A nőnapi köszöntés egy szép gesztus a férfiak részéről a fizikailag gyengébb nem felé. A fizikai erővel és a külső fizikai hatások eltűrésével szemben, a szépség és gyengédség azok a tulajdonságok, amelyeket sokkal inkább a hölgyekhez szoktunk társítani, és amelyeknek gyakorlatilag minden nő képes is valamennyire megfelelni. Lényegében ugyanerről szól a férfiak részéről a hölgyek irányában elvárt udvariasság is a mindennapokban. Másrészről a fizikailag erős nő sok esetben visszatetszést keltő, amennyiben nem egy természetes alkati adottság. Az olyan erőn alapuló sportágaknak mint a női súlyemelés, ökölvívás, birkózás valójában semmi keresni valójuk nem lenne az olimpián éppúgy mint a férfi hormonokkal felpumpált atlétanőknek sem, hiszen nincs bennük semmi nőies és senki nem kíváncsi a teljesítményeikre.
A női egyenjogúság terén sokat léptünk előre és a nemek közötti távolságok a modern munkahelyeken ma már nem tragikusan nagyok. Egyszerűen vannak olyan munkakörök, amelyek a férfiak számára testhezállóbbak, például a raktáros a fizikai erő miatt, a karbantartó és mérnök a térlátás miatt. Más munkakörökben a hölgyek vannak túlsúlyban, mert a kommunikáció például a logisztikában vagy a precizitás a pénzügyön fontos, utóbbi szerintem inkább szocializációs kérdés, nem annyira agyi jellemző, a monotónia tűréshez hasonlóan. A fizetések közötti különbségeket csak kisebb részben az előítéletek, nagyobb részben inkább a valódi piaci kereslet-kínálati viszonyok határozzák meg. Például egy nő számára a családi szempontok figyelembe vétele általában nagyobb súllyal esik latba egy munkahely esetében mint egy férfinél, nem biztos hogy a fizetés vagy az előrelépés lesz a legfontosabb a számára.
Azt figyeltem meg, hogy a modern vállalatoknál a hölgyek kommunikációja közelít a férfiakéhoz, mert csak így lehet eredményes. Ha időnként több érzelmet is visznek bele, mégis többnyire éppolyan pontosan és lényegre törően kommunikálnak mint a férfi kollégák. A családban vagy párkapcsolatban megfigyelhető, sztereotip kommunikációs különbségek a mai modern munkahelyeken egyáltalán nem jellemzők. Az lehet persze, hogy a hölgyek a férfiakhoz képest jóval nagyobb kommunikációs képességeiket (hiszen ezek az agyterületeik tényleg jóval fejlettebbek) időnként több pletykálással élik ki a munkahelyeken, azonban a férfiak között is jellemző lehet a pletyka vagy az egyéb jellegű, nem formális információ csere.
Egyébként a férfiak kommunikációja is sokat fejlődött az utóbbi évtizedekben, sokkal kevésbé szól a dominancia harcról mint régebben, emellett a felgyorsult világunkban elvárás lett a megbeszélések hatékonysága is, mellébeszélések nélkül. Azt mondanám, hogy a globalizáció egyik pozitív hatása olyan kommunikációs normák elterjesztése (legyen pontos, lényegre törő és célorientált), amelynek mindkét nem igyekszik megfelelni. Ha valaki nagyon kilóg ebből az kevésbé nem függő, sokkal inkább az illető személyiségéből adódik.
Igazából nem nagyon vitatható az, hogy a nemek között létezzen valamilyen szintű munkamegosztás, mert ez ugyan nem magától értetődő, de egy olyan jellemző, amely a neandervölgyi embernél nem volt meg (a nők is erősek voltak fizikailag és ugyanúgy vadásztak mint a férfiak), ami valószínűleg az egyik oka annak, hogy ők haltak ki és nem mi. A párkapcsolat azért ésszerű, mert ha egy nő főz, akkor az neki csak kicsivel több munka, mondjuk 20%-kal mintha csak magára főzne. Ugyanígy ha a férfi fizikai erőt vagy műszaki érzéket igénylő ház körüli munkát végez az megint mindkettőjüknek egyformán fontos. Ez nem jelenti azt, hogy a férfi ne mosogathatna, takaríthatna vagy főzhetne időnként, vagy hogy általában a háztartási munkában mindenképp a nőre háruljon a több feladat. (A három éves GYES alatt a nő több jóval több otthoni munkát képes végezni mint a férfi, és ez a munkamegosztás fennmaradhat továbbiakban is, amikor esetleg már nem annyira igazságos.)
