Régóta tudjuk, hogy mindenre lehet példát találni és mindennek az ellenkezőjére is, különféle kósza ölteteket is fel lehet fújni és beállítani úgy, hogy lám „azok” mit is akarnak, mekkora nagy veszélyt jelentenek a társadalomra és kultúránkra. Létezhetnek persze a világban sokféle, akár még „ultra liberális” enklávék is, amik valójában a különféle szekták mai utódjai. Régen többek között a „vörös veszéllyel” riogatták az embereket és sokan el is hitték ezt, például emiatt kellett az amerikai katonáknak Vietnamban harcolniuk. Sokféle dogmatizmus van, különféle ideológiák léteznek, de egyik sem képes ledominálni a többit, kivéve persze azt az esetet, amikor magát az államot szállja meg egy ideológiai alapú mozgalom.
Elég belegondolni abba, hogy ha valaki belekerül egy számára idegen ország helyi közösségébe, mint tanuló vagy munkavállaló, akkor nem fog tudni kívülálló maradni az adott ország kultúráján, szokásain. Például itt vannak a különféle nemzeti és vallási ünnepek, már az a tény, hogy mind fizetett munkaszüneti nap már önmagában vonzóvá teszi ezeket. Ha nekem valamiért fizetnek, akkor érdekelni fog, hogy mi lehet az adott esemény tartalma, éljek akár Isztambulban, Párizsban vagy akár Jászkarajenőn. Az adott piros betűs szabadnapokhoz tartozó különféle ünnepségek általában látványosak és mindig van bennük valami különleges, megkönnyítik a kívülállók azonosulását a helyi kultúrával. Egy provokatív példa erre, hogy az amerikai rabszolgák mai leszármazottjai is megünneplik a hálaadás napját, pedig elvileg nem nagyon lenne miért hálát adniuk.
A karácsony talán az emberiség alighanem leguniverzálisabb ünnepe, még a kínaiak is megtartják valamilyen módon, ha náluk ez nem is munkaszüneti nap. Ismerjük persze a mai szokásoknak a német és angol polgárosodáshoz köthető gyökereit, és azt is, hogy van az egésznek egy kimondottan hangsúlyos üzleti oldala is. Emellett viszont van még ennek az ünnepünknek egy olyan, a mérsékelt égöv északi részére kalibrált, mélyebb alapja is: a téli napforduló az ünnepe, ami a már a 4000 évnél is régebbi Stonehenge idején is létezett. Az év legsötétebb periódusán való átlendülés, a fény születése és fokozatos megerősödése, ez az ami összefonódott később a mi keresztény ünnepünkkel. Amikor a napok rövidek és a Nap is alacsonyan jár, akkor nyilvánvalóan mindenkinek jól esik a fény, nagyon könnyű azonosulni tehát az ünnep szellemiségével, éppúgy mint a húsvétnak a tavasz ünnep jellegével.
Nagyon egyszerű dolgokról, elemi szintű élményekről van tehát szó az ünnepeink esetében, aki ezeket kihagyja úgy érezheti, hogy valamiből kimarad. A legtöbb esetben a dolgokba „a buli kedvéért” megyünk bele, szeretünk az árral úszni, a legtöbben a szívünk mélyén konformisták vagyunk és erősen konzervatív beállítódásúak.
Most nem arról van szó, hogy mindenkit be kell fogadni, valójában nagyon kevesen vannak, akik együtt tudnak élni többszörös identitással és alkalmazkodni annyiféle szokáshoz, ezért a legtöbben nem akarnak más országba költözni tartósan, sőt legszívesebben a lakóhelyük közelében maradnak. Viszont a "kultúrák harca", a másik véglet a gyakorlatban nagyon ritka vagy sokszor csak felszínes jelenség épp azért, mert a lakóhelyünk éghajlata, a táj, a történelem és az ezekkel összefüggő régi kulturális szokások annyira erős hatással vannak ránk. Ami a közéletben folyik az gyakorlatilag mindenféle alapot nélkülöző, meddő, értelmetlen szócsata, leginkább különféle elitek között zajlik, nyilvánvaló tömegmanipulációs célokkal.
Érdemes felidézni ezzel kapcsolatban Bibó István gondolatait (kiemelés tőlem) :
„Éles, határozott formájú, kirajzolt alkatú közösségek nem úgy asszimilálnak, hogy titokzatos rezdüléseket keltenek fel az idegen szívében, amitől az mindinkább ellágyul, míg végre puhán beolvad. Hanem úgy, hogy világos, határozott szokásaik és tételeik vannak arról, hogyan kell szavakat kiejteni, köszönni, udvarolni, elnökölni, elégtételt venni, gyűlést tartani és versenyezni, s az idegen hol elbájolódik, hol durván fejbe verettetik, de mindenképpen bekerül ennek a közösségi életnek a sodrába.”
