem is a vezető személye a fontos, hiszen a keleti blokk számos más országában sem sikerült pár év alatt hatékonyan működő liberális demokráciát létrehozni, emiatt nőtt meg az igény egy erőskezű vezető iránt.)

Ráadásul a válság óta az orosz gazdaság alig fejlődik, 2009 óta lényegében stagnál ami azt mutatja, hogy mennyire az olaj- és gáz világpiaci árától függnek.

Az orosz gazdaság teljesítménye Texaséval vethető össze, habár a 144 milliós (csökkenő lakosságú) Oroszország GDP-je meg sem közelíti a közel 30 milliós Texasét. A texasiak is gazdagok olajban, viszont náluk ugyanennyire fontos húzóerőt jelentenek a csúcstechnológiás iparágak, űrhajózás vagy például a filmgyártás. (Habár az USA déli államában az életszínvonal viszonylag magas és a korrupció meg sem közelíti az orosz szintet, nekik is éppúgy megvannak a saját komoly problémáik.)

 5.Argentína

 Nagy nekilendülések és felívelések után erős visszaesések jellemzik, 1974-ben például nagyon gazdag országnak tűnt, 1990-re már a GDP 23%-át elveszíti. Megint egy gyorsabb fejlődés után 2003-ra ugyanoda esik vissza. Újabb gyors ütemű fejlődést követően 2012 óta gyakorlatilag stagnálnak. Tipikus latin-amerikai ország, nincsenek stabil intézmények, az egyes kormányok különféle irányba rángatják a politikát. A populizmusnak, a demagóg ígérgetéseknek jelentős tere van, a szerencsésebb kormányok esetében ezek egy darabig be is jönnek.

A jobboldali dominanciának megfelelően a jövedelmi különbségek egyes régiók között igen nagyok: gyakorlatilag Buanos Airest elhagyva az ország belseje felé a jómód eltűnik, csupán déli irányban jellemzőek még gazdaságilag fejlett területek (a tendencia ugyanaz csak pont fordított irányú mint az északi féltekén).

 6.Görögország

 Görögország államadóssága már az 1980-as években, Papandreu idejében nagyon magas szinteket ért el, ők pedig egész Európát becsapták amikor a mutatók kozmetikázásával csatlakoztak az euró övezethez, és szerintem nagyon hatékony PR-t csináltak a saját politikájuknak elérve, hogy éveken át folyamatosan reflektorfényben maradjanak. (Ez persze meglehetősen szubjektív, elismerve hogy sok görög polgár fizette meg keményen a hibás gazdaságpolitika árát.) Jelenleg a 2004-es szintjükön vannak, ami a 25%-t meghaladó visszaesés ellenére számukra valószínűleg a jelenlegi realitás, hiszen a régiós összehasonlítás általában megbízható és a dél-olasz, a bolgár vagy a török gazdasági teljesítmény és életszínvonal mutatja meg leginkább az ő valós helyüket (nem pedig mondjuk Németországé). Inkább a 2004 utáni szint nevezhető irreálisnak, amikor a gazdaság felpumpálása érdekében felelőtlenül szórták a pénzt a politikusaik. Jó hír viszont, hogy a görög gazdaság stabilizálódni látszik.

 7.A legnagyobb gazdasági bukás: Irán

 A legfejletlenebb és legszegényebb, polgárháborúkkal sújtott országoktól eltekintve a múlt század negatív rekordere valószínűleg Irán. 1976 és 1988 között a gazdaság teljesítménye 51%-kal esett vissza, igaz viszont hogy az Irak elleni kivéreztető háború hatása is benne volt ebben. Csak 2006-ban érték el az eredeti magas szintet, tehát 30 évet veszítettek. A '70-es évek olajválságai idején szerintem ők is mint más olajhatalmak, nagyon erősnek érezték magukat, és ez is visszaütött, leginkább azonban az ókonzervatív irányba fordult iráni forradalom nyomta rá a bélyegét a gazdaságra.

A fundamentalista iszlám állam legfőbb vezetője (Komeini ajatollah) ideje nagy részét egy könyvtárszobában töltötte vagy gyújtó hatású beszédekben jelölte ki a helyes ideológiai útvonalat. Egy-két éven belül minden épeszű befektető elmenekült az országból, az USA-t egyébként is ősellenségnek választották, ami hiba volt mert növelte az ország egyébként is jelentős elszigeteltségét. (Nota bene: elszigetelt országnak lenni "ab ovo" gazdasági bukta!) Nem nagy túlzás azt mondani, hogy szinte a középkorba estek vissza pár évtizedre, a törvénykezést tekintve mindenképpen.

Mégsem jelenthetjük ki, hogy csak hátrányok származtak mindebből, valószínűleg vannak előnyei is (pl. az iráni kultúra is profitálhatott a helyzetből, ráadásul a diktatúra felpuhulásával a tudományos életük is fellendült az utóbbi években), éppúgy mint Kuba esete sem fekete-fehér, hiszen a gazdasági krach és az ezt követő alkalmazkodás a világon az ökológiai értelemben vett legfenntarthatóbb országgá tette őket.

Fenti példák alapján, azokban az országokban ahol nincsenek erős, diverzifikált gazdasági alapok és szilárd, a hatalommegosztás formáin alapuló intézményi háttér, ott a politikai és gazdasági kultúra is általában fejletlenebb marad és a gazdaság is hektikusan működik: az egyik pillanatban még erősnek tűnő gazdaságok hirtelen lejtőre kerülhetnek és csak nagy sokára állnak ismét talpra.