Az egyedül álló nők aránya elég jelentős, fiatal korban is. Ennek egyik gyakori oka valószínűleg az lehet, hogy az illető úgy érzi, hogy annyira sok kompromisszumot kellene kötnie egy párkapcsolatban, olyan sokat feladni az egyéniségéből, hogy ezt már nem vállalja. Pár évszázada még egy nő nem tudott egyedül megélni gyakorlatilag egy társadalomban sem, manapság már ez nem jelent problémát. Mivel nincs kényszer, ezért mérlegelés kérdésévé vált és sokan nem vállalják az elszakadást attól az életformától, ami számukra egy biztosnak látszó világ, egy bizonytalanságokat és kockázatokat felvállaló irányba. Nem csak arról van szó itt, hogy a modern világ egoizmusra nevel, hiszen a liberalizmusban is valóban van egy jó adag kimondatlan egoizmus. Nem csak az, hogy a fiatalság szeret szórakozni és nem akar elköteleződni túlságosan hamar, inkább az, hogy a párkapcsolatban senki nem akarja a mércét túl alacsonyra tenni, és a gyermekvállalást is eltolja amennyire tudja. Valójában a férfiak nagy részének alkalmassága, felkészültsége és érettsége legalább annyira kérdés mint a nőké.
Az alacsonyra tett mérce sok kompromisszumot kívánna meg, amiből esetleg egy nem annyira harmonikus „egymás mellett élés” valósul meg az igazi együtt élés helyett. Sőt mivel az emberek változnak (még ha nem is vesszük észre), a kapcsolatok néhány év alatt kiürülhetnek (főként ha a párválasztás nem volt elég körültekintő), emiatt a mozaik családok létezésében abszolút semmilyen kivetni való nincs. Ennek ellenére minden tiszteletem azoknak, akik több évtizedes kapcsolatban élnek (én magam is ebből a szempontból a szerencsések közé tartozom).
Ha a kormány túl sokat hangoztatja a „biztonság” szót és nálunk a biztonság fontosabb lesz mindennél, akkor benne van a pakliban az is, hogy sokan a párkapcsolati, az együttélésből fakadó bizonytalanságokat sem vállalják (beleértve a fizikai vagy verbális párkapcsolati erőszak lehetőségét). Emiatt nem biztos, hogy átütő erejű lesz, ha a kormányzat bármilyen sok pénzt bele tol a gyermekvállalásba, figyelembe véve azt is, hogy a gyermeket nevelő nő mindig bizonyos mértékben kiszolgáltatott helyzetben lesz (kieshet a munkaerő piacról, otthon nem kap megfelelő lelki támogatást a GYES alatt vagy esetleg később egyedül maradhat a gyerekekkel).
Ezt azonban már többen leírták, hogy nálunk a társadalmi közeg egésze nem elég támogató a gyermeket nevelő nők irányában, a gondolkodásunk eléggé merev és sztereotip. A társadalmi közeg túl szigorú és megterhelő, nagyon sok az elvárás a gyereknevelésben is, amelynek zöme az anyára hárul nem annyira az apára vagy egyéb családtagokra.
Emellett létezik nálunk a férfiakat érintő negatív diszkrimináció is, konkrétan a nyugdíjazásban a „Nők 40” törvény esetében, ami „a nők fokozottabb védelmének” alkotmányos elvére hivatkozik. Ez a hivatkozás teljesen hibás és alkotmányellenes (mivel az alkotmányunk alapján „A nők és férfiak egyenjogúak). Egy 60 év körüli nő ugyanis semmivel sem igényel több védelmet mint egy 60 év körüli férfi, sőt egészségi állapotuk átlagban jobb mint a férfiaké. (Részleteiben ez már egy külön cikket igényel.) A gyermeknevelés esetleg lehetne egy jogalapja a nyugdíj kedvezménynek, a törvény azonban nem erről szól.