Ha valaki szavainak hitelt adunk az azt jelenti, hogy rááldozzuk időnk és energiánk egy részét, mert valamit remélünk cserébe. Nem vagyunk ugyan még biztosak benne, hogy a mondanivalója megállja a helyét és számunkra valóban használható lesz, azonban átmenetileg megelőlegezzük ezt neki. Mennél inkább bízunk benne, annál nagyobb „hitelkeretet” vagyunk hajlandóak nyitni a számára egy adott esetben, azaz annál türelmesebbek és elnézőek vagyunk vele szemben.
Milyen tényezők befolyásolják a döntésünket? Mikor van az, hogy a hitelt túl hamar vonjuk meg és más esetben hitelesnek fogadjuk el azt a közlést, ami nyilvánvalóan nem az?
1.Csoportmentalitás
Akit tudattalanul „barátként” azonosítunk, afelé pozitív értelmű, míg a potenciális „ellenségként” vagy legalábbis más csoporthoz tartozóként beskatulyázottakat negatív értelmű előítéletekkel közelítjük meg. Nehezen tudunk elvonatkoztatni ettől és a mondanivalóját kicsit objektívabban értékelni. Így ha kormánypárti vagyok, akkor számomra természetes, hogy egy miniszter védi a mundér becsületét, ha pedig ellenzéki, akkor pedig az, hogy az illető támadja a kormányt, ahol éri, mindenbe belekapaszkodik. Holott egyik magatartás sem természetes, a mértékletesesség mindkét esetben elvárható lenne, a túlzások és ferdítések inkább azok, amelyek mára sajnos eléggé természetessé váltak. A józan gondolkodásunkat manapság teljesen elhomályosítja a csoportmentalitás, és nem vagyunk nyitottak más felfogású emberek gondolatai iránt.
2.Szakértelem megítélése
Ha valaki orvos, az még nem jelenti azt, hogy biztosan kompetens egészségügyi kérdésekben. Papp Lajos hiába jó szívsebész, nem sokkal többet ért a koleszterin kérdéshez mint az átlagember szemben azokkal, akik évek óta ezt kutatják. Ha valaki nem veszi figyelembe a különféle kutatási eredményeket (amelyek éppenséggel ellentmondásosak is lehetnek), akkor amit mond az értékét tekintve por és hamu, nem több. A szakértelem megítélését megint elhomályosítja az, hogy mennyire szimpatikus nekem az illető és mennyire tetszik az, amit mond. Holott ennek indifferensnek kellene lennie a számomra. A kultúránk válságát a valódi szakértelem megítélésének hiánya és a különféle szélhámosok, érdekemberek felbukkanása mutatja a legjobban. (Még a szakértők is azt gondolják, hogy az ő területük az nehéz, de nyugodtan beleugathatnak más jellegű kérdésekbe, „hiszen azokhoz mindenki ért". Hiányzik egymás munkájának a tisztelete.)
3.Ismertség
A jobban ismert személyiségekre („celebekre”) jobban odafigyelünk, erre a jelenségre a különféle médiumok már egy egész iparágat építettek fel. Holott egy ismert zongoraművész ugyanannyira ért a politikához mint bárki más, vagy amennyire egy Schobert Norbert a táplálkozási kérdésekhez. A különféle ismert személyiségek megszokták, hogy folyton a figyelem középpontjában vannak és leginkább akkor érzik jól magukat, hogyha sokan figyelnek rájuk. Holott mások figyelméért egyes országokban fizetned kell, ha mondjuk elmész egy pszichológushoz…. Van persze pozitív példa is arra, hogy egy-egy ismert és közelfogadottságnak örvendő személy mondandója általában fontos és érdemes rá mindig odafigyelni.
4.Koherencia
Ha egy szöveg koherens, logikus, áttekinthető, akkor hitelesebbnek tűnik. A gördülékeny stílus és a világos mondanivaló sokat jelent mindenképpen, de maga a nyelvezet, a szóhasználat is nagyon fontos lehet. Manapság rengeteg az információ, emiatt felületesek vagyunk és általában csak a könnyen emészthető közlések jutnak el hozzánk, amelyeken nem nagyon kell gondolkodni. Mindez azonban a demagógia hatásosságát is magyarázza.
