Nincs neve igazából ennek a mozgalomnak még, egyesek szemében nem több mint „visszatérés a normalitáshoz”, mások számára viszont kő-konzervatív felfogásúak ligája. Az ilyen rendszerek jellemzője kicsiben és nagyban is, hogy hangsúlyozottan ismeretségi alapon működnek (el sem tudnak képzelni a vezetésre alkalmassági alapon működő szelekciót), és a főnök (a „király”) egyszemélyi döntései megkérdőjelezhetetlenek. Tagadhatatlanul egy felvilágosodás előtti világot idéznek fel, mindamellett nem állítom azt sem, hogy a felvilágosodás valóban egy abszolút pozitív eszme lenne. Mivel a radikális, azaz a társadalmi rendszereket felforgató mozgalmak egytől-egyig kudarcosnak bizonyultak, ezért nem tartom jó útnak azt, amit az újfajta nacionalista (vagy ha jobban tetszik hangsúlyozottan nemzeti alapú) jobboldali radikalizmusok szárba szökkenése jelez. Milyen tényezők segíthetik elő, hogy a radikális jobboldal jusson hatalomra világunk meghatározó országaiban, vagy más részről hogyan érhetjük el, hogy az ilyen mozgalmak veszítsenek a vonzásukból?
1.Nem értjük a társadalmi polarizációt
A világban létrejött különféle társadalmak a legtöbbször igencsak polarizáltnak tűnhetnek, sőt a piramis alakú struktúrák voltak a leggyakoribbak (l. rabszolgatartó és feudális társadalmak). Talán azt kellene inkább megérteni, milyen tényezők miatt alakulhatott ki széles középosztály az utóbbi évszázadokban, és mi volt az, ami a vagyoni és társadalmi különbségek csökkenéséhez vehetett? Lehet, hogy csupán volt egy olyan időszak a múlt században, amit az erőteljes urbanizáció és a technikai fejlődésben való feltétlen hit jellemzett, miközben a faluról városra költözők nagy tömegei nem vesztették el a gyökereiket? Lehet, hogy a polarizáció hiánya, a politikai véleménykülönbségek esetenkénti kis mértéke szorul inkább magyarázatra? Ez esetben semmi meglepő nincs abban, ha a tudomány és technika világa mérföldekre távolodott el a hagyományos életmódtól amellett, hogy a legtöbben nem tudunk mindkét területen egyformán jók lenni. Talán egy kétlaki életmód lehet a követendő, amikor a hétköznapi racionális technika használó énünk elkülönül attól az emocionális alapú énünktől, amelyik a természetben és a hagyományokban érzi jól magát? Nagyon zavaró, hogy a legtöbb kutatás igencsak Amerika USA központú, holott sokféle társadalom létezik, és különféle módon küzdenek meg az ilyen jellegű problémákkal. A problémák helyett nem inkább arra kellene fókuszálni, ahol megoldások születtek?
2.Megmondó emberek közlési kényszere
A különféle véleményvezérek nem képesek elmélyülni, hanem folytonos közlési kényszerben vannak, politikai oldaltól függetlenül. Sokan beleragadtak egy szerepbe, amit még akkor is folytatnak, amikor már nem nagyon érdekel semmit az egész, amit képviselnek. Ahelyett, hogy elismernék, hogy hibáztak, igencsak mellétrafáltak a számunkra itt és most fontos lényeget illetően, és próbálnának az elméleti, ideológiai szószok helyett kicsit gyakorlatiasabban és kompromisszumokra törekvően közelíteni a problémáinkhoz. Azért lenne jó, ha ezek a koponyák minél hamarabb felébrednének, mert túl későn fognak rájönni, hogy a különféle radikális rendszereknek (a neoliberalizmust is beleértve ebbe) nincs szüksége valódi értelmiségiekre csak pártkatonákra, és az ilyen rendszerek őket is el fogják hajítani, mint ahogy a múltban is mindig megtették.
3.Elitek harca és az „isten adta nép”
Mindenki azt igyekszik kimutatni, hogy mások hogy manipulálják az embereket, de már ez önmagában véve, az érzelmek felszítása révén is csak egyfajta manipuláció. Különféle elitek harcolnak a hatalomért (globális, nacionalista esetleg egyéb elitek) ez nyilvánvaló, miközben az állampolgár tömege vagy „nép” (a két szó ugyanazt fedi, de teljesen más érzelmi töltéssel) egyáltalában nem tévedhetetlen, még ha sokan annak is tartják. (Népuralomra már a kommunisták is szerettek hivatkozni.) Azt is lehet mondani, hogy a történelmi tévedéseiből tanul leginkább, emiatt is máshogy szavaz egy román vagy spanyol választópolgár a lengyelhez és franciához képest, nem véletlen hogy az utóbbi országokban jöttek fel jobban az autokrata politikusok.
4.Az egész több, mint a részek összessége
Ezt a tényezőt a tudomány valószínűleg sosem fogja tudni megfelelően kezelni, mert hajlamos mindent részekre bontani. Emiatt van az, hogy egy nem túl jó gazdaságpolitika is közösségi alapon szervezve (ha úgy tetszik nemzeti szellemben) nem ritkán sokkal jobban beválik egy liberálisnál. Az ember atomizálódását hirdető liberalizmus valódi kritikája mélyebb szinten még mindig nem történt meg, az ember alapvetően közösségi lény és az erősségek összeadódnak a közösségi munka során.
5.Fosszilis alapú társadalmak léte
A fosszilis energiák nyilvánvalóan végesek amellett, hogy nagymértékben fokozzák az egyes országok között is az egyenlőtlenséget. A természet kizsákmányolására épülő társadalom radikalizálódása alighanem elkerülhetetlen egy pont után. Nagyon helyes úton halad az a mozgalom a rengeteg ellentmondása ellenére is, ami a fosszilis energiatermelést alternatív forrásokkal igyekszik kiváltani, hiszen a fosszilis energiatermelés törvényszerűen egyre drágább lesz, a kitermelési költségek folyamatos növekedése nem elkerülhető. Valamikor el kellett kezdeni ezeket kiváltani. Emellett a centralizált energiaszolgáltatás helyett a decentralizált felé haladni, ez is egy jó irány, ha úgy tetszik „harmadik út”, mert egyik politikai irányzathoz sem köthető.
6.Környezeti katasztrófák
A környezeti egyensúlyok megbontásával a katasztrófák gyakorisága növekedni fog. Ehhez nem kell semmilyen ideológia, valamiféle szociáldarwinizmus, az egyszerű zsigeri reflexek működnek. Az emberiség alapélménye és ösztönös szinten bennünk van, hogy nincs semmiből sem elegendő, ezért a megoldást az hozhatja el, ha a mi csoportunk létszáma a nagyobb (ami akár az abortuszellenesség egyik gyökere is lehet), és ha a mi „klánunk” az erősebb. A szélsőjobber radikalizmus és más szélsőséges mozgalmak egyik alaptétele ez, és nem is nagyon törekednek megelőzni a különféle környezeti katasztrófákat. Holott lehetne abból is kiindulni, hogy képesek vagyunk kreativitásunkra építeni megfelelően elosztani az erőforrásokat a Föld mostani lakossága között, nagyobb társadalmi megrázkódtatások nélkül.
Lehetnek természetesen egyéb okok is, amik erősítik a különféle szélsőjobber mozgalmakat. Az ilyen mozgalmak és felfogások egy pontban mind nagyon hasonlóak, harcolni szeretnének végre, ergó nem nagyon tetszik nekik az a világ, ahol nem a macsó szemlélet az uralkodó. A harcot nyilván sokkal könnyebb elsajátítani mint az együttműködést másokkal. (A cikk egyébként nem a magyar politikai életről szól, bármilyen hasonlóságokat idéz is fel, az csak a véletlen műve lehet.)