Agyunk ugyanis kétféle üzemmódban működik: a gyors gondolkodás pontatlan és előítéleteken alapul, az elmélyültebb pontos munkához viszont a lassú gondolkodást használjuk, amelynek az ítélete megbízhatóbb. Mennél kevésbé támaszkodunk a lassú gondolkodásra, mennél inkább csak reagálunk átgondoltság helyett, annál több álhírt, városi legendát és egyéb hülyeséget fogunk terjeszteni.
- Szenzációhajhászat
Mennél nagyobbat szól az adott hír, mennél jobban eltér attól amit megszoktunk, annál jobban oda fogunk rá figyelni. Holott éppen fordítva, annál nagyobb gyanakvással kellene az ilyeneket fogadnunk. Mintha unatkoznánk és várjuk hogy történjen valami, lehetőleg rossz, ami felett titokban kárörvendhetünk. A valós problémákkal, amelyek tényleg személyesen minket érintenek, addig se kell szembenéznünk, hanem tocsoghatunk a langyosban és szörnyülködhetünk mások sorsa felett („biztos megérdemlik”).
- Vallás és dogmatizmus
Most egy kicsit beállok a vallást mostanában ekézők sorába, mivel e téren nagyon gyakori a nem hiteles kommunikáció. A hit és a hitel szavunk egy tőről fakad, jelentésük nagyon hasonló, inkább csak a használatuk terén van eltérés. A vallás a legáltalánosabb kérdésekről szól, és pont hogy nem érvényes rá az a mondás, hogy „ez nem élet-halál kérdése”. A közlés hitelessége emiatt nagyon fontos. Itt megjelenik az a faktor, hogy az általánosságok mögött, amiket az illető mond, milyen személyes konkrét példát képvisel. A nagy távolságot, ami az illető testbeszéde, hanglejtése valamint az elmondottak között van, nagyon hamar levesszük. Ha valaki nyilvánvaló módon a vallásba menekül, dogmák mögé bújik, azt mindjárt megérezzük, ha nem akarjuk becsapni magunkat. Az ateizmus sem más a legtöbb esetben mint a hiteltelenül (sőt röhejesen) képviselt vallásososságra adott reakció. (Amikor sokan „Istenről” esetleg „Istenkéről” beszélnek, az nem ritkán gyerekesen hangzik, hiszen egy feltételezett szuperintelligenciát próbálnak a saját kis korlátozott világuk alapján leírni.)
Ha a vallás azt állítja, hogy Isten mint a legfőbb létező a lét teljességét képviseli a számunkra, akkor nem állíthatja egyúttal, hogy csak egy út vezet hozzá, hiszen szinte bármilyen út oda kell hogy vezessen, ha nem körbe-körbe járunk. Emiatt az által használt szakkifejezések (beleértve még a „bűn” és a „megváltás” szavakat is), nem lehetnek mindenki számára általános érvényűek. Olyasmi, hogy „szakértőség” Isten kérdésében eléggé abszurdnak hangzik, olyan mintha azt állítanám, hogy az élet szakértője vagyok. Szakértő csak részterületen lehet bárki, az élet átfogó végső kérdéseiben ez szinte a lehetetlenséggel határos. A különféle vallásos dogmatizmusok zárt csoportokat hoznak létre (hiszen a dogmák csak egy szűk kör számára érthetőek), és itt megint visszajutunk a csoportmentalitáshoz, amely a józan értékítéleteket könnyen elhomályosíthatja.
7.A hit(el) nyitottságot jelent
Ha nem akarunk a kis világunkba begubózni és mindent gyanakvóan szemlélni, - amivel leginkább magunknak ártunk, - akkor nyitottan kell fogadni a minket érdeklő vagy érintő közléseket, nem kell egyből a mögöttes érdekeket keresni. Ugyanis az is lehet valaki érdeke, hogy az általa fontosnak tartott gondolatokat valamilyen módon eljuttassa másokhoz. Az egyéni érdek nem feltétlenül valamilyen gonosz dolog kell, hogy legyen.
A közlés általában nem lesz tökéletes, mindig a lényegi részét kell nézni és a szándékát annak, amit az illető mond, nem pedig fennakadni lényegtelen részeken és kötözködni minden apróságon. Az indulatoskodás nem segít, a pozitív érzelmek viszont sokkal inkább abban, hogy a különféle részigazságokból rakosgassuk ki azokat a mozaikkockákat, amelyek végül különféle értelmes képeket adhatnak ki a világunkról.
És ne jöjjön nekem senki az emberi természet változtathatatlan (állatias vagy paleolit) jellegével, hiszen rengeteg példa cáfolja nap mint nap ezt a cinikus felfogást.
